LET ME GO
Idegesen járkáltam fel-alá a nekem kinevezett szobában. Egyszerre nyomasztott Sebastian betegsége és a tudat, hogy még mindig nincs semmi megbeszélve Kimivel. Valamint nem említettem, hogy ki kellene találnom, mit mondjak a bátyámnak. Ő volt, aki mindig mellettem állt és nem lett volna szép, ha pont előle hallgatom el, hogy van egy kapcsolatom – már ha ezt kapcsolatnak lehet nevezni.
Alig egy órája telefonált Seb, hogy haza fog jönni, azóta nem voltam kinn. Mindent magam akartam átgondolni, hogy úgy állhassak elé, hogy nincs mit titkolnom. Akkor is, ha nem tetszik neki valami és emiatt vitázunk. Mert szinte biztos voltam abban, hogy a köztem és Kimi között történtek nem fognak neki tetszeni és ebből még egy nagy vita lehet.
Mikor meghallottam, ahogy a kocsi motorja leáll a bejárón, a gyomrom még jobban összeszorult. Ki akartam menni, de mozdulni sem tudtam az ágy széléről. Nem akartam szembenézni a kegyetlen valósággal, vissza akartam kapni azt a nyugodt életet, ami otthon volt. Haza akartam menni a családi házba, ugyanabban a tudatlanságban élni, ahogyan Sebastian betegsége előtt is tettem.
Sokáig ültem egyedül a szobában és merengtem. Nem akartam hallani, hogy mit beszélnek a többiek odakinn. A szívem hevesen verdesett, és ez csak fokozódott a halk kopogás és az ajtó nyílása után. Behunytam a szemeimet, nem mintha előtte bármit is láthattam volna. Remegett a kezem, ezért igyekeztem elrejteni, de a bátyám szemfülesebb volt.
-Félsz vagy izgulsz?- kérdezte, míg a tenyerei közé rejtette a bal kezem.
-Rettegek- súgtam neki és az eddig visszatartott könnyeim utat törtek maguknak. Nagyon lassan peregtek le az arcomon a sós cseppek.
-Szeretlek!- emelkedett fel és megsimogatta az arcomat.
-Én is szeretlek!- öleltem át a nyakát és hozzábújtam.
-Az Európa GP után van idő arra, hogy megműtsenek- súgta a fülembe. - Angliában, teljes titokban. Ugye, velem leszel végig?
-Akkor... akkor minden rendbe fog jönni?- fektettem mindkét tenyerem az arcára.
-Csak akkor, ha tényleg velem leszel mindig- mosolyodott el. - Kellesz ahhoz, hogy boldog lehessek.
-Együtt, örökké!- válaszoltam és egy kicsit a lelkem is könnyebb lett. - De van valami, amit el kell mondanom.
-Mi az, kicsi?- cirógatta meg az arcom. - Látom, hogy rágódsz valamin. És nem tetszik, hogy olyan bánatos az arcod.
-Van valami, amit nem mondtam el- hajtottam le a fejem. A bűntudat szinte fojtogatott.
-Itt vagyok melletted- szorongatta a kezem. - Tudod, hogy mindig így lesz.
-Míg nem voltatok itthon...- kezdtem és éreztem, hogy teljesen össze fogok törni, ha elutasít. - Én erre képtelen vagyok- fordultam el tőle zokogva. Egyszerűen nem ment. Végigdőltem az ágyon és nem hagytam neki, hogy hozzám érjen.
-Jól vagytok?- kopogott be Hanna. - Bemegyünk, oké?
Mivel nem kaptak választ, beléptek hozzánk. Nem figyeltem rájuk, úgy éreztem, hogy elrontottam, amit az életemben elronthattam. De a legnagyobb hibám, hogy képtelen vagyok mindezt megmondani a legfontosabb embernek az életemben.
-Nikki!- éreztem meg egy óvatos cirógatást az arcomon. - Gyere ide!
-Mondd el neki!- suttogtam, mialatt odamásztam hozzá. - Én nem tudom...
-Nyugodj meg, mert mindenki rettenetesen aggódik miattad!- ölelt magához szorosan.
-Mi a fene ez?- kérdezte a bátyám.
-Ezt akartuk elmondani neked- válaszolt Kimi határozottan. - Míg nyaraltatok, közelebb kerültünk egymáshoz. Szeretném megpróbálni a húgoddal. Úgy érzem, hogy rá van szükségem.
-Ezt most értsem úgy, hogy együtt akarsz vele lenni? És mégis hogy gondoltátok? Azt sem tudod, hogy mit jelent az állapota- vádaskodott Seb.
-Valóban nem- ismerte el a finn. - De ha ad nekem egy esélyt, mindent megtudhatok róla. Azonban ehhez kellesz te is. Mert ha te nem állsz mellette, akkor nem engem fog választani.
-Még jó!- csattant fel Sebastian. - Nem te vagy vele 25 éve.
-De szeretnék én lenni az, akire a jövőben támaszkodhat- állította még mindig határozottan Kimster.
-Csak a testemen keresztül!-sziszegte a bátyám. - Nem lesz veled soha!
-Neee!- nyögtem fel és görcsösen kapaszkodni kezdtem Kimibe.
-Seb, gondold át nyugodtan!- hallottam meg Hanna-t is. - Helyezd magad elé Nikkit, kérlek!
-Megtettem, ezért mondom, hogy ha rajtam múlik, akkor nem. Räikkönen, kifelé!
-Maradj velem!- kértem a férfit. - Ne hagyj magamra, könyörgöm!
-Vissza fogok jönni, megígérem!- érintette meg a kezeim és nagy nehezen elérte, hogy elengedjem. - Harcolni fogok értünk! És neked is ezt kell tenned.
Nem tudtam neki válaszolni, úgy éreztem, hogy összeomlott minden. Éreztem az arcomon a simogatását, majd azt is, ahogyan egy utolsó csókot nyom a számra. Amint elengedett, ott maradtam összetörve a szoba padlóján, kiszolgáltatva és megfosztva a szerelem lehetőségétől.
Tudtam! Annyira számítottam rá, hogy Seb elutasító lesz. Jelenleg nem teljesen tudom alátámasztani, hogy miért, de kicsit úgy érzem, hogy igaza van. Talán mintha kis csalódás is lenne benne meg hát ugye bizalmatlan. Na meg ugye jelenleg kisebb baja is nagyobb az ilyennél, mégiscsak egy tumor van a gyomrában.
VálaszTörlésKimi harcolni akar, Nikki kivan. Őszinte leszek fogalmam sincs hogyan tovább. Talán annyi tapintat van benne, hogy az amúgy is eléggé rosszul álló Sebet megkímélik a folyamatos ostromlástól, hogy ugyanmár fogadja el, hogy ők együtt vannak. Mondjuk közben ott van az is, hogy azért már felnőtt emberek ők, úgyhogy igazából nem nagyon van szükségük Seb áldására ahhoz, hogy összejöjjenek, de azért mégiscsak számít nekik a véleménye, legalábbis remélem.
Na, de majd meglátjuk te hogyan alakítgatod. :)
Puszi. :))