Száguldó remény - 33. rész

(Maddie szemszöge)

Ki is fordultam a hálóból és elkezdtem összeszedni Ruth játékait és dolgait, amit szétszórt az egész lakásban. Tommi anyukája a tekintetével végigkövette minden mozdulatomat, ami egy kissé zavaró volt. Mégsem szóltam semmit, mert minél hamarabb haza akartam érni a kislánnyal együtt, hogy ne érhessen több meglepetés.

- Féltékeny vagy- hallottam meg magam mögött Kimit.

- Tessék?- fordultam meg tátott szájjal.

- Féltékeny vagy- ismételte meg, amit mondott.

Végigfuttattam a szemem rajta. Az arcát egy maszkba forrasztotta, amiből senki sem tudott olvasni. A szeme azonban elárulta őt, a féltékenység megcsillant benne. Felemeltem a kezem, ami megremegett közben. Felé nyújtózkodtam, hogy az arcát megérinthessem, de benne volt a dologban, hogy elfordítja a fejét. Végül mégis rá tudtam simítani a tenyerem az arcára.

- Tévedsz- mosolyodtam el. - Nő vagyok, érzékeny és nem mellesleg terhes is.

- Mégis miért visel meg ennyire, hogy itt találtad Lucy-t?- kérdezte meglepve.

- Mert Tommi hangoztatta, hogy még szeret és küzdeni szeretne értem, de azért elenged- válaszoltam. - És azért rám nézve eléggé szánalmas, hogy egy olyan lánnyal fekszik össze már második alkalommal, akit nem is ismer.

- Ő is hangot adhatna annak, hogy te az én karjaim között kötöttél ki- ölelte át a derekam.

- Megtehetné, de ő volt, aki azt mondta, hogy megtehetem- rántottam meg a vállam. - És ő is nagyon jól tudja, hogy közöttünk már évek óta megvan az a fajta vonzás, ami kell egy kapcsolathoz. Elmondtam neki, hogy milyen volt a kapcsolatunk, mikor még együtt dolgoztunk, úgyhogy nincs min meglepődni.

- Annyi hülyeséget tudok összehordani- támasztotta meg a homlokát a vállamon. - Sajnálom!

- Ha azt vesszük, imponálhat, hogy féltékeny vagy- nevettem vidáman. - De jobban örülök, mikor nincs a közelben senki és semmi, akire lehet féltékenykedni.

- Miben tudok segíteni?- engedett el és a kezébe vett néhány játékot.

Meglepett, hogy sem Lucy, sem Tommi nem jött magyarázkodni. A finn Jégemberrel közösen pakoltunk össze mindent, ami Ruth-é volt és haza kellett vinni. Még csináltam neki egy kis csemegét, amit az úton majd elmajszolhat és elindultam a hálószoba felé, hogy a kicsi lányt összeszedjem és indulni tudjunk.

- Beszélhetnék veled?- állta az utamat Lucy, mikor be akartam menni.

- Nem hinném, hogy van nagyon miről beszélgetnünk- néztem a lányra. - Felnőtt emberek vagytok, azt csináltok, amit csak akartok.

- Én azért mégis szeretném elmondani, hogy mi is volt.

- Legyen- sóhajtottam fel és visszamentem a nappaliba, hogy leüljek a kanapéra. - De ha lehet, röviden, mert szeretném, ha a korábbi géppel haza tudnánk menni.

- Nem volt semmi közöttem és Tommi között- vágott bele azonnal, de én csak egy fintorral jeleztem, hogy ezt nem hiszem. - Jó, igazad van, csókolóztunk és voltak simogatások is, de nem feküdtem le vele.

- Valahogy ez kicsit sem hihető- jelentettem ki. Önmagamat is megleptem, hogy nem voltam ideges.

- Tudom, hogy nem az- sóhajtott fel. - Ő hagyta magát némileg leitatni. Nekem meg nagyon tetszik és vonzó. De tudom, hogy még nem lépett túl rajtad, és nem akarom, hogy én valami pótlék legyek. Nem lenne jó, ha elhajítana, mikor rájön, hogy csak téged akart helyettesíteni valakivel. Ezért eljöttem vele és utána ágyba parancsoltam.

- Nem hiszem, hogy annyira egyszerű lett volna...- kötözködtem tovább.

- Elég volt megemlítenem neki, hogy a kislánya a szomszéd szobában alszik. Azonnal hallgatott rám és mindent megtett, amit kértem tőle. Csak annyit akart, hogy aludjak vele. Úgy gondoltam, hogy ebből nem lehet nagy baj- fejezte be és várakozóan nézett rám.

- Azért örülnék, ha nem másznál annyira rá- keltem fel, de már régen elfogadtam, hogy ők ketten valószínűleg egymás mellett fogják végezni.

Ruthie örömmel vette, hogy újra hazamegyünk. Számára az otthon az a hely volt, ahol velem lehetett. Neki még nem lehetett elmagyarázni, hogy az apja és a nő, akit az anyjának hisz, nem élnek együtt. Jelenleg az volt a legfontosabb, hogy velünk legyen és senki ne zökkentse ki ebből a létből.

Kimi vitt ki minket a reptérre, majd addig maradt velünk, amíg fel nem szálltunk. Még többször megígérte nekem, hogy utánam jön már másnap, de azért volt bennem némi kétely ezzel kapcsolatban. Ha a dolgok az én kezemben lettek volna, akkor velünk utazott volna a repülővel, de ez az ajándék nem adatott meg nekem.

Arra számítottam, hogy keresnem kell majd egy olyan taxist, aki elvisz egészen hazáig, de legnagyobb meglepetésemre Brian várt ránk. Amint észrevett minket, elvett minden csomagot tőlünk és a kocsiig cipelte a dolgokat. Egész úton mesélt nekem, hogy naprakész legyek az elmúlt 2 és fél nap eseményeivel kapcsolatban.

Otthon Ruth azonnal rohant anyához, mert el kellett mesélnie mindent, ami vele történt. Öröm volt nézni, ahogy a kicsi lábacskáit egymás után pakolta, és a nagy sietségben még a maciját sem vitte magával. Odaadtam Brian kezébe, majd utána elindultam az öcsém szobájába. Az ágyon ült duzzogva, mellette pedig tele volt az ágy könyvekkel.

- Haragszol az egész világra vagy én esetleg beszélhetek veled?- álltam meg az ajtóban.

- Ha ki akarsz oktatni, vissza is fordulhatsz- mordult rám és arrébb söpört néhány könyvet.

- Én csak szeretnék egy kis időt az öcsémmel tölteni- sétáltam oda hozzá és leültem mellé. - Tudom, hogy most nyűg azt hallgatnod, hogy ne nagyon mászkálj, ezért gondoltam, hogy együtt kitalálhatnánk valamit, ami neked is egy kicsit feldobja a hangulatod.

- Önző vagyok, nem is gondolok arra, hogy veled mi lehet- sütötte le a szemeit bűntudatosan.

- Beteg vagy, ágyhoz kötöttek és Wendy sem tud melletted lenni, mert holnaptól érettségizik. Természetes, hogy nem foglalkozol másokkal- tettem le néhány könyvet mellőle és odaültem mellé.

- Ugye, veletek minden rendben?- pillantott rám.

- Persze, a pici remekül van- mosolyodtam el. - És ne lepődj meg, ha Ruthie pillanatokon belül megjelenik és mesélni akar, mert tele van élményekkel.

- És az én nővérkém?- húzta fel a szemöldökét kérdőn.

- Kimi rávett, hogy adjak neki egy esélyt- vallottam be. - Úgyhogy most azt is mondhatom, hogy alig szakítottam egy finnel, egy másik került a képbe és van mellettem.

- Biztos vagy benne, nővérkém?- ölelte át a vállamat.

- Évek óta körülöttem legyeskedett. Már megpróbált többször felszedni engem, de mindig visszautasítottam- meséltem neki. - Tudom, furcsa, hogy most simán igent mondtam neki, de sokkal komolyabb és érettebb lett.

- Én csak azt szeretném, hogy boldog legyél- adott egy puszit az arcomra. - De azért még lennének kérdéseim.

- Daaaaaaaaavid- hallottuk meg a kiabálást. - Daaavid, meséjek neked!- jelent meg a kislány az ajtóban. - Sia!

- Mit mesélsz nekem, hercegnő?- kérdezte az öcsém hatalmas érdeklődést mutatva.

- Sok mesét- jött oda hozzám és a segítségemmel mászott fel az ágyra.

Esélyünk sem volt olyan ellenállással szemben, mint amit Ruthie képviselt. Belefogott a napjainak az ecsetelésébe és még véletlenül sem lehetett közbeszólni. Ha megpróbáltam kijavítani őt, akkor azonnal le lettem csendesítve, mondván, most ő beszél. Így én is végighallgattam az egész történetet csendben, mindenféle hozzáfűznivaló nélkül.

- Ennyi- jelentette ki a végén.

- Ruthie, neked van a legmozgalmasabb életed a családban- jelentette ki David. - Irigyellek.

- Bjiaaaaaaaaaaaan!- kiabált a kislány, miközben lemászott az ágyról. - David ijigyel engem!- folytatta a hangoskodást, majd az ajtóban megállt. - Mi az, hogy ijigyelni?

- Gyere, hercegnő, elmagyarázom neked- vette őt a kezébe Brian és becsukta maguk után az ajtót.

- Ez akkor lesz izgalmas, mikor majd hárman akarnak mindent túlkiabálni- jegyezte meg az öcsém.

- Ne is mondd!- ráztam meg a fejem. - Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz akkor, ha Ruth mellett már itt lesz ez a kis manó is- siklott a kezem a hasamra. - Még el sem mondtam neki.

- Szerintem rendben lesznek a dolgok- biztatott David. - Milyen filmet nézzünk? Van itt még néhány, amit nem láttunk.

Az egész délutánt és estét az öcsémmel töltöttem. Annyira hagytam csak magára, ameddig a kicsi lányt megfürdettem és elaltattam. Miután én is zuhanyoztam, visszamentem hozzá és annyira jól sikerült ez a filmezés, hogy mellette aludtam el. Reggel ő keltett fel, mikor felébresztette a fájdalom, ami még mindig kínozta.

*****

(Tommi szemszöge)

Csak ültem az ágyon és próbáltam rájönni, hogy mi is történt velem. Annyit tudtam, hogy beszéltünk Maddie-vel, elengedtem örökre, majd inni kezdtem. És attól a pillanattól kezdve kiesett minden. A következő pillanat, ami rémlik, nem más, minthogy Madison felébreszt engem most reggel.

- Elhívtál táncolni- jelent meg Lucy az ajtóban. - Majd alig néhány pillanattal később már csókolóztunk. Utána még kellőképpen végigtaperoltad a tested, majd mikor már alig álltál a lábadon, hazakísértelek. Ha rajtad múlik, akkor le is fekszel velem, de csak együtt aludtunk.

- Nem akartam rád mászni- hajtottam le a fejem. - Csak még meg kell tanulnom elfogadni, hogy Maddie-t elveszítettem.

- Ha így haladsz, csak annyit érsz el, hogy munkanélküli leszel- ült le mellém a lány. - Nem mellesleg én sem örülnék neki, ha téged kihajítanának.

- Szóval nem örülnél neki...- néztem rá komolyan, a tekintetemet egy pillanatra sem levéve róla.

- Nem, nem örülnék- állta a tekintetemet. Csak akkor szakította el, mikor anya benyitott.

- Kisfiam, megmagyaráznád?- mutatott Lucy-ra, majd eléggé csúnyán nézett rám.

- Már nagyfiú vagyok- jelentettem ki. - És itt van nekem Ruthie is- pillantottam a lányomra, aki a földön játszott.

- Pont ezért nem kellene ennyire kétes kinézetű és viselkedésű lányokat hoznod ide- folytatta anya, mint aki meg sem hallotta, amit mondtam.

- Ezt kikérem magamnak, én nem...

- Lucy, csend!- öleltem át a derekát és a szájára raktam a kezem. - Anya, Lucy egy rendes lány, akit az este megkértem, hogy aludjon velem. Nem történt semmi közöttünk.

- Akkor is, kisfiam, te már komoly apa vagy és...- folytatta tovább anya.

- Megyek, beszélek Madisonnal, jó?- fordult felém Lucy és szégyentelenül megcsókolt.

Tisztában voltam azzal, hogy anya ezen ki fog borulni, de nem érdekelt. Már elegem volt abból, hogy ő akarja irányítani az életemet, ezért nem zavart, hogy ez a lány ennyire nyilvánvalóan ellene fordult. Még a derekát is átöleltem, hogy még jobban élvezzem a csókját. Mikor elengedtem, csak rám mosolygott és kiment a szobából.

- Tommi Pärmäkoski!- ejtette ki anya a nevemet fenyegető hangsúllyal.

- Ruth!- kerültem meg az ágyat és leültem vele szemben a földre. - Összepakolunk?

- Aja hazavisz?- emelte meg a fejét.

- Igen- bólogattam és az ölembe vettem őt.

- Apa, te is jössz vejünk?- bújt hozzám és belekapaszkodott a kezembe.

- Nem, kicsim, ma még nem megyek veletek- emeltem fel és leültem az ágyra. - De holnap már ott is leszek veletek.

- Apa, miéjt nem jössz vejem? És miéjt nem vagy ajával?- pislogott rám.

- Tudod, hercegnő, anya mást szeret- simogattam meg a kicsi fejét.

- És akkoj téged aja nem sejet?- kezdett el búsulni.

- De, engem is szeret- ültettem le magammal szemben. - De Kimit anya jobban szereti nálam.

- És nájam is?- mutatott magára.

- Biztos vagyok benne, hogy nálad senki mást nem szeret jobban- adtam az arcára egy puszit. - Felöltözünk, jó?

- Zöjdet!- indult az ágy széle felé. - Zöjdet vegyünk fel!

- Szóval zöldet...- kezdtem el keresgélni a ruhái között.

- Kisfiam, ha nem tűnt volna fel, még mindig itt vagyok- kopogtatta meg a vállamat anyám.

- Anya, ha nem tűnt volna fel, éppen próbálkozok jó apa lenni- keltem fel a kezemben egy sötétzöld ruhával és egy fehér pólóval. - Úgyhogy ha megbocsátasz...- fordultam el tőle.

Felöltöztettem a lányomat, majd együtt összepakoltunk mindent, ami a hálóban volt. Az egyik játékát nálam hagyta, hogy vigyázzon rám, amíg ő nem lesz velem. Mikor már indultak, majdnem vitatkozni kezdtem Kimivel, hogy az én dolgom lenne kivinni őket, de rá kellett jönnöm, hogy abban a másnapos állapotban, amiben vagyok, csak ártanék nekik.

Miután elmentek, alig csuktam be magam mögött az ajtót, megláttam anyu nagyon mérges és ideges arcát. Lehet, hogy nem voltam vele udvarias és nem ugrottam azonnal a nyakába, de meg kellene értenie, hogy már nem vagyok az a fiú, aki voltam. Felnőttem és a saját életemet akarom élni, a saját szabályaim szerint.

- Anya, kérlek, ne kezdj bele!- tettem fel a kezem. - Tudom, hogy mit csinálok. Az életemben a legelső ember most a lányom és a még meg sem született baba. Az, hogy esetleg én és Lucy összejövünk, a magánügyem.

- És velem mi lesz? Anyáddal már nem is törődsz?- vont kérdőre.

- De, törődöm veled, azonban úgy gondolom, hogy elég nagyfiú vagyok ahhoz, hogy eldöntsem, kivel érdemes kezdenem és kivel nem- álltam vele szemben határozottan.

- Megyek pakolni- fordított nekem hátat. - Túl régóta jöttem el otthonról- vonult be a szobába, ahol aludt.

- Miattam nem kellett volna összeveszned vele- lépett elém Lucy és megölelt.

- Hidd el nekem, megérte- nyomtam egy puszit a hajába. - Ideje megértenie, hogy felnőttem.

- De azért nem kellene ennyire komolyan venned a dolgot- simogatta meg a hátam.

- Álmos vagy?- mosolyodtam el, ő pedig bólogatott. - Gyere, aludj még egy kicsit!

- Nem lesz baj?- kérdezte, de nem tiltakozott, mikor a háló felé irányítottam.

- Majd megoldom- vezettem be a szobámba. Miután kényelmesen elhelyezkedett és becsukta a szemeit, még adtam egy csókot a szájára, majd elindultam, hogy beszéljek anyával, habár számítottam arra, hogy egy újabb vita lesz a vége.