Száguldó remény - 37. rész

Ne feledjétek, lejjebb megtalálhatjátok a Nem így terveztem új részét is. :)

----------------------------------------------------------------------------

Szerintem nálam jobban senki nem izgult. Hiába, a felborult hormonháztartásom ellen nem tudtam mit tenni. Úgy zakatolt a szívem, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről. De úgy tűnt, hogy hiába várunk, sem Sebastian, sem Mia nem fogja elmondani, amiért jöttek. Mocorogni kezdtem Kimi ölelésében, amit mindenki észre is vett.

-Jól vagy, Maddie?- kérdezte barátnőm.

-Nincs semmi bajom, csak mondjátok már!- fakadtam ki. - Nem jó ilyet játszani egy terhes kismamával- duzzogtam, mire ők ketten elmosolyodtak. - Akkor megkérdezem. Seb, eljegyezted őt?

- Nem- rázta meg a fejét, majd inkább felénk nyújtotta a kezét.

-Komolyan?- tátotta el a száját Kims. - Jól meggondoltátok ti ezt?

-Még annál is jobban- bólogatott Mia. - Azok után, ami veletek történt napokkal ezelőtt, végképp biztosak lettünk a döntésünkben. Csak a 2 tanú volt ott és mi.

-Azt hittem, hogy ha egyszer férjhez mégy, akkor lehetek a tanúd- néztem a lányra csalódottan és visszadőltem az engem ölelő karok közé.

-Lehetsz is- nyúlt felém barátnőm, de elhúztam a kezem. - Most Britta és Christian jött velünk, de össze akarunk házasodni Németországban is, hatalmas bulival összekötve.

- Jó- bólintottam, de nem mutattam, hogy örülnék neki.

-Maddie- kezdte volna újra Mia, mikor megcsörrent a telefonom.

-Ezt felveszem- kászálódtam fel az ágyról és kimentem a szobámból. Kisétáltam a nappaliba, hogy senkit ne zavarjak a telefonálással. - Igen?- vettem fel.

-Szia, kicsim!- hallottam meg Tommi hangját.

-Szia!- köszöntem vissza szűkszavúan. - Úgy emlékszem, hogy abban egyeztünk, hogy nem beszélünk, amíg nem térnek vissza az emlékeid.

- Anya nyaggat, hogy hol hagytam Ruthie-t- felelte azonnal. - Hiába mondom neki, hogy nem tudom, hogy ki az a kislány és mi közöm van hozzá, folyton velem pöröl miatta. Már nem bírom- panaszolta. - Megtennéd, hogy segítesz?

-A doki kijelentette, hogy mindenre neked kell rájönnöd- válaszoltam és vettem egy nagy levegőt. - Ezért nem fogok semmit mondani.

-Beleőrülök ebbe a várakozásba- sóhajtott fel. - És te is hiányzol nekem- lágyult el a hangja, nekem pedig összeszorult a torkom. - Miért nem vagy most is mellettem?

-Vannak dolgok, amikre neked kell rájönnöd. Kérlek, ne nyaggass ilyenekkel- hadartam, mert szerettem volna megszakítani ezt a beszélgetést.

-Kicsim, mi a baj? Miért vagy ilyen távolságtartó? Miért maradtál ott Kimivel, ahelyett, hogy velem jöttél volna? Azt hittem, hogy szeretjük egymást. Én szeretlek és bármit megteszek érted. Te miért nem akarod, hogy működjön ez közöttünk?- zúdította rám a kérdéseit. Kezdtem úgy érezni, hogy mondhatott nekem bárki bármit, meg fogom neki mondani az igazat.

-Tommi, ne legyél ennyire türelmetlen- kapta ki a kezemből egy férfi a telefont. Megfordultam és Sebastian állt velem szemben. - Madison remekül van. Azért maradt Angliában, hogy még véletlenül se mondjon el semmit, amire magadtól kell rájönnöd, és ezért távolságtartó. Úgyhogy nyugodj meg egy kicsit, ha lehet.

Nem hallottam a válaszát, csak láttam, hogy Seb fintorog egyet, majd felsóhajt, hogy egy újabb magyarázatba kezdjen. Ekkor gondoltam úgy, hogy visszamegyek a szobámba, de amint elindultam, elkapta a csuklómat és visszahúzott magához. Mérgesen pillantottam rá, de ő csak lemondóan megrázta a fejét és lehúzott a kanapéra maga mellé.

Csak ücsörögtem ott, hallgattam, ahogy Sebastian győzködi a barátját. Én úgy éreztem, hogy tovább már nem tudom tolerálni a finnt, bármennyire is szeretném. Én már lezártam magamban ezt a kapcsolatot, képes voltam barátként kezelni őt és csak fájó sebeket ejtett rajtam a viselkedésével, akaratlanul is.

-Megígérte, hogy nem fog hívogatni- adta vissza a mobilomat a német.

- Köszönöm!- mondtam és újra menni készültem, de még mindig nem engedett. - Seb, lennél kedves elengedni?

-Amint hajlandó vagy végighallgatni engem, azonnal- bólintott.

-Mit akarsz?- adtam meg magam, azt remélve, hogy hamarabb szabadulok.

-Mia teljesen kiborult és lelkiismeret-furdalása van, amiért nem szólt neked. Már lassan ott tart, hogy nem is akar a feleségem lenni, mert szerinte, ha mi ketten együtt vagyunk, akkor mindig rossz dolgok történnek- magyarázta Sebi.

-Nekem is rosszul esett, hogy még csak annyit sem mondtatok, hogy tervezitek, hogy összeházasodtok- fontam össze a karjaimat morcosan.

-Mert nem is terveztük- fordított maga felé szelíden. - Azok után, hogy láttunk titeket a kórházban, este csak annyit mondtam neki, hogy azt akarom, hogy örökké az enyém legyen. Reggel pedig mindketten azon gondolkoztunk, hogy miképpen is lehetne ezt megoldani. Én mondtam neki, hogy azonnal feleségül akarom venni.

-Legalább szólhattatok volna- kötöttem az ebet a karóhoz.

-Még a szüleink sem tudják- nevetett fel kissé idegesen. - Ti vagytok az elsők, akiknek szóltunk. És egy másodpercig sem akartunk kihagyni titeket a dologból. Maddie, te vagy az egyik legfontosabb ember Mia életében. Miért pont téged akarna kihagyni egy olyan dologból, mint az, hogy férjhez megy?

- Nem tudom- ráztam meg a fejem és éreztem, ahogy a könnyeim elkezdenek végigfolyni az arcomon. - Csak egy hisztis liba vagyok.

-Dehogy!- ölelt át és simogatni kezdte a hátamat. - Ilyen még véletlenül se jusson eszedbe! Csak érzékenyebb vagy a baba miatt, ami normális.

-De milyen barátnő az olyan, aki felelősségre vonja a másikat, csak azért, mert férjhez mert menni?- kérdeztem még elkeseredettebben.

- Meg fogja érteni, ebben teljesen biztos vagyok- ringatott a kis német. - Nyugodj meg, Maddie! Senkinek nem jó, ha te most kiborulsz.

-Mi történt?- jött ki Kimi, és azonnal éreztem, ahogy elhúz Sebastian karjaiból.

Belekapaszkodtam a nyakába és csak zokogtam. Nem figyeltem arra, hogy mit mondanak, csak magamat emésztettem még jobban a buta viselkedésem miatt. Kimster a karjaiba emelt, visszavitt a szobánkba és végigfektetett az ágyon. Egy másodpercig sem voltam hajlandó elengedni őt, így kénytelen volt lefeküdni mellém. Úgy éreztem, hogy a jelenléte már elengedhetetlen számomra.

Mikor legközelebb kinyitottam a szememet, megdöbbenve vettem észre, hogy az ablakon a függönyök be vannak húzva, rajtam pedig a pizsamám van. Oldalra pillantottam és Kimi nem volt sehol. Lassan felültem az ágyban és próbáltam beazonosítani, hogy milyen napszak is lehet. A merengésemből az ajtó halk nyílása zökkentett ki.

- Ébjen van- súgta hátra valakinek Ruth. - Bemejetek?

-Persze, hogy bemehetsz- hallottam meg anya hangját, aki szélesebbre tárta az ajtót és együtt jöttek be hozzám. - Jó reggelt, kicsim!

-Sziasztok!- köszöntem én is, és segítettem a kislánynak feljutni az ágyamra. - Többiek?

- Kimi nem vitt el oda, ajova menyt- jelentette ki Ruthie. - Azt monta, hogy pizsiben nem mejetek oda.

- Szóval itthon lettünk hagyva- húztam magamhoz és adtam az arcára egy puszit. - Akkor ki kell majd minket engesztelnie.

-Azt ígérte, hogy ebédre visszaér- mosolygott rám anya. - És arra kért, hogy mondjam meg neked, ne aggódj, nincsen semmi baj és ha éppen nem veszi fel a telefonját, akkor tárgyal.

-Azt sem mondta, hogy kivel és miről?- érdeklődtem.

-Csak ennyit közölt velem- adott a homlokomra egy puszit. - De most gyertek, mert szerintem mindannyian éhesek vagyunk.

-Ebben nem tévedsz- mosolyodtam el és a kezembe kaptam a kislányt is. - Mit szólnál sok-sok kakaóhoz, hercegnőm?

- Jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó- ölelte át a nyakam és puszikkal kezdett lekenyerezni.

Az ebédlő asztalán szerintem ott volt az összes olyan étel, amit kapni lehetett Milton Keynes-ben. Végig volt pakolva péksüteménnyel, dzsemekkel, margarinnal, felvágottakkal, zöldségekkel, sajtokkal és minden nyalánksággal. Mi végül maradtunk a csokikrémnél, persze, ennek az lett a vége, hogy Ruthie egész arcát beterítette.

Kimi nem tévedett sokat, mikor nyugtató szavakat üzent nekem anyával. Milliószor próbáltam hívni, de egyszer sem vette fel a telefont. Habár azt kérte, hogy ne aggódjam, azért volt bennem egy kis félsz, hiszen nem tudom, hogy merre van, mit csinál és biztos nem esett-e valami baja. Mikor megjött fél 12 után, a nyakába vetettem magam és el sem akartam engedni.

- Jól vagyok, Dessy!- súgta a fülembe. - Nem csináltam semmi veszélyeset, kicsim!

- De a telefont sem vetted fel- válaszoltam és megengedtem, hogy letegyen a földre. - Egy csomószor hívtalak.

-Tudom! És bocsánatot kérek, amiért nem hívtalak vissza- ölelt át. - De tényleg komoly dolgokról volt szó.

-És nekem is elmondod, hogy miről?- húztam fel a szemöldökömet.

-Csak akkor, ha leülsz- húzott a kanapék felé. Nem tetszett nekem ez a titokzatoskodás. Ha valaki le akart ültetni, akkor mindig volt valami baj...