Love from the past

Sziasztok! Íme, folytatás! Csak annyit fűznék hozzá, hogy Boldog Születésnapot Kimi!!!

43. rész

(Kimi szemszöge)

December 20.-a volt, csütörtök. Mi mégis ezt a napot választottuk ki ahhoz, hogy végre a családunk előtt is összekössük az életünket. Egy FIA- gálán már túl voltam, habár nem nagyon fűlött hozzá a fogam. A lányokat nem is vittem magammal, senkinek nem hiányzott az a felhajtás, ami ott körülvett minket. Volt pont elég ismerős ahhoz, hogy ne kallódjak el. Nem mintha nagyon el tudnék.

-Izgulsz már, haver?- lépett be Toni a szobánkba. Míg én otthon készültem, addig Mila és a többi lány Hanna-Maria házában.

-Minek?- fordultam felé és vigyorognom kellett Luukason. Igazi fess fiatalember volt két évesen öltönyben. – Már a feleségem, nem kell attól tartanom, hogy hátat fordít vagy nemet mond.

-És ha én meggyőzöm?

-Te?- kérdeztem hitetlenkedve. – A feleségemnek van ízlése.

-Te?- kérdezett vissza ugyanúgy. – Kérlek, nem a legjobb az ízlése.

-Menj a francba!- vágtam hátba röhögve.

-Te is, mert még egy normális legénybúcsúd sem volt, te szemét- röhögött ő is.

-Nem is kellett- rántottam meg a vállam.

Oka volt, hogy nem tartottunk semmilyen bulit. Mila rosszul volt, napokra kórházba került, mert valami Brazíliában összeszedett vírus megtámadta, veszélyben voltak mindketten. Nem hagytam őket ott senki kedvéért, pont elég ideje kellett küzdenem, hogy velem legyen és hogy újra szülők lehessünk. Nem bocsátottam volna meg, ha nem vagyok vele. És ahogy őt ismerem, ő sem nézte volna el nekem, mint annyi minden más esetben.

-Milyen lesz a ruha?- rángatott ki a gondolataimból haverom.

-Jó kérdés, nem tudom- ráztam meg a fejem. – Nem néztem meg.

-B*zdmeg, itt volt a házban!- háborodott fel.

-Minek nézzem meg? Mila meglepetést akart. Én meg nem fogom elszúrni- nyúltam a nyakkendőért. – Ki volt az a gyökér, aki kitalálta a csokornyakkendőt?

-Mittom én- nyúlt a fia után Toni. A kiskrapek éppen félig lefelé lógott az ágyról.

-Az a hatalmas mázlitok, hogy mindenki csokornyakkendőben van, mert különben tuti, hogy én is belevágnám a szemetesbe- igazgattam a sajátomat.

-Nem azért van ilyen rajtad, mert Miss. „Nyafogok-mindenért-és-csak-a-pénzed-és-hírneved-érdekel” libát normál nyakkendőben vetted el?

-Ja- mordultam. Nem is akartam emlékezni rá. – Elég egy elcseszett ötlet volt, hogy megnősüljek akkor. Volt egy kirakati bábum, aki csak dugni volt jó.

-De megcsaltad…- jelentette ki barátom, habár volt benne valamennyi kételkedés.

-Mimivel- helyeseltem. – Mert soha nem engedett el és én sem őt.

-Azért örülök, hogy együtt vagytok- veregetett vállon.

-Én még jobban- nyúltam a zakóm után.

Nem voltam érzelgős, de szerettem volna, ha apa velem van ebben a pillanatban. Imádta a feleségemet és a lányunkat is. Pontosan tudtam, hogy repesne az örömtől, hogy összekötjük az életünket és újabb unokával ajándékozzuk meg őket. És ez a gondolat, ez a tudat volt, ami segített, hogy megbékéljek a ténnyel, hogy nem lehet mellettem. Mert ha a teste nincs is velünk, a szívünkben és anya jelenlétében az ő lelke is ünnepel.

***

(Kaisa szemszöge)

Halkan nyitottam be anyához. Habár hiába zajongtam volna, valószínűleg a lentiektől semmit nem hallott. A földszinten lévő női delegáció nem győzte túlkiabálni a másikat. Nekem már kicsit sok lett és mivel amúgy is mindjárt indul mindenki, inkább feljöttem. Csak én maradok anyával a nagy pillanat előtt. Ami annyira már nem hatalmas, hiszen már megköttetett az eskü.

-Szia, drágám!- pillantott rám a tükörből.

-Szia!- mosolyogtam és becsuktam az ajtót.

Éppen a csinos fülbevalóit helyezte a fülébe, amit apa küldött neki velem ajándékként. Végignéztem rajta és megállapítottam, hogy mennyire jól néz ki. Szerencsés ruhát választottunk, könnyen tudtak engedni a derékrészből, hogy a növekvő pocak elférjen. És a gyöngydíszítés pont úgy futott, hogy eltakarta az apró kis átalakításokat.

-Visszafogott elegancia- jegyezte meg, ahogy felém fordult. – Igazán tetszik, jól áll neked. Kész felnőtt vagy- sóhajtott.

-Anya, nehogy elkezdj nekem sírni!- kuncogtam fel.

-Tudod, furcsa lesz- nézett végig rajtam újra. – Nem az, hogy ennyi ember előtt is összeházasodunk. Még csak nem is az, hogy együtt fogunk lakni. Inkább majd az, hogy leszel te, a felnőtt lányom, aki szerelmes, akinek lassan, de biztosan lesz egy saját élete. És melletted itt lesz egy apró baba, aki ránk lesz utalva, akinek minden mozdulatára figyelni kell. És ti mindketten részben az enyémek vagytok.

-A sminked!- léptem mellé nevetve és a kibuggyanó könnyeit törölgettem. – Nem lesz furcsa semmi. Minden természetes lesz, ebben biztos vagyok.

-Legyen igazad!- mosolygott rám.

Kiigazítottuk a sminket, majd egy kósza tincsét visszatűztem a kontyába. Utána rásegítettem a hófehér kabátot is, hogy indulhassunk. Időközben elcsendesedett a ház, a többiek már elindultak, hogy ott legyenek az esküvő helyszínén, a kastélyban. Gyönyörű egy hely volt, imádtuk, amikor először megláttuk, és tudtam, hogy anya akarja. Apu meg mindent megadott neki.

A földszinten Sebastian várt minket. Rettentően elegáns volt öltönyben, csokornyakkendővel. Még nem láttam őt ma, sőt, lassan már egy hete nem találkoztunk. Anyára pillantottam, aki kedves mosollyal és egy fejbiccentéssel biztatott, hogy üdvözöljem őt. Amennyire a tűsarkak engedték, előre siettem a lépcsőn és a fess fiatalember karjaiba vetettem magam.

-Szia!- szorított magához.

-Szia!- suttogtam a fülébe és megcsókoltam.

-Két ilyen gyönyörű nőt még az is lehet, hogy elrabolok- nevetett, mikor anya is leért mellénk. – A Räikkönen- hölgyek igencsak kitettek magukért.

-Egy esküvőn muszáj- felelte anyu, majd ő is megölelte a németet.

-Odakinn havazik- közölte velünk Seb. – Nekem viszont sikerült az ajtóba állnom, hogy a ruhádat és a cipődet megmenthessük.

-Remek!- ragyogott fel anya szeme. Ideje volt indulni.

***

(Mila szemszög)

Amikor az ember a családjával lehet nyugalomban, békében és boldogságban, értékeli azt. Főleg olyan események után, amik velünk történtek meg. Igazi örömünnep volt ez az esküvő nekünk. És úgy ülni Kimi mellett egy meseszép ruhában, királynőnek érezve magam, hogy már az egész családunk jelenlétében is örök hűséget fogadtunk egymásnak, maga volt a tökéletesség.

Nem rendeztünk hatalmas és világraszóló partit, csak annyi embert hívtunk meg, akik tényleg jelen voltak az életünkben. A szüleink, a lányunk, a testvéreink családdal, a közös barátaink és néhány pilóta tette ki a vendégsereget. Mindenki jelen volt, akire szükségünk volt. Mosolyogva néztem végig a boldog arcokon. Egy volt csak kicsit feszült.

-Mi történt Sebastiannal?- hajoltam Kaisa felé Kimi előtt.

-Nem tudom- rázta meg a fejét. – Mintha valami megváltozott volna, már nem annyira közvetlen velem. Tartja a távolságot.

-De néhány órája még semmi baj nem volt- ráncoltam a szemöldököm.

-Én sem értem- rázta a fejét. Jobban nem tudtuk kivesézni a témát, hiszen ott ült közöttünk Kimi.

-Lányok, nincs a kölyöknek semmi baja- jelentette ki mellettem a férjem. – Csak kapott egy adag fejmosást, meg ismeri a következményeket.

-Miről beszélünk?- suttogta a lányunk és közben félig elsápadt.

-Egy gépen jöttünk haza Isztambulból- jegyezte meg Kimi, mintha nem számítana. – Beszélgettünk és elmondta, amit sejtettem, amiről sejtettem, hogy anyád tud, és amiről sejtettem, hogy nekem nem mernétek elmondani.

-Tudsz róluk?- kérdeztem és megszorítottam a térdét, ahol a kezem pihent.

-Nem szedem le a fejét- rántotta meg a vállát. – A lányunk sokkal érettebb a koránál és nem tiltom meg neki, hogy szerelmes legyen. Még azt sem, hogy egy 10 évvel idősebb emberbe – tegyük hozzá, ez csak azért lehet, mert ismerem. Csak annyit mondtam neki, hogy azért vegye figyelembe, hogy egy 15 éves lánnyal kezdett. Meg hogy nemzőképtelenné teszem, ha megbántja- rántotta meg a vállát. – Szóval- fordult Kaisa felé – mondd meg neki, hogy ne legyen karót nyelt, csak azért, mert most vagytok először egy párként egy helyen velem. Élvezzétek az életet!

-Nekem sem mondtál semmit- jegyeztem meg, mikor lányunk egy nagy ölelés után repült a némethez.

-Mert tudtam, hogy te tudod és véded őket- simított végig az arcomon. – És minek beszélni a dologról? Amíg Seb tudja, hol a helye, nem zavar. Legalább nem valami ismeretlen suhanc. Mondjuk, egy versenyző tizenéves.

-Versenyző tizenéves?- nevettem fel.

-Aki jó útra tereli- nyújtotta a kezét, amit elfogadtam. – Bár őt nincs miért jó útra terelni, teljesen rendes és normális lányunk van. Azt hiszem, egészen sikeresek vagyunk szülőnek.

-Majd akkor mond, ha túl vagyunk még 20 éven- követtem őt.

Táncolni kezdtünk és lassan mindenki, aki párral volt, csatlakozott hozzánk. Jó volt körbenézni és látni mindenkit. Főleg a lányunkat összesimulva a némettel. Kimi pont annyira lepett meg engem, mint valószínűleg mindenkit ezzel az elfogadással. Talán belátta ő is, hogy ha tiltjuk a dolgot, csak rosszabb lesz. Nem tudtam biztosan, de örültem, hogy mindez így történt, ahogyan.

Délután 4 volt, mikor kihozták a tortánkat, ami a nagy bejelentés is volt. Kitaláltuk, hogy a megszokott esküvői pár marcipánfigura helyett jobban szeretnénk, ha egy pár babacipő lenne a tetején, tudatva mindenkivel, hogy újabb Räikkönen érkezik a családba. Mivel senki nem tudott a dologról, rá is csodálkoztak az édességre. De Kimi és Kaisa is még meglepettebb volt, mint a többiek.

-Egy cipőt beszéltünk és fehéret…- jegyezte meg férjem.

-Tudom- mosolyogtam.

-Te voltál a dokinál… Ami pont egybeesett azzal, amikor el kellett menni a ruhákért…- folytatta a lányunk.

-Igen- bólogattam.

-Kék és rózsaszín… És kettő…- folytatta Kims tovább. – Mila, mi is volt az orvosnál?

-Kisfiú és kislány is- mosolyogtam rájuk. – Ikrek!

-Akkor most jól látjuk, hogy újabb Räikköneneknek örülhetünk?- harsogta valahonnan Rami.

-Májusban egy fiú és egy lány szülei leszünk- jelentette ki Kimster, engem maga elé húzott és a kezünket a pocakomra fektettük.

Határtalan jókedv árasztotta el a környezetünket. Szerettem volna, ha mindenki velünk örül, de ez nem volt teljesen így. A szüleim megsértődtek azon, hogy nem velük közöltem a dolgot először. Távoztak is, de nem szóltam érte. Egyre távolabb kerültünk egymástól és bármennyire is szomorúnak kellett volna lennem emiatt, úgy éreztem, hogy ha csak így tudjuk megtartani az emberi kapcsolatainkat, akkor ez lesz a legjobb.

Velük szemben Paula a könnyeit törölgette, Rami a srácainak magyarázta, hogy mi is történt, Kimi haverjai élükön Tonival már ugrattak minket az ikrekkel, míg Hanna-Maria mellém somfordált. Húgomra pillantottam, aki mögött Jansen is ott ácsorgott. Csillogott a szeme és nem tudta letörölni a mosolyát. Volt egy megérzésem vele kapcsolatban.

-Május 11- mondtam a dátumot, amikorra a kicsiket jósolták.

-Július 3- válaszolt. Azonnal magamhoz öleltem.

-Gratulálok!- nevettem. – Te meg akár akartál, akár nem, a családba kerülsz- fordultam Jansen felé.

-Vele akartam- ölelte át a húgom derekát.

-Keresztanyu!- hallottam a hangot az asztal másik oldaláról. Odafordultam és Titus nézett rám. – Ehetünk tortát?

-Drágám!- érintettem meg Kimi hátát, aki felém fordult. – A keresztfiaink tortát kérnek. Ideje lenne felvágnunk, nem?

-Kis bélpoklosok- nevetett ő is. Együtt a kés után nyúltunk és felszeltük az édességet.

Életünk egyik legszebb napja volt. Akárcsak az esküvőnk a tengerparton. Mindkettő különleges volt, nem tudtam volna különbséget tenni a kettő között. De a nagy kaland csak most fog következni.