Kísért a múlt - 10. rész

Nem hisztiztem, nem akartam kiszabadulni, nem akartam semmit csinálni. Teljesen faarccal bámultam Kimire, aki meglepve húzta fel a szemöldökét. Valószínűleg nem számított arra, hogy vele szemben képes vagyok ennyire érzelemmentes arcot viselni. Be kell vallanom, ezzel önmagam is megleptem.

- Mi ennyire fontos?- ültem le az ágyának a szélére.

- Mondtam már. Beszélni szeretnék veled, Princessa- lépett közelebb.

- Megmondtam, hogy nem szeretem, ha így szólítasz- hunytam le a szemem.

- Nem tudsz mindent kitörölni. Lehetetlen- guggolt le elém.

- Amit lehet, azt megpróbálom törölni- néztem a szemeibe. – Nem tudom, hogy mi volt akkor a célod velem. Lehettem játékszer, lehettem igaz szerelem, lehettem kaland is. De bármi voltam, törölni akarom.

- Ha tudnád, hogy mennyi olyan dolog van, amit nem mondhattam el. Hogy mennyi minden van, amit képtelen vagyok megtenni, mert rád emlékeztet…

- Azt ne mondd, hogy miattam tűnt el a romantikus éned- néztem rá. A hangomból sütött a gúny.

- Akár tetszik, akár nem, ez igaz- ült le mellém. – Túlságosan fájtak azok a dolgok, amikben akár egy csepp romantika is volt.

- Miért akarsz nekem hazudni?- keltem fel mellőle, majd megálltam szembe vele. – 6 éve, mikor eltűntél mellőlem egy szó nélkül, azt gondoltam, hogy sürgős dolgod van, és majd felhívsz, hogy bocsánatot kérj, amiért úgy eltűntél. Át is mentem hozzád. Te nem tudod, hogy milyen érzés volt belépnem az üres lakásba. Mikor alig 12 órával előtte még ott csókoltál.

- Talán nem hiszed el, de életem legnehezebb és a mai napig legfájóbb döntése volt az, hogy akkor elhagytalak- kelt fel ő is az ágyról. – De ha akkor nem teszem, még jobban fájt volna, mert nem lehettünk volna együtt.

- Miért van az, hogy sosem unod meg ezt a kifogást?- csattantam fel mérgesen. Eddig bírta a nyugodt álarc. – Attól kezdve, hogy megismertelek, azt hajtogatod, hogy nem lehetünk nyugodtan együtt. Akkor mit akarsz?

- Téged- lépett elém szorosan és hozzápréselt a kamion falához.

- Kétszer is elvesztettél- suttogtam neki. – Egyszer, mikor elhagytál, másodszor, mikor ezt kaptad- emeltem fel a kezét kettőnk közé.

Az ujján ott csillogott a karikagyűrűje, ami mindkettőnk számára jelezte, hogy Kimi Räikkönen nős ember. Dühösen fújtatott egyet, majd lekapta a gyűrűt a kezéről és az éjjeliszekrényre dobta. Csak néztem a kis ékszert, mialatt ő még közelebb jött hozzám. Éreztem, ahogy a teste az enyémnek feszül és a hirtelen kapcsolattól elállt a lélegzetem.

- Mondd a szemembe, hogy nem vágysz annyira rám, mint én rád- súgta a fülembe.

- Nem kell tőled semmi- néztem rá komolyan.

- A tested nem ezt mondja- mosolyodott el, mialatt végigsimogatta a jobb oldalam. Minden apró érintése remegést okozott.

- A testem téved- vágtam rá azonnal.

- Nem nagyon hiszem- fogta a két keze közé az arcom.

Próbáltam kiszabadulni a karjaiból, de lehetetlen volt. Nem habozott sokáig, szinte azonnal szájon csókolt. És a félelmem beigazolódott. A csókja úgy hatott, mint fuldokló számára a levegő. Olyan volt, mintha felszakította volna a burkot, amiben éltem évek óta. És bár az eszem azt súgta, hogy lökjem el magamtól, képtelen voltam.

Egyre szorosabban fontam a nyaka köré a karjaimat és minden porcikámmal a testének feszültem, hogy érezzem őt. A csókjaink egyre szenvedélyesebbek lettek, a kezei egyre inkább a ruhám alatt kalandoztak. Minden érintése után jóleső bizsergést éreztem, olyat, amilyet már nagyon régen. A tökéletes pillanatunknak kopogás vetett véget.

- Zoé, itt vagy?- hallottuk meg Seb hangját.

Hirtelen rántottam el a fejem a Kimiétől és remegve bámultam az ajtó felé…