Back again... - 42. rész

(Bonnie)

Az orvos közölt velünk minden fontos dolgot, amit tudnunk kellett. Kijelentette, hogy Kimi valószínűleg át fogja aludni a napot, menjünk nyugodtan. Valamint, hogy 3 embernél több ne tartózkodjon benn nála egyszerre. Mikor kimentünk, a többiek fel is osztották, hogy ki és mikor meg be.

Heikki volt olyan rendes, hogy kölcsönadta a kocsiját, hogy visszamehessünk a szállodába felfrissíteni magunkat. Gemma, Liz, Tommie és Seb jött velünk, Christian nem volt hajlandó, de a többiek megígérték, hogy majd valahogy visszacipelik. A hotel halljában megbeszéltük, hogy egy óra múlva találkozunk, majd mindenki ment a szobájába.

Tommie nagy kegyesen átadta nekem a fürdőt. Gyorsan lezuhanyoztam, majd küldtem őt is. Felvettem egy farmert, egy pólót és visszabújtam Kimi pulcsijába, amiben addig mászkáltam, mígnem elmentem tusolni. Majd kimentem a nappaliba és vártam Tommie-t, aki végül behívott a szobájába, hogy segítsek neki, mert nehezen tud mozogni.

- Egy boxerben ácsorgó pasit nem éppen öltöztetni szoktak- jegyeztem meg.

- Nagyon vicces- fintorgott, de azért a mosoly ott bujkált a szája sarkában.

- Örülök, hogy jól vagy- mondtam már, mikor készen voltunk.

- Én is- vigyorgott. – Hol van a pulcsim, ami a kanapén volt?

- Kérdezd a barátnődet- mosolyogtam rá.

Átmentünk Lizhez, mert össze akartam szedni Kiminek néhány dolgot, amikről tudtam, hogy hiányolni fogja őket. Majd beszéltem Ramival, hogy nyugtassa meg a szüleit, fel fogom hívni őket, mikor Kimi ébred. Merthogy a telefonom folyton csörgött és általában a Räikkönen família keresett, mikor tudják, hogy szólnék nekik.

Az egy óra elteltével visszamentünk a kórházhoz. Míg a többiek egyből mentek a kedvesemhez, én megcéloztam egy kis kávézót, ami szemben volt. Tudom, hogy nekem kellett volna rohannom a kedvesemhez, de egyedül akartam lenni, mikor bemegyek hozzá. Ezért inkább ittam egy forró csokit, valamint kértem elvitelre egy fahéjas kapucsínót.

Mire felértem a kórterem elé, mindenki kinn ácsorgott. Elmondták, hogy voltak benn nála, még mindig eszméletlen, de a doki azt mondja, hogy ez normális. Végül megegyeztünk, hogy ők visszamennek a szállodába és elintézik, hogy minden rendben legyen a jövő heti teszteken, én pedig maradok, és majd elindítom a telefonláncot, mikor felébred.

Belépve a kórterembe megállapítottam, hogy még mindig ridegek és barátságtalanok a kórházak. A többiek figyelmesek voltak, így az egyetlen fotel, ami megtalálható volt a kis szobában, oda volt húzva az ágy mellé. Le is ültem és a kapucsínómat letettem az éjjeliszekrényre.

- Szia, szépfiú- suttogtam a fülébe és nyomtam egy csókot az ajkaira. – Remélem, hogy nem akarsz megvárakoztatni, mert már rettentően hiányollak. Siess vissza hozzám a valóságba!

Leültem a fotelbe és megfogtam a kezét. Jó érzés volt érezni a tenyerének a melegét. A fejem lassan hátrahajtottam és becsuktam a szemeimet. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy elaludjak a fotelben, tekintve, hogy 36 órája ébren téblábolok. Álomföldön pedig egy boldog jövőt láttam… Kimivel.