Ismeretlen ismerős - 11-12. rész

Sziasztok! Bevallom őszintén, tegnap elfelejtettem megnézni, hogy mennyi kommentet írtatok, ezért nem hoztam részt. :$ De most itt a folytatás! A díjat pedig nagyon-nagyon köszönöm, de nem éppen vagyok oda azért, hogy kitegyem, ha nem baj. :$ És nem azért, mert nem örülök neki. :)

---------------------------------------------------------------------------------

11. rész

Mi ez a világosság? Ha megfordulok, talán nem lesz ilyen elviselhetetlen. De tévedtem. Akkor is az maradt.

-Álomszuszék, ébresztő!- hallottam egy lágy hangot.- 10 óra is elmúlt.

Szép lassan sikerült kinyitnom a szemem. A világosság még mindig zavart, így beletelt néhány pillanatba, amíg képbe kerültem. A szobámban voltam és 2 férfi ült mellettem.

-Elaludtam?- kérdeztem halkan.

-Nagyon úgy tűnik.- felelt Heikki.- De nincs semmi baj.

-Csak furcsa volt, hogy máskor már 8-kor ébren vagy.- szólalt meg a másik férfi is. Felé néztem és Kimi arca bontakozott ki. Hirtelen beugrott az éjszaka. Mikor bementem hozzá. Legalább fél óráig csókolóztunk. Végül én voltam, aki véget vetett az élvezeteknek. És a hosszú beszélgetés végén abban maradtunk, hogy csak barátok leszünk… egyelőre.

-Rosszul aludtam.- ültem fel. Ekkor belépett Mark is.

-Látom, felkeltettek.- mosolygott és lerakott elém egy tálcát kávéval és pirítóssal.

-Köszönöm!- néztem rá és gyorsan el is fogyasztottam mindent. A kis vendégsereg kivonult, én pedig bementem a fürdőbe. Letusoltam, majd összeszedtem magam. Egy farmer és egy fekete póló mellett döntöttem, hogy erősítsem Heikki-t, mert Kimin és Markon ferraris csapatpóló volt, unokatesómon meg fekete mercis. Az enyém csak egy egyszerű fekete póló volt, de legalább nem piros. A nappaliban találtam rá a kis bandára. Alig értem le, Kimi összegyűrte az újságot és elhajította.

-Mi van veled?- nézett rá meglepve Mark.

-Így segítsen az ember a csapattársának. Én mindent megtettem, hogy ő bajnok lehessen, még el is engedtem, erre ő azt nyilatkozza, hogy nem érti, miért keresek háromszor annyit. Inkább mondott volna egy köszit és fortyogna magában.- pattant fel a pilóta. Közben én felvettem az újságot és beleolvastam. Felipe a gazdasági válság miatti költségcsökkentések kapcsán kérdőjelezte meg, hogy miért keres többet a világbajnok finn. Az említett közben kiviharzott a házból és kocsiba pattant.

-Mark, kérem a kulcsokat!- néztem a férfire és közben a cipőmet vettem.

-Biztos vagy benne, Hannah?- kérdezte riadtan Heikki.

-Meg tudom nyugtatni.- vettem el a slusszkulcsokat és a garázsban bepattantam a saját Ferrarimba. Egy F430-asba. Marktól kaptam nemrég, miután meglett a jogsim. Nem volt nehéz követnem a bajnokom. Ezek az autók kitűntek a többi közül. Legalább fél órája kergetőztünk, mikor hirtelen megállt. Én is besoroltam mögé és kiszálltam. Egy külvárosi bezárt üzlet parkolójában álltunk. Csak mi ketten, senki más.

-Miért jöttél utánam?- kérdezte nyersen.

-Én magam sem tudom.- pillantottam rá. Ideges volt.

-Nem akarok beszélni senkivel. Nyugalomra van szükségem.- mordult rám.

-Nem kértelek, hogy beszélj. Csak azt akarom, hogy megnyugodj.- támaszkodtam a kocsim oldalának és keresztbe fontam a karjaimat. Ő elindult az üzlet felé. Egyre távolodott, de nem mentem utána. Elég volt, hogy láttam és figyelhettem. Az idő még egészen jó volt ahhoz képest, hogy december van. Rajtam azért volt kabát, rajta viszont csak a ferraris egyenpulcsi. De nem fázott. „Miért is fázna?”- kérdeztem magamtól.- „Hiszen ő a Jégember.” És tényleg úgy viselkedett. Még csak meg sem rezdült az egyre erősödő szélben. Csak állt tőlem olyan 500 méterre és gondolkozott. Semmire nem reagált. Én pedig türelmesen vártam. Nem akartam nélküle hazamenni. Az idő pedig amilyen jó volt, úgy kezdett egyre romlani. Már egy órája lehettünk ott, mikor havazni kezdett és a szél is folyamatosan süvített. Ekkor indult felém. Úgy tűnt, sikerült megnyugodnia.

-Miért maradtál itt?- állt meg előttem.

-Ne kérdezz olyat, amire nem tudhatom a választ.- néztem a szemeibe.- Azt hiszem, nem akartam elfogadni, hogy nem tudok segíteni.

-Mindig lesznek helyzetek, amelyekben nem tudsz segíteni, bárhogyan is akarsz.- simította meg az arcom. Beleremegtem az érintésébe. Tudtam, bármit tesz, nem leszek képes barátként kezelni.

12. rész

Míg én megpróbáltam megoldani Kimi és a saját problémámat, a világ egy másik pontján néhány ember egy kávézóban beszélgetett… inkább vitázott.

-Nem hagyom, hogy a Vuolera vagyont olyan dolgokra használják, aminek az apám nem örülne.- állt fel egy nálam fiatalabb lány az asztaltól. Hosszú, szőke haja a vállára omlott, a kék szemeiben égett a gyűlölet és az elutasítás.

-Kérem, Leena, gondolja meg, mit mond.- érintette meg a kezét egy kopaszodó, 50 körüli férfi. A nő egyből elrántotta a kezét az asztalról.

-Meghalt az apám és a nővérem is. Nem fogom engedni, hogy beszennyezzék a nevüket. Én kezelem a pénzt és én azt mondom, hogy ebbe az üzletbe nem vágok bele.- vette fel a táskáját és kisétált a kávézóból. Szabad levegőre volt szüksége és megértő emberekre. Az apját alig ismerte, de ragaszkodott hozzá, mígnem 8 évvel ezelőtt Svájcban életét nem vesztette. Tudta, hogy volt egy 2 évvel idősebb nővére, Hannah, de ő is meghalt a balesetben. Az apja és annak felesége, Lotta egy végrendeletet írtak, melyben mindenüket a lányra hagyták, de ha vele történne valami, akkor a pénzt neki, Leenának kell kezelnie, de azért jutott egy megfelelő összeg a nő fiának, Tobiasnak is. Ott állt Helsinki közepén 22 évesen egy hatalmas vagyon tulajdonosaként és csak annyit szeretett volna, hogy valaki szabadítsa fel a terhek alól. Nem is sejtette, hogy még aznap este az élete gyökeresen megváltozik. Ezalatt Svájcban is zajlott az élet. Visszamentünk a házba és elkezdtem pakolni, mivel az este 9-kor induló géppel hazautazom a hazámba. Némán pakoltam a ruháimat a legnagyobb bőröndbe és a következőbe is néhányat, meg a legfontosabb tárgyakat, amelyekhez kötődök. Délután 2-kor valaki kopogott az ajtón.

-Hannah, nem vagy éhes?- kérdezte Heikki.

-Nem.- feleltem fel sem nézve a csomagjaimból.

-Ha mégis megéheznél, van kaja a konyhában.- mondta, majd távozott. Az idegesség és az ismeretlen miatti félelem olyannyira eluralkodott rajtam, hogy képtelen voltam még csak gondolni is az evésre. Mikor úgy gondoltam, hogy minden megvan, ami jelenleg fontos, leültem az ágyamra és az arcomat a kezeim közé temettem. Az időeltolódással nem hinném, hogy sok gondom lesz, hiszen csak egy óra plusz az egész. De nem tudom, hogy milyen emberekkel fogok találkozni, ők hogyan fogadnak, milyen lesz a környezet és mit fogok csinálni. Egyre nagyobb lett bennem a kétely az utazással kapcsolatban. Ekkor nyitott be hangtalanul Kimi. Látta a szeretett lányt kétségek között gyötrődni. Hangtalanul becsukta maga mögött az ajtót és leguggolt a lány elé. Megérintette a karom, mire hirtelen rá néztem. Fel sem fogtam, hogy mi történik körülöttem, a nyakába vetettem magam és megcsókoltam. A lendületemtől elterültünk a földön, de egy pillanatra sem engedtük el a másikat. A keze lassan csúszott lejjebb a derekamra, majd a combomra. Az én kezeim a pólója alatt jártak, a hátát simogattam. Mindkettőnkben egyre inkább nőtt a vágy. De ő rá tudta venni magát, hogy megálljon.

-Nem szabad!- nyögte ki nagy nehezen és lemászott rólam. Mellém feküdt a földre.

-Miért?- kérdeztem halkan és a kezem az övét kereste. Az ujjaink szorosan egymásba fonódtak.

-Korai lenne. Nekem is és neked is. Nem tudhatod, hogy milyen vagyok, amíg nem ismersz meg más férfiakat.- pillantott rám.

-Nekem nem kell más! Ezt már mondtam az éjjel is.- engedtem el a kezét és felültem. Mélyen sértett, hogy azt gondolta, találnék helyette mást, akit szerethetek.

-Tudom. És nem akarlak megsérteni, de azt el kell ismerned, hogy fejlődnöd kell a pasik terén. Adj magadnak egy kis időt, legyél egy kicsit szabad, pasizz! Utána pedig visszatérhetünk oda, ahol most abbahagytuk.- érintette meg a vállam. Lesöpörtem a kezét.

-Úgy kérhetsz, ahogy akarsz, nem fogok pasizni. Nem érdekel, mit mondasz, várok, ameddig úgy gondolod, hogy elég jó vagyok neked.- keltem fel és otthagytam a szobámban. Átmentem Markhoz, akinél ott volt Heikki is.

-Minden rendben van, Hannah?- kérdezte a nevelőapám.

-Persze. Csak lenne néhány kérésem az itt maradó holmikkal kapcsolatban.- ültem le az ágyra. Elmondtam, hogy mit hogyan kellene elpakolnia és csomagolnia, hogy ne sérüljenek, mikor utánam küldi őket. Majd lementünk a konyhába, ettem néhány falatot az unszolásukra. Végül eljött a búcsúzás ideje. Kimitől hidegen, egy gyors öleléssel búcsúztam. Mark kivitt minket a reptérre, ott könnyes búcsút vettem tőle, majd felszálltam a Helsinkibe tartó gépre. Az életem új szakasza ekkor kezdődött.