Nem így terveztem - 21. rész

Másra sem vágytam, csak arra, hogy az engem pásztázó szemek tulajdonosai elforduljanak végre. A nők legtöbbje alig figyelt rám, a férfiak sokkal tovább legeltették rajtam a szemünket. Egy-két kivétellel ők is egészen gyorsan elfordultak. A legtovább talán az ausztrál bámult, de Ciaron észhez térítette, mikor jól hátba vágta őt.

- Soha többé nem hozhatsz ilyen helyzetbe- morogtam Christiannal, miközben elindultunk a tömeg felé.

- Ugyan már!- mosolygott. – Szerintem igazán hízelgő, hogy ennyi férfi csodált meg.

- Csak bizonyos emberek tekintetére vágyom- szúrtam közbe.

- Akkor most mi is van közöttetek?- torpant meg a férfi.

- Ha lesz valami, amiről tudnod kell, majd szólok- húztam ki a kezem a szorításából.

Gyorsan megvolt a menekülési pontom, aki nem volt más, mint az apám. Boldog mosollyal ölelt magához, majd egyből Eliza felől kezdett érdeklődni. Megnyugtattam, hogy az unokája remekül van és ő maga küldött el ide. Feltett még néhány kérdést, majd hirtelen megragadta a karom és átverekedtük magunkat az egész tömegen.

- Heike, hogy érzi magát?- szólított meg németül egy csinos nőt.

- Remekül, Adrian, köszönöm!- fordult felénk kellemes mosollyal.

- Engedje meg, hogy bemutassam a lányom- biccentett felém.

- Chloe Newey vagyok- nyújtottam a kezem.

- Már rengeteget hallottam rólad- kuncogott a nő. – Heike Vettel vagyok- fogadta el ő is a kezem.

- Kicsim, megleszel nélkülem? Beszélni szeretnék Sebastiennel- biccentett Loeb felé, majd magunkra maradtunk.

- Megmondaná, hogy kik is emlegettek engem annyit?- kérdeztem rá végül a dologra.

- Mióta itt vagyunk Christian és Adrian is nagy reményeket fűz az ön munkájához- indult el a Red Bull asztala felé, ahová követtem. – A fiam pedig állandóan magát emlegeti.

- Seb?- lepődtem meg.

- Igen, ő- ültünk le két székre. – De azt nem említette, hogy egészen jól beszél németül.

- Mert sosem beszéltünk egymással németül- vallottam be. – Kislányként benne voltam az iskola cserediák programjában, sokszor jártam Kölnben és onnan is sokat jöttek hozzánk. A gimnázium és az egyetem alatt is leveleztem egy lánnyal, néhanapján a mai napig váltunk leveleket. De a tudásom sokat kopott.

- Higgye el nekem, hogy nem feltűnő- paskolta meg a kezem.

Örültem, hogy találkozhattam Sebastian anyukájával. Rengeteg kérdése volt hozzám, a legtöbb rólam, Elizáról és a fiáról. Igazán nagy meglepetés az volt, hogy tudott arról, ami közöttünk történt. A döbbenetem akkor lett teljes, mikor kijelentette, hogy örülne neki, ha mi ketten komolyan gondolnánk a dolgokat.

- Elhívhatnálak táncolni?- jelent meg előttem Webber.

- Nem vagyok táncos hangulatomban- feleltem azonnal. Sebi anyukája is rájött, hogy nem szívlelem a pasast.

- Csak egy számra- kérlelt tovább.

- Bocsásson meg, uram,- pillantott rá Heike a hangjában maró gúnnyal- de jelenleg egy igen komoly beszélgetést folytatunk.

- Elnézést!- vágta rá a második számú pilóta és elviharzott.

- Nem is tudtam, hogy beszél angolul- pillantottam a nőre.

- Csak nagyon keveset- mosolygott. – Az összes gyerekem rá akar venni évek óta a tanulásra, de rá kellett jönniük, hogy nem nekem való.

- Attól függetlenül igazán jól megy- biztattam a nőt.

*****

(Sebastian szemszöge)

Miután a színpadon átvettem a díjat és elkészültek a fotók is, alig egy pillanatra tudtam odamenni anyához. Utána jöhettek a különböző bájcsevejek, amiket utáltam. Legnagyobb szerencsémre tudtam szólni Adriannak, hogy néha nézzen rá anyura, ne érezze magát teljesen hanyagolva.

Nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy kivel mit is vitatok meg, mert nem voltam 100 %-osan jelen. A sajtó örülhet, mert elkészült az Alonsoval közös fotónk. Innentől kezdve csak annyi volt a lényeg, hogy minél hamarabb békén legyek hagyva. És ezt a pillanatot még jobban vártam, mikor megpillantottam a terembe belépő Chloe-t.

Bármit megadtam volna azért, hogy mellette lehessek. Mire eljutottam oda, hogy mindenkivel beszéltem, addigra teljesen eltűnt a szemem elől. A keresésére indultam és egészen hamar rá is bukkantam. Az asztalunknál ült anyával és valamiről nagyon komolyan diskuráltak. Csak abban a pillanatban ért a megdöbbenés, mikor egy hangosabb szófoszlány hozzám is eljutott. A nő, aki egyre közelebb kerül a szívemhez, beszéli az anyanyelvemet.

Már éppen oda akartam lépni hozzájuk, mikor megjelent a csapattársam, akit a hátam közepére sem kívántam. A harag és a düh azonnal elöntöttem az elmémet és oda is rohantam volna, ha egy kéz nem szorítja meg a vállam.

- Fogalmam sincs, hogy miért utálod, de Chloe nem akarja, hogy miatta bármi bajod legyen.

- De ha nem tűnik el fél percen belül, én magam tüntetem el. És ebben te sem tudsz megakadályozni, Adrian.

Szerencsére nem volt szükség arra, hogy bármit tennem kelljen. Chloe és anya pillanatok alatt leszerelték. Ahogy elhaladt mellettem, akaratlanul is gúnyos mosolyra húztam az ajkaim. Lassan közelítettem a két nő felé, éppen hallhattam, hogy a lány megdicséri anyu nyelvtudását.

- Elrabolhatnám a kisasszonyt egy táncra?- súgtam a fülébe, amitől összerezzent.

- Én…, mi…- kezdett el dadogni.

- Menjetek csak, én elszórakoztatom Heikét szívesen- jelent meg anya mellett Newey.

*****

Mikor apa megjelent, már semmi indokom nem maradt arra, hogy továbbra is ott ücsörögjek. És még maga Heike is úgy nézett rám, hogy értsem, nem mondhatok nemet Sebastiannak. Vettem egy nagy levegőt és a kezem a felém nyújtott kezébe csúsztattam. Felsegített, majd a derekamat átölelve vezetett a parkettre.

A zene inkább volt klasszikus, mint bármilyen más. Így próbáltunk valami keringőfélét összehozni, de annyira nem sikerült. Rajtunk kívül persze rengeteg pár volt, akik szintén nem voltak profi táncosok, így nem lógtunk ki a tömegből. Ahhoz képest, hogy tényleg nem volt kedvem táncolni, nem volt rossz.

- Hogy kerülsz ide?- kérdezte meg Seb néhány perc hallgatás után.

- A lányom és az unokahúgom szabályszerűen elkergetett otthonról, hogy jöjjek ide és legyek melletted- válaszoltam neki.

- Örülök, hogy mellettem vagy- ölelte szorosabban a derekam.

- Nem csak te örülsz- cirógattam meg a tarkóját.

- Azért jöttem anyával, mert valójában veled akartam jönni- vallotta be. – De azt nem akarom, hogy kombinálni kezdjenek, és ezzel titeket kikezdjen a média.

Nem feleltem neki, csak még szorosabban bújtam hozzá. Nem nagyon tudtam volna mit felelni neki, mert a szavam is elakadt. A srác, akit mindenki lát benne, már felnőtt lett és engem akart megvédeni. Komolyan meghatottak a szavai és kezdtem látni, hogy miért bízik mindenki annyira abban, hogy boldogok lehetnénk együtt.

- Töltsd nálam az éjszakát!- kért meg hirtelen, én pedig majdnem ellöktem magamtól. – Félreértettél- rázta a fejét mosolyogva. – Aludj nálam, kérlek! Szeretném, ha beszélgetnénk… őszintén.

- Biztos, hogy csak ennyit akarsz?- néztem mélyen a szemeibe.

- A többi ráér addig, amíg nem bízunk egymásban tökéletesen- simogatta meg az arcom. – És nem kell mindenkinek tudnia, hogy nem volt közöttünk semmi- pillantott Webber felé, aki igencsak morcosan figyelt minket.

- Tényleg nem kell mindent tudnia…- nevettem fel, ezzel beleegyezve a kérésébe.