Az élet nehézségei

46. rész

Megnyugodhattam. Kisebb felbolydulás volt, mikor kiderült, hogy összeházasodtunk, de megúsztuk a dolgot. Sajnos Seb nem tudott nyerni a hazájában, de nem keseredett el. Majd a Hungaroringen jött egy újabb kiesés. Kissé mérges volt, de gyorsan megnyugtattam. Szerencsére Felipe is gyorsan gyógyult a komoly sérüléséből. Majd a ralin Kimi szépen felborult. Az első pillanatban megijedtünk, de mikor már sokadjára néztük vissza, dőltünk a nevetéstől. A finnországi hét után meglátogattuk a Vettel családot (ismételten), utána pedig visszamentünk Svájcba, ahol jöhettek a fotózások. Készítettünk egy újabb promóciós sorozatot a Red Bullnak, ami megint remekül sikerült. Valenciában Rubens győzött, nálunk a motor felmondta a szolgálatot. Nem véletlen nem ünnepeltünk. Majd irány Belgium, ami fejedelmi verseny volt. Szinte tomboltam, mikor megláttam Kimit az élre állni. Mindenki tudta, hogy akár 3 keréken, vagy motor nélkül is nyer. És nem tévedtünk. Seb is a dobogón állhatott. Láttam rajtuk, hogy mennyire boldogok, hogy együtt ünnepelhetnek. Örültek egymásnak és az eredménynek. Monzában kellemes idő fogadott minket. Nekem már nem volt annyira kellemes, hiszen szenvedtem egy rosszulléttől. Csütörtökön képtelen voltam kimenni a pályára, ami nagyon aggasztotta a férjem és a barátainkat is. És ez nem változott egész hétvégén. Sebinek sem jött össze a dolog, csak 8. lett.

-Hogy vagy, kicsim?- kérdezte, mikor odaért hozzám. Túlélte az interjúkat is, szabad volt 2 hétre.

-Voltam már jobban is, de most nem vészes. Csak reggel elviselhetetlen.- fintorogtam és párom oldalán bementem a home-ba. Ott Petra húzott félre, amíg Seb elment öltözni.

-Mit érzel, mikor rosszul vagy?- kérdezte halkan.

-Hányingerem van. Az elmúlt 2 napon a reggeli távozott is.

-Mikor jött meg utoljára?- lett izgatott.

-Nem gondolod, hogy…- kezdtem kissé mérgesen, de elakadtam. Számolgatni kezdtem. Legalább háromszor lefuttattam magamban a naptárat és a ciklusom időpontját. Pontosan 1 hete kellett volna, hogy megjöjjön. De nem történt semmi.

-Érted már, hogy mire gondolok?- nézett rám sokatmondóan a lány.

-Egy szót se senkinek. Majd értesítelek!- adtam neki 2 puszit és csatlakoztam a férjemhez. Visszamentünk a szállodába, összepakoltunk és estére már a saját ágyunkban aludtunk el. Reggel ismételten jött a rosszullét.

-El kell mennünk orvoshoz, amint jobban leszel.- jelentette ki Sebastian.

-Még ne… Lenne egy dolog, amit előtte el akarok intézni.- vágtam rá azonnal.

-Édes, napok óta minden reggeled így indul. Mire akarsz még várni?- simogatta meg az arcom. És ekkor megjött a felmentő sereg. Valaki rátámaszkodott a csengőre.- Még visszatérünk rá.- adott egy puszit és lement ajtót nyitni. Alig tárta ki azt, betódult rajta Anabell, Jane, Kimi és Fabian. A lányok szó nélkül az emeletre mentek, míg a srácok megálltak.

-Mi történt?- nézett a fiatal német barátaira.

-Jó kérdés.- rázta a fejét Kimi és a nappali felé vette az irányt.

-Jane azt mondta, hogy valami női dolog és amíg nem szólnak, eszünkbe se jusson felmenni.- felelte unokaöcsém. Ezalatt odafenn bezárkóztunk a hálóba.

-Hoztunk 4-et, ennyi volt a gyógyszertárban.- adták át a dobozokat a lányok. Utána betuszkoltak a fürdőbe, hogy csináljam meg őket. Végül jöhetett a várakozás. Elmondták, hogy melyik mennyire pontos. Fogalmam sem volt, hogy miért hozták el mindet, ha nem is olyan pontosak. A lejárt idő után alig mertem megnézni a kis készülékeket.

-Na? Mit mutatnak?- kérdezte Bell.

-Ada, mondd már! Beleőrülök a kíváncsiságba.- folytatta Jane.

-Mit mondtatok, mennyire pontosak?- kérdeztem.

-Az első eléggé pontatlan, a második 75%, a harmadik 87%, az utolsó pedig 95%. De miért?- jött be mindkét lány.

-Az első negatív. A többi pozitív.- meredtem magam elé.

-Ez fantasztikus!- ugrott a nyakamba J.

-A legjobb dolog a világon!- ölelt át Ana is. - Már csak az a kérdés, hogy Sebastian akarja-e.

-Mindennél jobban.- suttogtam és megjelent az első, kissé még bizonytalan mosolyom.

47. rész

Beletelt néhány percbe, amíg fel is tudtam fogni, hogy mi történik velem. Mikor teljesen biztos voltam, hogy nem álmodom, felugrottam és kirohantam a szobából. Mire leértem a földszintre, Sebastian már felpattant, hallva a nagy zajt.

-Ada, mi a …- kezdte a mondatot és be is fejezte volna, de nem engedtem. A nyakába ugrottam és rátapadtam az ajkaira. A lendületemtől visszazuhantunk a kanapéra. Az sem érdekelt, hogy körülöttünk ott vannak a legjobb barátaink. A legfontosabb az volt, ami történt. Jó pár percnek el kellett telnie ahhoz, hogy hajlandóak legyünk elválni. Az öléből azért nem álltam fel.

-Mi ez a nagy öröm?- kérdezte Fabian. A szememet Seb arcára függesztettem és úgy fogtam neki a mondandómnak.

-Emlékszel arra a beszélgetésünkre, amit akkor folytattunk, mikor kiderült Petra terhessége?

-Arra gondolsz, hogy felvetettem a saját gyerek ötletét?- kérdezett vissza.

-Igen, arra.

-Ugye, nincs semmi baj?- szorított picit jobban magához.

-Nincs. De az akkori reményeid beigazolódni látszanak.- bújtam hozzá. Keze még szorosabban fonódott össze körülöttem.

-Komolyan?- kérdezte. A hangja izgatottan csengett.

-Még el kell mennem az orvoshoz, hogy biztosra mondja, de minden jel erre utal.

-Nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon szülők akartok lenni.- mondta Kimi.

-Mi sem hittük. De örülünk neki.- felelte kedvesem.- Minél hamarabb el kell menned az orvoshoz, hogy biztosat tudjunk.

-Ha gondolod, az orvosom akár ma is fogadna.- szólt Anabell.- Régi ismerősöm és kollégám. Holnapra meg is lennének az eredmények.

-Az lenne a legjobb.- bontakoztam ki kedvesem öleléséből. Visszamentem a hálóba felöltözni, majd Anabellel együtt mentünk el az orvoshoz. Gyorsan elmentünk az orvoshoz, aki meg is vizsgált és megígérte, hogy másnap megmondja az eredményt. Reggel szinte első dolgom volt bemenni a rendelési idő kezdetére. A kinn várakozó páciensek csúnyán méregettek, mikor az asszisztensnő elsőként hívott be. A doki pedig közölte, hogy a tesztek és a lányok sem tévedtek, jön az első babánk. Szinte repkedve mentem vissza a Ferrarihoz. Beülve elővettem a telefonom és tárcsáztam Petrát. Sajnos nem vette fel, csak az üzenetrögzítő szólalt meg: „Petra és Adam lakását hívtad. Jelenleg nem tartózkodunk telefonközelben. Kérlek, hagyj üzenetet vagy add meg az elérhetőségedet és visszahívunk.”

-Sziasztok, fiatalok, itt Ada! Megígértem Petrának, hogy elmondom, mi a helyzet velem. Jó hír: nálunk is útban van az első kicsi! Annyira boldogok vagyunk. Ha addig nem beszélünk, akkor a következő hétvégén találkozunk Szingapúrban! Sziasztok!

Miután elújságoltam a jó híreket, beindítottam a kocsit és elindultam haza. Merész voltam, mert bementem Steinhausenbe és meg sem álltam a régi otthonomig. Ahogy beléptem az ajtón, láthattam, hogy a nappaliban ott ülnek a szüleim és ott ácsorog Bruno is.

-Helló!- léptem be az ajtóba.

-Mit keresel itt?- ugrott fel apa a kanapéról.

-Hugi, ez nem volt a legjobb ötlet.- lépett közelebb a bátyám.

-Tudom, de van valami, amit mindenféleképpen közölni akartam.

-Mit szeretnél mondani, kicsim?- kérdezte anya és egy pillanatig elgyengült irányomba, de apám egy pillantásától újra felvette a közömbös álarcot.

-Terhes vagyok.- fújtam ki a magamban tartott levegőt. Apám szeme veszélyesen villant rám.

-Felejtsd el, hogy egy ujjal is hozzá érsz és bántod, világos?- mondta Bruno is fenyegetően.

-Csak szólni jöttem. Ha netán egyszer még hajlandóak lesztek szeretni. Sziasztok!- fordultam meg és sietve elhagytam a házat.

-Hugi!- futott utánam Bruno.- Gratulálok, Kicsi!- ölelt magához szorosan.

-Köszönjük!- bújtam a karjai közé. Miután elengedett, beültem az autóba és hazamentem. Alig léptem be az ajtón, megjelent Seb. Boldogan ugrottam a nyakába. Egyből megcsókolt és a lábam a derekára kulcsoltam. A konyhában felültetett a pultra és ott folytattuk a kis afférunkat, de nem jutottunk messzire. Közösen szakítottuk meg a pillanatot.

-Este befejezzük.- ígérte és nyomott még egy csókot a számra.

-Rendben.- ugrottam le a pultról. A napunk gyorsan eltelt, alig vettük észre a változásokat. Boldogok voltunk. Szerettük egymást és a még meg nem született babánkat is. Este romantikus vacsit csináltunk, majd leültünk a kandalló elé. Már kezdtünk belemelegedni a délelőtt abbahagyott románcunkba, mikor csengettek.

48. rész

Kissé kellemetlenül, de felálltam és elmentem ajtót nyitni.

-Anabell!- kiáltottam fel. Barátnőm arcán teljesen el volt kenődve a smink, szemei vörösek voltak a zokogástól. Szörnyen nézett ki.- Mi történt?

-Vége.- nyögte ki és újra keservesen zokogni kezdett.

-Bell, ezt nem mondhatod komolyan!- szóltam már én is hisztérikusan.

-Vége.- felelte újra. Addigra Seb is mellém ért.

-Elviszem a lakásomba és ott éjszakázunk.- néztem a férjemre bocsánatkérő szemekkel.

-Szólj, bármi van!- kért és homlokon csókolt. Barátnőmet odakísértem az autómhoz és beültettem az anyósülésre. Ahogy kikanyarodtam a főútra, láttam, ahogy egy, az enyémmel tökéletesen passzoló Ferrari befordul az utcába. Amíg én biztonságosan hajtottam, barátnőm zokogott. Láttam rajta, hogy teljesen kikészült. És meg is értettem. Hiszen 3 hét múlva esküvő! Mikor megálltam a lakás előtt, kisegítettem barátnőmet, majd bekísértem a házba. Leültettem a nappaliba, majd kimentem a konyhába teát főzni. 2 bögre forró nedűvel tértem vissza. Az egyiket a kezébe adtam. A könnyein át nézett rám. Megvártam, amíg megnyugszik, nem akartam nagyon felzaklatni.

-Mi történt köztetek, Bell?- kérdeztem halkan és óvatosan, hogy érezze, visszakozhat.

-Én… nem tudom, hogy mondjam el.- hajtotta le a fejét.

-Nekem bármit elmondhatsz, ami a szívedet nyomja. Nincs senki, akinek továbbadnám. Te voltál az egyik, aki átsegített a Sebbel közös krízisemen. Engedd, hogy most én segítsek.- könyörögtem neki.

-Nem tudsz segíteni. Nem akar meghallgatni sem. Nem engedi, hogy elmondjam a miértet.- zokogott fel újra.

-Anabell, ha velem nem vagy őszinte, nem tudok segíteni.- simogattam meg a hátát.

-Tudod, nem biztos, hogy lehet kisbabánk.- nyögte ki kb. 10 perc után.

-Annyira sajnálom!- öleltem meg.

-De az orvos, akinél voltál, mondta, hogy kezdjünk el egy hormonkezelést. Gyakran kellett elmennem hozzá és csak rendelési idő után mehettem. És ez eléggé késői időpont.- mondta tovább a történetet.

-Akkor most már nagyobb az esélye?

-Az lenne, csak nincs hozzá apajelöltem.- homályosodott el a tekintete újra.- Ma is ott voltam, fél 7-re mentem és csak 8 után értem haza. Láttam Kimin, hogy baj van, de azt hittem, hogy valami munkahelyi. Úgy viselkedtem, mint mindig. Be akartam pótolni a kezelés miatt kimaradt időt. Éppen átöleltem, mikor ellökte a kezem és üvöltözni kezdett, hogy tudja, hogy megcsalom. Milliószor kezdtem bele abba, hogy elmondjam neki, mi az igazság, de mindig félbeszakított. Fél óráig üvöltött velem, majd kijelentette, hogy ő nem akar egy ilyen erkölcstelen nőt elvenni és adjam vissza a gyűrűt.- zokogott fel újra. Abban a pillanatban minden vágyam az volt, hogy segítsek neki, hogy igazat adjak. De be kellett látnom, hogy annyiban igaza van Kiminek, hogy pont olyan a helyzet, mintha megcsalná. De meghallgathatta volna.

-Ígérem, hogy mindent rendbe fogunk hozni.- kezdtem el beszélni.- Tudom, hogy Kimi makacs, de nem fog lerázni. Nem hagyom neki, hogy eldobja a boldogságot. És még mielőtt tiltakoznál- emeltem fel a kezem, mert szólásra nyitotta a száját- folytatnod kell a hormonkezelést.

-El fog zavarni.- rázta a fejét lemondóan.

-A terhes kismamákkal nem olyan könnyű a dolog. Akkor meg végképp nem, hogyha a kismama mellett a legjobb barátai és az edzője is a fülét fogja rágni.

-Nem akarom, hogy megtudják.- dőlt el a kanapén. A feje az ölembe került.

-Ez a legkisebb szégyellnivalód az életben.- kezdtem simogatni a haját. Bár sokkal fiatalabb voltam, jelenleg ez nem számított.- Senki nem vetheti a szemedre, hogy mindent megteszel azért, hogy anya lehess.

-Legyen igazad.- motyogta kimerülten. Még eltelt néhány perc némán, majd elaludt. Mikor biztos voltam benne, hogy mélyen alszik, óvatosan felálltam és betakargattam. Utána felmentem a szobámba, leültem a számítógép elé és egy e-mailt kezdtem el gépelni. Leírtam benne mindent, amit megtudtam, majd kiválogattam a címzetteket: Sebastian, Jane, Fabian, Bruno, Petra, Adam, Mark, Kimi szülei, testvére. Őt magát kihagytam, neki Anabelltől kell megtudnia a történteket. Mikor készen voltam, átöltöztem és lefeküdtem aludni.

49. rész

Reggel igazán korán felébredtem. Gyorsan felöltöztem, majd írtam egy cetlit a lánynak, hogy hová mentem, majd elindultam néhány boltba. Megvettem mindent, ami kellhet, de főleg csokiból és fagyiból raktároztam be. Azok kelleni fognak az ilyen időkben. Hazafelé menet láttam, hogy a szomszéd néni még mindig csúnyán méreget. Bele sem mertem gondolni, hogy mit gondolhat, mivel csak időközönként tűnök fel erre és mindig változó, hogy kivel vagyok és meddig maradok. Mire hazaértem, már Anabell is felkelt. Bár tiltakozott, de addig nem hagytam békén, amíg nem reggelizett rendesen. Miután hajlandó volt néhány falatot lenyelni, elmosogattam. Alig fejeztem be, csengettek. Jane volt az.

-Sziasztok!- jött beljebb és megölelt mindkettőnket.

-Miért jöttél?- kérdezte Bell.

-Éjszaka Ada küldött egy e-mailt, amiben elmondta a dolgokat. Jöttem segíteni.- mosolygott a lány.- Most például itt maradok veled, amíg Ada elmegy és hoz neked néhány dolgot, amire szükséged lehet.

-Rendben leszel?- néztem a lányra. Ő csak bólintott.- Bármi van, hívj!

-Menj csak!- mosolygott rám Jane. Felvettem a kulcsomat és távoztam. Beültem az autómba és először hazamentem. Kimi már nem volt ott.

-Édesem!- jött elém Seb és nyitotta a kocsim ajtaját. Szorosan magához ölelt.

-Mi volt?- kérdeztem és befelé indultam.

-Kimi teljesen kiborult. Le sem tudtam beszélni arról, hogy Ana nem csalta meg. De megígérte, hogy nem fog inni, bármennyire ki van borulva. És mondtam, hogy hozzám bármikor jöhet.

-Olvastad az e-mailt?- kérdeztem, miközben felmentem a hálónkba és elővettem egy kisebb bőröndöt.

-Igen. És teljesen egyet értek azzal, hogy meg kell győzni őt.- ölelte át a derekam pakolás közben.

-Méghozzá gyorsan.- dőltem a mellkasára. Lenézett a szemembe és megcsókolt. Nem tudtam ellenállni, pedig nagyon bennem volt, hogy nem szabad. De nem bírtuk ki. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk előző este. Forrón szerelmeskedtünk egymással. Úgy éreztem, hogy az, ami a barátainkkal történt, mindkettőnket rádöbbentett arra, hogy mennyire szörnyű volt elveszíteni egymást. Kellemetlenül bár, de magára hagytam őt, mikor már csak pihegtünk. Gyorsan letusoltam és visszaöltöztem.

-Kérlek, ne legyen lelkiismeret-furdalásod.- ült fel, mikor kijöttem a fürdőből.

-Csak egy kicsit rosszul érzem magam, mert nem szabadott volna ezt megengednünk most magunknak.- ültem mellé és megcsókoltam.

-Tudom, de rá kellett döbbennünk, hogy nem bírnánk egymás nélkül.- simogatta meg az arcom.

-Átmegyek Kimihez, összeszedem Anabell néhány cuccát. Délután számíthatok rád?- álltam fel az ágyról.

-Majd 4 körül meglátogatom és összeveszek vele egy kicsit. Rami holnap jön az ikrekkel és Kriistával. Ha péntekig nem mozdulunk előre, jönnek a szülei is.- mondta. Még adtam neki egy forró búcsúcsókot, majd mentem Kimihez. Megálltam a ház előtt és megnyomtam a csengőt.

-Igen?- szólt bele egy unott hang.

-Ada vagyok. Bemehetek?- mondtam. Nem felelt, de a kaput kinyitotta. Behajtottam és megálltam nem messze a bejárattól. Nem csengettem, csak benyitottam. A nappaliban ült az egyik fotelben és bámult ki a fejéből.- Hogy vagy?- léptem mellé.

-Hogy lehetnék?- mordult rám.

-Sok mindenben tévedsz.- ültem le a fotelkarfára.

-Kérlek, ne kezdd már te is.- nézett fel rám.- Tudom, hogy te vagy a legjobb barátnője, de nem akarok róla beszélni. Eléggé nagy volt a kiábrándulás. Fáj elveszteni egy szerelmet fél óra alatt.- állt fel. Én is követtem a példáját és elé léptem. Tudtam, hogy amit tervezek, az egy hatalmas baromság, de azt is tudtam, hogy Anabell és Sebastian is megbocsát majd nekem. Belenéztem a szemeibe. Szomorúan bámult engem. Hirtelen előre lendültem és megcsókoltam. Annyira hirtelenül érte, hogy visszacsókolt, de csak egy pillanatra. Én sem akartam, hogy tovább tartson, ezért elváltam az ajkaitól.

-Látod? Képtelen vagy elfelejteni őt. És tagadhatod, amennyire csak akarod, de szereted. Mert ha már nem szeretnéd, nem így csókolnál.- mondtam, majd felmentem a szobájukba és összepakoltam Anabell legtöbb holmiját. Kimi végig figyelte, amit csinálok, majd mikor elindultam, annyit segített, hogy levitte a bőröndöt a kocsihoz. Még csak el sem köszöntünk, szó nélkül hajtottam el. Alig értem a kapun kívülre, magálltam, hogy felhívjam Sebastiant és elmondjam neki, mit tettem. Csak azt remélhettem, hogy megért és nem szakítunk a hülyeségem miatt.

50. rész

A kezem remegett, miközben megnyomtam a mobilomon a hívás gombot. Nem kellett sokat várnom, Seb felvette.

-Szia, kicsim! Mesélj, mi volt?- kérdezte vidáman.

-Seb... én egy hatalmas őrültséget csináltam.- mondtam ki. Éreztem, ahogy az első könnycsepp végigfolyik az arcomon.

-Ada, miről beszélsz?- kérdezte kissé gyanúsan.

-Megcsókoltam Kimit.- suttogtam. Hosszú csend állt be. Akkor már tudtam, hogy nagy hiba volt a csók. Nem kellett volna ennyire felelőtlennek lennem. Nem lehetek ennyire gyerekes, főleg akkor nem, mikor a kisbabánkat várom.

-Miért?- kérdezte meg végül.

-Abban a pillanatban jó ötletnek tűnt. Be akartam bizonyítani, hogy nincs túl Anabellen, mondhat bármit. Ott álltam előtte és akkor úgy gondoltam, hogy ebből rájön. Most már tudom, hogy nem kellett volna.- kezdtem el sírni.

-Hol vagy most?- kérdezte meg. Hangja semleges volt.

-Félreálltam nem messze Kimi házától.

-Akkor most nyugodj meg szépen, és csak akkor indulj el, hogyha teljesen megnyugodtál. Ígérd meg nekem!

-Megígérem!- nyögtem ki nagy nehezen.

-Várlak!- mondta még, majd letette. 20 percembe telt elállítani patakzó könnyeimet, majd elindultam haza. Nem hajtottam, megfontolt és lassú voltam. A máskor néhány perces út most egészen egy negyed órába telt. Kissé megremegett a kezem, mikor behajtottam a ház elé. Kiszálltam, majd bementem a lakásba. Sebastian kinn ücsörgött a teraszon a hintaágyunkba.

-Sajnálom!- mondtam, mikor kiléptem. A könnyeim árulókként kibuggyantak.- Téged szeretlek a világon a legjobban. Még egyszer képtelen lennék elveszíteni téged. Nem akartam, hogy ez legyen. Könyörgöm, bocsáss meg!

-Sssss- lépett mellém és megsimította az arcom.- Nincs baj.- húzott magához és szorosan átölelt.- Tudom, hogy másoknál ez szakítóok, de nálam nem. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen volt a helyzeted, de megpróbáltalak megérteni. Te csak segíteni akarsz. És ez a lényeg. Nem rovom fel neked, hogy megcsókoltad. Lehet, hogy mással, más helyzetben én is hasonlóan cselekednék. De ahogy mondtad, én is téged szeretlek a legjobban. És még egy elválást már nem élnék túl.

-Túl jó vagy.- bújtam a karjai közé még jobban.

-Mindenki hibázhat. Te is, én is, Kimiék is. Mind hibázunk. És ez az élet rendje. Aki pedig képes szeretni, az képes megbocsátani.

-Köszönöm, hogy vagy nekem!

-Édesem, nyugodj meg!- kezdte el simogatni a hátam.- Vigyáznod kell magadra és a babánkra is.

-A babánkra...- motyogtam és magamban elkezdtem ismételgetni ezt a szót. Nem kellett sok idő és eljött a várva várt nyugalom. Csak álltam és belesimultam az ölelésébe. Minden porcikám könyörgött azért, hogy mellettem maradjon.

-Jobban vagy?- kérdezte lágyan.

-Szeretlek!- suttogtam és nyomtam egy csókot a nyakára, mivel azzal volt egy magasságban a szám.

-Örülök, hogy itt vagy a karjaimban, de már elmúlt 4 óra is. Ideje lenne enned valami laktatót, majd visszamenni a lányokhoz, nem?

-Igazad van.- bújtam ki a karjaiból. Bementünk a konyhába, ahol ettem, majd el kellett indulnom haza. Együtt hagytuk el a házat. Ő ment Kimihez, én pedig haza a lakásomba. Egész úton azért könyörögtem, hogy barátnőm állapotán ne rontsak. Féltem, hogy mi lesz, mikor megmondom neki. Csak azt remélhettem, hogy Anabell nem lesz rám mérges.

51. rész

Már kezdett besötétedni, mikor hazaértem. Alig szálltam ki a kocsiból, Jane ott állt mellettem.

-Minden rendben?- kezdett méregetni a szemeivel.

-Csináltam egy hülyeséget, amit nem kellett volna. Kicsit nehéz most ezzel együtt élnem. De majd helyrejönnek a dolgok.- feleltem. Együtt vittük be a csomagokat. Majd leültettem őket a nappaliban és elmondtam, hogy mi történt. Anabell dühöngött vagy fél órát. Jane volt az, aki megmondta, hogy zárkózzak be a szobámba, mert Bell sosem bocsátaná meg magának, ha nekem vagy a kisbabámnak bajom esne. Csak akkor jöttem ki, mikor a lány megnyugodott. Még sokáig beszélgettünk, mire sikerült megmagyaráznom, hogy miért történt. De megértette és remélte, hogy Kimi megérti a miértjét a tettemnek. A hangulat másnap még kicsit borsos volt, de délutánra visszatérünk a normális kerékvágásba. Csütörtökön jöttek meg az első nem várt vendégek. Éppen az ebédet készítettük, mikor csengettek. Anabell ment ajtót nyitni. Én csak arra rohantam ki, hogy felsikoltott.

-Mit kerestek itt?- kérdezte a lány. Ott állt az ajtóban Rami és Kriistina.

-Már megbocsáss, kicsi Bell, de szörnyen nézel ki.- mondta Rami.

-Rami, ne helyezz már ekkora nyomást szegény lányra.- szólt közbe a lány is.

-Gyertek beljebb!- hívtam őket. Csatlakoztak hozzánk a konyhában. Leültettem őket és Bellt is, egyedül folytattam az ebédet. Közben Rami mesélni kezdett.

-Kimi egyszerűen kezelhetetlen. Annyit beszéltem kedd óta, mint még egész életemben soha. El akartam neki magyarázni, hogy semmit sem veszít azzal, ha meghallgat. És ez még nem kötelezi arra, hogy megint együtt legyetek.

Erre az apró kis mondatra Anabell sírósan nyöszörgött. A férfi pedig kapott egy taslit a feleségétől.

-Jó, jó, jó, nem úgy gondoltam.- visszakozott egyből.- Tudom, hogy megbocsát, ha hajlandó lesz meghallgatni téged. Hiszen te mindent megtettél és megteszel azért, hogy boldog családotok legyen.

-Bárcsak olyan egyszerű lenne, mint ahogy te mondod.- sóhajtott a lány.- De Kimi makacs. Jenni egyszer már becsapta és most jogosan érzi úgy, hogy én is megtettem.

-Ez a hite azért kissé téves.- jegyezte meg Kriista. Ekkor megcsörrent a telefon.

-Igen?- szóltam bele.

-Én vagyok, kicsim.- szólt Seb ideges-kétségbeesett hangja.

-Mi a baj?- kérdeztem egyből.

-Kimit baleset érte a városban. Elütötte valami őrülten száguldozó nőcske. Most viszik mentőhelikopterrel Zürichbe.- hadarta el, miközben a háttérből motorzúgás hallatszott.

-Megyünk. És te vigyázz magadra, jó?- könyörögtem félve.

-Rendben. Ti is. Mindannyian!- kérte, majd letette. Elsápadva fordultam az engem figyelők felé.

-Kiminek balesete volt. Kórházban van.- nyögtem ki nagy nehezen.

-Úristen!- sikoltott Anabell és zokogni kezdett. Nagy nehezen sikerült őt kissé megnyugtatni, majd azonnal indultunk. 2 autóval mentünk, az egyiket én vezettem, a másikat Rami. A szabályok abban a pillanatban nem akadályoztak minket abban, hogy elővegyük az autóversenyző stílust. Talán ennek köszönhető, hogy az utazási idő lecsökkent a felére. A kórháznál leparkoltunk, majd rohantunk ahhoz a műtőhöz, amit a recepciónál mondtak. Sebastian már ott volt.

-Mi van vele?- kérdezte Bell.

-30 perce ért ide a helikopter, azóta benn van és nem mondanak semmit.- hajtotta le a fejét. A lány belebújt Rami és Kriistina ölelő karjaiba, míg én odabújtam Sebihez.

-Eljönnél velem egy orvost keresni?- kértem egy újabb fél óra eltelte után.

-Ugye, nincs semmi baj?- ijedt meg.

-Csak ideges vagyok, nagyon. És kérni akarok egy enyhe nyugtatót, hogy a babának ne legyen baja.

-Menjünk.- állt fel. Szóltunk a többieknek, hogy hová megyünk, majd elindultunk megkeresni az orvost.

52. rész

Sajnos az orvosom nem volt benn, csak egy másik nőgyógyász. Ő meg kijelentette, hogy nem ad semmilyen gyógyszert. Ezen egy darabig el is vitatkoztunk, majd Seb kiakadt és megmondta a dokinak, hogy ha amiatt elvetélek, mert nem volt hajlandó gyógyszert adni, bepereli és tönkreteszi örökre. Ez már hatott, kaptam egy enyhe, a babára nem káros nyugtatót. Visszamentünk a többiekhez. Még több órán át kellett várakoznunk, mire vége lett a műtétnek.

- Hogy van a vőlegényem?- rohant egyből az orvoshoz Bell.

- A közvetlen életveszély elmúlt, semmilyen létfontosságú szerve nem sérült és ha minden rendben megy, csak órák kérdése és felébred- nyugtatott meg minket.

- Bemehetünk hozzá?- kérdeztem.

- Természetesen. De ne legyen 3 embernél több odabenn- kérte, majd elsietett. Beküldtünk Ramit, a feleségét és Anabellt is. Úgy voltunk vele, hogy rájuk van a legnagyobb szükség. Mi pedig lementünk a kantinba. Mivel édesre éheztem, sütit vettünk.

- El fogsz kényeztetni és gurulni fogok- dorgáltam meg kedvesem.

- Azt mondta a doki, hogy most kívánós vagy és a baba fejlődésének az érdekében mindent meg kell kapnod. És ezen nem vagyok hajlandó változtatni- nyomta a számba a villáját, rajta egy falat sütivel.

- És mi lesz, ha a szülés után rajtam marad egy csomó plusz kiló?

- Akkor kicsit többet fog mutatni a mérleg.

- Örülnék neki, ha komolyan vennéd a dolgot- néztem rá kissé mérgesen.

- Ada, engem nem érdekel, hogy milyen a tested, vagy a hajad, vagy bármi más. Csak az a fontos, hogy őrülten szeretlek. És ez sosem fog változni.

Kissé megnyugtattak a szavai. Jól esett, hogy ennyire szeret, pedig már rengeteg apró baklövést követtem el, mióta velem van. Befejeztük az evést, majd visszamentünk a szobához. Leültünk a székekre. A fejemet Seb vállára hajtottam, ő pedig átölelte a vállam. Ha nem egy kórházban vagyunk és nem kényelmetlen műanyagszékeken ücsörgünk, még meghitt és romantikus is lehetett volna a pillanat.

- Bárcsak minden rendbe jönne!- sóhajtottam kissé fáradtan.

- Minden rendben lesz, kicsim!- adott egy puszit a fejem búbjára.- Nem fogjuk hagyni, hogy vége legyen. Kimi végre boldog volt. És Anabell is. Mi nekik köszönhetjük a házasságunkat, valamivel meg kell hálálnunk.

- Nekem van is egy ötletem.- villanyozódtam fel. Hirtelen jutott eszembe az aduász. Valaki és valami, ami mindent megmagyaráz.

- Miben sántikálsz?- nézett rám komolyan és kissé csalafintán.

- Nagyon szeretnéd tudni, igaz?- ültem fel rendesen és szembefordultam vele.

- Csak azt ne mondd, hogy nem mondod el.- nézett kissé komolyan.

- Nem mondom el, mert nem akarok semmit elrontani. És ez nem garancia a megbocsátásra. Csak remélhetem, hogy Kimi majd megérti, miért tette Bell azt, amit.

- Valamit ígérj meg nekem!- kérte nagyon komolyan, szinte már könyörgően.

- Amit csak akarsz.- simítottam meg az arcát.

- Ne csinálj semmi olyat, ami árthat nektek. És abban a pillanatban, mikor egy kicsit is úgy érzed, hogy baj lehet, szólsz nekem.

- Mi lenne, ha magammal vinnélek, mikor beszélek vele?- vetettem fel az ötletet.

- Nem zavarnék?

- Csak önbizalmat adnál.

- Akkor legyen.- simította meg az arcom és adott egy csókot. Alig váltunk szét, egy orvos és néhány nővér rohant el mellettünk. Majd kijöttek a szobában lévők. Kimi felébredt és azonnal megvizsgálták. Én pedig elmentem megkeresni a nőgyógyászomat, aki azóta már munkába állt.

53. rész

Szerencsére a nőgyógyászom benn volt a rendelőjében. Be is mentünk, elmondtam, amit akartam és belement. Visszajött velünk a kórteremhez.

- Lucas, te mit keresel itt?- lepődött meg Anabell.

- Ada megkért egy apró szívességre. És lassan esedékes az injekció is.- nézett a lányra komolyan. Ekkor lépett ki Kimi kezelőorvosa.

- Hogy van?- kérdezte Rami.

- Az állapota stabil, sőt, javul. Ha így halad, akkor 2 nap múlva kiengedjük.

- És versenyezhet a jövő héten?- kérdezte Sebi.

- Azt még nem tudom megmondani.- rázta a fejét a doki és elment. Mi pedig elindultunk befelé.

- Bell, gyere!- szóltam a lánynak.

- Először: sokan lennénk. Másodszor: látni sem akar. Harmadszor: hátráltatom a gyógyulását.- ellenkezett a lány.

- Nem érdekelnek a kifogásaid, gyere!- fogtam meg a csuklóját és behúztam a kórterembe. Kimi eléggé érdekesen nézett ránk.

- Megtennéd, hogy kimész?- nézett élete párjára.

- Nem megy sehová.- néztem rá mérgesen.

- Ada…- kezdte volna, de leintettem.

- Most az egyszer meg fogod hallgatni, amit mondunk. És csak, hogy tudd, nem azért beszélek én, mert Anabell gyáva, hanem azért, mert semmibe veszed.

- Ada, ne izgasd fel magad!- szólt rám Lucas. Sebastian egyből mögém lépett és megölelt.

- Maga meg ki?- mordult rá Kimster.

- A nőgyógyász, akit Bell mutatott be nekem.- néztem a férfire.

- És mi köze neki hozzánk?

- Eléggé sok.- vágott bele a dolgokba Lucas.- Anabell körülbelül egy évvel ezelőtt keresett fel a szokásos nőgyógyászati ellenőrzés miatt. Akkor vettük észre, hogy nincs minden rendben a hormonjaival, ezért jóval lecsökkent az esélye annak, hogy anya lehet. Mesélte nekem, hogy összejött veled és gondolkoztok a családalapításon.- nézett komolyan Kimire. Ő csak mordult egyet és elfordította a fejét.- Azt ajánlottam, hogy kezdjünk el egy hormonkezelést. Mivel Bell nem akarta, hogy bárki megtudja a dolgot, mindig rendelési idő után kapta meg az injekciókat. Ezek egy órácskára legyengítik a szervezetet, majd fel sem tűnnek. Ezért volt távol minden héten kétszer, esténként.

- Miért hinnék nektek?- nézett ránk. Anabell szája lefelé görbült, szemeibe könny gyűlt.

- Ide tudok hozni minden papírt.- válaszolt Lucas.

- Akkor hozza.- duzzogott tovább a Jégember.

- Előtte viszont be kell adnom az injekciót.- nézett az összetörés szélén álló lányra.

- Minek? Már nincs semmi értelme.- ült le Bell.

- Nem adhatod fel.- léptem oda hozzá.- Megígérted, hogy harcolni fogsz. Tedd azt!

- Akkor menjünk.- állt fel a lány és az ajtó felé indult.

- Látni akarom.- mondta Kimi. Anabell belenézett a férfi szemeibe, majd odasétált az ablak alatt álló kanapéhoz és lefeküdt rá. Az orvos odament hozzá, lefertőtlenítette a hasát, majd egy nővérrel hozatott a hormoninjekcióból. Láttam Bellen, hogy mennyire fél, de kibírta. Láttuk, ahogy Lucas beadja az injekciót, majd barátnőm teste kissé elernyed és a homloka verejtékezni kezd.

- Ez normális?- kérdezte Seb, miközben leültem és barátnőm fejét az ölembe fektettem.

- Igen, normális. Kissé gyenge lesz, és úgy tűnhet, nincs nagyon itt, velünk.- nyugtatott meg minket Lucas. Ránéztem az ágyban fekvő Jégemberre és a szemében láttam felcsillanni a féltést.

- Mennyi van még a kezelésből?- néztem a dokira.

- Még 6 adag, vagyis 3 hét. Most megyek, elhozom a papírokat. Meg hozok egy vérnyomásmérőt, hogy ellenőrizzük, minden rendben.- ment ki a szobából. Rami nézett be az ajtón.

- Minden oké?- pillantott ránk.

- Csak megkapta a kezelés újabb adagját. Hamarosan rendben lesz.- mosolyogtam és végig barátnőm fejét simogattam. Csak remélhettem, hogy sikerrel jártunk.

54. rész

Aggodalmasan figyeltem barátnőmet, aki egyre inkább süllyedt az öntudatlanságba.

- Bell, nem lehetsz pont most rosszul.- mondtam neki.

- Kicsim, nem szabad idegeskedned.- szólt rám Seb, de ő is sík ideg volt. Alig vártuk, hogy Lucas visszaérjen. Féltettem a legjobb barátnőmet. Szerencsére az orvos gyorsan visszaért.

- Anabell!- kiáltott, mikor meglátta a lányt. A papírokat odahajította Kimi ágyára, majd hozzánk rohant.- Mennyi folyadékot ivott az elmúlt napokban?

- Alig valamennyit.- válaszoltam.

- És nagyon ki volt bukva?- tette a kezét a lány homlokára.

- Szinte végig zokogott.

- A fenébe.- rázta meg a fejét.- Az injekció a vízháztartást használja a leginkább. Bell közel van a kiszáradáshoz.- vette fel a lányt a karjaiba. Seb segítségével vitték ki.

- Szerezzetek egy orvost!- idegeskedett Kimi.

- Kétlem, hogy elmehetnél.- néztem rá.

- Kit érdekel! A menyasszonyomat most vitték ki ájultan innen. Vele akarok lenni.- kiabált Kimster. Erre bejött egy nővér és adott neki egy injekciót. Néhány perc múlva kiütve feküdt az ágyon.

- Mi történt?- kérdezte Rami, mikor kijöttem. Elmeséltem a történteket, majd leültem. Mély lélegzeteket vettem, hogy megnyugodjak. A babánk érdekét magam előtt kellett tartanom. Néhány perc múlva Sebastian és Lucas együtt tértek vissza.

- Jól vagy?- kérdezték kórusban, engem bámulva.

- Voltam már jobban is.- húztam le magam mellé a férjem.

- Nem lesz semmi baja. És hamarosan áthozzák Kimi mellé.- nyugtatott Lucas.

- Remélem, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba.- bújtam oda Sebhez, aki átölelte a derekam. Nem sokkal később tényleg áthozták a lányt a párja mellé. Majd mindkettőjüket megvizsgálták és végül azt állapították meg, hogy végig fogják aludni az éjszakát. Mi is hazamentünk, hallva a híreket. Otthon beleültünk egy hatalmas kád vízbe, hogy egy kicsit feltöltődjünk.

- Féltem, hogy bajotok esik.- simogatta meg a még lapos hasamat Seb.

- Nem lett semmi baj, mert te velünk voltál. És ez a legfontosabb. Hogy mi ketten mindig itt legyünk egymásnak.- csókoltam meg, majd kiszálltam a vízből. Gyorsan megtörölköztem, majd magamra vettem egy köntöst. A szobánkban vártam meg a páromat. Abban a pillanatban, mikor mögém lépett hangtalanul, dörögni kezdett és kiment az áram a házban.- A szívbajt hozod rám.- fordultam meg az ölelésében.

- Nem terveztem a mennydörgést meg a sötétet.- húzott magához még szorosabban.- De ha már így alakult…- sóhajtott színpadiasan, majd letepert. Az éjszakánk nagy része nem is alvással telt. Reggel kissé kába voltam, mikor megszólalt az ébresztőóra. Utána pedig hosszú perceimbe tellett felkelteni Sebastiant, aki nagyon ragaszkodott a párnájához. Szép lassan összeszedtük magunkat, majd visszamentünk a kórházba. A folyosón összefutottunk a fáradtnak kinéző Lucas-szal.

- Az éjjel 4 szülést vezettem le, ebből 2 ikerszülés volt.- panaszolta, majd megdörzsölte a szemét. Ahogy a kórterem közelébe értünk, meghallottuk Kimi duruzsolását.

-… Miért nem ébred fel még mindig?- kérdezte a nővért, mikor benyitottunk.

- Azért, mert a szervezete még nem tudta befogadni az összes folyadékpótlást.- felelte egyből a velünk lévő orvos.- Valamikor 10 óra után várható, hogy felébred.

- És ugye nem lesz semmi komoly baja?- fordult felénk.

- Kissé kába lehet, szédülhet és folyadékhiány is felléphet. De délutánra minden rendben lesz.

- Kimi, ne aggódj, Anabell rendbe fog jönni.- ültem le mellé és megfogtam a kezét.- Inkább azt mondd el, hogy neked mit mondtak.

- A doki megtiltotta, hogy a jövő héten rajthoz álljak.- mordult fel.

- Micsoda???- akadt ki Seb.- Az nem lehet.

- Én is mondtam neki, de rám nem hallgat. Ki fog engedni hétfőn és akár tetszik neki, akár nem, én versenyezni fogok.- magyarázta a srác.- Hogy nézne már ki, hogy a Ferrarinak nincs egy rendes pilótája sem?

- Végre mondtál valami értelmeset is.- sóhajtottam.- És nagyon remélem, hogy az elmúlt egy hét egy életre megmarad benned.

- Főleg az, hogy milyen, mikor bebizonyítasz nekem valamit.- vigyorodott el, majd ránézett Sebre, aki már nem volt oda annyira a kis viccért.