Száguldó remény - 15. rész

Kivételes eset, hogy most van folytatás, mivel holnap reggel már megyek el és nem leszek gépközelben egészen hétfő estig. És lehet, hogy szemétség, de szerdán csak akkor lesz folytatás, ha több, mint 10 komment vár rám, amik hosszabbak 3 sornál. És igen, egy ember egyet írhat, ha túlcsúszik, egynek számolom... Nem kezdek el indokolni, ha valakit nagyon érdekel, akkor ír mailt vagy elolvassa itt az utolsó bejegyzést itt.

---------------------------------------------

(Mia szemszöge)

Erről egy pillanatig nem volt szó, mikor elvállaltam, hogy beszállom és segítek. Azt senki nem mondta, hogy a családomat, a barátaimat és a szeretett férfit is be kell csapnom. Nem akartam hazudni nekik, de már így is megtörténtek a dolgok. Gratulálok, Mia, sikerült az egész világot csőbe húznod.

Kiosztottam a feladatokat, majd láthatatlanul eltűntem mindenki szeme előtt. A közeli hotel tetején már vártak rám. Semmi kedvem nem volt odamenni és beszélni velük, de nem tehettem mást, mert voltam olyan idióta, hogy igent mondtam, mikor be akartak venni. Ott és akkor kellett volna elutasítanom mindent.

- Késett 25 másodpercet- nézett rám a kopasz férfi.

- Késhettem volna többet is- feleltem mérgesen. – És még mielőtt bármit mondana, szólok, hogy ki akarok szállni.

- Nem szállhat ki- jelentette ki a mellettem álló ember. – Ez nem egy olyan játék, amiből ilyen egyszerűen megszabadulhat.

- Magának játék az életem?- fordultam felé. – Játsszon a sajátjával, ne az enyémmel!

- Higgadjon le!- szólt újra a kopasz. – Semmin nem segít, ha elkezd hisztizni.

- Mi akarnak már megint?- sóhajtottam fel.

- Itt a papír. Olvassa el, jegyezze meg, égesse el- adott a kezembe két lapot, majd egy öngyújtót.

Mindent úgy tettem, ahogy kérte. Elolvastam, megjegyeztem és meggyújtottam. Néztem, ahogy a fehér lapokból a lángok hamut csinálnak. Ha minden így marad, lassan az én testemből sem marad más. Rá sem pillantva a férfiakra fordítottam hátat, hogy visszatérjek a munkámhoz.

Feltűnés nélkül tudtam a forgatagban mozogni. Bementem a szobámba és bezártam az ajtót. Elővettem két kis dobozt, amik egyformák voltak, és amikben még a pirulák is hasonlítottak egymásra. Az egyik vitamin volt, azt látta nálam Maddie előző este. A másik egy erős idegnyugtató, ami 3 szem után kimutatható a szervezetből úgy, mintha valaki régóta szedné.

Kiborítottam az asztalra a két doboz tartalmát, majd újra visszatettem mindet… a másik dobozba. A vitaminokat a dobozzal együtt elrejtettem a táskám aljára, míg a nyugtató felét a markomba öntöttem, a másik felét pedig beleszórtam a táskámba, a ruháim alá. Senki nem fogja észrevenni. Az üres dobozt visszatettem a helyére.

A kezembe vettem a kis ásványvizes palackot és lassan, tablettánként fogyasztottam el. Már elegem volt abból, amit követeltek tőlem és lehet, hogy nagyon hülyén hangzik, de inkább menekülni akartam a világból. Bármennyire szerettem a körülöttem lévőket, nem akartam tovább csinálni azt, amit eddig. Besokalltam.

Egy nagy levegő után elindultam kifelé, hogy ne itt találjanak rám, már ha lesz valaki, akinek hiányzom. Egy jó darabig sikerült elrejtőznöm úgy, hogy senki ne vegyen észre. Majd jött az a pont, amikor kezdett minden elhomályosulni. Gyengén botorkáltam össze-vissza abban a tudatban, hogy lehet, ez a vége mindennek.

Félájultan zuhantam le egy autó mellett a betonra. Próbáltam megkapaszkodni és felkelni, de mindig visszazuhantam a földre. Akkor már nem tűnt annyira jó ötletnek az, amit tettem és vissza akartam forgatni az idő kerekét. Elindultam négykézláb, hogy találjak valakit, aki segít nekem, de alig néhány méter után elhomályosult minden.

*****

(Sebastian szemszöge)

Alig aludtam valamit az éjjel folyamán. Végig csak járt az agyam a történteken. Nem tudtam, hogy miért tette Mia magával azt, amit. És nem értettem, hogy miért nem árulta el nekem, hogy bajban van. Nagyon jól tudhatta, hogy meghallgatom és bármiben segítek neki, ha szól. De nem tette meg és ez nagyon zavart.

Háttal feküdtem Maddie-nek és Tomminak, hogy ne lássák, a falat bámulom, és nem alszom. Nem segített volna senkinek, ha mi is összekapunk. Inkább csak vártam, hogy teljenek a percek és az órák, miközben mélyen magamba szívtam a lány illatát. Nem volt még egy olyan női illat, ami ennyire nekem lett volna kitalálva.

- Hé, Seb!- simogatta meg a vállam Madison. – Fél 6 van, jössz a home-ba?

- Előtte átöltözök, jó?- fordultam felé, ő pedig bólogatott.

Visszamentem a saját szobámba, ahol ott voltak a cuccaim. Kiszedtem a ruhámat, amit magamra vettem. Ahogy csuktam be a szekrény ajtaját, akkor láttam meg, hogy valami kiesett onnan. Lehajoltam és a kezembe vettem a női fehérneműt. Az a melltartó volt, amit Mia hagyott ott nekem, mikor Rocky megakadályozott minket, hogy együtt legyünk.

Egy pillanatra elmosolyodtam, de nem tartott sokáig. Ha akkor nem hagyom magára, akkor ma lehet, hogy mellettem feküdne a hotelban. Éreztem, ahogy a bűntudat végigperzseli az egész testemet. Hibásnak éreztem magam azért, mert Mia beszedte azokat a bogyókat és most ott fekszik az orvosi épületben.

Nyúzottan mentem át Maddie mellé. Még senki nem volt ébren rajtunk kívül. Benn volt a pult mögött és egy bögrébe öntött magának kávét. Mikor megfordult, láttam a kezében egy Red Bullt, amit letett elém. Tudta, hogy kell valami, ami segít nekem túlélni a napomat. Nem beszéltünk egymással, de az ő szemeiben is láttam az önvádat.

- Ideje leváltanunk Brittát- szólaltam meg, mikor az óra 6-ot ütött.

- Még 2 perc és itt lesz valaki a lányok közül. Szólni akarok, hogy ma nem leszünk Miával- dobolt az ujjával a pulton.

Amint megjöttek a lányok, Madison elhadarta, hogy mi történt, majd együtt mentünk át az orvosi épületbe. A doki elmondta nekünk, hogy nem történt egész éjjel semmit, a lány állapota stabil és valamikor 9 óra után fog felébredni. Kissé megnyugodva mentünk be a kórterembe. Az ágyra hajtva a fejét aludt Britta. Odaléptem mellé és megsimogattam a hátát, hogy felébredjen.

- Történt valami?- kapta fel a fejét és meglepve pislogott ránk.

- Csak reggel van- mondta halkan Madison és felé nyújtott egy pohár kávét.

- Akkor ideje mennem- kelt fel a sajtósom a székéről. – Ne mondjátok meg neki, hogy itt voltam, jó? Nem kell, hogy felzaklassuk. És most megyek kutatni a gyógyszer után. Seb, 10-kor riportod lesz, ne feledd!

- Ott leszek- bólintottam kedvetlenül. – Bár nem szívesen.

- Tudom- nézett még rám, majd kiviharzott.

- Ha jobban figyelek rá, ma nem fekszik itt- suttogta maga elé Maddie, mialatt odasétált az ablakhoz.

- Ha nem engedem neki, hogy mindig elnapolja a beszélgetést kettőnkről, akkor tényleg nem lenne itt- ültem le az ágy szélére.

- Szeret téged, ugye, tudod?- kérdezte halkan és láttam, hogy van egy halvány mosoly az arcán.

- Téged is imád, remélem, ezzel tisztában vagy- mentem oda mögé és átöleltem. – Kellettél ahhoz, hogy megnyíljon nekem is. És ezért örökké hálás leszek.

- Én is neked, amiért szereted- nézett rám, majd hirtelen kibontakozott az ölelésemből. – Mia?

- Hol vagyok?- suttogta még csukott szemekkel.

- Behoztak az orvosi központba, mert rosszul lettél. A gyógyszerektől- mentem oda hozzá és megfogtam a kezét, de szinte azonnal elrántotta.

- Menj innen, Sebastian, nem akarlak látni!- szegezte rám a pillantását, ami jeges volt. – És téged sem, Madison. Tűnjetek el!- emelte meg a hangját.

- De Mia…- próbálkoztam volna újra.

- Kifelé!- mutatott az ajtóra.

Maddie zokogva rohant ki. Még egyszer ránéztem Mia kemény és érzelemmentes arcára, majd a lány után mentem, hogy megnyugtassam. A kis kórház előtt zokogott a földön térdelve. Mellé léptem és a karjaimba vettem. A vállamba fúrta az arcát és rázta a zokogás. Belül én is üvöltöttem és zokogtam, de még tartottam magam, hogy támogatni tudjam őt, ha már Mia ennyire elhidegült tőlünk.

Száguldó remény - 14. rész

Az este a büfében talált rám. Csak ültem és bámultam ki a fejemből. Egy-két mérnök még lézengett benn, de nem voltak sokan és nem nagyon volt szükségük semmire. A lányok már elmentek pihenni, mikor mondtam, hogy én még maradok. Seb és Tommi is elment már, Britta is megjelent, de Mia nem volt sehol.

- Hol vagy, te lány?- suttogtam magam elé.

Bezártam a büfét és elindultam megkeresni őt. Végigjártam az egész helyet, megnéztem minden irodát és kis zugot, de nem volt sehol. Kezdtem nagyon aggódni amiatt, hogy mi van a barátnőmmel. Nem tartottam túl jó dolognak, hogy nincs sehol, mikor már mindenki elment. Aggódva mentem át a szállásunkra, de ott sem volt.

Magamra vettem egy vastag pulóvert és nekiindultam az Albert Parknak, hogy megtaláljam a lányt. Egy zseblámpával a kezemben még a pályát is végigsétáltam, de nem volt sehol. Kezdtem teljesen bepánikolni, mikor egy férfit láttam meg kilépni a Ferrari egyik kamionjából.

- Dessy, mit csinálsz te ebben a sötétben itt?- közeledett felém.

- Rob!- sóhajtottam fel, mikor elég közel volt, hogy lássam, ki az. – Eltűnt az egyik lány, őt keresem, de nincs sehol.

- Nézted már a parkolónál?- indult el a kapuk felé.

- Nem, még nem- ráztam meg a fejem és követtem.

Némán léptünk ki az egyik ellenőrző kapun és mentünk át az őrzött parkolóba, ami az itt dolgozóknak volt fenntartva. Még állt ott egy-két autó, valamint néhány csapatbusz, mert volt néhány olyan másik csapat is, akiknél néhányan kinn aludtak. De nagyon kevés volt így is az autó. Sokáig semmit nem vettem észre, mígnem…

- Mia!- rohantam oda az egyik Red Bull jelzéses kisbusz mellé, ahol ott feküdt a lány. – Mia, úristen!

- Őt kerested?- térdelt le mellénk Rob is.

- Be kell vinnünk az orvoshoz- néztem rá teljesen elkeseredve.

- Hívj fel valakit a csapatból- emelte fel az ájult lányt. – Legyen veled valaki, aki vigyáz rád.

Sietve indultunk el befelé. Mikor az őrök látták, hogy Smedley karjaiban egy sérült lány van, saját kártyájukkal engedtek be minket, hogy gyorsabban eljussunk az orvosi központig. Közben elővettem a telefonomat, hogy felhívjak valakit. Nem tudtam, hogy kinek is kellene szólnom a történtekről.

- Be kell mennem telefonálni- mutattam az épületre.

Rob bólintott, én pedig berohantam a saját motorhome-unkba. A pultnál elővettem a kis noteszt, amiben fel voltak jegyezve a fontosabb telefonszámok. Felcsaptam a könyvet és lapozgatni kezdtem, miközben a kezemben volt a telefon. Amint megtaláltam a keresett számot, máris tárcsáztam.

- Britta Roeske, Red Bull Racing, sajtóosztály- vette fel a nő hivatalosan a telefont.

- Madison vagyok, a pályáról. Miára ájultan találtam rá, most vitték be a dokihoz a központba- hadartam a dolgokat.

- Ki tud róla?- kérdezte elhaló hangon.

- Csak én. Ide kell jönnöd, hogy mellette legyél- jelentettem ki határozottan.

- Rendben, azonnal indulok. És ne szólj senkinek!- emelte meg a hangját. – Senkinek!- nyomatékosította a mondandóját és letette.

Én is a helyére tettem a készüléket, majd rohantam Rob és a lány után. Ahogy beléptem a központba, meg is láttam a mérnököt a folyosón. Lassan mellé sétáltam és felnéztem az arcába. Szorosan átölelt és a könnyek potyogni kezdtek a szememből. Szükségem volt arra, hogy ott legyen mellettem valaki.

- Rendbe fog jönni, ígérem!- simogatta meg a hátamat.

Leültünk két műanyag székre és vártunk. A némaság kezdett teljesen felőrölni. Nem tudtam, hogy mit mondhatok, mit tehetek, mire kell számítanom. Nem értettem, hogy miért nem szólt nekem a lány, hogy baj van. Úgy éreztem, hogy bármennyire jó barátnőm, mégsem avatott be a dolgaiba teljes mértékben.

20 perccel később vágódott ki az ajtó és rohant be rajta Britta Sebastiannal és Tommival. Egyből felálltam és a következő pillanatban már a finn karjai öleltek át, amire nagyobb szükségem volt, mint bármikor korábban. Amint elengedett, két aggódó szempárral találtam szembe magam.

- Nem tudok semmit- ráztam meg a fejem. – Mióta megtaláltuk és behoztuk, az orvosnál van.

- Rob, maga mit keres itt?- fordult a nő az eddig csendben ácsorgó angol felé.

- Ott voltam, mikor Dessy megtalálta a lányt ájultan. Segítettem neki behozni és úgy gondoltam, nem hagyom magára, amíg nem jön valaki, aki itt lesz mellette.

- Köszönöm, Rob!- öleltem meg újra a férfit. – Menj, pihenj le, innen már megleszünk mi is.

- Azért valahogy tájékoztassatok, hogy mi a helyzet, jó?- kért minket, majd kezet fogott a fiúkkal és távozott.

- Britta, mondtam, hogy nem kell jönnöd- jegyezte meg halkan Seb néhány perc után. A nő már válaszra nyitotta a száját, mikor megjelent az orvos.

- Hogy van a húgom?- fordult felé Britta. A két fiú teljesen meglepve bámult rá.

- Tudtak arról, hogy a kisasszonynak olyan idegrendszeri problémája van, amire gyógyszert kell szednie?- nézett végig rajtunk, de mi nemlegesen ráztuk a fejünket. – A kisasszony túl sokat szedett be, emiatt ájult el. Kimostuk a gyomrát. Még néhány napig megfigyelésre szorul és ajánlanék egy pszichológiai kivizsgálást is.

- Ez csak természetes, uram- bólogattam. – Bemehetünk hozzá?

- Most alszik. Adtam neki néhány enyhe nyugtatót, végig fogja aludni az éjjelt. Jó lenne, ha önök is elmennének pihenni. De ha nagyon akarnak, maradhatnak- nézett végig rajtunk, majd bement az irodájába.

- Irány aludni!- néztem végig a többieken. – Most!

- Nem- vágta rá azonnal Seb és Britta.

- Tudtam, hogy ez lesz- sóhajtottam fel. – Ne kelljen könyörögnöm nektek.

- Nem fogom magára hagyni a húgomat betegen, akkor sem, ha végig fogja aludni az éjjelt- jelentette ki a nő. – És ezen akkor sem változtatok, ha maga Dietrich akar emiatt kirúgni- mondta, majd velünk nem törődve bement a kórterembe.

- Mi ez a dolog, hogy Mia a húga?- kérdezte Sebi aggodalmasan. – Mondhatná azt is, hogy aggódik, nem küldenénk el.

- Féltestvérek- feleltem halkan. – Hosszú történet, de nincsenek jóban, ezért is nem értem őt.

- Abban viszont Maddie-nek igaza van, hogy el kell mennünk aludni- simogatta meg a vállam Tommi. – Holnap futam, ki kell pihenned magad.

- Nem érdekel- rázta meg a fejét a kicsi német, majd az ajtót kezdte bámulni.

- Téged senki nem kérdezett- léptem elé. – Most fogod magad és elindulsz szépen a szállásunkra. Gyerünk!- néztem rá türelmetlenül. – Hajrá, Sebastian, mozogj!- kezdtem el az ajtó felé lökdösni.

- Nem kell ennyire akaratosnak lenni- kezdett el duzzogni, de végre azt csinálta, amit mondtam.

Végig mögötte mentünk, ha megtorpant, mi is megálltunk. Nem hagytam neki, hogy mögénk kerüljön, mert tudtam, hogy akkor visszamenne barátnőmhöz. Én is ott akartam lenni, természetesen, de megértettem, hogy azzal nem segítek, ha én is kevésbé leszek a topon. És valakinek figyelnie kellett a pilótára.

Tommi hozott át a Seb szobájából nekik ruhát, amiben tudtak aludni. Láttam a kék szemekben azt a félelmet, amit én is éreztem a lány miatt. Már én is az ágyban feküdtem, mikor eszembe jutott, hogy előző nap láttam Miánál egy kis dobozt, ami félig tele volt pirulákkal. Azt mondta rá, hogy C-vitamin. Kikeltem a takaró alól és előkutattam a dobozt. Üres volt.

- Mi az?- kérdezte a finn felkönyökölve.

- Tegnap azt mondta, hogy vitamin- mutattam fel a kezemben tartott tárgyat. – És félig még tele volt. Az olyan 20 szem körül lehetett.

- Úristen!- suttogta maga elé a két fiú.

- Mit beszéltél vele?- fordultam Seb felé, aki barátnőm ágyán ült.

- Nem beszéltem vele- tiltakozott azonnal. – Vártam, hogy majd jön. Mikor eluntam magam, megkerestem Brittát, de azt mondta, hogy nem beszéltek, mert a kávét is mással küldte be. Te sem láttad, mikor kérdeztelek.

- Neked sem mondott semmit?- kérdezte Tommi.

- Nem és emiatt aggódom nagyon- bújtam vissza mellé és próbáltam elfelejteni, hogy mekkora bajban lehet a legjobb barátnőm.

Száguldó remény - 13. rész

Sziasztok! A.J. egy tanulmányt ír, amihez szüksége lenne a segítségünkre. Ki kellene töltenetek egy kérdőívet. Itt tehetitek meg: https://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dGJDdTc3UlFkMlpEZ0FBakxLbDVTb2c6MQ Maximum 5 percet vesz igénybe az egész, akinek van ennyi ideje, tegye meg, hogy segít neki. Köszönöm!

------------------------------------------------------

A szombat reggelem pocsékul indult. A szervezetem kezdett hozzászokni a rendszeres alváshoz és az, hogy szinte egész éjjel forgolódtam, nagyon megviselt. Elmentem gyorsan zuhanyozni, majd felöltöztem a szobánkban. Mia akkor lépett be, mikor menni akartam ki, hozzá. Rám nézett és visszanyomott az ágyra.

- Így nem jöhetsz ki- kutatott egy kicsit a táskájában, majd elővette az alapozót. – Megoldjuk a dolgokat gyorsan- fogott neki a sminkelésnek és néhány perc múlva már nyoma sem volt a kialvatlanságomnak. – És remélem, hogy megbeszélitek.

- Ha ad rá lehetőséget, mindenféleképpen- bólintottam rá a dologra. – Te és Seb beszéltetek már?- húztam fel a szemöldököm.

- Nem, még nem- rázta a fejét, miközben bezárta a szobánkat. – Nem akarom megzavarni a koncentrációban. Semmi szüksége arra, hogy én is a nyakába zúdítsam a bajom.

- Csak hiszed- morogtam az orrom alatt.

Mindketten azonnal munkába álltunk, hogy az érkező szerelőknek és mérnököknek az orra alá nyomhassuk a reggelit. Hálásan pislogtak ránk és alig 10 perc alatt beindult az élet körülöttünk is. Mindenhonnan komoly esélylatolgatást lehetett hallani, az volt csak a közös, hogy a csapatnak nyernie kell. Ebben mi is meg tudtunk egyezni.

- Sebastian!- intettem a pilótának, mikor megérkeztek. Mosolyogva jött oda hozzánk és kaptunk tőle puszit. – Tommi?

- Jön azonnal, csak kinn hagyta a táskáját. Ott is van, látod?- mutatott a belépő finn felé.

A gyomrom apró borsónyira zsugorodott, mikor megláttam. Nem akartam, hogy elutasítson a tekintetével, a viselkedésével, a szavaival. Pedig nagyon úgy tűnt, hogy ez fog következni, mert ránk pillantott, majd tüntetőleg elindult volna hátra. Azonban ebben megakadályozta, hogy Mia utána kiabált. Nem nagy kedvvel jött oda hozzánk.

- Szőkeség, Maddie beszélni szeretne veled- nézett barátnőm az edzőre.

- És ha én nem akarok?- kérdezte és leült a pult elé.

- Nem kérdeztem, hogy te mit akarsz. Ha már voltál olyan ökör, hogy nem hallgattad meg, akkor most szépen leülsz, és szó nélkül fogod végighallgatni, érthető?- ráncolta a szemöldökét.

- Ha már beszélgetésnél tartunk- szólaltam meg én is,- Seb, Mia napok óta beszélni szeretne veled, csak fél, hogy megzavarna.

Barátnőm szikrázó szemekkel bámult rám. Nem szóltam neki, csak próbáltam sugallani, amit gondoltam: kölcsön kenyér visszajár. Végül a pilóta elhúzta őt a szobája felé, így kettesben maradtam a finnel, már amennyire kettesben maradhattunk azon a helyen, ahol az egész csapat jelen volt.

- Tegnap nagyon félreértetted a dolgokat- szólaltam meg végül. – Évekig dolgoztam a Ferrarinál, Rob volt a bátyám a csapaton belül. Mindig szórakozunk egymással, ha találkozunk. Amikor pultos voltam, néha véres harc folyt abból, hogy kit tudunk cikibb helyzetbe hozni. Utána ez a nyálas áradozás átment baráti megszólításba. Ezért mondtam neki, hogy édesem.

- Mondjuk, elhiszem- piszkálta meg a tányérján heverő szendvicset. – És a puszi?

- Te sosem köszönsz a régi ismerősödnek puszival?- kérdeztem kissé mérgesen. – Tudod, nálunk ez még szokás.

- Jó, bocsi!- emelte meg a kezeit. – De az a vizes pólós dolog…

- Ne is említsd!- emeltem fel a kezem. Kimentem a pult mögül és leültem mellé, hogy elég közel legyek és csak ő halljon. – 2008-ban, mikor Hamilton Belgiumban kilökte Kimit, nagyon idegesen jött vissza a home-ba. Én voltam a pult mögött, tőlem kértek éppen egy ásványvizet. Kimi kikapta a kezemből és az egészet a nyakamba öntötte. Éppen a fehér csapatpóló volt rajtam. Csak ennyi történt akkor, semmi különleges nincs benne. Mindenki emlegeti, aki látta.

- Remélem, hogy minimum felpofoztad Kimit- nézett rám komolyan.

- Nem csináltam semmit- rántottam meg a vállam. – Fél órával később ő maga kért bocsánatot majdnem térden csúszva. Nem csináltam belőle ügyet.

- Én annyira hülye vagyok- rázta meg a fejét és megölelt. – Tudod, mióta Heather megint megjelent, rettegek, hogy újra megtörténhet velem, amit ő csinált. Hiába tudom, hogy te sosem lennél képes arra, amire az a nőszemély, felhúztam magam. Bocsáss meg!

- Persze, ez csak természetes- bújtam bele az ölelésébe. Ő azonban elhúzódott, hogy megcsókoljon.

- Elnézést, ha megzavarom a turbékoló párocskát, de ez egy munkahely- hallottuk meg Christian hangját, mire azonnal szétrebbentünk. – Nyugalom, senkinek nem akarom leszedni a fejét- mosolygott, mikor ránéztünk. – Csak jelezném, hogy alig 2 perc múlva megjelenik Dietrich egyik embere, hogy megnézze, miért voltam olyan felelőtlen, hogy Madisont hoztam a csapattal.

- Értem, azonnal- mentem vissza a pult mögé és a derekamra kötöttem a kötényt, amit nem szoktunk. A többi lány is hallotta a dolgot, ezért ők is cselekedtek. – Mit adhatok?

- Addig semmit, amíg nem jön az ellenőr. Szép bemutatkozást szeretnék- nézett végig rajtunk. – Megyek is ki, utána azonnal fogok belépni, figyeljetek!

A főnökünk el is tűnt, így visszafordultam az előttem ücsörgő finn felé. Kissé idegesen rágcsáltam az ajkam, de ő megfogta a kezem és megsimogatta nyugtatásul. Egy pillanattal később megjelent az ajtóban egy öltönyös figura, aki ott volt a megbeszélésen is, amikor én szolgáltam ki. Lotte mellém lépett, hogy ő szolgálja ki. Christian pedig ahogy ígérte, 2 lépéssel mögötte jött hozzánk.

- Jó reggelt!- köszönt mosolyogva nekünk. Visszaköszöntünk és én már fordultam is, hogy megcsináljam a kávéját. – Tommi, merre van Sebastian? Ma még nem láttam.

- Itt van ő is, csak volt valami, amit meg kell beszélnie Miával. Azonnal itt lehetnek- magyarázta a srác, majd ránk nézett. – Lányok, arany kezeitek vannak. Isteni a szendvics!

- Akkor élvezd, mert a nagy rohanásban sosincs időd enni- mosolygott rá Julie.

- A kávéd- nyújtottam oda Hornernek a papírpoharat.

- Köszönöm!- vette el és bele is kortyolt. – További jó munkát és jó szárnyalást a csapatnak!

- Szárnyalást?- kérdezte a pasi, aki megfigyelőként volt jelen.

- A Red Bull szárnyakat ad- zengtük a lányokkal, majd nevetve folytattuk a munkánkat.

*****

Az időmérő edzés után olyan boldogságmámorban úsztunk, ahonnan nem tudott minket senki és semmi kimozdítani. Mindenen nevettünk, mindenkire mosolyogtunk, táncolva végeztük a munkánkat. A hátunk mögött ment a rádió és dúdolgatva, a fenekünket rázva szállítottuk a kávékat és egyéb rendelt italokat és ételeket.

- Táncolni akarok! Nagyon- jelent meg mellettem Mia egy tálcával, amin üres csészék voltak.

- Táncolhatunk- mondtam, miután körbenéztem és megállapítottam, hogy üres a motorhome.

Persze, minden lány szeme felcsillant, mikor rájöttek, hogy csak mi vagyunk benn. Egy kicsit feljebb csavartuk a zene hangerejét és máris mehetett a saját zártkörű bulink. Nem ittunk energiaitalt, sem kávét, de mindenkiben túltengett az energia. Mindenkit motivált az első és a harmadik rajtkocka.

- A pasik élvezni fogják ezt a látványt- nevetett fel a hátunk mögött egy nő.

Mindenki arra fordult, hogy lássa, ki is az, aki meglátott minket. Szerencséje volt az egész csapatnak, csak Britta lépett be. Még mindig rajtunk mulatott, mikor leült a pult elé. Mia mellettem legalább olyan vörös volt, mint a Ferrari autói, ha nem vörösebb. Próbálta elrejteni ezt a zavarát, de nem sikerült.

- Azt ne mondd, hogy pont előttem vagy ennyire szégyenlős- nézett rá a sajtós.

- Ez olyan… te más vagy nekem, mint a többiek- mondta a lány. – Lehet, hogy én neked benne vagyok a többiek kategóriában, de te nálam sokkal túlléped azt.

- Tévedsz, megint- sóhajtott fel Britta. – Nekem mennem kell, át kell néznem a nyilatkozatokat és meg kell írnom még egy sajtóanyagot. Ha beszélt veled Seb, hoznál nekem egy kávét és szánnál rám néhány percet?

- Persze, ott leszek- bólintott barátnőm. Közben megérkezett a nap hőse is.

- Drága, ennyire meleged lenne?- lépett hozzánk a pilóta. – Lehűthetlek, ha szeretnéd- hajolt közelebb barátnőmhöz.

- Te tüzeltél fel ezzel a csodálatos eredménnyel- súgta oda Mia, majd ellépett a pult mellől és odafordult a kávéőrlő géphez.

- Te most jössz velem a szobámba- nyúlt át Sebi a pulton, de elkaptam a kezét. Meglepve pislogott rám.

- Mia most megy, visz egy kávét Brittának és majd utána mehet hozzád- néztem a kék szemekbe. – Utána mehet a szobádba, ha van kedve.

- Ha nincs kedve, akkor is jönni fog- nevetett fel a srác és kihúzta a csuklóját a szorításomból. Gyorsan bejött a pult mögé és odalépett a lány mellé. – Várni foglak, Mia!- súgta a lánynak és a nyakába csókolt. Utána fütyörészve indult a szobájába.

- Tommi…- néztem segélykérően a barátomra, aki csak megrántotta a vállát, majd a pilóta után ment.

- Mindent tudni akarunk!- sereglettek oda a lányok barátnőmhöz, aki döbbenten bámult maga elé.

- Beszélek Brittával- emelte meg hirtelen a tálcát és szó nélkül magunkra lettünk hagyva. Meglepetten bámultunk utána, senki nem értette, hogy mi a baj. Csak remélni tudtam, hogy valójában nincs baj.

Pályázat!

Sziasztok! Újra itt vagyok és megint úgy döntöttem, hogy novellaíró pályázatot hirdetek. :) A döntés pedig a ti kezetekben van, szavazás alapján fog eldőlni, ki a győztes.

Mindösszesen 2 kikötésem van:

1) a történetnek Forma-1-esnek kell lennie

2) a történet címe: Csak egy álom?

Díjak:

Sajnos nem tudok nagyon értékes dolgokat felajánlani, de a saját munkámat fel tudom ajánlani nektek:

Minden résztvevő feltehet nekem egy kérdést, amire mindenképpen felelek, akár a történettel kapcsolatok, akár velem, mint íróval vagy magánszeméllyel.

3. hely: a kérdés mellett megkapja az folytatást még a felkerülése előtt

2. hely: a kérdés mellett megkapja az aktuális folytatást és felsorolhat 10 szót, amelyek alapján novellát írok neki

1. hely: a kérdés mellett megkapja a 2 következő aktuális folytatást és tetszőleges témában kérhet tőlem 2 novellát.

Jelentkezési és beküldési határidő: május 04., szerda, 20:00.
Címem: none012@citromail.hu

Remélem, hogy minél többen jelentkeztek és élvezni fogjátok ezt a kihívást!

Száguldó remény - 12. rész

A mai részt ajánlom A.J.-nek! Boldog születésnapot! :)

------------------------------------------------------------------

(Mia szemszöge)

2 órával a repülőút vége előtt ébredtem fel annyira, hogy már nem tudtam visszaaludni. Körbenéztem, hogy lássam, mi is a helyzet a csapatban. A legtöbb ember aludt körülöttem, szinte mindenki valahová borulva vagy nyakig betakarózva húzta a lóbőrt. Akit láttam, azok közül egyedül a nővérem volt ébren, ő már dolgozott.

Egy darabig figyeltem őt, csak akkor kaptam el a tekintetem, mikor elhagyni készült a helyét. Visszafektettem a fejem Seb vállára és becsuktam a szemeimet, mintha aludnék. Odajött mellénk és éreztem, ahogy megigazította a rajtam lévő takarót. Újabb olyan cselekedet volt ez megint, amit kicsit sem értettem.

Pihentettem a szemem még néhány percig, hogy ne vegye észre, hogy már fenn voltam, mikor ő mellénk lépett. Mikor újra kinyitottam a szemem, láttam őt, egy bögrével a kezében olvasott egy könyvet. A pillantásomat róla a velünk szemben ülő páros felé fordítottam. Egymáshoz bújva aludtak és Maddie két kézzel kapaszkodott a finnbe.

- Te meg mit nézed ennyire a többieket?- súgta a fülembe Sebastian, amitől megugrottam.

- Megijesztettél- néztem rá morcosan, de azonnal elmosolyodtam, ahogy megláttam az álmos arcát.

- Talán annyira mégsem, mert nem tűnsz teljesen halálra rémültnek- igazgatta a haját, de nem nagyon ment neki.

- Csak elterelte a figyelmemet az álmos arcod, ami aranyos- nyúltam felé és segítettem a haját rendbe tenni. – Már nem is látszik, hogy aludtál.

- Szuper!- mosolygott rám. – Mennyi idő van még leszállásig?

- Még 2 óra- pillantottam a karórámra. – De én már nagyon unom az egészet.

- Nem vagy egyedül- húzott a mellkasára és átkarolt. – 2 órát sokkal jobban el tudnék tölteni veled valahol máshol- súgta a fülembe.

- Ezt verd ki a fejedből, jó? Ne nagyközönség előtt- néztem a szemeibe.

- Unom már, hogy mindig megzavarnak, amikor kettesben lehetek veled- simogatta meg az arcom. – Most mindenki alszik, miért ne élvezhetném, hogy az enyém vagy?

- Britta- néztem a nővéremre. Seb is felemelte a fejét és láthatta, hogy a lány ránk pillant, majd újra folytatja az olvasást.

- Neki tudnia kell rólunk, hogy meg tudjalak védeni. Nem mindegy, hogy miképpen tudja meg?

- Nekem nem- hámoztam le a kezeit magamról és felültem. – Nem akarom, hogy így történjenek a dolgok.

- Mia, minden rendben van veled?- ráncolta össze a szemöldökét a pilóta.

- Csak nem akarom és kész- fordítottam el a fejem és a táskámból előkerestem egy könyvet. Úgy tettem, mint aki olvas, de nem volt igaz.

*****

(Madison szemszöge)

A szép és boldog álomvilágból az hozott vissza, hogy valaki a karomat simogatja. Lassan nyitogattam ki a szemeimet és először azt sem tudtam, hogy merre vagyok. Végül rájöttem, hogy Ausztrália felé tartunk, ami azt jelenti, hogy egy repülőn vagyok ébren. Felemeltem a fejem és egy gyönyörű kék szempárral találtam szemben magam.

- Jó reggelt, Csipkerózsika!- mosolygott rám Tommi.

- Tévedés- ráztam meg a fejem. – Csipkerózsikát csókkal ébresztette a hercege.

- Oh, elnézést! Csukd vissza a szemed!- kérte, én pedig úgy cselekedtem. Szinte azonnal éreztem az ajkait az enyémeken. – Így már jó?

- Igen- mosolyogtam rá.

Feltornáztam magam ülő helyzetbe és bekapcsoltam az övet, hogy ne kelljen ezzel bíbelődnöm percekkel később, mikor már leszállunk. Ránéztem a velünk szemben ülő Sebastian-Mia párosra, de nem tetszett, amit láttam. Barátnőm papírokat bújt teljesen hátat fordítva Sebnek, míg a srác bámult ki az ablakon.

- Mi történt?- súgtam oda a finnek, hátha tudja. De csak megrántotta a vállát, jelezvén, hogy ő sem tudja.

- Maddie, itt a beosztásod- nyújtotta felém a lapot Britta. – És a tiéd, Mia- adta oda barátnőmnek. – Egy sávban dolgoztok, hogy mindent meg tudj ismertetni Madisonnal- sorolta tovább a dolgokat a testvérének.

- Köszönöm!- pillantott fel Mia. – Hálás vagyok!

- Nincs miért- mosolygott még Britta, majd odalépett Christianhoz.

Barátnőm becsukta a szemét és mély levegőket vett. Láttam rajta, hogy mennyire megviseli, hogy ennyire munkára korlátozódik a kapcsolata a nővérével, de még nem tudtam, hogy mivel is segíthetnék neki. És ahogy elnéztem a két férfit magunk mellett, ők semmit nem tudtak erről a családi kötelékről.

Az ébredésem után 20 perccel már ausztrál földön sétáltam. Mia mellé siettem és beültem a csapatbuszba. Elmentünk a pályához, ahol tölteni fogjuk a napjainkat. Dönthettünk, hogy hol alszunk, de mi úgy döntöttünk, az a legjobb, ha kinn leszünk a pályán. Így abban a csapatbuszban foglaltunk helyet, ami egyből az Albert Parkba vitt minket.

Lepakoltunk a négy személyes szobában. Az ajtóra kiragasztott papír mutatta nekünk, hogy csak ketten döntöttünk úgy, hogy itt töltjük az éjszakát, így bátran pakolásztunk mindenfelé. Utána a kezünkbe vettünk egy-egy vastag pulóvert és átmentünk ahhoz a kamionhoz, ami az ételt szállította. Gyorsan leltároztunk a hideg raktérben és szerencsére semmi nem volt, ami hiányzott volna.

- Kérdezhetek valamit?- kérdeztem Miát este, mikor kinn ültünk a bokszfalon.

- Tudod, hogy bármit- bólintott mosolyogva.

- Mi történt veled és Sebbel? Mikor leültünk melléjük, olyan jól egymásra hangolódtatok, mire meg felébredek, kerülitek a másikat. Mit csináltatok?- érdeklődtem.

- Te vagy az egyedüli, aki tud rólam és Brittáról- mondta egy nagy sóhaj után. – Mikor felébredtünk, azt akarta, hogy lopjunk néhány romantikus pillanatot, de a nővérem mindent látott volna. Én nem akartam, hogy így legyenek a dolgok.

- Olyan kis butus vagy- öleltem meg őt. – Ha végre egyszer összejöttök, akkor is tudni fog rólatok, nem?

- Azt akarom, hogy én lehessek az, aki elmondja neki, hogy szerelmes és együtt van azzal, akit szeret- pislogott félénken. – Tudom, hogy butaság, de én így szeretném.

- És mi lenne, ha ezzel szembesítenéd Sebastiant is? Mert egyikőtöknek sem jó, ha így elkerülitek egymást egy buta félreértés miatt.

- Még átgondolom, jó?- ugrott le a falról és elindultunk aludni.

A szerdánk legnagyobb része a kipakolás volt. Kinn volt minden lány, akiket végre megismerhettem, és akik befogadtak azonnal. Szerencsére az itteni konyha és pult ugyanúgy volt kialakítva, mint a gyárban, így nem volt nehéz beleszoknom az új munkámba, már amennyiben új volt.

A kiszolgáló pult belső részére Mia felragasztotta a két pilóta étrendjét, hogy bárki van éppen munkában, tudja, hogy mit is kell tennie. Este azt is átbeszéltünk, hogy ki mennyire tudja az itt dolgozók kedvenceit és megszokott italait, és egy részüket szintén feliratoztuk és felragasztottuk. A maradékkal pedig úgy voltunk, hogy kiderítjük a hétvége folyamán.

Csütörtökön már ideje volt elkezdeni a komoly munkát, hiszen beindult az élet a pályán, aminek én nagyon örültem. Részben élveztem a nyüzsgést, amit már évek óta nem, részben pedig nyugodtan legeltethettem a szemem a pasimon, aki a nap nagy részét benn töltötte, nálunk. A pályabejárás volt az egyetlen komoly feladata, a többi ideje szabad volt, mivel Seb tele volt interjúkkal.

Mikor vége lett a bokszutca látogatásnak, lejárt az én munkaidőm is. Segítettem még elpakolni, majd sétálni indultam egy kicsit a naplementében. Az idő még nagyon kellemes volt, így kicsit sem fáztam a pólómban és a farmeromban. De alig értem el a pirosok területét, letámadtak a régi kollégáim, akikkel együtt dolgoztam még a Ferrari színeiben.

- Nézzenek oda!- szólalt meg egy férfi úgy 10 perccel azután, hogy a lányok körbeálltak és kérdésekkel bombáztak. – Kémkedünk, kémkedünk?

- Nem kell nekünk semmi a Ferrari háza tájáról- fordultam a hang felé. – Magunktól is elég jók vagyunk, hogy a földbe döngöljünk titeket.

- Hogy felvágták a kisasszony nyelvét!- mért végig. – Jó téged újra itt látni Dessy!

- Én is örülök neked, Rob!- léptem oda hozzá és megöleltem. – Lucy hogy van? Gyerekek?

- Mindenki a legnagyobb rendben- mosolygott rám. – És te? Milyen a bikáknál a helyed?

- Egyre jobb- feleltem és úgy éreztem, hogy ezzel eleget közöltem. – Bár, nincs senki, aki már korán reggel olyan szépen tudja kérni a kávéját, mint te.

- Tudtam én, hogy az angol jó modor a szíved központjáig vezet majd engem- húzta ki magát, mi pedig jót nevettünk rajta. – Pedig nálatok is van néhány angol.

- Téged senki nem körözhet le- nyugtattam meg a lelkét. – Rob, nálad jobb angol nincs.

- Legközelebb majd szólok erről Christiannak, ha látom- vigyorgott. – Ha már a korával nem tudom piszkálni…

- Ne piszkáld, most éppen értem tartja a hátát- vallottam be. – Merész volt és ellent mondott a vezetésnek.

- Nem semmi!- rázta meg a fejét. – Körülötted mindig zajlik az élet, kislány!

- Mire gondolsz, egyetlen drága mérnök barátom?- tettem csípőre a kezem.

- Arra a nyakon öntögetős kis esetre, mikor vizes póló versenyt rendeztél a home-ban a belgáknál- vigyorodott el és láttam, hogy ő élénken őrzi azt a pillanatot az emlékei között.

- Rá is felejtettem, hogy pasiból vagy és csak ezekre emlékszel- nevettem vidáman. A válla felett elnézve láttam, hogy Tommi és Seb éppen a mi részünk előtt cseveg, és közben minket figyelnek. – Édes, nekem mennem kell! Még beszélünk, ígérem! És veletek is, lányok!

- Persze, a hercegkisasszonyok dolga nem egyszerű- ölelt meg Smedley. – Azért legyél óvatos, mert nem akarom, hogy nagyon sérülj!- súgta a fülembe.

Belenéztem a kék szemeibe, amik féltően néztek engem. Adtam az arcára egy puszit, majd a lányokat is végigölelgettem, végül elindultam vissza, hozzánk. A fiúk minden egyes lépésemet végigkövették, amíg nem értem melléjük. Amint ott voltam, Tommi kapott volna az arcára egy puszit, de elhúzódott tőlem.

- Mi a baj?- ráncoltam össze a szemöldököm.

- Milyen közös múltad van neked Smedley-vel?- méregetett a finn igencsak feldúltan. – Vizes póló verseny? Édesem? Puszika?

- Tommi, teljesen félreérted- ráztam meg a fejem.

- Szerintem meg nem. Gondold át, hogy kit akarsz, és ne játszadozz velem, jó?- fordított hátat és elindult a parkoló felé. Seb csak megrántotta a vállát, adott egy puszit és követte a barátját. Teljesen összetörve és magamat hibáztatva mentem vissza a szobába, ami a hétvégi szállásom volt.

Száguldó remény - 11. rész

Lehet tippelgetni. :)

--------------------------------------------------------------

A hatalmas gép közepén ültem, Mia mellett. Barátnőm arcáról lassan 2 órája letörölhetetlen volt a mosoly, de én sem panaszkodhattam. Boldog voltam és ez meg is látszott rajtam. Már csak arra vágytam, hogy nekiállhassak az új munkámnak. Becsuktam a szemem és felidéztem magam előtt a néhány órával ezelőtti eseményeket.

Mindenki, aki jelen volt, odafordult a főnök felé. Éreztem, ahogy a szívem hevesen kalapál a tudattól, hogy itt fog eldőlni mindenki jövője. Tudtam, ha nem változtatott a főnökünk a döntésén, akkor Mia elmegy, akkor az én munkámnak is annyi és nem akartam magára hagyni a csapatot. Végre kezdtem magam valakinek érezni.

- Még mielőtt rátérnék a döntésemre, szeretném jelezni, hogy a reggeli események mögött – itt rápillantott Heather-re – Mr. Mateschitz áll.

- Christian, kérlek, térj a lényegre!- szólalt fel idegesen Sebastian.

- Miss. Bringhim, maga marad továbbra is itt, a gyárban- nézett a főnök Amandára. – A csapat egyhangú döntése alapján az új büfésünk Madison Hopes! Gratulálok!- eresztett meg egy mosolyt felém, amit viszonoztam.

- Köszönjük!- lépett oda mellé barátnőm és megölelte. Utána pedig odahúzta a kis négyesünkhöz.

- Ugye, nem kell könyörögnöm, hogy felejtsd el azt a felmondást?- pislogott a lányra.

- Szerinted lenne szívem itt hagyni titeket a pácban?- kérdezte Mia. – Eszemben sincs elmenni innen.

- Reméld azért, hogy Dietrich is így gondolja- húzta a száját a csapatvezető. – Beszéltem vele, de nem változtatta meg az álláspontját. Úgyhogy most hatalmas pácban vagyok, mert ezen nagyon ki fog akadni.

- Ha téged ki akar tenni,- gondolkozott el a lány – akkor az egész csapatot mozgósítom egy ilyen felmondásos dologgal. De most nincs időnk ezt megbeszélni, Maddie még nem pakolt össze- fordult felém. – Gyere, rohannunk kell!

- Mi rabolta el ennyire a figyelmed?- fordult felém a felszálláskor Mia. – Azt hittem, hogy végre elkezdesz egy kicsit csacsogni.

- Csak újra elgondolkoztam azon, ami nemrég történt. Még mindig olyan hihetetlen, hogy itt vagyok- sóhajtottam fel. – De most jutott eszembe, hogy valamit nem mondtam még neked- néztem rá végül.

- Mit? Kíváncsi vagyok a pletykákra- nevetett vidáman.

- Mikor Tommi és én elmentünk feliratkozni a személyzetibe, ott volt Britta- kezdtem bele. – Éppen azon vitázott az egyik lánnyal, hogy őt is írják fel. És volt egy mondata, amire felfigyeltem. Megjegyezte, hogy nincs sok értelme maradnia, ha te elhagyod a csapatot.

Láttam rajta, hogy kikerekedik a szeme, majd az ablak felé fordult és kibámult rajta. Tudtam, hogy most kattognak a kerekek az agyában, megpróbálja megtalálni a magyarázatot. Nem volt egyszerű meghatározni, hogy milyen is a kapcsolat közöttük, és azt sem tudhattam, hogy pontosan mit érez most a két nő.

- Egyszer tudtunk beszélgetni- fordult felém újra Mia. – Már akkor összekaptunk, de rosszabb csak utána lett. Megkérdezte, hogy mit gondolok a nővéri kapcsolatról.

- Mit mondtál neki?- kérdeztem vissza kíváncsian, de úgy, hogy tudja, nem fogok megsértődni, ha nem válaszol.

- Megmondtam neki, hogy nem tudok konkrét dolgot mondani neki, mert nem ismertem soha ezt a kontaktust- révedt el a tekintete. – De utána megjegyeztem, hogy én úgy gondolom, ha van egy nővéred, akkor ő mindig meg tud hallgatni, mindig kiáll melletted, ha összeveszel vele, ő akkor is szeret és rosszul érzi magát a vita miatt, bármikor segít önzetlenül és ha kell, akkor ő a legjobb barátnőm.

- Én sajnos nem tudom, hogy ez milyen, mert két öcsém van- válaszoltam neki. – De vannak dolgok, amik minden testvéri kapcsolatban működnek- gondolkoztam el a saját testvéri kapcsolataimon. – Ő mondott valamit?

- Hogy ő is mindig így gondolta a dolgokat, de neki sosem lesz testvére, így nem tudhatja- törölte meg a szemét, amiből egy kósza könnycsepp kibuggyant. – Azért remélem, hogy ezért csinálta a dolgokat.

- Szerintem igen- bólogattam serényen. – El tudom képzelni, hogy ti ketten ki fogtok békülni és akkor ti lesztek a tökéletes példák a testvéri kapcsolatokra.

- A próféta szóljon belőled- csatolta ki az övét, majd várakozóan nézett rám. – Van kedved jobb helyre ülni?

- Mit találtál ki?- húztam fel a szemöldököm, de azért követtem.

Magabiztosan sétált egészen a gép elejébe, ahol a pilóták ültek. Az egyik oldalon ült Mark a saját kis csapatával, a másikon Seb Tommival és két másik férfivel, akik szerelők voltak. Barátnőm megállt a székek mellett és végigjáratta a tekintetét a négy ott ülőn. Mindannyian abbahagyták a vidám csevegést és ránk pillantottak.

- Nem is tudtam, hogy ilyen gyönyörű nők is utaznak velünk- pillantott fel ránk Daniel.

- Miben segíthetünk neked, Mia?- húzta vigyorra a száját mellette Mike.

- Szebben nem lehet?- érdeklődött barátnőm.

- Hercegnő, lehetünk valamiben a szolgálatodra?- kelt fel Sebi és hajolt meg előtte.

- Drágáim,- fordult először jobbra, ahol Daniel ült, majd balra, ahol Mike foglalt helyet. – nem adnátok át nekünk a helyeteket?

- Miért is kellene?- nézett ránk Mike. – Tudtommal ugyanolyan székek vannak ott is, mint itt.

- Ebben igazad van- bólintott rá a dologra a lány. – De tudod, ott nincs ott Seb, akivel komoly dolgokat kellene megbeszélnem- pillantott a pilótára, aki gyengéden viszonozta a nézést. – És tudjátok, Madison és Tommi is szeretne több időt együtt tölteni egymással. Még csak most jöttek össze.

- Csak, hogy a kisasszonyok lássák, milyen nagy szíve van a világbajnok csapat szerelőinek- emelkedett fel a székéről Daniel. – Mike, mozgasd a hátsódat, mielőtt szétrúgom!

- Megyek, megyek- kelt fel a férfi, de azért mellettünk még megállt. – Igazán nagy baj, hogy még nem vettetek észre minket. Nem tudjátok, hogy mit veszítetek- rázta a fejét és végül távozott.

Mia azonnal lehuppant Seb mellé. Rám pillantott, elmosolyodott, majd elkezdte igazgatni az ülését. Kicsit hátradöntötte, betakarta magát egy pléddel, az ujjait összekulcsolta a német ujjaival és a fejét a srác felé döntötte. Még rápislogott szépen, majd amint megkapta az arcára a puszit, lecsukta a szemeit, hogy aludjon.

- Neked is pihenned kellene- ölelt át Tommi engem. Segített nekem is kényelmesen elhelyezkedni, majd hozzá bújva készültem álomba szenderülni.

***

(XXX szemszöge – néhány héttel később)

Megdörzsöltem a szemem, miközben felültem az ágyban. Ránéztem a mellettem fekvő lányra. Már lassan fél éve van velem, de nem jelent semmit. Nem tudom megszeretni, pedig gyönyörű, fiatal, szeret és nem érdekli másik ember. Mégsem tudtam megadni neki, amire szüksége volt tőlem.

Halkan felkeltem és bevonultam a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá és megnyitottam a vizet. Beállítottam langyosra és a sugár felé fordítottam az arcom. Amint lecsuktam a szemem, megjelent a szemem előtt az arca. Gyönyörű volt, mintha csak azért került volna a világra, hogy engem kísértsen. Meg sem lepett volna a dologgal.

Miután végeztem a tusolással, gyorsan megtörölköztem és felvettem a szabadidőmet. Lementem a földszintre, kivettem egy palack ásványvizet a hűtőből és az asztalra helyeztem. Írtam egy papírt még, hogy ne ijedjen meg, ha felébred és nem talál maga mellett. A fülembe helyeztem a két fülhallgatót és elindultam futni.

A kora hajnalon alig voltak még emberek az utcán. Néhány korán nyitó bolt tulajdonosai igyekeztek a munkahelyükre, de mást nem lehetett látni. Ők persze megbámultak, hiszen ki az az elvetemült, aki ilyenkor futkározik? Az álmatlanság ezt hozta ki belőlem, amin sokan meg is lepődtek volna.

Felfutottam a város egy magasabb pontjára, ahonnan látni lehetett a napfelkeltét. Néztem egy darabig és közben a gondolataim csak körülötte forogtak. Félórányi bámészkodás után kerülővel futottam visszafelé. Elmentem az ismerőseim háza mellett. Egy pillanatra valami miatt visszafordultam, és úgy láttam, talán ő jött ide. De mi oka lenne megjelenni ezen az eldugott helyen?

Száguldó remény - 10. rész

Kivételesen, kérésre hoztam most a folytatást. De ez nem azt jelenti, hogy nem várom a kommenteket...!

---------------------------------------------------------

Az egész délutánt együtt töltötte a kis négyesünk. Én voltam az, aki egy kis időre magukra hagyta őket, amikor lementem a büfébe. Mindenki engem bámult, főleg Heather, mikor megjelentem. Bementem a pult mögé, egy tálcára pakoltam néhány süteményt, amiket felvittem a szobába, hogy elfogyasszuk.

Jókat nevettünk attól függetlenül, hogy mi is történt néhány órával korábban. Senki nem foglalkozott azzal, hogy lehet, hogy Mia már nem sokáig van velünk. Bíztunk benne és a megérzéseiben. Így maradt a jó kedv, egymás ugratása és a vidámság. Persze, ha benézett valaki hozzánk, akkor eléggé meglepett volt.

- Ti már összepakoltatok?- kérdezte barátnőm két nevetőroham között. – Mert nem lenne szép, ha pont a pilóta ne lenne becsomagolva indulás előtt.

- Ne aggódj, királylány, már tegnap készen volt minden- húzta le az ágyra őt Seb. – Tudod, gondolkozom előre.

- Kivéve, mikor nem- kezdte el Mia simogatni a combját, amitől a német nagyokat nyelt.

- Ez szívás, Seb- kuncogott Tommi.

A hátát a falnak támasztotta, miközben az ágyon ült. Én ültem előtte, az én hátam az ő mellkasának volt döntve, a kezeivel átkarolt és a hasamnál kulcsolta össze. Onnan figyeltük közösen a két fiatalt, akik még mindig nem tudták, hogy együtt jobb nekik vagy külön. Én személy szerint az együttre szavaztam.

- Mi lenne, ha megpróbálnátok?- vetettem fel a dolgot.

- Le vagy maradva, csajszi- nevetett fel barátnőm. – Hát elfelejtetted, hogy már megvoltam neki?- bökött rá az ágyon fekvő Sebastianra.

- Bocsi, valahogy kiment a fejemből- nevettem fel. – Mintha valami mosogatás lett volna emlegetve, ha emlékezni merek rá.

- Látjátok, ti hálátlanok- járatta a pillantását a két fiú között. – Így kell reagálni arra, amit mondtam. Tanuljatok Maddie-től!

- Pontosan- bólintottam nevetve. Fel akartam kelni az ágyról, de a derekamon lévő karok nem engedtek. – Hé, miért nem mehetek?

- Nem engedlek szökni- adott egy puszit az arcomra.

- Velem jöhetsz, ha szeretnél- húztam fel őt is az ágyról. – Te is beadhatod a felmondásodat a személyzetin.

- Felmondani? Már te is itt akarsz hagyni minket?- pislogott rám Seb elkeseredve.

- Eszemben sincs- ráztam meg a fejem. – De 6 óra van és semmi hír Horner döntésének változtatásáról. Ideje cselekednie is valakinek.

- Rendben, benne vagyok- bólogatott a szőke finn mögöttem, így együtt indultunk el.

A folyosókon szembe jött néhány ember, de senki nem törődött velünk. Mi sem figyeltük a környezetünket, csak céltudatosan mentünk előre. Mindketten meglepődtünk, mikor beléptünk az irodába. Tele volt emberrel, mindenki kedélyesen beszélgetett a mellette lévővel. Főleg Seb szerelői voltak a férfi részről néhány mérnökkel kiegészülve, valamint az egész büfécsapat is jelen volt.

- Miss. Roeske, ne tegye ezt, kérem!- hallottam meg az egyik lány hangját. Arra fordultam és figyeltem.

- Csak írja oda le a nevem- mutatott a papírra Britta. – Nem érdekel, hogy Christian mit mond. Ha Mia elmegy innen, nekem sincs sok okom maradni. Írja le a nevem, ne kelljen nekem megtennem.

- Itt írja alá- mutatta az egyik rublikát a lány a papíron, amit a sajtós aláírt, majd senkire nem figyelve ment el.

Mi is feliratkoztunk kb. félórányi sorban állás után. A többiekhez visszafelé tartva pedig hívott David. Elmondta, hogy beszélt az otthoniakkal, megnyugtatta őket, hogy rendben van. Azt is megtudtam, hogy a suli jó, nincs semmiből lemaradva, úgyhogy nincs hátránya abból, hogy 3 hónappal az érettségi előtt váltott.

A kis csapat a történet elmesélése után úgy határozott, hogy a hosszú repülőút előtt szeretne még vacsorázni. Lementünk a büfébe, ahol a három jómadár leült a pult elé, én pedig bementem hátra. Felkönyököltem a pultra és vártam, hogy kibökjék, mit szeretnének enni. De közben eszembe jutott más is, így magukra hagytam őket.

- Jó étvágyat, Sebi!- tettem elé egy tálcán 2 szelet kenyeret vajjal, lekvárral, valamint egy nagy bögre kakaót. Ez volt a napra kijelölt vacsorája.

- Bocsáss meg nekem Maddie, de a barátodat el fogom tenni láb alól, addig kínoz ezekkel a semmi ételekkel- bökött rá a tányérjára.

- Úgy intézitek el, ahogy akarjátok- mosolyogtam rá.

Jó hangulatban ettük meg a vacsoránkat, nem törődve azzal, hogy Heather végig minket bámult olyan átható pillantásokkal, amik kifejezetten zavaróak. Mondjuk, azért láttam Tommi arcán, hogy ő nem tud teljesen elvonatkoztatni a nőtől, de teljesen megértettem azok után, amit tett.

- Kérnék egy kis figyelmet!- szólalt meg Christian Horner néhány perccel este 7 előtt. Mindenki felé fordult és várta, hogy mit is döntött…

Száguldó remény - 9. rész

Sziasztok! Tekintettel az alacsony kommentszámokra, kénytelen vagyok kommenthatárt állítani. Lehetek most én a rossz, mondhattok bármit, de minden nap jóval meghaladja a 100 megnyitást az oldal, ezért úgy gondolom, hogy lehet egy ilyen kicsi kérésem. Akkor lesz folytatás pénteken, ha összegyűlik minimum 4 komment. Sajnálom!

(Hétfő óta lehet szavazni a novellákra a pályázaton, a blog címe a fejléc alatt található!)

-----------------------------------------------------

Csak álltam és néztem az előttünk állókat. Mindenkinek döbbenetet láttam az arcán, teljes meglepettséget. Seb persze azonnal ment a kiviharzó Mia után. Én voltam az első, aki túltette magát a bejelentésen és elindult vissza dolgozni. A kis utazó csapat is elkezdett szétszéledni, Amanda pedig az orrát felhúzva beszélgetett a többi lánnyal.

- Én ki fogom tekerni a nyakát annak a libának- huppant le a pult elé Lotte, az egyik utazó pultos.

- Én akkor fogok nagyon kiakadni, ha Mia tényleg felmond- válaszolta Juliette. – Nélküle nem fog menni a munka rendesen.

- Maddie!- hallottam meg egy férfihangot oldalról, így odamentem.

- Mondd, Tommi, mit adhatok?- álltam meg várakozóan.

- Maddie!- ejtette ki lágyan a nevem, nekem pedig összeszorult a torkom. – Jól vagy?

- Persze, nincs semmi baj- ráztam meg a fejem. – Csak aggódom Mia felmondása miatt.

- Szerintem nem lesz belőle semmi, ha Christian fejet hajt előtte- felelte az edző. – Vele elég nehéz úgy vitázni, hogy nyerni tudj. Remekül tud érvelni.

- Ha teljesen eltűnik az életemből, nem tudom, hogy mi lesz velem- hagytam neki, hogy megfogja a kezem. – Sokat jelentett nekem, amit ő az elmúlt héten tett értem.

- Bízz benne, tudom, hogy megoldja- adott egy puszit a kezemre. – És fülelj továbbra is, mert komolyan kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi is folyik itt.

- Menj, segíts Sebnek és Miának, jó? Én innen most nem tudok szabadulni- hajoltam előre és adtam neki egy puszit a szájára. – Itt várok rátok.

- Minden rendben lesz- simogatta meg az arcom, majd tényleg elment.

Mögöttem még mindig mondták a magukét a lányok, ami engem egyre jobban idegesített. A végén nem bírtam tovább a dolgot, bementem a konyhába és segítettem a palacsinták kisütésében és betöltésében. A szakács szerencsére nem kérdezett semmit, nem mondott semmit, csak megmutatta, hogy mit kell csinálnom.

A helyzet semmit sem változott ebédig. A szerelők feljöttek bár, de alig kóstoltak bele az eléjük rakott menübe. A két pilóta is csak az orrát lógatta, még Tommi is igen keserves ábrázattal bámulta az asztallapot, ami nekem nagyon nem tetszett. Nem kecsegtettek a dolgok semmi jóval.

- Helló, mindenki!- lépett be egy magas, vékony, csinos lány.

- Heather- kiáltottak fel a lányok vidáman. – Hiányoztál!

- Ti is nekem- jött egészen a pulthoz.

Láttam, ahogy Tommi belemarkol az asztallapba. Idegesen pislogott felénk a lányra. Nem értettem, hogy mit akarhat tőle, de nem tetszett az, ahogy ránézett. Már előre nem kedveltem a lányt, mert így tekintett rá a férfi, aki jelenleg mellettem van. És ő is észrevette a férfit, amitől édes mosoly került az ajkaira. Komolyan azon voltam, hogy ne rohanjak ki a pult mögül.

- Szóval visszajöttél- jelent meg az ajtóban Mia. – Minek?

- Nem jöhetek ide csak úgy, igaz?- fordult felé a lány még mindig mosolyogva.

- Azok után, amit tettél, eléggé pofátlan dolog- lépett barátnőm Tommi mögé és a kezét a vállára tette. – Mit akarsz?

- Dietrich felhívott, hogy szükség van arra, hogy visszajöjjek dolgozni- lépett közelebb a lány. – És örülök, hogy látok néhány embert.

- Szóval elfelejtetted, hogy mennyire tönkretetted őt- szorította meg az edző vállát barátnőm.

Én eddig bírtam nézni a dolgokat. Leszedtem magamról a kötényemet, ledobtam a pultra és elindultam a büfébe a vitatkozó felekhez. A Heather-nek nevezett lány ott állt közvetlenül az asztal mellett. Tommi, Seb és Mia is rábámult. Odaléptem a finn mellé és átöleltem a derekát. Ő is megtette és éreztem, ahogy az ujjai mélyen a bőrömbe marnak. Majdnem felszisszentem, de megálltam a dolgot.

- Nem úgy néz ki, mint akit tönkretettem- pillantott végig rajtunk. – Sokkal inkább boldog.

- Alig néhány napja- folytatta a mesélést Mia. – Mert végre megtalálta maga mellé Madisont. De mi láttuk 2 évig szenvedni miattad.

- Soha nem ígértem semmit- rázta meg a fejét a lány. – Soha nem mondtam azt, hogy örökké fog tartani.

- És soha nem mondtad, hogy teherbe estél és elvetetted a babát- szólalt meg Tommi először. Éreztem, ahogy remeg az egész teste.

- Nem tudom, hogy ki vagy, de tűnj el innen azonnal- szólaltam meg feldúlva. – Hagyd meg nekünk, hogy éljük az életünket úgy, ahogy eddig. Nélküled.

- Mint mondtam, Dietrich kért arra, hogy jöjjek vissza- nézett velem farkasszemet.

- És neki köszönheti a csapat, hogy felmondtam- fordult velünk szembe Mia. – Menjünk innen, jó?

- Nekem dolgoznom kell- böktem a pult felé szomorúan, de a derekamat szorító kézből tudtam, hogy vagy jön velem ő is, vagy én megyek vele.

- Ne érdekeljen a vezetőség, csak gyere!- nézett engem barátnőm.

Végül rábólintottam a dologra és nem foglalkozva azzal, hogy mi történhet velem, Tommi kezét fogva távoztam a helyről. Felmentünk a szállásokra és egy olyan szobába mentünk, amit még sosem láttam. Szinte azonnal rájöttem, hogy ez lehet az a szoba, ahová költöztem volna, ha barátnőm nem mond fel.

- Üljetek le bárhová- mutatott körbe és előrángatott egy kis bőröndöt.

- Miért adtad be a felmondásod?- kérdeztem meg, miközben a vetetlen ágyra lehuppantam és húztam magammal a finnt.

- Nem szeretem a hazugságot- nyitotta ki a szekrényét. – Én számoltam össze tegnap este azt, hogy a csapatból ki kire szavazott. Megmondom, nem ez volt az eredmény.

- Christian nem csinálna ilyet- rázta meg a fejét Seb, de láttam rajta, hogy szinte könyörög, hogy ne hazudtolja meg őt Mia.

- Ha nem az állásáról lenne szó, valóban nem- értett egyet a lány. – Mateschitz sarokba szorította őt, nem tudott mást tenni. Azt kellett mondania, ami a nagyfőnöktől jön.

- Akkor most mi lesz veled?- kérdeztem azonnal.

- Én is ultimátumot adtam neki- mosolyodott el a lány, mialatt eltett néhány ruhát. – Kijelentettem, hogy számíthat még néhány felmondásra, ha nem változtat. Beígértem neki néhány komoly alapemberünk felmondását.

- Nem hiszi el ilyen könnyen- tiltakozott Tommi.

- Bármit akartam eddig, kevesebb, mint 12 óra alatt véghezvittem- torpant meg a lány. – Tudja, hogy rá tudnám beszélni őket.

- Nem hagyom, hogy itt hagyj engem- kapta el a karját Sebastian. – Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen.

- Nem is akarok, bajnok- simogatta meg az arcát. – Megadtam Hornernek a választás lehetőségét. Csak a sarkára kell állnia és az eredeti döntést közölnie legkésőbb egy órával a gépünk indulásának ideje előtt. Akkor maradok.

- És mi garantálja, hogy megteszi?- cirógattam a finn arcát, ami a vállamon pihent.

- Meglebegtettem előtte a saját felmondásom mellett a Tommiét, Seb bojkottját, a szerelők kilépését és még Rocky munkaleállását is. Csak olyanokat mondtam, akikre van elég befolyásom- kuncogott a lány.

- És honnan gondolod, hogy engem rá tudnál venni?- kérdezte az edző.

- Téged nem én vennélek rá- kacagott barátnőm nagyon vidáman. – Maddie megoldaná a dolgot- kacsintott rám. Be kellett látnom, igaza volt. Ha ő kér, biztos lehetett a sikerben.

Száguldó remény - 8. rész

Teljesen ledöbbenve figyeltem Mia arcát. Először félelem suhant át rajta, utána méreg és végül kétségbeesett és csalódott volt egyszerre. Nem tudtam, mit is kellene reagálnom a dologra. Nagyon közel éreztem őt magamhoz, de nem akartam belemászni az életébe.

- Tudod, ő 10 évvel idősebb nálam- fogott hozzá beszélni a lány. – Mikor megszületett, anyánknak nem volt miből nevelnie őt, még magát is alig tudta eltartani, ezért intézetbe adta. Az apja sohasem tudott róla és anyánk haláláig titkolta, hogy van egy másik gyereke is.

- Csak akkor mondd, ha úgy érzed, van elég erőd- simogattam meg az arcát.

- Tudnod kell- sóhajtott fel, majd folytatta. – Az én apámmal jóval később találkozott. Hozzáment és egy kiegyensúlyozott, boldog életet biztosítottak nekem. Szégyellte, hogy elhagyta az egyik gyerekét. Britta sosem tudta, hogy én és az apám nem is hallottunk róla 5 évvel ezelőttig.

- De megtaláltad- fogtam meg a kezét. – Akkor mi a baj?

- Nem engedi, hogy elmagyarázzam neki a dolgokat. Engem hibáztat, amiért intézetben kellett nevelkednie. Utál, mert én ismertem a szüleimet és őt eltaszították- eredtek meg a könnyei. – Próbálok minden alkalmat kihasználni arra, hogy közelebb kerülhessek hozzá, de bezárkózik.

- Ígérem, hogy megpróbálok segíteni neked- öleltem meg.

A vállaimra dőlve zokogott. Megértettem, hogy mennyire fáj neki az, amin keresztül megy, hiszen az idősebb öcsém engem is elutasított. Persze, azért mások a dolgok, de az érzéseink hasonlóak. Óvatosan húztam elő a telefonom és írtam egy üzenetet Tomminak, hogy ma este már ne jöjjön át.

- Nem akartam így rád zúdítani a bajaimat- húzódott el végül az arcáról törölgetve a könnyeinek maradványát.

- Nekem ez nem volt probléma- nyújtottam felé zsebkendőt. – Te vagy az első ember itt, akire azt mondom, hogy a barátom.

- Akkor fogadjuk meg most- húzta maga elé mindkét kezemet. – Mindig ott leszünk a másiknak és sosem lesz titkunk egymás előtt.

- Köszönöm!- borultam a nyakába és most én ejtettem könnyeket… de ezek örömkönnyek voltak.

Már este 10 is elmúlt, mikor magamra maradtam a szobámban. Kijelentette, hogy a fogadalmunk után még jobban akarja, hogy egy szobában legyünk, úgyhogy kezdjek el pakolni. Így, hogy megtaláltam a legjobb barátnőmet, már nekem is csábítóbb volt az ötlet. Főleg, hogy a fiúk sem voltak messze.

Éppen az ágyamba akartam bekászálódni egy tusolás után, mikor kopogtak az ajtómon. Nyűgösen nyitottam ki a késő esti látogatómnak, aki nem volt más, mint Tommi. Alig láttam ki a szemeimen, mert fáradt voltam nagyon, de ő csak beljebb terelgetett és becsukta maga után az ajtót. Majd együtt dőltünk végig az ágyon és én szinte azonnal aludtam.

A reggeli ébredés nem volt olyan kellemes, mint amilyenre én számítottam. Azonnal kapkodni kezdtem, mikor észrevettem, hogy fél 7 van. Mindenképpen le akartam menni reggel segíteni Miának, erre elaludtam. Megnéztem a telefonomat, hogy tényleg elfelejtettem-e beállítani az ébresztőórát, de nem így volt.

- Hová rohansz?- motyogta Tommi a szemeit nyitogatva.

- Elaludtam. Már régen lenn kellene lennem a büfében. Miért nyomtad ki az ébresztőmet?- hadartam, mialatt a szekrényemből rángattam ki a ruháimat.

- Állj meg- mászott az ágy végébe és elkapta a kezeim. – Mia este benézett hozzánk és megkért, hogy figyeljek arra, aludj eleget és ne rohanj reggel dolgozni. Ezért kapcsoltam ki az ébresztést a telefonodon- adott egy puszit a nyakamra.

- Azért mondhattad volna este- fontam össze a kezeim a melleim előtt, de nem teljesen láthatta, mert még mindig mögöttem volt.

- Amint beléptem, te szinte a karjaimba ájultál, annyira elfáradtál- fordított maga felé. – Éjszakáztál eleget ahhoz, hogy kiüsd magad.

- Nem kérek példabeszédet- ráztam a fejem. – Nincs szükségem rá, nagylány vagyok, el tudom dönteni, hogy mi a jó nekem.

- És az jó neked, ha én kérek tőled puszit?- mászott le végül az ágyamról és átölelte a derekam.

- Lehet jó- pillantottam rá, ő pedig lehajolt hozzám és megcsókolt.

Élveztem, ahogy a puha ajkai az enyémeket kóstolgatják, majd amikor a nyelve is bebocsátást nyert a számba és keringőbe kezdett az enyémmel. Beletúrtam a szőke hajába és még közelebb húztam őt magamhoz. Nem akartam ennyire rövid idő alatt közel kerülni hozzá, de már menthetetlen volt a helyzet.

- Mennem kell, mert el fogok késni- toltam el magamtól egy kicsit az arcát, de így a nyakamba fúrta és ott csókolt tovább.

- Még ráérsz- morogta és tovább kényeztetett.

- Tommi, elég legyen!- léptem el tőle határozottan. – Tanulj meg viselkedni!- dorgáltam meg egy kicsit. – Lezuhanyozok, felöltözöm és lemegyek a büfébe, ott majd megtalálsz- nyomtam még az ajkaira egy puszit, majd magára hagytam a szobámban.

Bementem a zuhanyzóba és kivételesen tovább maradtam, mint általában. Jól esett, ahogy a tagjaimat ellazította a víz, én pedig kiűztem minden gondolatot a fejemből. Vagyis majdnem mindet. Egy dolog maradt ott. Tommi meztelen felsőtesttel a szobámban. A fejem hiába ráztam és hiába volt a hideg zuhany is.

Még a büfébe belépve is előttem volt a kép. Soha nem volt még olyan pasi, aki ennyire magfogott volna az első alkalommal, erre itt ez a szőke finn és nekem máris annyi. Tudtam, hogy amint lesz egy kis időm, beszélnem kell Miával a dolgokról. Ki kell elemeznünk minden pillanatot, mert egyedül nem vagyok ehhez elég.

- Jó reggelt!- mosolygott rám barátnőm és elém tett egy bögre tejeskávét. – Jól aludtál?

- Nem felejtem el, hogy összebeszéltetek- nevettem fel vidáman. – De igen, remekül aludtam.

- Nézzenek oda, a gyár két legszebbje kora reggel egy helyen- érkezett meg mögénk Seb. – Mi újság, hölgyek?

- Még bele sem kezdtünk semmi izgalmas témába- váltott nyafogósra Mia. – Elrontottad!

- Bocsánat, az én hibám- hajtott fejet Seb, majd mindketten nevettek.

Észrevettem, hogy a lányok mind összesúgnak most, hogy a pilóta is ott volt velünk. És a szemük felcsillant, mikor Tommi is befutott. Biztos voltam benne, hogy újabb pletyka van a dologban. A két fiú gyorsan leült nem messze tőlünk reggelizni, mi pedig folytattuk volna a meg sem kezdett beszélgetésünket, de lehetetlen volt. Végig éreztük magunkon a pillantásaikat.

- Elegem van!- csapta le a kezében tartott kancsót Mia és megfordult. – Mindenki, ide!- mutatott maga köré. Az összes lány odakullogott és megállt előtte. – Halljam, mi ennyire érdekes rajtam.

- Mindenki arról beszél, hogy Sebastiannal vagy. Minden téren!- szólalt meg végül Amanda. – És hogy az éjjel is vele voltál.

- Bajnok, tudtad, hogy az éjjel megvoltam neked?- emelte meg a hangját barátnőm. Az összes büfében lévő felfigyelt erre.

- Tegnap éjjel? Te nekem?- kérdezett vissza Seb. – Valószínűleg szelektív a memóriám. De köszi, hogy szóltál- vigyorgott a srác.

- Nincs mit- nevetett fel a lány. – Nekem is most mondták meg- jelentette ki, majd visszafordult a pultosok felé. – Aki akár egy pillanatra is fel meri emlegetni ezt a nevetséges pletykát, bekerül a konyhára három hónapra mosogatólánynak.

- De a körmeim tönkre fognak menni- sápítozott Fiona.

- Majdnem el is felejtettem, de köszönöm, hogy emlékeztettél rá- biccentett Mia és egy gúnyos mosoly jelent meg az ajkain. – Gumikesztyűt senki nem biztosít nektek. És most irány dolgozni!

Újabb hiszti és nyafogás közepette mindenki visszaállt oda, ahol eddig tette a dolgát. Amanda a kávéfőző mellől lövellte rám a gyilkos pillantásait, de nem nagyon érdekelt. Hozzá voltam szokva, hogy én vagyok a felelős mindenért. Az életem már elkezdte a változást, így bíztam abban, hogy az életem minden terén be fog következni.

- Miaaaa- lépett mögém Tommi és pislogott a lányra. – Te és Sebastian…

- Mocsok- nevetett a lány és a finn arcába hajította a kezében lévő konyharuhát. – Beteszlek mosogatófiúnak.

- Pártolom az ötletet- kotyogtam közbe és adtam egy puszit a férfinek. – De amíg ti eldöntitek, addig én megyek, mert nem kellene, hogy David késsen.

- Rendben, menj!- húzott le a bárszékről Tommi maga elé. – De vezess óvatosan, és siess vissza hozzánk!- nyomott az ajkaimra egy csókot. – És ha lehet, ne törd össze a kocsim.

- Attól, hogy nő vagyok, még tudok vezetni- könyököltem bele kicsit az oldalába. – És Mia, majd meséld el, hogy mi is volt köztetek!- kötözködtem még egy kicsit, majd nevetve távoztam.

Szerencsére nem kellett rohannom, időben voltam. Az út sem csúszott, én pedig a biztonságos vezetés híve voltam. Leparkoltam a motel előtt, ahol az öcsém megszállt. Alig léptem ki az utcára, már meg is jelent kicsit álmos fejjel. Odajött hozzám és adott egy puszit az arcomra.

- Még mindig azt mondom, hogy gyilkos ez a reggeli kelés- morogta.

- Ugyan már, öcsi- simogattam meg az arcát. – Már nem sokáig kell hajnalban fenn lenned. Persze, ehhez kell a jó egyetem és a megfelelő órarend.

- Megoldom- ölelt meg. – Elviszel? Nincs kedvem vezetni.

- Csak ülj be- mutattam az anyósülés felé, majd visszaültem a volán mögé.

A rádiócsatornákat váltogatta egész úton. Néha megállt, ha hallott valamit, amit szeret, de amúgy a gombok nyomogatásával volt elfoglalva végig. A gimnáziumban, ahová vittem, éppen becsöngettek az érkezésünkkor. Az igazgató irodája felé vettük az utunkat, ahol már vártak ránk. Egy kedves hölgy fogadott minket.

Elmondtunk neki minden indokot, hogy miért is akarjuk David-et átirattatni ennyire közel az érettségihez. Végül átnézte a papírjait és az eredményeit, majd probléma nélkül felvette. Elköszöntem tőle, megígértem, hogy este hívom és már mehetett is az új osztályába tanulni.

A gyárba visszajutni már kicsit nehezebb volt. Azok a csapattagok, akik csak ritkán laktak a gyárban, most érkeztek vissza, hogy együtt utazhassanak az ausztrál nyárba. Komoly forgalom volt az összekötő úton és átfogó ellenőrzést végeztek a kapunál. Engem is megnyúztak, mint a többieket.

Amint beértem, leparkoltam a kocsit Sebastian autója mellé, majd felsiettem a szobámba, ahol átöltöztem. Felkötöttem a hajam egy copfba, majd bezártam a szobám ajtaját és a büfébe mentem. Mia komoly szemekkel figyelte a lányokat, akik nem is mertek megszólalni. Gyorsan be is álltam a helyemre.

- Legyél a fülem, jó?- kérlelt Mia, majd el is ment.

Nem tévedtem, mikor azt gondoltam, hogy a lányok nekem fognak esni. Mindenkinek volt hozzám egy-egy keresetlen szava. Szó nélkül nyeltem le a sértéseket, kicsit sem figyeltem oda rájuk. Nagy levegővel, a környezetemet kizárva végeztem a munkámat. Természetesen csak én dolgoztam, mivel nem volt senki, aki felügyelné a munkájukat.

- Kérnék egy kis figyelmet!- hallottam meg Christian Horner hangját.

Felpillantva láthattam, hogy felvonult a csapat utazó része. Az első sort Horner, Guillaume Roquelin, Ciaron Pilbeam, Sebastian, Mark Webber és Mia alkották. Akkor már tudtam, eldöntötték, ki az, aki utazhat velük. Azok után, ami az elmúlt napon történt velem, minden vágyam volt velük utazni.

- Miss. Frost összesítette a csapatunk válaszait, hogy melyiküket szeretné látni mostantól minden futamon. A büfé részlegünk legújabb alkalmazottja…- nézett le a kezében lévő papírra – Amanda Bringhim! Gratulálok!

- Felmondok!- kiáltott fel paprikapiros arccal Mia. – Ezt nem gondoltam volna, Christian. Szóval, felmondtam!