Love from the past

Sziasztok! Tudom, hogy régen volt friss, de a vizsgák kicsit sok időt vesznek el. Amint lesz időm, hozom a következőt, szerintem a jövő héten hasonló időben. :)

12. rész

Február 8-án délelőtt 10-kor még mindig aludtak a többiek. Mark már ébren volt, vele ültem a szálloda éttermében egy kávé mellett. Mióta Kimivel együtt dolgoztak, azóta a mi életünknek is a része volt. Ha baj volt, engem hívott, mindent tudtam, ami velük történt. 

-Örülök neki, hogy itt vagytok vele- tért át témaként hirtelen ránk. 

-Te is tudod, hogy mindig itt lettem volna, ha lett volna rá lehetőségem- emeltem rá a pillantásom. 

-Tudom- mosolygott. - Sokkal fontosabbak vagytok neki, mint akárki ezen a világon. Hamarabb kérdezett rólatok bármit, mikor még nős volt, mint Jenniről. Azt is mondhatom, hogy az a nő semmit nem számított. Csak ti számítotok. 

-Miért mondod el ezt nekem?- bámultam rá, mert semmi értelme nem volt, hogy pont most és pont itt vitassuk meg a dolgokat. 

-Majd rá fogsz jönni- kacsintott egyet. 

Figyeltem, ahogy megissza az utolsó korty kávéját, majd magamra hagy. Azon gondolkoztam, amit mondott. Kimi tudta, hogy ő a legfontosabb nekünk, nem egyszer el is mondtuk neki. Nem értettem, hogy ő miért nem közölte velem, hogy fordítva is igaz. Hiszen annyiszor mondtam, hogy számítok a véleményére és adok arra, amit mond. 

A gondolataim csak egyre kuszábbak lettek, ahogy merengtem azon, hogy vajon mit is mondhat el nekem és mit hallgat el. Mindig voltak dolgok, amiket inkább nem kötött az orromra és nem értettem soha, hogy miért nem bízik bennem eléggé. Ezen sikerült is összekapnom vele már nem egyszer, de úgy tűnik, hogy vannak dolgok, amik soha nem változnak meg. És ez is ilyen volt. 

-Min merengsz, szépségem?- hallottam meg a hangját. 

-Csak a szokásos- mosolyogtam rá. 

- Rajtad, Kaisán, a családon... tudod. 

-Ne agyalj, nem lesz baj- ült le velem szemben. - Tudom, hogy rendben lesznek a dolgaink. 

-Legyen igazad- ittam meg az utolsó korty kávémat. - Kedves kislányod még mindig alszik? 

-Nem, már azon agyal, hogy miképpen is juthat ki a pályára, hogy találkozzon Sebastiannal- adta meg a választ, majd intett a pincérnek és rendelt magának reggelit. 

-Úgy volt, hogy ma megyünk haza, nem?- kérdeztem rá a dologra. 

-Ebédszünetben kinézünk és utána igen- bólintott. 

-Akkor megyek, leküldöm szemed fényét enni, hogy utána mehessünk, ahová terveztétek- hagytam magára.

 Kaisa majdnem teljesen készen volt, amikor felértem. Mikor mondtam, hogy visszamegyünk a pályára, már rohant is reggelizni. Én pedig összepakoltam a dolgaikat, amik kinn voltak a szoba minden pontján. A két Räikkönen volt szerintem a világ két legrendetlenebb embere. A szememben biztos, mert mindig nekem kellett pakolni utánuk. Miután készen lettem, a szemem a naplóra tévedt, ami kinn maradt. A kezembe vettem és kinyitottam ott, ahol én abbahagytam. 

„1997. január 7., este 

Kicsit meg voltam ijedve, hiszen egy számomra idegen házba álltam. Majd amint Rami 2 lépést tett, megjelent egy nagy mosollyal az arcán az anyukájuk. Megölelte a fiát, nyomott az arcára két puszit, majd rám pillantott. 

-Anyu, ő Mila- nézett rám az idősebb Räikkönen is. - Tudod, a lány, akiről Kimi mesélt. 

-Persze- lett a mosolya még szélesebb. - Paula vagyok, ennek a két kópénak az édesanyja- mutatkozott be. - Gyere beljebb, kicsim!- lépett oda mellém és a konyhába terelt. - Üljetek le, egyetek!- nyomott le az egyik székre. 

-Én csak...- kezdtem, mert teljesen zavarba hozott. 

-Az iskolában nem ettél, ezért majd most fogsz- tett elém egy tányér gőzölgő levest. - Utána mehetsz Kimihez. Most amúgy is alszik. 

Nem lehetett nemet mondani Paula Räikkönennek. Isteni finom volt, amit főzött, rendesen jól is laktam. Utána megkóstoltam a süteményt, amit a nagymamájuk küldött a fiúknak, de az is maga volt a mennyország. Majd miután elégedetten konstatálta, hogy mindent megettem, rábólintott arra, hogy mehetek a fiához. Odavezetett a szobájához. 

Halkan nyitottam be és tényleg aludt. Letettem a táskámat a fal mellé, majd beljebb léptem. Nem volt egy nagy szoba, egy ágy, egy fotel, egy szekrény és egy íróasztal volt benn. A kék falakat autók képei díszítették. Óvatosan lepakoltam a fotelből, majd oda ültem le és csak néztem őt. Pont az ágya mellett volt, így bármikor megsimogathattam az arcát, amit nem is szalasztottam el. A bőre forró volt, tudtam, hogy tényleg komoly a betegsége. Aggódtam, mert nem akartam, hogy baja legyen. 

Fogalmam sem volt, hogy mióta ülhetek benn, mellette, mikor bejött az anyukája, mert fel kellett őt ébreszteni. Mint megtudtam, már vacsoraidő volt bőven. Össze akartam szedni magam, hogy hazamegyek, de az ablakon kinézve tudatosult bennem, hogy odakinn tombol egy hóvihar. Paula közölte velem, hogy felhívta a szüleimet, hogy náluk vagyok és megegyeztek, hogy ha nem csökken a havazás intenzitása, akkor maradok. 

-Anya!- hallottam meg Kimi rekedt suttogását, mikor felébredt. 

-Hogy vagy?- simogatta meg a fejét az anyukája, majd szomorúan elmosolyodott. - Be kellene venned a gyógyszereket és enned is kellene. 

-Nem vagyok éhes- rázta meg a fejét és próbált felülni. Odanyúltam a hátához, hogy segítsek neki. Akkor vett észre engem is. - Mila? 

-Szia!- mosolyogtam rá. - Pocsékul nézel ki- kuncogtam. 

-Köszi!- eresztett meg egy halvány mosolyt. Nagy nehezen sikerült vele megetetni egy fél szendvicset, majd ivott egy kis teát is és a gyógyszereit is bevette. - Mióta vagy itt?- kérdezte, mikor ketten maradtunk. 

-Még suli után jöttem. Órák óta néztem, ahogy alszol- ültem át az ágyára. - Mondjuk, megírtam a házimat is, de az nem lényeg- legyintettem. 

-Jó, hogy itt vagy- fogta meg a kezem. A szívem a torkomban dobogott. Odahúzott magához és átölelt. Jó volt hozzábújni, még akkor is, ha beteg volt. Nekem mindent jelentett abban a pillanatban. 

A havazás nemhogy nem csökkent, még nőtt is. Bentről, a biztonságos melegből néztem a pelyhek hullását. Mellettem Kimi aludt békésen. Már veszekedtünk egy sort azon, hogy mellette alszok-e. Persze, őt kiütötték a gyógyszerek, így most is húzta a lóbőrt. Néha simogattam a hátát vagy a fejét és közben sikerült megörökítenem ezt a délutánt.”

Amint megvoltak a kései reggelivel, már ültünk is az autóba, majd mentünk ki a pályára. Persze, Kimi mellett nem lehetett észrevétlennek maradni, ezért mi, lányok eltávolodtunk tőle és úgy sétáltunk a paddockban, mint bennfentesek. Tudtam, hogy a napszemüvege mögött minket figyel és nem azt, hogy hová megy éppen. Mark volt, aki igyekezett őt irányítani, hogy ne menjen neki senkinek és semminek. Végül megállították az újságírók, ezért mi bementünk abba a kiszolgáló egységbe, ami a VIP vendégek részére volt fenntartva. Tudtam, hogy Kimi már küldött üzenetet barátjának, hogy ha kedve akadna – és akadjon kedve, mert Kaisa akar vele találkozni – ebédelhetne velünk. 

Míg várakoztunk, megírtam egy-két rövidebb cikket, amiben az autók kinézetéről és a jelenlegi teljesítményekről. Felnéztem, mikor a fiúk leültek mellénk, de hagytam őket kibontakozni. Dolgoznom is kellett, hiszen nem csak azért utaztam, hogy pihenjek. Persze a Jégember közben próbált volna belelesni, de nem hagytam neki, így kisgyerekként duzzogott, amin jól szórakoztam. 

-Mi az, nem kaptad meg a kedvenc játékodat?- hallottuk meg a kicsi német nevetését. 

-Sziasztok!- köszöntem nekik, mivel nem volt egyedül. -Heikki, az edzőm- mutatott a srácra. - Ők Mila és a lánya, Kaisa, Kimit meg gondolom ismered. 

-Üdv!- intett és leültek mellénk. 

-Sebiii!- ujjongott a lányunk és azonnal a nyakában is lógott. 

-Szia, te úszóbajnok!- nyomott az arcára egy puszit a pilóta. - Mesélj, hogy kerülsz ide? 

-Úszóbajnok?- érdeklődött Heikki tőlünk. 

-Igen. A kis Seppälä- bólintottam. - És a kis Räikkönen. 

-Akitől mindig megkérdezik, hogy mi köze is van a világbajnok finnhez?- nézett ránk és éreztem, hogy választ vár. 

-Igen, akiről nem mondja el, hogy az apja- bólintott Kimi. - És persze ez minden beavatott számára hétpecsétes titok- pillantott komolyan honfitársunkra. 

-Miről is beszéltünk az előbb?- érdeklődött Heikki mosolyogva, mire Kims nyugodtan hátra is dőlt. 

-Te az a Heikki vagy, akit Tommi emlegetett? A hokis srác?- faggatta tovább a Jégember. 

-Az lennék- rántotta meg a vállát az edző, így a téma máris a hoki felé terelődött. Mark is bekapcsolódott, így inkább a Kaisa-Sebastian párosra irányítottam a figyelmemet. 

-Anyu, szerinted apu belemegy, hogy néha a Red Bullnál nézzek futamot?- kérdezte szemem fénye. 

-Fogalmam sincs- ráztam meg a fejem. - Tegyük hozzá, lehet, hogy nem tud neked nemet mondani. 

-Miért, van, aki tud?- pislogott rám a német nagy szemekkel. 

-Igen- bólogattam. - Én- nevettem fel és ő is velem szórakozott. - Tudom, hogy titeket pasikat azonnal megfog. 

-Csak rá kell nézni- mutatott vádlón Seb a lányra. - Tudod, ilyen egy tökéletes kis démon, akinek soha nem lehet ellent mondani. Arra is rávett, hogy Ausztrália előtt menjünk el hozzátok. 

-A verseny miatt- magyarázta azonnal a lány. - De megígérted. 

-Ott is leszek- emelte esküre a kezét Sebastian.