Love from the past

Sziasztok! Ez nem április 1-jei tréfa, ez az új történet első része, ahogyan ígértem. :)) Az oldal elkezdett átalakulni, a fejléc is készül a mi drága Zsanink jóvoltából. :) 8 kommentet kérek és akkor szerda este, miután hazaértem, hozom a folytatást, jó?

1. rész

A dolgozószobámban ültem, és egy divatról szóló cikk megírásával szenvedtem. Még sehol nem tartottam vele, de péntekre le kellett adnom. Nem volt az én szakterületem a divat, nem értettem, hogy miért ezt akarják egy sportszakértőtől. Már a hajamat tudtam volna tépni, annyira ideges voltam.

Csak akkor kaptam fel a fejem, amikor nagy robajjal kicsapódott az ajtó, a lányom beviharzott rajta és mindent lesöpörve az asztalomról, elém tette a laptopot. A képernyőn a Lotus Renault GP honlapja volt megnyitva és a főcím azt hirdette, hogy Kimi Räikkönen odaigazolt a csapathoz.

-Anya, te tudtad?- pislogott rám.

-Nem- ráztam meg a fejem.

-Apa neked sem szólt róla?- csodálkozott. - Azt hittem, hogy neked mindent elmond.

-Annyit mondott, hogy gondolkozik a dolgokon- válaszoltam.

-Azért kifaggathatom, ha ide mer jönni?- csillant meg a szemében a kis játékosság.

-Csak úgy, ahogy szoktad- nyomtam a fejére egy puszit. - De megteszed, hogy összeszeded, amit lelöktél?

-Bocsánat- pirult bele, de szó nélkül felpakolt minden papírt, majd a gépével együtt távozott.

Újra nekiültem a cikknek, de nem nagyon haladtam vele. Olyan embernek kellett volna adni, aki szereti a divatot, de ez az ember nem én voltam. A kényelmes ruhákat sokkal többre tartottam, mint a méregdrága göncöket, amiben létezni sem lehetett. Persze, nekem is voltak csinos dolgaim, de azok is csak abból a kategóriából, amit el lehet viselni hosszú távon. És akkor még annyival bonyolultabb volt az egész, hogy a teniszezők ruhamániáját kellett kielemeznem.

Akkor keltem fel a helyemről, amikor megszólalt a csengő. Kinyújtóztattam a tagjaimat, majd elindultam a bejárati ajtó felé. Alig léptem ki a kis szobából, láttam magam mellett elsuhanni egy szőke hajzuhatagot, majd már nyílt is az ajtó és a gyanútlan látogató nyakában landolt a leányzó.

-Kaisa, mit csinálsz?- kérdeztem. - Irány vissza az ágyadba, csak betegebb leszel, ha az ajtóban ácsorogsz!- feddtem meg a lányomat.

-Beteg vagy?- csodálkozott a látogatónk, akit a hangjából azonnal ismertem. - Akkor gyerünk, irány az ágy!

-De apaaaaaa- kezdett azonnal nyafogásba a lány, miközben behozták a házba.

-Jó, akkor a kanapéra, bebugyolálva valami melegbe, egy nagy bögre forró teával- engedett neki a férfi. - Nagyanyád kitérne a hitéből, ha meglátná, hogy mezítláb rohangálsz, rövidnadrágban, mikor beteg vagy.

-Már telefonon lehordott érte- húzta el a száját Kaisa, majd végre elengedte az apja nyakát.

-Akkor végképp ideje, hogy gyógyulj- fordítottam a nappali felé, ő pedig lassan elindult befelé. - Olyan makacs és önfejű, mint az apja.

-Már hallottam párszor- tette le a kabátját és a cipőjét az említett.

-Készülj arra, hogy a lányod szét akar majd szedni, amiért nem szóltál neki- szóltam utána, amikor elindultunk befelé.

-Szerinted rossz döntést hoztam?- kapta el a karom, mielőtt bejutottam volna.

-Nem tudom. Abban reménykedem, hogy nem- eresztettem meg egy fáradt mosolyt. - Tehetséges vagy és bízom abban, hogy segíteni fog neked, hogy végig aktívan vezettél.

-Köszönöm!- lépett szorosan mellém és nyomott egy puszit az arcomra.

-Menj, kényeztesd a hercegnődet!- simítottam végig a karján. - Nekem még be kell fejeznem egy cikket- hagytam ott őket.

Visszavonultam az irodámba és nekiültem újra a cikknek. Próbáltam minden erőmet belevinni a dologba, de nehezemre esett. Úgy éreztem magam, mintha beleültettek volna egy Forma-1-es autóba, és senki nem magyarázta volna el, hogy melyik gomb mire való, csak elvárnák, hogy azonnal nyerjek. De küzdöttem, mert nem akartam feladni.

Órákkal később azért mentem csak ki, mert szóltak nekem a többiek, hogy ideje lenne ebédelnem. Örültem, hogy ott volt Kaisával az apja és figyelt rá, így egy kis terhet levett a vállamról. Nem volt egyszerű egy 14 éves tinédzser anyjának lenni. Szerencsésnek mondhattam magam, hogy ő is itt volt nekünk és nem maradtunk ketten a kis hercegnőmmel. Habár nem volt velünk minden percben, sokat segített és ez rengeteget jelentett a lányunknak.

Sajnos este 8-ra sem sikerült befejeznem azt a cikket, amivel ennyire küzdöttem. És még a felénél sem tartottam. Csalódott sóhajjal dőltem hátra a székemben. Tudtam, hogy kár lenne tovább erőltetni erre a napra a dolgot, mert esélyem sincs rá. Lehunytam a szemem, mert már rettentően fájt a gép bámulása miatt. Csak akkor nyitottam ki őket lustán, amikor két kezet éreztem meg a vállamon.

-Nyúzott vagy- jegyezte meg halkan.

-Olyat várnak el tőlem, amihez nem értek- sóhajtottam fel szomorúan.

-Gyere, pihenj!- simított végig a vállamon és hagyott felkelni a helyemről.

Együtt mentünk ki a konyhába, ahol még volt szendvics hagyva nekem is. Leültem és elfogyasztottam a megmaradt ételt, majd kivonultunk a nappaliba. Kerestem a lányunkat is, de kiderült, hogy elfáradt és már alszik. Nem örültem annak, hogy beteg, mert csak ritkán fordult elő, akkor azonban hetek-hónapok teltek el, mire teljesen felgyógyult. És ami miatt ő volt nagyon hisztis, hogy nem mehetett ilyenkor úszni.

-Hogy viselte, hogy nem engeded le az uszodába?- kérdezte, mikor már ott ült mellettem a kanapén.

-Hisztizett egy sort, majd rám uszította a húgomat is- ráztam meg a fejem. - De azt ígérte, hogy holnap át fog jönni.

-Talán akkor megnyugszik egy kicsit- játszott a párna sarkával, ami mellettünk volt.

-Kimi? Nem maradsz? Jobban örülnék, ha nem vezetnél már ilyenkor- dőltem a vállára.

-Szívesen maradok- kezdett játszadozni a hajammal. - Örülök, ha veletek lehetek.

Megnyugtatott, hogy marad és nem akar éjszaka vezetni. Tudtam, hogy biztonságosan vezet és kellő tapasztalata van a volán mögött, én mégis féltettem őt. Habár már nem voltunk együtt, örökké összeköt minket a lányunk és a közöttünk lévő kapcsolat is elég jó ahhoz, hogy ne akarjak neki rosszat. Soha.