Száguldó remény - 12. rész

A mai részt ajánlom A.J.-nek! Boldog születésnapot! :)

------------------------------------------------------------------

(Mia szemszöge)

2 órával a repülőút vége előtt ébredtem fel annyira, hogy már nem tudtam visszaaludni. Körbenéztem, hogy lássam, mi is a helyzet a csapatban. A legtöbb ember aludt körülöttem, szinte mindenki valahová borulva vagy nyakig betakarózva húzta a lóbőrt. Akit láttam, azok közül egyedül a nővérem volt ébren, ő már dolgozott.

Egy darabig figyeltem őt, csak akkor kaptam el a tekintetem, mikor elhagyni készült a helyét. Visszafektettem a fejem Seb vállára és becsuktam a szemeimet, mintha aludnék. Odajött mellénk és éreztem, ahogy megigazította a rajtam lévő takarót. Újabb olyan cselekedet volt ez megint, amit kicsit sem értettem.

Pihentettem a szemem még néhány percig, hogy ne vegye észre, hogy már fenn voltam, mikor ő mellénk lépett. Mikor újra kinyitottam a szemem, láttam őt, egy bögrével a kezében olvasott egy könyvet. A pillantásomat róla a velünk szemben ülő páros felé fordítottam. Egymáshoz bújva aludtak és Maddie két kézzel kapaszkodott a finnbe.

- Te meg mit nézed ennyire a többieket?- súgta a fülembe Sebastian, amitől megugrottam.

- Megijesztettél- néztem rá morcosan, de azonnal elmosolyodtam, ahogy megláttam az álmos arcát.

- Talán annyira mégsem, mert nem tűnsz teljesen halálra rémültnek- igazgatta a haját, de nem nagyon ment neki.

- Csak elterelte a figyelmemet az álmos arcod, ami aranyos- nyúltam felé és segítettem a haját rendbe tenni. – Már nem is látszik, hogy aludtál.

- Szuper!- mosolygott rám. – Mennyi idő van még leszállásig?

- Még 2 óra- pillantottam a karórámra. – De én már nagyon unom az egészet.

- Nem vagy egyedül- húzott a mellkasára és átkarolt. – 2 órát sokkal jobban el tudnék tölteni veled valahol máshol- súgta a fülembe.

- Ezt verd ki a fejedből, jó? Ne nagyközönség előtt- néztem a szemeibe.

- Unom már, hogy mindig megzavarnak, amikor kettesben lehetek veled- simogatta meg az arcom. – Most mindenki alszik, miért ne élvezhetném, hogy az enyém vagy?

- Britta- néztem a nővéremre. Seb is felemelte a fejét és láthatta, hogy a lány ránk pillant, majd újra folytatja az olvasást.

- Neki tudnia kell rólunk, hogy meg tudjalak védeni. Nem mindegy, hogy miképpen tudja meg?

- Nekem nem- hámoztam le a kezeit magamról és felültem. – Nem akarom, hogy így történjenek a dolgok.

- Mia, minden rendben van veled?- ráncolta össze a szemöldökét a pilóta.

- Csak nem akarom és kész- fordítottam el a fejem és a táskámból előkerestem egy könyvet. Úgy tettem, mint aki olvas, de nem volt igaz.

*****

(Madison szemszöge)

A szép és boldog álomvilágból az hozott vissza, hogy valaki a karomat simogatja. Lassan nyitogattam ki a szemeimet és először azt sem tudtam, hogy merre vagyok. Végül rájöttem, hogy Ausztrália felé tartunk, ami azt jelenti, hogy egy repülőn vagyok ébren. Felemeltem a fejem és egy gyönyörű kék szempárral találtam szemben magam.

- Jó reggelt, Csipkerózsika!- mosolygott rám Tommi.

- Tévedés- ráztam meg a fejem. – Csipkerózsikát csókkal ébresztette a hercege.

- Oh, elnézést! Csukd vissza a szemed!- kérte, én pedig úgy cselekedtem. Szinte azonnal éreztem az ajkait az enyémeken. – Így már jó?

- Igen- mosolyogtam rá.

Feltornáztam magam ülő helyzetbe és bekapcsoltam az övet, hogy ne kelljen ezzel bíbelődnöm percekkel később, mikor már leszállunk. Ránéztem a velünk szemben ülő Sebastian-Mia párosra, de nem tetszett, amit láttam. Barátnőm papírokat bújt teljesen hátat fordítva Sebnek, míg a srác bámult ki az ablakon.

- Mi történt?- súgtam oda a finnek, hátha tudja. De csak megrántotta a vállát, jelezvén, hogy ő sem tudja.

- Maddie, itt a beosztásod- nyújtotta felém a lapot Britta. – És a tiéd, Mia- adta oda barátnőmnek. – Egy sávban dolgoztok, hogy mindent meg tudj ismertetni Madisonnal- sorolta tovább a dolgokat a testvérének.

- Köszönöm!- pillantott fel Mia. – Hálás vagyok!

- Nincs miért- mosolygott még Britta, majd odalépett Christianhoz.

Barátnőm becsukta a szemét és mély levegőket vett. Láttam rajta, hogy mennyire megviseli, hogy ennyire munkára korlátozódik a kapcsolata a nővérével, de még nem tudtam, hogy mivel is segíthetnék neki. És ahogy elnéztem a két férfit magunk mellett, ők semmit nem tudtak erről a családi kötelékről.

Az ébredésem után 20 perccel már ausztrál földön sétáltam. Mia mellé siettem és beültem a csapatbuszba. Elmentünk a pályához, ahol tölteni fogjuk a napjainkat. Dönthettünk, hogy hol alszunk, de mi úgy döntöttünk, az a legjobb, ha kinn leszünk a pályán. Így abban a csapatbuszban foglaltunk helyet, ami egyből az Albert Parkba vitt minket.

Lepakoltunk a négy személyes szobában. Az ajtóra kiragasztott papír mutatta nekünk, hogy csak ketten döntöttünk úgy, hogy itt töltjük az éjszakát, így bátran pakolásztunk mindenfelé. Utána a kezünkbe vettünk egy-egy vastag pulóvert és átmentünk ahhoz a kamionhoz, ami az ételt szállította. Gyorsan leltároztunk a hideg raktérben és szerencsére semmi nem volt, ami hiányzott volna.

- Kérdezhetek valamit?- kérdeztem Miát este, mikor kinn ültünk a bokszfalon.

- Tudod, hogy bármit- bólintott mosolyogva.

- Mi történt veled és Sebbel? Mikor leültünk melléjük, olyan jól egymásra hangolódtatok, mire meg felébredek, kerülitek a másikat. Mit csináltatok?- érdeklődtem.

- Te vagy az egyedüli, aki tud rólam és Brittáról- mondta egy nagy sóhaj után. – Mikor felébredtünk, azt akarta, hogy lopjunk néhány romantikus pillanatot, de a nővérem mindent látott volna. Én nem akartam, hogy így legyenek a dolgok.

- Olyan kis butus vagy- öleltem meg őt. – Ha végre egyszer összejöttök, akkor is tudni fog rólatok, nem?

- Azt akarom, hogy én lehessek az, aki elmondja neki, hogy szerelmes és együtt van azzal, akit szeret- pislogott félénken. – Tudom, hogy butaság, de én így szeretném.

- És mi lenne, ha ezzel szembesítenéd Sebastiant is? Mert egyikőtöknek sem jó, ha így elkerülitek egymást egy buta félreértés miatt.

- Még átgondolom, jó?- ugrott le a falról és elindultunk aludni.

A szerdánk legnagyobb része a kipakolás volt. Kinn volt minden lány, akiket végre megismerhettem, és akik befogadtak azonnal. Szerencsére az itteni konyha és pult ugyanúgy volt kialakítva, mint a gyárban, így nem volt nehéz beleszoknom az új munkámba, már amennyiben új volt.

A kiszolgáló pult belső részére Mia felragasztotta a két pilóta étrendjét, hogy bárki van éppen munkában, tudja, hogy mit is kell tennie. Este azt is átbeszéltünk, hogy ki mennyire tudja az itt dolgozók kedvenceit és megszokott italait, és egy részüket szintén feliratoztuk és felragasztottuk. A maradékkal pedig úgy voltunk, hogy kiderítjük a hétvége folyamán.

Csütörtökön már ideje volt elkezdeni a komoly munkát, hiszen beindult az élet a pályán, aminek én nagyon örültem. Részben élveztem a nyüzsgést, amit már évek óta nem, részben pedig nyugodtan legeltethettem a szemem a pasimon, aki a nap nagy részét benn töltötte, nálunk. A pályabejárás volt az egyetlen komoly feladata, a többi ideje szabad volt, mivel Seb tele volt interjúkkal.

Mikor vége lett a bokszutca látogatásnak, lejárt az én munkaidőm is. Segítettem még elpakolni, majd sétálni indultam egy kicsit a naplementében. Az idő még nagyon kellemes volt, így kicsit sem fáztam a pólómban és a farmeromban. De alig értem el a pirosok területét, letámadtak a régi kollégáim, akikkel együtt dolgoztam még a Ferrari színeiben.

- Nézzenek oda!- szólalt meg egy férfi úgy 10 perccel azután, hogy a lányok körbeálltak és kérdésekkel bombáztak. – Kémkedünk, kémkedünk?

- Nem kell nekünk semmi a Ferrari háza tájáról- fordultam a hang felé. – Magunktól is elég jók vagyunk, hogy a földbe döngöljünk titeket.

- Hogy felvágták a kisasszony nyelvét!- mért végig. – Jó téged újra itt látni Dessy!

- Én is örülök neked, Rob!- léptem oda hozzá és megöleltem. – Lucy hogy van? Gyerekek?

- Mindenki a legnagyobb rendben- mosolygott rám. – És te? Milyen a bikáknál a helyed?

- Egyre jobb- feleltem és úgy éreztem, hogy ezzel eleget közöltem. – Bár, nincs senki, aki már korán reggel olyan szépen tudja kérni a kávéját, mint te.

- Tudtam én, hogy az angol jó modor a szíved központjáig vezet majd engem- húzta ki magát, mi pedig jót nevettünk rajta. – Pedig nálatok is van néhány angol.

- Téged senki nem körözhet le- nyugtattam meg a lelkét. – Rob, nálad jobb angol nincs.

- Legközelebb majd szólok erről Christiannak, ha látom- vigyorgott. – Ha már a korával nem tudom piszkálni…

- Ne piszkáld, most éppen értem tartja a hátát- vallottam be. – Merész volt és ellent mondott a vezetésnek.

- Nem semmi!- rázta meg a fejét. – Körülötted mindig zajlik az élet, kislány!

- Mire gondolsz, egyetlen drága mérnök barátom?- tettem csípőre a kezem.

- Arra a nyakon öntögetős kis esetre, mikor vizes póló versenyt rendeztél a home-ban a belgáknál- vigyorodott el és láttam, hogy ő élénken őrzi azt a pillanatot az emlékei között.

- Rá is felejtettem, hogy pasiból vagy és csak ezekre emlékszel- nevettem vidáman. A válla felett elnézve láttam, hogy Tommi és Seb éppen a mi részünk előtt cseveg, és közben minket figyelnek. – Édes, nekem mennem kell! Még beszélünk, ígérem! És veletek is, lányok!

- Persze, a hercegkisasszonyok dolga nem egyszerű- ölelt meg Smedley. – Azért legyél óvatos, mert nem akarom, hogy nagyon sérülj!- súgta a fülembe.

Belenéztem a kék szemeibe, amik féltően néztek engem. Adtam az arcára egy puszit, majd a lányokat is végigölelgettem, végül elindultam vissza, hozzánk. A fiúk minden egyes lépésemet végigkövették, amíg nem értem melléjük. Amint ott voltam, Tommi kapott volna az arcára egy puszit, de elhúzódott tőlem.

- Mi a baj?- ráncoltam össze a szemöldököm.

- Milyen közös múltad van neked Smedley-vel?- méregetett a finn igencsak feldúltan. – Vizes póló verseny? Édesem? Puszika?

- Tommi, teljesen félreérted- ráztam meg a fejem.

- Szerintem meg nem. Gondold át, hogy kit akarsz, és ne játszadozz velem, jó?- fordított hátat és elindult a parkoló felé. Seb csak megrántotta a vállát, adott egy puszit és követte a barátját. Teljesen összetörve és magamat hibáztatva mentem vissza a szobába, ami a hétvégi szállásom volt.