Kísért a múlt - 54. rész

Elnézést kérek mindenkitől, hogy nem volt eddig folytatás. Akit az okok érdekelnek, annak: http://monshenapjai.blogspot.com/ A részt ajánlom Gooffy-nak, Rékának, Rékának és Zsaninak :D


------------------------------------------------------

Akármennyire imádtam Monaco-t az első pillanatban, ez a tetszés és öröm elszállt. Utáltam azt, hogy megláttak minket a paparazzik, utáltam, hogy Jenni már tud rólunk, utáltam, hogy nem lehetek Kimivel, utáltam, hogy mindezt át kellett élnünk együtt. Pocsék volt a hetünk, mivel nem lehettünk együtt.

Mindkettőnket letámadtak az újságírók, mindenki a kettőnk kapcsolatát próbálta boncolgatni. Az újság megjelenése után azt éreztük a legjobbnak, ha nem vállaljuk egymást. Jobb a békesség most nekünk. Így viszont a csak esténként találkoztunk, mikor bezuhantunk egymás mellé az ágyba a hotelszobában.

Amikor volt merszem kimenni a pályára, egyből körülvett vagy 30-40 újságíró. Mindegyik ugyanazt akarta tőlem. Megtudni, hogy mi van közöttünk a Jégemberrel, mivel ő szokásához híven annyit felelt nekik, hogy nem nyilatkozik. Én viszont nyíltan tagadtam a kapcsolatot kettőnk között.

- Nyúzottnak tűnsz- ült le mellém Evangeline a repülőtéren.

- Kikezdtek azok a vérszívók- böktem a fejemmel a bejárat felé, ahová ki lettek rekesztve az újságírók. – És szeretném, ha átölelne, ha megcsókolna, de tudom, hogy nem teheti meg.

- Sajnálom, hercegnő- ült le mellém Seb is és megölelt. – De gondolj arra, hogy szombaton már a repülőn ülünk és ő is. Kanadában pedig csütörtökig bezárkózhattok a szobába.

- Kanada még messze van- mondtam nyafogva.

- Jobbat nem tudunk felajánlani, mivel ott van…

- Ki ne mondd a nevét!- fordultam Evangeline felé. – Már a gondolatától is teljesen kiráz a hideg.

- Rendben, nem mondom ki. Inkább elterelem a figyelmedet azzal, hogy segíthetsz nekem- kelt fel a székekről ő is, mikor bemondták a gépünket. – Segíthetsz meggyőzni a keresztanyádat.

- Mikor döntötted el, hogy velünk jössz?- ráncoltam a szemöldököm.

- Igazából már akkor, mikor a jegyeket kellett lefoglalnom pénteken- sütötte le a szemeit. – De Sebi is csak akkor tudta meg, mikor nem repültem el Kimivel.

- Akkor Heike…- pillantottam a lányra, majd unokaöcsémre.

- Ezért kell segítened- vágták rá egyszerre.

- Jó, legyen- adtam be a derekam. – De van, akinek tudnia kell róla.

Előszedtem a telefonom a zsebemből, felcsatlakoztam az internetre és küldtem egy rövidke üzenetet Fabiannak arról, hogy mire számítson. Ha már a szülők így is, úgy is szívbajt fognak kapni, legalább legyen valaki, aki felkészül a háborúra. És szükségünk lesz erősítésre is, mert Norbertnek idő kellett, hogy eldöntse, mit gondol. Így maradt a legkisebb.

Idegesen szálltunk le a repülőről, mikor megérkeztünk Münchenbe hétfő délelőtt. Innen várt még ránk egy 4 órás autóút haza. És Norbert jött ki elénk a reptérre. Eva arca teljesen elfehéredett, attól féltem, hogy össze fog esni. Egész úton remegett a keze az idegességtől, de most még jobban aggódtam érte. Még Sebastian közelsége sem nyugtatta meg.

- Szia, keresztapu!- próbáltam vidáman indítani a dolgot.

- Szia, Zoé!- ölelt meg és üdvözölt két puszival. – Seb?

- Jönnek mindjárt ők is- nyomtam meg a többes számra utaló ragot.

- Heike ki fog borulni- sóhajtott fel a férfi.

- Helló, apa!- köszöntötte őt a kisebb Vettel. – Szeretném bemutatni a barátnőmet.

- Evangeline Datworth vagyok- nyújtotta a kezét a lány.

- Norbert Vettel- lépett hozzá közelebb a férfi és két puszival üdvözölte őt. – Sebastian!- nézett komolyan a fiára és a csomagokkal együtt előre indultak.

- Le tudom valamivel kenyerezni őt?- súgta oda nekem barátnőm.

- Ha valamilyen csoda folytán bejutsz a feleségem mellett a konyhába és készítesz valami édességet- fordult hátra mosolyogva keresztapám.

Eva belepirult, mi pedig jót derültünk Sebbel. Az út nagy részét hazafelé átaludtuk. Legalábbis mi, lányok biztosan. Sebiről nem tudok mit mondani, tekintve, hogy ő elöl ült és mikor én elbóbiskoltam, akkor ők még vadul diskuráltak az apjával. Heppenheim határában keltettek fel minket, hogy legyen időnk felkészülni a hazaérkezésre, amitől Angel annyira félt.

A kocsiból kiszállva majdnem összeesett és az arca újra felvette a falfehér árnyalatot. Azt gondoltam, hogy ennél rosszabb már nem lehet, egészen addig, amíg nem jelent az ajtóban Heike Vettel.