Sziasztok! Gondolom, sokan most kinn vagytok a Hungaroringen, ami miatt kicsit irigykedek, a többiek pedig a tévé előtt ülnek és szurkolnak. Én is csak beugrottam, itt a folytatás, igyekszem a következőkkel is. Jó szurkolást!!!
41. rész
(Mila szemszöge)
Békés, nyugodt éjszakám volt, a
reggelem mégis rosszul indult. Hirtelen riadtam fel hatalmas csörömpölésre.
Ijedten pattantam ki az ágyból és az émelygéssel nem foglalkozva nyitottam ki a
hotelszoba ajtaját. Fogalmam sem volt, hogy mire is számítsak, mikor kilépek.
Megálltam az ajtóban és felmértem a helyzetet.
A csörömpölés nem más volt, mint
az asztalon lévő díszváza, ami azóta már apró pici darabokban hevert a földön.
Azonnal Kimit kezdtem keresni, láttam is, kifelé rohant az erkélyre, mialatt
már kereste elő a cigarettáját. Csak két alkalom van, amikor dohányzik: ha
buliban már ivott és ha ideges.
-Mi történt?- sétáltam oda
Markhoz, aki a kanapé mellett ácsorgott.
-Stephan átküldött egy cikket-
fordította felém a notebookot. A képernyőn magammal találkoztam, rövid cikk
volt rólunk, hogy a felesége vagyok.
-Nagyon kibukott?- néztem a
férjem hátát.
-Csak azon, hogy valótlan
dolgokat állítanak rólad- mutatott az újság weboldalára, ami valójában egy
pénzéhes nőnek mutat be, aki gyerekfejjel tudatosan kezdett Kimivel és csak a
pénzért szült neki gyermeket. – Ha a sajtó közelébe kerül, ki fog bukni.
-Beszélek Eric-kel, hogy a
szabadedzés végéig ne kelljen nyilatkoznia- indultam újra a szoba felé. – Én
pedig Stephan segítségével tervezek egy sajtótájékoztatót. Bevallok mindent,
tisztázzuk a dolgokat most, egyszeri alkalommal. Ne szólj neki, jó?
-Biztos vagy benne, Mila?-
pillantott rám a férfi kissé meglepetten.
-Teljesen biztos- bólintottam.
Ideje volt, hogy én magam cselekedjek.
***
Meglepett, hogy egy szabadedzés
alatt is mennyi kollégámat mozgósítja az az egyszerű és apró hír, hogy
kiderült, kicsoda is Kimi Räikkönen felesége. A kis iroda tele volt emberrel,
kamerával, mikrofonnal és diktafonokat szorongató emberrel. Habár remegett a
gyomrom, féltem, felhúztam egy magabiztos, semmivel nem törődöm maszkot.
Kissé furcsa volt szembekerülni
azokkal, akikkel normál esetben egy oldalon vagyunk. De mind a csapat, mind
Riku támogatta, hogy rendezzem a dolgot. Valószínűleg Kimi nem fog örülni,
talán meg is sértődik, amiért kihagyom mindebből, de eléggé régóta ismerem
ahhoz, hogy tudjam, képtelen lenne teljesen higgadtan kezelni a dolgot. A düh
szikráját bármi fellobbanthatta volna.
-Jó napot!- köszöntem, miután
elfoglaltam a helyem. – Milana Seppälä-Räikkönen vagyok, Kimi Räikkönen
felesége- mondtam ki, amit hallani akartak. És akkor elkezdődött.
-Mrs. Räikkönen, hogy ismerte meg
a férjét?- jött az első kérdés.
-Egy középiskolába jártunk-
válaszoltam szűkszavúan.
-Mióta a felesége?- repült az
újabb kérdés.
-Pont elég ideje ahhoz, hogy
hivatalos és felbontathatatlan legyen a házasságunk- néztem a kérdező nőre.
-Maga Kimi lányának az édesanyja?
-Igen, Kaisa a mi lányunk-
feleltem és egy kisebb sziklatömeg gördült le a vállamról, hogy kimondhattam.
-Hogyhogy hirtelen megint
érdeklődik Räikkönen után?- kiabálta túl a többieket egy nő.
-Kimivel a kapcsolatom azóta
szakadatlan, mióta ismerjük egymást- néztem a riporterre higgadtan,
lekicsinylően. – Nem voltam végig a társa, sokáig csak a barátjaként éltem
mellette, de ez nem jelenti, hogy elmúltak volna az érzéseim. Végig erős kapocs
kötött össze minket: a családunk, a lányunk, az együtt megélt boldog és szomorú
pillanatok. Mivel év elején az egyik legnevesebb finn sportmagazin engem jelölt
ki mellé, hogy kövessem az évét, több időt töltöttünk együtt és rádöbbentünk,
hogy a régi érzéseink nem múltak el.
-Mit gondol Jenniről?
-Nem foglalkozom vele, nem része
az életünknek- igyekeztem azonnal rövidre zárni a kérdést.
-De része volt- kötözködött az
újságíró. – A férjének az első felesége volt. A lánya mostohaanyja. Csak van
valami véleménye!
-Igen, van, és nem tartozik
magukra- intettem, hogy én ezzel befejeztem.
-Mila, még egy kérdést, kérem!-
jött valahonnan hátulról a kérés. Normál esetben kisétáltam volna, de Heikki
Kulta megérdemel annyit, hogy kérdezhessen. Ő ismeri Kimit és biztos, hogy nem
tenne olyat, ami miatt haragudna rá. Ezért biccentettem. – Milyen a civil Kimi
Räikkönen, aki nem pilóta, hanem férj és apa?
-Olyan, mint bármelyik másik
családos ember- mosolyodtam el. – Segít a ház körül, foglalkozik a lányával,
segít neki, ahol csak tud, elkényeztet engem apró meglepetésekkel. Mérgelődik,
ha valami elromlik, órákig szórakozik bizonyos dolgok szerelgetésével, elmegy
bevásárolni, hogy utána kétszer szedhessen a vacsorából. Csak egy hétköznapi
férfi.
-Köszönöm!- mosolygott rám.
Körülöttem újra kiabálni kezdett
mindenki, de felkeltem és kifelé indultam. Örüljenek, tudják, hogy ki is Mrs.
Räikkönen. Pont elég ennyi. Az már a mi titkunk, hogy egy újabb baba van úton.
És a kerekedő pocakom remekül fedte a lenge szabású nyári ruhám, ami kissé sem
volt feltűnő a brazil melegben, divatos darab volt az ujjatlan maxiruha.
A napszemüvegem az orromra biggyesztettem
és végigsétáltam a paddock-on a csapat rezidenciájáig. Utána egy pillanatra
megfordult a fejemben, hogy hátramegyek, de ha már minden kiderült és én is
elismertem, akkor ideje volt büszkén viselni. Besétáltam a garázsba és felültem
a szerelődoboz tetejére. A fiúk egy pillanatig meglepetten néztek, majd
elfogadták, hogy ott vagyok.
A harmadik szabadedzés végén Kimi
az utolsó helyen volt idő nélkül. Mikor kiszállt, láttam a mozdulatain, hogy
ideges. Egy pillanatra megtorpant, mikor meglátott, majd elindult hátra. Mark
mellett lépkedve követtem én is. Amint megszabadult a sisaktól, már öleltem is
magamhoz nyugtatólag.
-Hogy kerültél ide?- fogta át a
derekam.
-Tartottam egy kis
sajtótájékoztatót rólunk- távolodtam el, hogy lássam az arcát.
-Hogy tessék?- emelte meg a
hangját. – Eszednél vagy?
-Képzeld, igen- vágtam rá.
-Azt hittem, hogy ezt
megbeszéljük, mivel kettőnkről van szó- forrongott tovább.
-Azért, hogy utána egy „mindent
leszarok” stílusban benyögd, hogy tényleg elvettél és továbbra is akárkinek
leírhassanak?- emeltem meg a hangom. – Bocs, már így is a pénzéhes liba és a
szánalmas második feleség vagyok, nem vágyom még több hülye becenévre.
-Nem így intéztem volna- kezdett
kiabálni.
-Remélem, valaki nyakon fog
önteni egy vödör jeges vízzel- sziszegtem. – Elmentem!
Hátat fordítottam nekik és
kimentem. Végigsiettem a VIP területeken, majd fogtam egy taxit és a szállodáig
meg sem álltam. Elegem volt abból, hogy még mindig irányítani akar. Elhiszem,
hogy félt, van is rá oka a múltunkat nézve, de van egy életünk, amiben
elviekben egyenlők vagyunk. És én ezt az egyenlőséget szeretném megkapni.
***
(Kaisa szemszöge)
Benn ültem Sebastian pihenőjében,
mikor anya küldött egy üzenetet, hogy visszament a szállodába. Már tudtam
arról, hogy kiállt mindenki elé és elmondta, hogy mi is van vele meg apuval. Én
azért voltam Sebbel, mert így talán nem keresnek, habár egy világbajnokról
beszélünk. De nem vagyok velük és nem adok sokadik pletykaalapot.
-Szerintem összevesztek a
szüleim- néztem fel, amikor a pilóta besétált.
-Britta mondta, hogy Mila mit
csinált- nyomott egy puszit a homlokomra, mert Heikki is jelen volt. – Ha engem
kérdezel, Kimit az zavarja, hogy vele nem beszélt.
-Apu ezt nem tudta volna ennyire
higgadtan kezelni- jegyzetem meg.
-Azért nem minden esetben olyan
hidegek a finnek- nézett ránk az edző.
-Nekem mondod?- nevettem fel.
Egészen az időmérőig velük
voltam. Láttam néha még Gwent, a lányt, akit részben a kedvemért helyeztek át.
Még mindig gyilkos pillantásokkal jutalmazott, de már nem tudott zavarni. Olyan
helyzetben voltam, amilyenben ő soha nem lesz majd. Sebastian barátnője voltam
– és ez számított akkor is, ha nem volt a nagy nyilvánosság előtt hivatalos.
Az időmérő idejére visszatértem a
pihenőszobába és én is televízión keresztül követtem az eseményeket. Nem
akartuk, hogy arról is irkáljanak, hogy mit is keresek a Red Bull háza táján.
Jobb volt a békesség, főleg, hogy Seb vállán így is nagy volt a teher a
világbajnoki cím miatt. A várakozás közben eszembe jutott a születésnapom utáni
reggel.
„Reggel 10 óra múlt, mikor a Vettel-ház csengője megszólalt. Pontosan
tudtuk, hogy csak anyu lehetett, aki megérkezett, hogy engem épségben
hazaszállíthasson. Pont ezért én nyitottam neki ajtót. Bejött mellettem, de
valamiért nagyon nézett. Majd amint meglátta Sebastiant, olyan komoly és
szigorú arcot vágott, mint még talán soha.
-Csak kapott egy pólót tőlem aludni, mert semmit nem hozott- mondta
higgadtan a kis német és akkor én is megértettem. Elég alulöltözött voltam.
-Ha nem ezt mondod, remélem, tudod, hogy nem elég, hogy csalódok
benned, de biztosan örökre el is leszel tiltva tőle- mondta anya, majd leült a
kanapéra.
-Eszem ágában sincs semmi olyat tenni, ami árthat neki. Még fiatal,
ráér arra, hogy megismerje a felnőttek életét- ült le anyuval szemben.
-Megtennétek, hogy nem úgy beszéltek, mintha itt sem lennék?- álltam
meg Seb mellett.
-Ne haragudj!- nyúlt a kezem után és lehúzott maga mellé.
-Csak nem akarom, hogy hibát kövess el- nézett rám anya, majd idegesen
a hajába túrt. – Kicsim, nem akarlak megbántani- sóhajtott.
-16 évesen hiba volt, hogy megfogantam- mondtam ki én, ami neki
nehezére esett. – Tudom.
-Te vagy a legnagyobb kincs az életünkben- folytatta. – És nem adnálak
semmiért és senkiért. De ha újra 16 lennék, máshogy élnék és mást tennék. Csak
azt szeretném, hogy neked ne kelljen megküzdened azért, hogy még egy kicsit
élhess.
-Mila, vigyázok rá!- szorította meg a kezem Basi.
-Tudom, de meg kell értened! Egy 15 éves lány édesanyjaként, a saját
fiatal életem és tapasztalataim után elfogadni, hogy olyan emberbe szeretett
bele, aki idősebb nála 10 évvel, nem a legegyszerűbb- nézett ránk. – Tudom,
hogy nem egy kisgyerekről beszélünk, hogy a mai 15 évesek szinte felnőttek, de
ismerve a múltunkat én ezt máshogy dolgozom fel.
-Hidd el, eszembe sem jut bármi olyan- nézett kicsit félre Seb, de így
is értettem, hogy mire gondol.
-Férfi vagy, eszedbe jut…- jegyezte meg anya somolyogva, én pedig éreztem,
hogy mennyire elvörösödök.
-Akkor mondom másképpen. Nem fogom letámadni őt- ígérte meg.
-És még valami- nézett végig rajtunk. – Kiminek egyelőre egy szót sem-
mondta ki, amire én is gondoltam. Mindketten helyeslően bólogattunk.”
Végiggondolva megértettem az
aggodalmát. És hiába tudom magamról, hogy szinte hagyom a vágynak, hogy magával
ragadjon, megbánnám, ha már odaadnám magam Sebastiannak. És nem azért, mert ne
szeretne vagy ne vigyázna rám eléggé. A saját érzéseimet vizsgáltam, a saját
gondolataimat és lehet, hogy sok mindenben felnőtt vagyok, de van, amivel jobb
várni. Abban pedig teljesen biztos voltam, hogy Basi megvár engem.
-Igen?- vettem fel a csörgő
telefonom. Közben észleltem, hogy lemaradtam az első etapról és a második nagy
részéről is.
-Még mindig a Red Bullnál?- jött
a kérdés anyától.
-Persze- válaszoltam. – De visszamegyek
Stephannal, már megbeszéltük, 4-kor indul.
-Az úgy rendben lesz- sóhajtott.
– Apádról tudsz valamit?
-Hívtam Markot, de azt mondta, ne
menjek át, mert egyrészt tele van újságírókkal, másrészt nem annyira tudott
lenyugodni- feleltem.
-Szerinted hiba volt?- kérdezte
bizonytalanul.
-Anya…- suttogtam a telefonba.
-Nem kérhetlek, hogy te legyél a
döntőbíró, igazad van. Ne haragudj!
-Nem haragszom- mosolyodtam el. –
Hogy vagy amúgy? A baba?
-Vele minden rendben most, hogy
ebédeltem- kuncogott. – A leginkább a vanília jégkrémet támogatta.
-Az nem is rossz ötlet- merengtem
el. – Szerinted itt kinn találok valahol?
-Biztos- nevetett. – De
elköszönök, azért érdemes lenne megnéznünk az utolsó szakaszt, nem gondolod?
-Valóban- helyeseltem, amikor
láttam, hogy a képernyőre már kikerült a 10 perces óra. – Jó szurkolást!
-Neked is! Várlak!
-Szia, anya!- búcsúztam és
letettem a telefont.
Egy negyedik és egy kilencedik
hely lett a vége. Nem voltam éppen boldog és ahogy a képeket néztem, sem Seb,
sem apa nem repesett az örömtől. Persze, ők sem így akarták kezdeni az utolsó
versenyüket. Egy papírt tudtam csak hagyni Basinak, mert nem ért vissza, mire
mennem kellett. Így apa sajtósával, feltűnés nélkül, simán jutottam ki a
pályáról és indulhattam vissza a hotelbe. Nem tudtam, mi lesz a nap végén, csak
azt, hogy a szüleimet valahogy közös nevezőre kell juttatnom.
