Nem így terveztem - 13. rész

Kedd délután 2:50 volt. Idegesen mászkáltam fel-alá a teljesen üres irodában, ami részben az enyém is volt. Még mindig nem tudtam semmit arról, hogy ki is fog vigyázni Elizára, amíg mi tárgyalunk és ez nyugtalanított. A kislányomnak csak annyit tudtam mondani támpontként, hogy keresse a Red Bull logóját, mikor kijön az iskolából.

- Itt vagyunk- lépett be apa és őt követte egy csinos, szőke nő. – Kicsim, ő a csapat sajtófőnöke, Britta Roeske- mutatta be a nőt. – Britta, ő a lányom…

- Chloe Newey- mosolygott rám. – Volt szerencsém elkészíteni a délelőtt folyamán az e-mail címet, ami Christian felé volt kérésként megfogalmazva.

- Köszönöm!- mosolyodtam el én is. – És hálás vagyok, hogy tudsz vigyázni a lányomra.

- Nem tart semeddig- biccentett. – Nektek viszont ideje indulnotok, hogy ott legyetek még Christian előtt.

- Igazad van- helyeselt apa és felvette a mappáit, ahogy én is. – Ma még találkozunk!

- Mindenképpen- intett nekünk a nő, majd elindult a folyosón az ellenkező irányba.

- Semmi kedvem ehhez- morogtam az orrom alatt.

Nem volt kedvem ahhoz a hivatalos öltözethez, amit magamra kellett öltenem. Apa szerint minden tárgyaláson illik csinosan megjelennem, amire hivatalos vagyok. Így történhetett meg, hogy egy fekete kosztümszoknya volt rajtam és egy fehér csapatblúz, valamint a hajamat próbáltam feltűzni, hogy ne tűnjek teljesen ziláltnak. A magas sarkú cipőmet meg sem említem.

A terembe belépve csak a két pilóta volt jelen. Biccentettem nekik, majd leültem a hatalmas asztal bal oldalára, egy széket kihagyva Sebastian és magam között. Szívesebben lettem volna a másik oldalon, de apa elég határozott volt ahhoz, hogy eltántorítson attól a szándékomtól, hogy oda menekülök.

A megmaradt 5 percben az előttem álló papírokat és terveket nézegettem. Még mindig hihetetlen volt számomra, hogy az általam megrajzolt vonalak is bele lettek szőve egy komoly, mérnöki pontossággal, a szabályokat teljesen a végsőkig kihasználva elkészülő csoda alapjaiba. Még nem fogtam fel a dolgot teljesen, de lesz időm megbarátkozni a helyzettel.

- Köszönöm a pontosságot!- lépett be Christian pontban 3-kor és neki is kezdett a megbeszélésnek.

Természetesen már a jövő év volt terítéken az új szabályokkal, amik komolyan befolyásolták az építést. Hiszen újra jön a KERS és ott vannak az állítható hátsó szárnyak. Valamint a 20 kg-mal megemelt minimál súly az elektronikus rendszer miatt. Ami jó esetben balanszok beillesztését jelentik a kocsi egyensúlyba hozásához.

Christian félórányi mondandója után átadta a szót nekem és apának. Felváltva magyaráztunk a többieknek a kiosztott rajzok és a 3D-s grafika alapján az autóról. Fontos volt, hogy már most elkezdjen tudatosulni bennük a dolog, hogy milyen is lesz a jövő évben használt gépük. Hiszen az életüket adják a kezünkbe azzal, hogy bíznak bennünk és abban, amit megtervezünk.

- A KERS akkor azt jelenti, hogy Alonso nem panaszkodik többet rádión, hogy előtte valaki nyomogatja a gombot?- pillantott fel Guill a papírok közül, mikor a rendszerről beszéltünk.

- Ha Sebastian vagy Mark a gombot nyomkodja és Alonso van mögötte, akkor ő is gombot fog nyomogatni. Ne felejtsük el, hogy a Ferrari már egyszer alkalmazta a rendszert- emlékeztettem a férfit 2009-re. – Tegyük hozzá, hogy a maláj esőben Kiminek nagyobb baja is lehetett volna, mikor beázott.

- Igen, rémlik. A Jégkrémember- kuncogott fel a férfi, amin jót nevettünk mindannyian. Kivéve Webbert.

A kis derültség után áttértünk a hátsó szárnyak állíthatóságára és a szabályok által a legjobban kihasználható tervezési formára. Felvázoltuk az általunk alkotott összes lehetőséget, mivel a szabály újdonsága miatt át kellett értékelnünk még a dolgokat. Utána pedig elővettük az első szárnyak kérdését is, amit gyorsan le akartam zárni, de nem mindenkinek tetszett ez.

- Ez az a szárny, amit Silverstone-ban levettetek a kocsimról?- állított meg engem Webber.

- Igen, annak a szárnynak a tervei- bólintottam rá látszólag higgadtan.

- Miért nem volt megfelelő a régi?- kötött belém, remélve, hogy nem tudok válaszolni.

- Mark, kérlek,…- kezdte apám, de a vállára tettem a kezét.

- Semmi gond, szívesen elmagyarázom- mosolyogtam rá. – Mindenki tudja, hogy te nem éreztél különbséget a két szárny között. Azt is mindenki tudja, hogy Sebastian szerint az új szárny jobban viselkedett az autón. Akkor a szárnyat a csapat a beleegyezéseddel cserélte le. Alá is írtál egy papírt róla- dobtam elé egy dossziét.

- Nem írtam alá semmit- tolta el a dokumentumokat.

- Ahogy akarod- léptem el a közeléből. – De ha nagyon érdekel, akkor azért ez a szárny van, mert a csapat érdekeit kell figyelembe vennünk. Te nem érezted azt, hogy más lenne ez a szárny, ergo, neked mindegy. Seb azt mondta, hogy ez jobb, mint a régi, ergo, neki ez a jobb döntés. A csapat célja, hogy a pilótái a legjobb autókban ülhessenek, ergo, nekik figyelembe kell venni minden információt. Összegezve, a csapat érdeke, hogy ezt a szárnyat használjuk. És az új fejlesztéseinkkel ez a szárny körönként nyer a régi szárnnyal szemben 0.04 másodpercet.

- Mindenre van valami okos kis válaszod, igaz?- emelkedett fel a székéből az ausztrál.

- Nem unod még?- kérdezte meg Seb halkan a hirtelen beállt feszült csendet megszakítva.

- Mi van?- fordult felé a férfi. – Már megint mit tudsz jobban?

- Itt ülünk 2 óra óta mindketten- emelte fel a fejét végre. – Az asztalon itt hevert mindenki mappája, amiben tökéletesen le voltak írva a legfontosabb információk tökéletes magyarázatokkal, amiket Chloe és Adrian csak kiegészítenek. Megtehetted volna, hogy elolvasod. Akkor nem lennének kérdéseid.

- Elolvastam- ráncolta össze a szemöldökét gondterhelten az ausztrál.

- Nem olvastad el, mert végig a telefonodat babráltad. Én elolvastam és nincs kérdésem, mert ami felmerülne, az meg van magyarázva. Nem tudom, hogy feltűnt-e, de Ciaron sem kérdezett még bele a dolgokba, pedig ő szeret kötözködni.

- Sebastian, Mark, elég legyen!- vágott közbe Christian, mikor meglátta, hogy a pilótái kezdenek komolyan egymás ellen beszélni. – Chloe, kérlek, folytasd!

Úgy tettem, mint aki semmit nem vett észre az előző kisebb vitából és ott folytattam a magyarázást, ahol abbahagytam. Mikor elfogytak azok a részek, amelyeknek a tervezésében benne voltam, lerogytam a székemre és onnan figyeltem tovább apámat. A cipőm szorította a lábam és a magas sarkakban való mászkálás sem tett jót nekem.

A megbeszélés elhúzódott egészen 5-ig, ezalatt Webber tucatnyi nyílt és burkolt sértést fogalmazott meg velem szemben, amik nagyon rosszul estek. Nem éreztem úgy, hogy tettem volna bármi olyat ellene, amivel ezt kiérdemeltem volna. A legjobban talán az fájt, amikor a tárgyalás vége után a folyosón elkapott.

- Ne siess annyira!- fogta meg a karom és a falnak nyomott.

- Eressz el és kerüljük el egymást, amennyire lehet!- rángattam a kezem, de ő még mindig erősebb volt nálam.

- Fogalmam sincs, hogy az a taknyos kölyök mivel nyalta be magát nálad…- nézett végig rajtam. – Bár… lehet, hogy azzal, hogy tud nyalni.

- Neked elment az eszed- kapálóztam, de nem mentem semmire vele.

- Apucinak van neve és sok a pénze, igaz? Szét sem kellett tenned a lábad Christian előtt, hogy bekerülhess egy magas pozícióba- fogta meg a szoknyám szélét és feljebb húzta.

- Hagy engem békén!- próbáltam az anyagot visszahúzni a lábamra, de elkapta a kezem és a másikkal együtt a hátam mögé szorította.

- Ha arra vágysz, hogy egy igazi férfi megmutassa, hogy kell egy nővel bánni, én itt vagyok- kezdte el simogatni a combomat. – És ne feledd, velem nem leszel jóban, csak azért, mert szép a mosolyod. Az én támogatásomért küzdened kell- szorította nekem a csípőjét és körözött néhányat.

- Undorító vagy- suttogtam teljesen elborzadva és félelemtől reszketve.

- Ne felejtsd el, mit ajánlottam- nyalta végig az ütőeremet a nyakamon, majd elengedett és pillanatok alatt távozott.

Megalázottan hullottam a földre ott, ahol voltam. Éreztem, hogy nehezen fogom túltenni magam azon, hogy valaki útszéli repedtsarkúként kezelt egy olyan helyen, mint álmaim munkahelye. A szemeimből a könnyek szinte azonnal utat törtek maguknak, ezzel elmosva a sminkem és eláztatva az arcom.

- Gyere, Chloe!- emelt fel óvatosan két kéz. A könnyeimen át láttam a szőke hajat. – Nem kell mondanod semmit, mindent hallottam. Sebastiant akartam megkeresni, amikor megláttam, hogy téged a falhoz nyom. Sajnálom, hogy nem léptem közbe!- ölelt szorosan magához.

- Vigyél innen, Tommi!- kértem őt zokogva. – Vigyél innen minél messzebb.