Nem így terveztem - 1. rész

Sziasztok! Mivel egyöntetűen megszavaztátok, meghoztam az új történetet. Gondolom, a legtöbben a Hungaroringen vagytok, de aki tud, örülnék, ha írna kommentet nekem. :) Akik pedig kinn vannak, azoknak nagyon-nagyon jó szórakozást!

--------------------------------------------------------------------------

Adrian Newey. Született 1958. december 26-án, Colchester városában. 1980-ban diplomázott a Southamptoni Egyetemen. A Formula-1-ben csak úgy ismerik, mint a legjobb tervezőzseni, aki jelenleg a Red Bull Racing csapatát erősíti. Információk egy zseniről, akit ismernek az emberek, akit mindenki szeret, akiért csapatok versengenek. Valaki, akinek a neve az autóversenyzés világában fogalom.

Hogy miért is beszélek én erről? Mert Adrian Newey az én életem legmeghatározóbb férfija. Persze, mindenkiben felmerül a miért kérdése. Egyszerűen meg tudom magyarázni bárkinek, de ehhez el kell mesélnem egy történetet. Az Ő történetüket és a mi történetünket.

Adrian 23 éves volt, mikor találkozott élete nagy szerelmével, Eliza Smith-szel. A lány fiatal volt, csodaszép, okos és imádta az autósportot. És felfigyelt az akkor még a szárnyait próbálgató férfira, akibe első látásra beleszeretett. 5 hónapnyi boldog szerelem után össze is házasodtak, majd az esküvő után 3 hónappal jött a jó hír, úton van az első pici babájuk. A fiatal házaspár boldogabb nem is lehetett volna.

1982. május 4.-én pedig megszületett a kislányuk, Chloe Newey. Gyönyörű volt, olyan, mint az anyukája. Mindent tőle örökölt és erre Adrian büszke volt. Azonban nem sejtette, hogy már nem tart sokáig a boldogsága. Régóta nem tapasztalt kemény telük volt, Eliza pedig nehezen viselte a hideget, szinte állandóan betegeskedett. Egy hideg, januári napon pedig a nőn megjelentek a bárányhimlő tünetei.

Ez még nem is lett volna önmagában olyan nagy probléma, de Eliza immunrendszere még éppen csak lábadozott egy komoly tüdőgyulladás után. A betegség ritka szövődményei előjöttek, és egy újabb tüdőgyulladásból már nem tudott felgyógyulni. Az alig 24 éves Adrian Newey 1983. január 19-én özveggyé vált. Egyetlen támasza maradt: a kislánya, én.

Bár nem maradt semmi emlékem az anyukámról, úgy éreztem világ életemben, hogy ismerem őt. Apa mindent elmondott nekem róla, amit csak tudott. És sokszor hiányzott, hogy velem is ott legyen az anyukám, mint a többi gyerekkel, tudtam, hogy nekem van a világon a legtökéletesebb apukám és ezt a tudatára hoztam, amikor csak tudtam.

És hogy mennyire voltam apám lánya? Csak annyira, hogy én is mérnöknek tanultam az egyetemen, akárcsak ő. És engem is vonzott a tervezés, mint őt. Bár, ez már kislány korom óta megvolt. Az egyik fiókjában még találhatók olyan autótervek, amiket kicsiként én dekoráltam ki. Mert mindig úgy dolgozott otthon, hogy engem az ölébe ültetett és így a saját kis ceruzáimmal kíméletlenül összefirkáltam a terveit. De sosem szidott meg érte.

Már a diplomamunkámat készítettem, mikor eljutottunk oda, hogy az életünkbe egy újabb fordulópont lépett be. Így sosem lett diplomám, mert már mással kellett foglalkoznom. Felelős anyának kellett lennem. Az egyik egyetemi csoporttársam volt a baba apja, de már a terhességem elején megmondta, hogy ő még ehhez fiatal, ő nem akar részt venni a kicsi életében. Így maradtam egyedül vele.

Sokáig féltem megmondani az apámnak is a dolgot, de végül megtettem. És nem volt mérges, nem kiabált, csak hálás volt, amiért eszembe sem jutott az abortusz. És megígérte, hogy ő mindig velem lesz, hogy segítsen nekem. Ettől a pillanattól kezdve a terhességem minden apró momentuma maga volt a csoda.

2004. augusztus 12.-én pedig megszületett Eliza Newey. Már a születése előtt megvolt az elhatározásom, hogy a kicsi az édesanyám nevét kapja, de azt egy pozitív jelnek tartottam, hogy az édesanyám születésnapján jött világra ő is. Ekkorra lettem biztos benne, hogy mi is legyen a neve az angyalkámnak.

Apát nagyon meghatotta ez a gesztus és élvezettel vetette bele magát a babázásba. Eliza volt a világ legszerencsésebb babája, mert nincs még egy olyan szerető nagypapa, mint Adrian Newey. Minden tökéletes volt Colchesterben, ahol még mindig a régi házunkban laktunk.

Majd eljött 2006 és 166 km-rel arrébb tettük a székhelyünket Milton Keynes-be. Kocsival alig 5 perc volt a gyár és gyalog is maximum 15 perc. Kellemes hely volt, pillanatok alatt megszerettük. A régi házunkat is megtartottuk, de nyári rezidencia lett a titulusa. Mivel apám volt a fő kenyérkereső, így az volt a legfontosabb, hogy ő közel legyen a munkájához.

Mikor a kicsi lányom elkezdett oviba járni, én is elkezdtem dolgozni egy vállalatnál részmunkaidőben, mint asszisztens. Nem álmaim munkája, de jobb, mint a semmi. Legalább én is hozzájárulhatok valami kicsivel a ház fenntartásához, mert apa fizet mindent, pedig ő van itthon a legkevesebbet. De mindig azt mondja, hogy nem ő a lényeg, hanem mi.

A hercegnő is olyan gyermekkort kap, mint amilyet én. Esténként besomfordál apám szobájába, és amíg ő az RB7-et pontosítja, addig az ölébe telepszik és ő is rajzol. Nekem mindig azt mondja, hogy ne zavarjam, a papával tervezi az autót a pilótájának, aki Sebastian Vettelt takarja. Merthogy a kisasszony neki szurkol.

A szezon vége utáni szerda este szokás szerint mentem be az irodába, ahol Eliza a rózsaszín, macis pizsamában ücsörög a főtervező ölében, komolyan ráncolja a szemöldökét és egy piros tollal a kocsi tervein rajzol. Odaálltam a hátuk mögé és néztem a virágokat, felhőket, napocskát. Alatta átsejlett az autó is, ami hosszú idő óta először hozta elő belőlem a tervezőt.

Nagy nehezen kiszedtem a kisasszonyt a nagypapa karjaiból, de megígértette vele, hogy elteszi az ő tervrajzait, mert folytatni szeretné. A karjaimban, ahogy a szobája felé vittem, már szinte teljesen elpilledt és alig tettem le az ágyába, már aludt. Néhány pillanatig csak néztem az én kis hercegnőmet, majd visszamentem az apámhoz, aki előtt már egy tiszta tervrajz szerepelt.

- Apa, zavarhatlak egy percre?- álltam meg az ajtóban.

- Gyere csak, kicsim- fordult felém.

Az egyetlen dolog, amit nem szeretett, ha munka közben zavarták. Ez alól mindig a gyerekek voltak kivételek. Kislányként én, majd most Eliza. Sosem tudott nemet mondani nekünk. A mai napig elgyengül, ha a közelébe kerülünk. Most is felém nyújtotta a kezét, hogy menjek oda hozzá, meséljem el, miért is jöttem el ide.

- Tudom, hogy hihetetlen, de esetleg…?- mutattam a rajzra, ami előtte hevert.

- Rajzolni szeretnél?- döbbent meg teljesen.

- Ahogy láttalak téged és Elizát az előbb, eszembe jutott néhány apróság- mutattam a papírra.

- Tessék, édesem- adott a kezembe egy fekete tollat.

Ő mindig kékkel rajzolt és azt látnia kellett, ha valaki módosított azon, amit ő csinált. Mások ezért csak fekete, piros, zöld vagy egyéb színű tollakkal vehettek részt egy-egy autó tervezése esetén. Egy percig csak néztem az előttem heverő lapot, amelyen egy csodaszép autó állt. Majd a kezembe vettem a tollat és nekifogtam az alkotásnak.