Love from the past

48. rész

„2013. március 18., hétfő

Most, hogy mindenki alszik a hazafelé tartó repülőn, le tudom írni az előző éjjel pillanatait. Mondjuk, nem csodálom, hogy kidőltek. Apu ünnepelt rendesen, Sebnek meg hosszú volt az éjszakája velem. Ami életem egyik legcikibb, mégis legszebb éjjele volt.

Valamikor fél 1 után jöttünk el a buliból. Apu és Sebastian mellett én is bemehettem. Ők ittak, én nem részben a gyógyszereim miatt, részben azért, mert nem nagyon próbáltam még az alkoholt. Sportolóként soha nem jutottam igazán olyan helyzetbe, hogy igazán akartam volna inni.

Seb csak annyi alkoholt fogyasztott, hogy kicsit többet mosolygott, de nagyon vigyázott rám - szerintem apu megbízásából is részben. Így is meglepett, hogy nem kellett elpakolnom abból a szobából, tehát az egész hétvégét együtt töltöttük.

-Azért jól érezted magad?- kérdezte Seb, amikor becsukta utánam az ajtót.

-Még kissé rosszul viselem az ilyen cipőt- emeltem mega magas talpú szandálomat. - De egy zuhany szerintem segít.

-Addig én elpakolom a dolgaim- kaptam egy csókot.

Tény, hogy ő még kissé szét volt pakolva, míg az én dolgaim rendszerezett módon hevertek a táskámban. Összeszedtem a zuhanyozáshoz szükséges dolgaimat és elvonultam. A meleg víz megnyugtatott és kissé el is álmosított. A hajamat felkötöttem, belebújtam a rövidnadrágomba és a pólóba, amit még a születésnapomkor vettem kölcsön Sebtől és tisztán, jó illatúan csoszogtam ki a hálóba.

-Hmmm- futottam bele Basi karjaiba. - Imádom ezt a barackillatot.

-Én is kedvelem- jegyeztem meg, mialatt kényelmesen bújtam a karjaiba.

-Gyere- kapott fel és fektetett az ágyra. - Azt hiszem, ezt megengeded nekem- mosolygott rám, majd a kezébe vette a lábam és masszírozni kezdte.

Teljesen ellazultam, megmentő volt a masszázs, amit kaptam. Sajogtak a lábaim, régen terheltem ennyire a lábaimat, nagyon jól esett minden mozdulata. Lehunytam a szemeimet és élveztem a dolgot. A görcs kezdett szépen eltűnni a lábaimból.

-Jobb?- feküdt mellém nagyjából negyed óra múlva.

-Újra használhatónak érzem a lábaim- fordultam felé.

Csak néztük egymást. A keze a derekamra siklott, éreztem, ahogy a tenyere égeti a bőröm a pólón keresztül is. Még közelebb csúsztam hozzá. Szinte teljesen összesimultunk. Óvatosan megcirógattam a nyakát, amire egy mosoly volt a válasz. Végigsimított az arcomon és megcsókolt. De ez nem egy olyan kis apró csók volt, mint a korábbiak. Nem álltunk meg néhány ölelés és csók után. Nem hagytam.

Igyekeztem teljesen hozzá préselni magam, amennyire csak lehetséges. A kezeim először csak a póló felett, majd már alatta simítottak végig újra és újra a hátizmain. Az ő kezei csak lassan mozdultak meg, sokáig csak a derekamon pihent, majd onnan a csípőmre, a fenekemre, a combomra kalandozott. Halkan felnyögtem, amikor kissé belemarkolt a fenekembe.

Szinte végig én voltam a kezdeményező. Egyre többet akartam. A kezem a mellkasára, majd a hasára tévedt, az ujjaim és a tenyerem alatt éreztem, ahogy az izmai összehúzódnak. Nem mertem kinyitni a szemem, fogalmam sem volt, hogy ő engem néz vagy ő is csak élvezi, ami történik közöttünk. Hangosan kalapáló szívvel döntöttem el, hogy ideje még tovább lépni.

Remegett a kezem, amikor becsúsztattam a kezem a nadrágja alá. A pólóm alatt az oldalamon fekvő keze azonnal megdermedt. Nem hagytam, hogy abbahagyja a csókokat, azokból merítettem erőt mindenhez, amit tenni akartam. Mert némi bátorsággyűjtés után az alsónadrágja alá bújtattam a kezem és megérintettem a férfiasságát.

-Kaisa!- szakadt el tőlem Seb és szinte kirántotta a kezem a nadrágjából. - Elég volt!

-Nem akarsz?- suttogtam magam elé és lassan kinyitottam a szemem.

-Te nem akarod ezt- jelentette ki és hátrébb csúszott.

-De… én… én igen…- rebegtem magam elé.

-Nem- nyúlt óvatosan felém és felültetett. - Nézz rám!- emelte meg a fejem. - Nem fogok azért lefeküdni veled, mert Hanna miatt valahol belül egy kényszert érzel arra, hogy felnőtt nőként viselkedj. Még nem vagy készen.

-De, készen állok!- jelentettem ki, mialatt a görcsösség, amit eddig észre sem vettem, megszűnt.

-Nem, kicsim- kelt fel az ágyról. - Ez egy fontos dolog. Azt akarom, hogy pozitív emlékeid legyenek arról, ami közöttünk történt. Túl sokan kapkodják el. Én is elkapkodtam tinédzserként. Neked ezt nem fogom hagyni- guggolt le az ágy mellé. - Akarlak, kívánlak, érezhetted- nézett a szemembe, mire fülig pirultam. - De kivárom, hogy ne csak a tested, hanem a lelked is készen legyen minderre.

Fogalmam sem volt, mit is válaszolhatnék. Hiszen én azt hittem magamról, tényleg készen vagyok arra, amire készülök. Amíg nem mondta ki, nem vettem észre, hogy a lelkem mélyén hatalmas harcot vívott az eszem a szívemmel. Az, hogy még az úszás miatt elkezdtem szedni a fogamzásgátlót korábban, nem jelenti, hogy egyből érett lettem a szexhez. Seb ezt mérte fel. És mindezzel megmentett attól, hogy olyan hibát kövessek el, ami talán a kapcsolatunkba is kerülhetett volna.”

***

(Sebastian szemszöge)

Bahrain után éjszaka értünk haza és Kaisa nálam maradt. Négy futamon voltunk túl, ebből kettőt nyertem meg, köztük az utolsót is. Kimi ment haza, Mila a 8. hónapban tartott, bármelyik pillanatban megérkezhettek az ikrek. Csak reméltük, hogy minden rendben lesz, ezért mindenki igyekezett figyelni a kismamát, hogy betartson minden orvosi utasítást.

Korán felébredtem. Éjjel 2 után értünk haza, én mégis ébren voltam már reggel fél 8-kor. Valamiért kiment az álom a szememből. Ültem az ágyon és néztem a mellettem fekvő lányt. Ausztrália után csak most, Bahrain-ben volt megint kinn velünk. Igyekezett pótolni a suliban, haladni, a futam előtt fejezte be a vizsgáit, amik nagyon is jól sikerültek. Büszke voltam rá, tudtam, hogy mennyire nehezen küzdött meg azzal, hogy nem úszhat versenyszerűen többé.

Azokban a pillanatokban, amikor mellettem feküdt ilyen ártatlanul, mindig úgy éreztem, hogy helyesen cselekedtem, amikor nemet mondtam arra, hogy lefeküdjek vele Melbourne-ben. Persze, a dolog nem maradt annyiban, Kaisa rengeteget próbálkozott. Minden alkalommal kicsit tovább jutottunk, kicsit közelebb ahhoz, hogy megtörténjenek a dolgok. Mégis, féltem, hogy bántanám, hogy fájdalmat okozok neki, hogy vége lenne, ha teljesen megkapom őt.

Nagyjából egy órát elmélkedtem mellette ülve, figyelve a rezdüléseit, amikor felkeltem és eldöntöttem, hogy lemegyek az edzőterembe. Készítettem magamnak egy gyümölcsturmixot és azzal együtt vonultam le a gépek közé. A fülembe dugtam a fülhallgatót és a futáshoz összeállított zenemixet indítottam el. Beprogramoztam a futógépet és igyekeztem levezetni az energiáimat, amelyeket az emésztett fel, hogy távol tartsam magam Kaisától.

Futottam, súlyzóztam, majd az evezőpadra ültem át. Nem néztem az órára, csak ki akartam hajtani magam minél jobban. Férfi voltam és nem tagadtam meg, hogy mint nő, kívánom a barátnőmet, napról napra egyre jobban.

-Nem kellene szusszannod?- vette ki a fülemből a fülest szerelmem.

-Szia!- mosolyogtam fel rá. - Csinos vagy- dicsértem meg. Egy hosszú, csíkos ruhában állt előttem.

-Mióta vagy ébren?- nyújtott felém egy törölközőt és egy ásványvizet.

-Korán ébredtem- töröltem meg az arcom. - Köszi! Amúgy nem akartalak felébreszteni.

-Mint látod, nem sikerült- ereszkedett le mellém. - Fél 11 van.

-Oh- lepődtem meg.

-Menj, zuhanyozz le!- ölelte át a nyakam. - Utána csinálunk valami ebédet, jó?

-Rendben- húztam magamhoz és megcsókoltam.

Együtt mentünk a nappaliba, majd én a szobám felé vettem az irányt. Gyorsan ledobáltam a cuccaimat, majd beálltam a forró zuhany alá. A sugár felé fordítottam az arcom, és élveztem, ahogy az apró vízcseppek ezrei záporoznak rám. Minden eltelt perc után egyre inkább éreztem, hogy mennyire elfáradtam, mindez azonban jóleső fáradtság volt. Hirtelen ugrottam meg, amikor megéreztem a puha ujjakat a mellkasomon.

-Kaisa!- nyögtem fel ijedtem. - Kérlek, menj ki!- szűrtem ki a fogaim között az önmegtartóztatásom utolsó szálaiba kapaszkodva.

-Nem- kaptam a pimasz feleletet.

-Kaisa!- fordultam felé.

-Pofa be és csókolj!- rántott magához teljesen és az ajkai máris megtalálták a számat.

Az egész egy pillanat volt. A selymes bőr hozzásimult az enyémhez. Először láttam és éreztem őt teljesen meztelenül. Először volt, hogy nem tudtam neki nemet mondani. Talán nem is akartam mást, csak őt.

***

(Kaisa szemszöge)

Délután 3 elmúlt, amikor megjelentünk otthon. Igyekeztem minden egyes porcikámmal, hogy ne vigyorogjak állandóan, de nem volt egyszerű rejtegetni a boldogságomat. Szárnyaltam testileg és lelkileg is. Persze, az élményeim nem voltak a regények és filmek idilli képeihez hasonlóak abból a szempontból, hogy bár tökéletes pillanatokat töltöttünk együtt, a fájdalom elkerülhetetlen dolog volt. Azonban az a néhány pillanat mintha nem is létezett volna.

-Mit mondasz, ha megkérdezik, mitől ragadt a mosoly az arcodra?- karolt át Seb.

-Attól, hogy te nyertél, apa is a dobogón állt, itthon vagyok és heteken belül nagy és okos nővér lehetek- soroltam az érveimet. - Csak boldog vagyok.

-Ezt örömmel hallom- nyomott egy csókot a fülem mögé. Már nyúltam az ajtó kilincséért, amikor az kitárult előttem. - Nagyi?

-Jönnek a testvéreid- mondta egyszerre idegesen és izgatottan.

-Mi? Most?- kerekedtek el a szemeim.

-Kimi, siess!- hallottam meg anya hangját, majd a következő pillanatban láttam is őket. Apu hozta kifelé anyát a házból a karjaiban.

-Kaisa, fejezd be a csomagolást, utána gyertek!- szólt nekem apu útközben, míg anyu meg sem tudott szólalni.

Beviharzottam a házba, egyenesen a szüleim hálójába. Valószínűleg pont a dolgaikat csomagolták a kicsiknek, azt a csomagot, amit a kórházba akartak vinni. Fogtam a bőröndöt és tovább rendezgettem az ágyon heverő és félig benne lévő holmikat.

-Nincs még korán?- hallottam meg Sebet.

-Nem tudom, azt hiszem, már nincs- álltam meg egy pillanatra. - Úgy rémlik, anya azt mondta, hogy ilyenkor már nem lesz gond, ha megszületnek. Plusz lehetett számítani arra, hogy előbb jönnek.

-Legyünk pozitívak- lépett mellém Basi és segített a pakolásban. Mindösszesen fél óra kellett, hogy készen legyünk.

-Várj!- állítottam meg, amikor már kifelé tartottunk. - Az ajándékuk!

-Még meg sem születtek, te már elkényezteted őket- hallottam magam mögött a nevetését, mialatt a szobámba mentem. A két kicsi sapkával együtt siettem vissza és indulhattunk a kórházba.

***

(Kimi szemszöge)

Este 8 volt, amikor beléptem a kórterembe. Még mindig alig tudtam elhinni, hogy öten vagyunk és mindenki egészséges. Antti és Anneli még inkubátorban voltak, tekintettel arra, hogy a 34. hétben születtek. Azon kívül, hogy mindketten alig voltak kicsit nehezebbek, mint 2 kg, minden teljesen rendben volt velük. És a mamával is.

-Szia!- simítottam végig Mila arcán, miután mellé ültem az ágyon.

-Szia!- mosolygott rám bágyadtan.

-Sajnálom- fogtam meg a kezét, hogy utána megcsókolhassam.

-Mit?- ráncolta a szemöldökét.

-Azt, hogy nem szülhetted meg őket természetes úton. Hogy nem lehettem veled- vallottam be. Fogalmam sem volt, mindez mennyire fogja megviselni.

-Így volt rendben- sóhajtott fel. - Nekik így volt a legjobb. Kaisával átélhettem, milyen is a szülés természetes szépsége. Azt hiszem, hogy nincs hiányérzetem. Talán csak te- mosolygott tovább.

-Olyan gyönyörűek- hajoltam oda hozzá és nyomtam egy csókot a homlokára. - Akárcsak a mamájuk.

-Nemsokára otthon lehetünk- sóhajtott fel. - Most csak arra vágyok. Most két és fél hétig itt leszel velünk te is.

-Nem akarok futamokra járni, mikor te itt vagy két pici babával, akiknek én vagyok az apja- vallottam be.

-De itt vagyok én is- szólt bele Kaisa. - Meg a nagyi. Anya egy pillanatig nem lesz egyedül, ezt megígérem neked.

-Látod? Néhány napot kibírunk, utána meg úgyis jöttök haza- kontrázott Mila azonnal.

-Van egy kis ajándék a testvéreimnek- szólt a lányunk. - Nem játékot hoztam nekik, valami olyat akartam, ami később is megmaradhat, ha elrakjátok- nyújtott felénk egy kis csomagot.

Elvettem és odaadtam Milának, aki kibontotta a kis meglepetést. Kaisa arcán láttam a hatalmas izgalmat, amit a véleményünk okozott. De hogyisne imádtuk volna? Hiszen két csodaszép sapka volt a két csodaszép babánknak a csodaszép nővérüktől. A tökéletes ajándék a tökéletes embertől.