Az élet nehézségei

10. rész

Ugyanazt a pontot fixíroztuk mind a ketten. A többiek hiába szóltak hozzánk, nem reagáltunk.

-Most tényleg azt látom, akire gondolok?- kérdezte a lány.

-Akkor tényleg itt van? És nem csak álom?- kérdeztem én is. Összenéztünk és hatalmas nevetésbe törtünk ki.

-Mi ilyen vicces?- kérdezte Fabian.

-Emlékszel a focicsapat kapitányára, Thomasra?- néztem rá.

-Arra gondolsz, aki azt képzelte magáról, hogy a világ legjobb pasija és mindig fel akart téged szedni?- mosolyodott el.

-Pontosan. Nézd csak meg, mi lett belőle.- mutattam oda, ahová eddig bámultunk. Egy magas, vékony, fekete hajú, vastag keretes szemüveges pasi állt a pult mögött és mosogatott.

-Eddig ez a hónap vicce.- mondta nevetne Jane.

-Az meg ott az évezred legnagyobb vicce.- szólalt meg Kimi és a táncparkett felé mutatott. Lewis Hamilton és az ő Nicole-ja vonaglottak mindenki előtt. Mindenkiből kitört a nevetés.

-Nem mutatjuk meg, hogy hogyan kell kulturáltan szórakozni?- kérdezte Anabell és már húzta is párját a parkettre. Velük egy időben Bruno is elindult becserkészni valakit az estére.

-Jane, esetleg…- kezdte kissé félve Fabi.

-Mehetünk.- pattant fel a lány és kettesben maradtam a főnökömmel.

-Ada, van kedved táncolni?- nézett rám a srác. A kék szemei teljesen elkápráztattak.

-Szabad ilyet abban a helyzetben, amiben mi vagyunk?- nyögtem ki nagy nehezen.

-Most, mint barát kérdezlek. Ha lehet, akkor a munkaidőd lejártával felejtsük el, hogy együtt dolgozunk, jó?- állt fel és a kezét nyújtotta.

-Rendben.- nyögtem ki nagy nehezen és követtem. Csatlakoztunk a kis társasághoz és nem messze az álompártól mi is jól éreztük magunkat. Végül csak észrevettek minket.

-Jééé! Ti még éltek?- kérdezte vigyorogva.

-Téged sem nyelt még el a Föld?- kérdeztem vissza Seb öleléséből. Éppen egy lassabb szám ment és kellőképpen egymáshoz voltunk simulva.

-Kicsikém, ne próbálkozz! Fiatal vagy még te ahhoz, hogy minket megsérts.- szólt közbe Nicole.

-Te meg nem vagy kissé öreg ahhoz, hogy ilyenekkel foglalkozz?- kérdezte Jane.- Kimi, Bell, ti ezt ne vegyétek magatokra.- súgta az említetteknek.

-Ne merd sértegetni a cicamicámat!- lépett előrébb a pilóta.

-Ugyan, nem kell mindent magadra venni.- szólt bele Seb.

-Látom, lecserélted a kis barátnőcskédet.- nézett végig rajtunk.

-Nincs hozzá semmi közöd.- felelte a srác közömbösen. Teljesen meglepett, hogy még csak nem is tagadta.- Jobb lenne, ha azzal foglalkoznál, hogy a barátnőd meg tudjon állni a lábán.

Ami igaz, az igaz, Nicole-ban elég nagy mennyiségű alkohol lehetett, mert nemigen álldogált a lábán. Annak köszönhette, hogy még nem bukott orra, hogy a pincsikutyája tartotta.

-Kicsi mézescsókom, mi történt veled? Jól vagy?- vette egyből a karjaiba a támolygó nőt, majd le is léptek. Mi pedig még vidámabban nevetgéltünk, mint eddig. A következő lassú szám alkalmával már reflexszerűen bújtam oda Sebastianhoz, aki szorosan ölelt. Éreztem a leheletét a nyakamon és hogy egyre gyorsabban veszi a levegőt. Már önmagammal sem foglalkoztam, mert tudtam, hogy esélyem sem lesz ellenállni neki. De miért is tenném meg, hogyha szeretem? Éppen ezzel a kérdéssel vitatkoztam fejben, mikor éreztem, hogy lágy csókot lehel a nyakamra. Az egész testem beleremegett. Nem tudtam, hogy készen vagyok-e a folytatásra, csak azt, hogy nem tudok nemet mondani a férfinek, aki a karjaiban tart.

-Tudom, hogy nem szabadna ezt tennünk.- súgta a fülembe Seb, majd rám nézett.

-Mégis megtesszük.- feleltem minden erőmet összeszedve. Erre nem felelt, csak nézett rám. Nem tudom, meddig állhattunk így, egymást nézve, de a következő lépése az volt hogy megcsókolt. Mintha felébredt volna a testem és a lelkem, mikor az ajkai az enyémet érintették. Éreztem, ahogy a vér végigszáguld az ereimben és ahogy a szívem egyre hevesebben ver. De nem csak az enyém. A testünk egymáshoz simult és tudtam, hogy Sebastian is legalább ugyanazt érzi, amit én.

-Nem lesz ebből baj?- kérdezte Anabell tőlünk kissé távolabb.

-Hidd el, meg fogják bánni.- mondta neki Kimi.- Pedig nem kellene.

-Sokat fognak még szenvedni.- jegyezte meg a nő.

-De mi mindig ott leszünk velük, hogy segítsünk nekik.- mondta a Jégember és közben védelmezően és szerelmesen ölelte magához a barátnőjét.

11. rész

Reggel fáradtan ébredtem. Az első pillanatban még azt sem tudtam, hogy hol vagyok, utána viszont szép lassan megismertem a szobát. Mikor a továbbképzésre jártam Zürichben, akkor laktam ebben a házban. Jane házában voltunk és pont akkor utazott el, mikor nekem elkezdődtek az óráim, így itt laktam. Barátnőm mondta, mert legalább volt valaki, aki figyelt a házára. A szoba, amiben feküdtem, az pedig az volt, ahol akkoriban laktam. Még néhány pillanatig feküdtem, majd kimásztam a fürdőbe és megpróbáltam életet verni magamba. Letusoltam, majd felöltöztem. Végül vettem egy nagy levegőt és lementem a földszintre. A konyhában csak Jane-t láttam.

-Szia!- köszöntem halkan.

-Szia! Hogy vagy?- kérdezte vidáman.

-Köszi, jól.- ültem le.- Többiek?

-Anabell, Kimi és Sebastian úgy egy órája mentek el, Bruno és Fabian meg épp az előbb.- rakott le elém egy csésze kávét, meg egy borítékot.- Seb kért meg rá, hogy adjam oda.

-Köszi szépen!- mondtam és elkezdtem kibontani a borítékot. Egy levél volt benne.

„Drága Ada!

Ahogyan tegnap mindketten megjósoltuk, hiba volt. Ne kérd soha, hogy bánjam meg, mert nem fogom. Tudom, hogy te is akartad és én is. Be kell vallanom, hogy Hanna mellett igazán szürkék a napjaim, de mióta te megjelentél, ismételten tudom, hogy mik azok a színek. A fotózás után megkérdezted, hogy tetszett-e, amit láttam. Akkor nem hallhattad a válaszom, úgyhogy most elmondom. Rég láttam annyira szép lányt, mint te. És ez nem csak a külső szépség, bár a szememben sokkal szebb vagy, mint bármelyik másik nő. De emellett ott van az a belső szépség, amit minden pillanatban sugárzol. Valami olyat ébresztettél fel bennem, amit eddig még nem ismertem. Szeretem Hannát, de kezdem úgy érezni, hogy nem fog örökké tartani. Remélem, hogy azért magam mellett tudhatlak. Ne feledd, hogy nekem mindig mindent elmondhatsz!

 Sebastian”

Éreztem, hogy az éjszaka történtek még nem változtattak meg mindent. Benne még nem. Bennem viszont minden kitisztult. Teljes mértékig tisztában voltam azzal, hogy szeretem őt. De Hannatól soha nem fogom elválasztani. Akarattal legalábbis nem. A szavai viszont reménnyel töltöttek el. Mivel 11 múlt, elköszöntem barátnőmtől, majd hazafelé vettem az irányt. A nappaliban meg is találtam a szüleimet.

-Sziasztok!- mentem be. Apám az újságot olvasta, anyu pedig éppen hímzett valamit.

-Milyen volt a tegnap, kincsem?- nézett rám anya.

-Csak olyan, mint mindig. Beszélhetnénk?- kérdeztem. Szerencsére értették a célzást, így mindketten abbahagyták azt, amit csináltak.

-Nem ülsz le?- kérdezte apa.- Rossz nézni, hogy ott ácsorogsz.

-Gyorsan befejezem. Csak azt akarom mondani, hogy elköltözöm a lakásomba.- jelentettem ki, majd el is indultam a lépcső felé.

-De mégis miért?- kérdezték egyszerre.

-Már felnőtt vagyok, ideje a saját életemet élnem.- feleltem már a lépcsőn felfelé haladva és ezzel a témát lezártnak tekintettem. Bementem a szobámba, előkaptam a bőröndjeimet és elkezdtem belepakolni a ruháimat. Mikor ezekkel végeztem, jöhettek a kis kacatok, amik igazán sokat jelentettek. Két dobozba azok is belefértek. Mire mindennel készen lettem, elmúlt este 8 is. (Azért azt hozzá kell tennem, hogy a bátyám eléggé nagy hátráltató tényező volt számomra. Meg az a rengeteg kaja, amit belém akart diktálni… de azért álltam a sarat. J) A késői időpont ellenére mindent bepakoltam a Ferrariba és elindultam haza. Ez volt az egyetlen olyan autó, ami a nevemre volt íratva, így büntetlenül furikázhattam vele. A késői időpont ellenére a szomszéd néni a függöny mögül leselkedett. Nem nagyon zavart. Bevittem minden cuccot, majd a bőröndöket felcipeltem az emeletre is. Kipakolni már nem volt energiám, ezért inkább csak gyorsan letusoltam és bedőltem az ágyba aludni.

12. rész

Reggel az órám időben keltett, hiszen mennem kellett dolgozni. Szép lassan összeszedtem magam, majd beültem a kedvenc kávézómba enni. Itt viszont addig szöszmötöltem, hogy sikerült fél órát késnem. Épp csak arra volt időm, hogy bekapcsoljam a kocsi riasztóját, mikor meghallottam Hannát.

-Mégis merre jártál a második munkaheted kezdetén? Vagy nem ismered az órát?

Földbe gyökerezett a lábam, ahogy meghallottam a hangját. Nem segített abban, hogy a reggelem kellemes legyen, az biztos.

-Elnézést!- motyogtam és elindultam felé.

-Állj csak meg egy percre!- kapta el a karom, ahogy mellé értem.- Hogy képzeled, hogy…

-Hanna, higgadj le!- hallottam meg azt a kellemes hangot, amire vágytam. Seb jelent meg az ajtóban frissen.- Nincs semmi gond abból, hogy Ada később jött, mert rugalmas a munkaideje. És nem dőlt össze a világ attól, hogy nem volt itt pontban 8-kor.- jött ki az udvarra.- És ha lehet, akkor ne őt faggasd olyan dolgokról, ami a mi magánügyünk.- fejtette le a lány kezét a karomról. Nem feleltem semmit, csak bementem és elidőztem a csendes irodában. Sajnos aznap nem volt lehetőségem megvitatni a történteket a főnökömmel, mert Hanna, mint valami pincsikutya, követte. Még akkor is ott állt mellette, mikor a következő hét eseményeit beszéltük, mivel vészesen közeledett az évadnyitó. Már alig vártam abból a szempontból, hogy végre megszabadulhatok Hannától. Kezdett az agyamra menni, bár lehet, hogy ebben benne van a féltékenységem is. Valamikor 4 után még mindig ott voltam és éppen Jane-nel folytattunk egy elég érdekes eszmecserét, amiben persze elemeztük a kapcsolatomat - már ha annak lehet mondani - mikor berontott Hanna.

-… igen, és akkor… bocsi, de most mennem kell.- változtattam meg a mondandómat, mikor megláttam a lányt.

-Semmi gond. De akkor majd este még átnézek.- felelte Jane.

-Rendben, szia!- tettem le gyorsan.

-Ez felháborító!- akadt ki Hanna.- Nem elég, hogy egész nap itt vagy, a vőlegényem nyakán lógsz, még hosszasan pletykálsz a barátnőiddel is?- vont kérdőre.

-Már elnézést, de én…- kezdtem volna, de félbe lettem szakítva.

-Hanna, mi lenne, ha végre abbahagynád?- jött be Seb is.- Először: Ada azért van itt, mert segít megszervezni az életem. Másodszor: Nem lóg a nyakamon. Harmadszor: Nem pletykál, csak beszélget. Negyedszer: Ezt én magam engedtem meg neki. És végül: Nem vagyok a vőlegényed!- emelte ki a végét.

-Nem engem kellene védened?- háborodott fel a szőke hercegnő.

-Nem védelek, mert te csak vádaskodsz.- válaszolt Sebi nyugodtan.

-Ő volt az, ugye?- fogta magát vissza a nő.- Vele csókolóztál, ugye? Ő hálózott be a hétvégén.

Ahogy meghallottam ezeket a mondatokat, úgy éreztem, hogy menten összeesek. Szinte pánikba estem. Azt hittem, semmit nem tud rólunk.

-És te ezt mind Stefanie barátnőd meséjére alapozod. Látott egy barna hajú lánnyal csókolózni. És én be is vallottam, hogy ez igaz. De miért pont Ada lett volna az a lány?- húzta fel a szemöldökét.

-Mert ő akar magának megszerezni.- vádaskodott.

-Már elnézést, de ez nem a célom.- vágtam közbe. Végre meg is tudtam szólalni.- Én a szombat estét a barátomnál töltöttem, Sebastiant akkor láttam utoljára, mikor Kimivel és a bátyámmal távoztak a gokart pályáról.

-Én már mondtam, hogy Ada nem volt velünk.- nézett Seb a lányra.

-Honnan tudjam, hogy nem hazudsz?- kérdezte a nő. Ekkor elővettem a telefonom és reménykedtem, hogy az illető, akit hívok, érti majd a célzást. Tárcsáztam, majd kihangosítottam.

-Szia, drága, mondjad!- vette fel a férfi. Seb egyből meg is ismerte a hangját és csak reménykedett, úgy, ahogy én.

-Szia, édes!- feleltem neki.- Van itt egy hölgy, Hanna, aki nem hiszi, hogy szombat éjjel nálad voltam. Azzal vádolja a barátját, hogy velem csókolózott az egyik klubban.

-Veled?- kérdezte nevetve.- Az lehetetlen, hiszen mi a bátyádék után legalább egy órával jöttünk el és nálam voltunk Stettbachban. Hacsak abban a 2 percben nem jártad meg az utat oda-vissza, amíg én a konyhában kerestem a pezsgőt.

Felnéztem Hannára és láttam rajta, hogy majd felrobban a dühtől. Mérgesen rohant ki a szobából, majd a házból is.

-Fabian, most megmentetted az életünket.- sóhajtott Sebi.

-Csak Adának köszönd, mert ő találta ki évekkel ezelőtt ezt a jelrendszert.- felelte az unokaöcsém.- De én most megyek, mert kezdődik egy előadásom.

-Majd beszélünk! Szia!- köszöntem el és letettem. Ekkor ismét csapódott az ajtó. Mivel Hanna ismét a házban volt, összeszedtem a cuccaimat és hazamentem.

13. rész

Mondhatni, hogy a hetem egyszerűen katasztrofálisan telt. Még véletlenül sem tudtam négyszemközt beszélni Sebastiannal, mivel Hanna mindenhol vele volt. És természetesen mindenbe beleszólt. Minden este hulla fáradtan mentem haza. Szerencsémre eljött a szombat és Jane mondta, hogy átjön. Reggel fel is keltem időben és kissé összébb pakoltam. 10 után meg is jött barátnőm. Az ebédig azzal töltöttük az időt, hogy megbeszéltük, kivel mi történt a héten. Utána pedig átmentünk Zugba ebédelni. Sikerült felfedeznem egy szuper kis éttermet, amit megmutattam barátnőmnek is, mert tudtam, hogy ő is imádni fogja. Éppen az ebédünket fogyasztottuk, mikor megjelent Hanna és Seb.

-Csak ők hiányoztak.- motyogtam halkan.

-Szóval már ide is követsz minket?- kérdezte a nő fennhangon.

-Már elnézést, de te ki vagy?- kérdezte Jane, bár nagyon jól tudta a választ.

-Sebastian menyasszonya.- közölte a lány.

-Nem a menyasszonyom, csak a barátnőm.- szólt közbe az említett. Mikor ennyire hangsúlyozta, hogy nem járnak jegyben, a szívem kissé megnyugodott.- És hogy-hogy itt vagytok?

-A héten itt ebédeltem és Jane kifejezetten kedveli az ilyen helyeket.- feleltem.

-Igen, valóban kellemes.- felelte a srác.

-Szerintem szörnyű.- vágott közbe a nő.- Itt biztos nem tudok semmit enni.

-Mi megyünk is, további jó étvágyat!- mondta a srác és elhúzta a barátnőjét. Amint látó- és hallótávolságon kívül kerültek, szomorúan sóhajtottam.

-Mi a baj?- érintette meg a karom Jane.

-Nézz rájuk. Szinte lehetetlen, hogy én és ő.- keseredtem el.

-Ugyan már! Te nem láttad, hogy bámult. Nagyon tetszettél neki, csak úgy csillogott a szeme. És hogy nézett már ki az a csaj? Most mondd meg nekem, egy értelmes pasi - és Sebastian kifejezetten ebbe a kategóriába tartozik-, kit néz meg hamarabb magának? A cicababát, akin van 3 réteg alapozó, 5 réteg szemhéjpúder, és egy kiló rúzs, valamint aki ciánzöld nadrágot vesz fel és egy olyan kötött pulcsit, aminél még a turkálóban is különbeket árulnak. Vagy inkább az egyszerű lányt, aki csak annyi sminket használ, hogy kiemelje a szemeit, aki egy farmert visel és egy sárga pólót lila boleróval és bár nem márkásak a ruhái, mégis olyanok, mintha csak neki készítették volna.- magyarázott barátnőm és közben a villájával gesztikulált.

-Talán a másodikat.- motyogtam halkan.

-Nemcsak talán, hanem biztos. Hidd el nekem. Tetszel neki, nem is kicsit, és ha így haladnak a dolgaik, nemsokára már melletted lesz.

Erre nem feleltem, csak reménykedtem, hogy igaza lesz. Miután megettük az ebédünket és kibeszéltük magunkat, elindultunk szétnézni a kisvárosban. Mivel J. nagyon kíváncsi arra, hogy hol dolgozom, elvittem Seb házához is. És akkor ott ért minket a legnagyobb meglepetés. A házzal szemben volt egy hatalmas hirdetőtábla és oda kikerült a Red Bull reklámja. Középen volt rajta egy Forma-1-es autó, mellette az egyik oldalon én (az egyik olyan kép volt, amin vidáman mosolygok), a másik oldalon pedig Sebastian szintén mosolyogva. Kiszálltunk a kocsiból és mindketten mereven bámultuk a plakátot. Csak akkor eszméltünk fel, mikor begördült a ház tulaja. Ők is kiszálltak és elindultak felénk. Ahogy odaértek mellénk, a lány elkezdett volna beszélni, de előtte még megszemlélte, hogy mit is bámulunk ennyire. És akkor elővette a telefonját.

-Szia, Pete!- köszönt. Erre mi ketten, lányok felé fordultunk.

-Szia, Hanna drága! Miben segíthetek, szívem?- kérdezte a férfi. Mi is hallottuk a hangját.

-Mondd, mi ez a plakát? A Red Bullos.- idegeskedett a lány.

-Azt a csapat kérte, édesem.- felelt nyugodtan a fotós.

-És miért nem ÉN vagyok rajta? Miért az a senki?- kezdett el hisztizni a nő.

-Azért, szívem, mert ő a legszebb és a legtermészetesebb. Ő volt a legmegfelelőbb és tökéletesen mutat Sebastian mellett. Sajnálom, szívecském, de ezen nem fog senki és semmi változtatni.- mondta Pete.- És most mennem kell, kincsem, tudod, sok a munka.

-Jó, szia!- csapta le Hanna, majd berohant a házba.

-Ada, szerezz nekem egy ilyet, kérlek!- mondta Seb, majd a lány után ment. Én meg csak bámultam utána, végül Jane visszatérített a mindennapokba és sikerült épségben visszamennünk Steinhausenbe. Ott pedig a fotós felé vettük az irányt.

14. rész

Mivel szombat volt, csengettem. Szerencsére Pete egyből ajtót nyitott.

-Nézzenek oda, két angyal tévedt ide.- nyújtotta ki a kezeit és mindkettőnket megölelt, majd bementünk.- És mi járatban erre, szép hölgyek?

-A plakát miatt jöttünk.- feleltem.

-Áááá! Hanna épp az előbb hívott miatta. Nagyon ki van akadva, hogy te vagy Sebastian mellett. De mind én, mind pedig Christian úgy gondoltuk, hogy te sokkal jobban mutatsz mellette, mint az a lány.- helyezkedett el kényelmesen az egyik fotelben.

-De azt nem közölted velem, hogy a képek mire kellenek.- jegyeztem meg.

-Ezen ne problémázz! Te is tudod, hogy jól mutattok egymás mellett.- mosolygott Jane.

-Pontosan. Teljesen egyetértek, szívem.- helyeselt Pete.

-Kellene nekem 2 abból a plakátból.- nyögtem ki nagy nehezen.

-Inkább odaadom, amit meglepetésnek szántam.- mosolygott a férfi és a kezembe nyomta a két papírt. Kitekertük és a szánk is tátva maradt. Csak Seb és én voltunk rajta, senki más. Persze ott volt rajta a jól ismert reklámszöveg („Gives you wings!”) meg az embléma, de mégis.- Nagy valószínűséggel a jövő héten ezekből is kerül ki egy-két helyen. De a szezonnyitó futamon biztos ott virít majd valahol.- büszkélkedett a fotós.

-Ez olyan, mint egy álom.- nyögtem ki nagy nehezen. Jane a nevemben is elköszönt Pete-től és a következő utunk Zürichbe tartott. Nem én vezettem, mert tudtam, hogy képtelen lennék rá. Nem mentünk idegenhez, csak mindössze Fabiant látogattuk meg, aki nagy ezermester. Az úton barátnőm addig zaklatott, amíg nem írtam egy sms-t Sebastiannak. „Megvan a plakát, csak kissé más. Remélem nem baj. Bekereteztessem neked is? Ada” Nem kellett sokat várnom a válaszra. „Nem probléma. Ha megtennéd, előre is köszönöm. Akkor holnap a reptéren! Álmodj szépeket! S.” Kissé meglepett ez a hangnem, de biztatónak találtam. Valamikor 3 óra után értünk oda unokaöcsémhez, akitől épp akkor távozott valamelyik haverja.

-Sziasztok, lányok!- köszönt mosolyogva és mindketten kaptunk 2 puszit.- Mi szél hozott erre titeket?

-Be kellene keretezni két képet.- mondtam neki. Egyből be is mentünk és az alagsori műhely felé vettük az irányt. Mikor meglátta őket, kissé elkerekedtek a szemei.

-Mit szólt hozzá a barátnője?- nézett ránk, miközben a keretnek való léceket szedte elő.

-Kiakadt. Eléggé hisztérikusan viselkedett.- mondta Jane. Észrevettem, hogy igazán sok figyelmet fordít Fabira és ez fordítva is igaz.

-Nem bírom a hisztis csajokat.- jegyezte meg a srác. Ez már nem volt újdonság számunkra, ismertük elég régóta.- És Sebastian hogyan reagált?- pillantott rám, miközben elkezdett dolgozni.

-Azt nem tudom. Mindössze annyit kért, hogy szerezzek egyet neki is.- ültem fel az egyik asztalra.

-Akkor egy neki és egy neked. Jól fog mutatni a szobád falán.- jegyezte meg a srác. Kissé csúnyán néztem rá, de biztosan tudta, hogy ez nem azért van, mert megbántott. Míg befejezte az elsőt, kellemesen elcsevegtünk, de utána rá kellett jönnie, hogy nincs elég alapanyaga.- Majd a héten befejezem és elviszem hozzád. Úgyis van kulcsom a lakásodhoz.

-Rendben. Azon meg nem lepődj meg, hogy a kocsi nem lesz ott, mert Jane fog rá vigyázni.

-És mikor szándékozol hazajönni?- kérdezte, miután futó pillantást vetett a lányra mellettem.

-Majd egyszer. Még én magam sem tudom. De szerintem csak a Maláj Nagydíj után. És remélem, hogy addig Hanna is békén hagyja Sebet, hogy tudjon koncentrálni.- jegyeztem meg és elindultunk vissza, a házba. Mikor felértünk, megittunk egy kávét, majd elbúcsúztunk Fabiantól és elindultunk vissza, hozzám.

-Mi van köztetek?- kérdeztem út közben.

-Köztünk? Semmi.- hadarta Jane.

-Jaj, ne nézz hülyének, kérlek. Látom, hogy van valami. Mondd el, légyszi!- nyaggattam.

-Jól van. De csak azért, mert előbb-utóbb úgyis megtudnád. Nagyon tetszik és ez fordítva is igaz.- ismerte be a lány.

-És? Történt már valami?- lettem egyre lelkesebb.

-Együtt táncoltunk a hétvégén, meg utána hét közben is többször összefutottunk.

-Ne kelljen már mindent harapófogóval kihúznom.- kértem Jane-t.

-Együtt ebédeltünk tegnap meg tegnapelőtt. Felfoghatjuk randiként is, mert nekem teljesen olyan volt.- felelte egy kis hatásszünet után.

-Annyira örülök nektek!- mondtam vidáman.

-Még semmi nem biztos.- figyelmeztetett Jane.- Csak ismerkedünk egymással.

-Tudom, de akkor is. Mindkettőtöket ismerem, mióta csak az eszemet tudom. És nem tudjátok, hogy mióta várok arra, hogy felfedezzétek egymást. Mi tartott eddig?- néztem rá, miközben bekanyarodtunk a házamhoz.

-Azt hiszem, hogy túlságosan sokan voltak, akik elhomályosították a látásom, de mostanra már tudom, hogy kiben bízhatom. És ezt a kapcsolatot nem fogom elszúrni, ígérem.- mosolygott a lány és együtt bementünk a házamba.

15. rész

Másnap reggel egy kisebb kapkodással indítottam a napot. Jó néhány dolog volt, amit nem pakoltam be, pedig tudtam, hogy szükségem lesz rá Ausztráliában. Végül Jane vitt ki a reptérre, vagyis az én kocsimmal mentünk és én is vezettem, csak ő fogja majd hazafurikázni.

-Figyeld majd meg, hogy Seb szeme ki fog esni, mikor meglát, Hanna meg sárga lesz az irigységtől, amiért nem őt nézi így a pasija.- mondta Jane nevetve, miközben mentünk be a reptérre. Nem kellett sok idő, hogy megpillantsam őket. Ahogy észrevettek minket, felálltak a székekről, ahol ültek. „Nem hiszem el. Hogy lehet valaki mindig ilyen szexi?”- kérdeztem magamtól, mikor megláttam a srácot. „Nekem végem van. Ha sokáig van velem Hanna, akkor nem bámulhatom Adát. De nem tudom megállni, hiszen annyira szép. Sőt… gyönyörű!”- futott végig Sebi agyán, mikor észrevett. „Hogy én mennyire utálom ezt a csajt. Még hogy szépek a lábai. És természetes. Még sminkelni sem tud, nemhogy pózolni. Csak egyszer legyek vele egy helyen Sebastian nélkül, és megfojtom.”- mérgelődött Hanna. „Nagyon remélem, hogy lesz valami köztük. Van rá 2 hét, hogy történjen valami.”- elmélkedett barátnőm is magában, majd felém küldött egy „én megmondtam” pillantást. Csak megráztam a fejem, majd köszöntem a kis csoportnak. A repülő indulásáig nem beszéltünk szinte semmit. Utána elbúcsúztunk, majd irány az első osztály. Tudtuk, hogy hosszú út elé nézünk, de nem hittük, hogy ennyire. Egy egész napot utaztunk, ebből a csatlakozásra kellett várnunk 2 teljes órát az éjszaka kellős közepén. Helyi idő szerint hétfő éjszaka érkeztünk Melbourne-be. Szerencsére a hotel küldött értünk egy kocsit. A szállodában egymás melletti szobákat kaptunk. Mindösszesen annyit beszéltünk meg, hogy másnap találkozunk, utána mindketten bedőltünk az ágyunkba és aludtunk. Reggel arra ébredtem, hogy valaki szöszmötöl nálam.

-Szia!- mondta Seb, mikor észrevette, hogy felébredtem.- Ha nem gond, rendeltem neked is ebédet.

-Köszi!- feleltem kómásan és visszahanyatlottam a párnámra. Szó nélkül magamra hagyott. Mikor sikerült kissé felébrednem, bementem a fürdőbe és 20 percig áztattam magam a víz alatt. Utána a szobában felvettem egy fehér, spagetti pántos, térdig érő nyári ruhát. Az asztalon ott illatozott a Seb által szerzett ebédem, amit jóízűen el is fogyasztottam. Majd eszembe jutott, hogy még nem beszéltünk Sebivel, hogy mit is csinálunk, ezért átmentem hozzá. Alig kopogtam, már ajtót is nyitott.

-Mizújs?- kérdezte egy hatalmas mosollyal az arcán.

-Csak meg akartam kérdezni, hogy mit csinálunk ma.- mosolyogtam én is. Mindig feldobódtam, amikor megláttam a vidám arcát.

-Elmehetnénk sétálni.- jegyezte meg.

-Felőlem azonnal indulhatunk.- feleltem.

-Akkor csak egy pillanat.- ment vissza a pénztárcájáért és a napszemüvegéért és indultunk is. Jó volt lemenni a tengerhez. Alighogy a homokos partra értünk, levettem a papucsom.- Látom, van már tapasztalatod a tengerparti sétákban.

-Nem úgy, ahogy azt te gondolod.- gyorsítottam egy kicsit a tempómon. Nem fogom hagyni, hogy holmi rosszvérű kis nőcskének nézzen.

-Várj már!- sietett utánam.- Nem akartalak megbántani.- fogta meg a karom és ezzel megállított.

-Pedig sikerült.- néztem rá szomorúan.

-Sajnálom.- hajtotta le a fejét.- Mostanában sikerül mindenkit megbántanom, aki fontos.

-Mindenkit?- néztem meglepve.

-Azt hiszem, hogy Hanna nincs benne. De ő már nem olyan fontos.- nézett a szemembe.

-El kellene döntened, hogy mit akarsz.- húztam ki a karomat és ismételten elindultam. Én már tudtam, hogy mit akarok, de egy kapcsolathoz 2 ember kell. 5 lépésnyire jött utánam végig, de nem szólt semmit. Így mentünk vissza a szállodába is. Egészen addig nem szólt semmit, amíg nem értünk a szobákhoz.

-Lehet, hogy Hanna meg fog jelenni.- jelentette ki.

-Mi?- fordultam felé idegesen.

-Csak mert szakítok vele. Most. És képes idejönni.- mondta minden érzelem nélkül.

-Akkor szólj, ha látod, mert nincs kedvem összefutni vele.- nyitottam ki a szobám ajtaját.

-Ez csak természetes. Jobb, ha nem estek egymásnak. Még a végén valami bajod esne. És azt nem akarom.- adott egy puszit az arcomra és mindketten bementünk a szobánkba.

16. rész

Úgy gondoltam, hogy aznap már nem fogok semmit csinálni. Elmentem tusolni, majd befeküdtem az ágyba és onnan néztem a tévét. De hiába ment a tévé, a gondolataim teljesen máshol jártak. Csak arra tudtam gondolni, amit Sebastian mondott, mielőtt elváltunk. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg elhagyja Hannát. És tényleg azért, mert én kellek neki. Miközben nekem minden pillanatom Seb körül forgott, addig ő úgy döntött (miután végighallgatta Hanna fél órás sikoltozását és hisztijét), hogy átmegy Kimihez és tanácsot kér tőle. És ha szerencséje van, Anabell is tud neki segíteni. Összeszedte magát és elindult. A recepciónál hagyott egy üzenetet a biztonság kedvéért, hogy ne aggódjam miatta. Utána beült a kocsiba, amit a csapat adott és elindult a másik szálloda felé. Az út mindössze 5 perc volt. A gondolatai végig kuszák voltak. Tudta, hogy még nincs vége az előző kapcsolatának, hiszen a barátnője, vagyis az ex-barátnője nem fogja hagyni, hogy az elmúlt 5 évnek így vessen véget. Pedig mindketten nagyon jól tudták, hogy ennek a kapcsolatnak hamarosan vége. Kiszállt a kocsijából és bement a szállodába. A recepciónál egy fiatal férfi állt.

-Jó estét! Miben segíthetek?- nézett Sebre.

-Kimi Räikkönenhez jöttem. Megmondaná, hogy melyik szobában van?

-Sajnálom uram, de ilyen információt nem adhatok ki.- mosolyodott el gúnyosan a recepciós.

-Nem rajongó vagyok.- sóhajtott a srác.- Lenne kedves elárulni a szobaszámot?

-Már mondtam, uram, hogy nem közölhetek önnel ilyen információt.

-Tudja egyáltalán, hogy ki vagyok?- kérdezte kissé felháborodva Sebi.

-Nem, de nem is nagyon érdekel.- vágta rá a recepciós, majd a következő fiatal nőhöz fordult, aki ott állt a pultnál. Sebastian pedig elővette a telefonját és tárcsázta Kimit.

-Valami baj van?- szólt bele a férfi.

-Itt állok a szállodátok halljában és az idióta recepciós nem hajlandó megmondani, hogy melyik szobában vagy.- indult a lift felé a fiatal német.

-A 7.-en a 760-asban vagyok. Várunk!- mondta a Jégember és ki is nyomta. Seb beszállt a liftbe és megnyomta a 7-es gombot. Amíg felért, addig a gondolatai ismét a kapcsolatai körül járt. A liftből kiszállva elindult és a megfelelő ajtón kopogott. Szinte egyből kapott választ.

-Szia, Sebastian!- mosolygott rá Anabell.- Gyere beljebb!

Seb visszamosolygott, majd be is ment. Barátja a nappaliban ült és egy Red Bulettin magazinba volt teljesen belefeledkezve. Mikor észrevette, hogy megérkezett a vendégük, letette azt és hellyel kínálta a srácot.

-Mesélj, mi a nagy probléma!- mondta neki Kimi.

-Remélem, van elég időtök végighallgatni.- sóhajtott a srác.

-Ne aggódj, bírjuk idegekkel.- mosolygott Bell, aki 3 pohárral és ásványvízzel lépett a szobába.

-Minden ott kezdődött, hogy a hétvégén kikerültek az új plakátok és a Red Bull összerakott engem és Adát. Persze Hanna egyből behisztizett és minden sértést egymás fejéhez vágtunk. És mikor elindultunk tegnap, akkor sem volt valami szuper a kettőnk közötti hangulat. És úgy egy órája szakítottam vele.- vázolta nagy vonalakban a történetet Sebastian.

-Eddig nem értem, hogy mi a baj.- jegyezte meg a Jégember.

-Csak annyi, hogy nem tudom, mi legyen. Mert Hanna nem hagyja annyiban a dolgot. Én meg Adával akarok lenni, de félek, hogy mindent elront.- hajtotta le a fejét.

-Azt hiszem, ebben tudok neked segíteni.- monda a lány. A 2 férfi meglepve nézett rá.- Holnap átmegyek hozzátok és beszélgetek vele. Megkérdezem, hogy mit gondol a szakításotokról.

-De szívem, az még nem elég.- simogatta meg a nő kezét Kimster.

-Tudom, de hidd el, folytatni fogja azzal, hogy mi lenne, ha.- mosolygott Anabell.

-Tényleg megtennéd értem?- nézett csodálkozva a fiatal német.

-Ezt kettőtökért teszem.- felelte a lány, majd magára hagyta a 2 pilótát. Eközben én már meguntam a gondolkozást is és elindultam a szaunába. Felvettem a fürdőruhám és elindultam. Bekopogtam Sebhez is, hátha jön, de nem nyitott ajtót. Kissé aggódtam érte, de nagyfiú, aki tud vigyázni magára. Azért a földszinten odamentem a recepcióshoz.

-Segíthetek, kisasszony?- kérdezte, amint odaértem hozzá.

-Nem hagyott nekem senki üzenetet?- kérdeztem.- Ada Freistein vagyok.

-De, éppenséggel van itt egy levél.- nyújtott oda egy papírt. Széthajtottam és megláttam a jellegzetes betűket. „Ne aggódj, csak elmentem Kimihez. Legkésőbb 9-kor ismét a szobámban leszek. Millió csók: Seb” Minden szava megnyugtató volt számomra.

-Tudna adni egy tollat?- néztem a férfire, aki készségesen adott egyet. Én is írtam egy kis üzenetet neki: „Szia! Most 8:43 van. Lementem a szaunába, ha gondolod, ott megtalálsz! Várlak! Ada”- Odaadná Sebastian Vettelnek, mikor visszaér?- mosolyogtam a férfire.

-Persze, kisasszony!- felelte a férfi és a lapot gondosan odahelyezte Seb kulcsa mellé. Vidáman és megnyugodva mentem le a szaunához.

17. rész

Ahogy leértem, észrevettem, hogy nem leszek egyedül. Egy magas, jóképű férfi ült a szaunában. Mosolyogva léptem be.

-Helló, Jenson!- köszöntem neki.

-Szia!- mosolyodott el ő is. Talán kissé meglepte, hogy egyből felismertem.

-Nem gond, ha csatlakozom?- néztem rá.

-Dehogy.- felelte.- Megtudhatom, hogy te ki vagy?

-Ada vagyok, Sebastian asszisztense.- terítettem le a törölközőmet és leültem.

-Vettelé?- kérdezte kis mosollyal a szája sarkában.

-Igen, az övé.- néztem a férfire. Tetszettek a kék szemei.

-Tudtommal ő mindent egyedül intéz.- jegyezte meg Button.

-Úgy tűnik, besokallt. De majd őt kérdezd, ne engem.- tettem fel a lábaimat is.

-Véletlenül nem te vagy a Red Bull új plakátján?- tolta elém az újságját.

-De, véletlenül én vagyok rajta.- nevettem.- Modellként dolgozom, ha szükséges.

-Nem véletlen. Eszméletlenül jól nézel ki.- bókolt. Sikeresen bele is pirultam.

-Hogy-hogy este 9-kor itt vagy lenn?- tereltem a témát.

-Addig használom a wellness szolgáltatásokat, amíg van rá lehetőségem. Hiszen csütörtöktől nagyüzemben nyomjuk a Forma-1-et.

-Hát igen. Végre elkezdődik a szezon.- mosolyogtam.

-Nem mondanám meg rólad, hogy szereted az F-1-et.- mért végig.

-Pedig igazán kedvelem. És értem is.- néztem az ajtó felé, amely akkor nyílt ki.

-Sziasztok!- köszönt Sebastian és kezet fogott versenyzőtársával.

-Ilyenkor, itt?- nézett rá kérdőn Jenson.

-Igen. Volt, aki hívott.- mosolygott rám, majd ő is elhelyezkedett. Végül Jenson fél 10-kor lelépett és kettesben maradtunk.

-Nem hittem, hogy le fogsz jönni.- fordultam Seb felé.

-Egy olyan meghívásnak, mint a tied, nem mondok nemet.

Sokat beszélgettünk, de a szaunát leváltottuk a jakuzzira, mivel nem szándékoztunk megfőni. Éjfél körül kerültem az ágyba, reggel pedig 9-kor ébredtem kipihenten. Elmentem tusolni, majd felöltöztem és felkötöttem a hajam. Amikor kiléptem az ajtón, nyílt a szomszéd szoba is és jött Sebi. Együtt mentünk reggelizni, majd kimentünk a hotel kertjébe beszélgetni.

-… és akkor Heikki és Kimi elkezdtek finnül énekelni.- mesélte a srác. Jókat nevettem rajta. Azonban a telefonom csörgése félbeszakította.

-Halló?- vettem fel.

-Szia! Anabell vagyok!- köszönt a vidám lány.

-Szia! De jó, hogy hívsz!- örültem meg neki.

-Hol vagy most?- kérdezte kíváncsian.

-A hotel kertjében ücsörgök. De miért?- kérdeztem meglepve.

-Mert a szobádban nem voltál, a recepciós meg azt mondta, hogy nem mentél el.- felelte megkönnyebbülve.

-Akkor ha odamegyek a bárhoz és egy kellemes koktél mellett beszélgetünk?- vetettem fel az ötletet.

-Tökéletes! Akkor ott találkozunk! Szia!

-Rendben, szia!- tettem le és el is indultam, faképnél hagyva Sebit.

-Ada!- szólt utánam. Megtorpantam és meglepve fordultam meg.- Csak semmi alkohol, rendben?- mosolygott.- Ma még szeretnék veled komolyan beszélgetni.

-Rendben!- mosolyodtam el én is és ismét befelé vettem az irányt. Ahogy beléptem a bárhoz, Bell is akkor érkezett meg. Üdvözöltük egymást, rendeltünk két alkoholmentes koktélt, majd leültünk az egyik asztalhoz beszélgetni. Mindketten sokat meséltünk, hiszen a kis verseny óta nem láttuk egymást. Megosztotta velem, hogy Kimivel annyira komolyan gondolják, hogy elkezdtek közös házat keresni, ahová majd az esküvő után költöznek. Én pedig beszámoltam a problémáimról, amiket Hannah okozott. És ekkor el is érkeztünk egy olyan témához, amit sokáig lehet vesézni. És Ana élt is ezzel a lehetőséggel.

-De ha Seb szakított vele, akkor miért nem vagytok együtt?- kérdezte.

-Részben miattam, mert nem akarom, hogy bármi baja származzon belőle és részben miatta, mert azt akarja, hogy Hanna lenyugodjon.- kavargattam az italom zavartan.

-És ha mégis kezdeményezne, akkor mit tennél?- vetette fel.

-Azt hiszem, nem lennék elég erős tiltakozni.

-Nem is kell tiltakoznod, ha szereted. Azonban mindig benne van a pakliban, hogy Hanna a nyakatokra fog járni.- jegyezte meg.

-Tudom. De nem érdekel. Sikerült kiismernem és azt is tudom, hogy kell leszerelni.- mosolyodtam el.

-Akkor nagyon szurkolok!- mosolyodott el Anabell is. A pozitív hozzáállásának köszönhetően számomra is pozitívan jelent meg a közös jövőnk Sebbel.

18. rész

Az Anabellel való beszélgetés sokban megváltoztatta a gondolkodásomat. Legfőképpen a Sebbel közös kapcsolatunkat értékeltem át és minden reményem megvolt a folytatásra. Együtt is ebédeltünk, majd délután Bell visszament Kimihez, én pedig azon gondolkoztam, hogy mit is kellene csinálnunk. Majd sikerült kitalálnom és egyből át is mentem Sebhez. Kopogtam, de nem nyitott ajtót. A kilincsre tettem a kezem és óvatosan benyitottam. Meg is lepett, hogy sikeresen bejutottam. És amint beértem a szobába, hallottam a víz csobogását. Kényelmesen elhelyezkedtem az egyik fotelben és az asztalon lévő sportmagazint lapozgattam, míg nem nyílt a fürdő ajtaja. Sebi jött ki egy törölközővel a derekán.

-Hát te?- torpant meg, mikor meglátott. Letettem az újságot, majd végignéztem rajta. Alig tudtam megszólalni.

-Én…. Csak beszélni akartam veled.- nyögtem ki.

-És az ajtó meg nyitva volt.- fejezte be mosolyogva.- És miről akartál beszélni?

-Az jutott az eszembe, hogy elmehetnénk bowlingozni.- álltam fel.

-Ketten?- lepődött meg.

-Nem… elhívhatnánk Jensont, Rubenst, Sebastient és Sébastient. Akkor lenne 2 háromfős csapat.

-És Kimiék?- húzta fel a szemöldökét.

-Heikkivel és Catherine-nel mennek teniszezni.

-Oké. Fél óra múlva a hallban?- indultunk az ajtó felé.

-Jó. Szólok a többieknek.- mosolyogtam és magára hagytam. Míg a folyosókat róttam a pilóták miatt, mélyen elraktároztam magamban Sebastiant. Be kellett vallanom, hogy nagyon tetszett, amit láttam. A 2 Torro Rosso-s egyből benne volt a dologban és Rubens is, akivel a folyosón futottam össze és akitől megtudtam Jenson szobaszámát. Be is kopogtam az angolhoz.

-Szia!- köszönt mosolyogva.- Mi szél hozott ide?

-Páran megyünk bowlingozni. Nincs kedved csatlakozni?- mosolyodtam el.

-De, szívesen.

-Oké. Akkor 20 perc múlva találkozunk a hallban.- hagytam ott, az ajtóban álldogálva. Gyorsan bementem a szobámba és a szoknyát, ami rajtam volt, lecseréltem egy farmerre, hogy ne legyen gond a játéknál. Bár így is egyedül leszek lány. Kicsit korábban leértem a hallba, de nem volt gond, mert ott volt Christian Horner.

-Ada, de jó, hogy látlak. Szólni akartam, hogy holnap reggel 9-re gyertek ki Sebastiannal a pályára.- mosolygott rám.

-Ott leszünk, ígérem.- mosolyogtam én is, majd elindultam Sebastien (Bourdais) felé, mivel ő volt az első, aki megjelent. Szerencsére nem kellett éveket várnunk a többiekre, így gyorsan el is indultunk. Még az előző napi séta alkalmával kinéztem a parton egy szórakozóhelyet, oda mentünk. Természetesen egyből kaptunk szabad pályát, majd mindenki felvette a cipőjét. Közben rendeltünk italokat is, majd jöhetett a csapatokba állás. Ebből volt egy kis vita, mivel mindenki velem akart lenni. Végül Jenson, Rubens és Sebastien (Bourdais) voltak az egyik csapat, míg Sebi, Sébastien (Buemi) és én a másik. Persze megkaptam a kezdés lehetőségét. Csak a srácok azzal nem számoltak, hogy otthon rendszeres látogatói vagyunk a bowling pályáknak (meg persze van egy az alagsorban, ha még nem említettem volna). Mindenki meg volt lepve, hogy egyből taroltam, de szerintem inkább a fenekem bámulásával voltak elfoglalva. Nem zavart, jól szórakoztam. Eléggé sokáig maradtunk, de a nagy csatát végül mi nyertük, bár a többiek is feljavultak. Utána együtt visszamentünk a szállodába. Mi szálltunk ki először a liftből, mivel a Brawn-osok a 9.-en, a Torro Rosso-sok a 11.-en voltak. Nevetve sétálgattunk a folyosón Sebbel, kéz a kézben. Majd kiabálást hallottunk.

-… biztos, hogy tudod, merre van!-hisztizett egy nő. De ez…

-Hanna!- mondtuk egyszerre Sebastiannal. Teljesen megrémültem, de ő sem volt valami jó színben.

-Értsd már meg, hogy fogalmam sincs, merre van. Utoljára ebédnél láttam, akkor beszélgetett a mérnökeivel.- felelte egy férfi.

-Szegény Mark.- nyögtem.

-Ada! Menj nyugodtan! Elboldogulok vele egyedül.- fordított magával szembe Seb.

-Nem akarlak egyedül hagyni.- lábadt könnybe a szemem.

-Én sem szívesen válok el tőled.- simította meg az arcom.- De féltelek. Nem akarom, hogy bajod legyen.

-Hogy akadályozhatnám meg, hogy miattam veszekedjetek?- néztem a kék szemeibe.

-Nem rajongok az ötletért, de megkérhetnéd Jensont, hogy segítsen.- grimaszolt.

-Sietek.- adtam az arcára egy puszit és a lift felé futottam.