Love from the past

Sziasztok! Meghoztam a folytatást! Tudom, mindenki a Kaisa-Seb párosra kíváncsi (most van is egy hosszabb rész), de szeretném jelezni nektek, hogy a történet főszereplői Kimi és Mila, ezt ne felejtsétek el! Jó olvasást!

40. rész

(Sebastian szemszög)

Felsóhajtottam és még egyszer megigazítottam az ingem nyakát a tükör előtt. Én löktem el magamtól Kaisát, mégis tetszeni akartam neki, arra vágytam, hogy ha meglát, a lélegzete is álljon el egy pillanatra. Akartam, hogy ne jusson eszébe senki más – hallottam olyat Milától, hogy van valami vele egyidős fiú, aki tetszik neki.

Az ajándékomat magamhoz véve indultam hozzájuk. Kocsival nem akartam menni, hiszen kizárt volt, hogy ne igyak semmit. Kb. 10 percnyi séta volt elérnem a már jól ismert házat. Beütöttem a kapu kódját, majd besétáltam. A bejárati ajtónál álltam meg és csengettem. Mila nyitott ajtót. Csodaszép smaragdszínű ruhát viselt, a haja néhol fel volt tűzve és ragyogott.

-Szia, Seb!- ölelt meg azonnal.

-Szia!- mosolyogtam rá és adtam neki egy puszit. – Nem jöttem későn?

-Nem, még van néhány hiányzónk- terelt befelé.

-Seba!- jelent meg Kimi is.

-Helló!- kezeltünk le, majd a kezébe nyomtam egy kisebb csomagot. – Boldogot!

-Kösz!- biccentett, majd bontogatni kezdett. Nem vittem túlzásba, felesége tanácsára néhány cd-t vettem neki, amit szeretett, csak még nem volt a polcon. – Jó választások- bólogatott.

-Volt segítőm- néztem a mellettünk álló nőre.

-Seb, megnézed Kaisát?- nézett rám mindentudó tekintettel Mila.

-Megyek én- szólt Kimi.

-Nem, majd Seb megnézi- fordult felé a nő. – Ugye?

-Persze- biccentettem gombóccal a torkomban és elindultam.

-Miért ő?- hallottam meg Kims hangját.

-Mert valamin összekaptak és így bocsánatot tud kérni- jött a magyarázat egyre halkulva, ahogyan felfelé mentem.

Pontosan ismertem a járást, mégis igyekeztem nyújtani a pillanatot. Hiszen odaérni hozzá, vele lenni, szemtől szemben állni úgy, hogy senki nincs velünk… Mindezt hetek távlatából, azzal a ténnyel, hogy nemet mondtam neki. De meg kellett tennem, ezt tudtam nagyon jól. Halkan kopogtattam az ajtaján.

-Gyere!- jött a csilingelő felelet.

Azt hiszem, hogy nem rám számított. Ez egyértelmű volt abban a másodpercben, amikor beléptem hozzá. A tükör előtt igazgatta a haját, de nem ez volt, amiből levontam a következtetésem. Egy fekete ruha volt rajta, de még csak a derekán, a felsőtestét mindösszesen egy csipkés melltartó fedte. Nagyot kellett nyelnem a látványra.

-Szia!- köszörültem meg a torkom.

-Sebastian!- kiáltott fel hirtelen és ijedten fonta maga köré a karjait. – Hogy kerülsz ide?

-Te engedtél be- mosolyogtam rá. Az ajándékát letettem a fiókos szekrény tetejére és közelebb araszoltam hozzá.

-Megtennéd, hogy kimész?- kért, miközben fülig vörösödött.

-Olyan csodaszép vagy- léptem szorosan elé és megsimogattam az arcát. – Tökéletes.

-Hagyd abba!- suttogta.

-Te sem akarod, hogy abbahagyjam- fejtettem le óvatosan a kezeit a testéről.

Tudtam, hogy minden ésszerű gondolatomat, minden érvemet megszegem, de már nem tudott érdekelni. A szívem és a vágyaim felülírtak mindent ebben a pillanatban. Őt akartam, ezt a lányt, akit szerettem. Az egyik kezem a derekára csúsztattam, a másikat a tarkójára és lassan húzni kezdtem magam felé. Becsukta a szemeit és várt.

Lassan kóstolgattam az ajkait, végig hagytam neki teret, hogy elhúzódhasson. De nem tette meg, csak még közelebb préselte a testét hozzám, ölelt és simogatott. Egyre inkább belemelegedtünk az óvatos csókunkba és nem hagytuk, hogy a másik elhúzódhasson. Simogattam a testét, minden porcikáját érezni akartam.

Meglepett, amikor az ujjai matatni kezdtek az ingemnél, de nem tudtam nemet mondani, hagytam neki, hogy lassan kigombolja és végül lesöpörhesse rólam. Egy pillanatra sikerült elszakadnom tőle. Kipirosodott arccal nézett rám, a szemei könyörögtek, hogy ne hagyjam abba. Újra magamhoz húztam és közben én is ügyeskedtem, hogy a félig rajta lévő ruha is lekerüljön.

Amint már csak fehérneműben volt előttem, a kezeim a derekáról lejjebb csúsztak a csípőjére, a fenekére, a combjaira. Visszafelé kissé megmarkoltam a fenekét és mintha már régóta össze lennénk csiszolódva, elrugaszkodott és a derekam köré kulcsolta a lábait. Elbotladoztam vele az ágyáig, ahol végigfektettem, de nem szakadtam el tőle.

Újabb meglepetést okozott, amikor addig mocorgott, amíg nem ő került felülre. A vállaimra támaszkodva emelkedett meg és nézett rám. Férfi voltam, tudtam, hogy ő is pontosan érzi, mit váltott ki belőlem. A nadrágom őrülten szoros volt, mégis tudtam, hogy tovább nem juthatunk. Már éppen visszahajolt volna hozzám, amikor kopogtak az ajtón.

-Kaisa? Minden rendben?- hallottuk meg Mila hangját.

-Persze, anya!- emelte meg a hangját. – Pár perc és megyünk, jó? Csak még van valami, amit megbeszélünk.

-Várunk!- jött a felelet az ajtó mögül.

-Most kell abbahagynunk- néztem komolyan a lányra.

-Ugye nem csak azért tetted, hogy a születésnapom szép legyen?- nézett rám kérlelő szemekkel.

-Azért tettem, hogy ma legyen egy csodálatos napod, igen- biccentettem és már láttam is a szomorú arcát. – De ez csak egy kis dolog. Egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem megy nélküled- simítottam végig a nyakán. – Kellesz, akarlak, akarom, hogy hozzám tartozz!- csókoltam meg. – De csak titokban, kettőnk között.

-Basi- rebegte a nevem és az ölelésembe bújt.

-Fel kell öltöznöd- mormoltam a fülébe. – De ne azt a feketét vedd fel, nem olyan, mint te.

-És…- pattant fel az ölemből, ami egy kis felszabadulást jelentett. – Ez tetszene?- mutatott egy másik, mintás és csillogós ruhát.

-Sokkal jobb- emelkedtem fel én is az ágyról, majd az ingem után nyúltam.

Kaisa belebújt a ruhájába, majd nekiállt befejezni a sminkét. Csak álltam és néztem őt. Szidtam magam, de már nem tudtam visszakozni és talán nem is akartam. Élveztem az érzést, hogy a lány, akire vágytam, hozzám tartozik. Figyeltem, ahogy elkészül és csak még csodálatosabbnak tartottam őt.

-Pont úgy van a hajad, ahogy szeretem- léptem mögé és magamhoz öleltem. A tükörben néztük a kettősünket. – Csodálatosan nézel ki, Drága!

-Köszönöm!- fordult felém és kaptam egy csókot. – Mennünk kellene.

-Egy pillanat!- engedtem el mosolyogva. – Az ajándékod- adtam neki oda a dobozt.

-Nem mondod!- csillant meg a szeme.

-Nagy nehezen beleegyezett apád is- mosolyogtam rá.

A doboz egy párnán szunyókáló kölyökcicát rejtett, aki hófehér volt, a feje tetején volt egy kis vörös szőr. Már régóta vágyott egy négylábúra, aki nyávog, ezért is jutott eszembe, hogy meglepem vele. Óvatosan emelte ki a kis szőrgombócot, aki akkor kezdett ébredezni. Ahogy simogatták, azonnal dorombolni kezdett.

-Milyen nemű?- nézett fel rám.

-Kisfiú- válaszoltam.

-Akkor Basi lesz a neve, így mindig velem lehetsz- nézett fel rám újdonsült kiskedvencét dajkálva.

-Csak nehogy összekeverj minket- nevettem. – Menjünk!

-De Sebi!- szólt utánam. Újra felé fordultam és még egyszer megcsókolt. – Mehetünk!

-Boldog születésnapot, hercegnőm!

***

(Mila szemszög)

Kaisa és Sebastian valóban nem sokkal később tűntek fel, a lányunk kezében pedig ott tartózkodott az új családtagunk. Ragyogott az arca és ilyet már régóta nem láttam. Örültem a boldogságának, nem akartam látni, hogy csalódik és szomorú. Ez az ő napja volt, kellett, hogy ragyogjon. És ő az egész teret bevilágította.

-Túl gyorsan felnőtt- sóhajtott fel mögöttem Kimi, mialatt egy pezsgőspoharat nyomott a kezembe az aranyló itallal.

-Ezt tudtuk, hogy így lesz- mosolyogtam rá, majd a poharam néztem. – Viszont…

-Kaisa miatt van kölyökpezsgő- fordított maga felé. – Senkinek nem tűnik fel, hogy te is azt iszod.

-Köszi- csókoltam meg.

-Nézd, milyen csodaszép!- lépett mellém csillogó szemekkel a lányunk.

-Nagyon édes- simogattam meg a kis szőrmók fejét. – De remélem, tudod, hogy a te felelősséged.

-Igen- bólintott.

-Egy kis figyelmet!- hallottuk meg Toni hangját. Felé fordultunk, egy széken állt pezsgővel a kezében. – Kimi haverom vén 33 éves ember lett hetekkel ezelőtt- kezdte és mindenki hangosan nevetett. – Haver, szerencséd, hogy szőke vagy, így nem látszik, hogy őszülsz- folytatta. Sejtettem, hogy így is folytatódik majd minden. – Meg rohadtul nagy mázlid van, hogy egy olyan bombázóval hozott össze a sors, mint Mila. Az örökifjú szépség téged is megfiatalít kicsit, habár a ráncaidat mi így is látjuk. Szóval, egészségedre!- biccentette felénk a poharat. Mind így tettünk és ittunk a férjem egészségére.

-Akkor folytatom!- pattant fel egy másik székre Rami. – Konkrétan ma is van szülinaposunk. Olyan 6 éves formaként egy délután odajött hozzám és feltett egy kérdést: „Keresztapu, kaphatom szülinapomra, hogy anyu és apu mindig együtt legyenek velem?” Kicsi lány, ez az ajándékod kicsit megkésett- nézett egyenesen Kaisára, aki mosolyogva pillantott felé, de a szemei már könnytől csillogtak. – Ma már 15 éves, felelősségteljes és sikeres lány vagy, mindannyiunk büszkesége. Boldog születésnapot!

Újabb poháremelés és koccintás, mialatt mi nem győztük ölelgetni a lányunkat. Persze, elmaradhatatlan volt, hogy rengeteg kép készüljön, majd jöhetett a hatalmas torta. Vagyis csak én hittem hatalmasnak, mert mire mindenkinek jutott belőle, addigra alig néhány szelet hevert a tálcán. A közönséggel nem foglalkozva az egyik legnagyobb szeletet ettem meg.

-El fogsz hízni- szúrt oda nekem Toni.

-Látsz rajtam bármit is?- fordultam körbe előtte.

-Majd fogok- rántotta meg a vállát.

-Szeretnéd- nyújtottam nyelvet. – És mi van, ha felszedek néhány kilót? Kimi nem hajít ki, ebben biztos vagyok.

-Téged?- érkezett meg az emlegetett. – Soha- húzott magához és a keze a fenekemen siklott végig.

Habár Kaisa egyedüli kiskorúként jelen volt, a többi nagyokos nem félt attól, hogy rossz példát mutatnak. Egyre csak fogytak az alkoholos italok, nem győztem figyelni, hogy ki mennyit iszik. Aztán olyan 8 óra magasságában kezdetét vette egy komoly házibuli. Már éppen azon voltam, hogy leállítom az egészet, amikor megjelent mellettem a lányom.

-Alszok Sebastiannál, jó?- kérdezte az említettel a nyomában.

-Nem maradsz?- pillantottam a németre.

-Ismered, vannak nagyon jó indokai, hogy elérje, amit akar- mosolygott rám.

-Holnap elmegyek érted- simítottam végig a lányom arcán. – És beszélünk- néztem komolyan a pilótára. – Addig pedig eszetekbe se jusson semmilyen őrültség.

-Anya…- rebegte a lányom.

-Nyugodj meg, csak én tudom. Vagyis, csak sejtettem, de nem tévedek- mosolyogtam rájuk. Mindkét arc hófehér volt. – Holnap beszélünk. Élvezzétek ki a szabad perceket a határaitokon belül, jó?

Kikísértem őket, majd nevetve léptem vissza a lakásba. Már énekeltek néhányan, akikben elég alkohol volt, de férjuramat nem láttam sehol. Én voltam az egyetlen józan ember, de valahogy nem tudott zavarni, hogy kirúgtak a hámból. Egy kicsit mindenki kiszakadt a hétköznapokból és leengedett, amit nem sajnáltam tőlük.

-Mimi- simult a hátamhoz Kimi. Érezhetően spicces volt és nagyon is kívánt engem.

-Bajnok- kezdtem a zene ütemére csavargatni a csípőm.

-Mila!- nyöszörögte a fülembe. – Nem bírom ki…

-Gyere!- ragadtam meg a karját és a hálónkig húztam, aminek az ajtaját bezártam.

-Érezni akarlak- kezdte el felrángatni a ruhámat.

-Tudod, hogy a tiéd vagyok- adtam meg magam az akaratának és kicsit sem tudott érdekelni, hogy mások is vannak a házban rajtunk kívül. A hangokat teljesen elnyomta a lenti zene és őrjöngés. Csak ő volt és én és a vágyaink.

Love from the past

Sziasztok! Mivel meglett a kommentszám, máris van folytatás. Igazából reméltem, hogy néhány néma pacsirta is megszólal és örültem, hogy ez tényleg megtörtént. A résszel kapcsolatban: az eleje 18+, ezért felelősséget nem vállalok. :D Oh, és ne utáljatok nagyon, jó? :))

39. rész

(Kimi szemszög)

Indiából először Dubai-ba repültünk, ahol egy magánklinika nőgyógyásza várt minket. Mikor kijöttünk a kezünkben az eredményekkel, madarat lehetett volna fogatni velünk. Azt hiszem, legutóbb akkor voltam ennyire önfeledten boldog, amikor először a kezemben foghattam Kaisát. És az indokom most is hasonló.

-4 hét és sokkal biztosabb lesz minden- suttogta maga elé Mila már a kocsiban.

-4 hét és otthon is világgá kürtölheted- húztam a kezét közelebb, hogy adhassak rá egy csókot. – Addig pedig minden úgy lesz, ahogy Mark mondja neked.

-Nem- tiltakozott azonnal. Rápillantottam nagyon csúnyán, de a szeme csintalanul csillogott. – Minden úgy lesz, ahogy mi szeretnénk. Ha hajnal 4-kor éhesek vagyunk, enni fogunk. Ha nem tetszik valami, akkor azt eltüntetjük. Ha kívánlak… rád fogok mászni- nevetett vidáman.

-Szeretem, mikor ennyire felhőtlenül látod a dolgokat- kanyarodtam be a parkolóba. – És természetesen mindenben számíthatsz a teljes kiszolgálásra.

-Hmm- fordult felém, mikor leállítottam a motort. – Édesre vágyok. Csokira, tejszínhabra…- duruzsolta.

-Én meg rád- húztam magamhoz és csókoltam meg szenvedélyesen. – Ha így folytatod, nem kapod meg egyhamar a csokit.

-De a babánk kéri- mormolta a fülembe, mialatt a keze már a mellkasom simogatta.

-Menjünk- pattantam ki a légkondicionált járműből.

Odabenn hiába ment a hűtőrendszer, a levegő fél pillanat alatt annyira felforrt, hogy nem tudtam ott maradni. Mila annyira kívánatos és gyönyörű így, kivirulva, hogy nem tudom türtőztetni magam sokáig a közelében. Pedig most a legfontosabb az volt, hogy ők ketten rendben legyenek. Más nem számított egy percig sem.

-Kimi…- jött utánam szerelmem is.

-Gyere, menjünk be!- öleltem magamhoz és nyomtam egy puszit a homlokára.

A recepciónál bejelentkeztem, majd kértem a szobámba epret, csokoládét és tejszínhabot. A rendelés hallgatása közben hallottam, ahogy Mila vágyakozva felsóhajt. Mosolyogva mentünk a lifthez, majd elfoglaltuk a szobánkat és kényelmesebb ruhát öltöttünk. Tetszett, hogy feleségem már levetkőzte a félelmeit és minden kérlelés nélkül bújt egy rövid, lenge és igencsak vékony anyagú ruhába, ami kiemelte minden kívánatos pontját.

Az édességeket megszerezve a puha szőnyegen telepedtünk le. A kezembe fogtam egy gyümölcsszemet, belemártottam a csokoládéba, nyomtam a tetejére egy kis habot és Mila felé nyújtottam. Azonnal bekapta a finomságot, majd élvezettel fogyasztotta el.

-Öhm…- csúsztam közelebb hozzá. – Van itt egy kis csoki- hajoltam hozzá és lecsókoltam az ajkairól az édességet.

-Te még nem is ettél, mégis maszatos vagy- húzta magához a kezem és érzékien eltüntette az ujjamról a csokit. – És itt is- kente össze a nyakam, hogy utána csókokkal szabadítson meg a csokitól.

-Gyere!- kaptam utána és az ölembe húztam.

Őrült módon téptük egymás száját, miközben azt sem tudtam, hol érintsem. Mindenhol érezni akartam őt, a Nőt, aki az életet jelentette nekem. Engedelmesen bújtam ki a pólómból, majd kibújtatta a vékony ruhájából. És ekkor tudatosult bennem, hogy a ruha alatt teljesen meztelen volt.

-Kimi- nyomta az ölét az ágyékomhoz egyértelműen jelezve, hogy akar engem.

-Elveszed az eszem- morogtam a fülébe, mialatt már közösen varázsoltuk le a nadrágomat, hogy utána azonnal magába fogadjon. Mindketten tudtuk, hogy hosszú délután és éjszaka elé nézünk. Élvezetekkel és kéjjel teli órák vártak ránk.

***

(Mila szemszög)

Mindenki kicsit őrültnek nézett, amikor felsikítottam a pultnál ülve, egy szelet sütemény mellett. Volt okom az örömre, hiszen láttam, ahogyan Hamilton alatt lelassul az autó. Nem szép dolog a káröröm, tudom és semmi rosszat nem kívántam a britnek, de nem tudtam nem örülni a ténynek, hogy a férjem vezeti a versenyt. Hiszen olyan régen vártunk már erre!

Nem bírtam a mosolyt letörölni az arcomról, de nem is akartam. Habár mindenki azt mondja, hogy Abu-Dhabi unalmas – és ezt a véleményt csak osztani tudom, - nekem most a világon a legjobb verseny volt, amit nézhettem. Főleg, amikor meghallottam, hogy Simon is kapott egy Räikkönen-féle fricskát a rádión keresztül.

-„Leave me alone, I’m know, what I’m doing”- pillantott rám Elisa, az egyik pultos lány. – Mostantól mondhatom ezt a főnökeimnek?- nevetett.

-Én elfogadnám védekezésképpen- nevettem vele.

A futam végeztével rohantam volna a dobogóhoz, de tudtam, hogy nem tehetem meg, hiszen akkor kiderülne, milyen is a kapcsolatunk Kimivel. Ezért mentem a sajtószobába, hogy az első sorban ülhessek a nyilatkozatok alatt. Vágytam arra, hogy láthassam, ölelhessem, csókolhassam, elmondhassam, mennyire büszke is vagyok rá.

Mikor leültek nyilatkozni – ragacsosan a rózsavíztől - azonnal észrevett. Rám pillantott és már a nézése elárulta, hogy engem akar. Végig mosolyogtam rá, ő ezt a megszokott higgadtsággal kezelte a nagyközönség miatt, de a pillantása égetett, a tekintete izzott. Ahogy az utolsó válasz is elhangzott, felpattantam és elindultam a home felé.

-Hová ilyen sietősen?- hallottam meg nem sokkal később egy férfihangot.

-Vár a férjem- fordultam meg nevetve.

-Szia!- lépett hozzám egészen közel.

-Gratulálok, bajnok!- öleltem meg és nyomtam az arcára két puszit. Túl sok volt a fotós körülöttünk. – Remélem, tudod, hogy ezért exkluzív interjút kell adnod.

-Ha muszáj…- húzta a száját, de pontosan értette, hogy mire célzok.

Aztán a szobájában nem bírtunk magunkkal. Mennie kellett fotózásra, de mind tudtuk, hogy nélküle úgysem kezdik el. Ezért a 3 perc zuhanyzás kicsit megnyújtottuk, én pedig egy törölközőbe csavarva, a fürdő ajtajából néztem, ahogy sietősen távozik. Büszke voltam, hogy ő a férjem, hogy ő a lányom apja, hogy neki szülhetek még legalább egy babát.

Éppen néhány esküvői katalógust böngésztem már felöltözve, amikor megérkezett Kimi és Mark. Mosolyogva néztem fel páromra, aki lehuppant a kanapéra és a feje az ölemben landolt. Lassan kezdtem simogatni, tudtam, hogy megnyugszik tőle.

-Honnan szereztél sört?- pillantottam az üvegre, amit letett az asztalra.

-Vésztartalék- mormolta. – Szívem, így el fogok aludni- suttogta.

-Menjünk vissza a hotelbe- csuktam be az újságot. – Amúgy meg bulizni kellene, nem?

-Előtte alszok veled kicsit- nyomta fel magát ülő helyzetbe.

-Rendben- biccentettem. – De Mark vezet.

-Igen?- pillantott rám az edző.

-Ühüm- bólogattam. Kimi nem ellenkezett, ami megegyezett azzal, hogy tényleg fáradt. Tudtam, hogy ebből ma már nem nagyon lesz semmilyen buli.

***

2 nap múlva Helsinkiben voltam Paulával, Kriistivel, Hanna-Mariával és egy kivirult Kaisával, hogy megkeressük a tökéletes ruhát a karácsonyi második esküvőnkhöz. Az édesanyámat nem hívtam magunkkal, hiszen mióta mi együtt voltunk Kimsterrel, mindig belekötött a dolgainkba, semmi nem tetszett neki és még meg is sértődött, hogy nem akartam látni, amikor hazatértem a megaláztatásaimból.

Persze, amint beértünk Helsinki legelegánsabb és legdrágább esküvői ruhaszalonjába, mindenki megrohamozta a fehér csodákat. Kedvünkre válogathattunk, hiszen egy diszkrét helyen voltunk, ahol pont azért, hogy ne terjedhessen el, ki is keres magának ruhát, rajtunk kívül senki nem tartózkodott.

Végül 5 ruhával mentem hátra öltözni az egyik eladónő segítségével, addig elküldtem a lányokat, hogy a saját ruháikat is keressék meg. Nem ragaszkodtam volna ahhoz, hogy mindenki egyszínűben legyen, de Kaisa szerette volna és Kriisti valamint Hanna-Maria is belement, hogy ugyanolyan színű ruhát készíttetünk nekik. Paula persze maradt a saját elhatározásánál, hogy ő valami kényelmes és a korához illő darabot vesz és ez ellen nem lázadtunk fel.

Sorban bújtam bele a csodaruhákba, de valahogyan egyik sem akart úgy állni, ahogy kellene. Nem szerettem beléjük, ahogyan magamon láttam őket és a többiek szemében sem azt láttam, amit látni szerettem volna. Így újabb kutatásra indultunk, hogy megleljük a megfelelő darabot. Nem adtam fel egy pillanatig sem.

-Anya!- hallottam meg a lányom hangját.

-Találtál valamit?- kérdeztem és indultam a hang irányába.

-Azt hiszem- felelte és kiéreztem az izgatottságot a hangszínéből.

Az egyik hátrébb lévő kollekció darabjait nézegette és egy próbababa előtt ácsorgott. Odaléptem mellé, végigpillantottam a fehér ruhadarabon és elállt a lélegzetem is. Egymásra néztünk és tudtuk, hogy megtaláltuk a tökéletes darabot. Gyöngyökkel díszített, néhol húzott anyagú, A-vonalú, kisebb uszállyal rendelkező.

-Ezt felpróbálnám!- emeltem meg a hangom, hogy hallja az eladó is.

Ahogy a kezemben volt a ruha, valami furcsa érzés kerített hatalmába. Azt hiszem, ekkor fogtam fel, hogy ez tényleg egy komoly dolog, már nem vagyok független nő és nem is leszek soha. És nekem a tökéletes ruhát kell megtalálnom, hiszen csak egyszer van ilyen alkalom az ember életében. Mondhat bárki bármit, én tudom, hogy mi örökké együtt leszünk.

-Na?- léptem a lányok elé.

-Kislányom!- sóhajtott fel Paula, a következő pillanatban pedig már a könnyeit törölgette.

-Nővérkém, ne keress tovább- nézett rám a húgom is.

-Kimi odalesz érted, ha ebben lát- folytatta sógornőm.

-Kicsim?- fordultam Kaisához.

-Tökéletes- került egy hatalmas mosoly az arcára. Szembenéztem önmagammal a tükörben és én is így láttam. – Anyu, én is találtam ruhát- hozott oda egy sötétkék darabot.

-Megmutatod?- kértem. Pillanatok alatt magára húzta és kilibbent elénk. – Mintha neked készült volna- nyomtam egy puszit a fejére. – Akkor ezeket visszük?

-Igen- bólogatott mindenki.

Az eladónővel megbeszéltük a következő ruhapróba időpontját, amikor már a módosításokkal foglalkozunk, valamint, hogy akkorra elkészül Hanna-Maria és Kriisti ruhája is abban a színben, amilyen a Kaisa ruhája és abban a fazonban, amit ők választottak ki. Mindenképpen sikeres napunk volt és még az sem tudott zavarni, hogy a bankszámlám kicsit megcsappant.

***

(Kaisa szemszög)

Vanília és fahéj illatának a keverékére ébredtem. Lustán nyitogattam a szemeim és az ágyam végénél egy kicsi csomag várt rám. Koromfekete volt a doboz és elegáns, sárga szalag fonta körbe. Mosolyogva húztam magamhoz az ajándékot és törökülésben kezdtem bontogatni. Egy plüssmackó volt benne Lotus-os pólóban, amin a felirat díszelgett: „Világbajnok csemete”.

-Jó reggelt!- nyílt az ajtó. Anya jött egy tálcával és apa követte őt.

-Sziasztok!- csúsztam arrébb.

-Boldog születésnapot, Babám!- ölelt át anyu, mikor a tálca már nem volt a kezemben.

-Boldog születésnapot, Hercegnő!- csatlakozott apa is, majd megkaptam a reggelit.

A fahéjat a palacsinta miatt éreztem. A vaníliát a rajta éppen olvadó fagyi okozta. Továbbá még egy hatalmas bögre tejszínhabos forró csoki is szerepelt a menün. Ez volt az én reggeli finomságom. Élvezettel kezdtem falatozni a szüleim társaságában, mennyei érzés volt, hogy 15 évesen is ennyi kényeztetést kapok.

-Azért nem jöttünk üres kézzel- csúsztatott elém egy dobozt apa.

Emlékszem, nemrégiben anyának panaszkodtam, hogy nincsen semmilyen ékszerem. A dobozt kinyitva azonnal eltátottam a számat. Kaptam egy pár csodaszép szív alakú fülbevalót, egy láncot, amin egy apró szív alakú medál lógott, amin a nevem kristálykövekkel volt kirakva, valamint egy gyűrűt, ami egy ’K’ betűt ábrázolt.

-Köszönöm!- futottak könnyek a szemembe. – De nem kellett volna…

-Megérdemled- vágott közbe apa és homlokon csókolt. – Mindent megérdemelsz.

Csodálatosan indult a reggelünk, élveztem minden percet, amit hármasban – vagyis négyesben – eltöltöttünk. Majd jöhetett a készülődés, hiszen mára lett megszervezve a bulink.

Love from the past

Sziasztok! Tudom, nagyon régen volt folytatás, de egy betegség és a vizsgáim maguk alá temettek. A megértéseteket köszönöm! (Dórika, neked pluszban köszönet, hogy megvédesz!) Íme, folytatás már van is. És a következő is íródik. Ha péntekig lesz 10 komment, akkor hozom is! ;) Ha nem akkor valamikor a hétvégén.

Időközben kaptam egy díjat is, Regi& Ani, valamint Hanna is meglepett ugyanazzal a díjjal. Nagyon köszönöm! Nem szoktam őket kirakni, a kérdésekre, amire felelni "kellene", facebook-on a csoportban megtaláljátok a válaszaim. :)

38. rész

(Mila szemszög)

Az elkövetkező néhány hét elrepült mellettünk. Kaisa Japán után úgy döntött, hogy inkább otthon edzene és lakna Paulánál, amíg mi futamokon vagyunk. Helyesen akart felkészülni a világbajnokságra, amit mi meg is értettünk, habár mindenkit meglepett a hirtelen döntése. Koreában Kimi az ötödik helyen végzett.

Utána a születésnapját csak kettesben ünnepeltük, az lett a megegyezés, hogy majd Abu-Dhabi után, Kaisával együtt ünnepelünk. Azért én megleptem egy vacsorával és egy csodálatos éjszakával. A phuket-i nyaralónkban töltöttük el a szünet hetét, amolyan második nászútként. Minden tényleg olyan volt, mint a paradicsomban.

Majd elutaztunk Indiába, amitől azért kicsit féltett Kimi, hogy nehogy összeszedjek valami betegséget. Oka volt félteni, mert kisebb gyomorrontással küzdöttem, amit mi a hal és egyéb tengeri herkentyűk számlájára írtunk. Szombaton reggel a szállodában én voltam az első a baráti körből az étteremben.

-Jó reggelt, Mila!- éreztem egy érintést a vállamon, majd kaptam egy puszit is.

-Szia, Mark!- mosolyogtam az edzőre.

-Hogy van a gyomrod?- váltott át edzőbe és aggódó barátba.

-Elmondta?- sóhajtottam fel.

-Elszólta magát- nézett rám megértően a férfi. – Csak aggódik miattad.

-Tudom- mosolyodtam el. Kimi egy olyan oldalát ismerhettem, amit csak a családjának mutatott. – De kezdek rendben lenni. És olyan hullámokban jön a rosszullét.

-Időmérő után lenne néhány perced?- pislogott rám, mintha valami eszébe jutott volna. – Van egy új dolog, ami lehet, hogy segítene, csak ahhoz még beszélnem kell valakivel, aki otthon van az indiai gyógyszerbeszerzés terén.

-Azt nagyon megköszönném- emelkedtem fel és adtam neki egy puszit.

-Nézzenek oda! Lopják a feleségemet- nevetett Kimi, ahogy megérkezett.

-Nem tenném- nevetett az edző is, miközben a férjem mellém telepedett és kaptam egy csókot.

-Hogy vagy?- nézett rám nagy szemekkel.

-Jól vagyok- simultam hozzá.

Jókedvűen reggeliztünk, később Heikkiék és Sebastian is csatlakozott hozzánk. Habár főleg férfiak voltak körülöttem, remekül éreztem magam. Sokat segített, hogy ilyenkor senki nem tartott újságírónak, csak az egyik barátjuk felesége voltam. Később megint előjött a hányinger, de már nem láttam viszont a reggelinket. Persze, erről Kiminek nem szóltam, csak Marknak, amikor délután összeültünk.

***

(Sebastian szemszög)

Az időmérőt sikeresen megnyertem. Nyilatkoztam mindenhol és mindenkinek, ami kötelező volt, majd visszavonultam a szobámba. Ez volt a harmadik hét, hogy nem találkoztam Kaisával, nem beszéltem vele, nem hallottam a hangját, nem láttam őt. Pokoli érzés volt, de akkor is úgy éreztem, hogy helyesen cselekedtem.

Most mégsem voltam képes kiverni őt a fejemből. Milát és Kimit és szoktam kérdezni, hogy mi van vele, de mindig ugyanazt a választ kaptam. Jól van, készül, minden erejét és idejét az úszásnak szenteli, valamint pótol, hogy minél kevesebbet keljen majd dolgoznia a vizsgái előtt. Mellette szerettem volna lenni mindig.

„Hiányzol kicsi lány! Kár, hogy nem vagy itt! Basi” – küldtem neki az sms-t, nem bírtam ki a némaságunkat. Akartam őt, a lényét, hogy megnyugtasson. Eszembe jutottak azok a pillanatok, mikor itt, a szobában várt rám, hogy nem törődve senkivel és semmivel a nyakamba landolt és nevetett.

Hiába voltam én, aki nemet mondott, az érzéseimmel és a szívemmel még az eszem sem tudott szembemenni. Csak annyit akartam, hogy itt legyen. Pont annyira, mint akkor, amikor csak egy lány volt, a haverom lánya. Az is több lenne a semminél, hiszen láthatnám, még beszélhetnék is vele. Akartam, hogy minden a régi legyen.

Itt voltunk Indiában, de valahogy nem éreztem, hogy nekem itt lenne a helyem. Csak ültem a szállodai szobámban és vártam. Hogy mire, én magam sem tudom megmondani. Nem volt kedvem senki társaságához, mégis, amikor kopogtak, akkor kinyitottam az ajtót. Mila állt ott a kezében egy telefonnal.

-Téged keres- nyújtotta felém a készüléket mosolyogva.

-Igen?- szóltam bele idegesen.

-Én vagyok- válaszolt a csilingelő hang, habár kevesebb élettel és vidámsággal, mint szokott.

-Szia!- örültem meg neki. – Mi újság veled? Hogy vagy? Minden rendben? Nem akarsz mégis utazni?

-Nem utazok- jelentette ki. – Hiába az üzenet, te mondtad, hogy semmi, én igyekszem ezt felfogni és kezelni.

-Kaisa…- mondtam ki a nevét.

-Abu-Dhabi után lesz egy kisebb buli Svájcban apu szülinapja alkalmából, meg az enyémet is hozzávesszük. Csak meg akartalak hívni- mondta, de nem hallottam teljesen őszintének.

-Szívesen elmegyek- mosolyogtam, mert Mila engem figyelt. – Visszaadom Milát, mert sokba fog kerülni így is ez a hívás. Vigyázz magadra!

-Szia!- köszönt el, én pedig átnyújtottam a telefont a tulajdonosának.

Átvette és újra beszélni kezdtek. Mialatt kifelé tartott, egy „Fontos vagy ám neki” mondatot még felém tátogott, majd intett és magamra hagyott. Egyből a szobámba mentem és bekapcsoltam a gépemet, hiszen ez a beszélgetés nem érhet így véget: álörömmel és álmeghívással. Ahogy sejtettem, fenn volt Skype-on. De hiába hívtam, nem fogadta el a felkéréseimet.

Champ87: Már látni sem bírsz? :(

Daddysgirl: Csak most nem szeretném, ha látnál…

Champ87: Jól vagy? Aggódok érted…

Daddysgirl: Rendben vagyok.

Champ87: Nem volt túl meggyőző :/ Biztos, hogy meg akartál hívni?

Daddysgirl: Miért ne hívtalak volna?

Champ87: Talán azért, ami történt Japánban…

Daddysgirl: Attól még egy ismerősöm vagy, aki az ilyen eseményeken ott szokott lenni…

Champ87: Ha azt mondod, neked jobb, ha nem megyek el, akkor nem leszek ott, mondjanak bármit a szüleid.

Daddysgirl: Gyere el!!! Csak… igyekezzünk keveset egymás közelében lenni, jó?

Champ87: Ez a minimum, amit megtehetek érted! Hiányzol!

Daddysgirl: Mennem kell! Szia!

Mire visszaírhattam volna neki, már el is tűnt. Elmenekült minden elől, amit én jelenthettem neki. Fájt, hogy miattam van ennyire rossz hangulatban, de nem akartam bántani őt azzal, hogy nem működik. Mert ki lenne az az eszement ember, aki támogat egy ilyen kapcsolatot?

***

(Kaisa szemszög)

Reggel megint nehezen ment az ébredés, talán leginkább azért, mert vasárnap volt. De mivel a reggeli edzést kihagyjuk Hanna-Mariával egyaránt, – mivelhogy délelőtti futam van és ha mi bemegyünk reggeli edzésre, akkor lemaradunk a rajtról – azt beszéltük meg, hogy egy kicsit elmegyünk futni és biciklizni.

Melegen öltöztem, mivel október végén már igencsak hideg volt nálunk. A biciklim mellett már ott állt másik kettő is: ebből arra következtettem, hogy Jansen is jön velünk. Utánam néhány perccel meg is jöttek keresztanyámék, majd nekiindultunk. 10 km után mondtuk azt, hogy már túl hideg van bármit is csinálni kinn, ezért visszamentünk a házba.

Az alagsori edzőterem viszont megfelelt nekünk. Egyből fel is mentem a futópadra, a fülembe dugtam a füllhallgatót és már futottam is. Nem akartam, hogy hozzám szóljanak, mert akkor faggatnának, hogy mi is van velem. Csak el akartam felejteni az érzéseimet, mindent, ami összekuszálja az életemet.

Futam idejére már lezuhanyoztam és át is öltöztem. Az apu egyik pólóját magamra húzva ültem be a tévé elé és azonnal magamhoz vettem a kikészített tál pattogatott kukoricát. A szemeket majszolva hallgattam a felvezetőműsort.

-Hé! Ne edd meg mindet!- jelent meg keresztanyám és mellém huppant.

-Te jöttél későn- nevettem és arrébb csúsztam, hogy ne érje el a tálat.

-Jansen!- kiabált a férfi után.

-Kaisa ellen nem harcolok- jött a válasz a konyha felől. Az elmúlt napokban minden szócsatát megnyertem vele szemben.

-Enyém- nyújtottam nyelvet és a képernyőre tapadtam.

A futam mondhatni unalmas volt. Nekem nem tetszett a pálya, nem volt elég gyors, elég jó ahhoz, hogy sokat előzzenek. Apa a hetedik lett, Sebastian megnyerte. A dobogón mosolyogtt, vidám volt és ez nekem is mosolyt csalt az arcomra. Még mindig szükségem volt arra, hogy lássam a vidám Sebastiant.

Órákkal később néhány matekpéldával küzdöttem, amit a különtanárom adott fel, hogy gyakoroljak. Nem annyira volt érzékem a számokhoz, nem szerettem a matekot, főleg úgy nem, hogy nem volt a közelben apa, hogy kisegítsen. Ha valamit ő mondott el nekem, akkor biztos lehetett abban mindenki, hogy megértem.

Közben mellettem a gépem is be volt kapcsolva, hiszen ha valaki el akart érni, inkább az éteren keresztül voltam megtalálható, kivéve, ha a nagyi akart megtalálni. Nem is volt rossz gondolat bejelentkezve lenni, mert délután fél 4 magasságában felugrott egy kis ablak, hogy MiSe videobeszélgetést kezdeményez velem. Azonnal rá is nyomtam az elfogadás gombra.

-Szia, Babóca!- hallottam meg azt a hangot, ami mindig megnyugtatott.

-Szia, anya!- kaptam fel a fejem.

-Mit csinálsz?- jelent meg mögötte apa is.

-Matek- húztam a számat. – Kellenél magyarázni.

-Pár nap és megyünk- nyugtatott, majd kicsit arrébb terelte anyát és leült mellé.

-Nem volt valami eseménydús futam- jegyeztem meg.

-Kicsit sem- rázták a fejüket. – Kár volt elindulni- folytatta apa.

-Sosem kár- mosolyogtam. – Láttalak megint versenyezni. Nekem ez megérte.

-Akkor nekem is- biccentett.

-Egyedül vagy?- szólt bele anya újra.

-Igen…- válaszoltam. – Miért is?- kérdeztem, mert nem értettem.

-Van valami, amit el szeretnénk mondani, de csak úgy, hogy te tudj róla. Még egy darabig titok a dolog- magyarázta, és a szeme csillogott.

-Tudod, hogy minden titkot megtartok- hadartam, mert egyre kíváncsibb lettem.

-Van egy nagyon jó hírünk- mosolygott apa és olyan féltőn nézte anyát, ahogy még talán sohasem.

-Jövő májusban – ha minden és mindenki úgy akarja – bővül a család- mondta anya hatalmas mosollyal.

Egy pillanatig sokként ért, amit mondott és nem is értettem. Mit akar ő jövő májussal? Hiszen az még olyan messze van. Majd hirtelen jött a felismerés. Éreztem, ahogy a szám mosolyrra húzódik és a fülemig ér. Felfogtam a kis titkot, ami a legfontosabb volt most nekünk. Méghozzá az, hogy 7 hónap múlva végre nagytestvér lehetek, hiszen úton van a következő Seppälä-Räikkönen csemete.