Love from the past

Azt hiszem, hogy marad a 8 kommentes határ, jó? És nagyon köszönöm azoknak, akik írtak nekem. :))


6. rész

A hétvége szinte elrepült mellettünk. Először a pénteket töltöttük el Enstone-ban, ahol be lettem mutatva én is egy-két embernek. Először persze meglepődtek, hogy Kimi egy újságírót visz magával mindenhová, de mikor kiderült, hogy ismerjük egymást 16 éve, már nem volt annyira meglepő, hogy vele vagyok. Így kerültem én is a Lotus karácsonyi partijára, ahol beszélgethettem néhány hozzáértővel, amikor pedig magamra maradtam volna, megkerestem Markot, hogy egymást szórakoztassuk. Utána a szombat és a vasárnap a ház takarításával telt. Kimi kitalálta, hogy ha már ő vette nekünk a házat, vele megyünk minden futamra, akkor igazán hazaköltözhet. Így ő ment Svájcba, én pedig rendeztem a dolgokat, hogy kényelmesen elférjenek majd a dolgai.

Nem tudtam, hogy mi is lesz végül ebből. Hiszen még nem éltünk együtt úgy igazán. Vagyis úgy akarom érteni, hogy igen, volt, hogy heteket ugyanazon a helyen voltunk együtt, de nem úgy, mint akik együtt élnek. És már nem vagyunk gyerekek, hogy hülyeséget csináljunk, de azért mégiscsak furcsa egy helyzet, hogy van egy lányunk, mindketten független felnőttek vagyunk és együtt élünk. Nekem furcsa volt, ez biztos.

Amikor napokkal később megjöttek az első dolgai, akkor is fogtam fel igazán. Újra együtt fogok élni azzal a Kimi Räikkönennel, akivel annyi apró emlék köt össze minket. Újra mellettem lesz a férfi, akire mindig, minden egyes helyzetben számíthattam. Egy olyan ember, akinek a szemében ugyanaz az ember leszek világ életemben. Nagyon jól tudtam, hogy mekkora felelősség ez, de nem zavart. Be akartam neki bizonyítani, hogy tényleg az vagyok, akit ő szeretett.

Kerek egy héttel karácsony előtt érkezett meg ő maga is úgy, hogy minden el van intézve. Azt hiszem, hogy jobb időpontot nem is találhatott volna arra, hogy itt legyen velünk, mert Kaisa és én eljátszottuk a szokásos karácsonyi civódásainkat. Ő imádta a mindenhol csillogó díszeket, amikkel tele akarta szórni az egész házat, míg én magam nem voltam annyira lelkes ezzel kapcsolatban. Jobban tetszett a visszafogott elegancia és úgy gondoltam, hogy az ünnep is csak ránk tartozik, senki másra. A Jégember lett a villámhárító akkor és ott. De azt szerencsére megúsztam, hogy a lányom teljes vattacukros és cukormázas varázsba vonja a környezetünket.

23-án a konyhában tevékenykedtem, mert nagyon jól tudtam, hogy másnap semmire nem lesz időm, ha megjönnek a vendégeink. Megbeszéltük mindenkivel, hogy ebben az évben nálunk tartjuk meg a karácsonyt. Ez egyenlő volt azzal, hogy jönnek a szüleim és a húgom, valamint Kimi anyukája és a bátyjáék teljes létszámmal. Összeszámolva leszünk 11-en, ami a szobák elosztását tekintve is egy kicsit bajos. Meg kellett állapítanom, hogy nincs elég hálószobánk, hogy mindenki nálunk aludjon és nem akartam senkit elküldeni, hiszen ezt a 3 napot szeretjük együtt tölteni.

-Ha anyát és a húgodat egy szobába tesszük, akkor azzal nyerünk egy kis helyet- pillantott a papíromra a vállam fölött Kimi.

-Igen, az egy szoba. Egyet odaadunk a szüleimnek, egyet Ramiéknak, de hova tesszük a két rosszcsontot?- emeltem rá a pillantásomat. 6 szoba volt a házban és ebből hármat mi foglaltunk el.

-Mondjuk, ti ketten alszotok anya szobájában- szólalt meg az ajtóban a lányunk. Mindketten felé kaptuk a pillantásunkat. - Most miért? Úgy csináltok, mintha soha nem aludtatok volna együtt- húzta maga elé a papíromat és a gyöngybetűivel felírta a felosztást. - Ennyi. 3 napot ti is kibírtok.

-Mit rontottunk el?- fordultam újra a Jégember felé mosolyogva, aki a fejét rázta.

-Amúgy nem ezért jöttem ám- tette a pultra a naplómat Kaisa. - Tényleg bennragadtatok a suliban 15 éve?

-Ezt is leírtad?- kérdezte mögöttem Kimi és elénk húzta a naplót.

-Mindent- pillantottam fel rá, majd én is a kis bejegyzésre függesztettem a tekintetem.

„1996. december 24., délután

Végre meg is tudtam nyugodni és le is tudtam ülni egy kicsit. Elegem van már ebből a karácsonyi cuccból. Miért van az, hogy sehol senki nem normális?

Tegnap be kellett mennem a suliba, mert szólt az angoltanárunk, hogy van néhány feladatsor, amit meg kell csinálnunk neki. Utolsók között érkeztem meg hozzá, hogy átvegyem a lapokat. Utána egyenesen haza akartam menni, de megláttam, hogy Kimi is ott van, ezért úgy gondoltam, hogy megvárom. Rá akartam venni, hogy sétáljunk egy kicsit és színt akartam neki vallani, hogy mi is volt azelőtt, hogy megmentett engem. El akartam neki mondani mindent.

Ő azonban elkezdett húzni az egyik folyosón. Egészen sokáig keringtünk a labirintusnak is beillő folyosókon, mire megálltunk végre. Annyira rohant, hogy néha alig tudtam tartani az iramot, amiben rohant. Mikor elengedett, csak nekidőltem a falnak és szuszogtam.

-Mindig őszinte voltál velem?- motyogta vészesen közel az arcomhoz.

-Micsoda?- kérdeztem vissza meglepetten. Nem tudtam még nagyon levegőt sem venni, nemhogy a kérdésével foglalkozni.

-Őszinte vagy velem, mióta ismerlek?- ismételte meg a kérdését.

-Azt hiszem- szusszantottam dühösen, de az ő szemeiből csak áradt felém a harag.

-Hazudsz- jelentette ki és ellépett előlem.

-Most mit akarsz hallani?- csattantam fel. - Amiatt a szemétláda miatt ismerkedtem veled, igen, de már akkor bűntudatom volt, amiért becsaplak. Utána meg végképp, mikor láttam, hogy mennyire kedves vagy velem és őszintén megkedveltelek. És azon a hétvégén megmentettél attól, hogy örökre utáljam magam és öngyilkos akarjak lenni. Komolyan azt hiszed, hogy képes lennék neked hazudni, mikor az életemet köszönhetem annak, hogy végig velem voltál? Ha nagyon akarod tudni, a mai napig olyan, mintha valaki savval öntene le, mikor arra gondolok, hogy is ismertelek meg- hadartam, majd újra zihálni kezdtem.

-Én... csak... mindegy, hagyjuk- legyintett és elindult visszafelé.

Követtem én is, de nem szóltam hozzá. Mérges voltam rá, amiért ennyire komolyan vesz mindent és nem érti meg, hogy én tényleg azzal a sráccal akarok lenni, akit megismertem. Mert ő fontos volt nekem, ezt soha, senki előtt nem tagadtam volna le. Csak volt bennem egy kis félelem a történtek után. Pasit sem akartam a közelben látni, de itt volt ő. Képtelen voltam azt mondani, hogy tűnjön el, hogy ne öleljen meg, hogy ne adjon soha egy puszit az arcomra. Túl jó volt az ölelésében lenni, túlságosan szerettem, amikor megpuszilt.

Odaérve a bejárat elé aztán az egyik rémálmunk teljesült. Nem nyílt ki sehogy az a hülye ajtó. És egyik sem, amelyik kivezetett volna az épületből. Még az udvarra sem tudtunk kimenni! Ő persze azonnal mászkálni kezdett, meg agyalni, hogy miképpen is mehetnénk ki, de én már tudtam, hogy meg kell várnunk, amíg a szüleink észreveszik, hogy nem megyünk haza és keresni kezdenek minket.

Órákig még csak a közelemben sem volt. Leültem az egyik ablak mellé és vártam, hogy hátha megunja, hogy egyedül van. Lehet, hogy nem nekem kellett volna megsértődni, de mégis rosszul éreztem magam, amiért ennyire büntetett egy butaságom miatt. Pedig azt hittem, hogy ő más, mint a többi srác, de úgy tűnt, hogy nem. Várhattam volna évtizedekig is, a közelembe sem jött. Közben teljesen besötétedett és nekünk is csak annyi fényünk maradt, amennyi az utcai lámpák fényéből beszűrődött. Felhúztam a térdeimet és ráhajtottam a fejem. Így néztem ki egészen addig a fejemből, amíg el nem aludtam. Álmomban mellettem volt, engem ölelt és meg is csókolt. Olyan kis bizonytalanul, de nagyon jó volt. De csak álom volt, tudom. Aztán olyan 10 óra körül lettünk kiszabadítva. Legalább 3 tucatnyi embernek kellett elmondanunk, hogy mi is történt velünk. De azóta szerencsére békén hagytak minket és itthon lehetek.”

-Nem csak álmodtad- szólalt meg Kimi, mikor felemeltem a fejem, jelezvén, hogy már nem olvasok.

-Tessék?- keltem fel a székről, hogy nagyjából egyforma magasak legyünk.

-Mikor láttam, hogy alszol, odamentem hozzád és magamhoz öleltelek, mert így egymást is melegítettük és jó volt téged ölelni- mondta egyenesen a szemembe nézve. - És igen, megcsókoltalak, te pedig felébredtél, de úgy tűnik, hogy nem teljesen, mert reagáltál a csókomra, de utána ugyanúgy visszazuhantál az álmaid közé.

-Miért nem mondtad ezt eddig?- kérdeztem kissé mérgesen.

-Mert akárhányszor feljött ez a téma, mindig oda lyukadtunk ki, hogy megbántottalak és inkább nem emlegettem- tartotta fel a kezét.

-Szuper!- morogtam és hátat fordítottam neki. - Díjaznám, ha legalább velem őszinte lennél, Räikkönen- mondtam neki, majd otthagytam őket a konyhában.