Bármennyire is ellene voltam annak, hogy Kimire hivatkozzak, most meg kellett tennem. Vagyis nem konkrétan rá, hanem az általa kitalált rosszullétre hivatkoztam. Még szerencse, hogy csak én ettem az étteremben szerdán este tenger gyümölcseit. Így gyorsan ki is tudtam húzni magam abból, hogy a pályára menjek.
Sebi persze duzzogott a dolog miatt, de rábíztam őt Evangeline-re, amit láthatólag egyikük sem bánt. A fejemben ekkor már megfogalmazódtak azon gondolatok, miszerint a két jómadarat össze kell hozni. Persze, nem mertem említeni előttük, hiszen barátnőm már egyszer elmondta, hogy köztük nem lesz soha semmi… Persze-persze, el is hiszem.
Tekintve, hogy volt egy teljes napom, amikor bármit csinálhattam, elhatároztam, hogy felfedezem a szállodát. Szerencsére volt elég sok csillaga ahhoz, hogy mindehhez érdemes legyen felvenni a fürdőruhámat és fürdőköpenyben flangálni a folyosókon egészen addig, amíg le nem találok a medencéig.
Lévén, hogy szombat volt, nem egy vendég lézengett a medence környékén. Több kisgyerek futkosott körülöttem. Mosolyogva néztem őket, nagyon aranyosak voltak, ahogy kergetőztek. Valahogy jobban esett a gyerekzsivaj, mintha a motorokat kellene hallgatnom. Ezt is Kimi számlájára írtam.
Letelepedtem az egyik kényelmes székre és onnan szemlélődtem tovább. A mellettem lévő székeken 3 szőke cicababa ücsörgött és éppen az előző napi bevásárló körútjukat elemezgették. Nagy sóhajjal vettem tudomásul, hogy ezt megúszni nem fogom, végig kell hallgatnom az egészet.
- Nagyon unalmas, igaz?- állt meg mellettem egy férfi úgy 5 perc múlva.
- El sem tudja képzelni, mennyire- pillantottam rá, mikor leült a mellettem szabadon lévő székbe.
- Minek köszönhetem, hogy egy ilyen csinos hölgy lett a szomszédom?- dőlt végig az ülőhelyén.
- Semmi kedvem nem volt az Albert Parkban futkosni egész nap- válaszoltam.
- Maga is a Forma-1 mezőnyének tagja?- döbbent meg. – Nem hiszem, hogy találkoztunk már.
- Ön is egy száguldó cirkuszos?- emelkedett meg a szemöldököm.
- Laurent Etienne Bernard [ejtsd: loran etyien bernár], FIA asszisztens- nyújtotta felém a kezét.
- Zoé Michels, tesztpilóta unokatestvér- fogadtam el a kéznyújtását mosolyogva. – És ha nem esik nehezére, tegeződhetnénk.
- Semmi probléma- mosolygott ő is.
Végigmértem magamnak egy kicsit alaposabban és megállapítottam, hogy nem rossz. Sötétbarna haj, zöldes-szürkés szemek, kis borosta, kidolgozott felsőtest. Kifejezetten olyan pasi volt, aki felkeltette az érdeklődésemet.
- Ha az FIA-nak dolgozol, hogy-hogy nem a pályán futkározol fel-alá?- érdeklődtem.
- Nekem legfőképpen szállásokat, éttermeket, irodákat és hasonló helyeket kell intéznem. Nincs okom nagyon kimenni, mert ha kell valami, akkor is telefonon mondják el, ha ott vagyok, meg akkor is, hogyha nem- magyarázta.
- Akkor összekötöd a kellemeset a hasznossal?- kérdeztem bevetve minden csáberőmet.
- Mondhatjuk így is. Kész főnyeremény, hogy egy ilyen gyönyörű nő társaságát élvezhetem- bókolt, amibe picit bele is pirultam. – Esetleg lenne arra esélyem, hogy vacsora mellett is téged hallgathassalak?
- Én…
2010. augusztus 29., vasárnap
2010. augusztus 26., csütörtök
Kísért a múlt - 13. rész
A pénteki napom maradék részét a szállodai szobámban töltöttem. Evangeline este felhívott, hogy tájékoztasson: Kimi utánam koslat. Most éppen őt „zaklatta”, hogy adja meg neki a telefonszámom. Tanácsoltam barátnőmnek, hogy emlékeztesse arra az ígéretemre, amit a délután folyamán tettem neki. A lány csak jót nevetett ezen, de ígéretet tett rá, hogy ezzel fog védekezni.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki az ajtómon dörömböl. Ránéztem az órára, ami hajnali 5-öt mutatott. Remélve, hogy csak álmodtam az egészet, visszacsuktam a szemeim. Sajnos nem volt szerencsém, mert valaki újra kopogott, ezúttal kevésbé durván. Morgolódva másztam ki az ágyamból és csoszogtam az ajtóhoz. A látogatóm egy igazán éber Kimi volt.
- Te meg merre jártál?- néztem végig rajta.
- Futni voltam- rántotta meg a vállát.
- Arról nem hallottál még, hogy ilyenkor az emberek aludni szoktak?- érdeklődtem elnyomva egy ásítást.
- De, általában én is aludni szoktam- felelte csevegő hangnemben.
- Akkor most miért nem alszol? És miért engem zavarsz kora reggel?
- Nem tudok aludni- lépett még közelebb. – Minden pillanatban csak arra tudok gondolni, ami délután történt.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz- tagadtam le egyből a dolgot.
- Csak erről- ölelte át a derekam és újra megcsókolt.
Ismételten sikerült teljesen hülyét csinálnom magamból. Hogy tagadhatnám azt, hogy szeretem, ha minden alkalommal, mikor megcsókol, visszacsókolok? Mert most is ez történt. Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy behúzzam a szobámba és becsukjam az ajtót magunk mögött. (Megjegyzem, nem hinném, hogy épeszű ember hajnali 5-kor a szálloda folyosóján kóricál.)
- Ezt nekünk nem szabad- toltam el magamtól percek múlva.
- Mondj egy jó okot, hogy miért- lépett hátrébb.
- Feleség- mondtam neki a legnagyobb okot maró gúnnyal a hangomban.
- Arra a nőre akarsz hivatkozni, aki fűvel-fával megcsal engem?- nevetett fel keserűen.
- Lehet, hogy ezt teszi. De nem én leszek az a nő, akivel ezt visszaadhatod neki- válaszoltam komolyan. – Bár, ha nem változtál, akkor találsz magadnak valakit órákon belül.
- Mire akarsz ezzel célozni?- ráncolta össze a szemöldökét.
- Vörös, ugyanolyan magas, mint te és Hanna a neve- emlékeztettem a lányra. – 2 nappal a rejtélyes eltűnésed és a ki nem mondott szakításunk után vele enyelegtél.
- Az teljesen más helyzet volt. Nem csaltalak meg- rázta a fejét.
- Tévedsz- feleltem halkan. – Akkor még reménykedtem abban, hogy visszajössz hozzám. És csak a képek megjelenését követő napon küldtél egy sms-t, amiben csak annyi szerepelt, vége.
Még egy percig engem bámult, majd se szó, se beszéd, távozott.
Hanna:
Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki az ajtómon dörömböl. Ránéztem az órára, ami hajnali 5-öt mutatott. Remélve, hogy csak álmodtam az egészet, visszacsuktam a szemeim. Sajnos nem volt szerencsém, mert valaki újra kopogott, ezúttal kevésbé durván. Morgolódva másztam ki az ágyamból és csoszogtam az ajtóhoz. A látogatóm egy igazán éber Kimi volt.
- Te meg merre jártál?- néztem végig rajta.
- Futni voltam- rántotta meg a vállát.
- Arról nem hallottál még, hogy ilyenkor az emberek aludni szoktak?- érdeklődtem elnyomva egy ásítást.
- De, általában én is aludni szoktam- felelte csevegő hangnemben.
- Akkor most miért nem alszol? És miért engem zavarsz kora reggel?
- Nem tudok aludni- lépett még közelebb. – Minden pillanatban csak arra tudok gondolni, ami délután történt.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz- tagadtam le egyből a dolgot.
- Csak erről- ölelte át a derekam és újra megcsókolt.
Ismételten sikerült teljesen hülyét csinálnom magamból. Hogy tagadhatnám azt, hogy szeretem, ha minden alkalommal, mikor megcsókol, visszacsókolok? Mert most is ez történt. Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy behúzzam a szobámba és becsukjam az ajtót magunk mögött. (Megjegyzem, nem hinném, hogy épeszű ember hajnali 5-kor a szálloda folyosóján kóricál.)
- Ezt nekünk nem szabad- toltam el magamtól percek múlva.
- Mondj egy jó okot, hogy miért- lépett hátrébb.
- Feleség- mondtam neki a legnagyobb okot maró gúnnyal a hangomban.
- Arra a nőre akarsz hivatkozni, aki fűvel-fával megcsal engem?- nevetett fel keserűen.
- Lehet, hogy ezt teszi. De nem én leszek az a nő, akivel ezt visszaadhatod neki- válaszoltam komolyan. – Bár, ha nem változtál, akkor találsz magadnak valakit órákon belül.
- Mire akarsz ezzel célozni?- ráncolta össze a szemöldökét.
- Vörös, ugyanolyan magas, mint te és Hanna a neve- emlékeztettem a lányra. – 2 nappal a rejtélyes eltűnésed és a ki nem mondott szakításunk után vele enyelegtél.
- Az teljesen más helyzet volt. Nem csaltalak meg- rázta a fejét.
- Tévedsz- feleltem halkan. – Akkor még reménykedtem abban, hogy visszajössz hozzám. És csak a képek megjelenését követő napon küldtél egy sms-t, amiben csak annyi szerepelt, vége.
Még egy percig engem bámult, majd se szó, se beszéd, távozott.
Hanna:
2010. augusztus 19., csütörtök
Last holiday...
Sziasztok! Ez az augusztus kissé sűrűre sikeredett számomra. Most, a suli előtti utolsó napokat is kihasználom a pihenésre, a nagyszüleimmel töltök néhány napot a hétvégi házunkban. Szerdán jövök majd haza, szerintem leghamarabb csütörtökön tudok folytatást hozni. Remélem, hogy azért nem pártoltok el tőlem… Puszi!
U.i.: Rékám, kellemes pihenést neked! (L)
U.i.: Rékám, kellemes pihenést neked! (L)
Kísért a múlt - 12. rész
Levegőt is elfelejtettem venni, annyira megijedtem. A szívem őrült tempóban zakatolt egyrészt a történtek, másrészt Seb megjelenése miatt. Továbbá éreztem, hogy Kimi legalább olyan izgatott, mint én. A köztünk beálló csendben a levegővételeink is túl hangosan hatottak.
- Ha bármire rájön, neked véged- súgtam szinte a szájába.
- Tudom-motyogta, majd ellökte magát a testemtől. – Feküdj le!
- Felejtsd el!- vágtam rá azonnal.
- Nem azért- rázta meg a fejét. – Azt mondjuk neki, hogy rosszul lettél, ezért behoztalak.
Vitatkozhattam volna, de abban a pillanatban nem volt jobb ötletem. Gyorsan lerúgtam a cipőm, majd befeküdtem az ágyba, amit átjárt Kimi isteni parfümjének az illata. Ennek köszönhetően sikerült teljesen bódult állapotba kerülnöm. A finn még egyszer rám nézett, majd odalépett az ajtóhoz és elfordította benne a kulcsot. Sebastian azonnal benyitott.
- Mit csináltál vele?- szegezte a kérdést Sebi a Jégembernek.
- Nem csináltam semmit – emelte fel a kezeit a szőkébbik. – Találkoztam vele odakinn, beszéltünk néhány szót, majd hirtelen elsápadt és majdnem elájult.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?- kérdeztem nagyon halkan, de úgy, hogy felhívjam magamra a figyelmét.
- Robert mondta, hogy szólt neki Nick, aki beszélt Fernandoval, akinek mondta Felipe, hogy Cris Dyer látta, ahogy Kimi behoz ide téged- sorolta a dolgokat.
- Biztos, hogy jól vagy?- lépett közelebb Kimster, mikor felültem az ágyon. – Engem nem zavartok.
- Inkább visszamennék a szállodába – nyújtottam a kezem az unokaöcsém felé, aki azonnal segített.
- Valakivel azért megüzened, hogy jól vagy?- nézett rám kérlelően azokkal a meghatározhatatlan színű szemeivel.
- Szerintem- léptem szorosan elé, így jelenleg ő tartott meg Sebi helyett – jobban jársz, ha nem faggatózol utánam, mert véletlenül elmesélem Sebastiannak, hogy ismerlek. És azt is, hogy miért- súgtam.
- Nem tennéd- rázta meg a fejét.
- Biztos vagy benne? – léptem el tőle.
Válaszolni nem válaszolt, de hitetlenkedve nézett rám. Valóban, már nem az a gyerek voltam, akit ő megismert. Farkasszemet néztünk egymással és végül ő kapta el a pillantását rólam. Még elmotyogtam neki egy köszönömöt, majd távoztunk. Ahogy beültem a parkolóban álló autóba, kezdtem megnyugodni.
- Teljesen biztos vagy abban, hogy nem kellett volna még pihenned egy kicsit? – fordult felém a vezetőülésről Seb.
- Akkor lennék rosszul, ha összezárnál vele további órákra – vágtam rá.
- Mi bajod van vele? Csinált valamit?- kapott egyből a témán.
- Nem csinált semmit- ráztam a fejem.
- Komolyan mondom, hogy nem értelek – sóhajtott mélyet. – Kimi jó fej, csak meg kellene ismerned őt.
- Nem tudom Seb… Talán nem akarom megismerni őt- kapcsoltam be a biztonsági övet, ő pedig indított.
- Megtudhatom, hogy miért? – érdeklődött.
- Elég jól ismerem ahhoz, hogy ne akarjak a közelében lenni…
- Ha bármire rájön, neked véged- súgtam szinte a szájába.
- Tudom-motyogta, majd ellökte magát a testemtől. – Feküdj le!
- Felejtsd el!- vágtam rá azonnal.
- Nem azért- rázta meg a fejét. – Azt mondjuk neki, hogy rosszul lettél, ezért behoztalak.
Vitatkozhattam volna, de abban a pillanatban nem volt jobb ötletem. Gyorsan lerúgtam a cipőm, majd befeküdtem az ágyba, amit átjárt Kimi isteni parfümjének az illata. Ennek köszönhetően sikerült teljesen bódult állapotba kerülnöm. A finn még egyszer rám nézett, majd odalépett az ajtóhoz és elfordította benne a kulcsot. Sebastian azonnal benyitott.
- Mit csináltál vele?- szegezte a kérdést Sebi a Jégembernek.
- Nem csináltam semmit – emelte fel a kezeit a szőkébbik. – Találkoztam vele odakinn, beszéltünk néhány szót, majd hirtelen elsápadt és majdnem elájult.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?- kérdeztem nagyon halkan, de úgy, hogy felhívjam magamra a figyelmét.
- Robert mondta, hogy szólt neki Nick, aki beszélt Fernandoval, akinek mondta Felipe, hogy Cris Dyer látta, ahogy Kimi behoz ide téged- sorolta a dolgokat.
- Biztos, hogy jól vagy?- lépett közelebb Kimster, mikor felültem az ágyon. – Engem nem zavartok.
- Inkább visszamennék a szállodába – nyújtottam a kezem az unokaöcsém felé, aki azonnal segített.
- Valakivel azért megüzened, hogy jól vagy?- nézett rám kérlelően azokkal a meghatározhatatlan színű szemeivel.
- Szerintem- léptem szorosan elé, így jelenleg ő tartott meg Sebi helyett – jobban jársz, ha nem faggatózol utánam, mert véletlenül elmesélem Sebastiannak, hogy ismerlek. És azt is, hogy miért- súgtam.
- Nem tennéd- rázta meg a fejét.
- Biztos vagy benne? – léptem el tőle.
Válaszolni nem válaszolt, de hitetlenkedve nézett rám. Valóban, már nem az a gyerek voltam, akit ő megismert. Farkasszemet néztünk egymással és végül ő kapta el a pillantását rólam. Még elmotyogtam neki egy köszönömöt, majd távoztunk. Ahogy beültem a parkolóban álló autóba, kezdtem megnyugodni.
- Teljesen biztos vagy abban, hogy nem kellett volna még pihenned egy kicsit? – fordult felém a vezetőülésről Seb.
- Akkor lennék rosszul, ha összezárnál vele további órákra – vágtam rá.
- Mi bajod van vele? Csinált valamit?- kapott egyből a témán.
- Nem csinált semmit- ráztam a fejem.
- Komolyan mondom, hogy nem értelek – sóhajtott mélyet. – Kimi jó fej, csak meg kellene ismerned őt.
- Nem tudom Seb… Talán nem akarom megismerni őt- kapcsoltam be a biztonsági övet, ő pedig indított.
- Megtudhatom, hogy miért? – érdeklődött.
- Elég jól ismerem ahhoz, hogy ne akarjak a közelében lenni…
Kísért a múlt - 11. rész
Levegőt is elfelejtettem venni, annyira megijedtem. A szívem őrült tempóban zakatolt egyrészt a történtek, másrészt Seb megjelenése miatt. Továbbá éreztem, hogy Kimi legalább olyan izgatott, mint én. A köztünk beálló csendben a levegővételeink is túl hangosan hatottak.
- Ha bármire rájön, neked véged- súgtam szinte a szájába.
- Tudom-motyogta, majd ellökte magát a testemtől. – Feküdj le!
- Felejtsd el!- vágtam rá azonnal.
- Nem azért- rázta meg a fejét. – Azt mondjuk neki, hogy rosszul lettél, ezért behoztalak.
Vitatkozhattam volna, de abban a pillanatban nem volt jobb ötletem. Gyorsan lerúgtam a cipőm, majd befeküdtem az ágyba, amit átjárt Kimi isteni parfümjének az illata. Ennek köszönhetően sikerült teljesen bódult állapotba kerülnöm. A finn még egyszer rám nézett, majd odalépett az ajtóhoz és elfordította benne a kulcsot. Sebastian azonnal benyitott.
- Mit csináltál vele?- szegezte a kérdést Sebi a Jégembernek.
- Nem csináltam semmit – emelte fel a kezeit a szőkébbik. – Találkoztam vele odakinn, beszéltünk néhány szót, majd hirtelen elsápadt és majdnem elájult.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?- kérdeztem nagyon halkan, de úgy, hogy felhívjam magamra a figyelmét.
- Robert mondta, hogy szólt neki Nick, aki beszélt Fernandoval, akinek mondta Felipe, hogy Cris Dyer látta, ahogy Kimi behoz ide téged- sorolta a dolgokat.
- Biztos, hogy jól vagy?- lépett közelebb Kimster, mikor felültem az ágyon. – Engem nem zavartok.
- Inkább visszamennék a szállodába – nyújtottam a kezem az unokaöcsém felé, aki azonnal segített.
- Valakivel azért megüzened, hogy jól vagy?- nézett rám kérlelően azokkal a meghatározhatatlan színű szemeivel.
- Szerintem- léptem szorosan elé, így jelenleg ő tartott meg Sebi helyett – jobban jársz, ha nem faggatózol utánam, mert véletlenül elmesélem Sebastiannak, hogy ismerlek. És azt is, hogy miért- súgtam.
- Nem tennéd- rázta meg a fejét.
- Biztos vagy benne? – léptem el tőle.
Válaszolni nem válaszolt, de hitetlenkedve nézett rám. Valóban, már nem az a gyerek voltam, akit ő megismert. Farkasszemet néztünk egymással és végül ő kapta el a pillantását rólam. Még elmotyogtam neki egy köszönömöt, majd távoztunk. Ahogy beültem a parkolóban álló autóba, kezdtem megnyugodni.
- Teljesen biztos vagy abban, hogy nem kellett volna még pihenned egy kicsit? – fordult felém a vezetőülésről Seb.
- Akkor lennék rosszul, ha összezárnál vele további órákra – vágtam rá.
- Mi bajod van vele? Csinált valamit?- kapott egyből a témán.
- Nem csinált semmit- ráztam a fejem.
- Komolyan mondom, hogy nem értelek – sóhajtott mélyet. – Kimi jó fej, csak meg kellene ismerned őt.
- Nem tudom Seb… Talán nem akarom megismerni őt- kapcsoltam be a biztonsági övet, ő pedig indított.
- Megtudhatom, hogy miért? – érdeklődött.
- Elég jól ismerem ahhoz, hogy ne akarjak a közelében lenni…
- Ha bármire rájön, neked véged- súgtam szinte a szájába.
- Tudom-motyogta, majd ellökte magát a testemtől. – Feküdj le!
- Felejtsd el!- vágtam rá azonnal.
- Nem azért- rázta meg a fejét. – Azt mondjuk neki, hogy rosszul lettél, ezért behoztalak.
Vitatkozhattam volna, de abban a pillanatban nem volt jobb ötletem. Gyorsan lerúgtam a cipőm, majd befeküdtem az ágyba, amit átjárt Kimi isteni parfümjének az illata. Ennek köszönhetően sikerült teljesen bódult állapotba kerülnöm. A finn még egyszer rám nézett, majd odalépett az ajtóhoz és elfordította benne a kulcsot. Sebastian azonnal benyitott.
- Mit csináltál vele?- szegezte a kérdést Sebi a Jégembernek.
- Nem csináltam semmit – emelte fel a kezeit a szőkébbik. – Találkoztam vele odakinn, beszéltünk néhány szót, majd hirtelen elsápadt és majdnem elájult.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?- kérdeztem nagyon halkan, de úgy, hogy felhívjam magamra a figyelmét.
- Robert mondta, hogy szólt neki Nick, aki beszélt Fernandoval, akinek mondta Felipe, hogy Cris Dyer látta, ahogy Kimi behoz ide téged- sorolta a dolgokat.
- Biztos, hogy jól vagy?- lépett közelebb Kimster, mikor felültem az ágyon. – Engem nem zavartok.
- Inkább visszamennék a szállodába – nyújtottam a kezem az unokaöcsém felé, aki azonnal segített.
- Valakivel azért megüzened, hogy jól vagy?- nézett rám kérlelően azokkal a meghatározhatatlan színű szemeivel.
- Szerintem- léptem szorosan elé, így jelenleg ő tartott meg Sebi helyett – jobban jársz, ha nem faggatózol utánam, mert véletlenül elmesélem Sebastiannak, hogy ismerlek. És azt is, hogy miért- súgtam.
- Nem tennéd- rázta meg a fejét.
- Biztos vagy benne? – léptem el tőle.
Válaszolni nem válaszolt, de hitetlenkedve nézett rám. Valóban, már nem az a gyerek voltam, akit ő megismert. Farkasszemet néztünk egymással és végül ő kapta el a pillantását rólam. Még elmotyogtam neki egy köszönömöt, majd távoztunk. Ahogy beültem a parkolóban álló autóba, kezdtem megnyugodni.
- Teljesen biztos vagy abban, hogy nem kellett volna még pihenned egy kicsit? – fordult felém a vezetőülésről Seb.
- Akkor lennék rosszul, ha összezárnál vele további órákra – vágtam rá.
- Mi bajod van vele? Csinált valamit?- kapott egyből a témán.
- Nem csinált semmit- ráztam a fejem.
- Komolyan mondom, hogy nem értelek – sóhajtott mélyet. – Kimi jó fej, csak meg kellene ismerned őt.
- Nem tudom Seb… Talán nem akarom megismerni őt- kapcsoltam be a biztonsági övet, ő pedig indított.
- Megtudhatom, hogy miért? – érdeklődött.
- Elég jól ismerem ahhoz, hogy ne akarjak a közelében lenni…
2010. augusztus 8., vasárnap
Holiday Nr. 2
Sziasztok! Ismételten egy hét szünetet tartok. Az újabb indokom az Úszó EB, amire egész hetes bérletem van, szóval az elkövetkezendő 7 napot a Margit-szigeten fogom tölteni. Ha lesz időm, energiám és alkalmam, akkor próbálok hozni valami folytatást, de nem ígérem. Kellemes hetet nektek!
U.i.: Ha láttok egy nagy magyar zászlót Szentes felirattal, akkor azok mi vagyunk a húgommal és barátnőmmel.:)
U.i.: Ha láttok egy nagy magyar zászlót Szentes felirattal, akkor azok mi vagyunk a húgommal és barátnőmmel.:)
Kísért a múlt - 10. rész
Nem hisztiztem, nem akartam kiszabadulni, nem akartam semmit csinálni. Teljesen faarccal bámultam Kimire, aki meglepve húzta fel a szemöldökét. Valószínűleg nem számított arra, hogy vele szemben képes vagyok ennyire érzelemmentes arcot viselni. Be kell vallanom, ezzel önmagam is megleptem.
- Mi ennyire fontos?- ültem le az ágyának a szélére.
- Mondtam már. Beszélni szeretnék veled, Princessa- lépett közelebb.
- Megmondtam, hogy nem szeretem, ha így szólítasz- hunytam le a szemem.
- Nem tudsz mindent kitörölni. Lehetetlen- guggolt le elém.
- Amit lehet, azt megpróbálom törölni- néztem a szemeibe. – Nem tudom, hogy mi volt akkor a célod velem. Lehettem játékszer, lehettem igaz szerelem, lehettem kaland is. De bármi voltam, törölni akarom.
- Ha tudnád, hogy mennyi olyan dolog van, amit nem mondhattam el. Hogy mennyi minden van, amit képtelen vagyok megtenni, mert rád emlékeztet…
- Azt ne mondd, hogy miattam tűnt el a romantikus éned- néztem rá. A hangomból sütött a gúny.
- Akár tetszik, akár nem, ez igaz- ült le mellém. – Túlságosan fájtak azok a dolgok, amikben akár egy csepp romantika is volt.
- Miért akarsz nekem hazudni?- keltem fel mellőle, majd megálltam szembe vele. – 6 éve, mikor eltűntél mellőlem egy szó nélkül, azt gondoltam, hogy sürgős dolgod van, és majd felhívsz, hogy bocsánatot kérj, amiért úgy eltűntél. Át is mentem hozzád. Te nem tudod, hogy milyen érzés volt belépnem az üres lakásba. Mikor alig 12 órával előtte még ott csókoltál.
- Talán nem hiszed el, de életem legnehezebb és a mai napig legfájóbb döntése volt az, hogy akkor elhagytalak- kelt fel ő is az ágyról. – De ha akkor nem teszem, még jobban fájt volna, mert nem lehettünk volna együtt.
- Miért van az, hogy sosem unod meg ezt a kifogást?- csattantam fel mérgesen. Eddig bírta a nyugodt álarc. – Attól kezdve, hogy megismertelek, azt hajtogatod, hogy nem lehetünk nyugodtan együtt. Akkor mit akarsz?
- Téged- lépett elém szorosan és hozzápréselt a kamion falához.
- Kétszer is elvesztettél- suttogtam neki. – Egyszer, mikor elhagytál, másodszor, mikor ezt kaptad- emeltem fel a kezét kettőnk közé.
Az ujján ott csillogott a karikagyűrűje, ami mindkettőnk számára jelezte, hogy Kimi Räikkönen nős ember. Dühösen fújtatott egyet, majd lekapta a gyűrűt a kezéről és az éjjeliszekrényre dobta. Csak néztem a kis ékszert, mialatt ő még közelebb jött hozzám. Éreztem, ahogy a teste az enyémnek feszül és a hirtelen kapcsolattól elállt a lélegzetem.
- Mondd a szemembe, hogy nem vágysz annyira rám, mint én rád- súgta a fülembe.
- Nem kell tőled semmi- néztem rá komolyan.
- A tested nem ezt mondja- mosolyodott el, mialatt végigsimogatta a jobb oldalam. Minden apró érintése remegést okozott.
- A testem téved- vágtam rá azonnal.
- Nem nagyon hiszem- fogta a két keze közé az arcom.
Próbáltam kiszabadulni a karjaiból, de lehetetlen volt. Nem habozott sokáig, szinte azonnal szájon csókolt. És a félelmem beigazolódott. A csókja úgy hatott, mint fuldokló számára a levegő. Olyan volt, mintha felszakította volna a burkot, amiben éltem évek óta. És bár az eszem azt súgta, hogy lökjem el magamtól, képtelen voltam.
Egyre szorosabban fontam a nyaka köré a karjaimat és minden porcikámmal a testének feszültem, hogy érezzem őt. A csókjaink egyre szenvedélyesebbek lettek, a kezei egyre inkább a ruhám alatt kalandoztak. Minden érintése után jóleső bizsergést éreztem, olyat, amilyet már nagyon régen. A tökéletes pillanatunknak kopogás vetett véget.
- Zoé, itt vagy?- hallottuk meg Seb hangját.
Hirtelen rántottam el a fejem a Kimiétől és remegve bámultam az ajtó felé…
- Mi ennyire fontos?- ültem le az ágyának a szélére.
- Mondtam már. Beszélni szeretnék veled, Princessa- lépett közelebb.
- Megmondtam, hogy nem szeretem, ha így szólítasz- hunytam le a szemem.
- Nem tudsz mindent kitörölni. Lehetetlen- guggolt le elém.
- Amit lehet, azt megpróbálom törölni- néztem a szemeibe. – Nem tudom, hogy mi volt akkor a célod velem. Lehettem játékszer, lehettem igaz szerelem, lehettem kaland is. De bármi voltam, törölni akarom.
- Ha tudnád, hogy mennyi olyan dolog van, amit nem mondhattam el. Hogy mennyi minden van, amit képtelen vagyok megtenni, mert rád emlékeztet…
- Azt ne mondd, hogy miattam tűnt el a romantikus éned- néztem rá. A hangomból sütött a gúny.
- Akár tetszik, akár nem, ez igaz- ült le mellém. – Túlságosan fájtak azok a dolgok, amikben akár egy csepp romantika is volt.
- Miért akarsz nekem hazudni?- keltem fel mellőle, majd megálltam szembe vele. – 6 éve, mikor eltűntél mellőlem egy szó nélkül, azt gondoltam, hogy sürgős dolgod van, és majd felhívsz, hogy bocsánatot kérj, amiért úgy eltűntél. Át is mentem hozzád. Te nem tudod, hogy milyen érzés volt belépnem az üres lakásba. Mikor alig 12 órával előtte még ott csókoltál.
- Talán nem hiszed el, de életem legnehezebb és a mai napig legfájóbb döntése volt az, hogy akkor elhagytalak- kelt fel ő is az ágyról. – De ha akkor nem teszem, még jobban fájt volna, mert nem lehettünk volna együtt.
- Miért van az, hogy sosem unod meg ezt a kifogást?- csattantam fel mérgesen. Eddig bírta a nyugodt álarc. – Attól kezdve, hogy megismertelek, azt hajtogatod, hogy nem lehetünk nyugodtan együtt. Akkor mit akarsz?
- Téged- lépett elém szorosan és hozzápréselt a kamion falához.
- Kétszer is elvesztettél- suttogtam neki. – Egyszer, mikor elhagytál, másodszor, mikor ezt kaptad- emeltem fel a kezét kettőnk közé.
Az ujján ott csillogott a karikagyűrűje, ami mindkettőnk számára jelezte, hogy Kimi Räikkönen nős ember. Dühösen fújtatott egyet, majd lekapta a gyűrűt a kezéről és az éjjeliszekrényre dobta. Csak néztem a kis ékszert, mialatt ő még közelebb jött hozzám. Éreztem, ahogy a teste az enyémnek feszül és a hirtelen kapcsolattól elállt a lélegzetem.
- Mondd a szemembe, hogy nem vágysz annyira rám, mint én rád- súgta a fülembe.
- Nem kell tőled semmi- néztem rá komolyan.
- A tested nem ezt mondja- mosolyodott el, mialatt végigsimogatta a jobb oldalam. Minden apró érintése remegést okozott.
- A testem téved- vágtam rá azonnal.
- Nem nagyon hiszem- fogta a két keze közé az arcom.
Próbáltam kiszabadulni a karjaiból, de lehetetlen volt. Nem habozott sokáig, szinte azonnal szájon csókolt. És a félelmem beigazolódott. A csókja úgy hatott, mint fuldokló számára a levegő. Olyan volt, mintha felszakította volna a burkot, amiben éltem évek óta. És bár az eszem azt súgta, hogy lökjem el magamtól, képtelen voltam.
Egyre szorosabban fontam a nyaka köré a karjaimat és minden porcikámmal a testének feszültem, hogy érezzem őt. A csókjaink egyre szenvedélyesebbek lettek, a kezei egyre inkább a ruhám alatt kalandoztak. Minden érintése után jóleső bizsergést éreztem, olyat, amilyet már nagyon régen. A tökéletes pillanatunknak kopogás vetett véget.
- Zoé, itt vagy?- hallottuk meg Seb hangját.
Hirtelen rántottam el a fejem a Kimiétől és remegve bámultam az ajtó felé…
2010. augusztus 7., szombat
Kísért a múlt - 9. rész
Némán meredtem maga elé, fogalmam sem volt arról, hogy mit kellene mondanom Sebinek. Nem tartom a legjobb ötletnek elmondani neki azt, ami közöttünk történt Kimivel. Még nem jött el az ideje a mesélésnek.
- Mióta Forma-1-es pilóta lett, azóta figyeljük együtt a pályafutását. A pókerarcából és a nyilatkozataiból az jött le ennyi év alatt, hogy neki a péntek nem számít- magyaráztam.
- Gyanús vagy te nekem- ráncolta össze a szemöldökét.
- Seb, miért Kimivel foglalkozunk?- csúsztam hozzá közelebb. – Inkább azon jártasd a buksid, hogy mikor, hol, kivel és mivel ünnepelünk.
- Ünnepelni?- csodálkozott el.
- A csapat mai legjobb eredményét érted el- vigyorogtam rá.
- Nem mellesleg az első éles bevetéseden dobogós lettél- állt meg mellettem Evangeline. – Dobjatok meg egy sms-sel, hogy mi, merre, meddig, mert rohannom kell.
- Szóval már megint fizethetem a vacsorátokat?- horkant mellettem az idősebb Vettel-fiú.
- Nem, most mi fizetjük a te vacsorádat. De csak akkor, ha ésszel válogatsz, mert nagyon hizlalót nem kapsz- jelentettem ki.
- Jó, rendben, megegyeztünk- kelt fel a helyéről. – Elmegyek, átöltözök, meg beszélek a főnökkel.
- 50 perc múlva a kocsinál?- kérdeztem, mialatt én is felálltam.
- Sietek- mosolygott, majd kaptam egy puszit.
Összeszedtem a cuccaimat, majd elindultam kifelé. Gondoltam, lassan sétálok a nyüzsgő tömegben, mert így tovább tarthat elsétálni a kocsiig és rövidebb ideig kell majd várakoznom. A sétám alatt alig jutottam el a Ferrari kamionokig, mikor megjelent a szőke fej. Már meg sem lepett, hogy ott van, ahol én.
- Sietsz valahová?- kérdezte szinte azonnal.
- Igen, a kocsihoz, hogy Sebbel el tudjunk menni ünnepelni- feleltem neki rá sem nézve, meg sem állva.
- Annyira sietsz, hogy nincs rám egy fél pillanatod sem?- kapta el a karom.
- Valamikor régen te siettél annyira, hogy reggelre eltűntél mellőlem. Akkor neked sem volt fél pillanatod rám- sziszegtem az arcába.
- Meg tudom magyarázni. És jóvá is tenném, ha hagynád- húzott magához közelebb.
- Nem akarok magyarázatot. Sem jóvátételt. Nem tudod visszaadni nekem az elveszített 6 évemet- magyaráztam neki idegesen.
Ki akartam szabadulni a karjai közül, el akartam tűnni onnan, ahol ő van. Lehetőséget akartam arra, hogy ne kelljen a karjai között lennem, ne lássam, ne érezzem az illatát, ne lehessenek kósza vágyaim iránta. De ő nem engedett és egészen addig húzott a kamionok felé, míg be nem értünk a szobájába, ahová bezárt minket…
- Mióta Forma-1-es pilóta lett, azóta figyeljük együtt a pályafutását. A pókerarcából és a nyilatkozataiból az jött le ennyi év alatt, hogy neki a péntek nem számít- magyaráztam.
- Gyanús vagy te nekem- ráncolta össze a szemöldökét.
- Seb, miért Kimivel foglalkozunk?- csúsztam hozzá közelebb. – Inkább azon jártasd a buksid, hogy mikor, hol, kivel és mivel ünnepelünk.
- Ünnepelni?- csodálkozott el.
- A csapat mai legjobb eredményét érted el- vigyorogtam rá.
- Nem mellesleg az első éles bevetéseden dobogós lettél- állt meg mellettem Evangeline. – Dobjatok meg egy sms-sel, hogy mi, merre, meddig, mert rohannom kell.
- Szóval már megint fizethetem a vacsorátokat?- horkant mellettem az idősebb Vettel-fiú.
- Nem, most mi fizetjük a te vacsorádat. De csak akkor, ha ésszel válogatsz, mert nagyon hizlalót nem kapsz- jelentettem ki.
- Jó, rendben, megegyeztünk- kelt fel a helyéről. – Elmegyek, átöltözök, meg beszélek a főnökkel.
- 50 perc múlva a kocsinál?- kérdeztem, mialatt én is felálltam.
- Sietek- mosolygott, majd kaptam egy puszit.
Összeszedtem a cuccaimat, majd elindultam kifelé. Gondoltam, lassan sétálok a nyüzsgő tömegben, mert így tovább tarthat elsétálni a kocsiig és rövidebb ideig kell majd várakoznom. A sétám alatt alig jutottam el a Ferrari kamionokig, mikor megjelent a szőke fej. Már meg sem lepett, hogy ott van, ahol én.
- Sietsz valahová?- kérdezte szinte azonnal.
- Igen, a kocsihoz, hogy Sebbel el tudjunk menni ünnepelni- feleltem neki rá sem nézve, meg sem állva.
- Annyira sietsz, hogy nincs rám egy fél pillanatod sem?- kapta el a karom.
- Valamikor régen te siettél annyira, hogy reggelre eltűntél mellőlem. Akkor neked sem volt fél pillanatod rám- sziszegtem az arcába.
- Meg tudom magyarázni. És jóvá is tenném, ha hagynád- húzott magához közelebb.
- Nem akarok magyarázatot. Sem jóvátételt. Nem tudod visszaadni nekem az elveszített 6 évemet- magyaráztam neki idegesen.
Ki akartam szabadulni a karjai közül, el akartam tűnni onnan, ahol ő van. Lehetőséget akartam arra, hogy ne kelljen a karjai között lennem, ne lássam, ne érezzem az illatát, ne lehessenek kósza vágyaim iránta. De ő nem engedett és egészen addig húzott a kamionok felé, míg be nem értünk a szobájába, ahová bezárt minket…
2010. augusztus 2., hétfő
Kísért a múlt - 8. rész
Boldogan vártam, hogy találkozzak végre Sebivel és gratulálhassak neki a nagyszerű eredményéhez. Akkor még nem is sejtettem, hogy mennyit is kell valójában várakoznom. Az első óra még nem viselt meg, számítottam a dologra, hiszen el kell mennie nyilatkozni, meg elmagyarázni a többieknek, hogy mi is a konkrét helyzet az autóval.
- Evangeline!- kiabáltam a lány után egy óra körül.
- Mondd, mi bántja a pici szíved?- fordult felém nevetve.
- Merre hagytad az egyetlen és imádott unokaöcsémet?- fékeztem le előtte, mikor beértem.
- Legutóbb Robert mellett láttam, telemetriát elemeztek- felelte.
- És mikor kaphatom vissza őt?- ültem le a pult mellé, belátva, hogy nincs esélyem.
- Talán a második szabadedzés kezdete környékén. De légy türelmes! Szólok neki, hogy amint felszabadul, keressen meg- hagyott magamra.
Bosszúsan sóhajtottam egyet, majd rendeltem magamnak egy kis spagettit ebédre. Szépen, türelmesen, nem rohanva fogyasztottam el az ételt, remélve, hogy Seb hamarabb csatlakozik hozzám. Mikor ez nem történt meg, kissé sértetten indultam el sétálni. Csak azért éreztem magam sértettnek, mert 2 percre sem jött a közelembe, hogy gratulálhassak neki.
Már éppen visszafordultam volna, mikor egy kezet éreztem meg a vállamon. Meg sem kellett fordulnom ahhoz, hogy tudjam, ki az és mit akar. Nem volt kedvem beszélni vele, de nem tehettem meg, hogy faképnél hagyom, mert túl sokan figyeltek minket.
- Célt tévesztettél?- fordultam felé egy valóságosnak tűnő mosollyal az arcomon.
- Nem, téged kerestelek- mosolygott rám.
- Nem kellett volna, nem akartam veled találkozni- vágtam rá.
- Tudom. De nekem sokat jelent, hogy láthatlak- nyújtotta felém a kezét, hogy megsimogassa az arcom.
- Ennyire nem vagyunk jóban- léptem hátrébb.
- Régen szeretted- mondta csalódottan, mialatt visszahúzta a kezét. – Amúgy gratulálok Sebastiannak. Megmondanád neki?
- Persze- bólintottam. – Én nem mondok semmi hasonlót, hiszen csak egy edzés.
- Akkor meg sem lepett, ami történt- jelentette ki.
- Miért lepett volna meg? Ismerem a szokásaidat. Főleg, amit én ragasztottam rád- mosolyodtam el szívből.
- Azokat a szokásokat sosem fogom levetkőzni- húzott elő a zsebéből egy kis szelet csokit. – Mark mindig el akarja venni, én meg mindig visszaszerzem.
- Csak jót akar- védtem meg a számomra ismeretlen férfit.
- Én meg téged akarlak- súgta a fülembe.
Kaptam még egy puszit az arcomra, majd magamra hagyott. Kissé kábán és magam elé bámulva néztem Kimi után, aki a csokiját majszolva tartott a saját boksza felé. Én pedig megráztam magam, majd elindultam visszafelé a BMW felé.
- Zoééééééééé- kiabált nekem a jól ismert hang, majd meg is láttam a tulajdonosát.
Nevetve futott felém, majd amint elért, felkapott és többször megpörgetett a levegőben. Nem tudtam mást csinálni, mint hangosan nevetni és szorosan kapaszkodni a nyakába. Mikor letett, meg kellett tartania, hogy ne terüljek el a lábai előtt.
- Menjünk be enni, éhes vagyok- húzott maga után.
- Te vagy a legügyesebb pilóta a világon- adtam egy puszit az arcára. Nem árt, ha egy kicsit növelem az egóját.
Sebi társaságában ültem le a home-ban, ahol ő az ebédjét fogyasztotta, mialatt közösen néztük a szabadedzést. Nagyon figyelte az időeredményeket és a pilótákat, hogy ki hogyan teljesít. Én csak néztem a dolgot, nem nagyon akartam figyelni senkire. A végén a két BMW-s a 6. és a 12. helyet szerezte meg Nick, Robert sorrendben.
- Kimi sokat javított a helyén- mutatott rá az aprócska tényre Seb.
- 16.-ból 2. Nem is rossz. De ez szokása- feleltem egy fáradt sóhaj után.
- Te meg ezt honnan veszed? – nézett rám kerek szemekkel. Azt sem tudtam, hogy miképp magyarázzam ki magam…
- Evangeline!- kiabáltam a lány után egy óra körül.
- Mondd, mi bántja a pici szíved?- fordult felém nevetve.
- Merre hagytad az egyetlen és imádott unokaöcsémet?- fékeztem le előtte, mikor beértem.
- Legutóbb Robert mellett láttam, telemetriát elemeztek- felelte.
- És mikor kaphatom vissza őt?- ültem le a pult mellé, belátva, hogy nincs esélyem.
- Talán a második szabadedzés kezdete környékén. De légy türelmes! Szólok neki, hogy amint felszabadul, keressen meg- hagyott magamra.
Bosszúsan sóhajtottam egyet, majd rendeltem magamnak egy kis spagettit ebédre. Szépen, türelmesen, nem rohanva fogyasztottam el az ételt, remélve, hogy Seb hamarabb csatlakozik hozzám. Mikor ez nem történt meg, kissé sértetten indultam el sétálni. Csak azért éreztem magam sértettnek, mert 2 percre sem jött a közelembe, hogy gratulálhassak neki.
Már éppen visszafordultam volna, mikor egy kezet éreztem meg a vállamon. Meg sem kellett fordulnom ahhoz, hogy tudjam, ki az és mit akar. Nem volt kedvem beszélni vele, de nem tehettem meg, hogy faképnél hagyom, mert túl sokan figyeltek minket.
- Célt tévesztettél?- fordultam felé egy valóságosnak tűnő mosollyal az arcomon.
- Nem, téged kerestelek- mosolygott rám.
- Nem kellett volna, nem akartam veled találkozni- vágtam rá.
- Tudom. De nekem sokat jelent, hogy láthatlak- nyújtotta felém a kezét, hogy megsimogassa az arcom.
- Ennyire nem vagyunk jóban- léptem hátrébb.
- Régen szeretted- mondta csalódottan, mialatt visszahúzta a kezét. – Amúgy gratulálok Sebastiannak. Megmondanád neki?
- Persze- bólintottam. – Én nem mondok semmi hasonlót, hiszen csak egy edzés.
- Akkor meg sem lepett, ami történt- jelentette ki.
- Miért lepett volna meg? Ismerem a szokásaidat. Főleg, amit én ragasztottam rád- mosolyodtam el szívből.
- Azokat a szokásokat sosem fogom levetkőzni- húzott elő a zsebéből egy kis szelet csokit. – Mark mindig el akarja venni, én meg mindig visszaszerzem.
- Csak jót akar- védtem meg a számomra ismeretlen férfit.
- Én meg téged akarlak- súgta a fülembe.
Kaptam még egy puszit az arcomra, majd magamra hagyott. Kissé kábán és magam elé bámulva néztem Kimi után, aki a csokiját majszolva tartott a saját boksza felé. Én pedig megráztam magam, majd elindultam visszafelé a BMW felé.
- Zoééééééééé- kiabált nekem a jól ismert hang, majd meg is láttam a tulajdonosát.
Nevetve futott felém, majd amint elért, felkapott és többször megpörgetett a levegőben. Nem tudtam mást csinálni, mint hangosan nevetni és szorosan kapaszkodni a nyakába. Mikor letett, meg kellett tartania, hogy ne terüljek el a lábai előtt.
- Menjünk be enni, éhes vagyok- húzott maga után.
- Te vagy a legügyesebb pilóta a világon- adtam egy puszit az arcára. Nem árt, ha egy kicsit növelem az egóját.
Sebi társaságában ültem le a home-ban, ahol ő az ebédjét fogyasztotta, mialatt közösen néztük a szabadedzést. Nagyon figyelte az időeredményeket és a pilótákat, hogy ki hogyan teljesít. Én csak néztem a dolgot, nem nagyon akartam figyelni senkire. A végén a két BMW-s a 6. és a 12. helyet szerezte meg Nick, Robert sorrendben.
- Kimi sokat javított a helyén- mutatott rá az aprócska tényre Seb.
- 16.-ból 2. Nem is rossz. De ez szokása- feleltem egy fáradt sóhaj után.
- Te meg ezt honnan veszed? – nézett rám kerek szemekkel. Azt sem tudtam, hogy miképp magyarázzam ki magam…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)