Ismeretlen ismerős - 2. rész

Másnap a szokásomhoz híven 8-kkor keltem. A fürdőben felfrissítettem magam, felvettem egy farmert és egy piros pólót, majd lementem a konyhába. Mark már ott volt.

-Szia!- köszönt mosolyogva.

-Jó reggelt!- öntöttem magamnak a kávéból és leültem vele szemben a pulthoz. Az újságot olvasta.- Gondolom, a barátod még nem kelt fel.- mondtam csevegve. Meglepetten nézett rám.

-Milyen barátom?- kérdezte egyből.

-Tudod, az éjszaka közepén beállított Kimi hulla részegen és elkezdett kiabálni.- néztem rá.

-És találkoztatok?- nézett mérgesen.

-Lenn voltam és nem volt kedvem hallgatni, ahogy üvöltözik, ezért felvittem a vendégszobába.- ittam egy kortyot.- Lesz mit magyaráznod neki, mert nem hinném, hogy elfelejtett.

-Ott kellett volna hagynod, lefeküdt volna a nappaliban a kanapéra.- állt fel mérgesen.

-Ha otthagyom, akkor én itt éjszakázom a konyhában. Bocsi, hogy ehhez nem volt kedvem.- álltam fel én is és otthagytam. Hagy füstölögjön magában, nekem van jobb dolgom is. Felmentem a szobámba és elővettem egy vázlattömböt a fiókomból. Leültem az erkélyajtó elé és folytattam az elkezdett portrémat Kimiről. Mindent aprólékosan kidolgoztam, órákig el voltam vele. Csak arra figyeltem fel, hogy a két férfi kiabál egymással, de nem angolul. Engem a baleset után angolul tanítottak és így beszéltem mindenkivel. Elindultam a földszint felé és egyre ismerősebb lett a használt nyelv.

-Miért nem mondtad el? Tudod, hogy titokban tartottam volna.- kiabált Kimi.

-Mert nem akartam, hogy bárki zaklassa. Jobb neki, ha nem kezdik el nyaggatni a múltja miatt, amire nem is emlékszik.- kontrázott Mark.

-Megkérdezhetted volna, hogy mit szeretne. Hisz csak a nevelőapja vagy. Az élete nem a tied.- fordult el a férfi. Sosem volt ennyire mérges a barátjára. Bosszantotta, hogy semmit nem tudott erről a szegény lányról. Segíteni akart neki, megtenni mindent, ami csak tőle tellett. Ahogy ezt végiggondolta, megjelentem a lépcső tetején. Gyorsan lefutottam és megálltam előttük.

-Nekem is elmondhatnátok, hogy miért nem lehet csendben és nyugodtan megbeszélni a dolgokat.- szólaltam meg finnül. Mert rájöttem, hogy finnül beszélgetnek. Mindkét férfi meglepetten nézett rám, döbbenetet olvastam le az arcukról. De még időm sem volt újra megszólalni, elsötétült minden. Hirtelen egy kocsiban ültem. Az autópályán mentünk valahová. Ekkor egy nő fordult hátra hozzám.

-Kicsim, ne aggódj, mindjárt lesz egy pihenő, ott megállunk.- mosolygott rám.

-Rendben, anya!- néztem fel rá.

-Hannah! Nem vagy éhes? Már legalább 6 órája volt, hogy megetted azt a szendvicset.- pillantott rám egy férfi a visszapillantó tükörből.

-Apa! Csak 4 órája volt. Majd eszek, ha megállunk. Most csak örülök, hogy eljöttünk Finnországból.- mondtam a férfinek. Kinéztem az ablakon, a táj hosszan terült el előttem. A hegyek, melyekre úgy vágytam, mind ott voltak előttem. Viszont rántást éreztem az autón. Láttam, ahogy a férfi küzd az irányíthatatlan kocsival, majd egy hatalmas ütődést éreztem és a biztonsági övem megadta magát. Kirepültem a szélvédőn és hatalmas ütéssel landoltam méterekkel a kocsi előtt. Az ájulás szélén álltam, de még hallottam a sikolyokat, majd alig egy tized másodperc múlva egy robbanást. Ekkor vesztettem el az öntudatom. Ahogy kinyitottam a szemem, Kimi és Mark arcát láttam magam előtt. Otthon voltam és a kanapén feküdtem. A 2 férfi ijedten bámult rám.

-Jól vagy, Sarah?- kérdezte egyből Mark.

-Hannah-nak hívnak. És a szüleimmel eljöttünk Finnországból. Épp meg akartunk állni, mikor a baleset történt.- mondtam halkan.

-Látomásod volt?- kérdezte most Kimi.

-Azt hiszem, igen.- ültem fel lassan.- De nem tudom, hogy miért.

-Mielőtt elájultál, finnül beszéltél.- felelt készségesen a férfi.

-Finnül? És elájultam?- lepődtem meg.

-Igen. Ha Kimi nem fog meg, akkor csúnyát estél volna. De azért jól vagy?- ölelt meg Mark.

-Még én magam sem tudom.- feleltem neki elmélázva.