A kezemben megállt félúton a pohár az üdítővel. A férfi pedig pont előttünk ácsorgott és Roberttel kezdett el beszélgetni. Csak remélhettem, hogy nem szándékoznak engem megemlíteni, mert akkor vége mindennek. A múltam így is megjelent előttem.
- Prinsessa! Minden rendben?- kérdezte Sebastian.
- Ne hívj így!- vágtam rá azonnal, amikor meghallottam a kedvenc becenevem.
- Úgy tudtam, hogy szereted- emelte meg a karjait.
- Szerettem is, de már nem szeretem- fordultam el az ajtótól.
- Nem kell leharapni a fejem- morogta maga elé.
- Sajnálom!- hajtottam le a fejem. – Nem akartalak megbántani. Hiszen annyi mindent köszönhetek nektek.
- Tudom- mosolyodott el és megölelt.
Felrémlettek a régi évek. Mikor nem ismertem. Ők voltak anya német rokonai, a távoli rokonok, akikkel néha leveleztünk, néha telefonáltunk, de ennyi. Számomra ők nem jelentettek semmit, hiszen messze éltünk egymástól.
Apám világ életében nagy utazónak számított, a fél világot bejárta. Anyával nagyon fiatalon találkozott és nem is tartott sokáig a kapcsolatuk. Majd 30 évesen újra Németország felé vette az irányt, ahol még mindig egyedül volt az általa oly szeretett lány. És anya volt olyan önfeláldozó, hogy szó nélkül vele ment a szülőhazájába, Angliába.
18 voltam, mikor először találkoztam a német családommal. Sebastian akkor volt 12 éves. Az elején féltem, hogy nem fog senki szeretni az új helyen, de tévedtem. Norbert, Heike és az összes unokatestvérem hatalmas szeretettel fogadott. Egyetemi tanulmányaimat kezdtem akkor, ők pedig felajánlották, hogy éljek náluk.
Nekik köszönhetem, hogy akkor talpra tudtam állni. Padlón voltam, úgy éreztem, hogy egy használati tárgyként kezeltek. A szerelem, vagyis, amit 6 éve annak hittem, teljesen kiütött. Ők viszont nem kérdeztek semmit, csak támogattak és szerettek. Azóta próbálom meghálálni nekik, amit kaptam, de nem tudtam.
- Biztos, hogy minden rendben van?- kérdezte meg újra Sebi, mikor elengedtem.
- Miért? Nem úgy néz ki?- húztam fel a szemöldököm.
- Felrémlett a régi, fájdalmas arcod- ültetett vissza az asztal mellé. – A tekinteted pont olyan volt, mikor ideértem.
- Jól vagyok, Seb. Csak ígérj meg nekem valamit!- kértem félve.
- Bármit- simogatta meg az arcom.
- Ne akarj bemutatni senkinek, ha nem muszáj, jó?- kértem szemlesütve.
- Csak azért mondok igent, mert nem akarlak még egyszer úgy látni- adott egy puszit, majd magamra hagyott.
Tök jó lett! Seb néha úgy viselkedik, mintha tényleg hajtana a hősnőnkre, vagy ezt csak én képzelem be? :D Végre tudunk már Róla valamit, csak a nevét nem... Igazán kíváncsi vagyok már. Most valahogy a Rebeka ugrott be, hogy az illene hozzá. :D Nem t'om, miért. Várom a fejleményeket! :P
VálaszTörlésA.J.
Szia!
VálaszTörlésEz a második sztori is érdekesnek ígérkezik... De a részek rövidebbek lettek, mint a korábbiak. Így nagyon széttördelődik az eseménysor.. és nem utolsó sorban, még a falat is lekaparom, míg kiderül a lényeg. :-D
Üdv:
Freya
Szijjja :)
VálaszTörlésÁÁááh azért most már tudunk dolgokat Princessarol. :) Szegény nem volt egyszerű neki. :( Azért jó, hogy Sebi és családja mellette volt.
Mááár várom, hogy Kimi, hogy volt a múltjában, na meg a nevére is kivi vagyok. Szörnyű, de mindig kíváncsi természet voltam. :D :D
Millió puszi,
Réka