Kísért a múlt - 61. rész

Pénteken reggel szembetaláltam magam egy morcos Sebivel a szálloda előcsarnokában. Kérdőre lettem vonva azért, mert szó nélkül aláírtam a Ferrarihoz. Gyorsan kiderült az is, hogy nem az elígérkezésem zavarja, hanem az, hogy nem beszéltem meg vele előtte. Bevallottam neki, hogy igaza van, tényleg nem volt szép dolog tőlem. De megbocsátott nekem és ez volt a lényeg.

A napom kinn, a pályán eléggé szorosan indult. Alig léptem be a vörösök területére, a kezembe lett nyomva egy csomó papír meg telefonszám és egyebek. Ki lett adva, rendszerezzem és állítsam össze Kimi napirendjét. Mivel nem volt irodám, fogtam magam és elindultam a pletykát erősíteni.

- Szia!- vigyorgott Rob és beengedett a felségterületére. – Mi szél hozott ide?

- Szükségem lenne az asztalodnak arra a kis területére- mutattam oda, ami üres volt.

- Tiéd- biccentett mosolyogva.

Lepakoltam, majd mindketten belesüppedtünk a munkába. Én azért nem voltam teljesen a papírokba bújva, mert telefonálnom is kellett. De ezeket a telefonokat összeírtam, majd annyi időre kimentem a folyosóra, mert láttam, hogy Rob komolyan a munkájára koncentrál. Majdnem fél órámba telt az a 4 telefon, végül kettőre nemet mondtam.

Fél 10-kor elégedetten dőltem hátra a széken. Kimi tökéletesen ki fogja tölteni a kötelező sajtóidejét a hétvégén, valamint vasárnap, a futam után eljön velem egy gyermekotthonba és ott töltünk néhány órát, ami még jobban emeli a PR értékét. Tudtam, hogy erre nem fog nemet mondani nekem és a csapat meg örülhet.

Rob utánam pár perccel végzett. Összeszedtük a papírjainkat, majd átölelte a derekamat és így mentünk ki a büfébe, ahol a két pilóta megtalálható volt. Persze, amint megjelentünk, minden szem ránk szegeződött. Kimi tekintetét kerestem és szinte azonnal megtaláltam. Boldogan csillogtak a szemei és láttam, hogy majdnem felnevet a kialakult helyzeten.

- Édes, nekem mennem kell- nézett rám Rob.

- Tudom- játszottam meg a szomorút. – Sok sikert nektek!

- Meglesz- vigyorgott. Kaptam még két puszit, majd ő ment Felipéhez és pedig Kimihez.

- Mi volt az előbbi?- kérdezte, miközben odatoltam elé a papíromat.

- Csak biztosítom a pletykákat- mosolyodtam el.

*****

Mire vasárnap elértük a futam idejét, mindenki tudta, hogy Rob Smedley legújabb barátnője Zoé Michels, Sebastian Vettel unokatestvére. Persze, akik tudták, hogy mi is van közöttünk, azok jókat nevettek a dolgon, ahogy mi magunk is. Főleg, hogy Robot bátyónak hívtam, amikor nem volt a közelben senki.

A futamot nem akarom részletezni. Mert nincs mit mondanom. Attól a pillanattól kezdve, hogy a 26. körben Robert hatalmas balesetet szenvedett, a leintésig benn voltam az orvosi központban Evangeline és Sebastian mellett. Úgy szóltak, hogy vége a futamnak és Kimi az 5. helyen ért célba. Amikor meglátott az első kérdése Robert volt, de megnyugtattam, hogy nincs nagy baja.

5 óra elmúlt, mikor kiszabadultunk a pályáról, 6 körül értünk a gyermekotthonba és 8-ig ott is voltunk. A kicsik odavoltak Kimiért. Még a mesét is ő mondta nekik. Valamiért nem lepett meg, hogy nem aludt el senki. Én sem aludtam volna, ha egy ilyen nagy ember mond nekem kiskoromban mesét. Este ugrattam is vele, hogy mondhatna nekem valami mesét.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy a telefonom csörög. Mérgesen nyomtam ki és azon elmélkedtem, hogy mikor kapcsolhattam vissza az ébresztőórát, mert tudtam, hogy kinyomtam. Aludni akartam egy kicsit végre. De közben ráébredtem, hogy a szám, ami megszólalt, az a csengőhangom. Hirtelen felültem és megnyomtam a visszahívás gombot.

- Azt hittem, hogy éppen büntiben vagyok- hallottam meg Sebi hangját a túloldalon.

- Bocsi, azt hittem, az ébresztő- szabadkoztam, mialatt visszadőltem, Kimi mellkasát használva párnaként. – Mi olyan fontos reggel 9-kor?

- Ti is holnap értek át Amerikába, ugye?- kérdezte izgatottan.

- Igen, de ti is, nem?- kérdeztem vissza. Nem értettem, mire akar kilyukadni.

- Nem, mi megyünk ma. Robert nem tud versenyezni Indianapolisban- tette hozzá.

- Úristeeeeeeeeeen!- sikítottam fel és kipattantam az ágyból. – Ugye, te leszel?

- Igen, én leszek- erősítette meg a gyanúm. – El sem hiszem a dolgot.

- Én sem, Seb. Gratulálok!- mondtam elérzékenyülve.

- Fabian is holnap jön. Ki…?

- Persze, hogy elhozzuk- szakítottam félbe. – Te csak koncentrálj a feladatodra! És szólj haza, hogy javuljon egy kicsit a hadi helyzet.

- Már megvolt. De anya nem beszél velem- tette hozzá kissé szomorúan.

- Majd javul a helyzet- biztattam. – De ha lehet, most kapd össze magad, mert nincs időd szomorkodni- mosolyodtam el.

- Igazad van- hallottam a hangján, hogy vidámabb. – Megyek pakolni. Találkozunk holnap este!

- Rendben, csókoltatom Evangeline-t is. Szia!

- Szia!- köszönt el ő is, majd letettük a telefont.

- Mi történt, hogy ekkora az öröm?- lépett mellém Kimi és magához ölelt.

- Képzeld, Robert nem versenyezhet Indy-ben- meséltem lelkesen, mire Kimi felhúzta a szemöldökét. Nem voltam kárörvendő, de ennek örültem. – Sebastiant ültetik a helyére erre az egy futamra.

- Akkor ennek örülsz te annyira- puszilt bele a hajamba. – És kit hozunk hová?

- Holnap, egy órával utánunk megérkezik Fabian is. Az egész nyári szünetben visszük magunkkal. És holnap a miénk- pillantottam az arcára.

- Ő lesz a gyakorló gyerekünk, hogy tudjuk, mire számítsunk, mikorra a közös babáink felnőnek- mosolygott rám szeretetteljesen.

- Rendben, tetszik az ötlet- bújtam a karjai közé.

Akkor még egyikőnk sem sejtette, hogy milyen pokoli jövő vár ránk…