Száguldó remény - 15. rész

Kivételes eset, hogy most van folytatás, mivel holnap reggel már megyek el és nem leszek gépközelben egészen hétfő estig. És lehet, hogy szemétség, de szerdán csak akkor lesz folytatás, ha több, mint 10 komment vár rám, amik hosszabbak 3 sornál. És igen, egy ember egyet írhat, ha túlcsúszik, egynek számolom... Nem kezdek el indokolni, ha valakit nagyon érdekel, akkor ír mailt vagy elolvassa itt az utolsó bejegyzést itt.

---------------------------------------------

(Mia szemszöge)

Erről egy pillanatig nem volt szó, mikor elvállaltam, hogy beszállom és segítek. Azt senki nem mondta, hogy a családomat, a barátaimat és a szeretett férfit is be kell csapnom. Nem akartam hazudni nekik, de már így is megtörténtek a dolgok. Gratulálok, Mia, sikerült az egész világot csőbe húznod.

Kiosztottam a feladatokat, majd láthatatlanul eltűntem mindenki szeme előtt. A közeli hotel tetején már vártak rám. Semmi kedvem nem volt odamenni és beszélni velük, de nem tehettem mást, mert voltam olyan idióta, hogy igent mondtam, mikor be akartak venni. Ott és akkor kellett volna elutasítanom mindent.

- Késett 25 másodpercet- nézett rám a kopasz férfi.

- Késhettem volna többet is- feleltem mérgesen. – És még mielőtt bármit mondana, szólok, hogy ki akarok szállni.

- Nem szállhat ki- jelentette ki a mellettem álló ember. – Ez nem egy olyan játék, amiből ilyen egyszerűen megszabadulhat.

- Magának játék az életem?- fordultam felé. – Játsszon a sajátjával, ne az enyémmel!

- Higgadjon le!- szólt újra a kopasz. – Semmin nem segít, ha elkezd hisztizni.

- Mi akarnak már megint?- sóhajtottam fel.

- Itt a papír. Olvassa el, jegyezze meg, égesse el- adott a kezembe két lapot, majd egy öngyújtót.

Mindent úgy tettem, ahogy kérte. Elolvastam, megjegyeztem és meggyújtottam. Néztem, ahogy a fehér lapokból a lángok hamut csinálnak. Ha minden így marad, lassan az én testemből sem marad más. Rá sem pillantva a férfiakra fordítottam hátat, hogy visszatérjek a munkámhoz.

Feltűnés nélkül tudtam a forgatagban mozogni. Bementem a szobámba és bezártam az ajtót. Elővettem két kis dobozt, amik egyformák voltak, és amikben még a pirulák is hasonlítottak egymásra. Az egyik vitamin volt, azt látta nálam Maddie előző este. A másik egy erős idegnyugtató, ami 3 szem után kimutatható a szervezetből úgy, mintha valaki régóta szedné.

Kiborítottam az asztalra a két doboz tartalmát, majd újra visszatettem mindet… a másik dobozba. A vitaminokat a dobozzal együtt elrejtettem a táskám aljára, míg a nyugtató felét a markomba öntöttem, a másik felét pedig beleszórtam a táskámba, a ruháim alá. Senki nem fogja észrevenni. Az üres dobozt visszatettem a helyére.

A kezembe vettem a kis ásványvizes palackot és lassan, tablettánként fogyasztottam el. Már elegem volt abból, amit követeltek tőlem és lehet, hogy nagyon hülyén hangzik, de inkább menekülni akartam a világból. Bármennyire szerettem a körülöttem lévőket, nem akartam tovább csinálni azt, amit eddig. Besokalltam.

Egy nagy levegő után elindultam kifelé, hogy ne itt találjanak rám, már ha lesz valaki, akinek hiányzom. Egy jó darabig sikerült elrejtőznöm úgy, hogy senki ne vegyen észre. Majd jött az a pont, amikor kezdett minden elhomályosulni. Gyengén botorkáltam össze-vissza abban a tudatban, hogy lehet, ez a vége mindennek.

Félájultan zuhantam le egy autó mellett a betonra. Próbáltam megkapaszkodni és felkelni, de mindig visszazuhantam a földre. Akkor már nem tűnt annyira jó ötletnek az, amit tettem és vissza akartam forgatni az idő kerekét. Elindultam négykézláb, hogy találjak valakit, aki segít nekem, de alig néhány méter után elhomályosult minden.

*****

(Sebastian szemszöge)

Alig aludtam valamit az éjjel folyamán. Végig csak járt az agyam a történteken. Nem tudtam, hogy miért tette Mia magával azt, amit. És nem értettem, hogy miért nem árulta el nekem, hogy bajban van. Nagyon jól tudhatta, hogy meghallgatom és bármiben segítek neki, ha szól. De nem tette meg és ez nagyon zavart.

Háttal feküdtem Maddie-nek és Tomminak, hogy ne lássák, a falat bámulom, és nem alszom. Nem segített volna senkinek, ha mi is összekapunk. Inkább csak vártam, hogy teljenek a percek és az órák, miközben mélyen magamba szívtam a lány illatát. Nem volt még egy olyan női illat, ami ennyire nekem lett volna kitalálva.

- Hé, Seb!- simogatta meg a vállam Madison. – Fél 6 van, jössz a home-ba?

- Előtte átöltözök, jó?- fordultam felé, ő pedig bólogatott.

Visszamentem a saját szobámba, ahol ott voltak a cuccaim. Kiszedtem a ruhámat, amit magamra vettem. Ahogy csuktam be a szekrény ajtaját, akkor láttam meg, hogy valami kiesett onnan. Lehajoltam és a kezembe vettem a női fehérneműt. Az a melltartó volt, amit Mia hagyott ott nekem, mikor Rocky megakadályozott minket, hogy együtt legyünk.

Egy pillanatra elmosolyodtam, de nem tartott sokáig. Ha akkor nem hagyom magára, akkor ma lehet, hogy mellettem feküdne a hotelban. Éreztem, ahogy a bűntudat végigperzseli az egész testemet. Hibásnak éreztem magam azért, mert Mia beszedte azokat a bogyókat és most ott fekszik az orvosi épületben.

Nyúzottan mentem át Maddie mellé. Még senki nem volt ébren rajtunk kívül. Benn volt a pult mögött és egy bögrébe öntött magának kávét. Mikor megfordult, láttam a kezében egy Red Bullt, amit letett elém. Tudta, hogy kell valami, ami segít nekem túlélni a napomat. Nem beszéltünk egymással, de az ő szemeiben is láttam az önvádat.

- Ideje leváltanunk Brittát- szólaltam meg, mikor az óra 6-ot ütött.

- Még 2 perc és itt lesz valaki a lányok közül. Szólni akarok, hogy ma nem leszünk Miával- dobolt az ujjával a pulton.

Amint megjöttek a lányok, Madison elhadarta, hogy mi történt, majd együtt mentünk át az orvosi épületbe. A doki elmondta nekünk, hogy nem történt egész éjjel semmit, a lány állapota stabil és valamikor 9 óra után fog felébredni. Kissé megnyugodva mentünk be a kórterembe. Az ágyra hajtva a fejét aludt Britta. Odaléptem mellé és megsimogattam a hátát, hogy felébredjen.

- Történt valami?- kapta fel a fejét és meglepve pislogott ránk.

- Csak reggel van- mondta halkan Madison és felé nyújtott egy pohár kávét.

- Akkor ideje mennem- kelt fel a sajtósom a székéről. – Ne mondjátok meg neki, hogy itt voltam, jó? Nem kell, hogy felzaklassuk. És most megyek kutatni a gyógyszer után. Seb, 10-kor riportod lesz, ne feledd!

- Ott leszek- bólintottam kedvetlenül. – Bár nem szívesen.

- Tudom- nézett még rám, majd kiviharzott.

- Ha jobban figyelek rá, ma nem fekszik itt- suttogta maga elé Maddie, mialatt odasétált az ablakhoz.

- Ha nem engedem neki, hogy mindig elnapolja a beszélgetést kettőnkről, akkor tényleg nem lenne itt- ültem le az ágy szélére.

- Szeret téged, ugye, tudod?- kérdezte halkan és láttam, hogy van egy halvány mosoly az arcán.

- Téged is imád, remélem, ezzel tisztában vagy- mentem oda mögé és átöleltem. – Kellettél ahhoz, hogy megnyíljon nekem is. És ezért örökké hálás leszek.

- Én is neked, amiért szereted- nézett rám, majd hirtelen kibontakozott az ölelésemből. – Mia?

- Hol vagyok?- suttogta még csukott szemekkel.

- Behoztak az orvosi központba, mert rosszul lettél. A gyógyszerektől- mentem oda hozzá és megfogtam a kezét, de szinte azonnal elrántotta.

- Menj innen, Sebastian, nem akarlak látni!- szegezte rám a pillantását, ami jeges volt. – És téged sem, Madison. Tűnjetek el!- emelte meg a hangját.

- De Mia…- próbálkoztam volna újra.

- Kifelé!- mutatott az ajtóra.

Maddie zokogva rohant ki. Még egyszer ránéztem Mia kemény és érzelemmentes arcára, majd a lány után mentem, hogy megnyugtassam. A kis kórház előtt zokogott a földön térdelve. Mellé léptem és a karjaimba vettem. A vállamba fúrta az arcát és rázta a zokogás. Belül én is üvöltöttem és zokogtam, de még tartottam magam, hogy támogatni tudjam őt, ha már Mia ennyire elhidegült tőlünk.