Az élet nehézségei

 1. rész

-Anya! Merre van a kedvenc felsőm?- kiabáltam le az emeleti szobámból.

-Melyik kedvencedre gondolsz?- jött a válasz a földszintről.

-A Red Bullos, melyik másik?- léptem ki egy farmerben és melltartóban.

-Kislányom! Mi lenne, ha nem így rohangálnál a házban?- jelent meg anyu a lépcső alján.

-Épp el vagyok késve.- mondtam kissé durcásan.

-Jól nézel ki, Kicsi.- jött el mellettem Bruno.

-Gondoltam, hogy bejön, amit látsz.- nevettem rajta. És akkor megláttam, amit kerestem. A kezében volt.- Köszi, hogy elcsórtad.- futottam el mellette és közben kiszedtem a pólómat, majd mire beértem a konyhába, fel is vettem. A bőséges reggeli egy gyorsan elfogyasztott pirítós és egy bögre forró csoki volt, majd már rohanhattam is tovább. Kimentem a garázsba és szétnéztem, hogy mégis melyik autót vigyem magammal. Végül a Hyundai Tiburon 2007-et választottam. Leakasztottam a kulcsot a fogasról, bepattantam a volán mögé és kihajtottam a ház udvaráról is. Szokásomhoz híven megint késésben voltam. De szerencsére nem kellett messzire mennem, a forgalom sem volt nagy és elég nagy gyakorlatom van a vezetésben. Gyorsan átszáguldottam a még álmos kis svájci falun, majd beléptem a munkahelyemre pontosan reggel 7-kor. Az utam egyből a főnökömhöz vezetett. Hétfő van, március közepe és nekem máris új munkaköröm lesz, pedig alig dolgozom itt 3 hónapja.

-Jó reggelt, Mr. Neumann.- léptem be kopogás után. Egy 40 körüli, kissé őszülő, jó kiállású úr ült a hatalmas íróasztal előtt, papírokat lapozgatva.

-Köszönöm, hogy nem késett.- nézett fel rám, majd az egyik székre mutatott, ahová le is ültem.- Tudom, hogy meglepi, hogy ennyire hamar áthelyezem, de úgy gondolom, hogy magának van a legnagyobb tapasztalata az új munkája terén.

-Uram, igazán hálás vagyok azért, hogy ilyen röviddel a diplomám megszerzése után rám mer bízni valami mást.- feleltem.

-Tudom, hogy programszervezőnek tanult, de szeretném tudni, hogy képes lenne-e megszervezni egy élsportoló mindennapjait.- hajolt kissé előre és mélyen a szemembe nézett.

-Úgy gondolom, hogy képes lennék megbirkózni a helyzettel, ha az, akinek a napját szervezem, képes az együttműködésre.

-Ezzel nem hinném, hogy probléma lesz, mivel korban közel állnak egymáshoz. Itt a cím, 8-ra várják magát.- nyomott a kezembe egy papírt, majd újra belesüllyedt az előtte kinyitott aktába. Szó nélkül felálltam és kimentem. Nem kellett messzire mennem, a Zuger See mellett, Zug városában várt rám a megbízó. Szerencsére Steinhausen, ahol mi éltünk, nem volt messze. Gyorsan bepattantam a kocsimba és el is indultam a végállomás felé. Nem hajtottam gyorsan, de így is ott voltam 20 perc alatt. Mivel volt még fél órám, beültem egy kis kávézóba, ahol ittam egy kávét és eligazítást is kaptam. Majd pontban 8-kor csengettem egy kellemes ház kapujánál. Egyből beengedtek, majd a ház ajtajában megláttam a kedvenc Forma-1-es pilótámat, Sebastian Vettelt. Kissé meglepetten nézett az autómra, majd mikor kiszálltam, rám is.

-Téged küldött Chris Neumann?- kérdezte egyből. Annyira meglepett, hogy szólni nem tudtam. Nyugodtan, nem zavartatva magát nézett végig rajtam. Hosszú, csokoládébarna hajam össze volt fogva, az arcomon csak minimális smink volt és egy fekete pulcsi volt rajtam (alatta a keresett pólóval) és egy farmerrel.- Gyere be.- enyhült meg egy kissé. Követtem őt a házba, ahol úgy tűnt, elég sokan vannak. A konyhában láttam az anyukáját és a két nővérét, az emeletről jött le az apukája, a nappaliban pedig benn volt az öccse és Hanna, a barátnője. Egészen egy kis irodáig vezetett, ahová be is mentünk.- Kissé nagy a felfordulás ma.- nyúlt el a kanapén. Én inkább egy széken foglaltam helyet vele szemben.- Mi a neved?

-Ada Freisten.- feleltem kissé remegő hangon.

-Tudom, hogy nőtől ne illik ilyet kérdezni, de megmondanád, hogy hány éves vagy?- kíváncsiskodott.

-20 múltam.- válaszoltam már nagyobb önbizalommal.

-Akkor értem, hogy Chris miért mondta, hogy közel állunk egymáshoz korban. És arra tudnál válaszolni, hogy miért mondta, hogy te szakértő vagy a témában is?- ült fel rendesen.

-Talán azért, mert én vagyok, aki nézi a Forma-1-et és érti is, hogy mi miért történik. Amúgy meg a szenvedélyem a vezetés, csak versenyszerűen nem űzhetem, mert még kislányként megsérült a térdem.

Úgy tűnt, érdekli, amit mondok és nagy kő esett le a szívéről, hogy egy olyan embert kapott maga mellé, aki nem fog bután rábámulni, ha azt mondja, hogy első vezetőszárny. Megbeszéltük, hogy mi lesz majd a feladatom és hogy másnap visszamegyek, mert a családja most utazik haza Németországba és később sokkal több ideje lesz, hogy minden apró részletet lerendezzünk. Elköszöntünk egymástól, majd gyorsan távoztam is a házból. A boldogságtól repkedve indultam vissza Steinhausen-be.

2. rész

Egyből hazamentem. Anya meglepetten nézett rám, amikor beléptem a konyhába.

-Te mit keresel itthon ilyen hamar?- nézett rám.

-A munkaadómnak ma fárasztó és zsúfolt a napja, úgyhogy csak holnap kezdek.- vettem el egy almát a gyümölcstartóból, majd elindultam fel, az emeletre.

-A bátyád azt üzeni, hogy hétvégén lesz valami bajnokság, tudod, azokkal a kis autószerűségekkel.- szólt utánam.

-Gokart?- kérdeztem vissza. Be kell vallani, anyu semmit nem ért a technikai sportokhoz.

-Igen. Azt mondta, hogy intézd úgy, hogy ott lehess.- kiáltott utánam, mivel én már az emeleten jártam.

-Megoldom.- kiáltottam én is, amitől visszhangzott a ház. Be kell vallanom, anyagi gondjaim nem igen lesznek az életemben. Apám dúsgazdag üzletember, van egy egész nagy cégünk, ami tökéletes minőségű svájci órákat gyárt és ami igen jól jövedelmez. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy apa a basel-i teniszközpont tulajdonosa is. Mikor a bátyám, Bruno kicsi volt, azt tervezte, hogy teniszezőt farag belőle, csak szegény bátyus megjárta, mert a vele egyidős Roger Federer már akkor is korosztályos bajnok volt, így semmi esélye nem maradt. Helyette inkább maradt annál, hogy több sportban is jó volt, így lett belőle középiskolai tesitanár, na meg persze gokart oktató a saját pályánkon, Zürichben. Merthogy az is volt. Engem először balettozni adtak be egy iskolába, de rá kellett jönniük, hogy engem sokkal jobban vonz a kisautó a tüllszoknyánál. Így elvittek gokartozni, ahol nagy sikerem is volt, csak egy szerencsétlen baleset után 12 évesen abba kellett hagynom, mert a térdem megsérült. Azóta maradt hobbinak a vezetés. A jogsi megszerzésével sem volt problémám, szinte csukott szemmel is tudtam, hogy mi hol van az autóban. Köszönhetően annak, hogy mennyire tehetős és befolyásos családunk van, a házunk is hatalmas. 3 emelete van, óriási szobákkal, amelyekhez fürdő és gardrób is tartozik, van saját mozi termünk, a földszinten egy medence, aminek van az udvaron folytatása, az alagsorban pedig konditerem, jakuzzi és szauna. És még nem említettem a kétszintes garázst, amiben kb. 10-12 autó sorakozik. Nagy részüket mi használjuk Brunóval, mivel apa csak a saját kis Mercedesével hajlandó kocsikázni és csakis sofőrrel, anya pedig nem nagyon szokott vezetni. Miután elfogyasztottam az almát, beültem a mozi terembe és megnéztem a Harcosok klubját. Nem volt rossz, bár már láttam egy pár tucatszor. Utána ebédeltem, mert anya szólt, hogy kész van a kaja. Délután kimentem a pályára megnézni a kicsiket, akiket a bátyám oktat. Be kellett vallani, hogy ügyesek voltak nagyon. Miután mindenki elment és 6-kor bezárt a létesítmény, mi is bepattantunk a gépekbe és két órán keresztül szórakoztunk. Utána hazamentünk, ahol beleültem egy kád vízbe és másfél órát áztattam magam. Másra már nem is maradt időm, mint belebújni a pizsamámba és aludni menni. Másnap reggel felfrissülve ébredtem. Gyorsan bevonultam a fürdőbe, ahol összeszedtem magam. Felkaptam egy farmert, egy másik Red Bullos pólót, egy fehér kardigánt és az edzőm. Gyorsan felraktam egy szolid és természetes sminket. A földszinten ittam egy kis kávét, majd irány a garázs, ahonnan ugyanazzal az autóval távoztam, mint tegnap. Az utam sima volt, gyorsan oda is értem Sebastianhoz. A kapunál beütöttem a kódot, amit tegnap megadott, majd felhajtottam a bejáróra. Kiszálltam, magamhoz vettem a papírjaimat és becsöngettem. Hanna nyitott ajtót.

-Te ki vagy?- kérdezte egyből. Alaposan végigmért és a szeméből úgy láttam, hogy nem leszünk puszipajtások.

-Én vagyok Sebastian új asszisztense.- mondtam nyugodtan. Ekkor megjelent az említett is a háttérben.

-Jó reggelt, Ada! Gyere csak be!- húzta félre a barátnőjét, hogy bemehessek.- Kérlek, menj abba a szobába, ahol tegnap beszéltünk! Mindjárt megyek én is.- nézett mélyen a szemeimbe. Bólintottam és bevonultam a kis irodába. Jó 10 percet vártam rá, de végül csak megjött.

-Minden rendben?- kérdeztem kedvesen.

-Persze, semmi baj.- mosolygott rám és leült oda, ahová tegnap.- Ülj nyugodtan az asztalhoz, neked sokkal egyszerűbb lesz ott dolgozni.

Felálltam és átültem az asztalhoz, majd megkezdtük annak a tárgyalását, hogy mi is lesz a feladatom mellette.

3. rész

Személyi asszisztens, programszervező, időbeosztó egyszerre. Erre jutottam, mikor mindent elmondott. És egyből neki is állhattam átnézni, hogy mik a felkérései, melyikre érdemes elmennie és melyikre nem. És emellett ott vannak a tesztek is, amiket bele kell kalkulálni a dolgokba. Hát igen… nem gondoltam, hogy ennyi dolga lehet egy F-1-es pilótának. Míg én nagyban dolgoztam, Seb magamra hagyott, de azt mondta, hogy csak kiabáljak, ha valamire szükségem van, ha meg nem jön, akkor nézzem meg az emeletem balról a 3. szobában vagy kinn. Éppen kiáltani készültem valamikor fél 12 körül, mikor nyílt a bejárati ajtó. Eltelt néhány pillanat és előttem állt a barátnője.

-Te még mindig itt vagy?- kérdezte kissé felháborodva.

-És itt is maradok.- feleltem nyugodtan.

-Sebastian!- kiáltotta el magát Hanna. Az említett két másodperc múlva meg is jelent.

-Visszajöttél?- nézett meglepetten a lányra.

-Mit keres itt ez a nő?- mutatott rám vádlón.

-Dolgozik, de ez szerintem egyértelmű.- rántotta meg a vállát a srác.

-Kértelek, hogy küldd el és keress magad mellé mást.- húzta fel magát még jobban a fiatal hölgy.

-Én meg elmagyaráztam, hogy azért küldték ide Adát, mert ő ért a munkámhoz és eszem ágában sincs kikezdeni vele, ha ettől tartanál.- lépett beljebb Sebi és felém indult.

-Nem akarok beleszólni…,- szólaltam meg halkan- de nem kell aggódnia,- néztem Hannára- nem fogom elvenni öntől Sebastiant, mert van barátom.- hazudtam nyíltan a szemébe. A srác csak rám pillantott, mert még akkor megtudta, hogy szingli vagyok, mikor beszélgettünk reggel. A pillantásában viszont hálát véltem felfedezni.

-Jó. De akkor is figyelni foglak.- nézett még utoljára rám, majd távozott a konyhába.

-Bocsáss meg neki, de nagyon féltékeny tud lenni.- nézett bűnbánóan Seb.

-Semmi gond, megértem.- mosolyogtam.- Ha én lennék a barátnőd, én is félnék a konkurenciától.

-Ezt most bóknak veszem.- nevetett és elindult kifelé.

-Még egy pillanat!- szóltam utána. Megállt az ajtóban és visszafordult.- Hétvégén nincs kedved eljönni egy gokart versenyre?

-Valami új programot találtál? Mert azok között nem szokott ilyen lenni.- mutatott a papírhalomra, ami az asztalon hevert.

-Csak Bruno szólt, hogy lesz egy kis verseny olyan pilótáknak, akik aktívan autóversenyeznek vagy ismertek a környéken a gokart szenvedélyük miatt. Gondoltam, lenne kedved eljönni. Zártkörű rendezvény lesz sajtó nélkül.

-Jól hangzik.- morfondírozott.- Hanna pipa lesz rám, amiért nem megyek vele Bernbe vásárolni, de írd be a programok közé. És írnál egy e-mailt Kiminek erről? Biztos vagyok benne, hogy szívesen eljönne.

-Persze.- bólintottam és ő távozott is. Meg is nyitottam a mail-fiókját, majd gépeltem egy levelet a kedves finn világbajnoknak a hétvégi kis versenyről. Utána ránézve az órára láttam, hogy dél van, így elindultam ebédelni. Szerencsére volt egy óra ebédszünetem. Beültem egy kis étterembe, megrendeltem az ebédemet, majd a telefonomról írtam egy sms-t Brunonak a kis verseny exkluzív résztvevőiről, bár azt is beleírtam, hogy Kimi nem biztos még. Amint letelt az egy óra, vissza is értem és legnagyobb szerencsémre Hanna is elment, így nem volt kivel összeveszni. Délután is nyugodtan dolgoztam, mígnem valamikor 4 óra tájban csöngettek. Sebastiannak érdekes vendégei érkeztek.

4. rész

Először igazán meglepett a csengő, mert Seb azt mondta, hogy csak Hanna szokott hozzá járni, ő meg nem csenget soha. Mire kiértem a nappaliba, hogy ajtót nyissak, a házigazda már megtette. És ott állt teljes életnagyságban a világbajnok finn és mellette egy csodaszép, magas, világosbarna hajú nő.

-Ennyire meglepett, hogy itt vagyok?- nevetett a férfi.

-Csak nem számítottam rád, Kimi.- mosolyodott el Sebastian is és beljebb terelte a vendégeit.

-És ez a fiatal hölgy?- nézett rám kérdőn, mikor már beértek a nappaliba.

-Ő az új asszisztensem, Ada Freistein. Ada, ők Kimi Räikkönen és Anabell Muñoz.- mutatott be minket egymásnak.

-Örvendek!- nyújtotta a kezét a bajnok, majd a nővel is kezet fogtunk.- Mi is ez a verseny, öcsi?- kérdezte a vendég, miután letelepedtek a kanapéra.

-Erről Ada többet tud mondani.

-Ada?- kérdezte a lány. Kellemesen csengett a hangja.- Le mertem volna fogadni, hogy modell vagy és annyira nem is érdekel az autósport.- nézett rám.

-Én is ugyanezt tudnám elmondani rólad.- mosolyogtam rá.

-Kimi mellett sokat tanultam.- nézett a lány a mellette ülő finnre. A szemeiből csak úgy áradt a tiszta, feltétel nélküli szerelem.

-Én pedig kislánykoromban szívesen autókáztam a bátyámmal. Zürichben van egy saját pályánk, ahol a bátyám az oktató. A hétvégére van egy verseny kiírva azok számára, akik aktív autóversenyzők, vagy a környék megrögzött gokartosai. Gondoltam, egy ilyen alkalom jól jön a pilóták számára, kikapcsolódásként. Ezért szóltam Sebastiannak, aki megkért, hogy írjak egy mailt neked.- fejeztem be az ismertetést.

-És mégis kik lesznek ott?- nézett rám Kimi.

-A környék kedvencei, meg egy-két pilóta, akiket mi hívtunk. A sajtó teljes mértékben kizárva.- mosolyodtam el.

-Ezt is meg tudjátok oldani?- lepődött meg a finn.

-Apámnak van elég pénze hozzá.- fintorogtam. Nem szerettem, ha szóba került, mert sokan kihasználtak már emiatt.

-Nehéz lehet olyan embert találni, aki nem használ ki.- jegyezte meg Anabell.

-Ha tudnád, mennyire.- sóhajtottam és lehajtottam a fejem.

-Gyere, beszélgessünk egy kicsit!- állt fel.- Addig a fiúk is meg tudnak beszélni mindent.- jött oda hozzám és kimentünk a konyhába. Kiderült róla, hogy félig spanyol, félig olasz származású, de Spanyolországban nőtt fel. Tiniként modellkedett, de végül orvos lett belőle, mert szenvedélye volt a gyógyítás. Kiminek Stefano Domenicalli mutatta be, aki nem mellesleg az édesanyjának a bátyja. Egyikük sem hitte, hogy bármi is lehet köztük, mígnem társaság hiányában az egyik partin 5 órán keresztül beszélgettek. Kimi a válása kellős közepén volt, míg Anabell egy szakítás után, így sokáig csak bizalmasokként éltek egymás mellett, mígnem néhány hónapja engedtek a kísértésnek és azóta elválaszthatatlanok. Én is elmeséltem neki a történetemet a szüleimről, a bátyámról, és a magányról, amelyet az anyagi helyzetünk okoz. Nehéz eset a családom, az biztos és ezt én is örököltem, de neki sikerült kiigazodnia rajtam. Már legalább egy órája csevegtünk, mikor a két férfi belépett.

-Látom, remekül elvagytok.- mosolygott Seb.

-Az nem kifejezés.- nevetett Anabell.- Megtaláltam a legjobb barátnőmet.

-Drága Bell, gondoltad volna, hogy sikerül megúsznod Nicole-t?- somolygott Kimi.

-Ne is említsd azt a nőt, meg az eszement pasiját se, mert felfordul a gyomrom.- fintorgott a lány. Mi, Sebivel kérdőn néztünk rájuk.

-Bells-nek volt néhány igen érdekes találkozása a mi „egyetlen és utánozhatatlan Lewis-unkkal és az ő tökéletes és elkápráztató Nicole-jával”.- nevetett vidáman a Jégember.

-Majd egyszer elmesélem.- nézett rám a lány.- Gondolom, azért jöttél,- fordult a srácok felé- hogy induljunk.

-Pontosan, kicsim.- lépett mellé a bajnok és adott egy csókot az arcára.

-Mikor találkozunk újra?- kérdezte a lány tőlem.

-Gyere el hétvégén Kimivel, én is kinn leszek.- mosolyogtam.

-És versenyzel is?- csillant fel a munkaadóm szeme.

-Nem lehet, nekem kell a statisztikát vezetni, mivel Bruno a volán mögött foglal helyet. De ha gondoljátok, zárás után megnézhetjük, mit tudok.- mosolyodtam el.

-Ez a beszéd, kishölgy.- mosolygott Kimi. Elbúcsúztak tőlünk, majd el is mentek. Mivel későre járt, én is összeszedtem magam, majd hazamentem. Otthon a bátyámnak segítettem a hétvégi előkészületekben, majd valamikor 11 után dőltem be az ágyba aludni.

5. rész

A szerda és a csütörtök igazán lassan telt. Nem volt nagyon dolgom sem, a lényeget sikerült megcsinálnom még a hét elején. Aztán pénteken reggel, mikor megérkeztem, kiabálást hallottam a konyhából.

-… De mi az, hogy nem?- ez Hanna hisztérikus hangja volt.

-Mondtam már, hogy egy versenyre megyek.- felelte kicsit mérgesen Seb.

-Én meg hetekkel ezelőtt mondtam, hogy menni akarok vásárolni.- nyafogott Hanna.- Nem mondanád le?- váltott át kérlelő hangnembe.

-Nem. Kimi is ott lesz, már megbeszéltük, hogy megyünk.- lépett az ablakhoz a férfi és kinézett. Egyből észrevettem. Intett egyet az utca felé, amit úgy értelmeztem, hogy „Tűnj el, mert a végén még Hanna neked ront”. Így gyorsan vissza is vágódtam a Ferrariba és elhajtottam. Mentem néhány kört a városban és mire visszaértem, a lány kocsija is eltűnt. Amikor benyitottam, Seb egyből előjött.- Féltem, hogy félreértesz.- mondta egyből.

-Valami olyasmi akart lenni, hogy menekülj, nem?- kérdeztem és letettem a kabátom.

-De, végülis.- mosolyodott el.- És mi a mai programod?- kérdezte vidáman, miközben a konyha felé vettük az irányt.

-Beülök az irodába és egész nap bámulok ki a fejemből.- vázoltam fel a tervem, miközben elővettem 2 bögrét a tejeskávénknak.

-Mit szólnál hozzá, ha segítenél nekem összeütni valamit ebédre? Hanna most napokig felém sem néz, így ugrott a kaja is.- fintorgott.

-Nekem tetszik.- mosolyogtam, majd miután elfogyasztottuk a reggeli tejeskávét, felmértem a terepet, hogy mit lehet csinálni. Szerencsére a hűtő teljesen fel volt töltve.- Mit szólnál, ha rakott hortobágyi húsos palacsintát csinálnánk?- kérdeztem végül.

-Az meg mi?- nézett rám meglepve.

-Egy isteni magyar kaja. Akkor tanultam, mikor ott éltem egy évig. Hidd el, ízleni fog.- mosolyogtam és együtt nekifogtunk. Megfőztük a pörköltet, majd jöhetett a palacsinták kisütése. Rengeteget nevettünk egymáson, ahogy dobáltuk a palacsintákat. A fele leesett, vagy meg sem fordult és Sebnek sikerült egyet felragasztania a plafonra, ami utána a fejére hullott.

-Nem vicces.- durcizott, mikor már egy ideje rajta nevettem.

-Bocsánat.- mondtam még mindig kuncogva és adtam az arcára egy puszit. Úgy tűnt, sikerült egy kicsit kiengesztelni. Utána közös erővel megtöltöttük a háborút túlélt palacsintákat, beleraktuk a tepsibe, majd jöhetett az öntet és irány a sütő. Ekkor néztünk végig a konyhán.

-Hát… ez egy kisebb káosz.- ült le Sebastian.- Még jó, hogy ott a mosogatógép.- pillantott a mosatlan felé.

-Akkor be is pakolok.- mosolyogtam és mindent betettem a gépbe. Pont volt még hely 2 tányérnak, így még nem indítottam el.

-Nem gondoltam, hogy főzni ennyire jó buli.- mosolygott rám.

-Nem is mindig. Például anyukámmal inkább rabszolgamunka. Ott csak az utasításait követheted és ha valami nem jó, akkor jön egy adag fejmosás.- ültem én is le.

-Veled viszont kész élvezet.

-Ezt most bóknak veszem.- feleltem és előkotortam a telefonom, mert csörgött.- Halló?...... Jaj, Pete, hát persze…… De csak ha Sebastian elenged (erre az említett egyből hevesen bólogatott)…… Az nagy meló, de megoldjuk…… Rendben, szívem, akkor délután. Szia!- köszöntem el és letettem.- Minden alkalmazottadat ilyen hamar elengeded, ha mennie kell?

-Nem, mivel te vagy az első alkalmazottam.- mosolygott még mindig. Nem értettem, hogy tud ennyire vidám lenni állandóan, de nem zavart, örültem neki.- Amúgy merre mégy?

-Egy fotózás lesz, a Red Bullnak.- gondolkoztam el.- Eljöhetnél te is.

-Én?- kérdezte meglepve.

-Nem, a dalai lámát kérdeztem.- ráztam a fejem.- Persze, hogy te. Vagy nem a Red Bull pilótája vagy?

-De… az.- felelte kissé máshol járva.- Csak… nem lesz unalmas?

-Ne aggódj, ott lesz Christian Horner is.- válaszoltam.

-Tényleg?- lepődött meg.- Akkor megyek.

Megmosolyogtam, majd kivettem az ebédünket a sütőből. Isteni volt az illata, az ízéről nem is beszélve. Seb kétszer is szedett repetát.

-Ennyire jó lett?- kérdeztem meglepve.

-Még annál is jobb.- felelte és magába tömött egy újabb adagot. A tepsi egyik felét sikeresen kiürítettük. Mindketten nagyon jól laktunk. Mivel a fotózásig volt 2 óránk, leültünk tévézni, de közben sikeresen elbeszélgettünk, így a tévé csak a háttérzaj volt. Végül fél 2-kor elindultunk, mivel otthon, Steinhausen-ben lesz a fotózás.

6. rész

A templom toronyórája éppen 2-t ütött, mikor leparkoltam egy kellemes családi ház előtt. Kétszintes volt, kívül fehérre vakolva és az előkertben csak úgy zöldellett a fű és a fák. Szó nélkül indultam befelé és Sebastian is követett. Nem is csengettem, csak beléptem. Azt hiszem, meglepte, amit látott. Ahelyett, hogy egy kellemes nappaliba érkeztünk volna, egy hatalmas műtermet láthatott. Mindenhol lámpák, kamerák, sminkes asztalok és hátterek. És megjelent a férfi, akivel telefonon beszéltem.

-Pete!- örültem meg neki.

-Édesem, szia!- indult el felém és 3 puszival üdvözölt. Azt hiszem, Sebnek egyből sikerült leszűrnie, hogy az én drága Pete-em a saját neméhez vonzódik.- Annyira boldog vagyok, hogy vállaltad. Ne mondd el a lányoknak, de te vagy a kedvencem, hisz tökéletes vagy.

-Ne túlozz, kérlek!- pirultam el egy kissé.- Lenne min változtatni.

-Szerintem is nagyon csinos vagy.- szólalt meg először a „főnököm”, mióta megérkeztünk. Ebbe még inkább belepirultam.

-Köszönöm.- motyogtam zavartan és inkább el is fordultam.- Mit kell felvennem?- néztem a fotósra.

-Fenn van, minden az öltöződben, szivi. Nagyon dögös leszel.- kacsintott. Még mielőtt valami nagy őrültséget tettem volna, gyorsan felmentem az emeletre és bezárkóztam az öltözőmbe. Egyből a hatalmas üveg erkélyajtóhoz mentem, aminek nekinyomtam az arcom. Éreztem, hogy le kell higgadnom, mert Seb aprócska mondata igen mélyen hatott rám. Be kellett vallanom magamnak, hogy egyáltalán nem közömbös számomra, de ezt nem szabad kimutatnom. Mikor sikerült visszatérni az eredeti állapotokhoz, felvettem az ágyon heverő ruhákat. Egy Red Bullos top volt, meg egy rettentően mini farmernaci. Ahogy a tükör elé álltam, észre is vettem, hogy ha rövidebb lenne, felesleges lenne felvenni, annyit mutatna. Még gyorsan belebújtam a kényelmes sportcipőbe, majd kinyitottam az ajtót és lementem. Sebastian mellett ott állt egy, a 30-as évei második felében járó, barna hajú férfi. Ő lehetett a főnöke.

-Christian, ő az asszisztensem, Ada.- mutatott be a férfinek, amint odaértem.- Ada, ő pedig Christian Horner, a csapatfőnököm.

-Helló!- nyújtotta felém a kezét és kezet fogtunk.- Azt hiszem, tegeződhetünk, mert nem vagyok én olyan öreg. És a versenyhétvégéken elég sokat kell majd csevegnünk.

-Rendben, nekem oké.- mosolyogtam rá, majd elmentem, mert jött a sminkes. A csapatfőnök igazán szimpatikus volt, pedig úgy képzeltem, hogy lesz majd egy bizonyos vonal, amit nem lépünk át. De ezt ő egyből átugrotta, mikor felajánlotta a tegeződést. És ennek nagyon örültem. Nem kaptam túl erős sminket, csak egy természetesnek tűnő, a ruhával harmonizáló kéket. A számra is csak egy kis szájfény került, a hajamat pedig kiegyenesítették és felkötötték egy egyszerű lófarokba. Úgy tűnt, ez a fotózás nem a nagyzolásról szól. Amint kész volt minden, mentem is az ezüst háttér elé és akkor Pete elkezdte igazgatni a fényeket. Ezzel telt el legalább 40 perc, majd végül elkezdődött maga, a fotózás is. Először csak néhány egyszerű képet csinált, amin azt csináltam, amit akarok. Mivel volt egy kedves mókamesterünk is, nem esett nehezemre vidáman mosolyogni. Amint vége lett az első sorozatnak (valamikor 4 után), elmentem inni egy kis vizet. Visszafelé megláttam Pete hatalmas hifi berendezését.- Szabad?- kérdeztem tőle.

-Persze, szívem, csak nyugodtan.- felelte mosolyogva, miközben a laptopján válogatta a képeket. Elkezdtem végigvenni a CD-it. Tele volt romantikussal és filmzenével. Majd végül megtaláltam, amit kerestem. Beraktam a CD-t a lejátszóba és halkan elindítottam. Csendes háttérzajként elkezdett szólni a Beatles. Nyugodtan sétáltam vissza a sminkes csaj asztalához és szemben találtam magam a meglepett Sebastiannal.

-Baj van?- kérdeztem kissé felhúzott szemöldökkel.

-Ez a zene…- kezdte és kissé furán nézett.

-Ha gondolod, cseréld ki nyugodtan.- húztam fel egy kicsit az orrom.

-Nem, eszembe sem jutott.- magyarázkodott egyből.- Csak nem hittem, hogy van a korosztályomban még egy olyan, aki szívesen hallgat Beatles-t.

-Személy szerint a kedvencem.- mosolyodtam el és a következő fél óra azzal telt, hogy ecseteltük a rajongásunkat. Utána vissza kellett térnem a munkához, amit nem szívesen tettem, mert a Sebbel folytatott beszélgetéseim igazán sokat jelentettek. De a munka ment tovább és nem is hagytuk abba egészen este 8-ig. A végére már mindenki unta, de szerencsére be tudtuk fejezni, mert szóltam a másnapi versenyről. Mire mindenem összeszedtem, fél 9 is elmúlt. Elköszöntünk Pete-től és kifelé igyekeztünk. És akkor esett le, hogy nekem még haza kell vinnem Sebit.

-Te nem akartál edzeni, amíg itt voltunk?- kérdeztem, mikor elértünk a Ferrarihoz.

-Ez jobb volt annál. Legalább sikerült még jobban megismernem téged.- dőlt neki a kocsim oldalának.- Viszont holnap verseny. És fogalmam sincs, hogy hogyan jutok én el oda 10-re.

-Mi lenne, ha nálam aludnál?- vetettem fel kissé félve.

-Nem a szüleidnél laksz?- kérdezte meglepve.

-De, azonban van egy lakásom itt, nem messze. Nem nagy, de ha sokáig dolgozom, akkor általában ott éjszakázom. És így a holnap miatt sem kellene aggódnod.

Láttam rajta, hogy fontolóra vesz minden lehetőséget és már kezdtem lemondani arról, hogy jó lesz így neki, mikor…

-Oké, menjünk!- vette fel azt a hatalmas mosolyát és beszállt a kocsiba. Én még egy pillanatig meglepve álltam, majd sikerült felfognom, hogy mit mondott, így beszálltam és elindultam a második otthonom felé.

7. rész

Az út alig volt 5 perc kocsival. Mondjuk azt is hozzá kell tenni, hogy a sebességkorlátozás sem zavart, mivel az utcán ilyenkor már nem jár senki. Ahogy megérkeztünk, láttam Sebastianon, hogy egy kissé meglepte a látvány. Mondjuk, amit a családomról meséltem neki, abból én sem egy kis lakásra számítottam volna. Pedig amikor az ember meglátta, akkor csak egy karcsú, emeletes, halványsárga épületet látott.

-Mondtam, hogy nem nagy.- jegyeztem meg, mikor elindultunk befelé. Nem felelt, csak jött utánam. A lakás valójában pont elég volt egy vagy két embernek. A földszinten volt egy kis előtér, a nappali és a konyha, az emeleten pedig 2 kisebb szoba és a fürdő. Az utam egyből a konyhába vezetett.- Kérsz valamit?- kérdeztem, miközben kinyitottam a hűtő ajtaját. Nem kecsegtetett sok jóval.

-Csak egy ásványvizet.- ült le a pulthoz. Kivettem 2 kis üveg ásványvizet, letettem elé és én is leültem. Percekig nem szóltunk semmit.

-Miért nézel ennyire?- kérdeztem meg végül, mert eléggé bámult.

-Tudod… mióta együtt vagyunk Hannaval, ami már lassan egy örökkévalóság, nem nagyon figyeltem a körülöttem lévő lányokat. Évek óta te vagy az első, akit komolyan megnéztem.- felelte halkan és a végére egészen belepirult. Meglepett, amit mondott és az is, hogy ennyire őszinte volt.

-Legalább tetszett, amit láttál?- álltam fel és elindultam az emelet felé. Mosolyt csalt az arcomra, hogy sikerült még inkább zavarba hoznom, de reméltem, hogy értette, nem kell felelnie.

-Igen, nagyon.- suttogta a srác maga elé, majd még várt néhány pillanatot, míg feljött. Épp a vendégszobában húztam fel az ágyneműt.

-Tudom, hogy nem egy nagy szoba, meg nem is királyi, de megfelel?- kérdeztem, mikor belépett.

-Nekem szuper, köszi.- mosolygott és kaptam egy puszit.

-A folyosó végén van a fürdő, a másik ajtó meg az én szobám. Ha kell valami, szólj nyugodtan.

-Oké, de szerintem nem lesz semmi.- ült le az ágyra.- Reggel mikor kezdődik a verseny?

-Maga a verseny 10-kor kezdődik, de ha netán késnénk, akkor sem kezdik el nélkülünk. Arra gondoltam, hogy elindulhatnánk 8-kor és akkor el tudunk menni hozzád is, hogy átöltözz.

-Rendben.- állt fel és odalépett hozzám.- Akkor majd reggel.- mondta és adott egy puszit.

-Szia!- suttogtam és bemenekültem a szobámba. Miután sikerült kissé megnyugodnom, elmentem tusolni, majd a szobámban feküdtem az ágyon. Hallottam, hogy ő is bement a fürdőbe tusolni, majd azt is, ahogy magára csukta a mellettem lévő szoba ajtaját. Valamikor 11 után sikerült elaludnom. Másnap pedig felébredtem fél 7-kor, annak ellenére, hogy nem húztam órát. Gyorsan felöltöztem, majd lementem a konyhába. Főztem kávét, majd szétnézve a hűtőben, be kellett látnom, hogy nem tudunk reggelizni. Gyorsan írtam egy cetlit Sebastiannak, majd elindultam a boltba, ahol sikeresen bevásároltam. Visszafelé pedig megcéloztam a kedvenc pékségemet, ahol beszereztem a frissen sütött zsemléket. Vidáman sétálgattam hazafelé, mikor valaki rám dudált.

-Siess, Kicsi, mert a végén még elkéstek.- szólt ki a bátyám nevetve a kocsi ablakán.

-Emiatt nem aggódom. Ott leszünk időben.- mosolyogtam rá, majd befordultam az utcába, ahol a házam állt. A kocsi is követett és megállt a Ferrarim előtt. A szomszéd néni kíváncsian bámult ki az ablakon.

-Látom, Marie néni még mindig nem látott minket eleget.- mormolta mellettem Bruno.

-Mi lesz majd, ha meglátja Sebastiant? Hívhatod hozzá a mentőt.- nevettem és közben kinyitottam az ajtót. Egyből a konyhába mentem, ahol összetalálkoztam az álmos főnökömmel.- Jó reggelt!- mosolyogtam.

-Szia!- köszönt kissé erőtlenül és a kávéját kavargatta.

-Kicsi! Hová tűnt az a dögös csajszi a szomszédodból?- jött be a bátyám is. Seb meg csak meresztette a szemeit.

-Férjhez ment és elköltöztek.- szedtem elő a szatyorból a rengeteg kaját. Közben a két fiú is bemutatkozott egymásnak.

-Annyi kaját vettél, mintha ide akarnál költözni.- jegyezte meg a bátyám.

-Mert ez is a célom.- feleltem nyugodtan.- Besokalltam aputól. Ideje, hogy önálló életet kezdjek.- ültem le melléjük és elkezdtünk enni. Utána összepakoltuk a cuccainkat, majd elindultunk. Bruno ment Zürichbe, mi pedig tettünk egy kis kitérőt előtte Zug felé.

8. rész

Sebastian gyorsan összeszedte, amire szüksége volt. Utána elindultunk Zürichbe, ahol a versenyt tartottuk. Egy-két ember már volt a pályán, hogy mindent előkészítsen a versenyre. Mire mi odaértünk, szinte tele volt a parkoló.

-Hová mégy? Ott volt 2 hely is.- mondta Seb, mikor a bejárat felé hajtottam.

-Oda majd beáll más.- feleltem vidáman, majd leparkoltam szinte az ajtóban. Ahogy kiszálltunk, a srác észre is vette a nevemre kiállított táblát. Elindultunk befelé a tömeg sodrásában. Éreztem, hogy valaki megfogja a kezem. Hátra is fordultam.

-Csak nem szándékozom eltévedni.- mosolygott a főnököm. Nem feleltem, csak mentem tovább. Útközben észrevettem Anabellt is, aki Kimi mellett ácsorgott és a fejét forgatta. Szerencsére gyorsan észrevett, és mikor intettem, hogy jöjjenek, nem tétováztak. Nagy nehezen kiértünk egy kihalt folyosóra, ahol üdvözöltük is egymást.

-És most hol is vagyunk?- nézett körbe a világbajnok.

-A tulajdonosok privát folyosóján, belépés csak VIP-vendégeknek.- jött felénk a bátyám.- Bruno Freisten vagyok, Ada bátyja. Itt is a mai program.- adta a srácok kezébe a papírokat, majd végül én is kaptam.

-Itt van Nick Heidfeld?- kérdezte Bell, miközben Kimi ölelésében szemlélte a listát.

-Régi jó barátom és pont ott volt, mikor szervezni kezdtem. Eszembe sem jutott kihagyni.- mosolygott a bátyám, majd elindult kifelé, de az ajtóból még visszafordult.- Hugi, majd intézed a srácok sorsát.- vigyorgott rám, majd tényleg kiment az emberekhez. Amint becsukódott mögötte az ajtó, a 2 fiú arca egyből grimaszra húzódott.

-Tudom, tudom.- emeltem fel védekezően a kezem.- De olyanok, mint a testvérek.

-Ha muszáj…- motyogta a finn, majd elindultunk az öltözőkhöz. Mindketten kaptak egy-egy szobát, majd én is elmentem átvenni a ruhámat. Felvettem egy fehér versenyoverallt, a hajamat összekötöttem, utána pedig irány ki, a tömegbe. Meg is találtam a bátyám.

-Kellene a vezérlő kulcsa.- mosolyogtam rá aranyosan.

-Mégis minek?- kérdezte meglepve. Egy adag csaj állt körülötte. Hát igen, egy nagy casanova volt.

-Talán, mert anélkül nem tudok bemenni és nem tudom a versenyt koordinálni.- grimaszoltam. Végül csak megkaptam a kulcsot, így fel is mentem az üvegterembe, ahonnan tökéletesen láttam a pálya minden egyes pontját. Egy pillanatig csodáltam, majd bekapcsoltam a gépeket. Ekkor kopogtak és belépett 2 férfi.

-Miss Freisten, a bátyja küldött minket. Azt mondta, hogy a vendégeinek kellene beállítanunk a gépeket.- mondta a magasabb.

-Szuper! Martin, ismeri maga Kimi Räikkönent és Sebastian Vettelt?- kérdeztem.

-Ez csak természetes, kisasszony.- mosolygott.- Nincs is jobb pilóta, mint a Jégember.

-Akkor keressék meg őket és mondják azt, hogy én küldtem önöket. Ha meg nem hisznek maguknak, küldjék fel őket nyugodtan.- ültem le egy kényelmes székbe. A két férfi távozott, én pedig elkezdtem megnyitni a kellő programokat a számítógépeken. Nem telt el 2 perc, mikor megint kopogtak.

-Nincs szükséged egy kis segítségre?- dugta be a fejét az ajtón egy rövid, barna hajú srác.

-Téged is lehet még látni, öcsi?- fordultam felé mosolyogva.- Hogy-hogy nem versenyzel?- érdeklődtem.

-Tudod, így nem olyan egyszerű.- jött beljebb és ekkor láttam meg a törött karját.

-Nagy buliból maradsz ki, Fabian.- sóhajtottam, majd letelepedett mellém és ketten kezdtük el szervezni a versenyt. Szép lassan eljött a 10 óra. Ekkor a kezembe vettem a mikrofont és elkezdtem a verseny konferálását.

-Köszöntök mindenkit a 3. alkalommal megrendezett Száguldáson!- kiáltottam, mire odalenn örömujjongásban tört ki a tömeg.- Szokásunkhoz híven nincs jelen semmilyen média. A versenyen a megszokott szabályokat alkalmazzuk, a vitatott eseteket egy 5 főből álló szakmai zsűri dönti el. A mai versenyt a szokásokhoz híven az előző szezon nyertese és az egyik profi autóversenyző párharca nyitja. Fogadják szeretettel a 123 ponttal a szezont megnyerő Peter Schneidelt és a 2007-es Formula-1-es világbajnokot, Kimi Räikkönent!- harsogtam és a végére ismételten hatalmas üdvrivalgás tört fel. A pályán közben megjelent a 2 autó. Peter egy fekete overallt viselt fehér bukóval, Kimi a megszokott overallban és bukóban lépett a pályára. Mentek egy felvezető kört, majd jöhetett a verseny. Nem volt hosszú, mindössze 5 kör, mivel rengetegen neveztek és ahelyett, hogy 8-10 főt indítottunk volna egyszerre, a párharcokon volt a hangsúly. Így kezdődött a mi versenyünk, ami egy eseménydús napnak volt az eleje.

9. rész

Nem nagyon kellett aggódnom, mivel Kimi, Sebastian és Bruno is simán vették az akadályokat. Időközben azért akadt néhány helyzet, amikor össze kellett hívni a szakmai zsűrit. Ez azt jelentette, hogy a 3 fiú, az unokaöcsém, Fabian és én magam ültünk le megbeszélni az eseteket. Szerencsére mindig egyezett a véleményünk, így nem kellett sokáig vitázni. Időközben Anabell is felköltözött mellém, a vezérlőbe, mivel Kimi minden idejét elvette a verseny. Sikerült még jobban megismernünk egymást és az is kiderült, hogy elég sok mindenben egyezik az ízlésünk. Délben volt egy órás ebédszünet, ekkor mindenki, aki lényeges személy, beköltözött a tárgyalóba enni. Ott volt mindhárom F-1-es pilóta, mi hárman, Freistenek, és Anabell. Vidáman, poénkodva ettünk, mikor megcsörrent a telefonom.

-Halló!- vettem fel nevetve. A bátyám éppen az előző néhány pillanatban csikizett meg és sikeresen kikötöttem Seb ölében, aki csak mosolygott a dolgon.

-Szia, Ada, Jane vagyok.- szólt egy szintén vidám nő, valószínűleg kintről, mert hatalmas volt a háttérzaj.

-Szia, csajszi! Mondd, miben tudok segíteni?- kérdeztem, miközben felálltam.

-Merre vagy? Ebben a tömegben meg sem próbállak megkeresni, mert úgysem sikerülne.- mondta, vagyis inkább kiáltotta.

-Hátul vagyunk a tárgyalóban. Gyere nyugodtan, várunk!- mondtam és mindketten letettük.

-Kinek vagy ilyen fontos ebédidőben?- kérdezte a bátyám.

-A Jane Müller név mond valamit?- kérdeztem, miközben leültem az egyik székre és folytattam az ebédemet.

-Arra a flúgos csajra gondolsz, aki mindig veled volt?- kérdezte Nick.

-Már megbocsáss, de nem volt soha flúgosabb, mint én.- húztam ki magam nevetve.

-Mondjuk az is igaz, hogy a suli legdögösebb csajai voltatok.- szólt bele Fabian.- És egyáltalán nem flúgosak.- vett minket a védelmébe.

-Köszönjük szépen.- lépett be a lány. Csokoládébarna haja lágy hullámokban omlott a vállára, farmert és fehér pólót viselt, valamint vidáman mosolygott mindenkire.- Jane Müller vagyok, Ada legjobb barátnője.- mutatkozott be, majd helyet is foglalt mellettem. Unokaöcsém még mindig csak őt bámulta. Bár sosem vallotta be, tuti, hogy teljesen bele van zúgva a lányba.

-Isten hozott köreinkben, te elkóborolt bárányka.- mondta nevetve Bruno.- Merre jártál?

-Kérlek szépen, bátyus, Londonban tengettem a mindennapjaimat, de mostanra végképp unalmas lett nélkületek.- felelte Jane halálosan komolyan.

-Látom, nincs hiány a viccből nálatok.- súgta a mellettem ülő Seb.

-Nem is lenne vidám az életünk, ha ez nem így működne.- feleltem halkan.- De ha gyakrabban jársz ebbe a társaságba, akkor majd megszokod.

-Ez rajtad is múlik.- felelte igen halkan. A leheletét a nyakamon éreztem és teljesen beleborzongtam. Muszáj volt elhajolnom tőle, annyira a bűvkörébe kerültem. Időközben a többiek már Bruno csajozási szokásait elemezték. Szerencsére gyorsan felvettem a fonalat és én is bele tudtam szólni a csevejbe. Majd eljött az 1 óra és folytatódott a verseny. Kialakult a legjobb 16, majd a legjobb 8, végül délután 4-re a legjobb 4 mezőnye. Nem lepett meg, hogy mind a négyen a mi köreinkből valóak. A bátyám Kimivel, míg Seb Nickkel küzdött a döntőért. Természetesen a világbajnok és a jövő világbajnoka nyert. A döntőben pedig annyira nem bírtak egymással, hogy pontosan egyszerre érkeztek a célvonalhoz, még a célfotó sem segített, pedig az is volt. Így két győztest arattunk, valamint Nick összekaparta a második helyet, így Bruno lett a 3. Mire kiürült a pálya, 7 óra is elmúlt.

-Azt hiszem, ma már nem szívesen szállnék gokartba.- mondtam, mikor csak a kis csapat maradt.

-És akkor mi lesz azzal, hogy összemérjük az erőnket?- kérdezte Kimi.

-Ne aggódj, nem felejtem el.- mosolyogtam és elindultunk kifelé.

-Ünnepelni mikor fogunk?- kérdezte közben Jane. A fiúk meglepve fordultak felé.- Nyertetek, nem? Illik megünnepelni.

-Tőlem mehetünk.- rántotta meg a vállát Kimi és Seb. Bell, Bruno és Fabian sem ellenkezett, egyedül Nick nem csatlakozott, mivel otthon várták a gyerekek. Együtt mentünk el a lány házába, ahol lepakoltuk a cuccunkat és mindenki átöltözött, majd irány Zürich egyik legfelkapottabb klubja, ahol régi ismerősként üdvözöltek minket és alig léptünk be, már asztalunk is volt. Nevetgélve ültünk le és rendeltük meg az első kört.

-Ez volt a törzshelyetek?- kérdezte Seb tőlem.

-Miből gondolod?- néztem rá mosolyogva.

-Előre köszönnek, szabad asztallal fogadnak, tudják, mit iszol…- sorolta a dolgokat mosolyogva.

-Valahol el kellett tölteni a szabad szombatokat gimnazistaként, meg utána a továbbképzés alatt is. És ha megtehetjük, miért ne menjünk olyan helyre, ahol mindig jó buli van?- vettem fel a poharam és inni akartam, de a mozdulatom útközben megállt. És nem csak az enyém, hanem a Jane-é is.