Száguldó remény - 27. rész

Sziasztok! Meghoztam a folytatást! A bejegyzés felett vannak már részletek a blogtalálkozóról, aki jönni akar, írjon! :)

---------------------------------------------------------------------------------

(Maddie szemszöge)

36 óra bőven elég volt ahhoz, hogy az életem fenekestül felforduljon. Csak ültem a szobámban és reménykedtem, hogy mindez csak egy álom. Nem akartam elhinni, hogy velem történnek a dolgok. Csak vissza akartam kapni azt az életet, amit azelőtt éltem, mielőtt az öcsémet megsebesítették.

Brian elvitte anyát magával Franciaországba a kérésemre. Szüksége volt arra, hogy végre kikerüljön a teher alól, amit mi jelentettünk neki. A legfontosabb az volt, hogy óvja a húgomat. Magától nem is ment volna el, de az orvosa és mi is arra kértük, hogy tegye meg. Megígértem neki, hogy mindenről értesítem.

Szinte még el sem mehettek, mikor már telefonálhattam volna utána. A kórházban sikerült elájulnom, mivel megviselt a szakítás és nem ettem semmit. Az lett a dolog vége, hogy kivizsgáltak és az orvos kimutatta, hogy terhes vagyok. Mia volt mellettem, mikor megtudtam a hírt, így az ő vállán sírhattam ki magam.

Az öcsém állapotát alig 2 órával ezelőtt stabilizálták a kórházban, engem pedig módszeresen kiutasítottak onnan. Hazavitettem magam egy taxival, majd bezárkóztam a házba. Azóta csak ülök az ágyon és bámulok magam elé. Azt próbálom kitalálni, hogy miként éljem túl a babáért, aki bennem növekszik.

Valószínűleg, ha Tommi és én együtt vagyunk, akkor csak napokkal később derült volna ki, hogy állapotos vagyok. És akkor ő lett volna mellettem és neki mondhattam volna el először. Velem örülhetett volna és tervezhettük volna, hogy hol és miképpen akarunk élni családként. Mindez azonban már csak feltételes módban létezik.

Végigdőltem az ágyamon és a kezem a hasamra fektettem. Becsuktam a szemeimet és elképzeltem, hogy most minden rendben van és senki nem bánthat soha. Jó volt egy kicsit álomvilágban élni, egy olyan helyen, ahol senki nem érhet hozzám és minden úgy van, ahogyan én szeretném. Ebből az álmodozásból a telefonom csörgése zökkentett ki.

Rápillantottam a kijelzőre és úgy is tudtam, hogy ki hív, hogy csak a számot írta ki a készülék. Már kitöröltem a számát, még csak véletlenül sem akartam beszélni vele. Most is csak néztem a kijelzőt, ahogy villog. Minden fél órában hívott, de egyszer sem vettem fel. Túlságosan fájdalmas lett volna beszélni vele.

Amint abbahagyta a telefon a zenélést, a kezembe vettem, kitöröltem a 20 nem fogadott hívást (ebből 18 volt ugyanattól a személytől), majd lenémítottam. Visszatettem az éjjeliszekrényre, és kivonultam a konyhába. Csináltam magamnak egy nyugtató teát, amit elkortyolgattam, majd bebújtam az ágyamba és próbáltam aludni.

*****

(Tommi szemszöge)

Idegesen dobtam le magam mellé a telefont. Már vagy milliószor próbáltam beszélni Madisonnal, de nem válaszol egyetlen hívásomra sem. Nem tudom, hogy kérjek tőle bocsánatot, hogy vegyem rá, hogy legalább hallgasson meg és ne zárkózzon el tőlem teljesen. Értem, hogy fél és utál, de ezen változtatnom kell.

Na?- jött be Seb a szobába.

Semmi, elérhetetlen. Hiába hívom, még csak ki sem nyom- dőltem végig az ágyon és a tenyeremmel takartam el az arcom.

Nem akarlak megbántani, de megérthetnéd, hogy nem reagál neked- felelte Sebi.

Igen, ebben teljesen igazad van, de aggódon- pillantottam rá. - 24 órája nem tudunk róla semmit. Akkor volt, mikor Mia eljött tőle.

Megpróbálom felhívni, jó?- nézett rám, majd már telefonált is. - Kicsöng, de nem történik semmi- kommentálta. - Nem veszi fel.

Akkor honnan tudjuk meg, hogy jól van?- pattantam fel és elkezdtem fel-alá járkálni.

Mia?- kérdezte a pilóta, én pedig fintorogtam egyet. - Mi a bajod a barátnőmmel?- ráncolta a szemöldökét.

Semmi bajom vele- álltam meg. - De nem merek a közelébe menni, mert le fogja szedni a fejem és elintézi, hogy nőt a jövőbe ne tudjak boldoggá tenni. És igaza is lenne, ezt elismerem.

Mondtam neked, Seb, hogy nem vagyok túl agresszív vele szemben- masírozott be hozzánk a lány, aki valószínűleg az utolsó mondatomat hallotta. - Hívtátok már Maddie-t?

Nem veszi fel- ráztuk meg a fejünket.

Nekem sem és ez nagyon aggaszt- ült le Sebastian mellé. - Már Britta is próbálta hívni, de semmi.

Ha már Brittát emlegeted- kapott a témán Sebas – hová van eltűnve? Nem láttam már egy ideje körülöttünk.

Talált valamit Heatherrel kapcsolatban, úgyhogy elment nyomozni. Ígérte, hogy szól, ha megtud valamit.

Ha már azt a perszónát emlegeted- szólaltam meg halkan- tudsz róla valamit?

Szabadságon van, csütörtökön látjuk újra. Addig szabad vagyok, de ettől függetlenül óvatosnak kell lennünk- kelt fel Mia. - Szedjétek össze a szerelőket és Rocky-t! Találkozunk fél óra múlva lenn, az edzőteremben, jó?

Ott leszünk- bólintottunk rá, ő pedig magunkra hagyott minket.

*****

(Kimi szemszöge)

Aggasztott, hogy Maddie nem veszi fel a telefont. Hívtam már párszor, de nem kaptam választ. Hívtam Miát is, aki elmondta nekem, hogy testileg jól van, csak lelkileg tört össze teljesen. Felsóhajtottam, mert tudtam, hogy ez az én hibám is, pedig nem akartam, hogy neki bármi baja is legyen.

Az én kapcsolatomnak is azonnal vége lett. Mire hazaértem, Dorine már pakolt. Nem kellett semmit mondanom, tudta, hogy valaki mással töltöttem az éjszakát. Felhívta őt egy nő, aki beszámolt neki erről. A fejemet tettem volna rá, hogy Heather kavart a háttérben megint. Miért is hagyná, hogy valamit magunktól csináljunk?

Így most egyedül ülök a nappalimban és próbálok elérni valakit, aki tud nekem mondani valamilyen információt Madisonról. Végighívogattam a fél Red Bull csapatot, de ott sem beszélt senki vele. Egyedül Britta volt, akit nem értem el, így most őt hívogattam, hiszen neki kellett tudnia mindenről.

Kimi?- vette fel délután 2 körül. - Mondd gyorsan, mert rohanok.

Tudsz valamit Maddie-ről? Nem tudja senki elérni telefonon- hadartam neki azonnal.

Nem vagyok Angliában- vágta rá és ebből tudtam, hogy nem jutok közelebb a lányhoz. - Kimi, te most hol vagy?

Itthon- vágtam rá. - Svájcban- pontosítottam, hogy ne kelljen felesleges kérdéseket feltennie. - De ez miért érdekes.

Kinn vagyok a zürichi repülőtéren- felelte. - Ide tudnál jönni értem?

Mit keresel itt?- döbbentem meg, de azért elkezdtem felvenni a cipőmet.

-Mióta Heather visszakerült a csapathoz és a húgom mellette van, próbálok nyomozni utána. Mindennek utánanézek, hogy csapdába tudjuk csalni. Ő maga mondta, hogy elvetette a kisbabát, aki Tommi gyereke is volt. Kerestem mindenhol, hogy hol vannak a papírok arról, hogy elvetette a babát.

Itt tette, Svájcban?- tippeltem, hogy miért is jött ide.

Nem. Soha nem volt abortusza. Heather Brooks néven járt egy orvoshoz itt, Zürichben és a baba is megszületett. Azonnal örökbe adta, az egyik árvaházban vigyáznak rá. Látni akarom azt a kicsit- sorolta el az indokokat.

Honnan tudod, hogy az a nő ugyanaz, aki az életünket akarja tönkretenni?- ültem be a kocsiba, hogy induljak érte.

Az anyja vezetékneve volt a Miyasha, amit használ. Az apja elhagyta őket, évekkel később kereste meg, ezért tagadja őt. Szerencsém volt, az édesanyja nagyon kedves és mindent elmondott, amire kíváncsi voltam.

Értem- válaszoltam, de közben teljesen le voltam döbbenve. - 40 perc és ott vagyok. Hol keresselek?

- Csak csörgess meg és megyek- felelte. - És köszönöm, hogy segítesz!