Ismeretlen ismerős - 9-10. rész

Sziasztok! Hová-hová ilyen sietősen? Mire reggel felkeltem, már meg is volt az 5 komment... valamit ti nagyon szeretnétek. :P Az egyességünk értelmében itt a következő kettő. :) Jó szórakozást!

-----------------------------------------------------------------------------------

9. rész

Ők nem mozdultak, amíg oda nem értem. Kimi fordította felém a fejét és ki is szállt.

-Meg fogsz fázni.- lépett mellém és rám terítette a kabátját.- Elmondtam neki, de azt hiszem, kissé gyors voltam.

Hálásan néztem a férfire. Meg akartam köszönni neki mindazt, amit az elmúlt 2 napban adott nekem, de nem tehettem meg, mert Heikki is kiszállt. Egyből felé fordultam és az arcát fürkésztem. Ugyanolyan volt, mint a képeken vagy a látomásokban. Semmit nem változott az évek alatt. Ő is rám emelte a tekintetét. Először meglepettséget láttam a szemeiben, majd szép lassan a felismerést. Odalépett hozzám és átölelt.

-Annyira hiányoztál!- súgta a fülembe.- El sem tudod képzelni, milyen nehéz volt nélküled élni.

-Sajnos nem tudhatom. De most itt vagyok és nem tűnök el többé.- bújtam hozzá. Percekig csak álltunk a ház előtt egymást ölelve.

-Gyertek be, mert mind a ketten megfáztok!- szólt ránk végül Mark. Kimi már a házban volt és bevitte a táskát is. Bementünk és leültünk a nappaliban. A Jégember a fotelben ült és csak nézett a semmibe. Nagyon elgondolkodhatott valamin, mert nem reagált arra, hogy mi is ott vagyunk.

-Annyi kérdésem lenne.- nézett rám Heikki.

-Nekem meg még több.- nevettem.- De először azt mondd meg, hogy mi van Tobias-szal.- kérleltem.

-Elvette a legjobb barátnődet, Sonját, van egy négy éves kislányuk, Lotta és egy két éves kisfiuk, Niklas.- felelt kissé megnyugodva.

-Anyáról és apáról nevezték el a kicsiket.- jegyeztem meg. Ő csak bólintott. Hogy az estém még véletlenül se teljen nyugodtan, megint elájultam. Egy gokart pályán voltunk. Épp kiszálltunk a kocsikból.

-Minden rosszba beleviszel!- löktem meg az előttem haladó srácot.

-Hannah! Te meg mindenbe hajlandó vagy belemenni.- nevetett mögöttem egy másik fiú. Megfordultam és Tobias állt előttem.

-Tudod, hogy anya mennyire ki van akadva, ha valami hasonlót csinálok. Még akkor is halálra aggódja magát, ha itt van velem.- tettem le a bukósisakom.

-Pont ezért nem hoztuk el és nem mondjuk meg neki.- karolta át a vállam Heikki.

-És ha lehet, a jövő héten is jöjjünk el. Ez isteni!- ért oda mellénk egy velem egyidős lány.

-Remek ötlet, Sonja!- nevetett Tobias és megölelte a lányt, aki fülig pirult.

-Mit mondok anyuéknak?- néztem körbe a kis társaságban.

-Mondd azt, hogy nálunk alszol. Ha eljöttünk tőletek, jöhetünk is. Tudod, hogy anyuéknak mindegy, hogy merre vagyok, csak ne legyek láb alatt.- mondta barátnőm. Ekkor ismét valami erős szagot éreztem.

-Kimi! Vidd már innen a vodkádat!- mondtam és kinyitottam a szemem. Az említett nevetve arrébb állt. Majd mikor felültem, kérdőn nézett rám mind a három férfi.- Te minden hülyeségbe belevittél engem is.- néztem Heikki-re.

-Ez igaz.- mosolygott az említett.- És most merre jártunk?

-A gokart pályán voltunk Sonjával és Tobias-szal. Anya tudtán kívül. Azt terveztük, hogy a következő héten ott alszok Sonjánál és megint elmegyünk.

-El is mentünk és a sok ökörködés közben Tobias el is törte a kezét.- mondta az unokatesóm.

-Gondolhattam volna, hogy történtek ilyenek. Hisz ki megy snowboardozni a tanára nélkül meredek hegyekre?- tettem fel költői kérdésem.

-Nem lett semmi bajod. Soha.- ölelt meg Heikki. Még legalább 2 órán keresztül csak beszélgettünk. Utána eldöntöttük, hogy ő alszik az én szobámban. Egészen hajnali 2-ig beszélgettünk, akkor dőlt ki végleg. Én pedig lementem ismét tejet inni. Kimi megint ott ült a pultnál a kedvenc üvegeinek a társaságában. Mikor megpillantott, felém nyújtott egy poharat tele tejjel. Kérdőn néztem rá, de elvettem.

-Sejtettem, hogy ismét lejössz.- mondta halkan. A pult másik oldalán a székre mutatott. Leültem és vártam, hogy belekezdjen a mondókájába.

10. rész

Percekig csak bámultuk egymást, nem szólalt meg senki. Nem tudtam, hogy mit akarhat ezen a késői órán tőlem.

-Nem értem magamat.- szólalt meg hirtelen. Kissé össze is rezzentem.- Soha nem hagytam, hogy egy nő olyan hatást gyakoroljon rám, hogy ne tudjak neki ellenállni.

-És nekem ehhez mi közöm?- emeltem rá a tekintetem. Eddig a pulton lévő poharamat bámultam.

-Itt vagyok 2 napja. Nem tudok rólad szinte semmit. Mégis úgy érzem, képtelen vagyok elszakadni tőled. Ha a közelemben vagy, fegyelmeznem kell önmagam, hogy ne csináljak hülyeséget.- lökte arrébb a 2 üveget, hogy rendesen lássa az arcom.

-Nem értelek.- szólaltam meg pár pillanat után.

-Mikor a házamban megláttam a feleségemet azzal a…… férfivel, megfogadtam, hogy soha nem engedek egy nőt sem közel magamhoz. Utána eljövök ide, te segítesz rajtam és azt kezdem érezni, hogy nélküled elvesznék. Nem kellett két nap sem, hogy teljesen beléd bolonduljak.

Tudtam, hogy most lenne olyan ember, aki nem örülne ennek. De az én szívem megdobogtatta ez a kijelentés. Mert mióta járt Markhoz, azóta egyre inkább belehabarodtam. Számomra ő volt a tökéletes férfi. Mikor kinn jártam a városban, akkor figyeltem a férfiakat, de soha nem találtam senkit, aki felkeltette volna a figyelmemet. Csak a velem szemben ülő férfi. Vagyis… aki már előttem áll. Annyira elgondolkoztam, hogy észre sem vettem, hogy felállt és elém sétált.

-Elgondolkoztál.- szólalt meg halkan. A tekintetemet kereste. Próbáltam kerülni az övét.

-Van min.- feleltem még halkabban.

-Az estére gondolsz vagy arra, amit mondtam?- érintette meg a kezem.

-Az elmúlt 8 évre gondoltam. Több történt, mint amennyiről tudtam. Több volt a lelki történés.- néztem fel rá. Az arca alig volt néhány centire az enyémtől. A szemeim és az ajkaim között ingázott a tekintete. Hezitált, hogy megtegye-e, amit akar.- Te döntesz.- súgtam neki.

-Tudom.- hajolt még közelebb. Becsuktam a szemeimet. A csókja nem ért váratlanul. Nem sietett, kiélvezte minden pillanatát. A szenvedély, amelyet érezhettem, felülmúlt minden elképzelést. Lassan lecsúsztam a székről. A karjai egyből a derekam köré záródtak és nem engedtek. Mindketten tudtuk, hogy vége lesz egyszer, de halogattuk ezt a pillanatot. Végül az emeleti ajtócsapódás vetett véget a csókunknak. Mintha csak égetne a másik, úgy ugrottunk szét.

-Ez Mark.- mondtam halkan. Gyorsan megittam a tejet, elmostam a poharat és bebújtam a kamrába. A nevelőapám ekkor lépett be a konyhába. Kimi ismét a 2 üveg előtt ült, semmi jelét nem adta a történteknek.

-Te meg mit csinálsz?- kérdezte meglepve a férfi.

-Csak amit tegnap. Gondolkozom, hogy melyikkel kössek szorosabb barátságot.- felelt a pilóta.

-Hannah már járt erre?- nézett a poharamra.

-Alig néhány pillanattal ezelőtt. És ma nem tudott lebeszélni.- vetett egy kósza pillantást a kamraajtó felé.

-Akkor majd én megteszem.- vette el Mark a 2 üveget és visszarakta a szekrény tetejére, oda, ahol eddig is voltak.- Most pedig menj aludni!

-Rendben.- adta be a derekát Kimi és el is vonult. Mark még járkált egy kicsit a konyhában, majd ő is visszament a szobájába. Mikor biztos voltam benne, hogy elcsendesedett a ház, kiléptem a rejtekhelyemről és felmentem az emeletre. Megálltam a szobám ajtaja előtt és csak néztem. A szívem azt súgta, hogy ne menjek be, az eszem az igent sugallta. Végül a szívemre szavaztam és bekopogtam a vendégszobába. A lakója szinte azonnal ajtót nyitott előttem. Rám pillantott, majd a derekamnál fogva behúzott magához.- Nem kellett volna idejönnöd.

-Képtelen vagyok így elmenni aludni. Meg kell beszélnünk. Mindent.- emeltem a tekintetem rá. A kék szemek úgy csillogtak, ahogy még soha nem láttam.

-Beszélni még lesz időnk.- felelte és újra megcsókolt.