Száguldó remény - 8. rész

Teljesen ledöbbenve figyeltem Mia arcát. Először félelem suhant át rajta, utána méreg és végül kétségbeesett és csalódott volt egyszerre. Nem tudtam, mit is kellene reagálnom a dologra. Nagyon közel éreztem őt magamhoz, de nem akartam belemászni az életébe.

- Tudod, ő 10 évvel idősebb nálam- fogott hozzá beszélni a lány. – Mikor megszületett, anyánknak nem volt miből nevelnie őt, még magát is alig tudta eltartani, ezért intézetbe adta. Az apja sohasem tudott róla és anyánk haláláig titkolta, hogy van egy másik gyereke is.

- Csak akkor mondd, ha úgy érzed, van elég erőd- simogattam meg az arcát.

- Tudnod kell- sóhajtott fel, majd folytatta. – Az én apámmal jóval később találkozott. Hozzáment és egy kiegyensúlyozott, boldog életet biztosítottak nekem. Szégyellte, hogy elhagyta az egyik gyerekét. Britta sosem tudta, hogy én és az apám nem is hallottunk róla 5 évvel ezelőttig.

- De megtaláltad- fogtam meg a kezét. – Akkor mi a baj?

- Nem engedi, hogy elmagyarázzam neki a dolgokat. Engem hibáztat, amiért intézetben kellett nevelkednie. Utál, mert én ismertem a szüleimet és őt eltaszították- eredtek meg a könnyei. – Próbálok minden alkalmat kihasználni arra, hogy közelebb kerülhessek hozzá, de bezárkózik.

- Ígérem, hogy megpróbálok segíteni neked- öleltem meg.

A vállaimra dőlve zokogott. Megértettem, hogy mennyire fáj neki az, amin keresztül megy, hiszen az idősebb öcsém engem is elutasított. Persze, azért mások a dolgok, de az érzéseink hasonlóak. Óvatosan húztam elő a telefonom és írtam egy üzenetet Tomminak, hogy ma este már ne jöjjön át.

- Nem akartam így rád zúdítani a bajaimat- húzódott el végül az arcáról törölgetve a könnyeinek maradványát.

- Nekem ez nem volt probléma- nyújtottam felé zsebkendőt. – Te vagy az első ember itt, akire azt mondom, hogy a barátom.

- Akkor fogadjuk meg most- húzta maga elé mindkét kezemet. – Mindig ott leszünk a másiknak és sosem lesz titkunk egymás előtt.

- Köszönöm!- borultam a nyakába és most én ejtettem könnyeket… de ezek örömkönnyek voltak.

Már este 10 is elmúlt, mikor magamra maradtam a szobámban. Kijelentette, hogy a fogadalmunk után még jobban akarja, hogy egy szobában legyünk, úgyhogy kezdjek el pakolni. Így, hogy megtaláltam a legjobb barátnőmet, már nekem is csábítóbb volt az ötlet. Főleg, hogy a fiúk sem voltak messze.

Éppen az ágyamba akartam bekászálódni egy tusolás után, mikor kopogtak az ajtómon. Nyűgösen nyitottam ki a késő esti látogatómnak, aki nem volt más, mint Tommi. Alig láttam ki a szemeimen, mert fáradt voltam nagyon, de ő csak beljebb terelgetett és becsukta maga után az ajtót. Majd együtt dőltünk végig az ágyon és én szinte azonnal aludtam.

A reggeli ébredés nem volt olyan kellemes, mint amilyenre én számítottam. Azonnal kapkodni kezdtem, mikor észrevettem, hogy fél 7 van. Mindenképpen le akartam menni reggel segíteni Miának, erre elaludtam. Megnéztem a telefonomat, hogy tényleg elfelejtettem-e beállítani az ébresztőórát, de nem így volt.

- Hová rohansz?- motyogta Tommi a szemeit nyitogatva.

- Elaludtam. Már régen lenn kellene lennem a büfében. Miért nyomtad ki az ébresztőmet?- hadartam, mialatt a szekrényemből rángattam ki a ruháimat.

- Állj meg- mászott az ágy végébe és elkapta a kezeim. – Mia este benézett hozzánk és megkért, hogy figyeljek arra, aludj eleget és ne rohanj reggel dolgozni. Ezért kapcsoltam ki az ébresztést a telefonodon- adott egy puszit a nyakamra.

- Azért mondhattad volna este- fontam össze a kezeim a melleim előtt, de nem teljesen láthatta, mert még mindig mögöttem volt.

- Amint beléptem, te szinte a karjaimba ájultál, annyira elfáradtál- fordított maga felé. – Éjszakáztál eleget ahhoz, hogy kiüsd magad.

- Nem kérek példabeszédet- ráztam a fejem. – Nincs szükségem rá, nagylány vagyok, el tudom dönteni, hogy mi a jó nekem.

- És az jó neked, ha én kérek tőled puszit?- mászott le végül az ágyamról és átölelte a derekam.

- Lehet jó- pillantottam rá, ő pedig lehajolt hozzám és megcsókolt.

Élveztem, ahogy a puha ajkai az enyémeket kóstolgatják, majd amikor a nyelve is bebocsátást nyert a számba és keringőbe kezdett az enyémmel. Beletúrtam a szőke hajába és még közelebb húztam őt magamhoz. Nem akartam ennyire rövid idő alatt közel kerülni hozzá, de már menthetetlen volt a helyzet.

- Mennem kell, mert el fogok késni- toltam el magamtól egy kicsit az arcát, de így a nyakamba fúrta és ott csókolt tovább.

- Még ráérsz- morogta és tovább kényeztetett.

- Tommi, elég legyen!- léptem el tőle határozottan. – Tanulj meg viselkedni!- dorgáltam meg egy kicsit. – Lezuhanyozok, felöltözöm és lemegyek a büfébe, ott majd megtalálsz- nyomtam még az ajkaira egy puszit, majd magára hagytam a szobámban.

Bementem a zuhanyzóba és kivételesen tovább maradtam, mint általában. Jól esett, ahogy a tagjaimat ellazította a víz, én pedig kiűztem minden gondolatot a fejemből. Vagyis majdnem mindet. Egy dolog maradt ott. Tommi meztelen felsőtesttel a szobámban. A fejem hiába ráztam és hiába volt a hideg zuhany is.

Még a büfébe belépve is előttem volt a kép. Soha nem volt még olyan pasi, aki ennyire magfogott volna az első alkalommal, erre itt ez a szőke finn és nekem máris annyi. Tudtam, hogy amint lesz egy kis időm, beszélnem kell Miával a dolgokról. Ki kell elemeznünk minden pillanatot, mert egyedül nem vagyok ehhez elég.

- Jó reggelt!- mosolygott rám barátnőm és elém tett egy bögre tejeskávét. – Jól aludtál?

- Nem felejtem el, hogy összebeszéltetek- nevettem fel vidáman. – De igen, remekül aludtam.

- Nézzenek oda, a gyár két legszebbje kora reggel egy helyen- érkezett meg mögénk Seb. – Mi újság, hölgyek?

- Még bele sem kezdtünk semmi izgalmas témába- váltott nyafogósra Mia. – Elrontottad!

- Bocsánat, az én hibám- hajtott fejet Seb, majd mindketten nevettek.

Észrevettem, hogy a lányok mind összesúgnak most, hogy a pilóta is ott volt velünk. És a szemük felcsillant, mikor Tommi is befutott. Biztos voltam benne, hogy újabb pletyka van a dologban. A két fiú gyorsan leült nem messze tőlünk reggelizni, mi pedig folytattuk volna a meg sem kezdett beszélgetésünket, de lehetetlen volt. Végig éreztük magunkon a pillantásaikat.

- Elegem van!- csapta le a kezében tartott kancsót Mia és megfordult. – Mindenki, ide!- mutatott maga köré. Az összes lány odakullogott és megállt előtte. – Halljam, mi ennyire érdekes rajtam.

- Mindenki arról beszél, hogy Sebastiannal vagy. Minden téren!- szólalt meg végül Amanda. – És hogy az éjjel is vele voltál.

- Bajnok, tudtad, hogy az éjjel megvoltam neked?- emelte meg a hangját barátnőm. Az összes büfében lévő felfigyelt erre.

- Tegnap éjjel? Te nekem?- kérdezett vissza Seb. – Valószínűleg szelektív a memóriám. De köszi, hogy szóltál- vigyorgott a srác.

- Nincs mit- nevetett fel a lány. – Nekem is most mondták meg- jelentette ki, majd visszafordult a pultosok felé. – Aki akár egy pillanatra is fel meri emlegetni ezt a nevetséges pletykát, bekerül a konyhára három hónapra mosogatólánynak.

- De a körmeim tönkre fognak menni- sápítozott Fiona.

- Majdnem el is felejtettem, de köszönöm, hogy emlékeztettél rá- biccentett Mia és egy gúnyos mosoly jelent meg az ajkain. – Gumikesztyűt senki nem biztosít nektek. És most irány dolgozni!

Újabb hiszti és nyafogás közepette mindenki visszaállt oda, ahol eddig tette a dolgát. Amanda a kávéfőző mellől lövellte rám a gyilkos pillantásait, de nem nagyon érdekelt. Hozzá voltam szokva, hogy én vagyok a felelős mindenért. Az életem már elkezdte a változást, így bíztam abban, hogy az életem minden terén be fog következni.

- Miaaaa- lépett mögém Tommi és pislogott a lányra. – Te és Sebastian…

- Mocsok- nevetett a lány és a finn arcába hajította a kezében lévő konyharuhát. – Beteszlek mosogatófiúnak.

- Pártolom az ötletet- kotyogtam közbe és adtam egy puszit a férfinek. – De amíg ti eldöntitek, addig én megyek, mert nem kellene, hogy David késsen.

- Rendben, menj!- húzott le a bárszékről Tommi maga elé. – De vezess óvatosan, és siess vissza hozzánk!- nyomott az ajkaimra egy csókot. – És ha lehet, ne törd össze a kocsim.

- Attól, hogy nő vagyok, még tudok vezetni- könyököltem bele kicsit az oldalába. – És Mia, majd meséld el, hogy mi is volt köztetek!- kötözködtem még egy kicsit, majd nevetve távoztam.

Szerencsére nem kellett rohannom, időben voltam. Az út sem csúszott, én pedig a biztonságos vezetés híve voltam. Leparkoltam a motel előtt, ahol az öcsém megszállt. Alig léptem ki az utcára, már meg is jelent kicsit álmos fejjel. Odajött hozzám és adott egy puszit az arcomra.

- Még mindig azt mondom, hogy gyilkos ez a reggeli kelés- morogta.

- Ugyan már, öcsi- simogattam meg az arcát. – Már nem sokáig kell hajnalban fenn lenned. Persze, ehhez kell a jó egyetem és a megfelelő órarend.

- Megoldom- ölelt meg. – Elviszel? Nincs kedvem vezetni.

- Csak ülj be- mutattam az anyósülés felé, majd visszaültem a volán mögé.

A rádiócsatornákat váltogatta egész úton. Néha megállt, ha hallott valamit, amit szeret, de amúgy a gombok nyomogatásával volt elfoglalva végig. A gimnáziumban, ahová vittem, éppen becsöngettek az érkezésünkkor. Az igazgató irodája felé vettük az utunkat, ahol már vártak ránk. Egy kedves hölgy fogadott minket.

Elmondtunk neki minden indokot, hogy miért is akarjuk David-et átirattatni ennyire közel az érettségihez. Végül átnézte a papírjait és az eredményeit, majd probléma nélkül felvette. Elköszöntem tőle, megígértem, hogy este hívom és már mehetett is az új osztályába tanulni.

A gyárba visszajutni már kicsit nehezebb volt. Azok a csapattagok, akik csak ritkán laktak a gyárban, most érkeztek vissza, hogy együtt utazhassanak az ausztrál nyárba. Komoly forgalom volt az összekötő úton és átfogó ellenőrzést végeztek a kapunál. Engem is megnyúztak, mint a többieket.

Amint beértem, leparkoltam a kocsit Sebastian autója mellé, majd felsiettem a szobámba, ahol átöltöztem. Felkötöttem a hajam egy copfba, majd bezártam a szobám ajtaját és a büfébe mentem. Mia komoly szemekkel figyelte a lányokat, akik nem is mertek megszólalni. Gyorsan be is álltam a helyemre.

- Legyél a fülem, jó?- kérlelt Mia, majd el is ment.

Nem tévedtem, mikor azt gondoltam, hogy a lányok nekem fognak esni. Mindenkinek volt hozzám egy-egy keresetlen szava. Szó nélkül nyeltem le a sértéseket, kicsit sem figyeltem oda rájuk. Nagy levegővel, a környezetemet kizárva végeztem a munkámat. Természetesen csak én dolgoztam, mivel nem volt senki, aki felügyelné a munkájukat.

- Kérnék egy kis figyelmet!- hallottam meg Christian Horner hangját.

Felpillantva láthattam, hogy felvonult a csapat utazó része. Az első sort Horner, Guillaume Roquelin, Ciaron Pilbeam, Sebastian, Mark Webber és Mia alkották. Akkor már tudtam, eldöntötték, ki az, aki utazhat velük. Azok után, ami az elmúlt napon történt velem, minden vágyam volt velük utazni.

- Miss. Frost összesítette a csapatunk válaszait, hogy melyiküket szeretné látni mostantól minden futamon. A büfé részlegünk legújabb alkalmazottja…- nézett le a kezében lévő papírra – Amanda Bringhim! Gratulálok!

- Felmondok!- kiáltott fel paprikapiros arccal Mia. – Ezt nem gondoltam volna, Christian. Szóval, felmondtam!