Száguldó remény - 25. rész

Sziasztok! Elnézést kérek, hogy ilyen régóta nem volt friss, de vizsgáztam, majd mire letudtam volna, addigra tönkrement a gépem. Most is kölcsön kaptam Zsani laptopját, így neki köszönje mindenki, hogy van folytatás! :) Én is nagyon köszönöm! <3 És akkor van 3 dolog, amit el akarok mondani. Az első: a szavazás alapján lesz nyáron olvasói találkozó, aminek a részleteit a jövő hét folyamán fogom közölni veletek. A második: sajnos mivel alig voltam gépnél, nem volt lehetőségem felköszönteni valakit, aki sokat jelent nekem. Úgyhogy ezt a részt (ami azért, hogy felköszönthessem őt, dupla olyan hosszú) szeretném ajánlani Gooffy-nak, aki a héten töltötte be a 18-at! Csajszi, mostantól óvatosan, de élvezd, mert ez a legjobb kor! <3<3<3 És a végén: ha írtok nekem összesen 7 kommentet, akkor hétfőn este, miután megkaptam az új gépemet, azonnal írok nektek folytatást! :)

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lehunytam a szemem, hogy elhiggyem, tényleg vége. Alig akartam elhinni a mögöttem lévő napok eseményeit. Állandóan a rendőrség, a kórház és a gyár között ingáztam. Még a futamra sem mentem el, hogy a családommal lehessek, de szerencsére Christian megértette, hogy nem akarok elmenni a körülmények miatt.

Kipillantottam a repülőgép ablakán a felhőkre. Monaco csillogása várt már, de nem akartam menni. Az öcsém még mindig benn volt a kórházban, habár már jobban érezte magát és az orvosok is megnyugtattak, hogy nem lesz baja. Anya is hazamehetett, kapott vitaminokat, amik segítik a szervezetét, hogy gond nélkül ki tudja hordani a babát.

A csapat még mindig a felhők felett él, hiszen toronymagasan vezetjük a világbajnoki pontversenyt. Persze, a Webber gárdája nincs oda annyira ezért az eredményért, de mindenki más nagyon szereti. És nem titkolom, hogy én magam is Sebastian mellett teszem le a voksom addig, amíg pilóta.

A reptéren összeszedtem a bőröndömet, amiben lapult néhány dolog Miának, Sebnek és Tomminak is. Igyekeztem gyorsan kiérni a tömegből, hogy minél hamarabb ott lehessek a pályán és segíthessek a pakolásban a csapatnak. De még ki sem érhettem a reptérről, mikor egy ismerőssel futottam össze.

- Merre jártál a múlt héten, szép lány?- sétált mellém Rob.

- Otthon voltam a családommal, mert volt néhány dolog, ami miatt nem nélkülözhettek- feleltem a mérnöknek. – És te?

- Olaszországból jövök, kaptam néhány aktát- mutatott egy táskát, ami tele volt papírral. – Csak egy kis munka.

- Kicsi… persze- nevettem rajta. – Merre tartasz?

- Csak nem arra szeretnél megkérni, hogy vigyelek ki a pályára?- indult el a parkoló felé, én pedig utána. – Mit fog szólni ehhez a csapatod?

- Elviekben ma még nem dolgozom- rántottam meg a vállam. – Szóval mondhatom, hogy egy régi kollégámmal beszélgettem.

Senki nem figyelte, hogy kivel érkeztem a pályára, úgyhogy nem volt belőle semmilyen probléma. A csapat nem is tudta, hogy ilyen korán itt leszek, ezért nem is jött ki elém senki. De nem is akartam őket kirángatni, hiszen mindenkinek megvolt a dolga, tekintve, hogy másnap már szabadedzéseket tartottak.

Bepakoltam a szobámba, magamra öltöttem a ruhámat és elindultam a pult felé. Az egyik személyzeti bejárón surrantam be a pultba és a lányok mér csak azt vették észre, hogy én is ott vagyok. Gyors ölelésekkel köszöntöttek, majd együtt folytattuk a pakolást. Közben megtudtam, hogy a fiúk éppen pályabejáráson vannak, míg Mia a csapatfőnök irodájában tesz látogatást.

A szerdai nap el is repült mellettem pillanatok alatt, annyi volt a dolgom. Mivel olyan helyen voltunk, ahol minden a csillogásról és a nagyzolásról szól, vendég is rengeteg volt, valószínűleg többen voltak, mint az összes csapattag. Ezért este csak gyorsan lezuhanyoztam, majd bezuhantam az ágyba aludni.

Másnap reggel Miával ketten nyitottuk ki a nagyközönség számára a motorhome-ot. Kissé még álmosan szolgáltuk ki az elsők között érkező szerelőket és mérnököket, de mire megérkeztek a pilóták és a vendégek, mindketten tökéletes állapotban voltunk. Vidáman, mosolyogva, egy-egy jó szóval kedveskedtünk a jelenlévőknek.

Megállás nem volt egészen este 6-ig, amikorra már csak a csapat maradt benn. Ekkor már senkit nem zavart, ha lassabban kapta meg a kért ételt vagy italt, hiszen mindenki el volt fáradva. Még az sem dobott fel minket, hogy engedélyt kaptunk másnapra a medence használatára. Pedig nagyon valószínű volt, hogy mindenki ott fogja tölteni a pénteket.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki cirógatja az arcomat. Lassan nyitogattam a szemeimet és megláttam az ágyam szélén ülni Tommit. Elmosolyodott, mikor észrevette, hogy felébredtem és fölém hajolt, hogy megcsókoljon. Átkaroltam a nyakát és addig mocorogtam, mígnem elterült ő is mellettem.

- Szép reggelt, édesem!- simogatta a hátam, mikor az oldalához simultam és a nyakához fúrtam a fejem.

- Szia!- motyogtam halkan. – Mennyi az idő?

- 10 óra elmúlt. A medence már félig tele, de Mia megígérte, hogy szorít nekünk egy kis helyet- játszadozott a hajammal. – De ahhoz el kellene lassan indulnunk.

- Van rajtad fürdőnaci?- ültem fel az ágyban.

- Van, csak rád várok- adott egy csókot a vállamra.

Felkeltem, a szekrényből elődúrtam a hófehér bikinimet és elkezdtem vetkőzni. Alig ejtettem ki a kezemből a pizsama felsőmet, mikor Tommi elindult az ajtó felé. Kérdő tekintettel követtem végig az útját, majd semmit sem értve vettem fel a falatnyi ruhadarabot, hogy utána elrejtsem egy hatalmas fürdőlepedőbe. A szőke finnem az ajtó előtt várt rám.

- Miért hagytál egyedül?- álltam meg előtte csípőre tett kézzel.

- Mert ha ottmaradok veled, biztos, hogy lerángatom a ruhádat és nem megyünk sehová- motyogta a földet bámulva.

- Pedig ez jól hangzott volna…- merengtem el. – Mindegy, menjünk!

A csapat igencsak furcsa volt így. Nem lehetett őket látni együtt ennyire másképpen. A lányok egy része napozott, míg a másik csapat éppen begyűjtötte a bókokat a srácoktól. Én végigfeküdtem Mia mellett a napágyon, hogy süttessem magam egy kicsit. Közben kiderítettem, hogy Seb azért nincs itt, mert fotózása van egy jachton.

A vízbe nem nagyon mentem be, mert nem volt kedvem a fiúk játékaihoz. Néha eszembe jutott, hogy inkább otthon kellene lennem és ez mindig elszomorított. Mia persze nyugtatott, hogy emiatt nem vagyok rossz, de nem voltam felhőtlenül boldog. Ezt észrevette rajtam mindenki, de senkinek nem vallottam be.

- Ne legyél szomorú, kicsim- ölelt magához Tommi este. – A családod is nagyon jól tudja, hogy velük szeretnél lenni.

- Akkor miért nem vagyok ott?- kérdeztem vissza elkeseredve. – Ha ott a helyem, miért jöttem el dolgozni?

- Mert ez a kötelességed. És senki nem fogja neked felróni, hogy dolgozol- tolt el magától. – Próbáld meg egy kicsit élvezni, jó?

- Jó- bólintottam, habár nem voltam teljesen biztos abban, hogy sikerülni fog.

Szombaton kikerültem dolgozni a medence melletti részre. A legtöbben a forró napsütésből nézték a szabadedzést és az időmérőt. Persze, ez nekünk rengeteg munka volt, mivel a forróságban a hűsítő italok voltak, amik felfrissítették őket. Mindannyian, akik kinn voltunk, állandó rohanásban dolgoztunk. Az eredményről is csak annyit tudtunk, hogy valami jó.

- Mi lett a vége?- kérdeztem a megérkező Guill-t.

- Megnyertük- mosolygott, és én is elmosolyodtam. – Habár holnap nagyon nehéz lesz nyerni.

- Ugyan már, ne legyél pesszimista- tettem le elé egy pohár jegeskávét. – Megoldjátok, bármi is legyen a helyzet.

Ekkor még nem sejtettem, hogy igazam lesz. Másnap, a versenyen úgy dolgoztam, hogy közben abban reménykedtem, hogy nem lesz igazam. Túl sok baj történt már az időmérőn, főleg Perezzel, erre most aggódhatunk azért, hogy nehogy elfogyjon a gumi Seb kocsija alól és akkor neki legyen baja.

Végül neki nem lett baja, azonban Petrovot kórházba szállították. Szerencsére neki sem lett baja, ami megnyugtatott minket. Utána jöhetett az ünneplés, mikor leintették a versenyt. Jót nevettem a srácokon, mikor láttam őket pezsgős overálokban visszajönni. Akkor már nem voltam ennyire vidám, mikor a csapat felsorakozott a medencés bulihoz.

Amint megjött Sebastian, kezdődhetett a mindent felülmúló ünneplés. Láttam, ahogy a fiúk egymás után kerülnek a medencébe, beleértve a csapatfőnököt, a főtervezőt és családját és még Seb apukáját is. Aztán jött az a pillanat, amit Eddie Jordan és David Coultard sem úszhatott meg szárazon. Ők is a víz alatt végezték.

Miután elkészültek a csapatfotók és a sajtó elkezdett szétszéledni, már mindenki be lett vonva a pancsolásba. Miát Seb és Christian úgy cipelték ki a pult mögül, hogy a medencébe dobhassák. Engem Tommi akart odarángatni, de nem hagytam magam. Nem voltam ünneplős hangulatomban. És erre pedig ő volt az, aki megsértődött.

Segítettünk az összepakolásban, majd összeszedtük a saját cuccainkat és átpakoltunk mi is a szállodába. Miával közös szobát kaptunk, mivel Tommi és Seb is osztozkodtak a szobán. Megbeszéltük, hogy ők jönnek ebbe a szobába, mi mehetünk a másikba. Nem akartam elrontani a jókedvét azzal, hogy közlöm vele, éppen fasírtban vagyunk.

Hagytam magam felöltöztetni és megcsinálni ez csinos nővé, de közben végig arra koncentráltam, hogy ne akarjam elsírni magam azonnal. Haza akartam menni a családomhoz, de sajnos minden gép tele volt, nálam pedig nem volt annyi pénz, hogy ki tudjak fizetni egy hosszabb utat. Kérni pedig a büszkeségem miatt nem kértem.

Saját magamban tartottam azt a bajt, ami ért és próbáltam nem törődni a mellkasomat szorító érzéssel. A buliban már akkor remek volt a hangulat, mikor mi megérkeztünk. Eszembe sem jutott megkeresni a finnt, csak leültem a bárpult mellé és onnan néztem, hogy együtt bulizik a fél paddock. 2 órával később pedig úgy éreztem, hogy nekem ennyi bőven elég volt.

Visszamentem a szállodába, ami alig néhány utcára volt a bulitól. Elkértem a szobakulcsot, de a recepción azt mondták, hogy már vannak benn. Felsétáltam és abban reménykedtem, hogy Tommi meghallgat, és mindent tisztázni tudunk. Biztos voltam benne, hogy bocsánatot fog kérni, ha megtudja, hogy mi történt velem.

Halkan nyitottam be és teljesen sötét volt minden. Levettem a lábamról a tűsarkú cipőt, majd beljebb merészkedtem a szobában. Ekkor már hangokat hallottam, amik nem kecsegtettek semmi jóval. A résnyire nyitva hagyott ajtót óvatosan belöktem és akkor már láthattam, hogy a hangok nem véletlenül voltak számomra gyanúsak.

Amilyen gyorsan és halkan lehetett, ki is mentem a szobából. Az ajtó mellett a falnak támasztottam a hátam és közben néhány könnycsepp folyt végig az arcomon. Mikor meghallottam, hogy jön valaki, gyorsan megtöröltem a szemem. Tudtam, hogy csapattaggal találom majd szembe magam, mivel mindenki ezen a folyosón kapott szobát.

- Csajszi, hát te meg mit keresel itt?- kérdezte Stu, aki mellett Chris sétált. Mindketten Seb szerelői voltak.

- Meguntam a lenti bulit- feleltem nekik azonnal.

- Akkor gyere velünk!- karolt belém Chris. – Keresünk egy kis kocsmát, ahol lehet inni.

Még válaszolni sem volt időm, mikor ők már húztak magukkal. Újra visszakerültem a monacói utcákra, de nem sokáig voltunk ott. Úgy tűnt, a kísérőim pontosan tudják, hogy hová megyünk. A kikötőhöz közel mentünk be az egyik pubba. Nem volt túl zsúfolt, de lehetett tudni, hogy itt ezt nevezik teltháznak.

Leültünk a pult mellé és a két srác próbálta megoldani, hogy ne legyek annyira magam alatt. Nem mondtam el nekik, hogy mit is láttam vagy mi történt velem, de ők enélkül is tudták, hogy valami nincs rendben. De nem kérdezősködtek, amiért nagyon hálás voltam nekik.

- Kiket látnak szemeim itt!- hallottunk meg egy hangot igencsak közel hozzánk.

- Szia, Jégember!- fordultam felé és végignéztem a finnen. Igencsak csábító volt a fehér ing, amit viselt.

- Nem a Briatore klubjába akartál bemenni?- kérdezte mellettem Chris.

- A vén Flavio nem engedett be. De ahogy látom, jobb is, hogy nem oda mentem- fogott kezet a fiúkkal, majd megölelt engem. – Rám meritek bízni őt?

- Talán neked sikerül egy kicsit feldobnod, mert nekünk nem ment- egyezett bele a dologba Stu. – De ha nem baj, mi megyünk- pillantott rám.

- Köszönöm, fiúk!- öleltem meg őket búcsúzóul, majd hagytam a mellettem álló szőkeségnek, hogy megfogja a kezem és maga után húzzon.

Kéz a kézben sétálgattunk az utcákon egészen a kikötőig. Néztem a csodaszép jachtokat, amik a vízen ringatóztak és megállapítottam, hogy rengeteg embernek volt elég pénze, hogy kifizesse a hajót és az ide szóló bérleti díjat is. Végül megérkeztünk az Iceman mellé, ahová azonnal fel is mentünk.

- A barátaidat nem fogja zavarni, hogy én is itt vagyok?- fordultam Kimi felé.

- Most leisszák magukat, majd a saját szállodai szobájukban józanodnak- mutatott az egyik kényelmesnek tűnő ülőhelyre, hogy foglaljak helyet. – Vodka vagy whisky?

- Ilyen sorrendben- feleltem azonnal. Nem akartam gondolkozni. – Dorine?

- Otthon, mert beteg lett. Nem tett jót neki Amerika- ült le mellém és a kezembe nyomta az alkohollal teli poharat. – És a te hősszerelmesed?

- A hotelban remekül szórakozik- fintorogtam, hogy ne akarjak újra zokogni, majd lehúztam az italt, amit hozott.

- Akkor ma éjszaka maradhatsz, ha szeretnél- mosolygott rám, majd újratöltötte a poharakat.

Beszélgettünk, főleg azokról az időkről, amikor még együtt dolgoztunk. Én megkértem, hogy meséljen az új kalandjairól, amit meg is tett. Közben fogyott az alkohol is, de csak annyi, hogy mindketten ismerjük még a határainkat. Valamikor hajnali 2 körül mentünk be a hálófülkébe, ahol szembesültem azzal, hogy nincs miben aludnom.

A vendéglátóm felajánlotta, hogy ad nekem ruhát és nem sokkal később már egy pólója takarta a testemet. Ő is elkezdte levenni a ruháit. Végigpillantottam a felsőtestén és éreztem, hogy tetszik, amit látok. Végigmásztam az ágyon és feltérdeltem vele szemben. Az alkohol már feloldotta a gátlásaimat, így még el sem pirultam.

A kezemet a mellkasára fektettem, majd végigfuttattam a felsőtestén egészen a nadrágjáig. Végig magamon éreztem a tekintetét, de nem tudott zavarni. Visszafelé is végigjártam ugyanazt az útvonalat, majd felpillantottam rá kissé csábosan, mint aki nincs tisztában azzal, hogy mit is tesz.

Nem kellett várnom arra, hogy megtudjam, mit gondol. Azonnal magához húzta a fejemet és egy szenvedélyes csókot adott. A kezeim ezalatt végigfutottak a hátán is, hogy utána még közelebb húzzam magamhoz a fenekénél. De ő sem tétlenkedett, végigsimogatta minden egyes porcikámat, amit csak ért.

Annyi időre távolodtunk el egymástól, hogy lerángassa rólam a korábban odaadott pólóját, majd újra vadul marcangolni kezdtük egymás száját. Közben megpróbáltam minél lejjebb varázsolni róla a nadrágját és az alsóját is. Amikor ez már nagyjából sikerült, akkor végigdöntött az ágyon, hogy utána ő is megszabadítson a bugyitól, ami rajtam volt.

Gátlástalanul felnyögtem, mikor a nyakamat és a vállamat kezdte csókolni és harapdálni. Éreztem, hogy egyre jobban kívánom őt, akkor is, ha a fejemben egy hang szinte üvöltött, hogy meg fogom bánni. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy érezem őt és élvezzem azt, amit velem tesz.

Még lejjebb csúszott, hogy a melleimet kényeztesse tovább. Simogatta, csókolgatta, harapdálta, szívogatta, én pedig tudtam, hogy kezdem teljesen elveszíteni a józan eszem. Az egyik kezével az oldalam simogatta, míg a másik eltűnt közöttünk és a legintimebb helyen kezdett simogatni. Ez jelentette számomra a megváltást és a poklot egyszerre.

- Tökéletes vagy- emelkedett újra fölém és megcsókolt. Éreztem, hogy a merev férfiassága a combomnak nyomódik.

- Ne várass tovább!- szóltam neki türelmetlenül.

- Mondd ki, amire vágysz!- súgta a fülembe, hogy utána újra a nyakamat csókolja.

- Könyörgöm, Kimi, ne tedd ezt velem!- nyöszörögtem.

- Csak rajtad múlik, mikor történik meg- csókolt meg újra.

- Tedd meg! Tegyél a magadévá!- nyögtem neki levegő után kapkodva, mikor elengedte az ajkaimat.

Nem kellett kétszer mondanom, azonnal behatolt. Belemarkoltam a lepedőbe, ahogy elkezdett mozogni. Élveztem minden pillanatot, minden csókot, minden érintést. Sikerült teljesen kitörölnie a fejemből a bajaimat, csak rá tudtam koncentrálni és azokra az érzésekre, amelyek átjárták a testem.

Életemben először mertem magamnak mindent megengedni testi aktus közben. Nyöszörögtem, kéjesen sikoltoztam, könyörögtem azért, hogy még többet kaphassak, karmoltam és haraptam is. Soha, senki nem hozta még ki ezt belőlem, de most mindent megengedtem magamnak és élveztem. Jobban, mint bármikor korábban.

Kimi pontosan tudhatta, hogy mikor értem el a mennyek kapuit, mert elakadt a szavam és levegő után kapkodtam néhány pillanatig. Utána pedig olyan sikoly szaladt ki az ajkaimon, mint még soha korábban. Szükségem volt néhány pillanatra, hogy újra fókuszálni tudjak rá, de akkor már azt tartottam szem előtt, hogy ő is élvezze annyira, mint én.

Néhány perccel később éreztem, hogy néhány erőteljesebb és mélyebb lökés után Kimster is elérte a csúcsot. Többször felnyögött, miközben a nevem ismételte. Utána pedig csak nézett engem, miközben alig tudta megtartani a testét az enyém felett. Láttam, ahogy a karjai meg-megremegnek, de nem hagyta magát teljesen rám hanyatlani.

Végül legördült rólam és elfeküdt mellettem. Engem újra megrohantak a kapott üzenet emlékei és a látott képek a hotelből. A boldog és kiteljesedett kép kipukkadt azonnal és engem újra a sírás fojtogatott. Belecsavartam magam a lepedőbe és odafészkeltem magam Kimi oldalához. Reméltem, hogy ő talán meg tud egy kicsit nyugtatni.

Száguldó remény - 24. rész

Sajnos anya is bekerült a kórházba, mivel túlságosan ideges volt. Valahogy sejtettem, hogy ez lesz a dolgok vége, de reméltem, hogy nem. Nem akartam, hogy baja legyen és nem akartam, hogy a kistestvéremnek baja legyen. Habár úgy éreztem, hogy már nem kellene szülnie, mégis vágytam arra a kistestvérre.

Amint reggel lett, elvittem Wendy-t haza, ahol beszéltem a szüleivel és megengedték, hogy velünk maradjon. Szegény lány felelősnek érezte magát, csak azért, mert az öcsém őt védte. Féltettem őt, mert stabilizálták az állapotát, de még lehettek belső vérzései, amik sok bajt okozhattak. Nem akartam elveszíteni az öcsémet.

- Az én hibám, hogy itt van- suttogta Wendy, mikor a kórterem ablakából néztük Davidet.

- Miért lenne a te hibád?- kérdeztem vissza és ránéztem.

- A banda, aki velünk szembe jött, már régóta ismer engem- mesélte halkan. – Néhány hete dobtam ki a vezetőjüket, valamikor akkoriban, mikor David megjelent a suliban. Mondta nekem, hogy tudja, hogy csak miatta hajítottam ki, ezért nem fogja hagyni, hogy életben maradjon. És utána tegnap engem lefogtak, ő pedig csak meg akart védeni.

- Gyere!- fogtam meg a kezét.

Szóltam Brian-nek, hogy hamarosan jövünk, majd egészen a rendőrségig vittem a lányt, hogy feljelentsük a támadókat. Nem akartam, hogy bárki megúszhassa, hogy meg akarja ölni az öcsémet. A lány sokáig nem akart mondani semmit, de végül mindent elmondott a nyomozóknak.

A meglepetés akkor ért, mikor visszaértünk a kórházba. A lány szülei is bejöttek, valamint a folyosón ott volt Mia és mellette Tommi. Amikor megláttam őket, lecövekeltem a folyosó közepén. Fogalmam sem volt, hogy honnan tudták meg, hogy itt vagyunk és mi történt. Ők jöttek oda hozzám.

- Elmentem hozzátok, de nem voltatok otthon- kezdte barátnőm. – Utána megláttam a vért és nagyon megijedtem. Megkértem Brittát, hogy derítse ki Brian számát, mert téged nem értelek el. Ő mondta el, hogy itt vagytok.

- Mia utána telefonált nekem- folytatta Tommi. – Szerencsére Helsinkiben voltam, hogy találkozzak néhány barátommal, így kirohantam a repülőtérre, ahonnan az első géppel idejöttem.

- Nem akarom, hogy meghaljon- suttogtam és sírva borultam Tommi karjaiba.

- Nem lesz semmi baja, kicsim- simogatta a hátamat és megpróbált megnyugtatni.

*****

(Sebastian szemszöge)

2 hét szünet után tértem vissza a gyárba, a sokadik otthonomba. Habár sokat esett Angliában, gyorsan megszoktam a körülményeket. Persze, segített, hogy mindenki nagyon kedvesen és vidáman viszonyult hozzám. Szerettem a csapatot, az embereket, akik itt dolgoztak, a környezetet, mindent, amit a csapat adott. És amíg jól érzem itt magam, nem megyek sehová.

Ennek a ténynek valószínűleg mindenki örült, kivéve azokat, akik nem az én csapatomat erősítették. Persze, azért nem volt bajunk egymással, de ők is szerettek volna nyerni, amit teljesen megértettem. Mindenki keményen dolgozott, hogy mi legyünk a legjobbak és biztos, hogy nagyon frusztráló lehetett, hogy nem nagyon jött össze nekik idén.

Meglepett, hogy nem nagyon találkoztam emberrel, mialatt végigsétáltam a fél épületet. Valószínűleg sokan csak este jönnek vissza, hogy a hétfői munka előtt itt aludhassanak. Miután minden cuccomat lepakoltam, elindultam megkeresni Miát. Ő maga mondta, hogy Heather csak hétfőn jön vissza, így van egy délutánunk közösen.

Kopogtam a szobájának ajtaján, többször is, de nem válaszolt. Hívtam telefonon, de ki volt kapcsolva. Lementem a büfébe, de nem volt ott sem, ami már kezdett gyanús lenni. Felmentem Britta szobájához, de ott sem volt senki. Az utolsó esélyem a sajtósom irodája volt, csak remélhettem, hogy ott megtalálom őt.

- Szia, Seb!- nézett fel a lány rám egy óriási halom papírból. – Mi szél hozott erre?

- A húgodat keresem, de sehol nincs. Azt mondta, hogy velem tölti a délutánt- zuhantam le csalódottan az asztal előtt álló székbe.

- Akkor te még nem hallottad- jegyezte meg és az arca hirtelen komorult el. – Madison öccsét, Davidet az éjjel megkéselték, életveszélyes állapotban van. Ott vannak benn.

- Te jó Isten!- hökkentem meg és elakadt a szavam. – Odamegyek.

- Itt a cím- nyújtott felém egy papírt. – És ha bármi változik, szóljatok, jó?

- Persze- bólintottam és már rohantam is.

Örültem, hogy Mia most ott van Maddie mellett. Már a gondolat, hogy az én öcsémnek, Fabiannak bármilyen baja lehet, teljesen felidegesített. Amint leértem a garázsba, beültem a kocsimba és végigszáguldottam egész Milton Keynes-en. Az sem érdekelt volna, ha megállítanak a rendőrök és megbüntetnek. A lényeg az volt, hogy beérjek.

Persze, a recepción nem segítettek sokat. Elmondtam, hogy kit keresek, mire az ott álló nő elkezdett valamit keresni a számítógépen, de inkább engem figyelt, mint azt, hogy mit csinál. Végül nem vártam meg, hogy befejezze a keresést, elindultam egyedül. Végigbolyongtam a fél épületet, mire megláttam a folyosó végén Tommit és Miát.

- Seb?- kérdezte a lány és felém indult.

- Mit mondanak az orvosok?- igyekeztem oda hozzájuk és a karjaimba zártam őt.

- Nem mondanak semmit- morogta az edzőm. – Maddie most ment be az anyukájához, míg Brian megkeresi a dokit, hogy megtudjunk valamit végre.

- Miért nem élhetünk nyugodtan?- morogta Mia a mellkasomba.

- Hidd el, én is erre vágyok- súgtam a fülébe és adtam neki egy puszit. – De bíznunk kell benne, hogy nem lesz semmi baj.

- Bízzunk- suttogta és úgy tűnt, nem enged el.

Az elkövetkezendő percek és órák némaságban és várakozással teltek. Maddie az orvost zaklatta, az anyukájához járt be vagy csak bolyongott céltalanul. Látszott rajta, hogy megtörte mindaz, ami történt. Próbáltuk tartani benne a lelket, de néha nagyon nehéz feladatnak tűnt. Egyre fáradtabb és egyre nyűgösebb volt.

- Elegem van!- kelt fel a székekről Tommi és felhúzta Maddie-t is. – Hazaviszlek, és majd holnap visszajövünk.

- Nem megyek sehová- rántotta el a kezét a lány.

- Nem kérdeztelek, hanem kijelentettem. Nem fogom végignézni, hogy te is tönkreteszed magad, és mikor szükség lenne rád, akkor nem tudsz mit tenni- magyarázta, majd felénk fordult. – Szerintem jobb lenne, ha ti is mennétek, kellenek a kipihent emberek.

Rábólintottam a dologra, majd elköszöntünk tőlük és el is indultunk vissza, a gyárba. Mia beült mellém és egész idő alatt csak nézett engem, mialatt vezettem. Már nem száguldoztam, csak egy nyugodt tempóval vezettem egészen a gyárig. Leparkoltam a mélygarázsban és leállítottam a motort. A félhomályban Mia felé fordultam és csak néztük egymást.

- Alig 2 és fél napig voltál távol tőlem, de rettentően hiányoztál- suttogtam és végigsimítottam az arcán.

- Te is hiányoztál nekem, Seb- mosolyodott el. – Bele is őrülnék, ha nem lennél itt mellettem.

- Nekem is nagy szükségem van rád- hajoltam oda hozzá.

Éreztem a leheletét, minden lélegzetvételét az arcomon. Hallottam, hogy mennyire szaporán veszi a levegőt. A tekintetünk összekapcsolódott és nem akartam egy másodpercre sem megszakítani ezt a kapcsolatot. De az én önuralmam is véges, így nem bírtam sokáig ezt a mozdulatlan állapotot. Muszáj volt megcsókolnom őt.

- Seb, hagyd abba!- tolt el magától, amit nem értettem. – Ne itt, bárki láthat minket- mutatott a kamerákra.

- Akkor mondj valamit, hogy mit csináljak, hogy veled legyek- kértem azonnal.

- Gyere át hozzám aludni- kérte, majd olyan hirtelen kipattant a kocsiból, hogy válaszolni sem volt időm.

Sokkal lassabban és nyugodtabban szálltam ki és mentem be az épületbe. Meg sem álltam a szobámig, ahol lepihentem egy kicsit és próbáltam lehiggadni. Mia minden porcikája vonzott, minden mondata elvarázsolt, a hangja olyan volt, mintha csak nekem találták volna ki. Tudtam, hogy beleőrülök, ha nem lehet az enyém.

Lezuhanyoztam, felöltöztem és lementem vacsorázni. Olyan gyorsan ettem, mint előtte talán még soha. Amint készen voltam, ott is hagytam mindent és mindenkit, hogy minél hamarabb visszajussak a szobákhoz. A kissé zsúfolt folyosón kopogtam be Miához. Kinyitotta az ajtót és szívem szerint azonnal megcsókoltam volna, de nem tehettem.

- Szia!- köszöntem neki. – Tudsz valamit Tommiról?- kérdeztem és így már kicsit sem voltunk érdekesek.

- Gyere, elmesélek mindent- engedett be a szobába, majd amint bezárta az ajtót, a falnak préseltem őt.

Nem bírtam magammal, szinte beleőrültem, hogy ennyi ideje húzzuk egymás agyát. Utáltam, hogy mindig zavar minket valaki, ha együtt akarnunk lenni. Most azonban elhatároztam, hogy senkinek nem hagyom, hogy megszakítsa ezt az együttlétet. Mindent be fogok vetni, hogy Mia az enyém legyen és én legyek számára a tökéletes.

Száguldó remény - 23. rész

A csütörtök délután már Angliában ért engem. Hazarepültem, mert megígértem anyának, hogy időben látni fog. Tommi is mondta, hogy maradjak, de megértette, mikor azt választottam, hogy hazamegyek. Elválni azonban nehéz volt tőle, főleg abban a tudatban, hogy nem találkozunk egymással másfél hétig.

Kissé félve közelítettem meg a házunkat, nem tudtam, hogy mire kellene számítanom. Végül megnyugodhattam, mikor beléptem a szobámba, mert minden kérésem teljesítve volt. Kissé még érezhető volt a festék jellegzetes szaga, de az ablak nyitva volt, hogy sikerüljön kiszellőznie.

- Szerintem azért a rózsaszín szebb lett volna- állt meg az ajtóban anya.

- Ha húgom lesz, olyan rózsaszín szobát csinálhatsz neki, amilyet csak szeretnél- fordultam felé mosolyogva. – Nekem gondolnom kellett arra is, hogy nem egyedül fogok ide jönni mindig.

- És most merre van ez a titokzatos barátod?- ráncolta össze a szemöldökét.

- Most otthon van, a jövő héten visszarepül a szüleihez, mielőtt elmegyünk Barcelonába, azelőtt pedig itt tölt velünk 3 napot- soroltam fel a dolgokat. – Megfelel?

- Talán- vett fel egy közömbös maszkot, de a szemei izgatottan csillogtak.

A napok, amiket otthon töltöttem, eseménydúsan teltek. Igyekeztem megismerni újra az öcsémet, hiszen már felnőtt férfi volt. Valamint igyekeztem elég sokat beszélgetni Brian-nel, hiszen megígértem neki, hogy igyekszem elfogadni. Azt akartam, hogy anya boldog legyen és ehhez kellett, hogy megismerjem azt, akibe beleszeretett.

Szombaton este David addig rágta a fülem, amíg hajlandó voltam beadni a derekamat és elmenni vele az egyik helyi klubba. Már 2 utcával arrébb is hallhattuk, hogy tombol a buli. Be kellett állnunk a sorba, ami nem volt kicsi, de úgy tűnt, mi még időben érkeztünk ahhoz, hogy bejussunk.

Legalább 40 percet álltunk és próbáltunk talpon maradni a tülekedők között, mikor eljutottunk a bejáratig. Leellenőrizték a papírjainkat, majd mikor látták, hogy elmúltunk mindketten 18 évesek, akkor bemehettünk. Hallottuk magunk mögött néhány tinédzsert, hogy méltatlankodva veszik tudomásul, ők ma nem jöhetnek be utánunk.

Mióta a Red Bull csapatát erősítettem, nem voltam még soha bulizni a környéken. Az, hogy semmit nem tettem a láthatatlanságom ellen, az életem minden terén jelentkezett, így ezen a téren is. Most azonban elhatároztam, hogy teljesen leengedek, persze, csak megfelelő keretek között.

- Nézzenek oda, kit látnak szemeim- hallottam meg egy ismerős hangot, amikor a pulthoz értünk.

- Helló, fiúk!- köszöntem mosolyogva a jelen lévő szerelőknek. – Szabadnap?

- Szabad hétvége- nevetett fel Chris. – És úgy tűnik, megtaláltuk a ma esti hódításunkat- ölelte át a derekam.

- Hogyne, persze- bólogattam nevetve.

- Mad, én itt hagylak, ha nem baj- nézett rám az öcsém. – Ha hamarabb lelépnél, azért megkeresel?

- Csak ha te is- mosolyogtam rá.

Amint David elment, az összes fiú csapni kezdte nekem a szelet. Én pedig nevetve hallgattam őket, néha kissé kacérkodva. A jókedvem olyan arányban nőtt, amilyen arányban fogyasztottuk az alkoholt. És a fiúk mellett nem lehetett nem inni, főleg akkor nem, ha jó a buli, ami most egy igaz dolognak tűnt.

Felszabadult voltam, élveztem az éjszakát, ami csak arról szólt, amit én akartam. Annyit táncoltam a fiúkkal, hogy abban biztos voltam, másnap alig tudok majd lábra állni, de nem zavart a dolog. Persze, volt közöttük, aki bepróbálkozott nálam, de kedvesen hárítottam ezt a fajta közeledést.

Már kezdett eléggé világos lenni, mikor Daviddel az oldalamon hazaértünk. Mindkettőnkben volt némi alkohol, de annyi kontrollunk még volt, hogy csendben tudjunk bemenni a saját szobánkba. Semmivel nem törődve dobáltam le a ruháimat, majd egyszerűen bedőltem az ágyamba és aludtam. A mobilom csörgése ébresztett fel.

- Igen?- motyogtam bele csukott szemekkel.

- Jól szórakoztatok az este?- hallottam meg egy nevető férfihangot a túloldalon. – Remélem, hogy a délután 3 már nincs túl korán.

- Fogd be, Tommi- morogtam. – Honnan tudsz te az egészről?

- A fiúk nagyon kreatívak voltak és képeket küldtek nekem mms-ben, hogy láthassam, jól szórakozol. Gondolom, kikezdtek veled…- hallgatott el.

- Próbálkoztak, igen- helyeseltem. – De sikerült lekoptatnom őket- nyugtattam meg a lelkét.

- Ennek örülök. Amúgy jól vagy?- kérdezte halkan.

- A fejem egy kicsit fáj, de nem vészes. Ennél már volt sokkal rosszabb is- vallottam be. – Azt hiszem, hogy ma pihenni fogok- jegyeztem meg a hirtelen ötletem. – Jó lenne azért, ha itt lennél velem.

- Te is hiányzol, kicsim!- válaszolta. – De tudom, hogy hamarosan újra látlak és ez megnyugtat.

- Az még eléggé messze van- szomorodtam el és folytattam volna, ha nem kopognak az ajtón. – Nekem most mennem kell, de még hívlak, jó?

- Rendben, szia!- köszönt el, én pedig letettem.

- Reméltem, hogy már nem alszol- jött be az öcsém és eldőlt mellettem az ágyon. – Azt hiszem, kicsit sokat ittam tegnap.

- A fejed?- simogattam meg a buksiját.

- Igen- suttogta. – És anyu gyilkolni akar a napsütéssel, meg azzal, hogy menjek ki az udvarra. Kérlek, ments meg!- bújt el a párnám alatt.

- Ebéd, mozi itt a szobában teljes sötétségben?- érdeklődtem és úgy tűnt, hogy nagy sikere van az ötletemnek.

A konyhában sikeresen elmagyaráztam anyának, hogy David csak azért nyűgös, mert nem aludt eleget, nem pedig azért, mert túl sokat ivott. Szerencsére Brian is segített egy kicsit a meggyőzésében. Egy tálcára pakoltam ételt magunknak, majd visszamentem a szobámba, ahol a nap hátralévő részében filmeztünk az öcsémmel.

Hétfőn korán ébredtem, még senki nem volt fenn. Magamra vállaltam a reggeli készítését, így mire Brian álmosan kijött, addigra az asztalon volt több étel is. Elbeszélgettem a férfivel, aki elmesélte nekem, hogy mi történt itthon, mialatt nem voltam itthon. Mesélt az anyám pocakjában növekvő kicsiről is és láttam a szemében, hogy mennyire boldoggá teszi ez a dolog őt is.

Később elvittem Davidet az iskolába, majd bevásároltam. Mire hazaértem, anya is ébren volt és azon tanakodott, mit is főzzön ebédre. Segítettem neki beszélgettünk és úgy éreztem, hogy közelebb kerültem hozzá. Furcsa volt, hogy 26 évesen kaptam vissza az anyukámat, de boldog voltam.

Nyugodt napokat töltöttem közöttük. Nem voltam szomorú, nem volt bennem keserűség és fájdalom. Az, hogy körülöttem volt a családom, megnyugtatott. Pénteken délután kiültem a kertbe olvasni, mert kellemesen meleg volt az idő. Anya is kijött, egy terítőt hímzett éppen. Csak azt vettem észre, hogy valaki elsétál a kerítés mellett.

Felemeltem a fejem és meglepve vettem tudomásul, hogy az öcsém volt az és nem jött be. Majdnem utána is kiabáltam, de végül nem tettem meg, nehogy anya megijedjen. Megfogadtam, hogy amint hazaér, kifaggatom mindenről, amit tudni akarok. Úgy sejtettem, hogy van mit mesélnie.

4 óra elmúlt, mikor David megérkezett. Hallottam, ahogy bemegy a házba anyához. Tudtam, hogy el kell neki magyaráznia, miért jött ennyire későn, valamint biztos voltam benne, hogy már most, félkész állapotban megkóstolja a gyümölcssalátát. Utána viszont megjelent az ajtóban és odajött hozzám.

- Mindent el kell mesélned, most!- mutattam a plédre, amin ültem.

- Mit kellene mesélnem?- tette az ártatlant.

- Délután itt sétálsz el a kapu mellett, látod, hogy itt ülünk mindketten, és nem is köszönsz- vázoltam a helyzetet. – Szóval mesélj!

- A neve Wendy. Évfolyamtársak vagyunk, közös érettségire felkészítő csoportba kerültünk. Gyalog jár suliba, kissé messze lakik és hazakísértem.

- Legalább megéri?- mosolyodtam el. – Ő is kedvel téged?

- Nagyon remélem- hajtotta le a fejét. – Igazából azért akartam annyira menni a hétvégén, mert tudtam, hogy ő is ott lesz. És vele voltam végig.

- Akkor sok sikert!- öleltem meg. – És ha lenne bármi kérdésed, akkor tudod, hogy hol találsz meg.

Másnap meg sem lepett, mikor David megbeszélte anyával, hogy elmenne megint este. Én nemet mondtam, pedig tudtam, hogy tele lesz a hely megint ismerősökkel. Azonban másnapra megígérte Mia, hogy átjön és nem akartam megint olyan állapotba kerülni, mint egy héttel korábban. Így maradtam aludni a táncolás helyett.

Hajnalban ébredtem arra, hogy valami zaj van a kapu körül. Megijedtem, hiszen attól féltem, hogy be akarnak éppen törni hozzánk, mégis kikeltem az ágyból és elindultam kifelé. Sokan valószínűleg rám mondták volna, hogy nem vagyok normális. Kimentem, felkapcsoltam az előkertben lévő villanyt és utána nyitottam ki az ajtót. Amit láttam, az teljesen sokkolt.

- Mi történt vele?- rohantam ki semmivel sem törődve, mikor megláttam az öcsémet, aki tiszta vér volt.

- Megkéselték- térdelt mellette egy lány, aki zokogott.

- Hívtad már a mentőket?- térdeltem le melléjük és próbáltam elállítani a vérzést. – Ez nagyon mély.

- David- suttogta a lány és görcsösen szorította az öcsém kezét. A világos színű haja az arcára tapadt.

Óráknak tűnt az a rövid idő, amíg a mentősök megjöttek és átvették tőlünk a sérült öcsémet. Fogalmam sem volt, hogy honnan szedtem annyi lélekjelenlétet, hogy elhúzzam a lányt mellőle és betuszkoljam a házba. Brian már ébren volt, elhadartam neki, hogy mi történt, ő pedig rohant, hogy szóljon anyának és összeszedjék magukat.

A mentősök legalább 10 percig próbálták elállítani a vérzést, majd megmondták, hogy beviszik a kórházba és azonnal megműtik. Anyu és a vőlegénye azonnal mentek utánuk, én pedig visszamentem a házba, ahol Wendy a nappaliban tartózkodott. A ruhája tiszta vér volt, akárcsak az enyém.

Bevezettem Dave szobájába, hogy zuhanyozzon le és odatettem neki néhány tiszta ruhát. Utána én is gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem. Hívtunk egy taxit, amivel be tudtunk menni a kórházba. A folyosón azonnal kiszúrtam Briant, így csatlakoztunk hozzájuk, remélve, hogy az öcsémnek nem lesz baja.

Száguldó remény - 22. rész

Dorkának és Fanninak! <3 :))

------------------------------------------------------------------------------------------------

Igazgattam a hajam a tükörben, mert nem tudtam eldönteni, hogy mennyire kellene elegánsnak lennem a vacsorán. Fogalmam sem volt, hogy mire kellene számítanom Sebastian kis ötletével kapcsolatban. A ruhámat sem választottam ki és biztos voltam abban, hogy miattam fogunk elkésni.

- Gyere!- lépett be mosolyogva Tommi. – Segítek, mert látom rajtad, hogy teljesen tanácstalan vagy.

- Nem vagyok tanácstalan- tiltakoztam, miközben kimentem a szobába utána. – Csak azt nem tudom, hogy mi legyen a hajammal, mit vegyek fel, hogyan sminkeljek…

- Azonnal megoldunk mindent- adott egy puszit a nyakamra. – Elsőnek felveheted ezt a ruhádat- nyújtotta felém a fehér ruhát, aminek az alját halványbarna virágok díszítették. Mialatt belebújtam, felfedeztem, hogy rajta is egy barna hajszálcsíkos ing volt. – A hajadat ne kösd fel, szeretem, ha ki van bontva. Olyan ritkán látlak így- adott egy csókot.

- Rendben- bólintottam és visszamentem a fürdőbe, hogy összeszedjem magam most, hogy már volt egy irányom.

Végül időben érkeztünk meg a néhány utcával arrébb álló házhoz. Tommi senkitől és semmitől nem zavartatva úgy terelgetett engem befelé, mint aki világ életében itt lakott. Szerencsére az ajtót nem értük el, mikor kinyílt és kilépett rajta Mia. Egy csinos nyári ruhát viselt, amihez remekül illett a befont haja.

- Maddie!- ölelt magához szorosan. – Azt hittem, hogy sosem érsz ide hozzám. Seb teljesen kiborít.

- Miért, mi a baj vele?- indultam el a lány után befelé.

- Ha én azt neked elmondanám…- pillantott a hátam mögé, ahol a finnem mosolygott.

Mia belekezdett a mesélésbe, én pedig tökéletes hallgatóság voltam. Menet közben odaintettem a német pilótának, majd hagytam, hogy az egyik vendégszobában barátnőm elmondjon mindent, amit akar. Sokszor majdnem hangosan felnevettem, mert Seb gyerekes tréfákat űzött vele, amik aranyosak voltak nagyon.

Utána én is elmeséltem az előző napi vívódásunkat és azt, hogy Heather hogy kavart meg mindent. Mia szomorúan ölelt meg, önmagát hibáztatta, amiért nem vette észre korábban, hogy az a nőszemély Tommit akarja, pedig ő vele volt. Ígéretet tett nekem, hogy mindent megpróbál elkövetni annak érdekében, hogy többé ez ne történhessen meg.

- Azt ígérted, hogy bemutatsz nekünk 2 gyönyörű hölgyet, erre sehol senki. Milyen házigazda vagy, Seb?- hallottam meg egy régről ismert hangot.

- Kimi?- kérdeztem tétován és elindultam az ajtó felé.

Amint kinyitottam azt, láthattam, hogy a nappaliban áll a 3 férfi, valamint egy szőke lány. Arra, hogy mi kiléptünk, mindenki felénk fordult. Nem akartam elhinni, hogy pont itt, a világ egyik legeldugottabb helyén futok össze vele. Találkozott a pillantásunk, és pillanatokon belül én elpirultam, ő pedig vigyorogni kezdett.

- Remélem, hogy nem az jutott eszedbe, mikor leöntötted őt- veregette hátba honfitársát Tommi, majd odalépett hozzám és átölelt.

- Ha láttad már, hogy milyen gyönyörű, talán nem lep meg, hogy az jutott eszembe- felelte erre a Jégember.

- Räikkönen!- csattant mellette a szőke lány hangja.

- Rendben, befogtam- húzta be a nyakát az említett. – Dorine, bemutatom neked Madison Hopes-t, akivel még a Ferrarinál voltunk munkatársak. Dessy, Dorine Sthicher a barátnőm- mutatott be minket egymásnak.

- Szia!- köszöntünk egymásnak és kezet fogtunk.

- Kimi, Dorine, ő pedig az én barátnőm, Mia Frost- mondta Sebi a lányra mutatva. Meglepve néztünk össze Tommival. Mia a barátnője?

Az egész este remekül telt. A fiúk komolyan vették, hogy minél több dologból viccet kell csinálniuk, lehetőleg a másik bevonásával. Így került egy hatalmas adag bor a Kimi pólójára, amitől megszabadult, így landolt a saláta Tommin, vagy így lett nyakon öntve Sebastian narancslével, amitől úgy ragadt, hogy jobb volt elkerülni messzire.

Miután kijátszották magukat a férfiaknak nevezett óvodások és mindannyian átöltöztek, leültünk egy kicsit beszélgetni. Utána Dorine cselesen a közös edzések felé terelgette a beszélgetést, aminek az lett a vége, hogy Seb edzőtermében ő és Kimi elkezdtek tollaslabdát játszani, amiben a finn eddig remekelt.

- Kifejezetten javult Seb a játékban- nézett ránk Dory.

- Semmi közöm hozzá- rázta a fejét Tommi.

- Persze-persze- nevetett fel a lány.

Kedvesnek és aranyosnak találtam. Egy szépségszalonban volt kozmetikus, és lassan már fél éve volt együtt a finnel. Kicsit sem volt pénzhajhász, neki az számított, hogy együtt legyenek és szeressék egymást. Azt mondta, hogy támogatja mindenben, még az olyan őrült ötleteiben is, mint az amerikai versenyek.

- Monacóba jön ez a csodabogár?- böktem a koncentráló Jégemberre.

- Azt tervezi- bólintott rá a lány.

- Ha van kedved, ugorj be hozzánk a Red Bullhoz- mosolygott rá Mia, mielőtt én kimondhattam volna. – Biztos remekül fogunk szórakozni és akkor ő is kiélheti a bulizási kényszerét.

- Nincs is bulizási kényszerem- fordult felénk Kimi, mire a labda a lába előtt landolt.

- Nyertem!- kiáltott fel Sebi. – Megvolt az első győztes csatám!

Lepacsizott a finnemmel, majd felkapta barátnőmet és megcsókolta. Ez persze mindenkit meglepett és a lány tűzvörös arccal nézett utána ránk, de végül úgy döntött, hogy jobb, ha nem néz egyikőnk szemébe sem. Szerencséjére az este 11 eléggé késő volt már ahhoz, hogy elindulhassunk hazafelé.

- Mióta tart?- kérdezte Kimi, mikor ketten maradtunk az udvaron. Tommi még Sebbel beszélt, míg Mia és Dorine éppen számot cseréltek.

- Még a szezon előtt jöttünk össze. Lassan 2 hónapja- néztem a férfire.

- Szereted?- lépett közelebb hozzám.

- Szeretem- bólintottam rá. – És te Dorine-t?- kérdeztem vissza azonnal.

- Mehetünk- jelent meg a lány, így érdemleges választ nem kaptam.

Elköszöntünk mindenkitől és visszamentünk Tommi házába. Jó volt visszatérni oda, már teljesen otthon éreztem magam. Fáradtan zuhantam be az ágyba egy gyors zuhany után, hogy a derekamon egy szorosan ölelő kézzel aludjak el.

*****

(Heather szemszöge)

Utáltam, mikor valaki dirigált nekem. Szerencsére az esetek legnagyobb százalékában gyorsan megtaláltam a kulcsot ahhoz, hogy az irányítás az én kezembe kerüljön. Általában elég volt egy kicsit éreztetni a fatuskókkal, hogy igazi férfiak és mindent megtehettem, persze, ők végig azt hitték, hogy az ő kezükben van a gyeplő. Valójában én irányítottam mindent.

Most is minden így történt. Mindenki úgy tudta, hogy Ausztriába utaztam haza, de a valóság az volt, hogy Angliában táboroztam, a gyártól alig 5 percnyire, egy apró szobában, egy férfivel magam mellett, aki meztelen volt, akárcsak én. Tökéletesen magamba tudtam őt bolondítani, ami a tervem egyik legfőbb állomása volt.

- Heather- nyögte a fülembe és simogatni kezdett.

- Ne hagyd abba- búgtam kéjesen és felé fordultam.

Kicsit sem hozott izgalomba az, amit tett velem, de elhitettem vele, hogy még nem volt férfi, akivel olyan jó lett volna nekem, mint vele. Ő pedig elhitte, hiszen tökéletesen játszottam a szerepem, ahogyan mindig. És magam előtt tartottam a célt végig: Olaszországban várt rám Ő, akiért mindent megadtam volna a világon.

Száguldó remény - 21. rész

Késő délután a szekrénybe pakoltam be a száraz ruhákat, mialatt Tommi a konyhában pakolászott. Voltunk vásárolni, mert megígérte nekem, hogy főz nekem valami olyat, amit még otthon tanult. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy milyen lesz a vacsoránk. Azért pizzafutár telefonszámával már rendelkeztem.

- Maddie, benn van a telefonom?- hallottam a férfi hangját.

- Igen, az éjjeliszekrényen- vettem a kezembe. – Kivigyem?

- Nem kell. Bekapcsolnád?- jelent meg a feje az ajtóban. – A kód a megismerkedésünk hónapja és napja. Addig behozom az udvarról a székeket, mert vihar lesz.

- Rendben- bólintottam.

Megnyomtam a gombot, majd amint a készülék jelzett, beírtam a megfelelő dátumot. Szerencsére nem rontottam el, így pillanatokon belül megjelent a háttérkép, amin mi ketten voltunk. Elmosolyodtam a képen, szerettem azt, hogy látszott rajtunk, hogy boldogok vagyunk. De nem örülhettem magunknak sokáig, mert megjelent egy ablak, hogy 3 üzenet is érkezett.

- Van 3 üzid- kiáltottam ki az ablakon.

- Nézd meg őket nyugodtan- felelte a pakolást folytatva. Megnyomtam a megfelelő gombolt és megnyitottam őket.

„Kisfiam, mikor tudsz hazajönni? Anyád már nagyon hiányol. Jó lenne végre személyesen is beszélni. Édesapád”

„Holnap este vacsi nálunk, nem mondhattok nemet. Seb”

„Szia, drága! Hiányzol, örültem volna, ha utánam jössz Ausztriába. Hidd el, megkapnád a jutalmad. Heather”

Az ágyra hajítottam a készüléket és éreztem, hogy pillanatok alatt hatalmába kerít a féltékenység. Nem akartam, hogy annak a nőnek bármi köze legyen ahhoz az emberhez, akibe hosszú idő óta először képes voltam beleszeretni. Ekkor értettem csak meg, hogy mennyire belopta magát a szívembe és ekkor ismertem fel a szerelmet.

- Valami érdekes?- ölelt magához, mikor beért.

- Az exed hiányol és le akar veled feküdni- válaszoltam dühösen.

- Honnan a francból tudja az a liba a számomat?- engedett el és azonnal a telefonját kezdte nyomkodni. – Ribanc- morogta maga elé.

- Annyira mégsem lehetek fontos, ha vele is törődsz- néztem rá, majd szó nélkül magára hagytam.

*****

(Tommi szemszöge)

Elkeseredett néztem, ahogy a barátnőm elrohan mellettem és becsapja maga után az ajtót. Gyűlöltem azt a nőcskét, amiért bekavart a kapcsolatomba. El akartam menekülni Maddie-vel egy olyan helyre, ahol csak ketten vagyunk, és senki nem talál ránk. Az lenne a legbiztosabb mindkettőnknek.

Először hazatelefonáltam a szüleimnek, hogy a következő héten haza tudok repülni, ha nagyon szeretnék. Anya majd’ kiugrott a bőréből, hogy megint láthat engem. Utána felhívtam Brittát, hogy csináljon valamit és tiltassa le Heather összes felém irányuló kapcsolatteremtési kísérletét. Ígéretet kaptam tőle, hogy megteszi nekem azonnal.

Felkeltem az ágyamról és kimentem a nappaliba. Láttam, hogy Madison kinn van az udvaron és fel-alá sétálgat. Nekidőltem az üvegajtó melletti falnak és csak néztem őt. A telefon még mindig a kezemben volt, így elhatároztam, hogy beszélek Sebastiannal a holnapi napról. Jó előre tudni mindent.

- Szia, Tommi!- köszönt vidáman Mia.

- Szia, csajszi!- köszöntem én is. – A lökött pilóta?

- A konyhában van, hoz nekem fagyit- nevetett. – Mi újság veletek? Maddie hogy van?

- Remekül- füllentettem, mert nem akartam elrontani szegény lány hangulatát. – Legalábbis nekem nem mondta, hogy nem jó itt.

- Akkor rendben van. Adom Sebit, szia!- hadarta el, nekem pedig időm sem volt reagálni erre.

- Helló, Tommi, mi a helyzet?- szólalt meg a legjobb barátom.

- Heather megszerezte a számomat és küldött egy olyan sms-t, ami kiborította Maddie-t. Most úgy viselkedik, mintha én nem léteznék- vázoltam fel a helyzetet.

- Hol vagytok?- érdeklődött Seb.

- Ő kinn, a kertben sétálgat, míg én állok az ajtóban és nem bírom róla levenni a szemem- sóhajtottam.

- Ez nem éppen rózsás egy helyzet. Adjak tanácsot?- vetette fel a mentőötletét.

- Azt hiszem, ezt most nekem kell intéznem egyedül- utasítottam vissza őt óvatosan. – Igazából a holnap miatt hívtalak.

- A vacsora?- kérdezett vissza és hallottam a hangján, hogy sokkal vidámabb.

- Az, a vacsora. Mit kell tudnom?

- Semmit- tagadta azonnal, ezzel pedig lebukott előttem és ezt ő is nagyon jól tudta. – Mia meghívta Kimit meg a barátnőjét. De ne gondolj semmi nagyra, csak a szokásos kajálás.

- Jó, akkor úgy készülünk- egyeztem bele. – Most megyek, megpróbálom megoldani a dolgokat. Szia!

- Sok sikert! Helló!- köszönt el ő is és letettük a telefont.

Visszamentem a konyhába, ahol már nekikezdtem a vacsoránknak. Igazából csak a desszertünk lesz finn kaja, mert főételnek zöldséges csirkemellet terveztem. Ez volt az a kaja, amiben biztos voltam, hogy nem rontom el és finom is. Még Seb sem kapott tőle ételmérgezést soha.

A desszert pedig egy kása volt, a puuro. Anyukám gyakran csinálta otthon és addig el sem engedett, amíg nem tanultam meg. Ha nagyon honvágyam van, akkor mindig főzök egy adagot belőle, hogy egy kicsit úgy érezhessem, otthon vagyok. Reméltem, hogy Maddie is szeretni fogja majd.

Hallottam, hogy pittyen egyet egy telefon. Abban biztos voltam, hogy nem az enyém, mert az a zsebemben volt. Kimentem a nappaliba és a kisasztalon megtaláltam Madison mobilját. A kezembe vettem és ránéztem a kijelzőjére. Legyőztem a kísértést, hogy rányomjak az olvasás gombra és elindultam kifelé.

- Maddie!- szóltam neki halkan, mikor kiléptem a házból. – Üzeneted jött- nyújtottam felé a kis készüléket.

- Köszi!- mondta, miután elvette, majd hátat fordított nekem. Jobbnak láttam bemenni a házba.

*****

(Maddie szemszöge)

Világ életemben gyűlöltem féltékenynek lenni. És én magam sem értettem, hogy miért is vagyok féltékeny, mikor tudom, hogy Tommi engem szeret, és biztos nem menne vissza egy olyan lányhoz, aki elvetette a közös babájukat. Felsóhajtottam és inkább a telefonomra koncentráltam. Az öcsém nevét írta ki.

„Ha nem akarod, hogy rózsaszín alapon magenta színű szívecskés legyen a szobád, nagyon gyorsan jelezz vissza!”

Eltátottam a számat, majd megpróbáltam felébredni a kábulatból. Azonnal visszapötyögtem, hogy jobban tetszene a tejeskávé színű fal fehér és sötétbarna bútorokkal, majd kissé megnyugodva kifújtam a levegőt. Kislányként szerettem a rózsaszínt, de már úgy gondoltam, hogy elég nagy vagyok hozzá.

Nagyon halkan visszalopóztam a házba. Úgy tűnt, hogy Tommi nem vette észre, mert nagyon gondosan szeletelte a zöldségeket a vacsoránkhoz. Ledobtam a telefont a kanapéra, majd elindultam felé. Háttal volt nekem, így tökéletesen meg tudtam lepni. Átöleltem a derekát és a hátára fektettem az arcomat.

- Ha nincs szerencsénk, akkor szívecskés és nagyon rózsaszín szobám lesz- motyogtam halkan.

- Nem hangzik túl csábítóan- jegyezte meg és abbahagyta a szeletelést.

- Tudom, te soha nem akarnál semmit attól a libától- folytattam egy nagy levegő után. – De már arra is féltékeny vagyok, hogy próbálkozik, mert nem akarom, hogy éket verjen közénk.

- Nem fog tudni- súgta és megfordult felé. Felemelte a fejem és mélyen a szemembe nézett. – Szeretlek!