Love from the past

2. rész

Reggel korán felkeltem, mert tudtam, hogy a húgom már a reggeli edzés után hozzánk fog bejönni. Előkészítettem mindent a reggelihez, majd leültem, hogy megigyak egy bögre kávét. De alig értem a kávém végére, megjelent az ajtóban Kaisa.

-Szia, angyalka!- keltem fel és megöleltem a lányomat. - Azt hiszem, még mindig van egy kis hőemelkedésed- mondtam neki, amikor elengedtem.

-Ne mááár- sóhajtott fel szomorúan és lezuhant a székére. - Anya, elmehetek úszni? Kérlek! Nagyon hiányzik már az, hogy ott lehessek.

-Sajnálom, de nem engedlek- simogattam a vállát. - Szeretlek, kicsim és nem akarom, hogy még betegebb legyél- nyomtam egy puszit a homlokára.

-Anya, mindenki azt fogja hinni, hogy lógok edzésről- kezdett el pityeregni. - Mindenki engem fog piszkálni és a felkészülésem sincs most rendben és nem akarom, hogy emiatt ne sikerüljenek a versenyek.

-Biztos, hogy nem tőlem örökölted ezt a fajta hatalmas versenyszellemet- tettem le elé a kedvenc bögréjét teával.

-Mit örökölt tőlem?- jött be egy nagyon álmos világbajnok.

-A hatalmas küzdőszellemet és az állandó versenyvágyat- fordultam felé.

-Az én kicsi hercegnőm- ölelte át Kaisát. - Büszkébb apa talán nincs is a világon, mint én.

-Köszi, apa!- fordult felé és a fejét a mellkasának támasztotta.

-Tényleg nem úszhatsz még ma- simogatta meg a fejét. - Mindenkinek így a legjobb, kicsim!

Amint Hanna-Maria megérkezett, már mentem is vissza az önkéntes száműzetésembe, hogy folytassam a cikkemet. Még az volt a szerencse, hogy megnéztem az e-mail fiókomat, ahonnan megtudhattam, hogy másnap reggel a kész anyaggal a kezemben kell megjelennem a főnököm irodájában, mert meg akar velem beszélni valamit. Morgolódva nyitottam meg a dokumentumot, hogy tovább fűzzem a gondolatokat, amik kicsit sem tartoztak hozzám. Sportújságírást tanultam és bármikor órákat tudtam volna zengeni egy-egy kevésbé ismert sportról is, ha arról van szó. De ez nem az én világom volt.

-Ha még nem mondtam volna- libbent be az ajtón kishúgom – imádom a keresztlányom- ült le az asztallal szemben.

-Éppen most mit csinált, amiért ennyire szereted?- emeltem fel rá a pillantásomat.

-Az apját nyúzza szokás szerint- nevetett. - Amúgy nem vagy éhes?

-Annak kellene lennem?- kérdeztem vissza.

-Délután 3 van- közölte velem a meglepő információt. Döbbenten kaptam a fejem az óra felé és az is ezt a tényt bizonyította. - Kimi nem hagyta, hogy bejöjjek, mert szerinte megzavartalak volna.

-És milyen igaza volt- sóhajtottam fel. - Még befejezem ezt és megyek, jó?

-Oké- bólintott. - De csak azért, hogy fel legyél rá készülve, szólok, hogy világbajnoki címekkel fogunk elvontatni, ha nem haladsz- kacsintott, majd magamra maradtam.

Életemben két fontos ember is volt, aki világbajnokságot tudott nyerni. Az egyik a kishúgom, a finnek legnagyobb reménysége az úszásban, Hanna-Maria Seppälä. A másik pedig a lányom apja, Kimi Räikkönen. És ha így haladunk, a harmadik Kaisa Räikkönen lesz, a lányom. Akkor leszek a legbüszkébb, amikor látom majd rajta, hogy elérte a saját maga elé kitűzött célt. Az sem fog zavarni, ha az nem a legfényesebb érem lesz, csak azt akartam látni rajta, hogy boldog és elégedett. És ezért én is mindent megtettem.

Már benne voltunk a vacsoraidőben, mikor azt mondtam, hogy nem vagyok hajlandó tovább szenvedni a cikkel. Elmentettem, kinyomtattam és a mappát a táskámba tettem. Utána kikapcsoltam a gépemet és kimentem a családomhoz. A húgom még mindig – vagy már megint – nálunk töltötte az idejét, Kimi pedig marad, amíg el nem kell mennie Enstone-ba. Éppen csak nekikezdtek a vacsorának, ami – ha jól láttam – tejszínes csirke tésztával. Kimi legfinomabb étele. Valójában ha nem grillezésről vagy mirelit kajáról volt szó, ez volt az egyetlen, amit ehetőre tudott megfőzni. Én is odaültem melléjük és teljes nyugalomba fogyasztottuk el az ételt. Utána a kishúgom elköszönt tőlünk és hárman maradtunk.

-Anyuuuu!- fordult felém hirtelen Kaisa.

-Végre- sóhajtott fel mellette Kimi, amit nem értettem.

-Apu, ne szólj bele!- intette le a férfit és újra rám pillantott. - Mesélj nekem!

-Nem nőttél már ki belőle?- nevettem fel.

-Nem olyan mesére gondoltam- rázta a fejét. - Szeretném tudni, hogy milyen volt, amikor megismerkedtetek.

-Micsoda?- döbbentem meg teljesen, míg Kimster csak vigyorgott rajta.

-Én mondtam, hogy így fog reagálni- jegyezte meg.

-Miért nem meséltél neki te?- fordultam felé, hogy sarokba szorítsam.

-Bajban voltam, már majdnem belekezdtem, de akkor ki lettem mentve- vigyorgott. - Hanna-Marianak eszébe jutott, hogy naplót írtál akkoriban.

-A naplók- suttogtam magam elé.

-Naplók?- szűkült össze Kimi szeme és azonnal felpattant a helyéről, hogy velem szemben álljon meg. - Mila, azt mondtad, hogy az összeset megsemmisítetted, ami a kapcsolatunk előtti volt.

-Megtettem- bólintottam rá a feltételezésre. - A kapcsolatunk 3 naplónyi, a terhesség időszaka egy újabb. Ez mind hozzánk tartozik.

-Akkor elolvashatom őket?- csillant meg Kaisa szeme.

-Nem tudom- ráztam meg a fejem. - Nem lenne könnyebb néhány szóban összefoglalnunk, ami volt?- pillantottam a világbajnokra.

-Akkor ismerhet meg minket igazán, ha mindent tud- pillantott rám. - Add oda neki, aztán, ha valamit nem ért, kérdezhet.

-Azért nem olvashatod el egyszerre az egészet- néztem a lányra és elindultam a szobám felé.

Az egyik alig használt szekrény legaljában, egy üres cipődoboz rejtette a 4 könyvecskét. Tizenévesen csak a naplóim írásába menekülhettem a zűrös kamaszkorom elől, majd később már egyszerűen jól esett, hogy megörökíthetem a napjaimat. Valójában volt egy olyan célom is, hogy megmutatom majd a gyerekeimnek, hogy én milyen voltam akkoriban, de nem akartam elhinni, hogy ez tényleg meg fog történni és én tényleg odaadom Kaisa kezébe az életemet.

-Csüccs- mutattam az ágyamra, amikor láttam, hogy az én angyalom ott toporog a nyomomban.

-Azt mondtad, hogy odaadod- görbült lefelé a szája.

-Odaadom, de néhány dolgot el kell mesélnem neked, mielőtt olvashatod- tettem magam mellé a naplóimat és végigsimítottam a borítókon.

-Azt apu is mondta, hogy nem egy hétköznapi történet a tiétek- jegyezte meg, mikor velem szemben elhelyezkedett.

-Nagyon lázadó gyerek voltam. Te is láttad már fényképeken, hogy volt rózsaszín, zöld és lila hajam is, ami nem éppen volt akkoriban megengedett. A nagyszüleid a falra másztak tőlem- mosolyodtam el. - Mindig keresztanyáddal példálóztak nekem, pedig kisebb volt nálam. Aztán eljött az idő, amikor ide költöztünk Espoo-ba.

-Nem itt laktatok?- csodálkozott el.

-Nem, kicsit északabbra éltünk, Keravában. Ott lett a húgom is úszó. Ő 12 volt, én 16, mikor ide kerültünk. Persze, mindenki tudta, hogy jövünk- mosolyodtam el. - Az iskolák közötti versenyek elég hírnevet csináltak neki is, valamint Marko-nak, aki akkoriban volt a barátom. Ő az a tipikus rossz fiú volt, aki mindenkit belevisz a bajba.

-Főleg anyádat- szólt közbe az ajtóból Kimi.

-Te már csak tudod- pillantottam rá. - Szóval idekerültünk és néhány nap alatt mi voltunk a népszerű diákok, akik nem figyelnek senkire és semmire.

-Apára sem?- nézett a lányunk először az apjára, majd rám.

-Apádra azért figyeltünk fel, mert egy szürke kisegér volt, akivel senki nem törődött. Mindenki piszkálta, de nem vette magára a dolgokat, folytatott mindent úgy, ahogyan ő akarta. Addig ezzel nem is lett volna baja Marko-nak, amíg egy alkalommal csúnyán ki nem kapott gokartban. Akkor kezdődött a mi kapcsolatunk Kimivel. Azt mondta Marko, hogy csak úgy tudja ezt megbosszulni, ha én elcsábítom, majd utána látványosan dobom apát. Csak arra nem számítottam, hogy vele más- emeltem a tekintetem a pilótára, aki csak engem figyelt.

-Ennyi?- szakította meg azonnal a pillanatot Kaisa. - Vagy van még valami? Mikor olvashatok?

-Az első néhány lap külön van, arra vigyázz!- fordultam újra felé. - Azokat még a korábbi naplóból téptem ki, hogy minden meglegyen ebből a kapcsolatból.

-Ígérd meg nekünk, hogy nem fogsz vele rohanni, hanem 2-3 nap eseményét olvasod csak el egyszerre- kérte Kimster, miközben már a lányom keze is az első naplón volt. - Gondold át és ne ítélj elsőre!

-Megígérem- pillantott először rá, majd rám. Elengedtem a kis könyvet, ezzel átadtam neki a múltunkat.