Love from the past

Sziasztok! Meg is hoztam a folytatást. Átkötő rész lett, ami nem is valami hosszú, de azért remélem, hogy tetszeni fog. :))

28. rész

„1997. október 17., péntek

Sajnos amíg mindketten kiskorúak voltunk, attól kellett tartanunk, hogy elveszik tőlünk a babánkat. De most, hogy Kimi nagykorú lett, már nem volt mitól tartani. Féltem, hogy valamiképpen elrontom a napját. Kész tervet eszeltem ki arra, hogyan küldöm majd haza, hogy ünnepeljen velük. Azonban reggel ez az egész borult.

-Csinálhatsz akármit, ma nem megyek sehová nélkületek- simult a hátamhoz és a pocakom kezdte simogatni.

-De Kimster…- súgtam és jobban a karjai közé bújtam.

-Ma lettem felnőtt- duruzsolta a fülembe. – Azokkal akarok ünnepelni, akiket szeretek. Igen, a szüleim is rettentően fontosak- magyarázta, amikor érezte, hogy közbe akarok vágni, - de a családom már ti vagytok- nyomott egy csókot a nyakamra. – Érzed, hogy a hercegnőnk is helyesel- kuncogott. Kaisa pici kezei és lábai hevesen mocorogtak és ezt mindketten éreztük.

Valóban egész nap velünk volt. Együtt vásároltunk be at ebédhez, majd amíg mi elkészültünk az étellel, ő elment edzeni, hiszen nagyon komolyan vette a versenyzést. Hármasban ebédeltünk és Siirkával közösen még egy tortát is sütöttünk neki. Délután pedig elmentünk újra a kislányunknak vásárolni. Éppen a rugdalózókat vettük szemügyre, amikor meglepetés ért minket.

-Gyerekek!- hallottuk meg Paula hangját.

-Anya! Apa!- fordult meg Kimi és vele én is. Eddig a derekam ölelte. Féltem, hogy elengedi, de nem tette.

-El sem hiszem, hogy mintkét fiam felnőtt- lépett közelebb Matti. – És már nemsokára neked is családod lesz- tette a fia vállára a kezét. – Szabad?- pillantott rá a pocakomra, majd a szemembe nézett.

-Persze- bólintottam. Meghatottan simított végig a hasamon és könnyfátyol lepte el a szemét, amikor a kicsi meg is mozdult.

-Nem tudtuk eldönteni, - szólt közbe Paula, - hogy melyik babakádnak örülnétek jobban- kapta el a kezem és húzott a helyre, ahol nézelődtek. – Nekünk tetszik az egyszerű rózsaszín is, de az a sárga pillangós remek!- mutogatott.

-Nem kádra van szükségünk- ráztam meg a fejem. – Szeretet és támogatás az, ami nekünk a legjobban kellene. Jelenleg ezt a testvéreinktől, Kimi nagymamájától és egymástól kapjuk meg.

-Mimi!- lépett mellém Kims. – Jól vagy?- cirógatta meg az arcom és letörölt néhány könnycseppet.

-Azt hiszem- fordultam felé és hozzábújva rejtettem el a könnyeim.

-Gyere, menjünk haza!- kezdett el terelgetni lassan. A szüleihez nem fordult vissza, nem mondott semmit.

Fájt, hogy miattam és a babánk miatt a kapcsolatuk ennyire megromlott, hiszen tudtam, hogy nekik mennyit számít a család és egymás szeretete. Hiszen ha nincs a család, nincs meg bennük az a kitartás, szeretet és összetartás, ami mindig körülvette őket, akkor biztos, hogy nem bírták volna véghezvinni azt, amit. Kimi akkor nem lenne versenyző és egyik srácnak sem lenne egy biztosnak mondható háttere.

Amint hazaértünk a nagyi házába, kaptam egy nagy bögre nyugtató teát, majd amint elfogyasztottam, ágyba lettem parancsolva. Már csak néhány hét volt a babánk születéséig és ez fáradékonnyá tett. Így pillanatok alatt elszunnyadtam most is. Mikorra felébredtem, Kimppa már nem volt mellettem, de a hangját hallottam.

-… Apa, komolyan mondom, hogy lassan túl sok lesz.

-Nyugodj meg, Kimi!- hallottam meg Mattit is. – Hatalmas dolog, hogy vállaltátok ezt a csodát, ami megadatott nektek. És tudom, hogy nem vagyunk mintaszülők anyáddal, hiszen nekünk kellett volna a legnagyobb segítséget nyújtani nektek. És csak remélem, hogy anyád is rádöbben, hogy mit is veszít, ha nem vayunk veletek. Csak kívánhatom, hogy bocsáss meg nekem, fiam!

-Félek, hogy Milát felemészti az egész helyzet és össze fog omlani- sóhajtott fel Kims.

-Az a kislány nagyon sok mindent elviselt érted- válaszolta a papája. – Tudom, hogy nehéz, de tudasd vele minél gyakrabban, hogy mennyire fontos és mennyire sokat jelent neked. Hidd el, hogy belőled meríti minden erejét. Láttalak ma titeket együtt. Úgy kapaszkodott beléd, mintha te lennél, aki életben tartja.

Matti akaratlanul is eltalálta a dolgot. Sokszor éreztem, hogy Kimi nélkül már feladtam volna, és akkor a kislányunk sem lenne. De ő velünk volt, egy pillanatig sem engedte el a kezem és ez mindent megadott. Felkeltem, letöröltem a könnyeimet és kiléptem a kis folyosóra. A két férfi hirtelen hallgatott el az érkezésemre.

-Matti, nem vacsorázol velünk?- léptem oda melléjük. – Olyan sok mindent kellene megbeszélnünk.

-De, nagyon szívesen- mosolygott rám szívből. Mellé léptem és átöleltem, mert úgy éreztem, hogy nincs a világon még egy ember, akinek akkora szíve van, mint ennek a férfinek, aki a kislányom nagypapája.”

***

Rávenni Kimit, hogy hajlandó legyen nélkülem elmenni Németországba… maga volt a pokol. Azt hittem, hogy soha nem hagyja magát meggyőzni, hiszen egy másodpercig sem akart elengedni maga mellől. Én sem akartam távol lenni tőle, de az emberekben nem bíztam és inkább választottam, hogy maradok a lányunkkal.

Tudtam pontosan, hogy mitől fél. Nem akarta, hogy újra magamba forduljak most, hogy végre engedtem nekik, hogy közelebb kerüljenek hozzám. Mellettem akart lenni minden pillanatban, hogy újra ő jelentse a biztonságot és bebizonyíthassa, sosem fog bántani és mindig szeretni fog. És amilyen makacs volt, nem hagyta, hogy elmondjam neki, tudom és nem hagyom el magam pont ezek miatt.

-Anya, szerinted apu nem fog visszafordulni?- huppant le mellém a kanapéra csütörtökön este Kaisa.

-Tettem róla, hogy ne tegye meg- mosolyogtam rá.

-Mit?- csillant meg a szeme.

-Felhívtam Tonit és odaküldtem, hogy apáddal legyen- válaszoltam. – Magyarországra pedig megy vele Paula.

-És te…?- pislogott rám.

-Megyek Londonba veled, ahogy eredetileg terveztük- húztam magamhoz és nyomtam egy puszit a homlokára. – Jansen jön velünk, így apád is megnyugszik és én is biztonságban érzem majd magam. Ki nem hagynám életed legnagyobb lehetőségét.

-Szeretlek, anya!- nyomott egy puszit az arcomra Kaisa.

-Én is szeretlek, hercegnőm!- simogattam a haját. Az ölemben fekve szunnyadt el és akkor úgy éreztem, hogy talán kezdek visszatalálni a régi önmagamhoz.

***

Éjszaka motozásra ébredtem a szobában fekve. Ijedten húztam össze magam és bújtam szinte teljesen a takaró alá. Ez volt az első estém, hogy egyedül mertem aludni, de már kicsit sem tartottam annyira jó ötletnek a dolgot. Éreztem, hogy kiszárad a szám és lassan összeszorul a gyomrom félelmemben.

-Csak én vagyok, édesem!- hallottam meg a halk hangot egészen közelről. Kipillantottam a takaró alól és Kimi komoly arca jelent meg előttem.

-Miért nem ünnepelsz?- ültem fel lassan és éreztem, hogy lehullanak a félelmem által rám aggatott láncok.

-Nekem most itt a helyem- fogta meg a kezem. – Szia, drágám!

-Szia!- mosolyogtam rá.

-Gonosz dolog volt utánam küldeni Tonit- húzta fel az orrát megsértődve.

-Eléd küldtem- nyomtam egy puszit a szájára. – Korábban ott volt és tudtam, hogy megnyugszol majd, ha veled van valaki.

-Kit kapok a jövő hétre?- kezdett el átöltözni.

-Anuykádat- adtam meg magam. Kár lett volna tagadni a dolgot.

-És te…- merengett el, majd a szekrény mellől rám pillantott.

-Londonban a lányunkkal, a nővéremmel és Jansennel- válaszoltam.

-Mila, ez veszélyes- ráncolta a szemöldökét.

-Nem veszélyes- tiltakoztam. – Élnem kell.

-De nem nélkülem- lépett újra mellém.

-Nem lehetünk együtt örökké- sóhajtottam fel. – Tudod te is, hogy mindketten szeretnénk, de az élet nem így működik. Néha el kell engednünk a másik kezét ahhoz, hogy tovább folyjon minden. De ez nem jelenti, hogy a szívem ne nálad lenne. Egyszer régen azt elraboltad és nem fogom visszakérni. Fájhat bármennyire, hogy nem vagyunk egy helyen, egymás mellett, tudom, hogy újra látni foglak és ez segít tovább menni.

-Rettegek, hogy megint eltűnsz- ült le mellém.

-Nem fogok- pillantottam a szemébe. – Soha többé nem tűnök el. Megígérem!

-Apa emlékére?- kérdezett azonnal.

-Matti emlékére- bólintottam hezitálás nélkül. És mindketten tudtuk, hogy ezt sosem fogom megszegni, hiszen az egyik legszentebb ember az életünkben az apukája volt.

Somewhere I belong

Sziasztok! Ez is elérkezett, itt az utolsó rész. Remélem, hogy tetszett ez a rövidebb kis történet és olyan vége lett, amire vágytatok! :))

 EVERYTHING IS POSSIBLE

Álmosan fordultam át a másik oldalamra az ágyban. Nem volt kedvem felkelni, mert az már azt jelenti, hogy betöltöttem a 30-at. Ezért úgy döntöttem, hogy jobban járok, ha még alszok egy kicsit, mert akkor talán nem talál rám ez a szám. De nem sikerült visszaaludnom, mert motoszkálást hallottam.

-Ügyesen- suttogott Kimi, majd az ajtó visszakerült a helyére. – Jól van, hercegnőm, nagyon ügyes voltál!- dicsérte meg a kíséretét. – Te is, nagyfiú. Na, gyertek!

Éreztem, ahogy az ő oldalán az ágy besüpped egyszer, kétszer, majd harmadszor is. Már tudtam, hogy ezen a napon nem alszok tovább, tényleg itt van, és azokkal tölthetem, akik a legtöbbet jelentik nekem. Nem mozdultam, vártam. Kims már valószínűleg tudta, hogy ébren vagyok, de nem rontotta el a dolgot azzal, hogy elárul engem.

Négy apró kezecske, két apró gyermek puszija, ami megédesítette a reggelemet. Feléjük fordultam és kinyitottam a szemem. Foltokat láttam, alakokat, színeket, de nem többet. Már ez is több volt a semminél, annál a fényérzékelésnél, amiben annyi évet éltem le. A tudománynak és a férjemnek is rengeteget köszönhetek ezen a téren.

-Boldog sülinapoooot, ajaaaaa!- hallottam meg a két hangot, amint ébernek találtak.

-Köszönöm!- nyúltam feléjük és az ölelésembe húztam a két kincsemet.

-Boldog születésnapot, szerelmem!- súgta a fülembe Kimi, hogy utána kicsit fészkelődve mögém fekhessen.

-Nem akarok 30 lenni- nyafogtam, amin csak nevetett.

-Akkor én mit mondjak? A 40 közelebb van, szinte már érzem a szelét- suttogta és megcsókolta a nyakam.

-Aja, én csináttam a kakajót!- dicsekedett az egyik pöttöm.

-Én meg a jeggejit!- jött rá a válasz.

-Igen?- kérdeztem és felültem. – Akkor kóstoljuk meg, hogy milyen ügyesek is vagytok.

Az ölembe került a tálca, amin a mennyei falatok voltak. A számhoz emeltem a szendvicset és beleharaptam. A kedvenc sonkám, saláta, paradicsom és sajt ízei keveredtek rajta. Majd leöblítettem egy korty kakaóval, ami pont annyira volt édes, amennyire én szerettem. Sejtettem, hogy életem párja figyelt ezekre, de határtalan szeretetet éreztem a két manó iránt is.

-Emily, soha nem ettem még ennél finomabbat- dicsértem meg a kislányom. – És Tobias, a te kakaód sokkal finomabb, mint keresztapué.

-Látjátok, mondtam, hogy anyának minden nagyon fog tetszeni- mondta a gyerekeknek Kimi. – Gyertek, törpék, egyetek ti is!- vonta őket hozzánk.

Az ágyban elfogyasztott családi reggeli után megmosakodtam és felöltöztem, majd a két kincsünket is átöltöztettük. Négyesben mentünk ki a konyhába, hogy nekikezdjünk a napi dolgainknak. Hétfő volt, de ez nem akadályozta meg anyáékat abban, hogy bejelentkezzenek ebédre Fabival kiegészülve.

-Boldog születésnapot, te nagy ökör!- öleltem át a bátyámat, amint mögé értem.

-Én? Nagy ökör?- kérdezte nevetve. – És akkor te…?- nyomott egy puszit az arcomra. – Boldog szülinapot!

-Lányok?- érdeklődtem, míg felültettem mellé a kisfiamat.

-Deena mesét néz Hannaval, Jule pedig teli pocakkal szundizik- kelt fel. – Szóval kell a segítség, ha akarunk is ebédelni.

-Kejestapu, én kakajóm jobb- dicsekedett azonnal Tobi.

-És én jeggejim is- folytatta a húga.

-Látom, a gyerekeid megelőztek- sóhajtott fel színpadiasan. – Na, majd a torta evésekor megbeszéljük.

-Seb, ne neveld rosszra az ikreinket!- szólt Kimi.

-Mintha te nem befolyásolnád a 3 éves lányomat- méltatlankodott az említett.

-Oké, elég volt!- vetettem véget nevetve a civódásnak. – Édes, itt a lista, menjetek el vásárolni, jó?- nyújtottam oda Kiminek a papírt. – Te meg csábítsd ki a lányod az ágyból, hogy a feleséged segíthessen nekem, és akkor haza is hozhatjátok a reptérről anyáékat- magyaráztam Sebastiannak.

-Rendben- egyezett bele a két férfi és már el is indultak.

Évekkel korábban nem hittem volna, hogy ennyire csodálatos lehet az életem. Aztán a bátyám műtéte mindent megváltoztatott. Megtanultuk értékelni egymást. Az összeköltözésünk után azzal lephettem meg Kimit a 33. születésnapján, hogy kisbabánk lesz. A család gyorsan le is szervezett egy esküvőt, karácsonykor összeházasodtunk és májusban a világra jöttek az ikrek: Tobias és Emily.

Aznap érte Sebastiant is a nagy meglepetés, Hanna közölte vele, hogy nekiállhat egy másik vendégszoba átalakításának is. Január elején született meg Deena, majd a nyári szünetben ők ketten is összeházasodtak. Az ikreink 2. szülinapja után sikerült engem is rábeszélni egy teljes körű kivizsgálásra, majd egy műtétre, ami valamennyit javított a szememen, és ezzel önállóbbá tett.

Boldog családként éltünk ugyanabban a házban, ahová annyi évvel korábban Sebastian egyedül költözött. Szerettem ott lenni, emlékeztetett arra, hogy mennyi mindenért küzdöttünk már együtt. És a gyermekzsivaj pedig élettel telivé tette. Ezt a zsivajt azért mostanság panaszos sírás is betöltötte, mivel a kicsi Juliette már nagy, 6 hónapos baba volt és a fogacskái elkezdtek kibújni. Azonban úgy vettem észre, hogy a bátyám csak még jobban kényezteti a kislányát ezért.

A családom mellett megtanultam, hogy milyen a valódi élet. Igen, megesett, hogy bántottak, hogy szomorú voltam, de sosem cseréltem volna el ezeket a perceket sem. Megerősítettek és segítettek, hogy legyen egy hely, ahová tartozom.

Love from the past

Sziasztok! Itt is vagyok a folytatással. Sajnos van egy rossz hírem: a suliban elkezdődött a hajtás, plusz jelen pillanatban a magánéletem is úgy alakul, hogy nem csak a magam idejével kell számolnom, így a folytatások mostantól hetente egyszer, kedd és csütörtök között fognak jönni. A 7 komment ettől még marad. Remélem, hogy azért nem pártoltok el tőlem. Jó olvasást! :))

27. rész

(Kimi szemszöge)

Alig mutatott 6-ot az óra, amikor kipattantak a szemeim. Azonnal felültem és megnyugodva láttam, hogy életem két szerelme ott fekszik egymást ölelve a kihúzható kanapé másik oldalán. Halkan felkeltem, Mila mellé osontam és leültem a földre, hogy láthassam őt. Magamba akartam szívni a tudatot, hogy visszakaptam őt.

Majdnem két órát ültem egyhelyben mellette, mikor úgy éreztem, hogy minden tagom megmerevedett. Felkeltem, kinyújtóztam és elindultam a konyhába. Feltettem a kávét főni, előszedtem a reggelihez szükséges dolgokat a hűtőből, kenyereket pirítottam és megterítettem három főnek. Gondolkodtam azon, hogy tojást is sütök, de nem kívántam és úgy voltam vele, hogy ha a lányok kérnek, akkor külön megcsinálom.

A két bögrébe öntöttem kávét, ízesítettem, majd ezeket egyensúlyozva ültem vissza melléjük. A saját reggeli ébresztőmet kevergetve néztem tovább szerelmem arcát. Azonnal érzékeltem, amikor felébredt. Megrebbentek a szempillái, majd szimatolni kezdett. Kicsit közelebb toltam hozzá a bögréjét, hogy tökéletesen érezhesse az illatát.

-Kávé?- kérdezte álmosan motyogva.

-Igen, ahogy szereted- válaszoltam neki és megsimogattam az arcát.

-Mióta elmentem, nem ittam kávét- nyitotta ki a szemeit és máris keresni kezdte az italt. – Egészségtelennek volt titulálva. Szerintem meg egyszerűen nem volt kedvük miattam beszerezni egy kávéfőzőt.

-Én készítettem neked- nyújtottam oda a bögréjét, amit elvett, majd azzal együtt ült fel.

-Ez zseniálisan jó!- sóhajtott és csukott szemekkel újra kortyolt egyet.

-Apu, megtartunk- emelte fel a fejét Kaisa, majd nyögött egyet és visszazuhant a párnák közé.

-Köszönöm a lehetőséget!- nevettem fel. – Gyertek, minden kész a reggelihez.

-Nem ehetünk itt?- pislogott rám Mimi. – Most ez így annyira jó. Kérlek!

-Akkor keresek tálcákat- emelkedtem fel és adtam egy puszit a fejére, mielőtt visszamentem.

Míg pakoltam, fél szememmel figyeltem őket. Szerettem volna Milanát magamhoz ölelni, megcsókolni, simogatni, de tudtam, hogy nem tehetem. Egyrészt azért, mert vissza kell szereznem a bizalmát, amit az a mocsok elvett, másrészt pedig, mert nem tudtam, hogy milyen sebei vannak. Gondoltam arra, hogy majd megkérdezem Marktól, de szinte biztos voltam benne, hogy megeskette őt, nem mond nekem semmit és nem kérném arra, hogy szegje meg a szavát. El kellett fogadnom, hogy lehet, sosem tudom meg ezeket.

-Ha évek múlva ugyanezt kérem,- pillantott rám Mimi – akkor is eszünk az ágyban?

-Megfelelő indokokkal- helyeztem elé, amit neki szántam. – Rá tudsz venni, ebben biztos vagyok- súgtam a fülébe. Nem akartam nagyon közel kerülni hozzá, de nem bírtam magammal.

-Talán megoldhatjuk- engedett egy pici mosolyt.

***

(Mila szemszöge)

Otthon lenni úgy, hogy ne féljek, még nem sikerült. A történtek után abszolút semmi bizalmam nem volt az emberek felé. Egyedül Jansen volt, aki bármikor a közelembe jött vagy felém nyúlt, nem rezzentem össze. Igyekeztem leküzdeni ezt, hiszen vissza akartam kapni azt az életet, amit azelőtt éltünk, hogy elmentem.

Fél 10-re a ház tele volt emberrel. Alig fogyasztottuk el a reggelinket, Mark már meg is jelent, hogy kezelje a sebeimet, majd elvigye Kimit edzeni. Majd jött a húgom és a jelenlegi legjobb barátom. Kaisa pedig húzta a száját, mert tudta, hogy mennie kell. Nem akart elengedni, feladta volna az olimpiai részvételt a kedvemért.

-Jól vagy?- követett a konyhába Jans, miután a lányom és a testvérem elmentek.

-Azt hiszem – sóhajtottam fel. – Még én magam sem tudom, hogy mikor félek tőlük és mikor érzem magam teljesen biztonságban.

-Türelmetlenebb vagy, mint a családod- somolygott.

-Rossz szokás- kezdtem neki előkészíteni az ebédet. – És te meg a testvérem?

-Faggatott rólad és arról, mi történt veled, de nem mondtam sokat- nyugtatott meg. – Inkább én faggattam őt arról, hogy kicsoda is és milyen ember.

-Megtudtál valami érdekeset?- fordultam felé.

-Azt mindenképpen, hogy gyengéim a szőke nők- pirult bele a mondandójába. – És a nevetése kábító.

-Neked tetszik a húgom- engedtem meg magamnak egy őszinte, boldog mosolyt.

-Ilyenkor még szebb vagy, mint általában- repült felém a bók. Az ajtóban Kims állt és engem nézett. – Amikor mosolyogtok és nevettek, akkor nagyon hasonlítotok egymásra Hanna-Mariával.

-Ebben egyet kell értenem- bólogatott Jansen.

-Mentek valamerre?- léptem Kimi elé.

-Futni- fintorgott. – Rendben leszel? Nem szívesen hagylak itthon.

-Semmi bajom nem lesz- mosolyogtam rá. – Ebédre azért érjetek haza, jó?

-Itt leszünk- lépett még közelebb és egy puszit kaptam az arcomra.

Jansennel maradtam a házban, így őt befogtam segíteni. Időközben felhívtam szép sorban mindenkit: Paulát, Ramiékat, a szüleimet, Sebastiant, majd végül Tommit, akinek megköszöntem mindent, amivel elősegítette a hazatérésemet. A szüleimen kívül mindenki tapintatos volt, ők azonban kijelentették, hogy eljönnek hozzám. Dühösen csaptam le a telefont, nem akartam őket látni. Abban reménykedtem, hogy a hercegnőm apja hazatér, mire ők is megjelennek.

Kissé idegesen kezdtem pakolászni, amikor már csak a hús sülésére kellett várni. Le akartam vezetni a feszültségem, és ebben már senki nem akadályozott meg. Akkor torpantam meg, amikor kinyílt a bejárati ajtó. Remegve fordultam arra, és szinte egész sziklahalmok estek le a szívemről, amikor megláttam Kimit.

Egy apró mosolyt megengedtem magamnak a hajára pillantva, ami pont úgy volt levágva, ahogy én szerettem. De nem tudtam őszintén örülni a gesztusának. Odasiettem hozzá és nem foglalkozva a fájdalommal átöleltem és teljesen hozzásimultam.

-Ölelj olyan szorosan, ahogy csak tudsz!- kértem, majd a fejem a nyakához fúrtam. Körém fonta a kezeit, de csak óvatosan, odafigyelve rám.

-Mi történt, szerelmem?- súgta, de választ tőlem nem kapott. – Baj van?- emelte meg a fejét, de szerencsére engem nem engedett el.

-Telefonált a családotoknak és a szülei nem értették meg, hogy nem akarja őket látni- magyarázta a holland. – Bármelyik pillanatban itt lehetnek az ajtóban.

-Senki olyan nem jöhet a közeledbe, akit nem akarsz látni- tolt el magától Kimppa, hogy lássa az arcom. – Szeretlek és soha többé nem hagyom, hogy bántsanak.

Reagálni akartam a vallomására, arra a határtalan elfogadásra és szeretetre, amit kaptam, mióta hazajöttem. Meghoztam egy döntést és leküzdve a gyomrom remegését cselekedtem. Odahajoltam hozzá és az ajkaimat az övére nyomtam. Éreztem a döbbenetét, de reménykedtem abban, hogy viszonozza, amit tettem. Lassan mozdultak meg az ajkai és lágyan csókolni kezdett. Végig lehetőségem volt a menekülésre, de nem tettem. Csak akkor húzódtunk el egymástól, amikor élesen keresztülszelte a békés csendet a csengő hangja.

-Mark veled marad a konyhában- súgta centikre az ajkaimtól. – Elküldöm őket, majd a barátod segít- bökött Jansen felé.

***

(Kimi szemszöge)

Vakon bíztam a holland pasiban, akivel Mila hazajött. Ha a nő, aki az életet jelenti nekem, nem küldi el és ragaszkodik hozzá, az a minimum, hogy én is megelőlegezem neki ezt a bizalmat. Ha mégsem jön össze a dolog, akkor maximum eltüntetem valahogy innen. És végig mellettem volt, amíg elküldtem messzire a szerelmem szüleit.

-Délután el kell mennem egy fél órára- mondtam Jansennek.

-Mila nem fog örülni neki- húzta a száját. – Függetlenül attól, hogy mit élt át, minden egyes pillanatot szeretne veletek tölteni.

-Ebben reménykedem én is, de a meglepetése nem jön ide magától- rántottam meg a vállam.

Bólintott, így ezt annak vettem, hogy vigyáz a gyönyörűmre. Ezt megbeszélve mentünk is a konyhába, ahol magamhoz öleltem Mimit. Egészen úgy bújt hozzám, mint régen és elmondhatatlan érzés volt a tudat, hogy velem van. Mindenhová követtem egészen háromig, amikor elindultam otthonról. Húzta is a száját, de megígértem neki, hogy sietek.

Hazamentem anyához, aki nagy örömmel fogadott és még nagyobb hévvel faggatott arról, hogy miképpen is kaptam vissza a drágámat. Majd egy hatalmas tál süteményt adott át, amiről mindketten tudtuk, hogy Milana kedvence. Meg sem lepett az én drága anyukám gondoskodása. Sokszor nem tudtam neki elmondani, hogy mennyit is jelent nekem ő és minden, amit tett és tesz értünk.

Nagy izgalommal hajtottam haza. Nem tudtam, hogy mi lesz a véleménye Milának. Ezer éve ígértem neki valamit, amit utána elfeledtem, de egyre többször jutott eszembe egy ideje. Azt hiszem, hogy eljött az ideje az ajándékomnak. Remegett a gyomrom, amikor befordultam a garázsba és leparkoltam. Erről mentem be a lakásba.

-Kimi, te vagy?- hallottam meg az édes hangját.

-Meghoztam az ajándékodat!- álltam meg a nappali ajtajában.

-Mi az?- lépdelt felém. – Mit kapok?- jelent meg.

-Már megígértem régen, hogy őt visszakapjátok- mosolyogtam rá és kissé előrébb léptem.

-Ajax!- tátotta el a száját, mikor a hűséges németjuhászom előcammogott. – Ajax, gyere ide!- térdelt le.

A kutya hegyezte a fülét a hívásra. Amint újra megismétlődött, farkát csóválva rohant oda Milához, hogy utána az újralátás öröme miatt össze-vissza nyalogathassa őt. Nevetve néztük őket, és melegség töltötte el a szívemet, hogy újra hallhatom a csilingelő nevetését.