Nem így terveztem - 2. rész

3 nappal később csak azt vettem észre, hogy a hatalmas gyár előtt állok, ahol még sosem jártam. Apa hozott el, mert Sebastian még itt volt és Eliza rágta a fülét, hogy találkozhasson az új világbajnokkal. De eljönni csak úgy volt hajlandó, ha én is jövök vele. Így történt, hogy együtt léptünk be a kapun mindhárman.

Rápillantottam a lányom arcára és elmosolyodtam. Tátott szájjal nézte a hatalmas épületet, ahová érkeztünk. Beérve az előcsarnokba pedig körbeforgott, de megmukkanni sem bírt. Minden hatalmas volt és fényes. A recepciós lány pedig vidáman nézte, ahogy a szőke hercegnő mindenre rácsodálkozik.

- Adrian bácsi!- hallottunk meg egy hangot a lépcső felől, majd megjelent egy 12 éves körüli fiatal fiú.

- Fabian!- lepődött meg apám. – Hogy kerülsz ide?

- Addig nyúztam Sebet, amíg elhozott- vigyorgott a fiú.

- Olyan vagy, mint a bátyád. Vidám és kicsit szertelen- nevetett fel apa. Eliza megunhatta a dolgot, mert elkezdte húzgálni a kabátjának az ujját. – Mondd, kicsim, mit szeretnél?- guggolt le hozzá.

- Ő kicsoda?- mutatott a fiúra, majd érdeklődve nézte őt.

- Ő Fabian Vettel, Sebastian kisöccse- felelte apám.

- Anya, nekem van kisöcsém?- fordult most felém a szemöldökét ráncolva.

- Nem, neked nincs. És nekem sincs- válaszoltam meg a következő kérdését, még mielőtt feltehette volna.

- Milyen kis öcsinek lenni?- ment oda Fabian elé.

- Jó dolog, mert a testvéreim szeretnek- válaszolta a fiú. – Mi a neved?

- Eliza vagyok és ő az anyukám- mutatott rám. – Ő meg a nagypapám és együtt terveztük azt az autót- mutatott a kiállított RB6-ra.

- Most, hogy mindent megosztottál Fabival, ideje, hogy megismerd a bajnokodat- kapta fel őt apa. – Kicsim, te beszélj Christiannal, jó?

- Mit kellene nekem beszélni Christiannal?- döbbentem meg teljesen.

- Majd ő elmeséli neked. A lépcsőn felérve fordulj balra és a folyosó végén lévő egyetlen ajtón menj be- igazított még el, majd a fiatalabb Vettel fiú kíséretében magamra hagytak.

Sóhajtottam egy mélyet, majd elindultam a lépcső felé. Bele sem mertem gondolni, hogy mit talált ki apám. Lassan mentem fel a lépcsőn, a folyosón meg szívem szerint vissza is fordultam volna. Ezt sajnos nem tehettem meg, mert akkor lépett ki az irodájából Guillaume Roquelin. Meglepve rám pillantott, majd egy mosoly kíséretében kinyitotta előttem Horner irodájának ajtaját.

- Miss. Newey! Örülök, hogy eljött- mosolygott rám a férfi, miközben felkelt a székéből.

- Ha lehet, akkor csak Chloe. És eljöttem, mert az apám nem szólt arról, hogy beszélnünk kell- feleltem neki és helyet foglaltam.

- Guill, Ciaron merre van?- kérdezte a mellém leülő férfit a csapatfőnök.

- Fogalmam sincs, ne engem kérdezz. Mióta nyertünk, duzzog és képtelen pontos lenni- felelte, majd lehajtotta a fejét, hogy eltakarhassa a hatalmas vigyort, ami az arcán megjelent.

- Bemegyek hozzá, csak egy pillanat- kelt fel a férfi és magamra hagyott a versenymérnökkel.

- Esetleg elmondanád, hogy miért is kell nekem itt lennem, már az első alkalommal, mikor betettem a lábam a gyárba?- fordultam a velem maradt férfi felé.

- Nem mondhatom el, mert Adrian megígértette velem, hogy meg sem szólalok. Csak Christian mondhatja meg és csak akkor, ha itt van mindkettő versenymérnök- sorolta a srác.

- Beértem volna annyival, hogy nem- morogtam.

Kerek 5 percet kellett várnunk Christianra és Ciaron Pilbeam belépett. A férfi szemei karikásak voltak, fáradtan zuhant le kollégája mellé. Christian is helyet foglalt a székében és komolyan végignézett rajtunk. Majd elém csúsztatott egy papírt. Megdöbbenve láttam, hogy néhány napja még az én kezeim rajzoltak rá egy fekete tollal.

- Hogy került hozzád?- kérdeztem meg.

- Adrian felhívott, hogy látnom kell valamit. Utána megjelent és a kezembe nyomta ezt a papírt. Már éppen kezdtem volna mondani neki, hogy nem hittem, hogy még van, amiben tud az autón tökéletesíteni, mikor leintett. Majd megjegyezte, hogy te rajzoltad a fekete vonalakat. Utána pedig arra kért, hogy vegyelek fel, mint a tervezőcsoport gyárbéli vezetője.

- Nem akarok azért itt dolgozni, mert az apám a technikai igazgató és megkért erre- feleltem mérgesen, majd mindent otthagyva távoztam az irodából.

Azt sem tudtam, hogy merre induljak, de nem érdekelt abban a pillanatban semmi. Sosem akartam az apám nevén és csapatnál betöltött helyén feljebb jutni a ranglétrán. Azt akartam, hogy ha valaki velem akar dolgozni, azért tegye, mert elismeri, amit csinálok. így még csak meghallgatni sem volt kedvem az ilyen és ehhez hasonló ajánlatokat.

- Utánad futni sem egyszerű- ért be Rocky az előcsarnokban.

- Nem akarok többet hallani erről a szerződésről és munkáról- fordultam el tőle.

- Csak az a baj, hogy Christian rosszul fejezte ki magát- kapta el a karom, mikor el akartam indulni arra, amerre nemrégiben apám és a lányom. – Mikor Adrian megmondta, hogy a terveket te csináltad, Horner azonnal beszélni akart veled és elhelyezni a velünk utazó csapatban, akkor is, ha valakinek emiatt itt kell maradnia.

- A csapatba, aki minden futamra repked?- döbbentem meg.

- Igen. Apád pedig azonnal kijelentette, hogy fel se tegyen neked ilyen ajánlatot, mert Eliza a legfontosabb az életedben és nem fogod a világon keresztül rángatni. Ő csak annyit mondott, hogy ha azt szeretné, hogy nekünk dolgozz, akkor vegyen fel a tervező és fejlesztő csoportba. Az már megint Christian agyszüleménye, hogy te legyél a vezető.

- Értékelem, hogy menteni próbálod a helyzetet és a főnököd, de ne várd el, hogy most azonnal elhiggyem a dolgot- ráztam meg a fejem.

- Csak gondold át!- kérlelt szelíden. – Beszélj az apáddal, Ciaronnal vagy Sebastiannal. Mind el tudják neked mondani azt, amit én.

- Majd meglátom- indultam a folyosó felé, amerre az apámék is.

Az egyenes szakaszon eltévedni sem volt esélyem, mivel a kislányom hangos kacagása betöltötte az üvegfalú folyosót. Elment mellettem tucatnyi szerelő is, némelyik megbámult, de hidegen hagytak. Végül egyikük megállt és kedvesen megérdeklődte, hogy kit keresek, majd eligazított, hogy merre találom meg a keresett személyeket.

Ahogy említette, a gyermeki nevetés a mögül az ajtó mögül szűrődött ki, amely mellett a falon egy tábla hirdette, hogy pihenőterem. Halkan nyitottam be, mert nem tudtam, hogy mire számítsak. A szobában összesen öten voltak: apám, Fabian Vettel, Eliza és két szőke, kék szemű férfi. Az egyikre azonnal ráismertem és a másik személyazonosságát is elég hamar megfejtettem egy kis logikával.

2 kanapén ültek a srácok, Liza pedig előttük szerepelt, ahogy a kicsi lányok szokták. Most éppen arról magyarázott, hogy mit is jelképeznek az alakok a rajzon, amit ajándékba hozott. Meglepett, hogy mindenki figyelmét mennyire le tudja kötni a csöpp leányzóm. Az első, aki észrevett, nem volt más, mint a mélykék szempár tulajdonosa, aki meglepve nézett rám.