Love from the past

Sziasztok! Meg is hoztam a folytatást. Átkötő rész lett, ami nem is valami hosszú, de azért remélem, hogy tetszeni fog. :))

28. rész

„1997. október 17., péntek

Sajnos amíg mindketten kiskorúak voltunk, attól kellett tartanunk, hogy elveszik tőlünk a babánkat. De most, hogy Kimi nagykorú lett, már nem volt mitól tartani. Féltem, hogy valamiképpen elrontom a napját. Kész tervet eszeltem ki arra, hogyan küldöm majd haza, hogy ünnepeljen velük. Azonban reggel ez az egész borult.

-Csinálhatsz akármit, ma nem megyek sehová nélkületek- simult a hátamhoz és a pocakom kezdte simogatni.

-De Kimster…- súgtam és jobban a karjai közé bújtam.

-Ma lettem felnőtt- duruzsolta a fülembe. – Azokkal akarok ünnepelni, akiket szeretek. Igen, a szüleim is rettentően fontosak- magyarázta, amikor érezte, hogy közbe akarok vágni, - de a családom már ti vagytok- nyomott egy csókot a nyakamra. – Érzed, hogy a hercegnőnk is helyesel- kuncogott. Kaisa pici kezei és lábai hevesen mocorogtak és ezt mindketten éreztük.

Valóban egész nap velünk volt. Együtt vásároltunk be at ebédhez, majd amíg mi elkészültünk az étellel, ő elment edzeni, hiszen nagyon komolyan vette a versenyzést. Hármasban ebédeltünk és Siirkával közösen még egy tortát is sütöttünk neki. Délután pedig elmentünk újra a kislányunknak vásárolni. Éppen a rugdalózókat vettük szemügyre, amikor meglepetés ért minket.

-Gyerekek!- hallottuk meg Paula hangját.

-Anya! Apa!- fordult meg Kimi és vele én is. Eddig a derekam ölelte. Féltem, hogy elengedi, de nem tette.

-El sem hiszem, hogy mintkét fiam felnőtt- lépett közelebb Matti. – És már nemsokára neked is családod lesz- tette a fia vállára a kezét. – Szabad?- pillantott rá a pocakomra, majd a szemembe nézett.

-Persze- bólintottam. Meghatottan simított végig a hasamon és könnyfátyol lepte el a szemét, amikor a kicsi meg is mozdult.

-Nem tudtuk eldönteni, - szólt közbe Paula, - hogy melyik babakádnak örülnétek jobban- kapta el a kezem és húzott a helyre, ahol nézelődtek. – Nekünk tetszik az egyszerű rózsaszín is, de az a sárga pillangós remek!- mutogatott.

-Nem kádra van szükségünk- ráztam meg a fejem. – Szeretet és támogatás az, ami nekünk a legjobban kellene. Jelenleg ezt a testvéreinktől, Kimi nagymamájától és egymástól kapjuk meg.

-Mimi!- lépett mellém Kims. – Jól vagy?- cirógatta meg az arcom és letörölt néhány könnycseppet.

-Azt hiszem- fordultam felé és hozzábújva rejtettem el a könnyeim.

-Gyere, menjünk haza!- kezdett el terelgetni lassan. A szüleihez nem fordult vissza, nem mondott semmit.

Fájt, hogy miattam és a babánk miatt a kapcsolatuk ennyire megromlott, hiszen tudtam, hogy nekik mennyit számít a család és egymás szeretete. Hiszen ha nincs a család, nincs meg bennük az a kitartás, szeretet és összetartás, ami mindig körülvette őket, akkor biztos, hogy nem bírták volna véghezvinni azt, amit. Kimi akkor nem lenne versenyző és egyik srácnak sem lenne egy biztosnak mondható háttere.

Amint hazaértünk a nagyi házába, kaptam egy nagy bögre nyugtató teát, majd amint elfogyasztottam, ágyba lettem parancsolva. Már csak néhány hét volt a babánk születéséig és ez fáradékonnyá tett. Így pillanatok alatt elszunnyadtam most is. Mikorra felébredtem, Kimppa már nem volt mellettem, de a hangját hallottam.

-… Apa, komolyan mondom, hogy lassan túl sok lesz.

-Nyugodj meg, Kimi!- hallottam meg Mattit is. – Hatalmas dolog, hogy vállaltátok ezt a csodát, ami megadatott nektek. És tudom, hogy nem vagyunk mintaszülők anyáddal, hiszen nekünk kellett volna a legnagyobb segítséget nyújtani nektek. És csak remélem, hogy anyád is rádöbben, hogy mit is veszít, ha nem vayunk veletek. Csak kívánhatom, hogy bocsáss meg nekem, fiam!

-Félek, hogy Milát felemészti az egész helyzet és össze fog omlani- sóhajtott fel Kims.

-Az a kislány nagyon sok mindent elviselt érted- válaszolta a papája. – Tudom, hogy nehéz, de tudasd vele minél gyakrabban, hogy mennyire fontos és mennyire sokat jelent neked. Hidd el, hogy belőled meríti minden erejét. Láttalak ma titeket együtt. Úgy kapaszkodott beléd, mintha te lennél, aki életben tartja.

Matti akaratlanul is eltalálta a dolgot. Sokszor éreztem, hogy Kimi nélkül már feladtam volna, és akkor a kislányunk sem lenne. De ő velünk volt, egy pillanatig sem engedte el a kezem és ez mindent megadott. Felkeltem, letöröltem a könnyeimet és kiléptem a kis folyosóra. A két férfi hirtelen hallgatott el az érkezésemre.

-Matti, nem vacsorázol velünk?- léptem oda melléjük. – Olyan sok mindent kellene megbeszélnünk.

-De, nagyon szívesen- mosolygott rám szívből. Mellé léptem és átöleltem, mert úgy éreztem, hogy nincs a világon még egy ember, akinek akkora szíve van, mint ennek a férfinek, aki a kislányom nagypapája.”

***

Rávenni Kimit, hogy hajlandó legyen nélkülem elmenni Németországba… maga volt a pokol. Azt hittem, hogy soha nem hagyja magát meggyőzni, hiszen egy másodpercig sem akart elengedni maga mellől. Én sem akartam távol lenni tőle, de az emberekben nem bíztam és inkább választottam, hogy maradok a lányunkkal.

Tudtam pontosan, hogy mitől fél. Nem akarta, hogy újra magamba forduljak most, hogy végre engedtem nekik, hogy közelebb kerüljenek hozzám. Mellettem akart lenni minden pillanatban, hogy újra ő jelentse a biztonságot és bebizonyíthassa, sosem fog bántani és mindig szeretni fog. És amilyen makacs volt, nem hagyta, hogy elmondjam neki, tudom és nem hagyom el magam pont ezek miatt.

-Anya, szerinted apu nem fog visszafordulni?- huppant le mellém a kanapéra csütörtökön este Kaisa.

-Tettem róla, hogy ne tegye meg- mosolyogtam rá.

-Mit?- csillant meg a szeme.

-Felhívtam Tonit és odaküldtem, hogy apáddal legyen- válaszoltam. – Magyarországra pedig megy vele Paula.

-És te…?- pislogott rám.

-Megyek Londonba veled, ahogy eredetileg terveztük- húztam magamhoz és nyomtam egy puszit a homlokára. – Jansen jön velünk, így apád is megnyugszik és én is biztonságban érzem majd magam. Ki nem hagynám életed legnagyobb lehetőségét.

-Szeretlek, anya!- nyomott egy puszit az arcomra Kaisa.

-Én is szeretlek, hercegnőm!- simogattam a haját. Az ölemben fekve szunnyadt el és akkor úgy éreztem, hogy talán kezdek visszatalálni a régi önmagamhoz.

***

Éjszaka motozásra ébredtem a szobában fekve. Ijedten húztam össze magam és bújtam szinte teljesen a takaró alá. Ez volt az első estém, hogy egyedül mertem aludni, de már kicsit sem tartottam annyira jó ötletnek a dolgot. Éreztem, hogy kiszárad a szám és lassan összeszorul a gyomrom félelmemben.

-Csak én vagyok, édesem!- hallottam meg a halk hangot egészen közelről. Kipillantottam a takaró alól és Kimi komoly arca jelent meg előttem.

-Miért nem ünnepelsz?- ültem fel lassan és éreztem, hogy lehullanak a félelmem által rám aggatott láncok.

-Nekem most itt a helyem- fogta meg a kezem. – Szia, drágám!

-Szia!- mosolyogtam rá.

-Gonosz dolog volt utánam küldeni Tonit- húzta fel az orrát megsértődve.

-Eléd küldtem- nyomtam egy puszit a szájára. – Korábban ott volt és tudtam, hogy megnyugszol majd, ha veled van valaki.

-Kit kapok a jövő hétre?- kezdett el átöltözni.

-Anuykádat- adtam meg magam. Kár lett volna tagadni a dolgot.

-És te…- merengett el, majd a szekrény mellől rám pillantott.

-Londonban a lányunkkal, a nővéremmel és Jansennel- válaszoltam.

-Mila, ez veszélyes- ráncolta a szemöldökét.

-Nem veszélyes- tiltakoztam. – Élnem kell.

-De nem nélkülem- lépett újra mellém.

-Nem lehetünk együtt örökké- sóhajtottam fel. – Tudod te is, hogy mindketten szeretnénk, de az élet nem így működik. Néha el kell engednünk a másik kezét ahhoz, hogy tovább folyjon minden. De ez nem jelenti, hogy a szívem ne nálad lenne. Egyszer régen azt elraboltad és nem fogom visszakérni. Fájhat bármennyire, hogy nem vagyunk egy helyen, egymás mellett, tudom, hogy újra látni foglak és ez segít tovább menni.

-Rettegek, hogy megint eltűnsz- ült le mellém.

-Nem fogok- pillantottam a szemébe. – Soha többé nem tűnök el. Megígérem!

-Apa emlékére?- kérdezett azonnal.

-Matti emlékére- bólintottam hezitálás nélkül. És mindketten tudtuk, hogy ezt sosem fogom megszegni, hiszen az egyik legszentebb ember az életünkben az apukája volt.