Kísért a múlt - 56. rész

(Kimi szemszöge)

Utáltam minden pillanatot, amit Svájcban kellett eltöltenem. Ott akartam lenni, ahol Zoé van. Az sem zavart volna, ha nem lehetek mellette, de legalább látom. A kocsimban ültem a ház előtt és csak néztem ki a fejemből. Jenni benn volt, tudtam, mert égett a villany a nappaliban. Még mielőtt kijött volna, behajtottam a garázsba.

A kesztyűtartómból elővettem a fényképalbumot és végiglapoztam. Benne volt minden boldog percünk, amit együtt töltöttünk. És az új életünket is elkezdtük dokumentálni. Megdobogtatta a szívem a kép, amelyiket a szobámban csináltunk Barcelonában. Azóta már volt ott azokból a napokból, mikor velünk voltak itt és készült 3 kép Monacóban is, de azokat még nem ragasztottam bele.

Kiszálltam a kocsiból és a mappát beletettem a táskámba, hogy alkalomadtán az irodámban be tudjam zárni a fiókba. Hiába tud róla Jenni is, semmi köze hozzá. És a balhénak sem kellene kitörnie Zoé miatt. Mert engem nem érdekel, hogy ki mit mond, de az már érdekel, ha azt a nőt bántják, akit szeretek.

- Azt hittem, hogy sosem érsz be- pillantott fel az újságjából Jenni.

- Elfáradtam, nincs szükségem még arra, hogy te is engem nyúzz- vettem az utam az emelet felé.

- Ha összeszedted magad, akkor beszélnünk kell!- szólt utánam.

- Lezuhanyozok és jövök- hagytam magára.

Gyorsan ledobáltam mindent a hálóban, majd átmentem az irodába és biztonságba helyeztem az albumot. Utána bevonultam a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. Próbáltam húzni az időt minél tovább, mert nem volt kedvem magyarázkodni. Túl fáradt voltam és túlságosan hiányoltam magam mellől szerelmemet.

Végül nem tudtam mit kezdeni az idővel, több, mint fél órát voltam így is a fürdőben én, aki mindig készen van 5 perc alatt. Magamra kaptam egy alsót és egy pólót, majd lementem a földszintre. A feleségem ugyanott ült és ugyanazt a magazint lapozgatta. Az elejére csak most pillantottam rá. Mi voltunk rajta, ami nem jó hír.

- Itt vagyok- ültem le a kanapéra. – Kérlek, mondd gyorsan, mert egy napon keresztül vezettem.

- Ezeket ismered?- nyújtott felém bájmosollyal néhány lapot, amik mind rólunk írtak.

- Mondhatok bármit neked, te már eldöntötted a dolgot- tettem le a lapokat az asztalra. – Mit akarsz?

- Mit szólnál egy békés váláshoz?- kérdezte csevegő hangnemben. Meglepetten néztem fel.

- Mit forralsz a fejedben, Jenni?- ráncoltam össze a homlokom.

- Te is tudod, hogy ott az edzőm- vigyorgott nyíltan rám. – És végre el tudna vinni a Kanári-szigetekre, örökölt egy házat.

- Te meg vele akarsz menni és ott élni? Miből fogod fenntartani ezt a luxust?- mutattam körbe a házban. – Csak nem dolgozni fogsz?

- Ugyan, édes, te is ismersz- mosolygott tovább. – Elég nagy vagyont örökölt, már előre várják dolgozni egy szállodában igen magas pozícióban és térítésmentesen fogunk ott élni.

- Válhatunk, de feltételeim vannak- jelentettem ki azonnal.

- Jaj, Kimi, ugyan!- kelt fel és mellém ült.

- Aláírod, hogy nem nyilatkozol a házasságunkról és rólam. Vagyonilag annyit kapsz, amennyi a tiéd plusz még egy kisebb összeget és soha többé nem követelsz tőlem semmit. Valamint megkapod a ház árának egynegyedét, ami téged illet. És elviheted a Mercedest is, a nevedre íratom.

- Ha aláírom, akkor válunk?- csillant fel a szeme.

- Ő nem vágyik családra, gyerekekre, boldogságra, igaz?- kérdeztem fáradtan.

- Tudod te édes, hogy mi kell nekem- ölelte át a vállam.

- Átpakolok az egyik vendégszobába, holnap pedig szólok az ügyvédemnek, aki megírja a papírokat és be is adhatjuk a válópert- keltem fel és elindultam vissza az emeletre.

- Rendben, szívem, ahogy akarod- csilingelte, nekem pedig végigfutott a hideg a hátamon.

Összeszedtem az ágyneműmet és átvittem mindent abba a szobába, amit csak ritkán nyitottam ki. Ide tettem el minden olyan régi emléket, amit nem akartam, hogy Jenni lásson. Ott volt mindenem, ami összekötött engem és Zoét. Gyorsan megágyaztam, majd elővettem a telefonom és még írtam egy sms-t, mielőtt elaludtam.

„Válni akar, és benne van minden feltételemben. Hamarosan már együtt lehetünk. Szeretlek! K.R.”