Nem így terveztem - 28-29-30. rész

Sziasztok! Mi történt? Blogtalálkozó??? Drágáim, ti megszavaztátok és én maradok hoppon? :'( :'(

Folytatjuk a kis ösztönzést, egy nappal hamarabb jöttem. :) Szombaton újabb 2 rész jön, 12 db, 5 soros komment után, jó? És sürgősen jelezzetek a talival kapcsolatban, jó?

----------------------------------------------------------------------

28. rész

Megkövülten tartottam a kezemben a kisfiamat és csak bámultam az előttem álló férfire. Nem nagyon hittem, hogy lesz olyan, amikor őt újra látom. Hiszen évekkel ezelőtt csak úgy kisétált az életemből. Magamra maradtam, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. De most újra itt volt.

- Szia!- köszönt halkan és meglepetten nézett a kisfiúra a kezemben.

- Mit keresel itt, Josh?- kérdeztem remegő térdekkel.

- Én… nem is tudtam, hogy újra szültél- terelte el a témát és tovább figyelte Gareth-et.

- Örökbe fogadtam őt- simogattam meg a pici hátát. – Mit akarsz itt?

- Én… az apja vagyok…- pillantott be mögöttem.

- Lány és Eliza a neve- tettem hozzá.

- Szeretném, ha adnátok nekem egy esélyt, hogy mindent jóvátegyek- hajtotta le a fejét. – Szeretném, ha egy család lehetnénk.

- Nézd, Josh, ez…

- Apa!- szakított félbe a kislányom felkiáltása.

Mindketten megdermedve álltunk a bejárati ajtóban és néztük a másikat. Egyedül volt benn a házban, mert apa bement valamiért a gyárba, Theresa és Tommi pedig Svájcban töltenek néhány napot. Abban is biztos voltam, hogy az ablakból figyelt minket, de nem hallhatott semmit a beszélgetésünkből, mert halkan társalogtunk. Ezért nem értettem a dolgot.

- Apa!- futott felénk a kislány, de hirtelen megtorpant mellettem. – Nem mehetek ki, ugye?- nézett fel rám.

- Nem, kicsim- ráztam meg a fejem.

Szusszantott egyet bosszúsan, majd mellém állt és kettőnk között a kaput kezdte bámulni. Alig egy pillantást vetett Josh-ra, úgyhogy nem ő volt az, akinek kiabált. Így viszont nem értettem a helyzetet. Egészen addig, amíg ki nem nyílt a kapu és be nem lépett rajta Sebastian a vállán egy táskával és a kezében egy dobozzal.

- Már az utca végén hallani a hangod, hercegnő- mosolygott Elizára.

- Hiányoztál- közölte a kislány és mellettem toporgott.

- Itt vagyok- oldalazott el Seb a volt barátom mellett.

Beérve az előtérbe letette a csomagjait. Levette a kabátját, amit a hátamra terített, majd a karjaiba vette a kislányom, aki megölelgette és megpuszilgatta őt. Utána letette a földre és a kezébe adta a dobozt, hogy vigye be a nappaliba, de ne bontsa ki és vigyázzon arra, hogy ne rázza nagyon. Utána mellém lépett.

- Chloe, ne ácsorogj itt sokáig, mert megfázol- kért szelíden.

- Sietek be, hozzátok- fordultam felé.

- Rendben- mosolygott rám és óvatosan kivette a kezemből a kisfiamat. – Várunk!

Kaptam még egy rövid csókot, majd a kicsivel a kezében követte Lizát a nappaliba, így újra kettesben maradtam Josh-sal. Mivel nem nézett rám, volt időm végignézni rajta. Nem sokat változott, talán csak még férfiasabb lett. És akkor tapasztaltam, hogy már nem vonz úgy magához, mint régen.

- Őt ismeri apjaként?- bökött az ajtóra végül.

- Nem, csak őt hívja apának. Sosem beszéltem neki rólad és sosem mondtam senkire, hogy az apja lenne- néztem a férfi szemébe.

- Tudom, hogy akkor régen elszúrtam. Nem akarom még egyszer elkövetni azt a hibát és szeretném, ha lenne egy esélyem rendbe hozni a dolgokat- hadarta el egy szuszra.

- Nézd, mi ketten már sosem leszünk egy pár- húztam összébb magamon a kabátot és megéreztem Seb mámorító illatát, ami segített ép ésszel gondolkozni.

- Azt sejtettem abból, ahogy ránéztél- mosolyodott el halványan. – De nem fiatal ő ehhez a kapcsolathoz?

- Talán fiatalabb, mint én, de szeret engem, szereti a gyerekeimet és tud felnőttként gondolkozni- védtem meg Sebit.

- Rendben, értem. És a lányom…

- Adj egy kis időt nekem és neki is. Nem egyszerű közölni egy 6 éves gyerekkel, hogy az apja találkozni akar vele.

- Visszajövök a jövő hét elején, jó?- kérdezte végül.

- Kedden, 5 óra után- adtam neki ultimátumot.

- Itt leszek- fordított nekem hátat, majd elindult a kapu felé. – Még mindig gyönyörű vagy, még mindig kívánlak, még mindig szeretlek- fordult vissza, majd eltűnt a kapu mögött.

Kissé megdöbbenve mentem vissza a lakásba. Sebastian kabátját letettem az előszobában, majd a nappali felé vettem az irányt. A kanapén ki volt terítve Gareth plédje, azon ott feküdt a kicsi fiú is, akire Seb figyelt. A kislányom ott ült a kanapé előtt a földön és a dobozt bámulta, ami nem volt még kinyitva.

- Itt van anya. Kinyithatom?- szólalt meg Eliza, amint észrevett.

- Igen, kinyithatod- mosolyodott el a férfi. – A Jézuska nálam hagyta, hogy hozzam el neked.

- Köszönöm!- ugrott fel a kislány és megölelgette Sebet.

- Nézd meg, mit kaptál- simogattam meg a kislányom fejét, majd leültem Seb mögé és a fejem a vállára hajtottam.

- Lyukas a doboz- állapította meg a kislány. – És valami mozog benne- hátrált el félve.

- Ne félj, kicsim- mosolyodtam el. – Inkább gondold végig, hogy mit kértél a Jézuskától és volt-e valami, ami mozog.

- Kutya!- suttogta maga elé, majd hirtelen lekapta a doboz tetejét.

Egy kis szőrpamacs pislogott fel ijedten a lánykára a doboz aljáról. Eliza elvarázsolva pislogott, majd kinyújtotta a kezét és simogatni kezdte a kiskutyát, aki lassan kezdett élénkebb lenni. Vidáman csóválta a farkát, majd támadást indított a doboz ellen, hogy kijusson, de a végén a doboz alá került.

- Butus- nevetett a kislányom és leemelte a kartont az állatról. – Elnevezhetem én?- pislogott ránk.

- Persze, kicsim- bújtam jobban Sebihez.

- Apa?- fordult Sebastianhoz.

- Nyugodtan, szívem. De kisfiú nevet válassz neki- figyelmeztette Seb, majd Gareth-et a kezébe vette.

- Szia, baba- érintettem meg a kicsi orrát, mikor szembekerültünk egymással. Kancsalított egyet, majd a fejét Seb vállára hajtotta. – Álmos a baba.

- Akkor el kellene vinni aludni- emelkedett volna fel Sebi, de visszanyomtam. – Nincs igazam?

- De, viszont Eliza nélkül nem vihetem fel. Amint kitalálja a kutyus nevét, mehetünk- adtam egy puszit a nyakára.

- Megvan! Árnyék lesz a neve, mert mindig mögöttem járkál- állapította meg Liza.

- Rendben, legyen Árnyék- egyeztünk bele. – Tedd bele a dobozba, míg az öcsédet lefektetjük aludni, nehogy valamit elrontson vagy valami baja legyen.

- Jó- mosolygott, majd beletette a kutyát a dobozba. – Mehetünk.

- Előtte még kezet kell mosnod- figyelmeztettem.

Mikor ez megtörtént, együtt mentünk fel a babaszobába, ahol Eliza egy koboldokról szóló mesét mondott el, mialatt Gareth már az igazak álmát aludta. Seb engem ölelt és a vállamon támasztotta meg az állát. A mese végén visszamentünk mindannyian a nappaliba, ahol a kicsi lány egyből a kutyusával kezdett foglalkozni.

- Mióta lettem apa?- kérdezte halkan Sebi.

- Fogalmam sincs. Hirtelen megjelent mellettem és így hívott téged. Míg nem tudtam, hogy jössz, addig féltem is…- bújtam hozzá.

- Ő az apja, igaz?- simogatta a hátam.

- Igen, ő az. És meg akarja ismerni, úgyhogy el kell neki mondanom- hajtottam le a fejem.

- Ne aggódj, együtt megoldjuk- cirógatta meg az arcom, majd megcsókolt.

29. rész

Együtt vártuk, hogy eljöjjön az újév. Nem kérdeztem meg Sebastiant, hogy miért is jött el. Élvezni akartam, hogy velünk van, hogy engem ölel, hogy engem csókolt és a fülembe suttogja az érzéseit. Minden idilli volt, örültem neki, hogy együtt vagyunk. Kényelmes volt a kanapén feküdni az ölelésében és a kislányomat figyelni.

- Szeretem ezt a kutyust- jelentette ki, mikor a fáradt állat az ölébe hajtva a fejét aludt.

- Szerintem ő is nagyon szeret téged, hercegnő- mosolygott rá Seb.

- Apa… te szeretsz minket?- pillantott félve felénk. A kérdés fontossága miatt mindketten felültünk.

- Tudod, kicsim, mikor először láttalak téged, akkor tudtam, hogy mindent megteszek azért, hogy gyakran láthassalak. Utána jött anyukád, aki gyönyörű volt és teljesen elvarázsolt. Amíg pedig itt laktam, addig beleszerettem, méghozzá annyira, amennyire a herceg Csipkerózsikába- húzott engem magához.

- Elmehetsz a szőke hercegemnek- simogattam meg az arcát.

- Te pedig… az én csodaszép hercegnőm vagy, akit a világ minden kincséért sem adnék oda senkinek- mosolygott a kislányra.

- És Gareth?- emelkedett meg a kislány szemöldöke.

- Ő a kisöcséd, őt is szeretem, ahogy titeket- nyugtatta meg a kislányt.

- És… nem baj, hogy apának hívlak?- sütötte le a szemét szégyenlősen.

- Furcsa…- gondolkozott el Seb. – Sosem hívott még így senki, de jó hallani. Én örülök neki.

Nem szóltam bele a beszélgetésükbe, csak hallgattam a fejleményeket. Tudni akartam, hogy mit is gondolnak ezekről a dolgokról. Hiába volt az én életem része mindkét ember, nem éreztem azt, hogy lenne bármi jogom beleszólni. Csak ültem Sebastian ölelésében és figyeltem őket néma csendben.

- Nagyon csendes vagy- cirógatta meg az oldalam Sebi.

- Nem az én dolgom megbeszélni az apa-lánya dolgokat- hajtottam a fejem a vállára.

- De, a te dolgod, hiszen te vagy az anyja- suttogta a fülembe.

- Ő választotta meg, hogy téged akar- húzódtam el tőle. – Nem tagadom meg Josh-tól, hogy megismerje, de ha Eliza utána is téged akar az apjának, akkor nem fogok tenni semmit. Örülnék is neki.

- Jó döntés volt, hogy eljöttem hozzátok- mosolygott rám.

Az elkövetkezendő órában letelepedtünk mindannyian az ebédlőben az asztal mellé, és a kislányom legnagyobb örömére játszottunk vele. A kutyusának találtam egy régi kosarat, amibe beletettem egy pokrócot és belefektettük, így ő is mellettünk volt és szuszogott. Eliza teljesen el volt tőle varázsolva.

Nem sokkal 11 óra előtt apa küldött nekem egy sms-t, hogy menjünk be a gyárba, néhányan ott vannak és szeretné, ha mi is ott lennénk, mikor belépünk az újévbe. Felmentem a babaszobába, ahol az ébredező kicsi fiút megetettem, majd elkezdtem öltöztetni. Sebastian pedig a kislányomat vette kezelésbe és öltöztette fel jó melegen.

Mikor mindannyian melegen felöltöztünk, megegyeztünk, hogy gyalog megyünk a Red Bull Racing területére, hogy biztos ne eshessen bajunk. A babakocsit én toltam, Seb pedig húzta Eliza szánkóját, amin a kislány ült, ölében a kosárral és Árnyékkal, aki a pokróc alól pislogott a nagyvilágra.

Jó kedvvel jutottunk el a gyár épületéhez fél óra alatt, mivel megálltunk néha hógolyózni és megismertették Árnyékkal is a havat, aki utána inkább elbújt a pokróc alatt. A gyárhoz érve láthattuk, hogy a fény az ebédlőből jött, így arra vettük az irányt mi is. Nem lepődtünk meg, mindenki, aki itt volt, abban a teremben volt.

Nem voltunk sokan. Christian, Rocky, a feleségeik, apa, 3 fiatal szerelő és 2 lány a büféből. Mi voltunk négyen a hiányzók, ahogy észrevettem. A kislányom azonnal felmérte a helyzetét és a középpontba állt. Apa boldogan hódolt be neki, majd szép lassan mindenkit elvarázsolt. Aki nem érte rajongott, az Gareth baba bűvkörébe került.

Sebastian még útközben kifejtette nekem, hogy ő nem szeretné, hogy tovább titkolózzunk. Arra vágyott, hogy ez a kapcsolat legyen egy normális kapcsolat és én ebbe beleegyeztem. Fel voltam készülve arra, hogy a környezetünk és a média rá fog szállni a témára, de nem érdekelt a dolog, boldogságot akartam az életemben.

Láttuk a jelenlévőkön, hogy kissé meglepte őket az, hogy egymás kezét fogtuk, hogy Seb a derekamat ölelte, esetleg váltottunk egy-egy apró csókot is. Nem foglalkoztunk ezekkel a pillantásokkal, csak élveztük, hogy együtt lehetünk. És szerencsére senki nem kezdett ezzel foglalkozni, aminek nagyon örültem.

Éjfélkor kimentünk a gyár elé, ahonnan láttuk a tűzijátékot, majd egy korty pezsgővel koccintottunk a gyárba visszatérve. A fiúk szereztek nekünk zenét, amire táncolni kezdtünk. Jó volt a hangulat, mindenki örömmel vetette bele magát a mini buliba. Eliza is velünk táncolt, míg Gareth senkitől nem zavartatva aludt a babahordozójában.

- Fáradt vagyok- ült le az egyik székre Eliza fél 2 körül.

- Menjünk, hercegnő?- guggoltam le elé és megsimogattam az arcát.

- Álmos vagy, angyalka?- jött oda hozzánk apa is.

- Igen, nagyon- pillantott fel rá. – Aludni szeretnék.

- Alszol ma velem?- nézett rá apa.

- Szabad?- pillantott rá, majd rám. – Én nagyon szeretnék.

- Persze, hogy szabad- vette a karjaiba a kislányt apa. – Visszük magunkkal az öcsédet is, jó?

- Jó- motyogott, majd a fejét a vállára hajtotta.

Még mindig meglepve pislogtam az apámra, aki csak mosolygott ránk. Sebivel együtt elköszöntünk a gyerekektől, akikkel apa elindult az emelet felé. Akkor már értettem, hogy adni akart nekünk egy kis időt, amit kettesben tölthettünk el. És ezt Sebastian is megérthette, mert szorosan ölelt magához és forró csókokkal ostromolta az ajkaimat.

- Nem volt időnk még odaadni neked a szobád kulcsait- lépett mellénk Christian, mikor 3 óra körül az egyik asztalnál beszélgettünk Guill-el és a feleségével. – Próbáltunk figyelni arra, hogy anya vagy és néha a gyerekeidet is magaddal hozod.

- Köszönöm!- öleltem meg a főnökömet, majd átvettem a kulcsokat.

- Hé, ez az én szobám mellett van- jegyezte meg Sebi, mikor meglátta a kulcsomon a számot. – Erre kíváncsi vagyok.

Megfogta a kezem és az emelet felé kezdett el húzni. Ismerős folyosókon vezetett végig, majd megérkeztünk a lakórészhez, ahol a szobája melletti ajtót nyitotta a kulcsom. Tátott szájjal néztem körbe a tojáshéj színű, Red Bull bikákkal díszített falakon, a hatalmas franciaágyon, a megmunkált íróasztalon, az óriási szekrényen és polcokon, valamint a tükörrel ellátott fésülködőasztalon.

- Hová vezet az az ajtó?- fordított balra Seb.

- Nézzük meg- fogtam meg a kezét.

Együtt nyitottunk be abba a szobába, ahová az ajtó vezetett. Teljesen megdöbbentem és szinte könnyes szemekkel fordultam körbe. A falakról Micimackó, Tigris, Malacka, Nyuszi és társaik néztek vissza ránk a Százholdas Pagony fái közül, egy baldachinos, rózsaszín ágyneműs ágy, egy kék babaágy és egy kék pelenkázó kapott még helyet, valamint polcok és dobozok tele játékokkal.

- Imádni fogják- lépdeltem vissza a saját szobámba és közben levettem a cipőmet.

- Biztos vagyok benne. És így mindig velünk lehetnek- ölelt át hátulról Seb és belecsókolt a nyakamba.

Általában eddig itt megálltunk, de most nem ez történt. Seb tovább csókolgatta a nyakam, mialatt a keze a testem simogatta. Nem bírtam megállni, hogy ne sóhajtsak fel jólesően az érintései miatt. Korainak találtam a dolgot, de képtelen voltam nemet mondani annak a férfinek, akiért a szívem dobogott. Hirtelen fordított maga felé, majd csak nézett rám.

- Szeretlek, Chloe!- mondta ki hirtelen.

- Én is szeretlek- feleltem neki, majd én húztam magamhoz egy csókra.

Észre sem vettem, hogy ezekkel a szavakkal és csókokkal én magam adtam meg neki a végső löketet. A csókjai szenvedélyesen ostromoltak engem, vágyakozva simultam az ölelésébe. Nem tartott sokáig, amíg az ujjai megtalálták a blúzom patentjait, amelyeket gyorsan szétszedett és le is vette a testemet fedő anyagot.

Önmagamat is meglepve nyúltam a pólójának aljáért és rángattam le róla, hogy minél hamarabb érezhessem a testét és a bőrének melegét. Végigdöntött az ágyon, én pedig a lábaimmal körbeöleltem a csípőjét, amivel a tudomásomra is hozta, hogy mennyire kíván engem. Ez józanított ki egy kicsit.

- Seb!- toltam volna el, de nem nagyon akart elengedni. – Seb, hagyd abba!- kértem, mire meglepetten húzódott el.

- Chloe, mi a baj?- támaszkodott meg mellettem és komolyan pislogott rám.

- Én… nem vagyok biztos magamban- fordítottam el a fejem.

- Szeretlek, kicsim- fordította vissza a fejem, majd kaptam egy lágy, szerelmes csókot. – Ha azt szeretnéd, akkor nem folytatjuk- feküdt le mellém.

- Nem az a baj- ültem fel, majd átöleltem a felhúzott térdeimet.

- Bármi is van veled, mondd el!- bújt oda a hátamhoz. – Szeretném, ha bíznál bennem, mert egy kapcsolat a bizalomra épül.

- Mióta megtudtam, hogy Eliza létezik és Josh lelépett mellőlem, azóta…- hagytam félbe a mondatot, mert szükségem volt arra, hogy összeszedjem minden erőmet. – Több mint 6 éve nem ért hozzám férfi.

- Bízol bennem annyira, hogy én lehessek az, aki megad neked mindent?- suttogott a fülembe, miközben a kezei a hátam simogatták és óvatosan csókolgatta a nyakamat.

Felé fordultam és a szemeibe néztem. A kék szemek szerelmesen és vágytól fűtötten csillogtak, de pontosan tudtam, hogy megállná a dolgot és hagyna vele, ha arra kérném. Pont emiatt a tudat miatt bújtam hozzá és csókoltam meg újra, ezzel folytatásra ösztönözve…

30. rész

Január 5-én, szerdán az irodámban ültem. A benn lévő járókában Gareth békésen szunyókált. Apa nem volt benn, sikerült rávennem, hogy menjen és ebédeljen így 4 óra magasságában. Eliza iskolában volt, Josh ment érte, mert megígérte neki, hogy elmegy és megnézi, hogy milyen ügyesen táncol.

A kislány nyugodtan fogadta, mikor közöltem vele, hogy az igazi apukája meg akarja ismerni. Mikor Josh megjelent nálunk, megmondta neki, hogy őt nem fogja apának hívni, mert Seb az apukája, és ha így nem jó, akkor nem akarja ismerni. A férfi beleegyezett a lányunk feltételébe, így minden rendben volt.

A szilveszterkor történtekről nem beszéltünk Sebastiannal. Ő nem hozta szóba, én pedig úgy éreztem, hogy tisztáznom kell a dolgot magamban. Kissé elhamarkodott döntésként ítéltem, meg, hogy ennyire gyorsan az ágyban kötöttünk ki, de nem bántam meg. Mindösszesen el kellett döntenem, hogy mit is akarok ettől a kapcsolattól.

Rápillantottam az előttem heverő versenyszabályzatból a monitorra, ahol 3D-ben volt kitéve az autónk. Újra végigolvastam a részt a hátsó szárnyról és észrevettem egy kiskaput, ami tökéletessé tette a dolgokat. Egész nap azon voltunk apával, hogy kiküszöböljük a változtatást a hátsó szárnyom. Elégedetten emeltem ki egy szövegkiemelővel a szabályrészletet.

Felkeltem a székemből és az órára néztem. Gareth 3 órája evett utoljára, vagyis lassan ébredezni fog. Kinyitottam az irodához tartozó kis kávézó ajtaját és az ott lévő tűzhelyen kezdtem el melegíteni a tápszert. Közben fél szemem továbbra is az irodán és a kisfiamon volt, aki ébredezni is kezdett.

Megetettem őt, megbüfiztettem, majd egy kicsit babusgattam is. Szerettem a karjaimban tartani és boldogsággal töltött el, hogy az enyém lehetett. A rózsaszín felhőkön való lebegésből a telefon csörgése zökkentett ki. Gareth babát dajkálva vettem fel, mivel a kicsinek nem tetszett az éles hang.

- Newey-iroda- mondtam, mert nem tudtam, hogy ki kereshet.

- Szia, Chloe! Patty vagyok a recepcióról- felelte a lány. – Christian azt mondta, hogy amíg nincs, nektek szóljunk mindenről.

- Igen, tudok róla. Mit tehetek érted?- kérdeztem vissza.

- Itt egy lány, olyan 14-15 lehet. Nem néz ki a legjobban, de azt állítja, hogy ő Christian lánya. Nem tudom, mit csináljak- hadarta halkan és kissé idegesen.

- Nyugodj meg, mindent ki fogok deríteni- ígértem. – Szólj valakinek, hogy kísérje fel a lányt hozzám, jó?

- Rendben. És köszönöm!- mondta, majd letette a telefont.

- Nyomozók leszünk, jó, baba?- adtam egy puszit a kicsi homlokára. Visszafektettem a járókába, majd amellett állva vártam a lányt és kísérőjét. – Itt a kedvenc versenymérnököm!

- Mindig tudtam, hogy így van, csak nem vallod be- vigyorgott Guill. – Meghoztam a kisasszonyt!- tolta be a lányt és lenyomta az egyik székbe.

- Te lettél a futár?- nevettem el magam.

- A srácoktól jöttem, van nálam egy csomó adat és Patty mondta, hogy a kis hölgyet fel kellene kísérni. Nekem meg itt az irodám. És amúgy is, ez a tiétek- adott a kezembe egy vastag mappát. – Még néhány adat, ami segíthet.

- Köszi!- tettem le apa asztalára a papírokat.

- Most megyek, elmondom Ciaronnak, hogy mennyire szeretsz is engem- dobott egy csókot, majd magunkra hagyott minket.

- Christian sosem említette, hogy van egy lánya- ültem vissza az asztalom elé és bezártam a gépemen a kocsi grafikáját.

- Apa nem tud rólam. Én is csak nemrég tudtam meg, hogy az ő lánya vagyok- hajtotta le a fejét.

- Chloe Newey vagyok, Adrian Newey lánya és a legújabb tervező a csapatnál. Nem mellesleg 2 gyerek édesanyja és az aktuális világbajnok barátnője- mutatkoztam be a lánynak.

- Crystal Brooks vagyok, 4 napja tudom, hogy ki az apám, a család, amiben éltem, egy pokol és nem tudom, hogy mit kellene csinálnom- darálta el egy szuszra.

- Rendben. Meséld el, hogy mi is történt- kértem szelíden és közben töltöttem neki egy pohár gyümölcslevet.

- Anyám úgy 2 éve él együtt egy pasival, akit ki nem állhatok. Mióta gimnazista lettem, folyton megpróbált rám mászni. Anyát nem érdekelte semmi az egészből, szép lassan elindult a lejtőn lefelé és eljutottunk oda a mai napra, hogy alkoholista lett. Folyton veszekedtem vele, hogy hagyja abba, de mindig ellentmondott nekem. És szilveszterkor a szemembe vágta, hogy olyan vagyok, mint az apám- kortyolt egyet az üdítőből.

- Akkor még nem tudtál semmit, ugye?- fordítottam a fejem a kisfiam felé, aki egy nagyot szusszantott, de nem ébredt fel.

- Úgy tudtam, hogy ő elhagyott minket. Csakhogy anyám a fejemhez vágta, hogy apámmal szakított, mire megtudta, hogy terhes velem. Azt is elmondta, hogy ő semmit nem tud rólam és a nevét is megosztotta velem. Utálom, amiért eltitkolta a dolgokat. 2 napomba telt összeszednem minden fontos dolgot, ma pedig felültem egy buszra és idejöttem, hogy beszéljek vele.

Végignéztem a lányon. Fiatal volt, de a vonásaiban kicsit észrevehető volt Christian. A haja és a szeme kifejezetten olyan színű volt, mint a csapatfőnöké. Ha valaki engem kérdez, gondolkodás nélkül rávágtam volna, hogy rokonok. Tudtam, hogy biztos, hogy végeznek majd egy DNS-tesztet, de a lány nagyon is illett ebbe a képbe.

- Christian jelenleg házon kívül van, de ma még vissza fog jönni. Addig jó lesz itt?- pillantottam rá a lányra, aki csak bólogatott.

Leszóltam a portára, hogy Crystal csomagjait tegyék el, valamint, hogy Hornert azonnal irányítsák hozzám, amint megjött. A lány érdeklődve nézett szét az irodámban, míg én csak magamhoz vettem az adatokat és belelapoztam. A legtöbbje nem segített rajtunk, de volt, amire szükségünk volt, esetleg később jól jöhetett.

- Szia…sztok!- lépett be úgy fél óra múlva Seb.

- Ő Crystal, Horner lánya. Crys, ő Sebastian Vettel, a pilótánk és nem mellesleg a barátom- mutattam be őket egymásnak fel sem nézve a papírokból.

- Mióta van Christiannak lánya?- ráncolta össze a szemöldökét Sebi.

- 16 éve, de nem tud rólam, ahogy én sem tudtam róla napokkal ezelőttig- felelte a lány.

- Még mindig dolgozol?- lépett mögém a pilóta.

- Szidd a mérnöködet, aki ezzel állított be ide- tettem le a mappát. – Már a szemem előtt ugrálnak a számok.

- Akkor hagyd abba! Majd Adrian megcsinálja, te pedig lazítasz- adott egy puszit a nyakamra.

- Tényleg! Nem tudod, hogy hol van apa?- pillantottam rá.

- Lement a fiúkhoz, hogy megnézzen néhány dolgot a kocsin. És a fejlesztőkhöz is be akar pillantani- sorolta a dolgokat Seb. – Nem megyünk haza?

- Megvárom Christiant- keltem fel a székemből és odabújtam a mellkasához. – De nagyon szeretném, hogy vége legyen annak a táncórának és Eliza velem legyen.

- Nem vagy egyedül- simogatta meg a hátam.

Arra nem számítottunk, hogy néhány perccel később csörög a telefonom. Josh hívott, hogy hová hozza a kicsi lányomat, mert lázas. Megadtam neki a gyár címét, majd Sebet az irodámban hagyva siettem le, hogy mire megérkeznek, én is ott lehessek. A kislányom azonnal a karjaimba mászott és éreztem, hogy nagyon magas a láza.

- Mi lesz most? Nem kellene elvinni egy orvoshoz?- érdeklődött Josh.

- Van a csapatnak orvosa, aki megvizsgálja. Majd hívlak, jó?- indultam befelé.

Alighogy felértünk a szobájába, már vihettem is a kicsit a mosdóba, ahol kijött belőle minden, amit aznap evett. A doki megállapította, hogy egy csúnya gyomorrontás okozza a lázát is, de nem kell aggódnom, nem lesz baja. Átöltöztettem a kisasszonyt, majd betakargattam. Mire elaludt, átjött a szobámba a családom másik része is.

- Ennyit a munkáról- ültem le az ágyam szélére.

- Ugyan, kicsim, lesz, aki segít neked. Például én- csókolt meg Sebi.

- Irigyellek titeket, mert ennyire szeretitek egymást és a kicsiket- szólt halkan Crystal.

- Téged is így fognak szeretni- mosolyogtam rá. Erre a végszóra érkezett meg a csapatfőnök a szobámba.