Sziasztok! Ezt is megértük, a blog ma 3 éves. :D Így itt egy kis különlegesség nektek! Folytatás jövő hét elején. ;)
2013. március 15., péntek
A Formula-1 2007-es világbajnoka, Kimi
Räikkönen helyi idő szerint este 10 órakor döntött úgy, hogy ideje lesz
aludnia, hiszen a szezon már elkezdődött, neki pedig másnap ismételten autóba
kell ülnie. Vett egy gyors zuhanyt, majd alsónadrágban és egy pólóban
helyezkedett el a már olyan jól ismert szállodai ágyak egyikén. Az életének
nagy részét hasonló szobákban, hasonló körülmények között, hasonló események
mellett töltötte el. Mégsem bánta, hiszen azt tehette, amit szeret.
Kinyúlt az éjjeliszekrény mellé, majd
lekapcsolta a kislámpát is. Teljes sötétség borult a szobára. A csendben csak
az egyenletes szuszogását lehetett hallani. Lehunyta a szemeit és hagyta a
testének, hogy pihenjen. Percek alatt álomba merült… egy furcsa, ijesztő, mégis
felettébb érdekes álomba.
„Egy
hatalmas szobában álltam. A falfestés olyan hatást keltett, mintha kinn lettem
volna a szabad ég alatt egy napos, csodaszép tavaszi napon. Mégis, tudtam, hogy
lehetetlen, mert ott nem lett volna egymás mellett 9 ajtó. Pontosan kilenc,
amit nem értettem. Ki és mit akarhat ebben az álomban tőlem? Miért kreál ilyet
egyáltalán az elmém?
Az
első ajtó kissé nyikorogva nyílt ki. Egy csodaszép, szőke lány lépett ki rajta,
zöld szemeit egyenesen rám függesztette. Egy sötétkék ruha volt rajta, ami még
világosabbá tette a bőrét. Közelebb sétált, de megállt tőlem nagyjából 20
méterre. Csak nézett rám az ajkain egy hamis mosollyal.
-Szia,
Kimi!- köszöntött csilingelő hangon.
-Ki
vagy?- kérdeztem vissza kissé modortalanul. Honnan tudja a nevem? Miért néz rám
úgy, mintha főnyeremény lennék?
-A
nevem Hannah. A párod vagyok- lépett hozzám közelebb.
-Mi?
A párom? Nem, az lehetetlen- ráztam meg a fejem. – Tudnom KELL, hogy ki az a
nő, akivel együtt élek és nem te vagy.
-Nyugodj
meg!- lépett még közelebb, de most én is hátráltam. – Az életed része vagyok.
2010-ben háromszoros világbajnokként vonultál vissza. Van egy ikerpárunk,
Matias és Petra, valamint még egy fiunk, Artuu. Sosem vettél el a rossz
tapasztalatok miatt, de egy biztos kapcsolat áll a hátunk mögött.
-Én
nem ismerlek, Hannah- mondtam neki kétségbeesetten.
-Nem
ismerhetsz- ért elém és a kezét az arcomra simította. – Ebben a világban nem.
-Nem
értek semmit- pislogtam. Tudni akartam, ki ő. Tudni akartam, ha szeretem. Ennyi
a
minimum. – Miért nem emlékszem?
Választ
nem kaptam, de óvatosan az ölelésébe vont. Egy ismerős ölelés volt ez, olyan,
amilyenre mindenki vágyik. Körbevont, bekebelezett, elzárt minden rosszat,
megnyugtatott, boldoggá tett. Éreztem már ilyet és ezért még jobban zavart és
bosszantott, hogy nem emlékeztem Hannah-ra.
-Szia,
Kims! – szakított ki egy mélyebb hang az ölelésből.
Megperdültem
a tengelyem körül, de Hannah-t nem engedtem el. Egy barna hajú, kék szemű ,
vékony, magas és csinos nő állt a második ajtó előtt. Ismerős volt annyira,
mint Hannah az elején, de mégsem.
-Szia!-
köszöntem vissza tanulva az előbbi butaságomból. – Ismerjük egymást?
-Anabell
vagyok, a feleséged- indult el felém.
Hirtelen
kaptam a fejem a mellettem álló szőke nőre, de rendíthetetlenül mosolygott. Már
nem értettem semmit, annyira sem, mint előtte. Hiszen az egyik lány azt
állítja, hogy az élettársam és van 3 gyerekünk, majd jön egy másik, aki a
feleségemnek tartja magát. Dönteni nem tudtam, hogy kinek lehet igaza, mert
mindketten pont olyanok voltak, mint az én nőideálom.
-Nem
lehetsz a feleségem. Hannah a párom és gyerekeink vannak- tiltakoztam. – Sosem
tennék ilyet.
-Nem
is tettél- csatlakozott egy harmadik, szintén női hang. Megváltozott a
környezetem is. Már egy kellemes, modern nappaliban voltunk, 3 falon
helyezkedtek el az ajtók, és minden falon egy-egy nyitva volt. Mind Hannah,
mind Bell ott volt körülöttem. A kanapén pedig egy szőke hajú, talán 20 éves
lány lehetett. – Szia, Kimi! Nem, nem ismersz, de én abból a világból jövök,
ahonnan te.
-Miért
jön elő egyre több nő? És miért van az, hogy mindketten ismeretlenek számomra, mégis ismerősek?-
faggattam a lányt. – És ha én nem ismerlek, elárulnád nekem, hogy ki vagy?
-Monshe
vagyok- mosolygott rám. – Ők pedig a párhuzamosan futó életeid párjai. Az olyan
életeidé, ahol szintén pilóta vagy. Én fogom össze a szálakat.
-Bell?!-
fordultam a lány felé és ő ismételten csak rám koncentrált. – Milyen az
életünk?
-Boldog-
sétált egyenesen hozzám. – Sajnos genetikai okok miatt csak nehezen eshetek
teherbe. Most éppen a babával próbálkozunk, mert részt vettem egy
hormonkezelésen – fogta meg a kezem. – Sokszor te tartod bennem a lelket.
-Rendben
lesz minden- simítottam végig az arcán. A szemei megbabonáztak, teljesen
elvesztem bennük.
-Új
látogató- törte meg a pillanatot a lány, aki összetartotta az életeimet.
Igaza
volt, újabb ajtó nyílt ki. Ismét szőke volt a nő, aki belépett, de jobban
meglepett, hogy hatalmas, kerekedő pocakkal lépett felénk. A felső, amit
viselt, nagyon kiemelte a várandósságát. Meglepő volt, hogy már a megjelenése
is érzékenyebben érintett. Bellre néztem, de csak mosolygott. Nyomott egy
puszit az arcomra és arrébb lépett.
-Szia,
bajnok!- állt meg olyan 3 lépésnyire.
-Szia…-
feleltem kiszáradó szájjal. Furcsa volt szembesülni azzal, hogy az egyik
életemben éppen apának készülök.
-Bonnie-
válaszolta csilingelő hangon. – Tammy és Daniel már nagyon várják őt-
csúsztatta a kezét a hasára.
-Tammy?
Daniel?- néztem rá, majd tétován kinyújtottam a kezem felé.
-Az
ikreink- fogta meg a csuklóm és a pocakjára fektette a kezem. A tenyerem alatt
éreztem a mocorgást. – Kisfiú.
-Köszönöm!-
néztem mélyen a szemébe. Úgy éreztem, hogy muszáj kifejeznem, hogy hálás
vagyok, amiért ő létezik.
-Igazán
nincs mit- simogatta meg az arcom. – Pont elég, hogy vagy nekünk.
A
pocaklakó mocorgása teljesen elvarázsolt. Eddig csak akkor éreztem ilyet,
amikor Kriisti várta a keresztfiaimat. De a tudat, hogy egy másik életben ő az
enyém… mindent elárult. Tökéletessé tette az érzést. És csak tetézte az egészet,
ahogy Bonnie nézett rám.
-Kimi?-
hallottam meg egy kicsit mélyebb hangot.
Most
Bonnie volt, akit nem akartam elengedni. Minden lány azonnal a szívembe lopta
magát, nem véletlenül választottam őket. Az újonnan érkezett elképesztően zöld
szemeivel nézett engem. Barna haját lazán befonta és sebesen közeledett felém.
Meglepett, mikor egyenesen a karjaimban kötött ki.
-Öhm…-
nyögtem ki értelmesen.
-Zaira,
régen Zoé- engedett el. Elég értelmesen nézhettem rá, mert fintorgott egyet.
-Eddig
volt a boldog életed- jelent meg a látószögemben Monshe. – Nem a legjobb dolgok
történtek azokban az életeidben, ahonnan a többi párod érkezik- lett az ő arca
is szomorú. – De a legtöbb esetben valamennyire megvan a boldog befejezés.
-Volt
egy repülőgép-balesetem, amit csak a csodának köszönhetek, hogy túléltem-
mondta Zaira. – Sokáig azt hitted, meghaltam. És két csodánk is van, akik
túlélték a balesetet. Rina és Kalle. A lányunk egy zseni, a fiunk pedig
tehetséges versenyző. És van még egy pöttömünk, Matti.
-De
már velem éltek? És te rendben vagy?- érintettem meg az arcát.
-Soha
nem lesz tökéletes a látásom, de ezen kívül már minden rendben- simult hozzám.
Végigsimítottam
a haján és a hátán. Valahogy sejtettem, hogy nem tökéletes minden életem – mint
a jelenlegi sem – de nem számítottam arra, hogy a 9 ajtóból – amiből egy ugye
kiesett Monshe miatt – több mint felén olyanok lépnek be, ahol nincs rendben
minden.
-Szia,
Kimppa- lepett meg egy újabb hang. Ismételten szőke, kék szemű lány volt
előttem. – Henna vagyok, a feleséged.
-Szia!-
léptem mellé. Szinte kétségbeesetten kapaszkodott belém, amikor odaértem hozzá.
– Mi a baj, Hen?
-Sajnálom-
pergett végig egy könnycsepp az arcán. – Én nem így terveztem.
-Mi
történt, szívem?- öleltem át, mert láttam, hogy kissé össze van törve.
-Nekünk
nem lehet babánk. Ne haragudj!- rebegte halkan.
-Hogy
is okolhatnálak téged?- húztam a karjaimba szorosan. Tudtam, hogy ha pilóta
vagyok, akkor hasonló a személyiségem is és ilyenért nem okolnék senkit. Van
lehetőségünk rengeteg, hogy szülők lehessünk. – Megoldjuk, drága!
A
fejem egy kellemes, barackos illatra kaptam fel, amit egy lágy szellő hozott
felém. Az eddigi halk háttérzaj megszűnt. Minden lány egyfelé fordult, így én
is. Egy szőke, fehér ruhás nő angyalszárnyakkal és valamilyen fénnyel körbevéve
nézett minket.
-Ne…-
suttogtam, amikor megértettem. Kiszakadtam a környezetemből és közelebb léptem.
-Szia,
édes!- repült felém a hangja. – Madison vagyok.
-Maddie,
mondd, hogy nem igaz!- kértem, de nem mertem még közelebb menni. Éreztem egy lágy
érintést a vállamon – Monshe állt mellettem támogatóként.
-Sajnálom!-
nézett rám a lány. – De Lily túlélte és ez a lényeg.
-Lily?-
suttogtam a nevet.
-Van
egy örökbe fogadott lányom, Ruth, van egy fiam mástól, Marko és van a mi pici
angyalunk, Lily. Csak remélhetem, hogy megérted, nekik te vagy az egyetlen
kapocs hozzám- magyarázta halkan.
-Biztos
vagyok benne, hogy soha nem fognak elfelejteni- jelentettem ki és letöröltem az
áruló könnycseppem. – Nem hagyom.
-Tudom-
mosolygott rám. Angyali jelenés volt minden értelemben. Azonban mire kettőt
pislogtam, már nem volt sehol.
-Ő
nem maradhat- szólt Monshe. – Bírod még vagy szeretnél felébredni?
-Nem-
pillantottam körbe. Már csak két ajtó volt. – Tudni akarok mindent.
-Megígérem,
hogy nincs több olyan, aki már nincs közöttünk- simogatta a vállam. Jó volt,
hogy ő is velünk volt.
-Szia,
Kimster!- nyílt ki az utolsó előtti ajtó. Úgy tűnik, a szőke, kék szemű nők a
zsánereim, mert ismételten csatlakozott hozzánk egy ilyen csoda. – Nikki
vagyok.
-Szia,
Nikki!- mentem oda hozzá. – Olyan ismerős az arcod.
-Mert
van valaki az életedben, aki a bátyám- mosolygott rám.
-Sebastian-
mondtam ki azonnal a nevet. – Vettel testvére vagy?
-Ikre-
nevetett. – Egy lány, aki neked köszönheti, hogy ma már boldog és lát.
-Lát?-
emeltem meg a kezem. Lehunyta a pilláit és én végigsimítottam a szemein.
-Vakon
születtem és a szerelmed vett rá, hogy hajlandó legyek átesni egy műtéten.
Neked köszönhetem, hogy látom Tobiast és Emily-t.
-Van…
van két babánk?- cirógattam meg az arcát.
-Két
gyönyörűségünk, akiket teljesen elkényeztetsz- ölelte át a nyakam.
-Egy
ilyen anya mellett ne csodálkozz- vicceltem el a dolgot és átöleltem őt is.
Tudtam,
hogy nem tart sokáig, a fél szemem az ajtón tartottam. Halkan, pici
nyikorgással nyílt ki és megjelent az utolsó nő az életeimből. Különleges
szépség volt vörös hajjal, zöld szemekkel, megnyerő kisugárzással. Lassan
elengedtem Nikkit és engedve a vonzásnak léptem a nő felé.
-Helló,
bajnokom!- állt meg közvetlenül előttem.
-Gyönyörűm!-
biccentettem felé.
-Milana,
a feleséged néhány hete- kaptam meg az első információkat. – A gyerekkori
szerelmed, a 15 éves lányod anyja.
-15
éves lány?- döbbentem meg.
-Kamasz
hév, felelőtlenség, egy életre szóló döntés- mondta nekem. – Kaisának hívják,
profi úszó, aki imádja az apját.
-És
akit én is imádok…- válaszoltam tétován, ő pedig bólintott. – Ez mi?-
simítottam végig a karját fedő kis heget.
-Egy
régi barátom elrabolt májusban- sütötte le a szemeit. – A foglya voltam,
bosszút akart állni rajtad. Akkor szereztem.
-Nem
számít- húztam magamhoz a fejét és ő volt az egyetlen, akit megcsókoltam.
-Ajaj!-
hallottam meg Monshe hangját.
-Mi
történt?- fordultam felé.
-Lassan
felébredsz, mennünk kell- pillantott körbe.
-Ne,
még ne!- nyögtem kétségbeesetten. – Még annyi mindent nem tudok!
-Sajnálom,
Kimi!- hajtotta le a fejét bűntudatosan. – Mennünk kell.
Mire
észbe kaptam, minden barátnőm és feleségem a saját ajtaja mellett állt. Már
csak annyi időm volt, hogy végigpillantsak rajtuk.
-Szeretlek!-
mondtam még nekik, majd újra magába szippantott a sötétség.”
Zihálva ültem fel az ágyon. Egy
elképesztő álmom volt, ahol alternatív életekről, meg szerelmekről beszéltem és
láttam őket. Nem értettem, mégis honnan a fészkes fenéből vettem én ezeket? És
mi lenne a jelentősége?
Az éjjeliszekrényre pillantottam és
megnyomtam a telefonom, hogy lássam, mennyi az idő. Meglepetten vettem
tudomásul, hogy valamin rajta hever. Felkattintottam a kis éjjeli lámpát és 9
mappát láttam, mind más színű. Az elejükön szép, kerek és íves kézírással
szerepeltek a címek: Ismeretlen ismerős;
Az élet nehézségei; Back again…; Kísért
a múlt; A múlt kísértése; Nem így terveztem; Száguldó remény; Somewhere I
belong; Love from the past.
Nem tudtam hová tenni az egészet, mígnem
kiesett egy lap közülük. Olvasni kezdtem:
„Talán
nem érted, de azért álmodhattál velük, hogy lásd, mindig van boldog kiút. Ne
add fel, megtalálod a boldogságod! Addig is néhány oldalnyi ízelítő az
életekből, amit eléd tártam. Sok sikert Bajnok, mutasd meg, mit tudsz! Monshe”
Talán egy rajongó volt. Talán valaki,
akinek tényleg hatalma van az életeimmel kapcsolatban. Én magam sem tudtam, de
hálás voltam neki, amiért utat mutatott és nem hagyta, hogy elvesszek az élet
nyomása alatt.
Ahogy most odakattintottam a szöveg alatt lévő 'szuper' előtti kis négyzetbe, sajnálom, hogy nincs valami erősebb kifejezés. Megpróbáltam többször kattintani, hogy valahogy kifejezzem a dolgot, de nem jött össze.
VálaszTörlésEgyszerűen fantasztikus! Nagyon nagyon megfogott! Volt ahol majdnem elsírtam magam olvasás közben, így belegondolva nem is tudom, hogy min... Folyamatosan jutottak eszembe a történetek, vagy az egész, vagy csak néhány részlete, vagy a benyomás, akkori érzések. El nem tudom képzelni, hogy hozzád mennyire hozzád-nőttek ezek a szereplők, ha már belőlem ilyen érzéseket hoznak elő. Szerintem bátran mondhatom, hogy nekem is az életem részeivé tetted őket.
Nagyon nagyon köszönöm, hogy ezt kitaláltad/ megírtad, és azt is, hogy ezeket a világokat megteremtetted!
Kellemes pihenést!
Puszi
Hú, Monshe most el állt a szavam. Nagyon jó rész lett. Néhány torténet már olyan rég volt, hogy szinte teljesen elfelejtettem oket, de ez által most már tudom hogy amint lesz egy kis idom, mivel fogom tolteni. Nagyon otletesen írtad le az elmúlt évek eseményit, rettentoen tetszett.
VálaszTörlésRemélem azért hamarosan hozod az új részt, már nagyon kíváncsi vagyok hogy mi lesz Kaisa és Sebastian kozott.
Vicky :)
Szia.
VálaszTörlésEgyszerűen fantasztikusak lettek. Meghajlok az írásaid előtt. Külön-külön is imádom őket, de így egybe gyúrva is fantasztikusak. Jó volt egy kis visszaemlékezés. :)
Puszi.