Love from the past

Sziasztok! Most nem kaptok kommenthatárt! :) Jó olvasást!

9. rész

Arra ébredtem fel, hogy Kimi teljes testtel fölém gördül, majd amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen el is tűnt onnan. Meglepetten néztem körbe és csak pár álmos pillantás után vettem észre a földön fekvő és nevető Kaisát. Valószínűleg ő akarta ránk vetni magát és egy nagyon fájó ébresztőtől lettem megvédve.

-Miért nem keltetek még fel?- húzgálta a takarómat.

-Mert nincs kedvem már fél 7-kor kimászni az ágyból, mikor aludhatnék?- kérdeztem vissza.

-Anyu, karácsony van! Ajándékoooook!- lengette meg a kezét a szemem előtt.

-Tudom- nyögtem fel álmosan és visszazuhantam a párnámra.

-Gyere már!-húzott volna ki az ágyamból, de nem mozdultam meg.

-Mindjárt megyünk- hallgattatta el őt Kimi és két pillanat múlva egyedül is voltunk.

-Nem akarok lemenni- fordultam a párnám felé, hogy utána belefúrjam az arcomat és sikítsak. - Nincs kedvem hallgatni anyától, hogy miért nem vagyunk együtt.

-Ha kell, beszélek vele- simogatta meg a hátam. - Csak gyere!

Nagy nehezen sikerült felkelnem és lemennem a földszintre, ahol már folyt az ajándékbontogatás. Én is kaptam néhány csecsebecsét, de sokkal nagyobb volt az eszmei értékük. Egy ajándékot nem tettem a fa alá, ahogyan sosem. És Tőle én sem kaptam semmit, hiszen minden évben így csináljuk. Titokban, senkitől sem lesve, kettesben.

Anyuval sikerült összevesznem azon, hogy milyen életet is élek. Nem tetszett neki, hogy még mindig nem mentem férjhez. Szerinte 31 évesen szinglinek lenni kifejezetten ciki és mindenki a hátam mögött röhög rajtam. Addig-addig nyaggatott, amíg fogtam magam és leléptem a saját házamból. Nem volt szükségem arra, hogy újra és újra megforgassa a tőrt a szívemben. Én tudtam, hogy kit akarok, de nem voltam biztos abban, hogy Ő is tudja ezt.

Fél napon keresztül csak bolyongtam Espoo-ban. Nem akartam hazamenni, amíg a könnyeim fel nem száradtak és a fejem ki nem tisztult teljesen. Úgy akartam megjelenni újra, mint akit egy sérthetetlen páncél ölel körbe. De ezt nem tudtam tökéletesíteni, mert egy ember mindig át tud törni rajta.

Mikor hazaértem, akkor Paula és Hanna-Maria részéről láttam, hogy megnyugodtak. Ők valószínűleg végig idegesen topogtak, hogy merre is lehetek. Rami és Kriistina csak egy-egy kis mosollyal köszöntöttek, míg a szüleim rám sem pillantottak. Kaisa egyenesen a karjaimba rohant volna, ha nem tartom fel a kezem, hogy ne jöjjön közelebb. Sikerült vele megértetnem, hogy mennyire átfagytam és milyen kellemetlen lenne, ha átölelne. Inkább felmentem a szobámba.

-Pontosan 3 perced volt még, hogy megérkezz és ne menjek utánad- jelentette ki Kims, amikor becsuktam az ajtót.

-Egyedül kellett lennem- feleltem neki halkan.

-Tudom- lépett mellém és átölelt. - Utánad akartak menni, de nem hagytam. Azt hiszem, hogy apádat meg is sértettem, amikor azt mertem mondani, hogy semmit nem tud rólad.

-Köszönöm, hogy megvédesz!- suttogtam és éreztem, hogy a könnyek elkezdenek lefolyni az arcomon.

-Menj, feküdj bele egy kád vízbe és lazíts, jó?- tolt el magától és letörölte az arcomról a nedvességet. - Addig csinálok valami vacsit, megesszük itt és ajándékozunk.

Úgy tettem, ahogy kérte. Teleengedtem a kádat vízzel és elfeküdtem benne. Az első pillanatban szinte égette a bőrömet a meleg víz, annyira átfagytam. Lassan olvadtam csak ki, de mikor kimásztam, még akkor is fáztam. Belebújtam egy hosszú nadrágba, egy hosszú ujjú pólóba és egy pulcsiba, majd még magamra vettem Kimi egyik pulcsiját is, amit az ágy végébe dobott. Bebújtam az ágyba és nyakig húztam a takarót. Percekkel később Kimppa és Kaisa a kezükben tálcával léptek be, amin a vacsoránk volt és bögrék.

-Anya csinált zöldséges szendvicset- nyújtotta felém az egyik tányért Kims.

-Imádom- vettem el azonnal és megvártam, amíg ők is leülnek mellém.

Az első falat után máris egy kis mosoly került az arcomra Paula zseni, ebben biztos voltam. Padlizsán és mexikói zöldségkeverék volt kicsit megpárolva és megpirítva, ez mind egy zsemlébe töltve, a tetejére sajt reszelve és mindez meg volt sütve. Gyakran gombát is tett bele, de tudta, hogy nem szeretem, ezért most kihagyta. Már azon járt az agyam, hogy miképpen kellene megköszönnöm neki, amikor megjelent előttem egy bögre.

-Kakaó, én csináltam- mosolygott rám a lányunk.

-Köszönöm!- simogattam meg az arcát. Puszit is adtam volna, de akkor leborítottam volna a vacsoránkat. Kimi csak némán evett mellettünk, néha megállt és nézett minket. Jó volt tudni, hogy mellettem vannak.

-Anya, rám is haragszol?- kérdezte kissé félve Kaisa.

-Kellene?- kérdeztem vissza meglepetten, mert fogalmam sem volt, mire gondol.

-Arra gondol, hogy néha ő is megjegyzi, hogy miért nem vagyunk együtt- súgta a fülembe Räkka.

-Dehogy haragszom- mosolyogtam rá a lányomra. - Ha te mondod, hogy lehetnénk egy pár is, az nem megterhelő.

-De biztos?- kérdezte és még mindig nem folytatta az evést.

-Mindig meg szoktam mondani az igazat, nem?

-De- bólintott és ezzel a témát lezártnak tekintettük. A vacsora elfogyasztása után még nálunk maradt egy kicsit, majd olyan 9 magasságában hagyott minket kettesben.

-Ennyire fázol?- nézett végig rajtam Kimster.

-Hideg van odakinn- húztam össze jobban a pulóverét.

-Remélem, hogy nem szedtél össze semmit, mert nem szeretném, hogy ápolnom kelljen téged.

-Abból még egyszer nem kérek- dőltem végig az ágyon.

-Most megsértődtem- jelentette ki.

Odament a szekrényhez, matatott benne egy kicsit, majd egy becsomagolt dobozzal ült vissza mellém. Megfordultam és az éjjeliszekrényemből kivettem egy hasonlóan nem túl nagy dobozt. Nem szóltunk semmit csak kicseréltük egymás között az ajándékokat. Azonnal bontogatni kezdtem, mert mindig megvárta, hogy mit szólok ahhoz, amit kapok. Egy ezüstlánc volt benne egy medállal, ami 2 'K' betűt ábrázolt, csak az egyik kicsit lejjebb volt csúsztatva. Évekkel ezelőtt volt egy ilyenem, de azt ellopták az irodámból.

-El sem hiszem- ültem fel azonnal, hogy a nyakába borulhassak. - Soha többé nem fogom levenni- jelentettem ki, miután felcsatolta.

-Kaisának is köszönd majd meg, mert ő kotyogta ki, hogy a múltkor megemlítetted, mennyire hiányzik- nyomott egy puszit az arcomra.

Utána pedig nekiállt kinyitni az én ajándékomat. Amikor meglátta, tátva maradt a szája. Kivette a dobozból és forgatta a kezében.

-Ezt... ezt hogy szerezted?- suttogta. Annak a gokartnak az arányos makettje volt, amivel akkor versenyzett, amikor Kaisa megszületett. Ő is benne volt pilótaként és a makett-Kimi sisakjának a tetején is kivehető volt a rózsaszín cumi, amit akkor ráfestett.

-Tudod, még vannak, akik örömmel emlékeznek arra, hogy te ott versenyeztél- mosolyogtam.

-Visszük minden versenyre. Ott lesz a polcomon- tette le, de olyan óvatosan, mintha porcelánból lenne. - Imádom!