Nem így terveztem - 48. rész

Sziasztok! Itt az utolsó előtti rész, jó olvasást hozzá!

-------------------------------------------------------------------

(Chloe)

Reggel nagyon nyúzottnak éreztem magam, miközben mentem le a lépcsőn. Alig jutottam le, meglepődve vettem észre, hogy Árnyék kosarában egy másik, fehér kis szőrpamacs is fekszik. Közelebb mentem és felismertem a kicsi Sally-t. A mi husky-nk megemelte a fejét, amit megsimogattam, majd ő is aludt tovább.

A konyhába belépve meglepő kép fogadott. Ott állt egymással szemben Tommi és Alex, Christian felesége. Meg is torpantam az ajtóban, mire mindketten felém fordultak. Kérdő pillantásokkal bombáztam őket, de amíg meg nem csináltam a kávémat és le nem ültem, nem mondtak semmit.

-Nem tudja, hogy ide jöttem- nézett rám a nő. - Azt sem tudja, hogy mellettük vagyok- tette a kezét a finn vállára. - De Sally egész éjjel csak sírt, el kellett hoznom.

-Megértelek- pillantottam Alexre. - És tudom, hogy Tommi sosem ártana Crystalnak. Előbb ugrana le egy hídról, minthogy megbántsa őt.

-Ezt próbálom elmondani Christiannak, de nem akarja felfogni- sóhajtott fel. - Nekem most mennem kell, mert már biztosan ébren van. Vigyázz arra a lányra!- fordult oda még egyszer az edzőhöz, majd távozott.

-Tényleg azt mondta, hogy támogat?- pislogott rám Tommi, mikor ketten maradtunk.

-Igen- bólintottam jókedvűen. - Eggyel több ember van mellettetek- simogattam meg a kezét.

-Végre valami jó dolog- lehelte, majd elindult felkelteni a leányzót.

***

(Tommi)

A nappaliban valamilyen hirtelen ötletnek köszönhetően odasétáltam a kosárhoz és kiemeltem belőle a kiskutyát, amit tőlem kapott. Tudtam, hogy mennyire szereti, ezért úgy gondoltam, hogy vele ébresztem. Bementünk a szobába, és mintha a kis törpe értette volna, hogy meg akarom lepni a gazdáját, néma csendben volt.

Leültem Crys mellé, aki a hasán feküdt. Az arcába lógó haját megigazítottam, majd odahelyeztem elé Sally-t. A kutyus először csak nézett rám, majd újra a gazdája felé fordult. Megszaglászta, majd jókedvűen, a farkincáját csóválva végignyalt a női arcon.

-Sally, még korán van!- motyogta szerelmem és legyintett egyet. A kis lökött kutya vakkantott egyet a hangra. - Sally!- pattantak ki Crystal szemei és azonnal fel is ült. - Hogy kerülsz ide, te gyönyörűség?- vette fel a kutyát és dögönyözni kezdte. - Te voltál ennyire merész, szőke hercegem?

-Szívesen mondanám, hogy igen, de csalódást kell okoznom- nyomtam egy puszit a szárazon maradt arcrészére. - Alex hozta el neked.

-Azért örülök, hogy velünk van- simogatta a kutyát és odabújt hozzám.

***

(Chloe)

Szombat volt, ami azt jelentette, hogy 4 napja egy hangot nem hallottunk Christian Horner felől. Nem zavart volna a dolog, ha nem látom Crys-en, hogy szomorkodik néha az apja miatt. Jó lett volna nevetni látni teljesen őszintén. És ezt Tommi is ugyanúgy észrevette rajta, ahogyan én is.

Délután a konyhában segítettem Lindának, amíg a család férfi tagjai és a kis Horner hölgy az én angyalomat szórakoztatta a társasjátéknál. Mi pedig úgy döntöttünk, hogy sütünk némi süteményt a családnak, hogy örüljenek egy kicsit. Persze, csakis olyat, amit Sebastian is büntetés nélkül fogyaszthat.

-Kérdezhetnék valamit?- fordultam a nő felé.

-Persze, Chloe- mosolygott rám őszintén.

-A múltkoriban apa mondani akart nekem valamit, de te leintetted őt- vezettem fel a kedd esti beszélgetésünknél észrevett dolgot. - Mit szerettetek volna mondani?

-Hogy őszinte legyek, félek, hogy téged sért ez a dolog- vallotta be.

-Anya miatt, ugye?- kérdeztem, ő pedig igenlően bólintott egyet. - Anya volt apa életének legnagyobb szerelme. Tudom, hogy beléd is szerelmes és azt is, hogy ez a szerelem más. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem akarod átvenni anya helyét és apa sem akarja ezt. Úgyhogy nem hiszem, hogy tudsz olyat mondani, amivel megsérthetsz engem.

-Apád arra kért, hogy költözzem ide, hozzátok- sütötte le a szemeit a nő.

-És akkor hol vannak a cuccaid?- mutattam körbe. - Üdv itthon, Linda!- öleltem meg és nyomtam egy puszit az arcára.

Úgy vettem észre rajta, hogy boldoggá tettem az elfogadásommal. Komolyan gondoltam, amit mondtam neki. Apámat boldognak láttam mellette, igazán boldognak és nekem ez számított a leginkább. Úgy éreztem, hogy nem lenne jogom azért kitiltani őt innen, mert részben olyan a helyzet, mintha kapnék egy új anyát.

Már felnőtt voltam és nem volt jogom azt mondani, hogy nem lehetnek együtt. És sosem fogom elfelejteni, hogy Linda akkor is velem volt, amikor a lányom megszökött tőlem. Ezért pedig örökké hálás leszek neki. Ezt ő is tudhatta, mert megkért, hogy mindig mondjam meg, amit gondolok és ne befolyásoljanak a múltban történtek.

Elbeszélgettünk vele mindenféléről, ő is faggatott a kapcsolatomról, én is faggattam, hogy miképpen is állnak apával. Élveztem az időt, amit együtt töltünk. Olyan igazi, beszélgetős-sütögetős délutánunk volt, amit úgy tűnt, hogy tökéletesen alakul. Az lepett meg, amikor hirtelen megszólalt a csengő.

-Megyek én!- hallottam Seb hangját, amikor elindultam kifelé.

Folytattam az utamat, mert kíváncsi voltam, ki is jön hozzánk szombat délután. Már nem rohantam annyira, mint ahogyan elindultam, ezért le is maradtam az első néhány mondatról, ami elhangzott a barátom és a látogatónk között. Megálltam az előszoba falának takarásában és onnan próbáltam kilesni, kivel beszél.

***

(Sebastian)

-Azt hittem, megbeszéltük, hogy nem jössz ide- néztem a nőre, aki ott állt előttem.

-Tudom, hogy megígértem- hajtotta le a fejét.

-Akkor miért vagy most itt?- tettem fel a kérdést halkabban.

-Csak el akartam búcsúzni tőled- emelte rám a pillantását újra.

-Elbúcsúzni?- döbbentem meg. Még a szám is tátva maradt.

-Elköltözöm Milton Keynes-ből- vallotta be. - És a csapattól is eljöttem. Csak szerettem volna elköszönni tőled is.

-Nem örülök neki, hogy itt hagysz minket- vallottam be őszintén.

-Sajnálom, Seb- lépett közelebb. - De mindkettőnknek így a legjobb. Soha nem akartalak abba a helyzetbe hozni, amibe sikerült. Remélem, egyszer meg tudod nekem bocsátani.

-Nincs mit megbocsátani. Akkor nekem nem kellett volna odamennem és te sem kerülsz ebbe a helyzetbe- vallottam neki, ami eszembe jutott.

-Búcsúzóul megölelhetlek?- húzódott még közelebb. Hátrapillantottam és megláttam a csodálkozó Chloe-t.

-Talán nem kellene tovább bonyolítanunk kettőnk kapcsolatát- feleltem és igyekeztem úrrá lenni azon az idegességen, ami a torkom szorongatta.

-Viszlát, Seb!- intett nekem és visszament a kocsihoz, amivel jött.

-Viszlát, Emily!- intettem neki és megvártam, amíg eltűnik a láthatárról.

Visszaléptem a házba. Becsuktam és bezártam a bejárati ajtót és még utána is a kilincsen támaszkodtam. Hiába volt ott Chloe, nem akartam megfordulni felé. Még nem beszéltünk vele arról, hogy mi is történt azon az ominózus napon. És Emily-t sem ismeri, arról pedig a mai napig nem tud, hogy mi is történt közöttünk.

-Megmagyaráznád?- kérdezte, mikor felé fordultam.

-Menjünk fel a hálóba!- néztem oda rá. - Ideje, hogy elmeséljem, merre jártam, amikor szakítottunk