Love from the past

49.

(Mila szemszöge)

A monacói nagydíj idején már eltelt egy hónap az ikrek születése óta. El sem tudtam hinni, hogy mekkorák már a pici angyalaink. Hatalmas szerencsém volt a családommal, mindent megtettek, hogy tökéletesen tudjak gyógyulni. Az orvos 6 hetet mondott átlagos felépülési időnek a műtét után, amiből már négy eltelt és minden pillanattal jobban éreztem magam.

A kanapén ültem kényelmesen, megtámasztott háttal, hogy a hasizmaimat még tudjam egy picit pihentetni. Szerencsére a terhes pocak már szinte teljesen felszívódott és csak alig néhány kiló plusz volt rajtam. Ezekkel pedig nem foglalkoztam - abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy volt elég tejem etetni két igen nagyétkű babát.

-Hoztam nasit- huppant le mellém Kaisa és a kezembe nyomott egy tálat müzlivel, aszalt gyümölcsökkel és joghurttal.

-Semmi chipsz, ropi, pattogatott kukorica, nachos?- fordultam felé.

-Apa mindent elmondott, amit a doki neked. Az volt benne, hogy rostban gazdag ételekkel könnyebben rendben lesz az emésztési rendszered. Ez rostban gazdag. És egészséges is- magyarázta.

-Köszönöm!- nyomtam egy puszit a homlokára.

-Mellé pedig egy pohár finom limonádé- tette le az asztalra a tálcát Paula.

-Elkényeztettek- sóhajtottam, miközben figyeltem, ahogy a teljesen elkápráztatott nagymama meglesi a teli pocakkal alvó unokáit.

Az elmúlt hetekben a lányom és az anyósom voltak a legnagyobb segítségeim. Ők töltöttek velem szinte minden pillanatot és tartották rendben a környezetünket. Persze, a két fiú is kivette a részét, amikor nem futam volt. Élvezet volt nézni, ahogy Kimi porszívózik vagy Sebastian segít a lányomnak a frissen mosott babaruhák teregetésében.

Ideálisabb környezet nem is lehetett volna egy ilyen műtét után a felgyógyulásra. Az pedig, hogy nem hagyták, hogy eszembe jusson, hogy nem természetes úton születtek az ikrek, a lelkem tartotta rendben. Kiegyensúlyozott kismamának éreztem magam két csodálatos apró angyallal, akik apa futamait nagy szeretettel végigaludták még most.

***

Két órával később félig csalódottan ültünk ugyanott. Kimi az utolsó pontszerző helyen végzett, a Lotus nagyon nem tűnt működőképesnek. Seb a második lett, ez okozott némi vigaszt nekünk. De már előre láttam, hogy ez a szezon kicsit sem lesz sétagalopp számunkra. Főleg, ha arra gondolunk, hogy milyen bajok is vannak a csapat táján, amiről a nagyközönség még nem tud.

Babákkal együtt költöztem fel a szobánkba. Amíg aludtak, könyvet olvasgattam halk zeneszó mellett és élveztem, hogy a délutáni napsütés kicsit felmelegíti a bőröm az ablakokon keresztül. Majd 5 óra után hallottam, hogy Antti nyöszörögni kezd, így a pici hercegem magamhoz vettem.

-Éhesek vagyunk?- simítottam végig a pofiján.

A sírás ritka volt a Räikkönen házban. A magánklinika előnye volt, hogy a piciket csak annyi időre választották el tőlem, amíg a szülés után az orvosok rendbe hoztak engem és kialakították a megfelelő környezetet számunkra. Utána végig együtt voltunk, aminek köszönhetően sikerült összehangolódnunk és nagyon gyorsan kialakult a napirendünk.

Az ikrek pedig mintha egymás között mindent megbeszéltek volna. Nagyon ritka volt, hogy egyszerre akarjanak mindketten enni, mindig volt elég idő, hogy jól lakjon az éppen éhesebb. Most is megetettem Anttit, majd a büfizés közben már Anneli is ébredezni kezdett. Ő volt a soron következő. Persze, akaratos hölgyként ő hamarabb kieresztette a hangját, mint a bátyja.

Utána magam mellé fektettem a szépségeimet és néhány párnával és takaróval vettem körbe őket, hogy még véletlenül se eshessen semmi bajuk. Ha Kimi itthon volt, persze, ő feküdt az ikrek másik oldalán, de néha muszáj volt nélkülöznünk őt. Mint ahogyan most is. Nekem pedig csak annyiban volt újdonság a dolog, hogy két babával vártam őt haza.

***

(Kaisa szemszöge)

A szobámban ültem és néztem a rengeteg csomagom. Így, augusztus közepén nyaralás helyett költözni készültünk. Anyuék úgy döntöttek, hogy az ikreket is otthon akarják nevelni Finnországban, ahogy engem is és ezt meg is értettem. Én pedig maradhattam a magántanulói státuszomban attól függetlenül, hogy nem versenyzem tovább.

Sokat gondolkoztam rajta, hogy is lenne a legjobb nekem. A szüleim mellett akartam lenni, az öcsém és a húgom mellett, ahogy nőnek, de vele szemben ott volt Sebastian is, akivel nagyon is jól alakult a kapcsolatunk. Közel éreztem őt magamhoz, igazán szerelmes voltam, ő meg elég komoly és érett ahhoz, hogy az én butaságaimat megakadályozza.

Kisétáltam a nappaliba, ahol anyu és apu tartózkodtak a babákkal. A testvéreimhez mentem először, akik a babaszőnyegen feküdtek és a felettük lévő játékokkal szórakoztak. Odaültem hozzájuk és nyomtam a két pici fejre egy-egy puszit. Az a semmivel össze nem téveszthető, megnyugtató babaillat lengte őket körbe.

-Te mikor kerültél ide?- pillantott felém a csomagok közül apa.

-Csak most- néztem fel rá. - A legjobb helyet kerestem a lakásban.

-Megtaláltad- emelkedett fel anyu is a ruhahalom közül.

-Tudom- nevettem és hagytam, hogy Anneli az ujjamat rágcsálja. - Van némi szabad időtök?

-Rád mindig- jöttek közelebb.

-2 nap múlva megyünk haza- sóhajtottam fel. A szüleim összenéztek, de igyekeztem nem odafigyelni a néma kommunikációra. - Én… hoztam egy döntést.

-Hallgatunk- biccentett anyu. Azt már ezerszer átbeszéltük, hogy nem akarnak elszakítani Sebtől, de nem is akarják, hogy 15 évesen egyedül bolyongjak Svájcban. Ezért is nem jelentkeztem át egy helyi gimnáziumba.

-Le szeretnék mondani a magántanulói státuszról- mondtam ki magabiztosan, habár éreztem, hogy minden porcikám remeg.

-Miért?- döbbent meg apu. - Azt hittem, hogy jönni akarsz velünk. Így nem tudsz Seba mellett sem lenni.

-Tudom- hunytam le a szemeim. - De szeretnék teljesen a sulira koncentrálni most, hogy ez maradt nekem- csuklott el a hangom. Még mindig nehezemre esett kimondani, hogy a versenyszerű úszásnak vége. - Nézelődtem az interneten és találtam egy sportszakos középsulit. Minden évfolyamban két osztály van, az egyikbe profi sportolók járnak, a másik pedig olyanoknak van fenntartva, mint én.

-Mit takar az olyan, mint te?- ráncolta a szemöldökét anyu. - Mert én egy normális tinédzsert látok magam előtt.

-A másik osztályba a versenysportot valamilyen ok miatt feladni kényszerültek járnak. Itt vannak órák, amik segítenek feldolgozni a veszteséget, plusz olyanok, amelyek felkészítenek, hogy később segíthessünk a hasonló helyzetbe kerülteknek- hadartam. - Én szeretnék ezzel foglalkozni. Segíteni a rehabilitációban, a felépülésben.

-Iskolát szeretnél váltani…- vette a karjaiba apa a kicsit nyűgös Anttit.

-Igen. Viszont, ha elfogadják, elölről kell kezdenem a gimis tanulmányaimat.

-Biztos vagy ebben?- csúszott mellém anya. A vállára hajtottam a fejem és megszorítottam a kezét. - Mi lesz veled és Sebbel?

-Nem tudom- sóhajtottam.

Erre a kérdésre nem nagyon akartam gondolni. Mindenképpen fájdalmas a döntés, hiszen ha velem is marad, alig fogom látni. Azonban úgy éreztem, hogy ismerem annyira, hogy tudjam, egy ilyen döntésben nem hátráltatna. Eddig is azt kérte, hogy a saját dolgaimat tegyem előtérbe és úgy gondolom, hogy ezek után is ezt kéri, bármi is fog történni. Ha pedig mégsem lenne helyes az elgondolásom, akkor az lesz a helyes, ha még most befejezzük.

***

(Sebastian szemszöge)

Ültem az ágyamon és némán hallgattam a szeretett nő hangját, miközben elmondja, hogy az lesz a legjobb, ha mi ketten befejezzük, merthogy ő hazamegy, és nem tudunk találkozni. Nem tudtam, hogy honnan vette, hogy nekünk nem kellene emiatt együtt lennünk. Csak hümmögtem, mint aki beletörődik a dolgokba, de nem így tettem.

Amint a telefont kinyomta, azonnal felöltöztem. Az első felindulásból történő nagyobb baj okozásának elkerülése érdekében egy órát autóztam, utána mentem csak a Räikkönen-házhoz. Megcsörgettem barátomat, mert a csengővel nem akartam felkelteni a kicsiket. Így gond nélkül jutottam be. Szó nélkül mutattak a szoba felé, ami rejtette az angyalomat.

Elmélázva ácsorgott a szekrénye mellett. Úgy vettem észre, a gondolatai nagyon is máshol járnak. Nem vette észre, hogy beléptem, így volt lehetőségem a szobában szétnézni. Mindenhol a csomagjai voltak - néhány összepakolva, míg mások kissé szétdobálva. Teljes volt a káosz, és ahogyan láttam, benne is ugyanez zajlott le.

-Szia!- súgtam halkan, de még erre is összerezzent és felkapta a fejét. A szemei vörösek voltak, tudtam, hogy könnyeket ejtett… Miattam.

-Nem kellene itt lenned- sóhajtotta nekem szipogva.

-Mindenképpen itt lennék- igyekeztem közelebb jutni. - Hogy jutott eszedbe szakítani?

-Elmondtam…- suttogta.

-Nem fogok azért lemondani rólad, mert én utazom, te pedig azt választottad, hogy otthon maradsz, segítesz a testvéreid nevelésében és azt tanulod, amivel az életed tölteni akarod- emeltem fel a fejét. - Azt hiszem, hogy bebizonyítottuk már, hogy a mi párosunk működik. Azt pedig kétlem, hogy el akarnának minket tiltani.

-De te itt élsz!- emelte meg a hangját.

-Igen, amikor neked szünet van, hozlak magammal- öleltem át a derekát. - Mila és Kimi nem tud még erről az ötletemről, de szerintem megegyezhetünk. Amúgy meg talán be is fogadnak. Még szobára sincs szükségem, ha beengedsz magad mellé- mosolyogtam rá.

-Tudod, hogy igen- pillantott rám.

-Nem döntheted el nélkülem, hogy vége- mondtam neki nagyon komolyan. - Ha egyszer mégis azt akarod, hogy vége legyen, elfogadom. De csak abban az esetben, ha már nem szeretsz vagy mást szeretsz. Amit pedig a telefonban mondtál, hogy nem érzem már irántam ugyanúgy, nem hiszem el. Hiszen az este még hiányoztam.

-Most is- gördült le néhány könnycsepp az arcán.

-Olyan butus vagy- szorítottam magamhoz. - Szeretlek és ezen az sem változtat, ha ezer kilométerre vagy tőlem. Az sem, ha nem egy országban lakunk. Az sem, ha ezért ingáznom kell. Nekem megéri.

-Szeretlek- suttogta.

Fogalmam sincs, meddig öleltem őt magamhoz. Olyan pillanat volt ez, amit egyhamar nem felejtünk el. Ő gyerekfejjel a legjobbat akarta nekem, én azonban nem fogadtam el az önkényes döntést. Számomra fontos volt ez a kapcsolat, az egymás iránti érzelmek, ő maga. A lány, akiért bármit megtettem volna a világon.

-Akkor számíthatok állandóan egy plusz személyre?- hallottuk meg Milát. Az ajtóban állt mosolyogva, minket nézve. Nevetve bólintottam abban a tudatban, hogy a Räikkönen házaspár teljes vállszélességgel mellettünk áll.

***

„2014. augusztus 15., péntek

Korzika gyönyörű hely volt és végre én is eljuthattam ide. Apu a bulik helyett most családi nyaralásra hozott el mindenkit: a nagyit, a keresztszüleimet, az unokaöcséimet, az ikreket, anyut és engem. Valamint csatlakozott a másik felem, Basi is. El sem akarom hinni, hogy még mindig működik a suli meg a versenyek mellett. Annyira kitartó, hogy sokszor már-már csak egy álombeli jelenésnek tűnik a szememben.

A forró napsugarak simogatták a bőrömet a jacht fedélzetén fekve. Kényelmesen napoztam azután, hogy be lettem kenve napolajjal. Bár szerencsés voltam, csak nagyon ritkán égtem le és nyár végére általában gyönyörű barna színem lett. Egészen délutánig kinn voltunk a nyílt tengeren: a három felnőtt férfi jet-ski versenyeket tartott, mi néha anyával és Kriistivel úsztunk a tengerben, a srácok meg elszórakoztatták magukat a halomnyi játékkal.

Egy kései ebéd után - az ikrek pont előtte gondolták úgy, hogy alszanak egy nagyot - a tengerparton kötöttünk ki egy játszótéren. Hintáztattuk Anttit és Annelit, Titus és Juustu homokvárháborút vívott (kié lesz a nagyobb és szebb), a nagyi hol az egyiknek segített, hol a másiknak, míg a szülők inkább andalogtak.

-Tetszik ez a hely- ölelt át Seb.

-Nekem is- sóhajtottam. - Olyan megnyugtató itt lenni.

-Mi lenne, ha ketten is elmennénk néhány napra?- fordított maga felé. - Csak te és én. Még futam előtt.

-Komolyan?- csillant fel a szemem.

-Kréta, 4 nap, szülői engedéllyel- felelte.

-Basiiii!- csimpaszkodtam a nyakába. - Imádlak!

-Én is szeretlek- nevetett fel.

Az örömömre mindenki felkapta a fejét. Szerencsére az ikrek nem tudtak kiesni a hintából, de mindketten felém kapálóztak „Sasa pussz” kéréssel, ami azt takarta, hogy öleljem meg őket és adjak nekik puszit. A két srác csak rám pillantott, hogy miért visongok, a nagyi mosolyogva csóválta a fejét, anyuék pedig ugyanolyan mosollyal jöttek vissza hozzánk.

-Köszönöm!- ugrottam a nyakukba, de főként apa kapott el.

-Óvatosabban! Anyádat nem terhelhetjük- jelentette ki dorgálóan.

-Mi van?- nyögtem fel értelmesen.

-Apád csak azt akarta a tudtodra hozni, hogy újabb kistestvér van úton- nézett rám anya.

-Gratulálok!- öleltem meg őket.

Jobb napunk nem is lehetett volna. Együtt volt a család, szeretetben, nyugalomban és ennek örömére még egy babahír is közbeszólt. A tökéletes nyaralás a tökéletes emberekkel.”

The end