Love from the past

17. rész

Senki nem tudhatja, hogy milyen érzés nekem, mikor nem nagyon tudsz mit mondani annak a férfinek, akire szükséged lenne. Kimivel mi pont itt tartottunk. Alig beszéltünk egymással, akkor is csak a versenyzés vagy Kaisa volt a téma. Egyikünk sem tudta, hogy miképpen is kellene lereagálni azt, ami történt közöttünk. Komolyan, rosszabbak voltunk, mint tizenévesen. Akkor nem csináltunk semmi ilyesmit. 

Nem éreztem túl jól magam Malajziában. Okot nem tudtam volna mondani, hogy miért, de rossz érzésem volt. Továbbá a magas páratartalom megviselte a szervezetem és ehhez hozzájárult egy enyhébb megfázás is. Úgyhogy eleve egy pocsék hetem volt és ezt túllicitálta az is, hogy Kimivel éppenséggel elkerültük egymást, amikor csak tudtuk. 

Csütörtökön csak ültem a Lotus home-ban és az égvilágon semmit nem csináltam. Mark és Kaisa is elment Kimivel a pályabejárásra, a cikkeket már megcsináltam, dolgom végképp nem volt. Csak néztem ki a fejemből és állandóan eszembe jutott a vasárnap éjjel. Alig egy hajszál választott el minket attól, hogy lefeküdjünk egymással. Fogalmam sem volt, hogy melyikünk is volt, aki végül nemet mondott, de az tisztán a fülemben csengett, hogy megbeszéltük, ez nem azért van, mert ne kívánnánk a másikat. Mégis, ott és akkor valami megváltozott. 

-Szia!- hallottam meg egy férfi hangot. - Leülhetek? 

-Nyugodtan- engedtem neki. Romain Grosjean volt a kávézótársam. -Minden rendben van?- érdeklődött az arcán az állandó, letörölhetetlen mosolyával. 

-Nem tudom- merengtem el és belekortyoltam a kamillateámba. - Láttál minket vasárnap? 

-Igen- bólogatott. - Akkor úgy gondoltam, hogy minden rendben is van. De aztán láttam délelőtt, hogy te és Kimi nem is beszéltek. Szóval nem értem a dolgot. 

-Mondjam, hogy én sem?- nevettem fel keserűen. 

-Talán olyan helyzetbe kellene hoznod, hogy ne tudjon kibújni a beszélgetés alól. Csak akkor lesztek rendben, ha ezt megbeszélitek egymás között. Nem akarok beleszólni,- szabadkozott azonnal – de mindenkinek az érdeke, hogy ti ketten rendbe tudjátok hozni a magánéletetek. 

-Sosem gondoltam volna, hogy ennyire rendes vagy- pislogtam rá kissé szégyenkezve. - Ne kérdezd, hogy miért, de úgy gondoltam, hogy te sosem lennél hajlandó leülni és csak úgy társalogni akárkivel. 

-Akárkivel nem is- nevetett vidáman. - Olyanokkal beszélek, akik megérdemlik. És te most nem a médiát képviseled, akkor máshogy pillantasz az emberekre. 

-Habár te mondtad, hogy nem akarsz beleszólni, de azért köszönöm a tanácsod- keltem fel és adtam neki egy puszit. 

*** 

Hiába próbálkoztam, nem tudtam bekeríteni Kimit. Minden alkalommal sikerült kibújnia a beszélgetések alól, azt pedig kifejezetten figyelte, hogy ne sikerüljön sehová bezárkóznunk. Talán ezért volt, hogy egy idő után már nem is akartam próbálkozni. Belefáradtam a dolgokba. Kaisa is érezte a feszültségünket, segíteni is akart, de úgy tűnt, az apja nem hagyja magát, nekem pedig hiába mondta, nem jutottam semmire. 

Szombaton még szinte fel sem ébredtem, amikor kopogtak az ajtónkon. Kaisa arra ébredt fel, én pedig csak lassan értem az ajtóhoz. Mikor kinyitottam, szinte beesett rajta Kimi versenymérnöke, Mark Slade. 

-Mi történt, Mark?- kérdeztem tőle. 

-Éjjel leégett a kiszolgáló egységünk- fújta ki a levegőt. 

-Micsoda?- ijedtem meg. - Mindenki jól van? Mi veszett el? 

-A teljes konyhánk, a PR-adataink nagy része, meg Kimi tartalék sisakja- sorolta. - Lepakoltak minket a Marussia mellé, de nincs semmink- sóhajtott fel. 

-Kimi már tudja?- járkáltam fel-alá. 

-Mark most mondta el neki- közölte a dolgokat. - Azonnal indulunk is a pályára. Arra kérnélek titeket, hogy lehetőség szerint menjetek a Red Bullhoz. A srácok segítettek oltani, azt mondták, hogy bármikor szívesen látnak minket. De ha akartok... 

-Nem, nem megyünk máshová- ráztam meg a fejem tiltakozóan, hogy értse, eszembe sem jutott bármelyik egykori csapatának a felségterületére lépni. - Szólnál neki, hogy merre talál minket? 

-Természetesen- bólogatott. - Odakinn találkozunk!- intett nekünk és így magunkra maradtunk. 

-Ez nagyon durva- mászott az ágy szélére kislányom. 

-Igen- bólogattam. - De ha azt nézzük, számodra jó hír, mehetsz Sebastiannal mindenhová. 

-Igen- vigyorgott. - Jasmine itt van? 

-Nincs, majd csak Barcelonától jön, addig még lesz néhány vizsgája- adtam választ. - De addig lóghatsz a kedvenc nem rokon nagybácsid nyakán. 

-Az agyára fogok menni- sóhajtott fel vidáman. 

-Abban biztos vagyok- nyomtam egy puszit az arcára, majd elindultam készülődni. 

*** 

Amíg esett, mi benn ültünk a Lotus boxban és reméltük, hogy csak jobbra fordulnak majd a dolgok. Remélhettük csak, hiszen már eleve egy 5 helyes rajtbüntetéssel indítottunk váltócsere miatt. Amíg esett, a rajtrács engem egy barbecue-party helyszínére emlékeztetett a rengeteg sátor miatt, de azért beláttam, hogy igazán praktikus volt a dolog. Utána láttuk, hogy mennyire jól alakulnak a dolgok, Kimi egyre előrébb került, megfutotta a verseny leggyorsabb körét is. Büszke voltam rá nagyon. A vége azonban nem a legjobban sikerült. Sebastian és Karthikeyan ütközött, ami miatt a kicsi német végül csak a 11. helyen tudott befutni. Mi pedig az 5. helyen végeztünk, ami annyit jelentett, hogy ha nincs a büntetés, akkor dobogó lehetett volna. 

Én mentem a nyilatkozatokat felvenni, hogy majd legyen mit legépelnem, és ekkor láttam újra Kimit. Észrevett ő is engem, de elkapta a tekintetét rólam. Csak felsóhajtottam, már beletörődtem, hogy ezt a harcot elveszítettem közöttünk. Bármennyire akartam őt, túl nagy volt az ellenállása. Ezért amint megvolt minden, amire szükségem volt, visszasétáltam az ideiglenes szálláshelyre. Korábban bementem volna az öltözőjébe, de most csak leültem egy asztalhoz és bámultam ki a fejemből. Nem szabadott volna, de feladtam. 

Csak arra vártam, hogy valaki szóljon, mikor indulunk. Kaisa miatt nem aggódtam, Mark mellett volt, hogy minél hamarabb találkozzon az apjával. Így maradtam egyedül a borús gondolataimmal. Csak firkálgattam az előttem fekvő lapra, de nem lehetett kinézni semmilyen értelmes mintát. Ez is csak egy dolog volt, amivel lefoglaltam magam. Plusz úgy éreztem, hogy a gyomrom ki akar ugrani a számon keresztül. Habár az étel, amit eddig fogyasztottam, már távozott a szervezetemből a reggel folyamán. 

-Szia!- ült le mellém hirtelen Kimi. 

-Gratulálok!- próbáltam összehozni valami mosolyfélét. 

-Jól vagy?- hajolt közelebb. - Hamuszürke az arcod. Nem tetszik ez nekem- fektette a homlokomra a kezét. - Kérsz enni vagy inni valamit? 

-Ételre gondolni sem bírok- fintorogtam. - Felfordul tőle a gyomrom. 

-Visszaviszlek a szállodába. Gyere!- húzott fel. 

Összeszedte gyorsan a cuccait és még overallban ültünk be a kocsiba négyen. Óvatosan vezetett, de gyorsan. Odafigyelt, hogy nehogy rosszul legyek. Közben már Mark faggatott arról, hogy mikor mit ettem és mit éreztem utána. Mire elértük a hotelt, már megvolt a diagnózisa is: gyomorrontás az előző este evett hal miatt. Persze, egy orvos is megvizsgált, amint a szobámban voltam, de ugyanazt állapította meg. 

Elmentem zuhanyozni, majd bebújtam az ágyba és nyakig húztam a takarót. Soha nem viseltem jól az efféle betegségeket, valamiért jobban leszívott, mint egy szimpla megfázás. Ólomsúlyúnak éreztem minden végtagomat és az is nehezemre esett, hogy a szemem nyitva tudjam tartani. 

-Csússz arrébb!- hallottam meg a gyengéd kérést. Amint teljesítettem, megéreztem, hogy mögém fekszik és átölel. 

-Apa, én alszok a te szobádban, jó?- ült le mellénk Kaisa is. 

-Rendben- egyezett bele Kimi. - Én maradok itt- nyomott egy puszit a fejemre. 

-Mennyi az idő?- motyogtam, mialatt még közelebb csúsztam Kimster-hez. 

-Az nem számít- suttogta a fülembe. - Csak aludj, szépségem!- nyomott még egy puszit az arcomra. Mintha csak a beleegyezésére vártam volna, két pillanat alatt mély álomba zuhantam a tudattal, hogy ő végig mellettem lesz.