Love from the past

4. rész

„1996. november 26., kedd

Reggel életem talán legnagyobb meglepetése ért. Lehet, hogy tegnap nem mondott semmit az a srác, de amikor kiléptem a ház ajtaján, ott állt a járdán a kerítésünk mellett. Lecövekeltem és azt sem tudtam, hogy mi is van. Hanna-Maria volt, aki odarohant hozzá és megkérdezte, hogy miért van itt. Ő pedig azt mondta, hogy ránk vár, hogy együtt menjünk suliba.

Nem nagyon beszélgettünk, csak sétáltunk egymás mellett. Nem mertem megszólalni, mert nagyon csúnya dolgot tettem vele, amiért átvertem és még mindig átverem. Ez a titok olyan erősen szorítja a mellkasomat néha, hogy azt hiszem, belehalok. Már tudom, hogy ő nem érdemli meg ezt.

Mielőtt bemehettem volna első órára, megállított.

-Még be sem mutatkoztam- húzott egy csendesebb részére a folyosónak. - Kimi Räikkönen vagyok.

-Milana Seppälä- mosolyogtam rá. - Jól vagy?- emeltem meg a kezem akaratlanul és nagyon óvatosan megsimogattam az arcának azt az oldalát, ahol előző nap megütötték.

-Semmiség, majd elmúlik- rázta a fejét. - De menj, nehogy megbüntessenek- intett a terem felé.

Arra fordultam és a tanár feltűnt a folyosó végén. Intettem egyet neki és siettem órára, ahol már várt rám valaki más. Nem akartam beszélni Markoval, de nem volt választásom. Amikor csak tudott, faggatott, hogy miképpen is állok Kimivel, meg folyton emlékeztetett, hogy én még mindig az övé vagyok. Pontosan, azt mondta, hogy a tulajdona vagyok. Ez már megint egy olyan dolog, amitől rosszul vagyok. Már semmi kedvem nincs menő lánynak lenni. Nem akarok senki tulajdona lenni, nem akarok mindenkivel bunkó lenni. Nem akarok én lenni a kitűnő lány, akit mindenki megbámul. Ezért mikor hazamentem, mondtam anyának, hogy szeretnék elmenni a fodrászunkhoz, hogy a sárgás-kékes hajam megint olyan legyen, mint régen. Annyira örült ennek, hogy még most, délután elmehettem és néhány órája újra a rézvörös hajkoronám van, aminek nagyon örülök. Ezzel szemben Marko majdnem megütött, mikor meglátta az utcán, hogy visszaváltoztam. Így már nem vagyok feltűnő, csak egy hétköznapi lány, aminek nagyon örülök. Azt hiszem, megyek és szakítok vele, mert akkor nem lesz rajtam nyomás, hogy megbántom azt a szegény srácot. Igen, újra az a nyugis lány leszek, aki voltam.”

-Milyen volt a suli?- fordultam a konyhaajtó felé, ahol Kaisa álldogált.

-Pocsék- fintorgott, mint általában. - De sokkal jobb volt, hogy végre úszhattam- mosolyodott el.

-És még a betegséged sem tudta lehúzni az időidet- csatlakozott hozzánk Kimi is egy bőrönddel.

-Máris mész, apa?- nézett rá a hercegnője.

-Majd csak reggel- húzta magához a lányunk, hogy nyomjon egy puszit az arcára. - De kihoztam, hogy ne akkor zajongjak vele, amikor te még alszol.

-Veled mehetek?- csillant meg a gyermeki tekintet.

-Nem- intézte el gyorsan Kimi.

-Akkor mentem házit írni- fordított nekünk hátat a lányunk és kettesben maradtunk.

-Baj van?- kérdezte tőlem a férfi.

-Csak a főnököm szekál- sóhajtottam fel. - És nekem is mennem kell veled Enstone-ba.

-Akkor megyünk együtt reggel?- nyomott le a kanapéra, hogy pihenjek.

-Igen- bólintottam. - Már szóltam a húgomnak is, jön, hogy itt legyen Kaisa-val.

-Megint alig fogom látni- pillantott arra, amerre a gyerekszoba volt. - Tudom, hogy már nagylány és megérti, de kezdtem hozzászokni, hogy mindig velem vagytok.

-Fél éjjel ezen agyaltam- húztam fel a lábaimat és átöleltem őket. - Hiszen nekem is mennem kell veled, ott leszek melletted minden futamon.

-Szerencsére- mosolyodott el.

-Mi lenne, ha Kaisa magántanuló lenne és vinnénk magunkkal?- vetettem fel, amit kitaláltam.

-De mi lesz az úszással? És a sulival?- tette fel a két legfontosabb kérdést.

-A sulival nem lesz gond, okos lány- mosolyodtam el. - Az úszás része már nehezebb. De ha Hanna-Maria és az edzője összeállítanak egy étrendet és egy edzéstervet, akkor szerintem Mark elvállalná, hogy odafigyel rá.

-Egészen jó tervnek tűnik- felelte pár percnyi gondolkozás után.

Ott ültünk egymás mellett és néztük a másikat. Számomra ő még mindig az volt, akibe beleszerettem, akinek gyereket szültem, akivel együtt éltem le az életem felét. Valaki, aki a legnagyobb bajban is mellettem állt, aki nem rohant el, ha rossz kedvem volt, aki ápolt, ha megbetegedtem. Egy ember, aki nélkül el sem tudtam képzelni az életet.

-Lehet egy nagyon személyes kérdésem?- suttogta a beállt csendben. Bólogattam, hogy lehet. - Nem hiányzik, hogy legyen melletted egy férfi?

-Itt vagy te- próbáltam kibújni a kérdés alól.

-Te is tudod, hogy nem így gondoltam- pillantott rám komolyan.

-Neked nem hiányzik egy nő?- kérdeztem vissza azonnal.

-Mila, ne játsszunk ilyet!- szólt kissé durcásan.

-Ha megígéred, hogy válaszolsz, én is válaszolok- rántottam meg a vállam.

Mikor felállt a kanapéról és elsétált a fedett medencénk felé, tudtam, hogy ezt a kérdést ennyiben hagytuk. Nem szeretett a nőkről beszélni Jenni óta. Őt csak azért nem szerettem, mert úgy viselkedett velünk, mintha semmit nem érnénk Kimi életében. És minden alkalommal jelenetet rendezett, amikor Kaisa igényelte az apai jelenlétet vagy szeretetet. Ezért is váltak el. Mert Kimi Räikkönennek csak olyan nő lehet a felesége, aki elfogadja, hogy neki már van egy lánya az előző kapcsolatából.

Nem mondtam meg neki, de az én életemben is fordultak meg férfiak. Csak egyik sem lett tartós, mert mind megfutamodott, amikor kiderült, hogy már anya vagyok. Egyik sem akart volna megküzdeni a kedvemért azzal, hogy gyereket kell nevelni. És egy ideje emiatt már inkább nem próbálkoztam, mert nem hittem, hogy lenne értelme. Minek erőltetni valamit, ami nem működik?

-Anyaaaaaaaaaaaaaaaaa!- hallottam Kaisa kiabálását, majd megjelent előttem.

-Mi a baj?- ugrottam fel idegesen a kanapéról.

-Ez igaz?- nyújtotta felém a naplómat. Belepillantottam, hogy mire gondol. Elég volt látnom a maszatos tollnyomokat, amit könnyek okoztak, hogy tudjam, hol jár. Éreztem, hogy minden porcikám beleremeg a félelembe, ahogy annak az éjjelnek a képei újra felidéződtek bennem.