2012. augusztus 31., péntek

Love from the past

Sziasztok! Jelentem, sikeres vizsgákat tettem, úgyhogy itt is van a folytatás. :) Köszönöm a védelmező szavakat mindenkinek, hálás vagyok, hogy kiálltatok mellettem! Úgyhogy a részt ajánlanám Andikának, Dorcsának, Dorkának, LyA-nak, Gonoszkának, Rékának, Virágnak, Noncsinak, Fanninak és még a Facebook-on reagálóknak is!
És a mai fontos dolog: olvastatok ti már Icegirl tollából született történetet? Csak ajánlani tudom nektek! Egy hete már lassan létezni sem létezünk a másik nélkül, mivel egy új történetbe kezdünk mi ketten a holnapi nap folyamán! Úgyhogy akinek van kedve valami újhoz, az holnap járjon erre vagy menjen Icegirl oldalára, hogy megtalálhassa a linket, ahol elérhetőek leszünk! :))


22. rész

(Mila szemszöge)
 Lassan 2 hete voltam a szabadon választott fogságomban. Az előző napom volt az első, amikor nem kaptam egyetlen ütést sem és nem erőszakolt meg. Minden tagom sajgott és akárhányszor akarta, hogy menjek vele valahová, rengeteget kellett sminkelnem, hogy semmi ne látszódjon. De megtettem, mert láttam, hogy értelme van. Megnéztem a nagydíjat Monacóban, láttam Kimi semleges arcát és egy pillanatra a lányomat is felfedeztem. Nem volt a legjobb passzban, valószínűleg az eltűnésem miatt, de egészséges volt.
-Jó reggelt, hölgyem!- nyitott be egy férfi, akit még eddig nem láttam. Talpig öltönyben volt, és a pillantása megnyugtató volt. - Az úr megkért, hogy tájékoztassam, ma reggel egyedül kell ennie, mert el kellett sietnie egy megbeszélésre. 10 órára azonban várja az irodájában.
-Ott leszek- bólintottam és megvártam, hogy magamra hagyjon.
Úgy éreztem, hogy van néhány percem, amikor nem kell rettegnem, mert Marko nincs a házban. Nem kellett sokat gondolkoznom azon, hogy miért éppen Hollandia. A válasz benne volt abban, ami számára az üzlet volt: a kábítószer. Itt legálisan kereskedett vele (persze, nem minden fajtájával, de megoldotta) és még attól sem kellett félnie, hogy kiadják Finnországnak. Így esélyem sem volt, hogy visszakerüljek legalább az országba, ahol a családom tartózkodik.
Miután felvettem magamra a nadrágkosztümöt, lementem a hatalmas étkezőbe elfogyasztani a reggelit. Már volt időm megszokni, hogy minden lépésemet figyelik és követnek, mint egy árnyék. Ez ellen sem tehettem semmit, habár hatalmam volt az alkalmazottak között. Pont olyan életet kaptam, mint a nagyvilági dívák a sorozatokban. Bármit megtehettem, mert a férfi, akié vagyok, minden apró kívánságomat teljesíti. Főleg azok után, hogy kiélte a perverz és beteges vágyait.
Néhány falatot ettem csak, nem bírtam még mindig ránézni az ételekre. Utána kérdés nélkül vonultam be a könyvtárba, magamhoz vettem egy regényt és elhelyezkedtem a kényelmes fotelben úgy, hogy egy fájó pontomat se nyomja. Igyekeztem elveszni a fantázia világában, hogy ne azon gondolkozzak, hogyan is szabadulhatnék. Nem figyeltem az időre és a környezetemre sem.
-Szervusz, édes!- hallottam meg Marko hangját. Hirtelen felkaptam a fejem és fel is akartam pattanni, de intett, hogy maradjak csak. - Nem késtél, én jöttem korábban- sétált mellém és letelepedett a másik fotelbe.
-Miről szeretnél beszélni?- kérdeztem. Igyekeztem kedves és illemtudó lenni, mert ha az maradtam, akkor sokkal kevésbé bántott.
-Biztos akarok lenni abban, hogy nem esik bajod- nyúlt át a kis asztal felett és végigsimított az arcomon. - Ezért úgy határoztam, hogy a legjobb emberemre bízlak. Az életemet is a kezébe adnám, ezért téged is, mint a legnagyobb kincsem. Gyere!- pattant fel és elém lépett.
Letettem a könyvemet és felkeltem. A kezét a derekamra fektette és kicsit erősebben markolta, nekem pedig önkéntelenül sziszegés hagyta el a számat. Lesütöttem a szemeimet, mert ezért valószínűleg megint kapok legalább egy pofont. Nem szabad mutatnom semmiféle fájdalmat. Vártam, hogy majd megállít és felpofoz, de nem tette meg. Csak terelgetett, amíg meg nem érkeztünk a testőrei közé.
-Jansen!- szólalt meg. A reggelről ismert öltönyös férfi lépett oda hozzánk. - Mostantól az életemre kell vigyáznod- mutatott rám. - Nem érdekel, hogy mit kellett eddig csinálnod meg mit bíztam rád, a nap 24 órájában vele vagy és ügyelsz arra, hogy sértetlen legyen. Megértetted?
-Természetesen, uram!- hajtotta meg a fejét. - Kisasszony- kaptam én is egy bólintást.
-Most menj!- nézett rám. - Dolgom van. Este mennünk kell egy klubmegnyitóra, tudod, hogy mi a dolgod.
-Igen- biccentettem.
-Jól van- húzott közelebb. - Szép napot!- csókolt meg ismételten kissé erőszakosan.
Amit elengedett, visszavonultam a könyvtárba olvasni. Ahogy azt megígérte, Jansen a nyomomban volt, követett. Megállt az ajtó mellett és nem mozdult. Kb. két percig bírtam elviselni, utána mondtam neki, hogy üljön le, mert engem zavar a túlságosan komoly magatartása. Nem számítottam arra, hogy majd engedelmeskedik, de helyet foglalt abban a fotelban, amiben percekkel korábban még Marko ült.
-Jól van?- kérdezte halkan.
-Igen, miért?- emeltem fel a fejem.
-A szeme nagyon szomorúan fest. A pillantása szenvedésről árulkodik. Amikor megy és rosszul mozdul, egy alig látható fintorba szalad a szája- magyarázta.
-Honnan tud ennyit rólam?- döbbentem meg és letettem a könyvet.
-Ha egyszer egy olyan helyre kerülünk, ahol nem kell félnem attól, hogy baja eshet, elmondom- suttogta. - Csak annyit kérek, hogy bízzon bennem- kérte.
Fogalmam sincs, hogy miért, de igenlően bólintottam. A tartása azt mutatta, hogy megóv majd engem és a tekintete is megígérte, hogy akár a testi épségét kockáztatva is vigyázni fog rám. Bíztam benne, még akkor is, ha az agyam azt mondta, nem kellene.

***

(Kaisa szemszöge)
Fáradtan és szomorúan ültem az ágyamon este kezemben egy fényképpel. Anya nagyon hiányzott. Nem volt olyan nap, hogy ne kezdtem volna el sírni. Persze, mindezt csendben és úgy, hogy senki ne tudjon róla. Mert láttam apán, a nagyiékon és a keresztszüleimen is, hogy rettentően aggódnak miattam is. Be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok megbirkózni ezzel is.
Minden energiámat a felkészülésemre szántam. Azt akartam, hogy bárhol legyen, bármit tegyenek vele, a szíve örülhessen nekem. Érte csináltam mindent, azért, hogy büszke legyen rám. Sokszor a határaimat feszegettem, de nem érdekelt. Anyáért mindenre képes vagyok, mert ő is megtett értem mindent. Ennyi jár neki is.
-Bejöhetek?- nyílt ki az ajtóm és apa nézett be rajta.
-Persze- igyekeztem valamiféle mosolyt csalni az arcomra.
-Ugyanolyan rosszul próbálsz boldognak látszani, ahogy én- ült le mellém. - Olyan boldogok voltunk itt- mutatott a képre. Akkor készült, amikor hazajöhettek velem a kórházból. Anyu kezében voltam, őt apu ölelte és még én is mosolyogtam babaként. - El sem hittük, hogy mekkora csoda történt velünk.
-Nem hiszem, hogy csoda vagyok- ráztam a fejem tiltakozva.
-Dehogynem!- fordított maga felé. - Sem anyuék, sem Mila szülei nem támogatták azt, hogy megszüless. Az én drága nagyim volt, akinek végül sikerült rábeszélnie anyád szüleit, hogy mégiscsak a kötelességük vigyázni a lányukra és hagyni, hogy ott lakjon veled. Aztán eljött a pillanat, amikor te megszülettél- simogatta meg az arcom. - Az első pillanatban az ujjad köré csavartál mindenkit. Miután láttak és a kezükben tartottak, elfelejtettek minden rossz dolgot. Újra összehoztad a családot, ami nekünk nagyon fontos volt. Csak ez segített, hogy kibírjuk egymás nélkül, amikor máshol versenyeztem.
-Apa, nem akarunk elküldeni mindenkit?- kérdeztem tétován. - Utálom, hogy mindenki azt várja, hogy mikor fogok összeomlani.
-Én is félek ettől- húzta el a száját.
-Nagyon hiányzik- bólintottam és hagytam, hogy a könnyeim végigcsorogjanak az arcomon. - De nem fogok összetörni, mert amikor anya megint itt lesz velünk, akkor én leszek az egyik, akinek majd segítenie kell neki, hogy újra a régi legyen. És ezt tudom, ezért nem fogok kiborulni. Mert anya vissza fog jönni hozzánk... ugye?
-Addig nem nyugszom, amíg nem- kaptam a választ. - Megbeszélem a többiekkel, hogy ketten akarunk lenni, jó? De azt nem tiltom meg, hogy néha eljöjjenek- tette azért hozzá. - Egy héten egyszer, nem többet.
-Oké- bólintottam. Kaptam egy biztató ölelést és egy puszit, majd újra egyedül maradtam. Az ölembe húztam a naplót, mert az egy olyan dolog volt, ami egy kicsit visszaadta az anyukámat.

„1997. június 4., szerda este
Már semmit nem tudok titkolni a suliban. A 4. hónapban jártam, tökéletesen kerekedett a pocakom, amiben egy egészséges baba fejlődött. Azt hiszem, hogy már sikerült teljesen elfogadnom, hogy családunk lesz, anya leszek. Kimi nem volt itthon, Angliában versenyzett a múlt héten és ezen a héten is. Hiányzott, hogy velem legyen, de tudtam, hogy az álmait valósítja meg. Persze, a hátam mögött mindenki rólam beszélt, ami azért zavaró volt. Igyekeztem nem foglalkozni vele, de amikor nyíltan belém kötöttek, nem tudtam elmenni mellettük.
-Szia, Mila!- szólalt meg mögöttem egy férfihang.
-Rami!- perdültem meg a tengelyem körül.
-Csinos vagy- mosolygott rám, majd felém nyújtotta a karját. Belé karoltam és kimentünk az udvarra.
-Köszönöm!- sóhajtottam fel, mikor elég messze kerültünk a kíváncsi fülektől. - Csak olyan nehéz.
-Tudom és sajnálom- ölelt meg. - De a nagyi úgy véd titeket, mint valami anyatigris. Tegnap is anyuval vitáztak.
-Nem akarom, hogy bajotok legyen miattam- simogattam meg a hasam. Én már éreztem a mocorgását, mások még nem.
-Nem lesz- legyintett. - Majd ha novemberben kibújik ez a kis törpe, akkor mindenki megnyugszik.
-Legyen igazad- néztem rá és reméltem, hogy tényleg így lesz minden.
Az egész napot mellettem töltötte ő is és a húgom is. Délután elmentünk sütit enni és igyekeztek elterelni a figyelmem arról, hogy a szerelmem nincs velem. Örültem, hogy legalább ennyi ideig láthatom a testvéremet, mert a szüleim még mindig nem akartak otthon beengedni. És bennem az tartotta a lelket, hogy azért vannak, akik teljes vállszélességgel mellettünk állnak. Rami egészen estig velem volt, hazakísért a nagymamájához is. Gondolkoztam, hogy elmondom neki a legnagyobb hírt, ami már napok óta bennem van, de Kimivel akartam megosztani, amit az orvos mondott akkor, amikor voltam nála hétfőn. Magamban tartottam, inkább azt állítottam, kicsit szégyenlős a babám, még nem mutatta meg magát.
A valóság azonban teljesen más: eddig nem mertem leírni, a kis pöttöm a pocakomban egy KISLÁNY!”

Egy boríték is be volt ragasztva a bejegyzés mellé. Óvatosan kinyitottam, majd kiemeltem az ott elrejtett képet. Az ablak felé fordítottam és láthattam, hogy nem mást tartottam a kezemben, mint az ultrahangos képemet. Tökéletesen látszottam rajta. Még soha nem volt a kezemben ilyen, ezért perceken keresztül nézegettem, majd visszabújtattam a rejtekhelyére.
-Duzzogva pakol mindenki- jött vissza apa és újra leült mellém.
-Hogy mondta el anya, hogy lány leszek?- kérdeztem tőle.
-Hétfő volt, én akkor értem haza néhány hosszú angol versenyről- emlékezett vissza. A tekintetét a falra szegezte és csak beszélt. - Mivel nagyon hiányzott, elé mentem a sulihoz. Nekem abba kellett hagynom a futamok miatt, de azt nem akartuk, hogy ő is így tegyen. Megbeszéltük a tanárokkal, hogy érthető okok miatt ő az utolsó két évet magántanulóként fogja elvégezni, hogy végig veled lehessen. Szóval ott vártam a kapuban. Ramival együtt jöttek ki és amikor meglátott, szinte rohant felém. Le is szidtam, hogy ne futkosson, mikor te már a pocakjában vagy. De ő abszolút nem foglalkozott velem vagy azzal, hogy próbáltam kicsit megdorgálni. Átölelt és a fülembe súgta, hogy felköthetem a nadrágom, mert egy kis hercegnőt sikerült összehoznunk.
-És mit gondoltál?- csúsztam közelebb hozzá.
-Hogy bele fogok őrülni, ha a kislányom közelébe akár egy férfi is kerül- húzott az ölébe és ringatott. - Hallottam előtte már párszor, hogy az apák és lányaik között mennyire szoros a kapcsolat. Aztán megszülettél és a kezembe tettek. Rettegtem, hogy valamit rosszul fogok csinálni és te azonnal elkezdesz majd sírni. De csak rám pillantottál, én pedig elvesztem. Igaz a mondás, miszerint az apák szerelmesek lesznek a lányaikba. Ebbe én is beleestem.
-Én is imádlak!- öleltem át a nyakát és belebújtam az ölelésébe.
-Anya is nagyon szeret téged- súgta a fülembe.
-Tudom- vallottam be. - És téged is... -
Tudom- mosolyodott el, majd hagyta, hogy kimásszak az öléből. - Habár titkoltuk, és még egy darabig nem akartuk a tudtodra hozni, én mégis megteszem- szegezte a tekintetét a padlóra. Fogalmam sem volt, hogy miről is beszél. - Anyád és én Kínában újrakezdtük.
-Tessék?- kérdeztem vissza döbbentem. - Ezt akkor most értsem úgy, hogy a szüleim összejöttek?
-Valami olyasmi- bólintott. - Sajnálom, hogy nem szóltunk korábban, de nem akartuk, hogy neked fájjon, ha mégsem úgy sikerül, ahogy mi gondoltuk.
-Máskor megsértődnék- löktem meg a kezét kicsit. - De most nem. Majd ha anya itthon van és rendbe is jött, megteszem. Addig azonban inkább csak örülök nektek, jó?
-Köszönöm, édesem!- nyomott egy puszit a homlokomra.
Mikor magamra maradtam, felnevettem. Hogy is nem vettem észre? Együtt aludtak, mindent együtt csináltak, anya sokkal jobban odafigyelt arra, hogy csinos legyen, lépten-nyomon úgy tűnt, mintha megzavarnék valamit. Annyira egyértelmű volt, én meg elmentem mellettük. Tipikus én: azt nem veszem észre, ami az orrom előtt van. De talán bizakodhatok abban, hogy a jövőnk még boldog is lehet. Hárman, együtt.

2012. augusztus 25., szombat

Somewhere I belong


 LET ME GO


Idegesen járkáltam fel-alá a nekem kinevezett szobában. Egyszerre nyomasztott Sebastian betegsége és a tudat, hogy még mindig nincs semmi megbeszélve Kimivel. Valamint nem említettem, hogy ki kellene találnom, mit mondjak a bátyámnak. Ő volt, aki mindig mellettem állt és nem lett volna szép, ha pont előle hallgatom el, hogy van egy kapcsolatom – már ha ezt kapcsolatnak lehet nevezni.
Alig egy órája telefonált Seb, hogy haza fog jönni, azóta nem voltam kinn. Mindent magam akartam átgondolni, hogy úgy állhassak elé, hogy nincs mit titkolnom. Akkor is, ha nem tetszik neki valami és emiatt vitázunk. Mert szinte biztos voltam abban, hogy a köztem és Kimi között történtek nem fognak neki tetszeni és ebből még egy nagy vita lehet.
Mikor meghallottam, ahogy a kocsi motorja leáll a bejárón, a gyomrom még jobban összeszorult. Ki akartam menni, de mozdulni sem tudtam az ágy széléről. Nem akartam szembenézni a kegyetlen valósággal, vissza akartam kapni azt a nyugodt életet, ami otthon volt. Haza akartam menni a családi házba, ugyanabban a tudatlanságban élni, ahogyan Sebastian betegsége előtt is tettem.
Sokáig ültem egyedül a szobában és merengtem. Nem akartam hallani, hogy mit beszélnek a többiek odakinn. A szívem hevesen verdesett, és ez csak fokozódott a halk kopogás és az ajtó nyílása után. Behunytam a szemeimet, nem mintha előtte bármit is láthattam volna. Remegett a kezem, ezért igyekeztem elrejteni, de a bátyám szemfülesebb volt.
-Félsz vagy izgulsz?- kérdezte, míg a tenyerei közé rejtette a bal kezem.
-Rettegek- súgtam neki és az eddig visszatartott könnyeim utat törtek maguknak. Nagyon lassan peregtek le az arcomon a sós cseppek.
-Szeretlek!- emelkedett fel és megsimogatta az arcomat.
-Én is szeretlek!- öleltem át a nyakát és hozzábújtam.
-Az Európa GP után van idő arra, hogy megműtsenek- súgta a fülembe. - Angliában, teljes titokban. Ugye, velem leszel végig?
-Akkor... akkor minden rendbe fog jönni?- fektettem mindkét tenyerem az arcára.
-Csak akkor, ha tényleg velem leszel mindig- mosolyodott el. - Kellesz ahhoz, hogy boldog lehessek.
-Együtt, örökké!- válaszoltam és egy kicsit a lelkem is könnyebb lett. - De van valami, amit el kell mondanom.
-Mi az, kicsi?- cirógatta meg az arcom. - Látom, hogy rágódsz valamin. És nem tetszik, hogy olyan bánatos az arcod.
-Van valami, amit nem mondtam el- hajtottam le a fejem. A bűntudat szinte fojtogatott.
-Itt vagyok melletted- szorongatta a kezem. - Tudod, hogy mindig így lesz.
-Míg nem voltatok itthon...- kezdtem és éreztem, hogy teljesen össze fogok törni, ha elutasít. - Én erre képtelen vagyok- fordultam el tőle zokogva. Egyszerűen nem ment. Végigdőltem az ágyon és nem hagytam neki, hogy hozzám érjen.
-Jól vagytok?- kopogott be Hanna. - Bemegyünk, oké?
Mivel nem kaptak választ, beléptek hozzánk. Nem figyeltem rájuk, úgy éreztem, hogy elrontottam, amit az életemben elronthattam. De a legnagyobb hibám, hogy képtelen vagyok mindezt megmondani a legfontosabb embernek az életemben.
-Nikki!- éreztem meg egy óvatos cirógatást az arcomon. - Gyere ide!
-Mondd el neki!- suttogtam, mialatt odamásztam hozzá. - Én nem tudom...
-Nyugodj meg, mert mindenki rettenetesen aggódik miattad!- ölelt magához szorosan.
-Mi a fene ez?- kérdezte a bátyám.
-Ezt akartuk elmondani neked- válaszolt Kimi határozottan. - Míg nyaraltatok, közelebb kerültünk egymáshoz. Szeretném megpróbálni a húgoddal. Úgy érzem, hogy rá van szükségem.
-Ezt most értsem úgy, hogy együtt akarsz vele lenni? És mégis hogy gondoltátok? Azt sem tudod, hogy mit jelent az állapota- vádaskodott Seb.
-Valóban nem- ismerte el a finn. - De ha ad nekem egy esélyt, mindent megtudhatok róla. Azonban ehhez kellesz te is. Mert ha te nem állsz mellette, akkor nem engem fog választani.
-Még jó!- csattant fel Sebastian. - Nem te vagy vele 25 éve.
-De szeretnék én lenni az, akire a jövőben támaszkodhat- állította még mindig határozottan Kimster.
-Csak a testemen keresztül!-sziszegte a bátyám. - Nem lesz veled soha!
-Neee!- nyögtem fel és görcsösen kapaszkodni kezdtem Kimibe.
-Seb, gondold át nyugodtan!- hallottam meg Hanna-t is. - Helyezd magad elé Nikkit, kérlek!
-Megtettem, ezért mondom, hogy ha rajtam múlik, akkor nem. Räikkönen, kifelé!
-Maradj velem!- kértem a férfit. - Ne hagyj magamra, könyörgöm!
-Vissza fogok jönni, megígérem!- érintette meg a kezeim és nagy nehezen elérte, hogy elengedjem. - Harcolni fogok értünk! És neked is ezt kell tenned.
Nem tudtam neki válaszolni, úgy éreztem, hogy összeomlott minden. Éreztem az arcomon a simogatását, majd azt is, ahogyan egy utolsó csókot nyom a számra. Amint elengedett, ott maradtam összetörve a szoba padlóján, kiszolgáltatva és megfosztva a szerelem lehetőségétől.

2012. augusztus 22., szerda

Love from the past

Sziasztok! Itt is van az új rész. :) Ez a múltkorihoz képest végképp 18+, szóval senki ne lepődjön meg. És kérlek titeket, hogy ne utáljatok nagyon, jó? :$


21. rész

(Kimi szemszöge)

A délelőttünk azzal indult, hogy pakolni kezdtünk a bőröndjeinkbe, mivel már szerdán jelenésem van Monacóban és a lányok is jönnek velem. Örültem neki, olyan megnyugtató volt a közelükben lenni, de főleg a Miláéban. Most is mellettem ácsorgott és nézte, hogy a szekrényben heverő ruhái közül mit is kellene hoznia magával.
-Kész vagyok!- robbant be az ajtón Kaisa.
-Hány bőrönd és hány táska?- néztem rá összeszűkített szemekkel.
-Egy bőrönd és egy hátizsák- húzta ki magát.
-Helyes-mosolyogtam rá.
-Nem megyünk ki tollasozni?- pislogott rám nagy szemekkel.
-Menjetek csak, majd én befejezem- pislogott ránk Mila.
-Nem jössz ki te is?- simogattam meg az arcát.
-Csak ezt befejezem- tett el néhány felsőt.
-Lecserélem a pólóm, jó?- néztem újra Kaisára.
-Oké, addig előveszem az ütőket, a labdát, meg veszek cipőt- rohant kifelé.
-Mi a baj?- húztam magamhoz Mimit, amint ketten maradtunk.
-Csak álmos vagyok és nyűgös- bújt az ölelésembe. - Rosszul aludtam.
-Édesem!- simogattam a hátát, ő pedig még közelebb préselte magát hozzám. - Akkor pihenj le, amíg kinn vagyunk!
-Nem- tiltakozott. A kezei a derekamon kulcsolódtak össze. - Kimegyek utánatok és ha tényleg annyira fáradt vagyok, akkor majd elalszok a hintaágyon. Addig is veletek leszek.
-Ha biztos vagy ebben...- néztem rá, de teljesen komolyan gondolta. Felém nyújtott egy pólót, így gyorsan felsőt cseréltem. Elindultam kifelé, de a hangja hallatán megtorpantam.
-Kimi!- felé fordultam kérdő tekintettel. - Szeretlek!- nézett a szemembe meglepetten.
-Én is szeretlek!- mosolyodtam el. Visszaléptem hozzá és megcsókoltam. - És szeretni foglak örökké!
Az udvarra leérve az a kép fogadott, amire számítottam. Kaisa az egyik ütővel játszadozott. Elvettem tőle a másikat, majd nekikezdhettünk a játéknak. Persze, mindketten előre tudtuk, hogy ha pontokra játszanánk, akkor én nyernék, de nem ez volt a lényeg. Igyekezett ellesni a trükköket, amiket használtam. Volt, hogy nem találta meg azt a pontot, ahogyan ütnie kellett volna, olyankor segítettem neki. Hiszen miért ne győzhetné le ő is Sebastiant?
Vártam, türelmesen, hogy Mila is megjelenik majd mellettünk. Óra nem volt nálam, de nagyjából sejtettem, hogy nem két perce vagyunk kinn. Szóltam a lányunknak, hogy menjünk, keressük meg a szépségemet. Persze, mondtam neki, hogy maradjon csendben, mert lehet, hogy az édesanyja elaludt. Felmentünk a hálóba, de nem volt sehol és a bőröndje is eltűnt. Végigrohantunk a házon, hogy előkerüljön, de nem volt sehol. Éreztem, már az első pillanatban, hogy elment, nincs velünk, de nem voltam hajlandó feladni.
-Apa!- szólított meg Kaisa, mikor újra felmentem. Rápillantottam, és nagyon aggódott. Felém nyújtotta a kezét és a tenyerén ott feküdt a lánca a neveink kezdőbetűjével. - Ez mit jelent?
-Elment- zuhantam le az ágyra.
-De hová? És miért?- faggatott kétségbe esve.
-Hozzá- szorítottam ökölbe a kezem. - Valószínűleg megfenyegette.
-Ne- ült le mellém. Az arcán hatalmas könnycseppek gurultak végig.
-Gyere ide!- öleltem át. - Nem lesz semmi baj. Ő is tudja, hogy nem hagyom annyiban, ha elment.
-Félek, apa! Félek, hogy baja lesz!
Nem válaszoltam neki, mert nem mondhattam meg, hogy én rettegtem tőle. Rettegtem, hogy soha többé nem látom az egyetlen nőt, akibe szerelmes vagyok.

*****

(Mila szemszöge)

Vannak döntések, amelyeket meghozni nehéz, nagyon nehéz. Én mégis elhatároztam, hogy rálépek erre az útra, járjon akármennyi fájdalommal, szenvedéssel. Még azt is vállalom, hogy a szívem fog megszakadni, de a tudat, hogy nem eshet bajuk, engem megnyugtat.
A bőröndök pakolását fejeztem be, hogy minden készen legyen Monacóra. Kaisa és Kimi kinn voltak az udvaron, a kellemes meleget kihasználva tollasoztak. Néztem őket az ablakból... a nevetésüket, ahogy együtt szórakoznak, ahogy mindketten boldogok és övék a tudatlanság. Néhány könnycsepp végigfutott az arcomon őket nézve. Szerelmes vagyok a férfiba, aki odalenn van, és mindent megtennék a lányunkért.
Kicsatoltam a nyakamban lógó láncot és odahelyeztem a bezárt bőrönd tetejére. Felvettem a saját kis bőröndömet és csendesen lementem a lépcsőkön. A kinn lévők semmit sem sejtettek. Letöröltem a könnyeket az arcomról, majd elhagytam a házat. A kulcsomat beledobtam a levélládába, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elsiettem a ház közeléből. A 3 utcával arrébb lévő taxival kivitettem magam a reptérre, majd elküldtem egy sms-t.
Szinte azonnal jött a válasz és az utasításnak megfelelően megvettem a jegyemet. Felszállás előtt az egyik kukába dobtam a teljesen összetört és megtaposott telefonomat. A repülőutat igyekeztem nem végigbőgni, mert tudtam, hogy képes bántani, ha meglát vörös, karikás szemekkel. Leszállás előtt a kis mosdóba mentem, hogy sminkkel tüntessem el a veszteséget az arcomról. A váróban egy férfi állt a nevemmel ellátott táblával. Mentem utána sehová sem nézve. Fekete, sötétített üvegű autóban utaztam egészen egy elegáns, kastélyszerű házig. Amikor megérkeztünk, egyenesen a szalonba vezettek.
-Megérkezett a ház királynője!- hallottam meg a hangot, amitől kirázott a hideg. - Isten hozott Amszterdamban, Mila!
-Marko- szűrtem ki a fogaim között a nevét nem mozdulva a helyemről.
-Tudtam, hogy okosan fogsz dönteni- lépdelt felém. - Még mindig ismerlek, édesem!- rántott magához és erőszakosan megcsókolt. Nem tiltakoztam, mert akkor csak bajba sodortam volna a családomat.
-Nem mégy a közelükbe és elfelejted őket örökre- néztem rá, mikor elengedett.
-Ez volt az egyességünk, igen- futott végig a keze a testemen. - Te pedig a feleségem leszel, és a gyerekeim anyja.
Nem válaszoltam, mert nem akartam erre gondolni. Abban reménykedtem, hogy mire elérünk ezekhez a pontokhoz, tudok majd tenni valamit, hogy kibújhassak a felelősség alól. Addig pedig kénytelen leszek elviselni mindent, amit tenni akar velem, a testemmel. A lelkem pedig vérezni fog az otthon hagyottakért.
-Este lemegyünk a klubomba- szorította meg a csípőmet és a lépcső felé vezetett. - Elegánsan és extrán szexin kell kinézned. Azt akarom, hogy mindenki téged akarjon megkapni, értetted?
-Igen- bólintottam.
-Helyes, cicám!- markolta meg a fenekem. Zavart, hogy körülöttünk mindenhol az emberei vannak. - Addig viszont van még időnk- pillantott az órára. - Elkezdhetjük bepótolni a külön töltött időnket.
-Micsoda?- torpantam volna meg, de tovább lökött, egyenesen be egy szobába.
-Szedsz tablettát?- rántott magához, amikor bezárta az ajtót.
-Igen- remegtem meg.
-Helyes- bólintott. - Egy ideig még nincs szükségem nyivákoló fattyakra- lökött le az ágyra. - Élvezni akarom az életem és téged.
-Mit akarsz tőlem?- próbáltam volna messzebb kúszni tőle, de azonnal visszarántott.
-Befejezni, amit régen elkezdtünk- tolta le a nadrágját, majd felrántott álló helyzetbe. - Térdelj le!- parancsolt rám. Mivel nem tettem semmit, felpofozott. - Azt mondtam, hogy térdre!
Kénytelen voltam leereszkedni elé. Életemben nem éreztem még magam annyira megalázva, mint ebben a pillanatban. Kilépett a nadrágjából, levette a felsőtestét takaró zakót és inget is. Ott állt előttem teljesen meztelenül. Belemarkolt a hajamba és felrántotta a fejem, hogy ne a földet bámuljam. Utána pedig nem kérdezett, csak a számba nyomta a nemi szervét. Hányinger fogott el a kiszolgáltatottságtól, de nem tudtam mit tenni. Erőszakosan lökte magát újra előre, reménykedve abban, hogy kielégítem. Csak hagytam, hogy tegye, amit akar, mialatt a könnyeim szakadatlanul peregtek az arcomon.
Reméltem, hogy elenged majd, de úgy tűnt, hogy élvezte, kínozhat engem. Néhány perccel később nyögve élvezett el. Próbáltam a testnedveit kiköpni, de erősen tartotta a fejem. Amint elengedett, rohantam a fürdőbe és öklendezve hajoltam a mosdó fölé. Kimostam a számat vagy ezerszer, de úgy éreztem, hogy mocskosabb vagyok, mint valaha is voltam. Lekuporodtam a sarokba tovább zokogva, tudván, hogy ez csak a kezdet volt.

2012. augusztus 19., vasárnap

Somewhere I belong



SISTERS WITH SECRETS

A kellemesen langyos esti szélben ültem kinn, a hátsó teraszon lévő hintaágyban. Reggel utazott el a bátyám és Kimi is a következő futamra Monacóba, ami a maga csillogásával tovább is tart, mint egy rendes hétvége. A kérésemre még Hanna is velük ment, így láttuk jónak, hiszen Seb nem maradhatott egyedül, ha nem akartuk, hogy gyorsan visszazuhanjon abba a negatív hangulatba, amit a betegsége okozott.
Mivel nem voltam hajlandó hazamenni, Melanie volt, aki elutazott hozzám. Mindenki jönni akart, de kikötöttem, hogy ne tegyék meg. Munka van, egy élet, amit nem szakíthatnak darabokra csak azért, mert szeszélyeim vannak. Nővérem azonban bármikor megtehette, hogy otthonról dolgozik, ezért esett rá a választás családon belül. Habár bármikor jöttek volna maguktól is mindannyian, ebben biztos lehettem.
-Forró csoki?- szimatoltam bele a levegőbe.
-Esti csajos beszélgetéshez tökéletes- helyezte a kezembe a bögrét.
-És miről is beszélünk?- kérdeztem arra fordulva, ahonnan a hangja érkezett.
-Korábban eszedbe sem jutott, hogy bárhová kitett a lábad otthonról- jegyezte meg. A hangjának a csengése alapján rajtam somolygott. - Aztán hirtelen eljössz Sebastiannal, nem is nagyon tudtunk veled beszélni. Ha mégis, a hangodban volt valami, ami furcsa.
-Furcsa?- kérdeztem és reméltem, hogy nem hallja ki a hangomból a remegést.
-Van itt valami, amit nagyon titkolsz- mondta a nővérem. - Miért pont nekem nem mondod el? Ugyan, Nikki!- fogta meg a kezem. - Kérlek!- fogta még inkább könyörgőre.
-Mindjárt kipukkansz a kíváncsiságtól- böktem meg nevetve.
-Élek-halok valami nagyon csajos pletykáért- kuncogott vidáman.
-Hanna kezdte az egészet- tiltakoztam, majd újra a csokimra fordítottam a figyelmem, hátha nem kell beszámolnom.
-Igen, és?- türelmetlenkedett.
-Bemutatta nekem Kimit- vallottam be. - Ő volt az első, akinek tényleg be is mutatott Sebastian. Azt hiszem, hogy kialakult közöttünk valami vonzalom- csuklott el a hangom és éreztem, hogy az arcom vörösen lángolt.
-Egy kis vonzalom?- nevetett fel Mel hangosan és nagyon is vidáman. - Ahogy az arcodat elnézem, ez a részedről nem csak kis vonzalom.
-Melanie!- csattantam fel, hogy utána én is nevessek. - El sem tudod képzelni, mennyire vonzó.
-És Seb? Mit mondott?- kíváncsiskodott tovább.
-Nem... nem tudja- mondtam ki nagy nehezen.
-De miért?- ámult el teljesen. - Tudnia kellene róla, mert ha később tudja meg, ki fog borulni.
-Tudom- sóhajtottam és nem tudtam, hogy is lenne jó kihúzni a bajból a bátyámat. Nem mondhatjuk el még több embernek a bajt, mert akkor végképp összezuhan. Főleg, ha azt veszem, hogy anya és Mel is annyira szeretnek aggodalmaskodni, hogy ez a betegség biztos, teljesen negatív hangulatot hozna náluk. - Még csak ez a vonzás van. Nem beszéltük meg, hogy mi lesz velünk. Semmi kapcsolat nincs közöttünk.
-Kár- szólt csalódottan. - Már kezdtem remélni, hogy lesz végre valami jó nálad is, a te életedben.
-Hidd el, van, ami jó- mosolyogtam és újra ittam a csokimból.
***
Hétfőn a lábamat lógattam a repülőtéren. Melanie nem akart magamra hagyni egy másodpercig sem, de volt kerek 3 perc az ő gépének felszállása és a bátyámék gépének leszállása között. Nagy nehezen sikerült rábeszélnem, hogy hagyjon egyedül annyi időre, míg a többiek hozzám érnek. Persze, előtte legalább milliószor megígértette nekem, hogy nem mozdulok a helyemről, amíg nem érnek mellém a többiek.
A kezemben egy, a vakok számára készített könyvet hoztam magammal, hogy szórakozhassak is egy kicsit. Szerettem a romantikus regényeket, sokat olvastam belőlük, habár sajnos nem volt elég sok belőlük. Egy ideje már két nyelven vásárolták nekem ugyanazokat a könyveket, hogy valami szórakozásom is lehessen. Most is egy angol kötettel a kezemben vártam, hogy mellettem legyenek, akik már annyira hiányoztak.
-Érdekesebb egy kötet, mint a hazaérkező utazók?- suttogott a fülembe egy halk és mély hang.
-Nálad biztos nem érdekesebb- csuktam be gondolkodás nélkül a könyvet.
-Ennek nagyon is örülök, szépségem!- simogatta meg az arcom és a vállam.
-Óvatosan! Seb bármikor itt lehet- próbáltam kicsit arrébb tolni, de nem mozdult.
-Nem jön- csilingelt Hanna kissé bánatos hangja. - Most ment Angliába, hogy megtudja az eredményeket és azt, hogy milyen beavatkozás szükséges.
-Miért nem szóltatok?- nyújtottam a kezem a bal oldalon ülő férfi felé. Kérdés nélkül fogta meg a kezem. - Tudni akartam, mellette akartam lenni végig.
-Mi is- lehelte barátnőm. - De menjünk haza! Szüksége lesz a nyugodt, békés, megszokott környezetére, ha hazaér.

2012. augusztus 16., csütörtök

Kérdezz-felelek

Sziasztok! Úgy tűnik, megint a díjak világát éljük... 4 írótól/írói csoporttól megkaptam én is a díjat. Első és legfontosabb, hogy KÖSZÖNÖM! Nem tudom, ki mire emlékszik, de régebben tettem egy olyan kijelentést, hogy nem teszek ki díjakat és nem adom tovább senkinek, mert előbb-utóbb úgyis mindenkihez elér ez az őrület, valamint nem ezek a "díjak" mutatják meg, hogy ki mennyire értékes alkotó. Azonban nem akarok bunkó sem lenni, valamint nem akarom földbe tiporni a saját kis gondolataimmal azokat, akiknek eszébe jutottam, ezért a kérdésekre (amikre válaszolni kell elviekben) megadom a magam válaszait, talán így kicsit többet tudtok meg rólam.

Milyen könyvet olvastál utoljára?
Pont percekkel ezelőtt fejeztem be Benina: Bíborhajú sorozatának első kötetét, ami A Boszorka fénye címet viseli. :)
Ki a kedvenc színeszed/színésznőd?
Színész: Robert Downing Jr., színésznő nincs kifejezett kedvenc.
Ki a kedvenc énekesed/énekesnőd?
Nehéz kérdés... jobban szeretem a bandákat és mindig gyorsan változik... de ha a jelenlegi állapotot nézem, akkor Noel Gallagher.
Melyik a kedvenc együttesed?
Abszolút és visszavonhatatlanul a Linkin Park.
Szereted a focit, ha igen melyik a kedvenc focicsapatod?
Nem feltétlen mondom magam focirajongónak, de a jó meccseket én is szeretem. És a csapat... szerintem maradok a Bayern Münchennél.
Szereted a Forma 1-et, ha igen ki a kedvenc pilótád?
Mániásan Forma-1 függő vagyok és örökké Kimi Räikkönen, történhet bármi. ;)
Mivel szeretnél foglalkozni felnőtt korodban?
Középiskolai tanárnak készülök az egyetemen, talán ezt is szeretném csinálni... még én sem vagyok teljesen biztos.
Mi jut eszedbe Angliáról?
2010 októbere, amikor kinn voltam, London, a Királynő, valamint Harry herceg. :))
Ki a kedvenc szereplőd a történetedből?
Melyikből? Jelenleg nagyon szeretem Kaisa gyermeki őszinteségét és a szülei iránti hatalmas szeretetét.
Hol élnél legszívesebben?
Azt hiszem, hogy egy csendes, eldugott házban, ahol teljes a nyugalom és a béke valahol Finnország déli részén.
Voltál már szerelmes?
Úgy őszintén, igazán még nem.


1. Ki a kervenc szereplőd a saját történetedből?
Fentebb említve marad Kaisa.
2. Ki a kedvenced az én történetemből? ( ha olvastad)
Bocsánat, Sophie, sajnos még nem olvastam a történeted. :$
3. Mi ihlette a történeted?
A Love from the past egy olyan dolog volt, amit már régen terveztem, mert szerettem volna kicsit foglalkozni a fiatal Kimivel. A Somewhere I belong pedig egy álom és az ugyanezt a címet viselő Linkin Park szám együtteséből indult.
4. Melyik a kedvenc Forma 1-es pályád, és miért?
Imádom Spa-t, egyrészt azért, mert Kimi remekül megy ott, másrészt, mert mindig izgalmas a verseny.
5. Kit tartasz példaképednek, és miért?
Nincs kifejezett példaképem, de nagyra tartok mindenkit, aki valóra tudja váltani az álmait.
6. Milyen zenét hallgatsz?
Bármit, amit meghallok és tetszik. :)
7. Van e testvéred?
Van egy húgom. :)
8. Melyik külföldi sztárral találkoznál szívesen?
Kit is lehet sztárnak nevezni? :P Szerintem a teljes Linkin Parkot és Kimi Räikkönent sorolnám ide, de nem mint sztárokat!
9. Mióta írod a történeted?
A Love from the past-ot valamikor év elején kezdtem, miután kiderült Kimi visszatérése, a Somewhere I belong-ot június közepén.
10. Volt már olyan, hogy egy dal ihletett egy novellát, vagy egy új részt?
Általában megtörténik velem. :)
11. Mit változtatnál a Forma 1-ben, ha megtehetnéd? 
Még egyenlőbbé tenném a versenyt, visszavonatnám a csapatutasítást és megoldanám, hogy ne akarják folyton egymást ölni a csapatok apró változtatások miatt.


1.Mikor és miért kezdtél blogolni?
2010. március 15-én nyílt ez a blog, a másik még 2009 őszén. A régi azért, mert más volt a téma, az új, mert saját helyen, együtt szerettem volna látni a történeteimet.
2.Hány történetet szoktál egyszerre írni és publikálni?
Egyszerre legalább 5-6 történetem van folyamatban, ebből 1, jó esetben 2 megéri, hogy elérjen titeket is. :)
3.Szeretnél valaha híres írónő lenni,vagy ez csak hobbi?
Ez maradjon az én kis titkom. ;)
4.Tudják a szüleid,barátaid,hogy írsz?
Meglepő, de a legtöbben igen és támogatnak.
5.Szoktál álmodozni?
Akkor is, amikor nem kellene. :D
6.Van mottód, ha van mi az?
Nincs.
7.Mi a véleményed Justin Bieberről?
Abszolút semmi. Komolyan, hidegen hagy.
8.Az írás önkifejezésnek, vagy csak szórakozásnak használod?
Inkább mentsvár, ahol a saját világomban lehetek és senki nem szólhat bele, hogy miképpen is történjenek a dolgok.
9.Könyveket vagy fanfictionokat részesíted előnyben ha olvasni van kedved?
Attól függ, mihez van kedvem, de mindig akad a közelemben egy jó könyv. :)
10.Ki a kedvenc íród és miért?
Nem tudok egyet kiemelni, de imádom a Brontë nővérek álmodozó romantikáját, Szurovecz Kitti egyszerre romantikus és valóságos történeteit, Spirit Bliss krimisorozatokat megszégyenítő, mégis szívet melengető regényeit és Benina elkápráztatóan, szavakkal csodálatosan megrajzolt világát.
11.Mi a legrosszabb tulajdonságod?
A türelmetlenségem vagy a hirtelen haragom? Döntsétek el ti! ;)


1. Mióta vagy F1 rajongó? 
A szüleim kicsi korom óta nézik, de úgy igazán 2001 körül kezdett érdekelni (vajon miért)? :D 
2. Mit jelent neked a Forma 1?
Száguldás, álom, tökéletesség, értelem és érzelem harca. 
3. Kedvenc film? 
Nem tudok egyet kiemelni, de a romantikus dolgok és krimik. 
4. A környezeted mit szólt hozzá, hogy írsz?
Senki nem szól semmit különösebben. Mondjuk, jó tudni, hogy a barátnőim szeretik olvasni, valamint a húgom az állandó kritikusom. :)
5. Élnél külföldön? Ha igen hol és miért?
Bármikor jöhetne London vagy Finnország, esetleg Svájc. Nem tudom, hogy miért, de ha lenne komoly okom, hogy elmenjek, megtenném.
6. Ki volt az abszolút kedvenced az Olimpián. (Ha nézted!)
Egyrészt Gyurta Dani, akit már régóta nagyon szeretek és rettentően büszke vagyok, hogy habár 3 év eltéréssel, de egy napon születtünk, másrészt a kézilabdás fiúk, akik megint bizonyították, hogy mennyire tudnak küzdeni. :) De én tényleg minden érmesünkre egyesével büszke vagyok és miattuk büszkén mondom, hogy magyar vagyok.
7. Sportolsz? Ha igen mit, és mióta.
Csak sportoltam: néptáncra és társas táncra jártam, röplabdáztam és kézilabdáztam is. Mostanság néha futok, de nem rendszeresen és csak hobbiszinten.
8. Melyik F1 pilóta a legszexibb szerinted?
Lehet ezt elfogultság nélkül mondani? Mert szerintem nem. De ha úgy vesszük, hogy kit néznék meg egy szál alsónadrágban, akkor Kimi, Sebastian, Jenson, Nico (Hülkenberg), Daniel (Ricciardo), Jean-Eric. 
9. Milyen az álomautód?
Egy fekete Ferrari 458 Italia GT. *-* 
10. Kedvenc idézeted.
Nincs kifejezett kedvencem. 
11. Ki az a személy akire felnézel, amolyan példakép? 
Nincs kifejezett példaképem, de nagyra tartok mindenkit, aki valóra tudja váltani az álmait.  

2012. augusztus 11., szombat

Love from the past

Sziasztok! Bocsánat, hogy nem jeleztem, nyaralni voltam a héten és bármennyire szerettem volna, nem volt internetkapcsolatunk. Most azonban egy extrán hosszú résszel jelentkezem, ami 18+-os részt is tartalmaz. :)) A lustábbak kedvéért a fejezet végén vannak új "gombok", amikkel azért jelezhetitek, ha tetszett (tegyük hozzá, a komment jobban kifejezi, mit is éreztek/gondoltok). Igyekszem a folytatásokkal, de közben még tanulok is, úgyhogy ahogy időm engedi. ;) Jó szórakozást!


20. rész
A tévé előtt ültünk mindannyian és alig vártuk, hogy vége legyen a futamnak. Bele sem mertem gondolni, hogy Kiminek milyen őrült gondolatai lehetnek Marko miatt. Mégis, a megszokott higgadtsága a versenyzéshez megvolt és biztonságosan versenyzett a dobogós helyen. A húgom még mindig velünk volt, nem mertem elengedni a történtek után. Faggatni akartam, de nem nagyon mondott nekem semmit. Csak abban lehettünk biztosak, hogy már többször kereste őt az a vadállat és nem retten vissza attól sem, hogy erőszakot használjon.
Egy kis mosolyt azért megengedtem magamnak a leintéskor. Sebastian és Kimi a dobogón, és még a harmadig is Romain, ami csapatszempontból tökéletes a Lotusnak. Mikor Kimster levette a sisakját, muszáj volt felnevetnem. Hetek óta kértem, hogy vágassa le a haját, de soha nem adta be a derekát. Úgy tűnik, végül mégiscsak én nyertem, hiszen a szőke tincsek hossza sokat csökkent. Legalább egy kicsi pozitívumot találtam a napunkban. És tudtam, hogy a következő az lesz, amikor az éjszaka kellős közepén megjelenik majd Ő, bebújik mellém az ágyba és megígéri, hogy minden rendben lesz velünk.
Próbáltam elterelni a gondolataimat a munkával és a testvérem ápolásával, de sokszor jutott eszembe, hogy miért most és miért így. Rengeteg gondolatom volt vele kapcsolatban és hiába nem tudtam az utolsó néhány évéről, abban biztos voltam, hogy nem felejtett el minket. Reméltem, hogy lesz valamiféle lehetőségünk arra, hogy ha mást nem is, de Kaisát megmenthessük és még csak a közelébe se kerülhessen az a senki.
Az, hogy álmos voltam, nem számított, mert nem tudtam elaludni. Idegesen járkáltam lenn, a nappaliban, míg a többiek már aludtak. Szükségem volt Kimi közelségére, az ölelésére, a nyugtató szavaira ahhoz, hogy pihenhessek. Tudtam, hogy már megszervezte szinte teljesen a biztonságunkat, de nekem nem számított senki és semmi más, csak ő. Közös teher volt ez, egy közös démon miatt.
Felpattantam, amikor a kis előszobát fény árasztotta el egy pillanatra. Egy autó reflektorai voltak azok. Nem törődve azzal, hogy eléggé lengén vagyok öltözve, sem azzal, hogy egy idegen is jöhetett, felpattantam a kanapéról és kifelé rohantam. Alig nyitottam ki az ajtót, éreztem, hogy az áprilisi éjszaka még mindig nagyon hideg, de nem érdekelt. Ekkor már láttam az ismerős fekete Audit, ezért is siettem annyira. Mikor lecsukta a csomagtartó tetejét, én már a kiskaput nyitottam ki, de a kezem remegett közben.
-Fordulj vissza!- hallottam meg a hangját. - Gyerünk, tűnés befelé!- szólított fel szikrázó tekintettel. Nem tudtam mit tenni, megfordultam és visszasomfordáltam a házba. Az előszobában toporogva vártam. - Hogy gondoltad, hogy szinte semmiben kirohansz az utcára az éjszaka...
-De jó, hogy hazaértél!- borultam a nyakába nem törődve azzal, hogy éppen engem akart leszidni.
-Mila!- súgta a nevem a fülembe és szorosan átölelt.
-Olyan szép verseny volt- mondtam neki. - És örültem neki, de bárcsak még jobban örülhettem volna.
-Igen, ebben egyetértünk- sóhajtott fel. - De mióta este jött az üzenet, ugye nem...?
-Semmi nem volt- ráztam meg a fejem.
-Szerencsére!- simogatta meg az arcom, majd megcsókolt. - Menjünk aludni, jó?
-Rendben- fordultam el tőle. Bezártam az ajtót, majd követtem a szobájába. Megvártam, hogy lezuhanyozzon, majd együtt bebújtunk az ágyba. - Aggódom miattuk.
-Én meg miattad- cirógatta meg az arcom. - Ha minket is akar, csak azért, hogy neked fájdalmat okozzon.
-Az a baj, hogy ebben igaza van- sóhajtottam szomorúan. - Igaza van, ha nektek bajotok esik, bármit megtennék neki.
-Nem hagynám- ölelt át. - Nem engedlek a közelébe, erre megesküszöm!
-Tudom, hogy nincs itt az ideje, de a baba-dolog...- vetettem fel a témát, ami szintén szöget ütött a fejemben.
-Nem szeretnéd?- lazult az ölelése.
-De, nagyon- bólogattam. - De csak akkor, ha már biztonságos. Nem akarom a terhességemet aggódással tölteni, és nem akarom, hogy emiatt a babánknak bármi baja legyen. Én csak...
-Azt hiszem, hogy ez elég racionálisnak hangzik- nyomott egy csókot a homlokomra. - Rendben, ez így lesz. De most aludjunk, holnap pedig mindent kitalálunk és megbeszélünk, jó?
-Igen- suttogtam és becsuktam a szemem. Habár aggódtam, mellette el tudtam aludni egészen könnyen.

***

Az egész hetünk arra ment el, hogy megtervezzük, kit hogyan is tudunk megvédeni. A családunk minden tagjánál ellenőriztettük a biztonsági rendszereket, valamint a mi házunknál fel lett szerelve néhány kamera, amit az ország legjobb biztonsági cége ellenőrzött. Tudták, hogy kit kell keresni, mert mint kiderült, Marko néhány éve körözés alatt áll kábítószer terjesztése miatt. Persze, ez nekünk megint nem volt jó hír, mert tudtuk, így végképp megtehet akármit velünk.
A húgomat nem engedtük egyedül hazamenni, mivel Tobias Angliában volt. Magunkhoz költöztettük, hogy ne kelljen aggódnunk miatta és ne féljen egyedül. Együtt vittük és hoztuk őket edzésről Kaisával, valamint az uszodában dolgozó biztonságiaknak is szóltunk, hogy kiemelt figyelemmel kezeljék őket.
A történtek óta Hanna-Maria elmondta, hogy azon a délutánon, amikor olyan mélyen megbántotta Kaisát, azért tette, mert előtte beszélt Markoval, aki olyasmit említett, hogy baja lehet a kicsi lánynak. Úgy érezte, hogy csak akkor mentheti meg a bajtól, ha az egész család haragszik rá és távol van tőle. Hálás voltam neki, hogy képes volt annyira kifordulni magából, ahogy akkor tette csak azért, hogy megvédje őt.
Utána jött volna a teszt Kiminek, amire végül elintézte, hogy ne kelljen elmennie. Eric Boullier nem örült neki, de amikor megtudta, hogy mi is a baj, engedett nekünk. Ő nyugodt volt, hogy ott van velünk. Én hiába mondtam neki, hogy ne hanyagolja a munkáját, nem foglalkozott a dologgal. Velünk volt, hogy vigyázzon ránk. Máskor talán frusztráló lett volna, de jó volt tudni, hogy el sem kell mozdulnom a közeléből.
Május 4-én Kaisát és a húgomat kivittük a repülőtérre. Két hetes edzőtábor Miami-ban, majd felnőtt Európa-bajnokság a magyaroknál. Úgy volt, hogy mindketten részt vesznek rajta, de utána kiderült, hogy egyszerre lesz a nagydíjjal Monacóban, ezért Kaisa azt választotta, hogy nem jelenik meg. Mi rá akartuk beszélni, de kijelentette, hogy életében először fog eljutni a hercegségbe, nem fogja kihagyni.
-Ketten maradtunk- engedett be az ajtón Kimi, mikor hazaértünk a reptérről.
-Csak mi ketten- torpantam meg.
-Most mi a baj?- kérdezte nevetve és átölelte a derekam.
-Végigfutott az agyamon, hogy mi mindenre van lehetőségünk- dőltem a mellkasának.
-Hmmm- futtatta végig az orrát a nyakamon. - Kis csábító démonom.
-Van kedved egy lazító fürdőzéshez?- engedtem el őt és az emeletre indultam.
-Veled?- követett vigyorogva. - Kérhetsz akármit.
-Ezt a kijelentést egyszer még megbánod- kacsintottam rá kacéran, majd eltűntem a hálószoba ajtaja mögött.
-Majd meglátjuk- nevetett tovább.

***

„1997. március 21., péntek este
Még mindig nem tudom elhinni. Terhes vagyok. Gyereket várok Kimitől. Hogy történhetett meg ez velünk? Kicsit sem vagyunk elég idősek ahhoz, hogy szülők legyünk. És arról ne is beszéljünk, hogy nem is régóta vagyunk egy pár. Kész katasztrófa az életem!
-Angyalom, ne sírj, kérlek!- ült le mellém Siirka. Ő volt az egyetlen, aki örömmel tudta ezt fogadni.
Mikor a nőgyógyász ezt tényként megállapította, anya elájult. Utána hazáig üvöltözött velem, hogy milyen egy felelőtlen fruska vagyok. Otthon apa folytatta ugyanezt, míg Hanna-Maria csak nagy szemekkel nézett engem. Majd át lettem küldve Kimiékhez. Szívbajt hoztam rájuk, mikor megjelentem vörös szemekkel, de csend lett, mikor kiderült, hogy miért is. A szülők komolyan megmosták a fejünket, de Kimi fél úton megunta és a nagymamájához vitt.
-Nagyi, nem vagyunk erre készen- fordult felénk Kimster.
-Gyerekek, van még elég időtök belerázódni ebbe- húzta le mellénk az unokáját. - De most meg kell nyugodnod, Mila! Ártasz a babának, ha kiborulsz.
-Engem nem engednek haza- töröltem le a könnyeim, de újak jöttek a helyére. - Megmondták.
-Akkor jössz hozzám- szólt Kimi. - Nem hagyom, hogy kidobjanak.
-De nem akarom, hogy...
-Semmi baj- kelt fel a nagyija mellől és elém guggolt. - Mindketten hibáztunk. Mindketten kellettünk ahhoz, hogy ez a kisbaba megfoganjon. És nem foglak magadra hagyni azért, mert ez megtörtént. Itt leszek veled... mindig.
-Kisfiam! Menj szépen és szedj össze néhány napra elegendő ruhát magatoknak, jó?- kezdte Siirka. - Amíg a szüleitek megnyugszanak, jó lesz nektek itt, velem.
-Most az életünket mented meg, Nagyi!- ölelte át őt Kimpaa.
Miután ketten maradtunk, itatott velem egy kis teát, ami valamilyen gyógynövényből készült, majd bevezetett a szobába, ami a miénk lesz. Pillanatok alatt elszenderedtem. Mikor újra felébredtem, a hátizsákom és egy kis utazótáska a dolgaimmal ott volt a fal mellett. Kimentem, megvacsoráztunk, majd egyesével lezuhanyoztunk és lefeküdtünk aludni. Az oldalamra fordultam Kiminek háttal, mert még mindig rosszul éreztem magam a történtek miatt.
-Megoldjuk, rendben?- bújt hozzám. - Mert anyukád hiába mondta, hogy talán nem kellene megtartanunk, ő a mi kisbabánk.
-De ha megtartom, nem engednek haza soha többé- suttogtam.
-Velem fogsz lakni- simult hozzám teljesen. - Együtt fogunk élni és igazi család leszünk. Te, én és a pöttöm- súhta, majd a keze óvatosan a pólóm alá furakodott és megsimogatta a hasam.
-Félek- motyogtam néhány perc hallgatás után.
-Én is- válaszolta. - De szeretlek és ez a lényeg!”

***

(Kimi szemszög)
Attól a pillanattól kezdve, hogy Mila már nem volt a barátnőm, elég szabadon éltem. Persze, Jenni mellett megpróbáltam hűségesnek maradni, de valahogy mégsem sikerült. A kísértés túl nagy volt és a nyitott házasság egy jó megoldásnak tűnt. A válásunk sokat dobott a dolgokon, utána volt néhány nő az életemben (és az ágyamban is), de rádöbbentem, hogy egyikük sem kell nekem.
Kölyökként megcsalni Milát nem tűnt akkora dolognak. Ma már tudom, hgy akkor elrontottam a dolgokat, mert ha azzal a lánnyal nem fekszem le, akkor ma a feleségem és van még legalább 2 gyerekünk. Akkor elszúrtam, de most itt az ideje javítani. Már benőtt a fejem lágya, tufok felnőttként gondolkozni és eleget éltem ahhoz, hogy felelősséget vállaljak azokért, akiket szeretek. Ezért éreztem azt, hogy igen, most képes leszek a hűségre.
-Mondtam már, hogy még mindig te vagy a legjobb?- bújt közelebb Mila a takaró alatt. A lazító fürdőzésből nem lett semmi.
-Jó tudni, hogy a teljesítményem nem romlott- nevettem fel és átöleltem.
-Volt tapasztalatom, hogy nem minden a kinézet- fintorodott el.
-Csak nem hoppon maradtál...?- próbáltam rejtegetni a nevetésemet.
-Olyan volt, mint egy kölyök- panaszolta. - Életem legrosszabb menete.
-Hidd el, hogy nekem is voltak rosszabb pillanataim nőkkel- simogattam meg a hátát. - De már nem kell ezen gondolkoznunk, hiszen itt vagyunk egymásnak.
-Honnan tudod, hogy nem rólad beszélek?- bújt ki a karjaim közül és pattant ki az ágyból.
-Milana!- kiabáltam a nevét felháborodottan és semmivel nem törődve rohantam utána.
Ha valaki lát minket, biztosan őrültnek néz, hogy meztelenül kergetőzünk 30 felett egy házban. De nem érdekelt, meg akartam kaparintani a törékeny női testet és újra érezni őt minden porcikámmal. Nem tudtam betelni vele, pedig alig fél órája vetettünk véget az első aktusunknak. Végül a konyhában értem utol. Elkaptam a derekát és felpakoltam a pultra.
-Nem csináltam semmit- pislogott rám nagy, ártatlan szemekkel.
-Igen, ismerlek ennyire- súgtam az ajkaira. Kihúztam a pult szélére, a lábai közé álltam és megcsókoltam őt.
-Kérleeek!- suttogta, de közben az ujjai már a legnemesebbnek mondott testrészemen kalandoztak.
-Szépségem, rosszul próbálod elkerülni a büntetést- mordultam fel az élvezettől.
-Ha tudnád, még mennyi ötletem van- kacérkodott tovább.
-Később talán kipróbáljuk őket- fektettem végig, majd a lábait még egy kicsit széjjelebb toltam. - De itt és most én diktálok- néztem rá, majd birtokba vettem a testét.
Elmerülni benne olyan volt, mintha hazaérkeztem volna. Tökéletesen összeillettünk és a kémia is működött, mert nőt életemben soha nem kívántam annyira, mint őt. Mozogni kezdtünk és nem kellett sokat várnom a sóhajaira. Hogy az élvezeteit fokozzam, fölé hajoltam és a melleit kényeztettem a számmal és a kezemmel is. Beletúrt a hajamba és a nyögései is hangosabbak lettek.
A hüvelyének az összehúzódásaiból tudtam, hogy mikor került az orgazmus határára. Ekkor az egyik kezemmel simogatni kezdtem odalenn, ő pedig sikítva élvezett el. Vigyorogva néztem őt, hiszen nekem köszönhette, hogy ekkora élvezetekben van része. Legyezgette a hiúságomat és növelte az egómat is az, ami történt. Néhány keményebb és gyorsabb lökés után engem is elért az orgazmus. Felnyögtem és elélveztem, mialatt szorosan a csípőjét markoltam.
-Ah- sóhajtott fel és felült, így vészesen közel kerültek hozzám a gyönyörű keblei.
-Azt hiszem, ez az élvezeted kifejezése volt- csúsztam ki belőle és leemeltem a pultról.
-Most úgy érzem magam, mint anno, mikor szinte minden nap szeretkeztünk- ölelte át a nyakam.
-Szívesen folytatom veled ezt- csókoltam meg a nyakát. - Én élveztem, érezhetted.
-Ahogy te is- nevetett vidáman. - Zuhanyozunk együtt?
-Kérdezned sem kell- cirógattam a meztelen testét. - De legyen az a kényeztető fürdő, jó?
-Tökéletes- ragadott kézen és felhúzott a hálóba.
Amíg ő a fürdőben pakolt, addig összeszedtem a szétdobált ruháinkat. Nem szerette a rendetlenséget és a kedvéért hajlandó voltam pakolni. Elrendeztem az ágyat is, amit sikerült széttúrnunk teljesen, majd csatlakoztam hozzá. Én merültem el először a habokban, majd ő is csatlakozott hozzám. Átöleltem a hasánál és élveztem a vele töltött pillanatokat.
-Kaisa mennyire örülne nekünk- sóhajtott fel Mila.
-Szerintem bármikor közöljük vele, ki fog ugrani a bőréből- jegyeztem meg.
-Igen, ez biztos. De addig, ha itthon van, csendesnek kell lennünk- vigyorodott el.
-Ne nekem mond, szívem- simítottam a kezem a lábára. - Te voltál a hangos.
-Köszönhetően neked- fordította hátra a fejét, hogy mézédes csókokat váltva pihenhessünk.

2012. augusztus 3., péntek

Somewhere I belong




IN PIECES

Kimi ölében ülve kellemes volt a délutánom egészen addig, amíg hirtelen nem jött valaki hatalmas ajtócsapkodások között. Ijedten rezzentem össze és pattantam fel a finn öléből. Vártam valami hangot vagy jelt, ami alapján megtudom, hogy mi is történt, de semmi nem jött. Fel-alá járkáltam, és kezdtem úgy érezni, hogy nem másodpercek, hanem percek telnek el.
-Hol van?- jött be a bátyám is.
-Utána megyek- intettem a fiúknak és Sebastian hálóját vettem célba. Be tudtam menni szerencsére és bezártam az ajtót. - Mi történt?
-Kidobott- borult a nyakamba a lány.
-Mit csinált?- kérdeztem vissza, abban reménykedve, hogy rosszul hallottam.
-Azt mondta, hogy már nem szeret. Pakoljak össze és menjek el- szorított még jobban magához.
-Kicsim!- simogattam a hátát.
Percekig csak álltam és vártam, hogy megnyugodjon egy kicsit. Nem értettem a bátyámat, hogy miért is löki el magától őt. Emlékeztem arra, hogy mit mondott, mielőtt elutaztak és tudtam, hogy komolyan is gondolta. Nekem és a családunknak ők ketten már egy párként voltak a gondolatainkban. Még véletlenül sem akartam belegondolni abba, hogy mi lesz, ha nem tudjuk helyrehozni a dolgokat.
-Beszélek vele- simogattam Hanna fejét.
-Nikki, mi lesz, ha...?- kérdezte volna, de elcsuklott a hangja.
-Nem hagyom, hogy így, magyarázat nélkül vége legyen- nyomtam egy puszit az arcára. Felkeltem és visszamentem a földszintre. A konyhából hallottam a hangokat.
-...Nem érdekel, semmit nem mondok neked!- hallottam Seb emelt hangját.
-Ha neki nem, akkor nekem- értem be hozzájuk.
-Az én magánéletem, nincs közötök hozzá!- duzzogott tovább a bátyám.
-Akkor nem bánod, ha megosztom velük a titkodat- jegyeztem meg a dolgot.
-Ez zsarolás- háborodott fel.
-Vedd annak, nem érdekel!- legyintettem dühösen. - Miért hagytad el?
-Mert nem szeretem- állította.
-Hazudsz!- válaszoltam neki nyugodtan. - Szóval?
-Nem hazudok- vágta rá a hangját megemelve.
-Sebastian, az nem állapot, hogy a történtek ennyire befolyásolnak- léptem hozzá közelebb. - Nem lökheted el magadtól pont őt.
-Te nem értheted!- kapta el a karom elkeseredetten és közelebb rántott magához.
-Ugyan, mit is érthetek én? Mintha nekem lenne reményem arra, hogy valaha jobb lesz- vágtam hozzá a szavakat gúnyosan. - Neked van reményed! És van, aki veled legyen! Te meg ellököd magadtól, mikor be is avathatnád és segíthetne.
-Nincs igazad- suttogta és eleresztett.
-Elmondjuk neki- kaptam a keze után. - Ott leszek veled. Tudom, hogy érteni fogja.
-Nem fog menni, Nikki- suttogta rémülten.
-Menni fog, tudom- öleltem át. - Kimi, gyere te is!- szóltam még a minket némán hallgató finnre, majd együtt mentünk a hálóba.
-Már pakolok is... azonnal- mondta Hanna, amint beléptünk.
-Ne menj el!- kiáltott fel Seb, akár egy rémült kisgyerek. - Maradj velem, könyörgöm!- engedett el.
-Az előbb még...- kezdte a lány, de hirtelen lett csend.
-Nyugi, éppen egymást ölelik- súgta a fülembe Kimi. - Elmondod, hog mi is történik?
-Találtak egy daganatot a gyomrában, amiről még nem lehet tudni, hogy jó vagy rossz indulatú- suttogtam. - Ki van miatta bukva teljesen.
-Ezért kérted, hogy ne mondjuk el neki, ugye?- fordított magával szembe.
-Azt akarom, hogy megnyugodjon- vallottam be. - Én hiszem, hogy nem lesz baja.
-Mind bízunk- ölelt át a férfi engem is.
-Kimi!- hallottuk meg Seb figyelmeztető hangját.
-Ne engedj el!- kértem és éreztem, hogy a könnyeim potyogni kezdenek.
-Melletted leszünk végig- szólalt meg a finn. - De hagynod kell, hogy támogassunk és támogassuk egymást.
-Túléled, hallod?- szólt Hanna vehemensen. - Nem fogsz itt hagyni. Szeretlek és együtt megoldjuk.
-Legyen igazatok...- sóhajtott fel Sebastian elkeseredve. Csak vártuk, hogy mi is lesz a vége.