Száguldó remény - 34. rész

Hétfőn délután Ruth követelte, hogy menjünk be a gyárba, látogassuk meg az apukáját. Felhívtam Tommit, hogy benn vannak-e, majd összepakoltam, hogy be tudjunk menni. Kimiről semmit nem tudtam, pedig megígérte nekem, hogy utánam fog jönni. Már milliószor akartam neki üzenetet írni vagy felhívni, de nem tettem végül semmit.

Ruthie rettentően izgatott volt, mikor beengedtek minket a gyár területére. A gyerekülésben fészkelődött, csak engem kérdezgetett, hogy mikor szállhat már ki és nézhet szét. Ha tehette volna, kipattant volna az autóból és már rohant volna befelé. Lenn parkoltam a többi csapattag kocsija mellett, majd elindultunk fel, az épületbe.

- Sziasztok!- köszönt Mia vidáman a beléptető kapu mögött. - Hoztam a hercegnőnek egy belépőt- nyújtotta felénk a kis kártyát.

- Szia! Köszönjük!- vettem el tőle a kártyát, majd beengedtem magunkat. - Heather mit tud erről?

- Mondtam neki, hogy csak akkor tudok segíteni neki, ha a bizalmatokba férkőzöm- mosolyodott el szomorúan. - Így most anélkül lehetek mellettetek, hogy titkolnom kellene, hogy jóban vagyunk.

- Végre!- sóhajtottam fel és átöleltem barátnőmet. - Szükségem lenne már egy igazi csajos napra veled.

- Ne aggódj, már szervezem- kacsintott rám. - Kisasszony!- fordult oda a kislány felé, aki a kezem szorongatta. - Merre szeretne menni?

- Apááááááááááához!- kiáltotta vidáman. - Mejjünk apáááááához!- nyújtózkodott a lány felé.

- Merre leszel?- vette fel a kicsit.

- Azt hiszem, hogy beköltözöm a lányokhoz a büfébe- léptem oda melléjük. - Ha mégis elmennék valahová, akkor szólok nektek, jó?

- Rendben! Akkor viszem a lánykát apához- mosolygott rám barátnőm.

- Szia, anya!- integetett nekem Ruthie is.

- Szia, baba!- intettem neki én is majd megvártam, amíg eltűnnek a lépcsőfordulóban.

Utána én is összeszedtem magam és elindultam a gyárban. Furcsa érzés volt visszatérni és vágytam arra, hogy újra itt dolgozhassak. A csapat még egyelőre utalta nekem a táppénz összegét ami nagyon alacsony volt, de legalább fizetés. Én azonban azt terveztem, hogy beszélek Christiannal, hogy ideje lenne véglegesen eldönteni a sorsomat.

Ahogy beléptem a büfébe, láthattam, hogy nincs nagy munka. A lányok, akik világ életükben ellenem voltak, ugyanazt a munkát folytatták, amit régen, vagyis nem csináltak semmit. Az egyik sarokban lévő asztal mellett ült Lotte és valamit nagyon írogatott. Ismertem már annyira, hogy tudjam, hirtelen fogja leteremteni a lányokat.

Sikerült halkan bemennem úgy, hogy senki ne vegyen észre. Már majdnem a pultnál voltam, mikor barátnőm felemelte a fejét. Rám mosolygott, miközben én az ujjamat a szám elé tettem, hogy véletlenül se áruljon el. Odaléptem a pult mellé és leültem az egyik székre. Türelmesen vártam, hogy mikor fognak észrevenni.

- Tudtommal nem ezért vagytok fizetve!- szólaltam meg hangosan percekkel később.

- Madison- vett észre leghamarabb Heather. - Milyen jó, hogy láthatunk téged.

- Heather, ne csináld!- kérte őt Amanda. - Nem éri meg.

- Engem ez a kis liba nem fog ugráltatni!- mutatott rám mérgesen. - Nekem ez a nőcske nem a felettesem!

- Biztos maga abban, Heather?- hallottuk meg a nagyfőnök hangját.

- Mr. Horner...- kezdett bele a nő.

- Lehet, hogy Dietrich a maga útját egyengeti, de eléggé sok van a rovásán ahhoz, hogy gondolkodás nélkül bármikor elbocsássam magát- sétált oda hozzám a csapatfőnök. - Gyere, beszéljünk!- ölelte át a vállam és elindultunk, hogy leüljünk Lotte mellé.

*****

(Mia szemszöge)

Mindenki hatalmas szemekkel bámult, mialatt végigmentem a gyáron a kezemben egy szőke kislánnyal. Senki nem tudta, hogy mit mondjon vagy egyáltalán merjen-e mondani valamit. Én magamban jól szórakoztam a dolgon, de kifelé nem mutattam ki senkinek. Egészen az edzőteremig követtek ezek a pillantások.

- Apaaaaaaaaaaaaaaaa!- kezdett el kiabálni Ruth, mikor kinyitottam az ajtót.

- Angyalka!- mosolyodott el Tommi és odafutott hozzánk. - Máris megfűzted anyát, hogy elhozzon?

- Igen- bólogatott a kicsi és átmászott az apja kezébe. - Tegnap mondtad nekem, hogy ma jössz haza hozzám- magyarázta nagy átéléssel. - De nem jöttél, én meg jöttem.

- Azt látom- nevetett a finn és elindult befelé.

Én is követtem őket, mivel Seb éppen a futópadon kínozta magát. Nem fordult hátra, mióta beléptünk, gondolom, mert a barátja már tudatta vele, hogy a kislány előbb vagy utóbb megjelenik itt. Így viszont én meg tudtam nézni őt hátulról alaposan. Nem panaszkodhattam, a pasim teste tökéletesen ki volt dolgozva.

- Te már nem is fordulsz felénk, bajnok?- kerültem meg a futópadot.

- Mia!- csodálkozott el, majd egy csintalan mosolyra húzta az ajkait. - Te meg hogy kerülsz ide?

- Gondoltam, én hozom fel Ruthie-t és megnézlek téged, de mehetek is- indultam el újra a bejárat felé.

- Várj egy kicsit!- kapta el a karom Seb és leugrott a szalagról. - Annyira nem kell sietned.

- Seb, nekem dolgoznom kell- néztem rá komolyan.

- Talán mégsem kell annyira sietned- lépett szorosan elém. - De ha gondolod akkor meggyőzlek róla.

- Várom azt a nagy meggyőzést- pillantottam végig rajta.

Csak remélni mertem, hogy úgy akar nekem bizonyítani, ahogy arra én gondolok. És nem kellett csalódnom, mert alig ejtettem ki az utolsó szót a számon, megcsókolt. A karjaimat a nyaka köré fontam, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Képes lettem volna azonnal leteperni ott, mindenki előtt, de szerencsére mindketten észnél voltunk.

- Még mindig menned kell dolgozni?- ölelte át a derekamat.

- Ha letörölted a perverz mosolyt a képedről talán maradok- bontakoztam ki a karjaiból és odamentem Tommihoz. - Sebastiannak még mindig rengeteg a felesleges energiája.

- Igen?- vigyorodott el az edző. - Vettel! 100 felülés! Most!- mutatott a földre.

- Mi van?- kérdezett vissza a pilóta. - Már csináltam ma 100-at- jegyezte meg és közelebb jött.

- És ez kizárja, hogy csinálj még ugyanennyit?- mosolyogtam rá édesen.

- Hogy mit fogsz te ezért kapni- nézett végig rajtam, a pillantásával a melleimen és a combjaimon időzve.

- Ha már ennyire panaszkodsz, legyen hasprés- módosította Tommi a feladatot.

Seb elhúzta a száját, de végül hajlandó volt lefeküdni a padlóra. A finn is odafeküdt mellé, majd számolni kezdte a gyakorlatot. Még alig csináltak meg néhányat, mikor felkaptam Ruthie-t és az apukája hasára ültettem. Meglepetten pislogott rám, majd elkezdte élvezni, mikor rájött, hogy számára kihívás megérintenie Tommi arcát.

De én sem tétlenkedtem. Odamentem Sebastianhoz és leereszkedtem a hasára. A két oldalán térdeltem és még egy lap sem fért volna el közöttünk. Én azonban nem ültem le a hasára, csak néztem, ahogy végzi a dolgát. Már előre hálás voltam Tomminak, hogy odafigyel arra, hogy Seb hasán a kockák mindig megfelelően kidolgozottak maradjanak.

- Mia...- nézett rám a pasim. - Ne csináld...

- Mit is csinálok, ha szabad tudnom?- kérdeztem komolyan.

- Tudod te nagyon jól...

- Nem, nem tudom- ráztam a fejem már vigyorogva. - De ne beszélj, hanem csináld szépen a haspréseket- futtattam végig az ujjaimat a hasán.

Tudtam, hogy ezt nem fogom megúszni ép bőrrel, de jól esett egy kicsit kötözködni vele. Így biztos lehettem abban, hogy nem törődik mással, csak velem. És egy kicsit szükségem volt erre, hiszen a születésnapján eljöttek a szülei és egy percünk nem volt kettesben. Tudtam, hogy önző vagyok de ki akartam őt sajátítani.

Én magam is számoltam hogy hol tartanak a haspréssel. Amint elértél a százat, Sebastian kiterült. Leereszkedtem a hasára, majd kicsit hátrébb csúsztam, csak annyira, hogy az ágyékán üljek. Amikor ez megtörtént, a szemei kipattantak, feltámaszkodott az alkarjaira és úgy bámult engem. Gonosz voltam és megmozdítottam a csípőmet.

- Mia- nyögött fel alattam.

- Ha adtok nekem 5 percet, hogy lezuhanyozzak, akkor tiétek a szoba- nézett ránk Tommi. - És ha lehet, addig ne essetek egymásnak, amíg a lányom itt van. Nincs még szüksége ezekre a tapasztalatokra.

- Angyalok leszünk- mosolyogtam rá, majd Ruth felé nyújtottam a kezem. - Gyere csajszi, kell a segítség, hogy le tudjam győzni Sebit.

- Jóóóóóó- futott felénk, majd ráugrott Seb mellkasára.

- Megadom magam- zuhant vissza a padlóra azonnal a pilóta.

- Nyejtem!- jelentette ki boldogan a kislány.

- Vagy mégsem- szólt Seb, majd éreztem, hogy közénk szorítja a kislányt, megfogja a combomat és átfordít minket. - Én nyertem- nyújtotta a nyelvét a felsőtestemen fekvő gyerekre.

- Nem!- rázta a fejét és felült a hasamra. Seb előttem térdelt és a kezei még mindig a combomon hevertek. - Vége volt a játéknak.

- Ezt nem mondtad- vágott vissza a férfi azonnal.

- Nem baj- vigyorodott el Ruth. - Akkoj is mi nyejtünk és nem te- mutatott vádlóan Sebre.

- Gyere csak!- kapta fel őt és elkezdte a levegőben pörgetni.

Néztem őket és elgondolkoztam rajtuk. A kislány kiegyensúlyozottnak tűnt, aminek nagyon örültem azok után, amit Heather tett vele. Sebastian pedig ragyogott, miközben a kicsivel játszhatott és viaskodhatott. Ez volt a nagyobb probléma. Szerettem őt és vele akartam leélni az életemet, de még nem álltam készen arra, hogy anya legyek. Féltem, hogy felveti a témát kettőnk között.

- Miaaaaaaaa!- futott felém a kislány. - Mondd meg neki, hogy nyejtem!-kérlelt és puszikkal halmozott el.

- Seb, fogadd el végre, hogy Ruthie nyert- néztem fel a pilótára.

- De akkor kérek puszit- ült le mellénk és az arcát a kicsi felé nyújtotta.

- Miéjt?- ült le az ölembe a kicsi.

- Kérleeeeeeeeeeek!- könyörgött neki Seb. - Csak egy puszit.

- Gyere, te nagy gyerek!- nyúltam a keze felé. Összefűztem az ujjainkat, majd adtam az arcára egy puszit. - Ruth, adj Sebnek egy nagy puszit és már mehetsz is apával- mutattam az ajtóra, ahol belépett a finn.

A kislány hallgatott rám, mert ő is adott egy puszit a pilótának, majd rohant is az érkező edző felé. Intettek még nekünk egyet, mi pedig ketten maradtunk a teremben. Amint becsukódott az ajtó, Seb már le is döntött és vadul csókolni kezdte az ajkaimat. Nem tiltakoztam kicsit sem, inkább a lábaimat a dereka köré fontam.

- El kellene mennünk a szobámig- morogta a nyakamba percekkel később.

- Miért is?- kérdeztem vissza és a pólója alá csúsztattam a kezem.

- Bárki ránk nyithat- emelte fel a fejét, hogy rám nézzen, majd újra megcsókolt.

- Nem bírom ki addig- húztam még szorosabban magamhoz. - Őrülten kívánlak.

- Gyere!- hámozta le a lábaimat a derekáról és felemelkedett rólam. Végigfuttattam rajta a szemem és elvigyorodtam, mikor felfedeztem a látható jelét annak, hogy kíván engem.

- Végig fogsz menni így a gyáron?- mutattam a nadrágjára.

- Nem tudok mit tenni- rántotta meg a vállát.

Már éppen készültem egy csípős válasszal, mikor elkapta a kezem és húzni kezdett maga után. Sietve vette a folyosókat és nagyon figyelt, hogy arra menjen, amerre kevesen járnak. Nem akart találkozni senkivel most, hogy ilyen helyzetbe hoztam. Látványosan megnyugodott és hangosan felsóhajtott, mikor becsuktuk magunk után a szobaajtót.

Besétáltam a szoba belsejébe és leültem az ágyára. Szó nélkül jött utánam, majd megállt előttem és lepillantott rám. Belekapaszkodtam a pólójába, és mialatt felkeltem, egyre feljebb húztam az anyagot. Végül a ruha a sarokban végezte, én pedig hozzásimulhattam a kidolgozott felsőtesthez. Úgy éreztem, hogy beleőrültem volna, ha nem lehetek vele.

- Várj!- tolt el magától, én pedig csúnyán néztem rá. - Csak adj néhány percet, hogy lezuhanyozzak. Most edzettem több órát, nem lehetek túl vonzó- fintorgott.

- Veled megyek zuhanyozni- jelentettem ki. - Nem bírom ki tovább nélküled.

- Te teljesen őrült vagy- nevetett fel Seb, de azért engem is elkezdett magával húzni a fürdő felé.

Már majdnem be is léptünk, mikor meghallottam egy sikítást. Az ablak felé néztem, de csukva volt. Mégis úgy éreztem, hogy oda kell mennem, mert onnan jött a hang. Megkerültem Sebastiant, hogy az ablakhoz léphessek. Ő maga meglepetten követett végig a tekintetével, de nem szólt. Kipillantottam az ablakon és azonnal meg kellett kapaszkodnom a párkányban.

- Úristen!- suttogtam és éreztem, hogy minden tagomból kiszáll az erő. Teljesen sokkolt, amit láttam.