A nagy fogadás - Adrienn Stern

Sziasztok! Tegnap nem voltam itthon, ezért csúszott a novella. Meghoztam a második helyezettet. :) Ez az egyetlen Sebastianos és tényleg nem tudok belekötni...

Adrienn Stern: Csak azért második, mert az első teljesen meghatott. Holnap majd megérted. Tetszett nagyon, az ötleted rettentően eredeti, nagyon tetszett. Örülök, hogy te is részt vettél, mert jó volt olvasnom, amit alkottál. Gratulálok a novellához!

A nagy fogadás

Tömény cigarettafüst, terjengő alkohol szag, részeg pasasok mindenhol, önkívületi állapotban táncoló lányok a rudakon......ez Monaco másik oldala. Egy eldugott kis világ, amiről senki sem akar tudomást venni, inkább a szőnyeg alá söprik. Itt minden nap egy kész szenvedés, és innen nincs menekvés. Némán sétáltam hátra az öltözőbe, azon gondolkodva, hogy vajon én miért kerültem ide? Egyáltalán nem akartam, de a szüleim még kiskoromban lemondtak rólam, a nevelőintézetben pedig nem bírtam ki. Folyton bántottak és azt hittem, hogy az utcán majd jobb lesz. Tévedtem. Öt éve jöttem ide. Monaco volt az álmom. Azt gondoltam, hogy itt minden csak a csillogásról és a pénzről szól. Ez így is van, de ha te vagy a pénz tárgya az már nem olyan kellemes. Most már belátom, hogy Magyarországon az utcákon is jobb lett volna, mint itt. Én megpróbáltam visszamenni, de Miraz mindig megakadályozott. Ő a főnököm. Ő talált rám Monte-Carlo utcáin és munkát ajánlott, én pedig naivan elfogadtam. Azt hittem, hogy rosszabb nem lehet. Behozott ebbe a bárba, ahol minden nap kiéhezett, vén pasasok meresztgetik a szemüket a fiatalabbnál fiatalabb lányokra. Először csak pincérnőként dolgoztam, de ahogy egyre nőiesebb lettem, Miraz felküldött a színpadra. Először nem akartam és tiltakoztam ellene, de esélyem sem volt. Szép lassan kezdtem hozzászokni, hogy idegen férfiak bámulnak miközben csak egy forrónadrág és egy melltartó van rajtam. De ez sem segített azon, hogy ahányszor ott álltam mocskosnak éreztem magam. Soha nem tudtam és nem is fogom tudni lemosni magamról azt a piszkot, amit itt végig élek. Bármit megtennék, azért, hogy elmehessek innen.
-Adrienn, Miraz keres! - jött be az öltözőbe Carol.
-Megyek! - majd fel is álltam és elindultam a főnöki iroda felé.
Senkivel sem voltam innen jóban. Ők azt hiszik, hogy lenézem őket, pedig nem. Ugyanolyan helyzetben vagyok, mint ők, de én erről nem akarok beszélni. Kopogás nélkül sétáltam be Miraz irodájába.
-Kerestél? - csuktam be magam mögött az ajtót.
-Igen. - állt fel a székéből. - Úgy hallom, hogy panaszkodsz! - nézett rám mérgesen.
-Panaszkodok? Mégis miről és kinek? - kérdeztem vissza, mintha mit sem tudnék, pedig nagyon is jól tudtam, hogy mire céloz.
-Ugyanmár! - nézett rám mérgesen. - Mindketten tudjuk, hogy szabadulni akarsz. Ülj le! - mutatott a kanapéra, mire engedelmeskedtem neki. -Csak egy a probléma: innen soha nem fogsz tudni elmenni.
-De! - vágtam rá ridegen.
-Biztos vagy benne?
-Igen!
-Miben fogadnál rá?
-Bármiben!
-Rendben! Holnap péntek lesz, ami azt jelenti, hogy kezdődik a Monacoi Nagydíj hétvégéje. Ha lefekszel Sebastian Vettelel és utána megkéri a kezed, akkor kapsz 30.000 eurót és szabad vagy. Persze nem csak egy-két napos eljegyzésről legyen szó, mert akkor megtalállak és visszahozlak. De ha nem sikerült, akkor visszajössz, életed végéig ingyen fogsz nekem dolgozni, és feleségül jössz hozzám! Megegyeztünk? - nyújtotta a kezét.
-Igen! - fogtam vele kezet.
-Mehetsz is! Hétfőn várlak vissza az eredménnyel!
Némán álltam fel és kisétáltam az irodából. Ez lehetetlen! De ez az egyetlen egy esélyem arra, hogy valaha is eltűnhessek innen. Visszamentem az öltözőbe, összeszedtem a cuccaimat és azt a pénzt, amit a mai estéért kaptam és már ott se voltam. Ritkán jártam ki a bárból, általában minden időmet ott töltöttem. Nem volt saját lakásom, ezért mindig az öltözőben, vagy valamelyik vendégszobában aludtam, ha éppen nem volt foglalt. Furcsa volt friss levegőt szívni. Nem éreztem a dohányszagot és a tömény alkoholt. Ez volt az igazi Monaco. Kár, hogy ebből eddig még nem láttam semmit. Elmentem a legközelebbi hotelbe, és a hétvégére foglaltam magamnak egy szobát. Fáradtan dőltem be az ágyba, és rögtön el is nyomott az álom. Másnap reggel kiabálásra keltem. A szomszéd szobából jött. Nagy nehezen kikászálódtam és kimentem a folyosóra, hogy átkopogjak az ideiglenes szomszédaimhoz, hogy minden rendben van-e. Egy fiatal fiú nyitott ajtót, akin látszott, hogy nagyon ideges, de azért egy kedves mosolyt az arcára erőltetett és kitárta előttem az ajtót. Nem tudtam mire vélni, mivel közben telefonon hangosan kiabált valakivel. Nem kedves szavakat vágott az illetőhöz, az már biztos. Mikor lecsapta a mobilját az asztalra, érdeklődően rám nézett.
-Meddig akarsz még ott állni? - kérdezte hirtelen.
-Ohhh....bocsánat! Megyek is! - fordultam sarkon és visszaindultam a saját szobám felé.
-Várj! - futott utánam. - Nem úgy értettem. Csak furcsálltam, hogy nem jöttél be. Kérlek, ne haragudj! Gyere! Reggelizz nálam!
-Tényleg? - néztem rá meglepődve.
-Igen! - mosolygott.
-Így? - mutattam végig magamon, mert csak egy köntös volt rajtam és alatta pedig csak egy fehérnemű.
-Ha nem érzed magad zavarban, akkor én örülnék neki! - vigyorgott kajánul.
-Nos, rendben! Adrienn Stern vagyok. - nyújtottam a kezem.
-Sebastian Vettel. - fogott velem kezet.
Amikor kimondta a nevét, azt hittem összeesek. Ő lenne az, akit az ágyamba kell csábítanom? De hisz ő olyan kedves és helyes. Nem Adrienn! Te nem azért vagy itt, hogy beleszeress, hanem azért, hogy elszabadulj Miraztól!
-Valami baj van?
-Dehogyis! - mosolyogtam.
-Akkor gyere! - majd megragadta a kezem és maga után húzott.
Bementünk a szobájába, rendelt reggelit és leült velem szembe a kanapéra. Csodálatos szemei vannak. Egyszerűen tökéletes úgy, ahogy van! Az egész napot átbeszélgettük. Mindent elmesélt magáról és a Forma 1-ről. Én magam is meglepődtem, hogy mennyire élveztem, mikor az autósportról beszélt. Az egész napot nála töltöttem. Végig nagyon kedves volt, és folyton mosolygott. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az ajkait bámulom és ez neki is feltűnt.
-Jól vagy? - kérdezte.
-Persze. - kaptam el pirulva a fejemet.
-Adrienn!
-Igen?
-Holnap nem lenne kedved eljönni velem a harmadik szabadedzésre és az időmérőre? - kérdezte kisfiúsan.
-De nagyon szívesen! - mosolyogtam, majd az órára pillantottam, ami már éjfélt mutatott. - Jobb, ha most megyek, mert már elég késő van.
-Igaz! Akkor holnap reggel 8 órakor a szobám előtt?
-Rendben! Szép álmokat! - nyomtam egy apró puszit az arcára, mire legnagyobb meglepetésemre visszarántott, így az ölében kötöttem ki.
Váratlanul ajkait az enyémre tapasztotta, majd nyelve finoman utat tört magának. Olyan gyengéd volt, mégis szenvedélyes. Átkaroltam a nyakát, míg ő végig simított a hátamon. Eltudtam volna képzelni ezt a pillanatot örökre. De mint mindennek, egyszer ennek is vége kell, hogy szakadjon. Levegőért kapkodva vált az tőlem.
-Azt hiszem most már tényleg megyek! - álltam fel zavartan és kisiettem a szobából.
Kellett neki megcsókolnia? Istenem, hogy milyen jól csókol! Nem leszek képes átverni őt. Annyira más, mint azok a férfiak akikkel eddig találkoztam. Nem érdemli meg, hogy megbántsam, de ha nem teszem meg, akkor örökre Mirazhoz láncolom magam. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal szenderültem álomba. Másnap az órám csörgésére ébredtem. Hét óra volt, ami annyit jelentett, hogy ideje lenne készülődni. Rendbe szedtem magam és gyorsan felöltöztem. Mire kész lettem, már kopogtak is az ajtón. Rögtön mentem is ajtót nyitni. Sebastian állt az ajtóban, aki mikor kinyitottam az ajtót forrón megcsókolt.
-Sajnálom, ez hiányzott. - suttogta.
Csak újra megcsókoltam, majd felkaptam a táskám, jelezve, hogy indulhatunk. Megmutatta, hogy milyen is az igazi Monaco. A pályán nem győztem csodálni a dolgokat. Furcsa volt ott lenni. Testközelben lenni a versenyzőkkel, a szerelőkkel, a sztárokkal és az autókkal. Seb végig velem volt, és mindent magyarázott. Nagyon sok mindent tudtam meg tőle, amiről eddig fogalmam sem volt. Röviden még az autója felépítését is elmondta. Nagyon jól éreztem vele magam, csodás férfi. Este még elmentünk vacsorázni és csak azután mentünk vissza a hotelbe. Az ajtó előtt hosszan búcsúzkodtunk, de nem jött össze. Csókolózva estünk be Seb szobájába. Egy pillanatra sem tudtunk és nem is akartunk elszakadni egymástól. Teljesen megbabonázott. Egyre lejjebb haladt és már a nyakam csókolgatta. Lehámoztam róla a pólóját, majd újra egy szenvedélyes csókban forrtunk össze. Mikor levette rólam a toppomat, hirtelen belém nyílalt a felismerés, hogy tulajdonképpen mit is teszek.
-Sebastian! Ne! - toltam el finoman magamtól.
-Mi a baj? - kérdezte meglepetten.
-Nekem ez nem megy! Erre nem vagyok képes! Én nem tudlak téged átverni és kihasználni! - fojt végig egy könnycsepp az arcomon.
-Miről beszélsz? - kérdezte ijedten.
-Sajnálom Sebastian! Sajnálom! Szeretlek! - csókoltam meg utoljára, majd felkaptam a pólómat a földről és kirohantam. Nem törődtem semmivel, csak kifutottam a szállodából. Mentem amerre a lábam vitt, és ez sajnos azt jelentett, hogy Miraz győzött. Sírva sétáltam Monaco utcáin. Mikor a bár elé értem, vettem egy nagy levegőt, és bementem. Egyenesen a hátsó iroda felé sétáltam. Benyitottam, és megláttam magammal szemben Miraz elégedett vigyorát.
-Már vártalak! - köpte a szavakat. - Tudtam, hogy nem tudod átvágni azt a srácot, hisz olyan férfi, mint senki más.
-Őt hagyd ki ebből! Itt vagyok! Megkaptad, amit akartál! - motyogtam szipogva.
-Igazad van! Holnap este, itt a bárban megtartjuk az esküvőt! Szerzek egy papot! - vigyorgott ördögien, majd a telefonja után nyúlt. - Mire vársz? Menj dolgozni! - parancsolt rám.
Lehajtott fejjel sétáltam vissza az öltözőbe. Egy esélyem volt, és elszúrtam. Visszatértem oda, ahonnan indultam, sőt annál még lejjebb süllyedtem. Holnaptól Miraz felesége leszek és onnantól kezdve vége. A rúdhoz érve újra és újra megcsináltam a már jól betanult mozdulatokat. Egész éjszaka a színpadon voltam, így próbáltam meg elfelejtetni magammal a fájdalmat. Hiányzott Sebastian, mindennél jobban. Nem tudom kiverni a fejemből az a hihetetlenül kék szempárt és azt, az önfeledt mosolyt. A nézők szép lassan kezdetek megfogyatkozni, így közeledett a műszakom vége. Mikor már alig voltak leültem a egyik bárszékre és csak bámultam ki a fejemből. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, de hirtelen egy kezet éreztem meg a combomon.
-Gyere! Kezdünk! - suttogta a fülembe Miraz.
Ahogy meghallottam a hangját, a testemen végig futott a félelem. Lassú mozdulatokkal álltam fel és elindultam utána. A pap ott állt a VIP részlegen. Furcsán mutatott egy vallásos ember a pokolban. Igen, erre nincs jobb szó. Ez maga a pokol. Az atya épp kezdte volna a szokásos mondani valóját, mikor a bár ajtaja kivágódott. Alig hittem a szememnek. Sebastian állt ott.
-Azt hiszem itt ma nem lesz semmilyen esküvő. - sétált felénk.
-Áhh...te volnál Sebastian, igaz? - kérdezte gúnyosan Miraz, mire Seb csak bólintott. -Sajnálom, de őt már elvesztetted. - húzott magához. - Nézz csak rá! Túl jó szíve van. Feláldozta az egész életét csak azért, hogy téged ne verjen át. Hát nem nemes?
-A fogadás hétfő reggelig tart. - hámoztam le a karjait magamról.
-Miről beszélsz? - nézett rám hatalmas szemekkel Miraz.
-Azt mondtad, hogy hétfőn vársz az eredménnyel, tehát most még újra megpróbálhatom. - néztem rá.
-Te.....- kezdte volna, de Seb nem hagyott neki időt.
Maga felé fordított, és megcsókolt. Még soha életemben nem kaptam ilyen csókot. Éreztem benne mindent. Éreztem, hogy vágyik rám. Bíztam benne, mert tudtam, hogy megment innen. Mikor elváltak ajkaink, megfogta a kezem és letérdelt elém.
-Adrienn! Hozzám jössz feleségül? - kérdezte mosolyogva Sebastian.
-Igen! - mosolyogtam rá boldogan.
Felhúzta az ujjamra a gyűrűt, felállt, majd újra és újra megcsókolt. Hihetetlen öröm járta át az egész testem. Mindenki tapsolni kezdett. Az összes táncoslány, a pap, a pultos srácok, sőt még a biztonsági őrök.
-Ez nem lehet! - sziszegte a fogai között Miraz.
-Sajnálom, de ezt a fogadást én nyertem! - mosolyogtam rá, majd megragadtam Sebastian kezét.
Együtt sétáltunk ki a bár ajtaján, egyenesen Monaco őrült, éjszakai forgatagába.......egy új életet kezdve.