Somewhere I belong

Sziasztok! Meglett a hét komment és itt is vagyok. Azért ezzel, mert a Love from the past folytatásán még szeretnék egy picit csiszolni. Nem vagytok elfelejtve, remélem, tudjátok. Jó olvasást!

ONT THE RIGHT WAY

A műtét egy kicsit tovább tartott, de az orvos azt mondta, hogy minden sikeres volt, ne aggódjunk, Sebastiannak semmi baja nem lesz. A következő futamon autóba is szállhat, habár ezen kívül a fizikai megterhelés nem engedett. Ezt Heikkivel kell majd megbeszélnünk, de tudtuk, hogy nem fog problémát csinálni.

Már egy ideje beesteledett, de mi nem mozdultunk a testvérem mellől. Ott akartam lenni vele, amikor felébred, hogy valahogyan megköszönjem, amiért engedett nekem. Tényleg boldognak éreztem magam Kimivel és elmondani sem tudtam, hogy ezért még mennyivel jobban szerettem Sebet.

-Talán vissza kellene menni a…

-Nem!- fojtottuk a szót Tommiba Hannaval ketten.

-Vegyük úgy, hogy ki sem nyitottam a számat- sóhajtott fel. Egy ideje már próbálkoztak ezzel.

-Biztos, hogy nem kellene pihenned?- súgta a fülembe Kimi. – Álmos vagy és fáradt. Kiszívta az erődet ez a rengeteg idegeskedés.

-Vele akarok lenni, mikor felkel- bújtam hozzá.

-Rendben- cirógatta végig a hátam. – De utána megyünk, nem érdekel, mit mondasz.

Hallgattam, mert éreztem a hangján, hogy nem fog engedni ebből. Az, hogy vele voltam és őt öleltem, segített egy kicsit megnyugodni. Lehunytam a szemeimet, míg a fejem a vállán pihent. Éreztem a simogatását, a puszikat, amik olyan biztatóak, lágyak, szerelemről árulkodóak voltak. El is tudtam volna aludni a karjai között, de a szívritmust mérő monitor csipogása felélénkült.

-Sebastian…- hallottam Hanna hangját és erre én is felkaptam a fejem.

-Úgy érzem magam, mint akit leütöttek egy palacsintasütővel- morogta halkan, majd megköszörülte a torkát.

-Akkor az égvilágon semmi bajod- nevetett fel Tommi.

-Majd ha felkeltem, kipróbáljuk rajtad is, jó?- kérdezett vissza.

-A humorod a régi- kuncogott barátnőm.

-Köszönöm!- léptem egy kicsit közelebb, de nem engedtem el Kims kezét.

-Sokat gondolkodtam azon, amit a fejemhez vágtál tegnap- kaptam a választ. – Hanna és Tommi is egy csomó érvet tett le mellettetek, Kimi meg végképp. Ha neki sem adok esélyt, akkor kinek?

-Szeretlek!- indultam lassan az ágy felé, a finnem pedig irányított.

-Én is szeretlek, húgi!- fogta meg a kezem a bátyám. – De pocsékul nézel ki. Ahogy te is, szívem!

-Ne csodálkozz- mondta Hanna. – Végig érted aggódtunk.

-Itt vagyok- szorította meg a kezem. – És szerintem alszok tovább- nyomott el egy ásítást. – Nektek is ezt kellene.

-Visszük vissza a lányokat- mondta Kimi. – Te meg pihenj, hogy téged is vihessünk, amilyen hamar csak lehet.

-Egy apró hiba és neked annyi, ugye tudod?- kérdezett vissza Seb.

-Sejtettem- válaszolt Kimi és a hangján hallottam, hogy mosolyog.

-Reggel jövünk- simítottam a kezem a bátyám arcára, majd nyomtam egy puszit a homlokára.

-Várni foglak titeket!- paskolta meg a térdem.

Felkeltem mellőle és arrébb húzódva vártam meg, hogy mindenki más is elbúcsúzzon tőle. Majd Kimivel kéz a kézben mentünk a kórház elé, ahonnan taxi vitt négyünket a hotelbe. Az étterembe bementünk vacsorázni, amire már szükségünk is volt. Az aggodalom miatt egész nap nem ettünk, még csak nem is nagyon beszéltünk egymással. Ezzel szemben most mindenki felszabadult volt és alig tudtuk túlkiabálni egymást.

A kellemes és kicsit kései vacsora után elbúcsúztunk és megegyeztünk, hogy 8:20-kor találkozunk a hallban. Kissé remegő kezekkel nyitottam be a szobába, amivel most Kimivel osztozom. Tudtam, hogy ez már egy kapcsolat, azt is, hogy mit akarok, csak azt nem tudtam, hogyan is hozzam a tudtára.