Idegesen néztem legalább ezredik
alkalommal az órára. „Hol lehet ez a lány? Merre tűnhetett? Hol fogom
megtalálni a világ egyik legnagyobb városában? Ki fog nekem segíteni? Kire
bízom a kisebbet? Miért nincs már itthon?” A gondolatok egyre csak pörögtek az
agyamban. A 16 éves lányom este fél 9-kor London utcáin bóklászik. Már régen
itthon lenne a helye, hiszen a délutáni táncórájának fél 6-kor vége volt és
mindig hazaért legkésőbb fél 7-ig. Ha elment valamerre, akkor szólt. Most
azonban semmi hír róla. Az apjánál már kerestem - nem volt ott, ami talán nem
is olyan meglepő a kapcsolatukat nézve. Rohanni akartam a világba, hogy
felkutassam őt, de nem tehettem meg egy 7 éves lánykával, hogy magára hagyom.
Ha pedig magammal viszem - a londoni éjszaka nem olyan biztonságos, hogy
kockáztatni merjek.
Már a sírógörcs közelében voltam, amikor
meghallottam a kulcs csörgését. Kirohantam a folyosóra és már készültem a
szokásos anyai hegyi beszéddel, amikor megláttam őt. A hercegnőm nyúzottan,
könnymaszatos arccal, sápadtan állt a bejárati ajtóban. Szó nélkül öleltem
magamhoz és szorítottam, amennyire csak tudtam. Éreztem, ahogy megrázkódik a
válla, zokogva kapaszkodott belém.
-Mi történt veled? Hol voltál? Miért nem
szóltál?- kérdezgettem halkan, de választ nem kaptam. - Hol a holmid? Miért
vagy ennyire kiborulva?- emeltem fentebb a fejem és akkor láttam meg az
ajtónkban szobrozó férfit. - Öhm… elnézést, de ki maga?- tettem fel az első
kérdésem.
-A megmentőm- emelte fel a fejét lányom.
-Mégis mi történt?- fogtam kezeim közé
az arcát. - Kérem, jöjjön be!- pillantottam a férfi felé, de a lányom nem
engedtem el.
-Az egyik étterem melletti sikátornál
egy nem túlzottan józan fiatal csoport belekötött a lányába- szólalt meg a
férfi mély hangján.
-Anya, azt akarták!- nyögött fel a
lányom.
-Néhány kollégámmal éppen arra
tartottunk, amikor meghallottam a kishölgy segélykérő kiáltásait- folytatta a
férfi. - Azonnal a segítségére siettünk, szerencsére semmi nem történt. A
rendőrök felvették a vallomását, a napokban érkezik az értesítés, hogy mikor
lesz a tárgyalás.
-Édesem!- szorítottam magamhoz a remegő
testet.
-Mackenzie!- csatlakozott hozzánk egy
vidám, 7 éves, izgatott hang.
-Szia, Nea!- sóhajtott nagyobbik lányom
és megdörgölte az arcát.
-Megnézed, mit csináltam neked? Olyan
széééép- áradozott teljes átéléssel.
-Csak megmosom az arcom- engedett el
Kenzie, majd a fürdő felé indult.
-Jó- perdült meg Neala is és a nővére
után vonult csacsogva.
-Fogalmam sincs, hogy hálálhatnám meg,
amit értünk tett- sóhajtottam fel a férfira nézve.
-Egy névvel és egy vacsorával-
mosolygott rám kedvesen. Semmi erőszak nem volt a kérésében, a hangján éreztem,
hogy ha nemet mondok, azt is elfogadja.
-Rachael- sóhajtottam fel. - De ha
megbocsát, a héten nem nagyon mennék el a lányaim mellől.
-Jövő kedd? Addigra újra az országban
leszek- ajánlotta a férfi.
-Legyen, kedves…- néztem várakozóan a
jóképű idegenre.
-Kimi- nyújtott kezet, amit elfogadtam.
- Ha itt vagyok magáért 7-re, megfelel?
-Csak ha nem akar valamelyik felkapott
helyre vinni- feleltem. A stílusán láttam, hogy szerencsés ember, nincsenek
megélhetési gondjai. Ezért is kértem, hogy ne vigyen olyan helyre, ahol
kérkedni lehet az ilyesmivel. A volt férjem megtette - habár neki köszönhetően
mi magunk is megtehetnénk mindezt, a pénzt a lányok tanulmányaira tettem félre.
-Ismerek néhány utcára innen egy csendes
kis helyet- válaszolta.
-Kérem, ne higgye, hogy minden férfinak
azonnal igent mondok, de úgy gondolom, hogy ez a minimum annak köszöneteként,
hogy a lányomat épségben visszahozta nekem- magyarázkodtam.
-Nem úgy néz ki, mint aki…
-Hol van Mackenzie? Merre volt? Mit
csinált?- robbant be az ajtón a volt férjem.
-Alden, higgadj le!- sóhajtottam fel.
-Ki ez a fazon?- bökött Kimi felé.
-Aki hazahozta a lányodat- dörzsöltem
meg a homlokom. - Nem direkt nem jött haza, megtámadták.
-Honnan tudod, hogy nem ő volt?- mérte
végig a férfit. - Szerintem olyan fiatal lányt elcsábító feje van.
-Alden!- csattantam fel. - Befognád
végre?- léptem el mellette és bocsánatkérően álltam meg a megmentő mellett. -
Elnézést, ő…
-Nem bírja elviselni, ha másik férfi van
a közelben, értem én- somolygott Kimi. - Megyek, jobb, ha nem hergelem tovább a
párját.
-Szerencsére már jó ideje nem a párom-
álltam meg a nyitott ajtó mellett. - Akkor kedd?
-Kedd- bólintott a férfi, majd kisétált,
én pedig becsuktam utána az ajtót.
-Hogy merészeled, hogy az én lakásomban
egy teljesen idegen férfit így becsmérelj?- fordultam dühösen Alden felé.
Igyekeztem mindezt halkan kivitelezni, hogy a lányok ne hallják. - 5 éve nem
vagyok a feleséged, semmi közöd ahhoz, hogy milyen férfi van nálam. Pontosan
tudod, hogy akárkit nem engedek a lányok közelébe.
-Akkor is olyan a feje- duzzogott az
exem.
-Az zavar, hogy valaki jobban tetszik
nekem nálad?- döbbentem meg és képen akartam nevetni. - Ezen ne lepődj meg.
Senkit nem nézek meg, aki egy kicsit is olyan, mint te. Pont eleget szenvedtem
a feleségedként.
-Nem volt neked olyan rossz…- nyúlt
volna a fenekem felé, de rácsaptam a kezére.
-A kis barátnődet fogdosd, ne engem!- fordítottam
neki hátat és a lányok szobájába mentem.
***
Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy mi
is lenne a legjobb választás. A nap folyamán kaptam egy rövid e-mailt, amiben a
lányom megmentője annyit írt, hogy elegánsan öltözzem. Így a szekrény előtt állva
nézegettem a ruháimat. Az egyik túl rövid volt, a másik túl hosszú, a harmadik
már nem jött rám, a negyedikben úgy néztem volna ki, mint akit a ’90-es évek
elejéről szalajtottak és így tovább. Néhány ruhát kidobáltam az ágyamra,
azonban a tanácstalanságom megmaradt velük kapcsolatban. Ekkor nyitott be
Mackenzie.
-Szia, megjöttem!- trappolt be és leült
arra a pici helyre, ami szabadon maradt a ruháktól. - Szelektálsz?
-Elegáns helyre visz a megmentőd…-
sóhajtottam.
-Nem mondtad, hogy randi lesz- lelkesedett
egyből.
-Nem randi- tiltakoztam azonnal.
-Ugyan már, anyu!- állt mellém. - Egy
jóképű pasi elhívott vacsorázni egy kicsi és elegáns helyre. Mi ez, ha nem
randi?
-Nem tudom…- ráztam a fejem,
belegondolva, hogy valóban randira megyek.
-Ezeket nem veheted fel- kezdte egyből
felkapkodni a ruháimat. - Na, ezeket próbáld fel!- nyomott végül a kezembe
mindössze négy darabot. Ebből kettőt azonnal le is vetetett, mert nem volt
előnyös. Végül maradt a klasszikus kis fekete ruha, térdig érő, félvállpántos.
Kenzie leültetett, a hajamat felfogta egy csinos kis kontyba, majd kutakodott
egy sort az ékszereim között, hogy utána a passzoló fülbevalók is a helyükre
kerülhessenek. Mindezek után megalkottam a sminkemet is. - És ez a cipő.
-Nem kellene inkább fekete?- néztem a
hegyes orrú nude cipőre, amit imádtam.
-Minek? Nem temetésre mégy, hanem
randira. Tessék- nyomta a kezembe és elrohant az ajtó felé, ahol csengettek.
Idegesen babráltam a cipővel, amit nagy
nehezen sikerült magamra venni. Vetettem magamra még egy utolsó pillantást a
tükörben. Ezer éve voltam utoljára valahol egy férfival úgy, hogy nem volt
közöttünk rokoni kapcsolat. Vettem egy nagy levegőt és minden bátorságomat
összeszedve mentem ki a szobából. A kis folyosón egy fess és elegáns szőke
férfi várakozott.
-Wow!- sóhajtott fel, amikor észrevett.
Éreztem, ahogy a vér az arcomba szökik és rózsákat rajzol a bőrömre. - Igazán
csinos!
-Köszönöm!- rebegtem lesütött szemekkel.
- Kenz, biztosan megleszel egyedül?
-Persze, anyu! Mulass jól!- ölelt meg,
majd azért óvatosan megtaszított az ismeretlen idegen karjai felé.
Az út az étteremig néma csendben telt
el. Egy francia stílusú étterembe mentünk, amelynek nemzetközi konyhája várta a
vendégeket. Rendeltünk magunknak, majd amikor megjött az italunk, próbáltunk valamiféle
beszélgetést elkezdeni.
-Szeretném még egyszer megköszönni, amit
a lányomért és a családomért tett- emeltem fel a poharamat benne a vöröslő édes
nedűvel. - Egészségére!
-Habár nem szokás vízzel koccintani,
azért örülnék, ha tegeződnénk- nyújtotta felém a saját poharát.
Összekoccintottuk a két üveget és ittunk egy-egy kortyot.
-Akkor hadd kérdezzem meg: miért is
hívtál ma ide?- tettem fel azt a kérdést, ami a legjobban érdekelt.
-Hogy megköszönhesd ezredjére is, amit a
lányodért tettem- mosolygott, de láthatta rajtam, hogy nem elégszem meg ezzel a
válasszal, mert folytatta. - Nem várok el semmit cserében. Mindösszesen ahogy
ott álltál teljesen hétköznapian, mindenféle felesleges külsőség nélkül, úgy
éreztem, valami láthatatlan erő feléd taszít. Felkeltetted az érdeklődésem.
A szókimondóságával újra zavarba hozott.
Most is éreztem kettőnk között feszülni azt a szem számára nem látható kötelet,
ami egyre jobban zsugorodott egymás felé rántva minket. Éreztem, hogy minden
sejtem zsibog és könyörögni tudtam volna egy érintésért, egy csókért még így
is, hogy semmit nem tudtam róla.
-Azt mondtad, hogy nem voltál Angliában-
próbáltam elterelni a témát. - Esetleg megtudhatom, hogy munka vagy magánélet?
-Munka. A világ minden táján járok,
keveset vagyok egy helyen- felelte óvatosan. - Te merre dolgozol?
-Egy mezei asszisztens vagyok egy
elektronikai cikkeket gyártó cégnél. Arra elég, hogy normális körülmények
között élhessünk a lányaimmal.
-És az exed, aki olyan hevesen érvelt
amellett, hogy valamiféle szatír vagyok?- pislogott rám somolyogva.
-Elnézést!- hunytam le a szemem. Az
arcom újra pír lepte, ezúttal a szégyennek köszönhetően. - A volt férjem, a
lányok apja. Fiatal tinédzserként ismertem meg. Elbűvölt azzal, hogy
egyetemista. Belészerettem és alig kaptam észbe, már anya és feleség voltam.
Akkor hagyott el, amikor Nea 2 éves volt. Valami fiatalabbért. Most is jó, ha
van 20 éves a barátnője- forgattam meg a szemem.
-Nem akarok mélyen vájkálni a
magánéletedben, de hagyod neki?- húzódott közelebb. - Hagyod, hogy a lányok így
nőjenek fel?
Nem éreztem sem megvetést, sem
felháborodottságot a hangjából, mindössze kíváncsiságot. Nem tudtam, hogyan is
válaszolhatnék minderre megfelelően. Szerencsés voltam, a pincér megjelent az
ételeinkkel. Némán fogtunk neki a falatozásnak, egy kis feszült csend állt be
közöttünk. Végül mégis megtörtem azt - választ adva a kérdésére.
-Mackenzie 11 éves volt, amikor külön
költöztünk. Már jó ideje nem voltam szerelmes Aldenbe, de képes voltam vele
együtt élni és a lányok miatt nem léptem soha. Ő kezdeményezte az elszakadást.
Az elejében Kenzie haragudott mindkettőnkre. Dühös volt és csalódott. Sok olyat
tett, ami talán nem illendő a korában, de el kellett néznünk bizonyos mértékig-
sóhajtottam életem legnehezebb időszakára emlékezvén. Néhány falat hús és egy
korty bor segített a folytatásban. - Aztán meglátta az apját egy 18 évessel.
Akkor mellém állt. Neala csak azt érzékeli az egészből, hogy az apjának nincs
rá ideje, így ő ezért van inkább mellettem.
-Nem lehet egyszerű- érintette meg a
kezem. Szinte éreztem a szikrákat, amik pattogtak közöttünk.
-Nem az, de mégis azt kell mondjam,
semmit nem bántam meg- néztem fel rá.
-Úgy a legjobb, ha az ember semmit nem
bán az életében- mosolygott rám.
Ezek után igyekeztünk kissé kellemesebb
témák felé evezni. Megtudtam, hogy elvált, nincs gyereke és rengeteg helyen
járt már. Ő is kiderítette, hogy régen táncoltam, énekeltem, de ma már nincs
időm egyikre sem és a lányokra szánom minden szabadidőmet.
-Akkor most kivételezett helyzetben
vagyok?- kérdezte kissé kacéran.
-Határozottan- ittam meg a borom utolsó
kortyát.
Desszertként lágy csokoládéhabot ettünk
vaníliafagyival és gyümölcsökkel. Mindezek után indultunk el – de nem haza,
hanem sétálni. Mivel nem így készültem, hűvösnek éreztem az esti időjárást, ő
azonban azonnal a vállamra terítette a zakóját. Az illata körbelengett és
éreztem, hogy még ez is kábító. Minden sejtem még közelebb akart kerülni hozzá,
hogy érezhessem őt, megérinthessem, csókolhassam, a teste minden centiméterét
ízlelhessem. A jótékony esti félhomály legnagyobb szerencsémre ezen
gondolataimat elfedte.
-…Szóval semmi megtervezett nem volt az
életedben?- húzott leheletnyivel közelebb, amikor egy hangos társasághoz
közeledtünk.
-Amikor 16 évesen terhes lettem, rá
kellett jönnöm, hogy képtelen leszek nagy terveket valóra váltani. Inkább
hagytam az eseményeknek, hogy sodorjanak magukkal. Például szerettem volna, ha
Kenzie időben kap egy kistestvért, olyan 2-3 éves korában. Valószínűleg annyit
idegeskedtem, hogy ezért nem sikerült. Mikorra elengedtem és megértettem a
dolgok, a lányom már 8 éves volt. És szinte azonnal meg is fogant Nea.
-És a suli? Meg a munka?- értünk vissza
a kocsihoz.
-Esti iskola, érettségi után délután
gyorsíró és gyorsolvasó tanfolyam, majd egy fél éves asszisztensi képzés-
soroltam a dolgaim.
-A volt férjed meg a kicsivel?- tette
fel kérdésként, mivel ami eddig elhangzott Aldenről, nem ezt a képet mutatta.
-Anya volt, akivel Mackenzie volt- ültem
be az anyósülésre.
-Azok az áldott jó édesanyák- ült be
mellém és indított. Láttam a szemében a szeretetet, amit a mamája iránt érzett.
– Az én édesanyám is ilyen. Mindig ott van, ha szükségünk van rá. A bátyám fiai
is rengeteget vannak nála.
-Akkor ez a fajta törődés nálatok is
ismert- mosolyogtam rá. – Alden szülei hasonlóan élnek, mint ő maga. Csak azzal
foglalkoznak, amihez kedvük van vagy ami rengeteg pénzt hoz.
-Hogy bírtad mindezt 10 évig?- állította
meg a motort előttünk.
-Nem érintkeztem túl sokat velük. Sem a
volt férjemmel, sem a szüleivel- mosolyogtam keserűen. – Én voltam a felesleges
teher számukra.
-Mégis egy igencsak erős nőt látok magam
előtt- simított végig az arcomon.
Egészen a lakásig kísért néma csendben.
Az ajtóba beillesztettem a kulcsom, majd újra felé fordultam. Közelebb voltunk
egymáshoz, mint ahogy gondoltam. A tenyerem a szívére fektettem és
felpillantottam rá.
-Köszönöm ezt a csodás estét!- súgta
érzéki hangon. Felém hajolt és egy édes csókot nyomott az orcámra. – Remélem,
hogy megismételhetjük valamikor.
-Én is remélem- hebegtem kissé kábán. –
Szia!
-Szia!- lépett hátrébb és megvárta, hogy
becsukjam az ajtót.
Talán csalódottnak kellett volna lennem,
amiért nem csókolt meg, de nem voltam. Úgy éreztem, hogy tiszteletben tart
engem, hogy még nem ismer, hogy csak alig néhány órát töltöttünk együtt. Igen,
vágytam a csókjára, de nem voltam magamban teljesen biztos. Mintha valahogyan
mindezzel tisztában lett volna. Kereste a határokat, feszegette őket, de egyet
sem lépett át. Ezzel pedig garanciát szerzett a következő találkozóra.
***
Reggel elvittem a lányokat a suliba,
majd mehettem dolgozni. Az asztalomon a legutóbbi kézzel írt leltár várta a
begépelését. Fintorral az arcomon mentem el egy kávéért, majd nagy levegő
mellett kezdtem neki a több tízoldalnyi adat monoton gépelésének. Ebből
valamikor 11 óra után zökkentett ki a telefonom, ami rezegni kezdett a
zsebemben. Egy üzenet várt rajta.
„Isteni volt a tegnap este! Ma „5 órai tea”
(süti, kávé)? K.”
Az e-mail címem után a telefonszámomhoz
is hozzájutott. Tudtam róla, hogy igen sok pénzzel rendelkezik és valószínűleg
van egy-két embere, aki az ilyen dolgokban segédkezik neki. Nem haragudtam rá
mindezért, mivel nem zaklatott. Tisztában voltam azzal, hogy a tegnap esti
viselkedésem, hogy megnyíltam neki, biztatta őt, hogy léphet felém. Más esetben
biztos, hogy lépéseket teszek emiatt, így azonban csak mosollyal az arcomon
pötyögtem be a válaszomat.
„Eljössz értem a munkahelyemre? :) R.”
Örültem, hogy keres engem és érdeklem
őt. A válásom óta két rövid kapcsolatom volt, egyikkel sem jutottam messzire. A
lányok nem is ismerték meg az említett férfiakat. Persze, most más volt a
helyzet, hiszen még azelőtt találkozott a gyermekeimmel, mielőtt bármiféle
lépést is tehetett volna felém. Azonban nagy örömömre szolgált, hogy ez nem
tántorította el, hiszen a helyzetből egyértelművé válhatott számára, hogy én
csak a lányokkal együtt vagyok „eladó”.
„Ott leszek a bejárat előtt!
K.”
- jött a válasz.
Elrejtettem a feltörni készülő
vigyoromat és igyekeztem újra a munkára koncentrálni. Ebédszünetben gondoltam
arra, hogy haza kellene mennem átöltözni, de végül abban maradtam magammal,
hogy így is látnia kell, ha tényleg akar tőlem valamit. Így is elegánsan
öltöztem, hiszen fekete ceruzaszoknya volt rajtam, vajszínű blúzzal, fekete
blézerrel és cipővel. Akár randira is készülhettem volna ennyi erővel, pedig
csak a munkám követelte meg a dolgot – a cégnél a négy legmagasabb poszton
dolgozó asszisztensek és adminisztrátorok egyike voltam.
Azért Mackenzie-nek küldtem egy
üzenetet, hogy később érek haza. Mióta megtörtént vele az a bizonyos eset és
elterjedt a tánciskolában, a fiú társaik megszervezték, hogy melyik lányt ki
kíséri haza. Nagyon összetartó csapat volt, a tinédzsereket ismerve pedig
hagytam, hogy maguk oldják meg a dolgot. Az apjával így is órákig veszekedtek,
hogy nincs szüksége sem testőrre, sem taxira. Arról nem is beszélve, hogy
hosszú távon nehezen tudta volna mindezt finanszírozni, hiába volt jelentős
összeg a bankszámláján. Az alkalmi fiatal barátnői úgyis elköltöttek egy-egy
nagyobb összeget, mielőtt leléptek vagy dobva lettek. Neala pedig az egyik
osztálytársához ment, minden hónapban tartanak közös tanulós-ottalvós estét.
A munkaidőm utolsó húsz percében már nem
nagyon sikerült a munkámra koncentrálnom. Egyre izgatottabb lettem, hiszen egy
nagyon is vonzó férfi hívott meg, akivel nem mellesleg érezzük mindketten, hogy
működik a kémia rendesen. A szívem a torkomban dobogott, amikor beszálltam a
liftbe. Életemben nem voltam még soha ennyire izgatott egy randi miatt. 16
évesen inkább lenyűgözött a magam kissé buta módján, hogy egy egyetemista
vetett szemet rám. Most érzékeltem, hogy nőként milyen előnyben vagyok, amiért
egy valószínűleg nagyon is kapós agglegény velem akarja tölteni az idejét.
Valóban várt rám. Egy fekete, elegáns és
drága autó oldalának támaszkodott a kellemes őszi időben. Farmert viselt
elegáns, sötét színű pulóverrel, a szemeit napszemüveg fedte el. Ahogy
észrevett, ellökte magát a járműtől és átszaladt az úttesten. Megállt előttem
és még mielőtt megszólalhattam volna, felém hajolt és nyomott egy puszit az
arcomra.
-Szia!- köszönt végül és a feje tetejére
tolta a napszemüveget.
-Szia!- pislogtam fel rá teljesen
elkábítva. - Köszönöm a meghívást!
-Úgy gondoltam, hogy a lányokat
valószínűleg nem hagynád túl sokáig magára. De nem tudtam megállni, hogy ne
lássalak- vallotta be.
-Örülök, hogy kerestél- pirultam bele a
rövid vallomásomba. - Annak meg még jobban, hogy ennyire odafigyelsz a családi
állapotomra- csúsztattam a kezem a felém nyújtott tenyérbe.
Így sétáltunk a néhány tömbre lévő
cukrászdába. Éreztem, ahogy a velünk szembe jövő és minket látó nők mennyire
irigykedve vagy utálkozva pillantanak rám. Nem tehettem róla, de mégis kissé jó
érzéssel töltött el az egész. Hiszen azért irigyek, mert egy olyan férfivel
lehetek, mint a mellettem sétáló. Ezért pedig megérte minden nők között
egyértelmű vélemény lenyelése.
A pincérnő majdnem elájult, amikor
meglátott minket. Értettem a reakcióját, a lehengerlőség benne volt Kimi
jellemében és nálam is nagyon működött. Egy-egy szelet karamell tortával és
habos kapucsínóval ültünk le egy eldugott kis sarokba.
-Milyen volt a munka?- törte meg a
csendet a férfi.
-Nem ezt akartad kérdezni- nevettem fel
és egy falatot tettem a számba.
-Nem akarok ajtóstól rontani a házba-
nevetett ő is. – Persze, van, ami jobban érdekel. Bár… nem, valójában minden
érdekel, amit mondani tudsz nekem.
-Leltárokat gépeltem egész nap- adtam
meg a feleletet és várakozóan pillantottam rá.
-Az egyik lányod Mackenzie, a másik
Neala. Egyik sem egy hétköznapi név- kezdett végre az őt érdeklő témába. – Mi
vitt rá, hogy ezeket a neveket add nekik?
-A családomban nagyjából 3 évszázadon
keresztül minden nő Anne, Marie vagy Elizabeth volt- fintorogtam. – Hagyományos
és tradicionális nevek. Anyu is Marie-Ann, amit ő ki nem állhat, ezért mindenki
Arie-nak hívja. Ő mondta azt, hogy nem hajlandó egy gyorsan változó világban
olyan nevet adni nekem, ami régies. A nagyszüleim ki is borultak rendesen,
amikor meghallották, hogy Rachael lettem.
-Akkor elég érthető, hogy a lányok sem
ezeket a neveket kapták- biccentett.
-Ki nem állhatom őket. Alden amerikai,
ezért végül inkább ott használatos neveket keresgettem Kenzie esetében-
magyaráztam. – Nea neve pedig egyszer szembejött az interneten és beleszerettem.
-Más nem akart beleszólni?- faggatott
szelíden. – Én azt tudom elképzelni, hogy ha valaha is lesz valaki, akivel
közös babánk fog születni, akkor a nevét együtt választjuk ki.
-Én is így gondoltam, de Alden úgy
érezte, hogy azzal minden kötelességét teljesítette, hogy megkérte a kezem-
sóhajtottam. – Ha találnék valakit, akit tudok szeretni, aki tud szeretni és
akivel bátran vállalnék még egy gyermeket, biztos, hogy közösen akarok majd
nevet választani.
Ezen mindketten egy kicsit
elgondolkoztunk, majd feltűnt egy nagyon is furcsán öltözött nő, akit
kiszúrtunk mindketten. Több, mint egy órát töltöttünk az emberek figyelésével,
amin keresztül egymást is megismertük megint jobban. Este 7 volt, amikor
megállt az apartman ház előtt.
-Egy újabb csodálatos randi…-
sóhajtottam fel és nem akartam kiszállni a kocsiból.
-Mikor ismételhetjük? A hétvégén?-
csapott le azonnal a témára. – Vacsora?
-Szombaton 7-kor, itt- néztem mélyen a
szemébe. – Nagymamás hétvégéje lesz a lányoknak…
-Itt leszek pontban hétkor- mosolygott
rám. A szeme csillogott… láttam benne azt a vágyat, amit én is éreztem. A
szombatnak pedig pontosan ez az ígérete volt. Felé hajoltam és az arcra
pusziból végül szájra puszi lett. Úgy vörösödtem el, mint egy éretlen
tinédzser. Igyekeztem gyorsan kikászálódni az autóból és amint sikerült,
zavartan rohantam be a lépcsőházba. Már csak a tükörüveg mögül mertem csak
kinézni egy kicsit sem félreérthető mosollyal. Ott állt még egy pillanatig,
majd elhajtott. Ekkor indultam el én is a lakásba, ahol várt rám a nagylányom.
-Szia, anyu!- toppant elém szinte abban
a másodpercben, ahogy beléptem a lakásba. – Merre is jártál?
-Randizni- nevettem fel és vörösödve
néztem Kenzie-re.
-Most már randi…- merengett bujkáló
mosollyal. – Megcsókolt már?
-Csak puszi volt- vallottam be. A szobám
felé indultam, kíváncsi hercegnő pedig követett.
-Olyanok vagytok, mint a gyerekek-
jelentette ki, amin megint nevetnem kellett. – Könyörgöm, felnőtt emberek
vagytok, ne bénázzatok már!
-Elhívtam vacsorázni szombatra-
fordultam felé a szobámban.
-Szuper!- lelkesedett. – Ha túléli a
hétvégét, akkor úgy is elhívhatnád, hogy mi is itt vagyunk.
-Mackenzie!- kiáltottam a nevét
bosszús-szórakozottan, amikor eljutott hozzám a mondandója lényege, de akkorra
már sehol nem volt. Nem volt már kicsi, ismerte ezeket a dolgokat, nem
titkoltam előtte – nem is lehetett volna.
***
-Kislányom, olyan izgatottnak tűnsz-
simított végig az arcomon anya.
-Van valaki, aki érdeklődik iránta- ült
le mellém nagylányom.
-Kenzie!- emeltem meg a hangom és újra pipacsvörös
lettem. Mióta Kimi az életembe került, gyakoriak voltak ezek az elpirulások.
-Legalább valami helyes és rendes
fiatalember?- kapott a témán anya. – Találkoztatok már vele?
-Igen és igen- bólogatott nagyban
lányom. – Úgy tűnik, végre akad egy normális pasi anyunak, aki mindenben az
ellentéte az apámnak.
-Mackenzie, azért mégiscsak az apádról
beszélsz…- jegyeztem meg és igyekeztem dorgálóan nézni rá.
-Tegnap este felhívott, hogy látta az a
„ficsúrt”, aki kísérget, nem tetszik neki, ezért majd ő intézkedik a
biztonságom felől- hadarta dühösen. – Kiderült, hogy kifigyelt, amikor Brandon
hazakísért táncról. Mi köze neki ehhez? Veled élek, nincs bajom, hagy legyek
már azzal, akivel akarok!
-Apád csak úgy akar tenni, mintha
érdekelné őt, hogy mi van veletek- sóhajtott fel anyu. – Sosem szerettem őt, 2
dolog van benne, ami jó: te, kincsem és a kishúgod.
-Azt hiszem, egy ideje már nekem is
egyet kell értenem ebben- néztem anyára. – Sajnálom, hogy nem hallgattam rád
anno.
-Ne sajnáld, édesem!- ölelt meg. – Mi
lenne velünk két ilyen rózsaszál nélkül?
-Nagyika!- libbent be mintegy végszóra
Neala is, aki eddig a szobájában pakolászott. – Sütünk megint olyan finom
sütit? Azt a sárga-barnát a fehér krémmel és a csokival a tetején- sóhajtott
fel vágyódóan. – Meg fánkot. Meg olyan mandulásat, amit szaggatni kell… Az
olyan finom… Mmmm…- simogatta meg a pocakját.
-Kicsim!- nevettem fel és az ölembe
húztam, hogy jól megölelgethessem.
-És majd anya visz Kiminek is-
csacsogott tovább. – Képzeld, nagyi, anyának van egy fiú barátja, aki hazahozta
nekem Kenzie-t, mikor rajzoltam neki. És naaaaaaagyon aranyos! És Kenzie is azt
mondta, hogy majd megismerhetem később és biztos, hogy játszani fog velem.
Anya, mikor lesz majd ez?- pislogott rám a nagy szemeivel.
-Remélem, nemsokára- nyomtam egy csókot
a homlokára.
-Gyertek, lányaim, ebédeljünk meg, aztán
elengedjük anyát és sütünk majd finomságokat, jó?- kelt fel anya és indult a
konyha felé.
Együtt ebédeltünk mi négyen, lányok,
majd valójában elindultam. Először bevásárolni, hogy a tervezett vacsorát
elkészíthessem. Anya mennyei narancsos kacsamell receptjét vettem elő, ami már
egy ideje öröklődik a családban. Valamint én is akartam némi habos-gyümölcsös
desszertet friss gyümölcsökkel. A közeli kispiacon vettem meg mindent, amire
szükségem volt, majd inkább taxival vitettem magam haza, hogy biztosan semmit
ne hagyjak el a jól megrakott csomagjaimból.
Otthon bevetettem magam a konyhába és
nekikezdtem a főzésnek. Mindent tökéletesen akartam elkészíteni, meg akartam
mutatni hódolómnak, hogy megfelelő családanya is vagyok. Szerettem a konyhában
alkotni, különleges ízeket párosítani, mennyei gasztronómiai élménnyel meglepni
a családomat. Jelen esetben a „Férfihez a gyomrán keresztül vezet az út.”
teóriára alapoztam. Miután mindennel készen lettem, bevetettem magam a fürdőbe.
Egy gyors zuhany és hajmosás után kezdtem neki a készülődésnek. A hajamat
megszárítottam, majd felkötöttem egy copfba. Egy lila felső és fekete
cicanadrág mellett döntöttem, valamint fekete topánt húztam a lábaimra. Kevés
sminket tettem az arcomra és készen is voltam. Gyorsan megterítettem és 7 előtt
5 perccel abban a tudatban ültem le, hogy mindennel készen vagyok.
Nem ücsörögtem sokáig, hiszen nem sokkal
utána már meg is szólalt a csengő. A szívem ezerszer gyorsabban kezdett
kalapálni, ahogyan az ajtóhoz léptem. Vettem még egy nagy levegőt és ajtót
nyitottam. Ott állt előttem ingben és farmerben iszonyatosan helyesen, még a
lábam is megremegett. Éreztem, ahogy végignéz rajtam és amint felnéztem rá,
elmosolyodott. Kicsit félreálltam, hogy bejöhessen mellettem. Már szóltam volna
valamit, mikor beért, azonban magához húzott és először csókolt meg, mióta
ismertem. A puha ajkait végre érezhettem és ez mindent jelentett abban a
pillanatban. A nyaka köré fontam a karjaim, az ujjaimmal a hajába túrtam. Nem
akartam, hogy véget érjen ez a csók, vége legyen ennek a mennyei érzésnek, de
levegőre szükségünk volt. Mosolyogva nézett rám.
-Ezzel nem bírtam tovább várni-
sóhajtott fel. – Remélem, nem támadtalak nagyon le.
-Csak annyira, amennyire erre vágytam-
intettem a lakás belseje felé és becsuktam a bejárati ajtót.
-Csodaszép vagy!- dicsért meg, amikor
felé fordultam. Újra pirulásra késztetett ezzel. – Imádom, hogy zavarba tudlak
hozni.
-Soha nem volt senki, aki bókoljon nekem-
indultam a konyhába, ő pedig követett.
-A férjed?- kérdezte. – Vagy a többi
hódoló?
-Alden semmit nem tett- ráztam meg a
fejem. – Utána meg nem voltak sokan. Ők pedig szintén nem erőlködtek levenni a
lábamról. Mivel jöttél?- néztem fel rá.
-Taxival- felelte, így két pohár bort
töltöttem és az egyiket a kezébe nyomtam. – Remélem, hogy azért én jó úton
haladok.
-Igen, abszolút- biccentettem és
beleittam az italomba. Kissé zavarban voltam, amit Kimi nagyon is élvezett.
Szerencsémre feltalálta magát, helyet foglalt az asztal mellett, így én is
követtem a példáját. –Rólam már annyi szó esett. Hogy lehet, hogy egy ilyen
sikeres és helyes férfi egyedül van?- próbáltam terelni a témát.
-Túl vagyok én is egy nem működő
házasságon, ahogy már említettem- mosolygott rám. – Fiatalon azt hittük, hogy
egymásnak vagyunk teremtve és majd örökké együtt leszünk. Aztán néhány év múlva
már nagyon nem volt közöttünk semmi vonzalom, semmilyen közös érdeklődés. Így
az lett a vége, hogy elváltunk.
-Azt hiszem, hogy tudom, miről beszélsz-
néztem rá.
Mindketten csendbe burkolóztunk, hiszen
valamilyen nézetből mindketten elbuktunk. Némán álltam fel és tálaltam a
vacsoránkat. Ugyanebben a csendben álltunk neki enni is. Majd három falat után
végre felemelte a fejét és rám nézett.
-Nem is mondtad, hogy a konyhában is
ragyogóan elboldogulsz- kacsintott rám. – A mamám főz a világon a legjobban, de
ez a produkció nagyon ingatja a trónját.
-Köszönöm- lettem újra paradicsomszínű.
-Rachael- nézett rám és felém nyúlt,
hogy közelebb húzzon magához. Majd újra megcsókolt. Még soha nem éreztem azt
egy csóktól, hogy egyszerre nyugszik meg a lelkem és ezzel egy időben lobban
fel bennem a láng. Ahogy elhúzódott, szívem szerint azonnal visszahúztam, de
igyekeztem még türtőztetni magam.
Mindkettőnk kedve kicsit jobb lett és
témaként az anyukáink és főzőtudományuk került előtérbe. Játékosan versengve
győzködtük a másikat, hogy a saját mamánk a világ legjobb szakácsnője. Majd az
is kiderült, hogy amíg én örököltem a főzéshez való képességet, addig neki csak
a csirke és a tészta sikerült igazán.
-Mennyei mannát helyeztél elém-
sóhajtott jóllakottan.
-Ne nagyon pihenj meg, még nincs vége-
nevettem, mialatt elvettem előle az üres tányért.
-El fogok hízni- nyögött fel, mindezt
kicsit sem bánva. A hűtőből ezalatt kivettem a két krémes-gyümölcsös
finomságokkal teli kelyhet. Már helyeztem volna le elé az
övét, amikor a keze szinte észrevétlenül a derekamra siklott és az ölébe
húzott. Felsikoltottam és csak valami égi csoda folytán nem hajítottam el az
édességeket.
-Megőrültél?- fordultam felé még mindig
erősen kalapáló szívvel.
-Azt hiszem- kacsintott szórakozottan. –
Nincs kedved inkább itt elfogyasztani a desszertet?
-Kénytelen leszek, mert jelenleg annyira
remegnek a lábaim, hogy fel sem tudok kelni- hunytam le a szemem egy
pillanatra, hogy megnyugodjak.
-Minden rendben, édes- súgta és egy
csókot nyomott a nyakamra.
Ez természetesen csak olaj volt a tűzre.
Megnyugodni nem sikerült, másfelé terelte a gondolataimat és az ijedelem utáni
remegés átváltott valamilyen ősi, elemi erő által hajtott vággyá, ami apró
rezgések ezreivel cikázott végig a testemen. Nem engedett, így viszont nehezen
ment ez a desszert elfogyasztása dolog.
-Szerintem a tiéd finomabb- nézett rám.
Felé nyújtottam a kanalam, ő pedig megette a falatot. – Kóstold csak meg az
enyém- nyújtotta felém az övét.
-Nincs baja- válaszoltam.
-Még finomabb lehet, ha…- nézett mélyen
a szemembe, majd megcsókolt.
Ekkor szakadt el a cérna… azt hiszem,
hogy mindkettőnknél. Mohón és követelőzően csókolt, kissé talán erőszakosan is,
de egy pillanatig sem fájt. A vágy hajtott előre mindkettőnket. Nehezen, de
sikerült felkelnem úgy az öléből, hogy nem szakadtam el tőle. Utánam jött, a
kezét a derekamra tette és még közelebb vont magához.
Lassan kezdtem lépkedni hátrafelé, ő pedig
követett. Közben a keze már simogatott és a ruha anyagán keresztül is égetett.
Megszaporáztam a lépteim – már amennyire tudtam – mert minél előbb látni és
érezni akartam őt. Magunk mellett tapogatózva próbáltam a folyosón megtalálni a
hálómba vezető ajtót, de nem volt egyszerű, mert a keze besiklott a pólóm alá
és amint a bőrömhöz ért, újabb kisebb sokkot okozva- a szó pozitív értelmében.
Végül sikerült alakítanom és szó szerint bezuhanni a hálómba… Ő pedig repült
velem és rajtam kötött ki.
-Ez volt a terv, csak az ágyon és ruha
nélkül- mért végig.
-Kényelmesebb lenne- nyögtem fel.
Felkelt és engem is felhúzott.
-Nagyon megütötted magad?- faggatott
szelíden.
-Nem vészes, de lehet, hogy bekékül
majd- legyintettem.
-Akkor majd meggyógyítom- vont magához.
Ezúttal sokkal lágyabban és sokkal
óvatosabban közelített. Érzéki csókokkal halmozott el, mialatt a keze a pólóm
alatt cirógatta a bőröm. Annyira óvatosan ért hozzám, hogy olyan volt, mintha
pillangószárnyak suhannának végig a testemen. Ahogy fentebb került a keze, a
felsőmből is egyre kevesebb takarta a testem. Majd elérkeztünk ahhoz a ponthoz,
amikor már nem volt rá szükség. Gyorsan átemelte a fejemen, majd megcsókolt
újra.
-Végig akarom csókolni minden
porcikádat- súgta a fülembe és végigfektetett az ágyon. A sejtjeim örömtáncot
jártak, amikor megéreztem a csókjait a nyakamon, a fülem mögött, a vállamon.
Közben igyekeztem megszabadítani az ingjétől. Érezni akartam a meztelen bőrét
az enyémen.
***
Valahol a háttérben hallottam a zenét,
de nem tudtam eldönteni, hogy honnan is jön.
-Mi ez a zaj?- nyögött fel mellettem a
takarókupac. – Telefon?
-Alden- nyögtem fel, amikor felfogtam,
hogy az én telefonom szól. Nagy nehezen elbotorkáltam a sarokba ledobott
táskámhoz, előkotortam a telefont és mialatt fogadtam a hívást, visszabújtam a
meleg paplan alá.
-Mi tartott ennyi ideig?- pattogott
egyből a volt férjem.
-Aludtam- mordultam rá ingerülten. Nem
szerettem, ha felébresztenek.
-10-kor vasárnap? A lányaim meg éhen
maradnak?- háborgott.
-A lányok anyánál vannak, nekem meg
vendégem volt- sóhajtottam.
-Van- jött mellőlem egy álmos motyogás.
-Egy idegen férfit vittél a lakásba?-
dühöngött tovább.
-Nem idegen, amúgy meg semmi közöd
hozzá- kaptam fel a vizet én is. – Kibököd, hogy mit akarsz vagy letehetem?
-Nem hiszem el, hogy ennyire felelőtlen
vagy! Odaviszel valami jöttmentet, ahol a lányaimat neveled és…
-Az én lányaim is és viszlát!- nyomtam
ki, majd a készüléket lenémítva tettem az éjjeliszekrényre.
-Számon tartja minden lépésed?- ölelt át
a mellettem fekvő.
-Próbálná- vackoltam be az otthonos
ölelésbe. – Jobb reggelt!
-Nincs panaszra okom, hiszen itt vagy-
nyomott egy puszit a nyakamra.
-Pihenünk még?- hunytam le a szemem.
-Pihenünk még- felelte és szinte azonnal
hortyogott is.
Nagyjából másfél óra múlva ébredtem fel
újra. Óvatosan kimásztam az ágyból, hogy ne ébresszem fel a benne hortyogó
szőkét, aki a hasán feküdt és a lábfején kívül nem látszott belőle semmi.
Halkan felkuncogtam, majd a fürdőbe osontam. Lemostam az előző esti sminkem,
vettem egy gyors zuhanyt, majd amikor már szárazra töröltem magam, egy puha és
meleg fürdőköpenyben mentem át a konyhába. Ott elkezdtem elpakolni az előző
este romjait. Nem voltam a mosogatógépek híve, ezért kézzel álltam neki elmosni
az edényeket és evőeszközöket. Közben volt elég időm gondolkozni a dolgainkon.
Furcsán éreztem magam. Alden attól
kezdve, hogy biztos volt a válásunk, igyekezett úgy kezelni és beszélni velem,
hogy azt érezzem, az én életemnek szinte vége. Hiszen ott álltam 27 évesen,
volt két lányom és már voltam férjnél is. Úgy mozgatta a szálakat, hogy a
változást még meg nem szokva azt érezzem, a fiatalságomnak annyi. Időbe,
méghozzá elég sokba telt, mire felfogtam, hogy csak egy új kezdet van előttem
és semmit nem veszítettem. Mások ilyenkor még az igazit keresik, karriert
építenek, eszükben sincs gyereket vállalni. Ezzel szemben nekem olyan előnyöm
volt, hogy a lányok állandó és biztos boldogságpontként voltak az életemben.
Nem mondom, hogy nem volt néha nehéz kicsit, hogy elmehessek valamerre, de egy
ideje már Mackenzie is szorgalmazza a dolgokat. Nemrég közölte velem, hogy
attól, hogy az apám egy bunkó és be akar állítani valakinek, aki elbukott,
nekem még élnem kell, hiszen valahol van valaki, aki pont nekem lett teremtve.
Most pedig volt egy férfi a hálószobámban,
akivel a kapcsolatom igencsak szépen alakult. Persze, még csak az ismerkedés
fázisában voltunk, de sosem tudhatjuk, hogy mit is hoz a jövő. Mindketten túl
voltunk már egy váláson, mindketten tudtuk, hogy milyen buktatói vannak annak,
ha együtt élünk valakivel. Mégis nyitottak voltunk a világ felé és a sors úgy
hozta, hogy találkozzunk egymással. A többi már rajtunk múlt. És a régi
konvencióknak megfelelően a férfi udvarol, a nő pedig – ha a férfi megfelelően
csinált mindent – beadja a derekát.
-Eltűntél- jött a még kissé rekedt hang
az ajtó felől. Egy kócos, kissé álmos, mégis rettentően jóképű férfi nézett
rám.
-Csak felébredtem. Hagyni akartalak
pihenni- mosolyogtam rá. – Kávét?
-Igen, köszönöm- biccentett.
Odafordultam a pult felé, hogy bögrét vegyek le és töltsek bele a fekete
nedűből, amikor éreztem, hogy a keze a derekamra csúszik, és szorosan magához
húz. Elsöpörte a hajam a nyakamtól és egy csókot nyomott rá. – Jó reggelt,
szépség!
-Jó reggelt!- döntöttem a fejem a
vállára és teljesen ellazultam a karjaiban.
-Tudom, hogy alig ismerjük még egymást,
de el kell mondanom, hogy nem tudom, mikor éreztem magam ennyire otthonosan
valaki mellett- susogta a fülembe.
-Félek, hogy ha túl gyorsan haladunk,
elillan ez az érzés.
-Nem fogjuk hagyni- fordított maga felé
és mélyen a szemembe nézett. – Miért is hagynám, ha már az elején tudtam, hogy
mindent tudni akarok rólad és az életed része akarok lenni?
-Kimi…- sóhajtottam a nevét, mire
magához húzott és megcsókolt.
Idilli volt a reggelünk – délben. Kávéztunk,
reggeliztünk és úgy viselkedtünk, mint a tizenévesek. Jó érzés volt mellette
lenni, vele beszélni, őt érinteni és csókolni. Miután mindketten
felöltöztünk,azon gondolkozott, hogy magamra hagy, habár egyikünknek sem
tetszett annyira ez a lehetőség. Nem nagyon akartam elengedni, a boldogságom
múlott rajta. Addig-addig húztuk a búcsút, mígnem megszólalt a kapucsengő egy
pillanatra. Anya volt, így jelezte, hogy a lányokat beengedte a lépcsőházba és
két perc múlva már be is törnek a mi kis intim zónánkba. Szinte pontos volt a
leírásom is, mert Neala berobbant a nappaliba a hátán a táskájával, a kezében
egy tállal és izgatottan pislogott felénk.
-Itt van!- kiáltott fel hirtelen és
kifelé kezdett rohanni.
-Nea, állj meg!- szóltam utána és
pattantam fel én is a kanapéról, hogy utolérjem a néha hiperaktív törpémet. A
folyosón sikerült elkapnom őt. Mackenzie ekkor már megszabadult a cipőjétől és
a kabátjától és a húgát nézte.
-Sejtettem- mosolygott rám. – Hugi, ezt
add ide!- vette el a tálat, és amíg a konyhába ment, kaptam én is egy puszit.
Nagy nehezen sikerült a kis szuperbombát is levetkőztetni és megnyugtatni. Így
mentünk a nappaliba, ahol Kimi kuncogva emelte rám a tekintetét.
-Mint ahogy már tudod, ő itt a kisebb,
Neala- mutattam be neki a lánykát, aki nagyon is elnémult. – Mackenzie-t pedig
már ismered- pillantottam a belépő felé.
-Szia!- köszönt ő és letette a kezében
tartott tálcát az asztalra.
-Szia!- köszönt Kimi is. – Minden
rendben veled?
-Tökéletesen- biccentett a lányom és
felhúzta a lábait a fotelben, ahol ült.
-A nagyival sütöttünk ilyeneket- szólalt
meg vékony hangon a karjaimban Nea és rámutatott az asztalon lévő édességekre.
-Te is segítettél?- fordult felé a
férfi.
-Ühüm- bólogatott a lányka.
-Akkor nagyon ügyes vagy!- kapta a
dicséretet, amit egy csodaszép mosollyal fogadott. – Elmondod nekem, hogy
melyik milyen?- nyújtotta felénk a hódolóm a kezét. Bizonytalanul és félszegen,
de Neala a saját pici kezét belecsúsztatta a nagy férfitenyérbe és odalépett
közel hozzá.
Magyarázni kezdett és teljes figyelmet
is élvezett. Néztem őket és alig akartam elhinni, amit látok. Mindig szerettem
volna, ha valaki valódi apaként áll a lányok mellett, mögött. Sajnos a
biológiai apjuk erre teljesen alkalmatlan volt és lassan már kezdtem feladni a
reményt, hogy ez megtörténhet.
-Nekem az almás a kedvencem- jegyezte
meg Kimi.
-A csokis finomabb- kontrázott rá Nea.
-Az is nagyon finom- bólogatott
megnyerően a szőkeség. – De tudod, az almás nagyon hasonlít arra, amit anyukám
szokott sütni- magyarázta neki.
-Akkor mondd neki, hogy csináljon neked-
rántotta meg a vállát a lánykám. – Biztosan régen ettél, ezért ízlik most az
almás. És ha ő csinál neked és te ettél belőle, akkor utána már tudni fogod,
hogy jobb a csokis.
-Kipróbáljuk majd, jó?- alkudott a
kérdezett.
-Hmmm… Jó- adta be a derekát Nea is.
Nevetésre késztetett ez a kis párbeszéd.
-Nekem mennem kell…- emelkedett fel
Kimi.
-Még nem is láttad a szobám!- kiáltott
fel Neala.
-Máskor megnézi- szólt azonnal Kenzie. –
Ugye?- pillantott fel. Azt láttam rajta, hogy egy megígért újabb látogatás
biztosabbá tenné őt abban, hogy én jó úton járok.
-Legközelebb- ígérte a férfi.
A lányokat magukra hagyva kísértem ki a
folyosóra, ahol felvette a cipőjét és a dzsekijét. Ott álltunk az ajtó előtt és
csak néztük egymást. Nehéz volt elengedni őt, olyan nagyon tökéletesnek éreztem
a közös pillanatainkat.
-Most el kell utaznom munka miatt egy
hétre- sóhajtott fel kissé bánatosan.
-Az hosszú idő- suttogtam magam elé.
-Rettentően- emelte meg a fejem. – Amint
hazaértem, hívlak vagy jövök. Addig e-mailben beszélünk, rendben?
-Rendben- bólintottam.
-Már hiányzol!- súgta, miközben szorosan
magához húzott. Megcsókolt hosszan, érzelmesen, búcsúzóul. – Sietek haza!
Vigyázzatok magatokra!
-Te is légy nagyon óvatos!- kértem, mert
nem tudtam, hogy merre megy és mi történhet vele. Az ajtóban még egyszer
megcsókoltam, majd kénytelen voltam búcsút inteni neki.
***
From:
k.rai@yahoo.com
To:
rach.bedon@gmail.com
Subject: Hiányzol!
Még csak 2 napja, hogy eljöttem tőled,
de már nagyon hiányollak! Alig várom, hogy újra velem legyél! Remélem, hogy jól
vagy és a lányokkal is minden rendben! Nekem eddig még nem volt sok dolgom,
most fog jönni a java.
Csókollak,
Kimi
***
From: rach.bedon@gmail.com
To:
k.rai@yahoo.com
Subject: 4 nap
Már eltelt a fele! Rettentően hiányzol,
szavakkal ki sem tudom fejezni! Olyan jó lenne látni, ölelni, csókolni! Nagyon
hozzám nőttél, pedig alig néhány hete láttalak először. Várom, hogy megjelenj
az ajtóban és végre velünk legyél. Jelezz minél hamarabb, hogy mikor érkezel!
Rachael
***
From:
k.rai@yahoo.com
To:
rach.bedon@gmail.com
Subject: -
Nem tudok vele holnapig várni, amikor
látlak…
SZERETLEK!
***
Egy napja egy álomfelhőben lebegve éltem
a mindennapjaimat. Nagyjából 40 percet visítoztunk Kenzie-vel az üzenetet
látva. Én nem akartam elhinni, hogy egy ilyen férfi tényleg ennyire fontosnak
tarthat engem és ezt érezheti, míg ő nem akarta elhinni, hogy az apja utáni
első olyan pasim, akit ismer és kedvel tényleg velünk maradhat. Így én is a
kamaszok szintjére ereszkedve kiáltoztam, ugráltam, táncoltam és tettem minden
anyához méltatlan dolgot.
A munkában nem sok minden sikerült
elsőre. Minden pillanatban elkalandoztam arra, amerre a szívem húzott. Kimi
volt minden gondolatom középpontjában, senki és semmi nem tudta lekötni a
figyelmem hosszabb távra. Nea élvezte, hogy az anyja kissé kótyagos, míg Kenz
azzal a mindent tudó mosolyával fürkészett egész nap. Nem tudtam, mikorra is
számíthatok a férfira, aki elrabolta a testem, az eszem és a szívem is, ezért
úgy készültünk a vacsorával, mintha ő is jöhetne. Sajnos nem ért hozzánk sem
vacsorára, sem lefekvésre, ami kissé elszomorított, de ettől nem csökkent
semmit a várakozásom és vágyam.
Már éjfél is elmúlt, amikor elpilledtem
a szobámban egy könyvet olvasva. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de arra
ébredtem, hogy a könyv kicsúszik a kezeim közül. Hirtelen pattantak ki a szemeim
és ültem fel. Akkor tűnt fel, hogy nem vagyok egyedül.
-Kimi!- suttogtam a félhomályba, amikor
megláttam az arcát.
-Nem akartalak felébreszteni- tette le
az éjjeliszekrényre a kötetet.
-Hogy kerülsz te ide?- pislogtam, mert
nem tudtam elhinni, hogy nem délibábot látok.
-Kopogtam többször az ajtón, mert nem
akartalak a hívásommal ébreszteni. Már a telefonom kerestem, amikor Kenzie
kinyitotta az ajtót, ő engedett be- mesélte.
-Mit keres ilyen későn ébren az a lány-
ráncoltam a homlokom.
-Inni volt, egy üveg ásványvíz volt
nála, amikor ajtót nyitott- magyarázta. – A csomagom kinn letettem, de köszönni
akartam.
-Ne menj el!- bújtam a karjai közé. –
Még soha nem alhattam a szerelmem mellett.
-Akkor megkaptad- dédelgetett a
karjaiban. – Komolyan gondoltam, hogy szeretlek!
-Én is szeretlek!- súgtam neki.
Felnéztem rá és a szemei minden szavát ezerszer is megerősítették. Lágy csókot
adott, ami édes volt, érzelmekkel teli, és ami a legfontosabb: szerelmes.
***
Kimi már lassan két hónapja volt az
életünk része, amikor életében először az apaszereppel igazán szembesült. Sok
időt töltött nálunk, félig be is költözött – azt mondta, hogy az albérlete üres
nélkülünk, ezért, ha minket nem zavar, akkor nálunk töltené ideje nagy részét.
Egyetlen ember volt, akit mindez zavart: Alden. Szerencsére az ő véleménye az
ügyben nem számított. A lányok egyenesen imádták, hogy velünk van. Mackenzie
mindig méregetett minket azzal a bizonyos nézésével, ami szinte követelte, hogy
mindent elmondjak neki. Nea pedig élvezte a dupla szeretetet és figyelmet.
Éppen Kimivel ültek a matekkönyv mellett és tanulták a számok összeadását
néhány egyszerű példával, amíg én néhány jegyzőkönyv kivonatát gépeltem. Ekkor
ért haza Kenzie a táncedzéséről… egy fiúval.
-Sziasztok!- köszönt nekünk az ajtóból.
-Jó estét!- jött az ismerős-ismeretlen
fiúhang, amire mindenki felkapta a fejét.
-Sziasztok!- köszöntünk Kimivel
egyszerre.
-Anyu, Kims, ő itt Brandon- mutatott a
srácra. Így már be tudtam azonosítani: ő kísérte haza a lányomat, mióta volt az
a bizonyos eset. Annyit tudtam róla, hogy 18 lesz, illedelmes és élvezte a
bizalmam, amíg a lányom egyben hazaért minden alkalommal.
-Szia, Brandon! Gyere beljebb!-
invitáltam, hogy ne érezze magát annyira kényelmetlenül.
-Köszönöm, de mennem kell, mert várnak a
szüleim- hárította el a meghívást. – De lenne itt valami…
-Mondd, nem fogunk megenni- szólt Kimi.
Azért a hangja komoly volt, hogy éreztesse, nem mindegy, mit kér.
-Meghívtam Mackenzie-t pénteken moziba
és utána hamburgerezni- hadarta. – Este 9-re hazahoznám, ha elengedik…
Összenéztünk Kimivel és nem bírtam
megállni egy mosolyt. A tenyerembe támasztott állal néztem a két fiatalt, akik
igazán jól néztek ki egymás mellett. Újra páromra pillantottam és egy apró
biccentéssel jeleztem, hogy részemről rendben van a dolog. Akartam, hogy ő
mondja ki, hogy érezze, számít ilyen téren is a szava, hiszen a családunk
tagja. És ahogyan én várakozva figyeltem őt, láttam, hogy Kenzie is szuggerálja
őt.
-Nincs kifogásom- szólalt meg végül
Kims. – Csak tényleg legyetek itt időben. Bízunk benned, ezért elengedjük
Kenzie-t. Maradjon is így!
-Maradni fog- bólogatott hevesen a fiú
és még mielőtt elköszönt volna, Kenz kitolta a szobából.
-Ő Kenzie szerelme?- kezdett csacsogni
Neala azonnal és nagy szemekkel pislogott ránk.
-Igen- nevettem.
-Jó- rántotta meg a vállát. – Kimi, ez
nehéz- bökdöste meg az említett kezét.
-Dehogy nehéz- fordult vissza azonnal a
kis tanítványához. – Cukrokkal könnyebben menne?- borította maguk elé a
gumimacis zacskót és azon kezdett magyarázni.
-Anya…- rebegte fülig vörösen Kenzie.
Felpattantam és már mentem is vele a
szobájába, ahol hosszú idő után én voltam, aki a beszámolót hallgatta. Úgy
tűnt, hogy Brandon már egy régi álom volt a lányom számára és a történtek után
az, hogy pont ő kezdte el kísérgetni, egy löketet adott a kapcsolatuk
alakulására. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy meglegyen a bátorsága a fiúnak
elhívni őt végre egy randira.
-… Azért örülök, hogy Kimi volt itt és
nem apa- sóhajtotta végül.
-Mire gondolsz?- ráncoltam a homlokom.
-Apa sosem engedett volna el- nézett
rám. – Tudod, hogy senkit nem tűr meg a közelemben, pedig szinte nem is ismer.
Beleszólna az életembe anélkül, hogy tényleg tudna rólam valamit. És Kimi meg
egy ideje itt van velünk. Jobban ismer, mint a saját apám. Még így is féltem,
hogy talán nemet mond.
-Szerintem semmiképpen nem mondott volna
nemet, mert bár mi úgy tekintünk rá, mint a családunk negyedik tagja, nem
gondolom, hogy ő még 100%-osan képes erre magával szemben- vallottam be a
lányomnak, ami kicsit aggasztott.
-Akkor segítek neki- kelt fel. A
nappaliba mentünk, ahol még mindig tartott a matekóra. – Köszönöm az
engedélyed, apa!- nyomott egy puszit a Kimi arcára Mackenzie.
-Apa?- kapta fel a fejét párom. Hol rám
nézett, hol a lányomra.
-Egy hónap alatt ezerszer többet foglalkoztál
velem és adtál nekem, mint az apám 16 év alatt- rántotta meg a vállát Kenz. –
Szóval igen, apa, ha nem bánod.
-Soha- rázta meg a fejét Kimi. – Persze,
csak akkor, ha te sem bánod, Rachael- nézett rám.
-Hogy bánnám, ha egy ilyen pillanatra
vártam egész életemben?- kérdeztem az örömkönnyeim törölgetve.
***
November vége volt. Nyugodt, őszi, kissé
hűvös este köszöntött ránk. Kimi nem volt velünk, egy újabb üzleti ügy miatt
töltötte tőlünk távol az időt. A nappaliban ücsörögtem egy kellemes könyvvel és
egy forró teával, míg a lányok éppen valamilyen társasjátékot játszottak Nea
kedvéért egy-egy bögre forró csokival. A csengő kissé meglepett, hiszen este
8-kor már nem szokott látogatónk lenni. Kikászálódtam a kényelmes helyemről és
elmentem ajtót nyitni. Alden állt ott – általában ő volt az, aki szeretett
bejelentés nélkül lehetetlen időpontokban érkezni.
-Hoztam neked valamit, édesem!-
tolakodott be mellettem a lakásba egy magazint lengetve.
-Nem kértelek rá- forgattam meg a
szemeimet. – Ahogyan arra sem, hogy gyere be.
-Ez biztos érdekelni fog. Hol van a
hősszerelmesed?- nézett körbe.
-Dolgozik- vágtam rá.
-Valakin?- nyújtotta felém a magazint,
aminek az elején Kimi volt.
-Micsoda?- esett le az állam, amint
elolvastam a főcímet: „KIMI RÄIKKÖNEN ÚJRA A VOLT FELESÉGÉVEL
KAVAR? Exkluzív képek a Forma-1 világbajnokáról”
-A feleség lepett meg ennyire? Nem is
tudtam, hogy nem tudod, hogy egy nős emberrel kavarsz- csacsogott nagyon is
jókedvűen Alden.
-Kifelé!- lökdöstem ki a lakásból és az
orrára csaptam az ajtót.
Belelapoztam a magazinba, ami valójában
egy szennylap volt. A képek nem zaklattak fel: Kimi mutatott már képet a volt
feleségéről, valamint azt is tudtam, hogy mielőtt elutazott, találkoztak, mivel
van még néhány üzleti kapcsolat, amiben Kimi valójában a csendestárs és csak a
tőkét adja. Emiatt volt szüksége a nőnek néhány aláírásra és ezek a képek akkor
készültek, mivel felismertem a férfi ruháit, amiben tőlem ment el.
A valódi sokkoló tényező az a „Forma-1
világbajnoka” kijelentés volt. Nem tudtam az egészről semmit, hiszen sosem
szerettem a sportokat. Így nem ismertem fel, ő pedig nem mondta el nekem
mindezeket.
-Anya, jól vagy?- jött ki utánam Kenzie.
Mivel nem feleltem, kivette a lapot a kezemből. Ránézett, majd kihajította a
szemetesbe. Utána visszavezetett a nappaliba és leültetett a kanapéra. Odaült
velem szemben és megfogta a kezem.
-Hazudott- suttogtam végül.
-Nem- rázta meg a fejét nagy bölcsen a
lányom. – Csak nem mondott el mindent, amit meg is értek.
-Te tudtad?- emeltem meg a hangom.
-Rákerestem a neten- sóhajtotta. – Utána
úgy két hete, amikor Nea beteg volt és te vele töltöttél egy csomó időt,
szembesítettem vele, hogy tudom, ki is ő.
-Nem mondtad el nekem- vádoltam azonnal
őt.
-Nem, mert megkért rá- folytatta
ugyanolyan nyugodtan. Valószínűleg tudta, hogy mivel ő van a legközelebb, rajta
fog a dühöm csattani, ha nem tud észérvekkel meggyőzni. Ebben ugyanolyanok
voltunk. – Most van az utolsó versenye. Azt akarta, hogy ezek után mond el
neked mindent. Azért, hogy meg tudjátok beszélni. Hogy ha időt kérsz, akkor se
legyen messzire.
-Miért nem mondta el azonnal?-
keseregtem. Becsapottnak éreztem magam.
-Szerinted milyen lehet, hogy mindenki
ismeri és azért akar vele lenni, amit a neve jelent?- nézett rám nagy
szemekkel. – Velük szemben itt voltunk mi, akik megismertünk egy segítőkész
pasit, aki neked bejött. A lényeget így is tudod: utazik, ezzel pénzt keres,
amúgy elvált, nincs gyereke, szeret téged és minket. Mi kell még több?
-Nem tudom- temettem a kezembe az arcom.
-Anyu, nem hazudott- rázott meg egy
kicsit. – Csak féligazságot mondott. Olyan álom lehet neki az, hogy nem a híres
versenyzőt látjuk, mint neked az, hogy ő velünk van és apaként is tökéletes.
-Lehet…- merengtem el.
Kábulatban és gondolatok tengerében telt
az estém nagy része. Habár hatalmas volt a kísértés, hogy megkeressem, mi is az
a Kimi Räikkönen, nem pötyögtem be a nevét semmilyen internetes keresőbe. Nem
akartam tudni, hogy a sajtó miket hordott össze róla. Pontosan tudtam, hogy
mire is képesek ezek a szennygépek – ott volt egy példa a konyhai szemetesben
is. Azokon a dolgokon gondolkoztam, amikre Mackenzie világított rá úgy igazán.
Nem tudhattam, hogy milyen úgy az élete, hogy mindenki ismeri és a legtöbben
emiatt kihasználhatják. Velem pedig tiszta lappal indíthatott. Úgy, mint
bármelyik hétköznapi férfi, aki egy a millióból.
-Anya- csoszogott be hozzám az éjjel
közepén egy nagyon álmos kisangyal. – Alhatok veled?
-Persze- emeltem meg a takarót és alatta
átöleltem Neala pici, törékeny testét.
-Hiányzik apa- suttogta. – Kimi apa.
Olyan jó lenne, ha itt lenne!
-Nemsokára itt lesz- ígértem neki.
Rá kellett döbbennem, hogy már a lányok
számára is legalább olyan sokat jelent, mint nekem. És nem mehettem el a tény
mellett, hogy egyre kevésbé látszott hatalmas bűnnek, amit tett. Nem akartam
mást, csak átölelni, megcsókolni és megkérni, hogy meséljen nekem az életéről.
Hogy megismerhessem újra – úgy, ahogyan ő akarja.
***
Nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet
volt kijönni a reptérre, habár Mackenzie kifejezetten megtiltotta, hogy azon
gondolkozzak, mit teszek jól és mit nem. Idegesen húzgáltam a rózsaszín ruhám
alját vagy babráltam a copfommal, amíg vártam, hogy megjelenjenek a terminál
ajtajánál az emberek és leginkább az, akire vártam. Előző este írtam neki egy
rövid üzenetet, hogy tudom, hogy kicsoda és szeretnék vele beszélni. Szigorúan
csak azután, hogy életemben először végignéztem egy futamot – és ezzel egy
időben végig is aggódtam, nehogy baja essen. Soha nem hittem, hogy lehet
valakiért még legalább annyira aggódni, mint a saját gyermekünkért, de ezt a
gondolatot felülírta mindaz, ami történt.
Végül megjelentek az emberek a
magánterminálnál. Kicsit közelebb léptem és vártam, hogy észrevegyen.
-Szia!- köszönt nagyon is visszahúzódva.
-Szia!- rebegtem halkan.
-Bemutatnám Mark Arnallt, a személyi
edzőmet és egyik legjobb barátomat- biccentett a mellette álló felé. – Ő itt
Rachael, akiről meséltem.
-Mark Arnall- nyújtott kezet a férfi.
-Rachael Bedon- fogadtam el a
kéznyújtást.
-Tudom, sok mindent nem mondott el
magának, de higgye el, hogy okkal tette- pillantott Kimire, majd rám. – Biztos
vagyok abban, hogy maga azt az őszinte és nyílt embert ismerhette meg, akit
csak kevesen. Erre gondoljon és ne a rosszindulatú pletykákra és irományokra,
amik a világban terjednek.
-Nem kerestem utána a világnak mutatott
Kimi Räikkönennek- jelentettem ki. – Mert nem érdekel.
-Maga a tökéletes- nevetett fel a Mark
nevű. – Majd hívj!- intett még a pilóta felé és magunkra hagyott minket.
-Rachael, nézd, én…
-Nem!- emeltem fel a kezem. – Nem akarok
magyarázkodást, nincs szükségem hebegő történetekre, hogy miért nem mondtad el.
Csak azt akarom, hogy menjünk haza, pakolj ki és közben mesélj arról, hogy
milyen az életednek az a része, amit még nem ismerek.
-Nem haragszol?- lépett közelebb.
-Haragudtam- sóhajtottam és odabújtam
hozzá. – Mérges is voltam. De rá kellett jönnöm, hogy mindez nem számít, ha
eddig működött a dolog. Mert ezután is fog, főleg, ha beavatsz.
-Mindenbe- ígérte és nyomott egy puszit
az arcomra. – Menjünk, még mielőtt egy nőfaló valakinek állítanak be, hogy egy
héten belül együtt látnak az exemmel és egy számukra idegen nővel.
-Menjünk- fogtam meg a kezét és
igyekeztünk olyan gyorsan eltűnni, ahogyan csak lehetett.
***
-Christopher Mattias Räikkönen!- emeltem
meg a hangom, hogy az egész házban lehessen hallani, ha már olyan hatalmas
volt.
-Nem csináltam semmit!- hallottam meg a
nappali felől a távolodó, menekülő hangot.
-Az én biciklim van megint ledobva a
bejárón keresztben?- mentem utána. A kópé hatévest az emeleti lépcsőn kaptam
el.
-Elfelejtettem- mentegetőzött azonnal a
karjaimban és hatalmas kék szemeivel pislogott rám.
-Az a szerencséd, hogy imádlak-
csókolgattam össze az arcát. – Irány ki és tedd el a biciklit, jó?- fordítottam
irányba.
-Igyekszem- ugrált lefelé.
-Mi volt a mai nagy vétke?- jelent meg a
lépcső aljában Kimi.
-A bicikli- sétáltam oda hozzá.
-És anyuci leszidta nagyon?- ölelte át a
derekam.
-Nem, mert túlságosan hasonlít apucira
és így elfogult vagyok- fektettem a tenyerem a mellkasára.
-Kész szerencse- kacsintott és
megcsókolt. – Lányok?
-Kenzie valami egyetemi csoporttársánál
projektmunkán dolgozik, utána Brandonnál alszik- ismertettem a nagyobbik
leányzó terveit.
-Már két éve nagykorú, de nekem csak a
cserfes 16 éves marad- sóhajtott fel, miközben követett a konyhába.
-Nea fenn van a szobájában, valami
romantikus filmet néz- folytattam a létszámellenőrzést.
-Biztos valami tinédzser, romantikus maszlag-
húzta el a száját.
-Kikérem a 14 éves korosztály nevében-
szólalt meg mögötte az említett. – Ez egy romantikus dráma volt- húzta ki
magát.
-Én kérek elnézést!- ölelte át őt Kimi.
-Kééész!- robogott be Chris is közénk.
-Akkor mehettek kezet mosni a vacsora
előtt- néztem rájuk.
Elmasírozott a két kisebb és csak néztem
utánuk. Ott álltam egy hatalmas ház konyhájában a negyven kapujában, túl voltam
egy váláson, volt három gyermekem és egy élettársam, akivel hét év után
legalább annyira szerettük egymást, mint akkor, amikor megismerkedtünk. Nem a
legegyszerűbb volt az életem, de a legcsodálatosabb, ahogyan folytatódott. És
ki tudja, mit is hoz a jövő…
