2010. április 26., hétfő

Back again... - 45. rész

(Sebastian)

Nincs rosszabb, mint ülni és nézni, hogy más ül az autódban. Én nem vagyok hajlandó odaadni az autómat másnak. Oké, tudom, hogy Daniel Ricciardo jó fej és azt is, hogy tud vezetni, de az a kocsi az enyém. Hozzám tartozik, mert nekem építették, az én szerelőim állították be és az én mérnökeim fogják irányítani azt, aki beleül.

- Kocsiba ülök- léptem Christian mellé.

- Inkább a popsidra a pitwall-on- jelent meg mellettem Liz.

- Mint mondtam, autóba ülök- néztem rá mérgesen.

- Seb, menj és segíts Danielnek a rádión keresztül. Nem fogsz autóba ülni- jelentette ki Christian is.

- Igazságtalanok vagytok- fordultam el mérgesen.

- Csak téged védünk, te nagy gyerek- adott egy puszit Liz, majd ment Tommie-hoz.

Én pedig odaültem Christian mellé, ahogy megígértem. Figyeltem, hogy ki milyen köröket teljesít és közben belőttem azt, hogy én mire lennék képes. Nálunk csak egy autó ment, figyelembe véve, hogy mindketten sérültek vagyunk és egy megbízható tesztpilótával rendelkezünk.

Akkor tértem csak vissza egy kicsit a mindennapokba, mikor jött egy sms-em: „Kimi ébren van, a doki szerint nincs sok baja. Sietünk vissza! (L) Gemma” Megnyugodva fújtam ki a levegőt. Megállapítottam, hogy szólnom kell a többieknek. Így felkeltem a helyemről és elindultam volna, ha a főnököm nem állít meg.

- Sebastian, hová-hová?- kérdezte Christian.

- Csak a büfébe. Szólok a többieknek, hogy Kimi ébren van- vigyorogtam.

Látszott a főnököm, hogy ő is higgadtabb. Szétnéztem, és mivel senki nem jött a bokszban, átsiettem. Hátramentem a sátorhoz, ahol mindenki, akinek nem kellett kinn lennie a kocsik mellett. Nem is tévedtem, mert a csajok ott ücsörögtek egy asztal körül és beszélgettek. Hozzájuk csatlakozott még Tommie, aki éppen a telefonján babrált.

- Végre valaki, aki nem csacsog a ruhákról- sóhajtott barátom.

- Egy kis figyelmet, lányok!- szóltam a csajoknak, akik meglepve néztek rám. – Jó híreket hoztam!

- Csak nem… ?- csillant fel Liz szeme.

- Kimi felébredt, hamarosan újra a köreinkben lehet- mosolyogtam, majd lehuppantam egy szabad székre.

(Kimi)

- Bonnie, ments ki innen! Én nem bírom itt sokáig- néztem könyörögve a lányra.

- Kimi, ne nyafogj, hanem tűrd szépen a gyógyulás folyamatát is- simogatta meg az arcom.

- Tűröm én, de nem lehetne a szállodában tűrnöm a te ápolásod mellett?- pislogtam rá szépen.

- Csak tudnám, miért szerettem beléd…- indult el kifelé Bones.

2010. április 22., csütörtök

Back again... - 44. rész

(Kimi)

Iszonyatosan fájt a fejem, mikor felébredtem. A szememet sem tudtam kinyitni, annyira le voltam gyengülve. Azt sem tudtam, hogy merre lehetek, vagy ki van velem. Mikorra összeszedtem annyi erőt, hogy kinyissam a szemeimet, meghallottam egy régóta szeretett hangot.

- Cleo, Kimi most nagyon beteg, lehet, hogy nem fogja kinyitni a szemét- magyarázta valakinek.

- Nem igaz, Bonnie!- felelt erre egy vékonyka hang. – Ice fel fog ébredni, mert én itt vagyok és meggyógyítom.

- Kicsim, én is próbálkoztam már a puszikkal…- felelte türelmesen.

- De neked nincsen gyógyító puszid!- jelentette ki a vékony hang, majd kaptam egy puszit az arcomra. Megrebegtettem a szemhéjam. – Látod?

- Kimi?- kérdezte azonnal Bonnie és éreztem a kezét az arcomon. – Itt vagyok veled, édesem!

- Én is itt vagyok, Ice!- mondta gyorsan a hangocska.

Erőt vettem magamon és kinyitottam a szemem. Az első pillanatban azt hittem, hogy megvakulok, annyira fényes volt. Majd lassan pislogtam néhányat és szép lassan tisztult a kép. Az első, akit megláttam, az én szívszerelmem csodaszép arca volt.

- Isten hozott a valóságban, szépfiú!- mosolygott rám vidáman.

- Szebb valóságról álmodtam- suttogtam, mivel csak arra volt erőm.

- Már hívtam az orvost, hamarosan megvizsgál és akkor kapsz fájdalomcsillapítót is- nyugtatott.

- És velem mi lesz?- kérdezte egy kislány, aki fenn ült az ágyam szélén.

- Kimi, ő itt a legnagyobb rajongód, Cleo, az unokahúgom. Azért jött, hogy meggyógyítson- kacsintott rám.

- Te vagy a megmentőm, hercegnő- súgtam a kislánynak, akinek az arcán hatalmas vigyor terült szét.

- Mr. Räikkönen, végre!- lépett be az orvos. Bones leemelte a kislányt mellőlem, majd kifelé indultak.

Hirtelen futott rajtam végig a félelemérzet, hogy mindent csak álmodok. Nem akartam, hogy vége legyen, hogy kiderüljön, a rideg valóságban még mindig össze vagyunk veszve. Már majdnem hangot adtam a kételyeimnek, mikor a lány felém fordult.

- Édes, hallgass a doktor úrra! Szeretném, hogy minél hamarabb meggyógyulj és akkor kisajátíthassalak a világ elől. Szeretlek!- mosolygott rám.

- Én is szeretlek, Bonnie!- feleltem rekedt hangon. Az arca felragyogott, mialatt becsukta az ajtót. A vallomása és a saját vallomásom után megnyugodva vetettem alá magam a vizsgálatoknak.

2010. április 20., kedd

Back again... - 43. rész

(Bonnie)

Nem éppen sikerült pihentetőnek az alvásom, mivelhogy kényelmetlen volt a fotel, amiben ültem. Néha felébredtem (pl. ha egy nővér nézett be), de nyugodt volt a délutánom és az éjszakám is. Szerencsére Bernie elintézte, hogy ne kelljen távoznom, mikor vége a látogatási időnek. Valamikor hajnalban ébredtem fel véglegesen. Fél 7 után pedig megjelent Rob és Sienna.

- Sikerült aludnod?- kérdezte a lány.

- Valamennyit igen- bólogattam.

- Hoztunk neked ruhát- emelt fel egy táskát a lengyel.

- Köszönöm!- vettem el a csomagot.

A nővérek tusolója felé vettem az irányt, ahol le tudtam tusolni és át tudtam öltözni. Még az éjszaka ajánlotta fel az egyik nővér, hogy használjam nyugodtan ezt a kis szobát. Egy dolog volt, amit semmiért nem cseréltem volna el. Ez pedig nem volt más, mint Kimi pulcsija. Bár lógott rajtam, de az övé volt, és ez a lényeg.

- Tényleg köszönök mindent!- öleltem meg őket, mikor visszaértem.

- Te is tudod, hogy nincs mit- mosolygott barátnőm, mialatt bementünk Kimihez.

- Sajnos nem tudunk sokáig maradni- fintorgott Robert.

- Történt valami?- húztam fel a szemöldököm.

- Csak a mi kedves Bernie-nk kitalálta, hogy ma pótoljunk egy elmaradt tesztnapot- magyarázta.

- Nem úgy volt, hogy lesz egy hét még?- lepődtem meg.

- Az is lesz, meg pótolunk is- mondta barátnőm.

Ennek okán 7 után távoztak is. Majd fél 8-kor kezdődött a vizit és annak ideje alatt egy percig sem lehettem benn. Ezt kihasználtam és körbeérdeklődtem telefonon, hogy ki hogyan van. Megtudhattam, hogy Seb már vezetne, de nem engedi neki Christian, aki már ma a helyén fog ülni. Tommie is gyógyul, de ő csak lassan.

Majd visszamehettem Kimi mellé. Újra leültem a fotelbe, és elővettem a kedvenc könyvemet. Kimi kezét fogva ücsörögtem és olvasgattam. Egészen addig, amíg meg nem hallottam a folyosóról egy régen hallott ismerős gyermekhangot.

- Iiiiiiiiiiiiice…, Iiiiiiiiiice, ugye ébren vagy?- kiabált egy kislány. Fél pillanattal később pedig benyitott Gemma kezét fogva. – Bonnie! - ugrott egyet mosolyogva, majd a nyakamba vetette magát.

- Szia, Cleo!- öleltem át unokahúgomat. Ő volt a bátyám és Gemma nővérének közös lánya. Hatalmas Kimi fan.

- Ice felébredt már?- nézett rám, majd a férfire az ágyban.

- Nem, még alszik- feleltem egy kicsit mosolyogva, majd barátnőm felé fordultam. – Hogy kerül ide?

- Daniel és Suzanne itt vannak Barcelonában. Mikor megtudták, hogy mi történt, Cleo is velük volt és mindenképpen látni akarta Kimit, hogy meggyógyítsa.

- És Sebit merre hagytad?- kérdeztem meglepve.

- Kinn, a pályán. Liz figyel rá- kacsintott rám.

- Meg kell gyógyítani Ice-t- mondta nagy komolyan a kislány és felmászott az ágyra…

2010. április 19., hétfő

Back again... - 42. rész

(Bonnie)

Az orvos közölt velünk minden fontos dolgot, amit tudnunk kellett. Kijelentette, hogy Kimi valószínűleg át fogja aludni a napot, menjünk nyugodtan. Valamint, hogy 3 embernél több ne tartózkodjon benn nála egyszerre. Mikor kimentünk, a többiek fel is osztották, hogy ki és mikor meg be.

Heikki volt olyan rendes, hogy kölcsönadta a kocsiját, hogy visszamehessünk a szállodába felfrissíteni magunkat. Gemma, Liz, Tommie és Seb jött velünk, Christian nem volt hajlandó, de a többiek megígérték, hogy majd valahogy visszacipelik. A hotel halljában megbeszéltük, hogy egy óra múlva találkozunk, majd mindenki ment a szobájába.

Tommie nagy kegyesen átadta nekem a fürdőt. Gyorsan lezuhanyoztam, majd küldtem őt is. Felvettem egy farmert, egy pólót és visszabújtam Kimi pulcsijába, amiben addig mászkáltam, mígnem elmentem tusolni. Majd kimentem a nappaliba és vártam Tommie-t, aki végül behívott a szobájába, hogy segítsek neki, mert nehezen tud mozogni.

- Egy boxerben ácsorgó pasit nem éppen öltöztetni szoktak- jegyeztem meg.

- Nagyon vicces- fintorgott, de azért a mosoly ott bujkált a szája sarkában.

- Örülök, hogy jól vagy- mondtam már, mikor készen voltunk.

- Én is- vigyorgott. – Hol van a pulcsim, ami a kanapén volt?

- Kérdezd a barátnődet- mosolyogtam rá.

Átmentünk Lizhez, mert össze akartam szedni Kiminek néhány dolgot, amikről tudtam, hogy hiányolni fogja őket. Majd beszéltem Ramival, hogy nyugtassa meg a szüleit, fel fogom hívni őket, mikor Kimi ébred. Merthogy a telefonom folyton csörgött és általában a Räikkönen família keresett, mikor tudják, hogy szólnék nekik.

Az egy óra elteltével visszamentünk a kórházhoz. Míg a többiek egyből mentek a kedvesemhez, én megcéloztam egy kis kávézót, ami szemben volt. Tudom, hogy nekem kellett volna rohannom a kedvesemhez, de egyedül akartam lenni, mikor bemegyek hozzá. Ezért inkább ittam egy forró csokit, valamint kértem elvitelre egy fahéjas kapucsínót.

Mire felértem a kórterem elé, mindenki kinn ácsorgott. Elmondták, hogy voltak benn nála, még mindig eszméletlen, de a doki azt mondja, hogy ez normális. Végül megegyeztünk, hogy ők visszamennek a szállodába és elintézik, hogy minden rendben legyen a jövő heti teszteken, én pedig maradok, és majd elindítom a telefonláncot, mikor felébred.

Belépve a kórterembe megállapítottam, hogy még mindig ridegek és barátságtalanok a kórházak. A többiek figyelmesek voltak, így az egyetlen fotel, ami megtalálható volt a kis szobában, oda volt húzva az ágy mellé. Le is ültem és a kapucsínómat letettem az éjjeliszekrényre.

- Szia, szépfiú- suttogtam a fülébe és nyomtam egy csókot az ajkaira. – Remélem, hogy nem akarsz megvárakoztatni, mert már rettentően hiányollak. Siess vissza hozzám a valóságba!

Leültem a fotelbe és megfogtam a kezét. Jó érzés volt érezni a tenyerének a melegét. A fejem lassan hátrahajtottam és becsuktam a szemeimet. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy elaludjak a fotelben, tekintve, hogy 36 órája ébren téblábolok. Álomföldön pedig egy boldog jövőt láttam… Kimivel.

2010. április 18., vasárnap

Back again... - 41. rész

(Liz)

Mikor felszálltunk a gépre, láttam, hogy Bonnie habozik. Végül letelepedett hátulra, ahol senki nem látta. Én helyet foglaltam Tommie mellett, aki egyből összekulcsolta az ujjainkat. De én csak őrlődtem. Végül 5 perccel a felszállás után felkeltem és hátramentem.

- Leülhetek?- kérdeztem a lányt.

- Persze- felelte szomorkásan mosolyogva.

- Miért nem ültél oda mellé?- kérdeztem azonnal.

- Mert már nem vagyunk együtt. És ti boldogok lehettek…- felelte halkan.

- Ugyan, Bonnie, ez badarság!- ráztam meg a fejem. – Pontosan tudom, hogy milyen a kapcsolatotok. Mondhatnám, hogy te és Tommie olyanok vagytok, mint én és Kimi. Ő volt, aki képes volt téged „életben” tartani, amíg nem voltatok együtt.

- Mire akarsz kilyukadni, Liz?- nézett a szemembe.

- Arra, hogy menj oda hozzá. Ülj mellé és hagyd, hogy megnyugtasson, mint már annyiszor- ajánlottam.

- Nem akarom, hogy fájjon neked- hajtotta le a fejét.

- Nem fog fájni- nyugtattam meg. – Tudom, hogy miként szeret téged és miként engem. Nem lesz belőle semmi.

Mivel nem volt hajlandó megmozdulni, én kezdeményeztem. Felálltam, majd megfogtam a kezeit és felrángattam a helyéről. Szép lassan odavezettem Tommie mellé és lenyomtam a helyemre. Én pedig leültem Christian mellé.

Bonnie kicsit félénken nézett fel a szőke srácra maga mellett. De Tommie csak kinyújtotta felé a karjait. A lány egyből odabújt hozzá és kitört belőle a feszültség. Úgy zokogott, mint egy kisgyerek. Éreztem rajta, hogy mennyire félti Kimit. Retteg attól, hogy baja eshet.

A repülőnk fél órával később szállt le a reptéren. Kimentünk a terminálba, ahol fotósok hada várt minket, meg szerencsére egy tucatnyi biztonsági őr. Az ő segítségüknek köszönhetjük, hogy gyorsan és egyben kiértünk a csapatbuszhoz, ami elvitt minket a kórházhoz. A kis csapatunk ott várt ránk.

- Hogy mertetek nélkülünk eltűnni?- kérdezte felháborodva Hayley Gemma-t. – Nélkülem mentetek el???

- Hayley, nyugi!- mondta neki Jaime.

- Annyira örülök, hogy egyben vagytok!- ölelt át minket a lány.

Együtt mentünk fel arra az emeletre, ahol Kimi volt. A többi velünk érkezettet azonnal orvosok hadai vették kezelésbe, hogy kiderítsék, minden rendben van. Bonnie idegessége a kórházba lépésünk óta nőtt, 5 perces szünetekkel, felváltva nyugtatjuk és rójuk vele a köröket a folyosón.

Azt hittük, hogy az orvos sosem jön ki. Mikor kiért, mindannyian jelentkeztünk, hogy mi vagyunk Kimi hozzátartozói, de nem volt hajlandó beszélni. Végül Bonnie, Christian, Tommie és én mentünk vele az irodájába. Mi, lányok, le lettünk ültetve, a két férfi pedig közvetlenül mögöttünk ácsorgott.

- Hogy van? Mi baja? Mikor ébred fel? Ugye, képes lesz vezetni?- sorolta a kérdéseit Bonnie.

- Higgadjon le, kisasszony!- szólt rá a doki. – A fiatalember fel fog épülni…

2010. április 15., csütörtök

Back again... - 40. rész

(Bonnie)

A várakozás teljesen felemésztett. Nem bírtam nyugton maradni. Mindent tudni akartam Kimiről. Szerencsére sikerült bemérnünk Lizt. Nálam akkor szakadt el a cérna teljesen, mikor kiderült, hogy egy olyan területen vannak, amit az elsők között vizsgáltak át. Kiborultam és egy sort üvöltöttem a kutatás vezetőjével.

- Bonnie, higgadj le!- lépett mögém Tommie és ölelt át.

- Mássz vissza az ágyadba, törött bordáid vannak- morogtam rá.

- Nyugi, kislány, nincs baj! Kimi él és virul. Odamennek értük és hamarosan mellette lehetsz- súgta a fülembe.

- Hogy tudsz ennyire nyugodt lenni? Liz kinn van egyedül- fordultam meg az ölelésében.

- Már nagylány, tud magára vigyázni. Most pedig gyere inkább velem.

Megfogta a kezem és visszahúzott az ágyához, ahová leültem. Közben elindult egy autó a dokival a bajnokomért. Még mindig nagyon ideges voltam, de a többiek próbáltak nyugtatni. Még Christian is mellettem volt és azt szajkózta, hogy Kimi jól van és éppen rám gondol. Én ebben nem voltam biztos, de ezt nem jeleztem.

- Már csak az a kérdés, hogy miként jutunk gyorsan Barcelonába- vetette fel Gemma. Én pedig azonnal telefonáltam.

- Mr. Ecclestone?- kérdeztem, mikor felvették a túlvégen.

- Mondd, Bonnie, hogy lehettek ennyire felelőtlenek?- kezdte egyből Bernie.

- Majd később megbeszéljük. Szükségünk lenne egy mentőhelikopterre, egy kisrepülőre és a reptéren a csapatbuszra. A két repülőre fél órán belül, ha megoldható- soroltam neki a dolgokat.

- Rendben, megoldjuk. De ha visszaértek, nem ússzátok meg a fejmosást!- fenyegetőzött. – Mindenki megvan.

- Igen. Kisebb-nagyobb sérülésekkel, de jól vannak. Most mennem kell- siettettem a készülék lerakását, mert hallottam a távolból a kocsi hangját.

- Rendben. Várunk titeket!- mondta még Bernie, majd letettük.

Kirohantam a sátor elé, ahová a kocsi érkezett. Először Lizt láttam meg. Fáradtan mosolygott rám, és amint a kocsi megállt, megölelt. Elsuttogtunk egymásnak egy köszönömöt, majd ő ment is tovább. Odaléptem a kocsihoz, hogy lássam kedvesemet.

- Mi történt vele?- kérdeztem ijedten, mikor megláttam.

- Nyugalom, kisasszony!- tette a kezét a vállamra az orvos. – Van néhány sérülése, ami miatt a kórházba kell vinni, de egyik sem komoly. Jelenleg eszméletlen, a kimerültsége miatt.

Megsimogattam az arcát. Olyan volt, mint aki csak aludt. A fejem a mellkasára hajtottam, hogy még közelebb érezzem magamhoz. Hallottam, ahogy a szíve erősen pumpálja a vérét az egész testében. Megnyugtató volt a hangja. Végigsimítottam a kezein is. Az egyikben egy apró láncot szorongatott. Az én láncom volt, amit otthagytam neki, mikor szétköltöztünk.

Mialatt őt a mentőhelikopterbe helyezték biztonságba, a pici nyakláncot feltettem a nyakamba. A mentőorvos azt mondta, hogy nem mehetek velük, de közölte, hogy melyik kórházba viszik. Így én is a kisrepülőre szálltam fel a többiek mellé. Sokkal nyugodtabban indultunk Barcelonába.

2010. április 14., szerda

Back again... - 39. rész

(Bonnie)

Kb. két órája bolyongtam egyedül a roncsok között. Mert kilométer hosszan mindenütt a gép darabjai hevertek. Elgondolkoztam, hogy mi lett volna, ha én is velük megyek. És mi lett volna, ha Mark megy velük. Az is megfordult a fejemben, hogy nem találjuk meg őket, de ezt gyorsan ki is vertem onnan.

A rádióban közben jöttek az információk, hogy melyik részek vannak átfésülve. A térképen, ami nálam volt, folyamatosan húzogattam ki a területeket. Néha hallottam a lányok monoton hangját is, valamint én is jeleztem, mikor átléptem egy-egy parcellát és nem találtam meg őket.

A csendet, ami körbevett, élvezhettem volna, ha nem egy ilyen tragikus dolog miatt vagyok ezen a helyen. A francia határ mentén voltunk, egy hatalmas lakatlan területen. Kicsit dimbes-dombos volt, de semmi egyéb. Néma sétámat és kutatásomat Gemma hangja törte meg.

- Megtaláltam Christiant és Tommie-t. Christiannak a lába sérült, Tommie valószínűleg eltörte egy bordáját, de jól vannak- nyugtatott minket a rádióból.

- Szeretnénk még ilyen jó híreket, kicsi lány!- jelzett vissza az egyik kutatótársunk.

Egy icipicit nyugodtabban baktattam tovább a hegyen felfelé. Valami kicsi kő leesett a szívemről. Ha ők ketten jól vannak, a fiúknak is jól kell lenniük. A reményem, ami kezdett elszállni, visszatért. Minden erőmet bevetettem és odafigyeltem a legapróbb neszekre is, amik körülöttem voltak.

- Valaki- hallottam egy suttogó hangot egy halom törmelék alól.

- Bonnie vagyok- rohantam oda egyből és elkezdtem a törmelékeket elhajigálni arról, amerről a hang jött. Fél óra múlva meg is pillantottam egy koszos, kicsit véres fejű németet. – Seb!

- Végre valaki!- sóhajtott kimerülten. Felé nyújtottam a kulacsom, majd a számhoz emeltem a rádiót.

- Megvan Sebastian. A buksija sérült csak, de nem hiszem, hogy lököttebb lett- nevettem fel.

- Többiek?- kérdezte, miközben feltápászkodott.

- Csak Kimi nincs meg- hajtottam le a fejem kicsit szomorúan.

- Tuti, hogy jól van. Kemény és harcol érted- ölelt meg.

Lassan indultunk el és végig rám támaszkodott. Nem haladtunk gyorsan, de jobb volt, mint a semmi. Kb. 40 perc múlva pedig megérkezett értünk egy terepjáró. Felültünk rá és visszamentünk a sátorhoz. Betámogattam a kis németet, akit egyből letámadott az orvosi team és Gemma.

- Tommie!- öleltem meg a srácot, mikor megláttam a szomszéd ágyon.

- Bones!- mosolygott rám és kaptam egy puszit.

- Liz még kinn van. Érted jött- ültem le mellé. Közben belülről még mindig vívódtam, mert életem nagy szerelme még mindig nem került elő.

- Tudom. És köszönöm neked is, hogy eljöttetek értünk!- fogta meg a kezem. – Nem beszélve arról, amit kaptam tőled.

- Hidd el, hogy te többet adtál nekem- mosolyogtam rá szívből. Ekkor megreccsent a rádiónk.

- Itt Liz. Kellene egy kocsi. Kimi…- mondta, de hirtelen minden elhallgatott. A hangja kétségbeesett volt. A pánik a pillanat tört része alatt futott végig a testemen…

2010. április 13., kedd

Back again... - 38. rész

(Bonnie)

Egész nap nem tudtunk meg semmi újat. Végül éjfélkor ki lettünk rakva a pályáról, mondván, mindenki menjen és aludjon. Így szép lassan visszaszivárogtunk a hotelekbe, ahol elváltunk egymástól, de csak azután, hogy létrehoztunk egy telefonláncot. Így tökéletesen biztosítva volt minden kapcsolat.

Bementem a hotelszobába, ahol Tommie volt a szobatársam. Hiába próbáltam rendbe szedni magam és elmenni aludni, képtelen voltam rá. Addig agyaltam, míg hoztam egy döntést. Felöltöztem kényelmesen és elindultam a néma folyosón. Először Gemmához kopogtam be.

- Igen, én is ébren vagyok hajnali 1-kor- mondta szomorúan.

- 10 perc múlva találkozunk a garázsban. Odamegyünk- mondtam neki, majd magára is hagytam. Mentem Liz szobája felé.

- Bonnie, ugye, nincs baj?- kérdezte, mikor ajtót nyitott.

- Gemma, te és én odamegyünk- mondtam határozottan.

- És Bernie?- döbbent meg, miközben behúzott a szobába.

- Bernie nem tudja, hogy mit jelent ez nekünk. Nem értheti. Odamegyünk és megtaláljuk őket. Élve- sulykoltam magamba és belé is.

- Jó, legyen- bólintott és a kezembe nyomott egy kulcsot és egy pulcsit. – Az övé a leggyorsabb kocsi, ez meg segít emlékezni.

- Köszi!- mosolyogtam rá.

Gyorsan magára is hagytam. Visszarohantam a szobámba, ahonnan elhoztam Tommie egyik pulcsiját, miközben belebújtam Kimi Red Bullos pulcsijába. Egyből megéreztem azt a jellegzetes, rá jellemző illatot. Gyorsan lementem a parkolóba, ahol azonnal megtaláltam a járművünket.

Gemma jött előbb. Rajta is hasonló pulcsi volt, mint rajtam. Egy picit mosolyogtunk a másikon, majd vártunk Lizre. Ő is befutott. Megkapta tőlem a felsőt, beültünk a kocsiba és magunk mögött hagytuk Barcelonat. A szabályok nem nagyon érdekeltek, csak hajtottam észak felé.

Már hajnalodott, mire odaértünk a kutatócsapatok főhadiszállására. Kiszálltunk és egyből a sátor belseje felé vettük az irányt. Odabenn láthattuk, hogy nem lézengenek sokan. Az egyik székben ült egy férfi, aki valamit írogatott. Érkezésünkre azonban felkapta a fejét.

- Segíthetek?- kérdezte halkan.

- Meg akarjuk találni őket. Hozzátartozók vagyunk. És csapattagok is egyben- mondta Gem.

- Rendben, jöjjenek- indult el hátra egy láda felé. – Úgy tudjuk, hogy a gépen összesen heten voltak. A 2 pilóta, a csapatfőnök, egy csapattag, a pilóta, a másodpilóta és a stewardess. A másodpilóta meghalt, a stewardess és a pilóta már kórházban lábadoznak, a többieket keresik- ismertette velünk a helyzetet. – Itt a rádió. Van benne GPS. A 4-es frekvencián van mindenki. Szóljanak, bármi van.

Bólintottunk értve, hogy minden rendben, felfogtuk. Még megmutatta, hogy merre kell mennünk, majd bevittek minket egy jeep-el a keresési területre egy darabig. Ott leszálltunk és hárman háromfelé indultunk. Bíztunk benne, hogy nem lesz sikertelen a kutatásunk.

2010. április 11., vasárnap

Back again... - 37. rész

(Gemma)

Még mindig remegtem a történtek után. Rettegtem, hogy baja esett, hogy olyan történt, amit nem akarunk. Liz és Bonnie sem voltak a legjobban, mindhárman csak azért voltunk még talpon és nem törtünk össze, mert a többiek nem engedték.

El akartunk menni a helyszínre segíteni a keresésben, de megtiltották. Pedig minden vágyunk ez volt. Odamenni és megtalálni őket. Bernie viszont nem engedte, mivel minden pilóta jönni akart, nem csak a kis csapatunk. A nagyfőnök viszont azt mondta, hogy ez felejtős, de addig nyúztuk, míg elküldött egy nagy csapatot keresni.

- Lányok, ennetek kell- jelent meg mellettünk Heikki.

- Soha- fordítottam el a fejem.

- Ezt te sem gondoltad komolyan- rázta meg a fejét Bonnie.

- Nincs az az étel, amit megennék- rázta a fejét Liz.

- Tévedtek- telepedett le velünk szemben Bruno. – Itt van 3 tányér leves.

- Nem fogunk enni- nyomatékosítottam.

- Dehogynem- tolta elénk a tányérokat. – Mivel nem akarjátok elveszíteni az erőtöket és ti akarjátok a fiúkat ápolni.

Bonnie rám nézett. Tudtam, hogy ugyanazt gondolja, amit én. Brunonak igaza van, de mi meg vagyunk olyan makacsok, hogy ne adjuk fel az elveinket. Ezt a tervet Liz beborította, mert megfogta a kanalat és lassan enni kezdett. Mi is csatlakoztunk hozzá, miközben a többiek elégedetten néztek minket.

- Most figyeljetek!- kiáltott valahonnan a tömegből Petrov. Mindenki a tévé felé kapta a fejét.

„A kutatócsoportok elnöke bejelentette, hogy megtalálták a gép fekete dobozát, amelyből kiderült, hogy a másodpilóta hibájából történt a baleset. Ezalatt Milton Keynes-ből, a bázisról kaptuk a hírt, miszerint a másodpilóta, akinek a gépen kellett volna tartózkodnia, ájultan feküdt egy szobába bezárva. A rendőrség nyomoz előre eltervezett terrorista cselekmény miatt.”

Mindenki tátott szájjal bámulta a tévét. Nem akartuk elhinni, hogy volt olyan, aki direkt a fiúk életére támadt, szánt szándékkal őket akarta tönkre tenni. A hitem még mindig megvolt, hogy mindannyian élnek. Bíztam benne, hogy ők még mindig velünk vannak és küzdenek az életükért és értünk.

- Ha valami bajuk lesz…- kezdte Bonnie.

- Semmi bajuk nem lesz- csattant fel mellettünk Diane.

- Valahol ott vannak, csak nem tudnak nekünk jelezni. Bízzatok, lányok!- lépett mellénk Tucci.

(Christian Horner)

A fejem fájt, a lábam vérzett, de nagyobb bajom nem volt. Szétnéztem és mindenhol csak a roncsokat láttam. Nehezen bár, de megpróbáltam felkelni a helyemről. Lassan kezdtem botorkálni előre.

- Kimi! Sebastian! Tommie!- kiabáltam a nevüket, mivel ők ültek mellettem. Nyöszörgést hallottam az egyik roncs felől, így arra indultam el…

Back again... - 36. rész

(Hayley)

Egyből csend lett az egész teremben. Liz csak zokogott, többet nem tudott tenni. Gemma is bámult maga elé, miközben a könnyei folytak a szeméből. Bonnie ügyetlenül felnyomta magát az asztaltól és elindult kifelé, de néhány lépés után feladták a lábai a szolgálatot. Ájultan hullott Michael karjaiba, aki elkapta.

Jaime és Heikki egyből elvitték őt orvoshoz, mialatt a teremben halk sutyorgások kezdődtek. Fogalmunk sem volt, hogy mivel tudnánk megmagyarázni a történteket, hogy vannak-e túlélők, hogy miért pont velük történt mindez, vagy hogy ki is a felelős.

- A teszteket azonnali hatállyal megszakítom!- szólt az ajtóból Bernie. – Egészen addig, amíg nem tudjuk, hogy mi történt a Red Bull csapattal.

Valahogy mindenkiben felszabadult egy aprócska rész, hogy megkapjuk azt az esélyt, hogy csak arra figyeljünk, ami történt a fiúkkal. Éreztem a feszültséget mindenhol a teremben. Már el is kezdték néhányan az átrendezést. Mindent úgy akartak helyezni, hogy tökéletesen elférjünk.

Fél órával a hír érkezése után a 2 fiú Bonnie-t támogatta vissza közénk. Leültették mellém és egyből magamhoz öleltem zokogó barátnőmet. Közben láttam, hogy egy óriási tévét szerelnek éppen a falra, hogy követni lehessen az eseményeket.

- Ha bajuk lesz… Ha nem jönnek vissza… Ha nem…- motyogta maga elé.

- Bonnie, hinned kell benne, hogy élnek!- szóltam rá. – Bízz bennük. Túl kell élniük. Hallod?- ráztam meg egy kicsit.

- Mindketten ott voltak. A szerelmem és a legjobb barátom- motyogta magam elé.

- Bonnie, nem adhatod fel- ült le mellém Liz. Bones ijedten kapta fel a fejét. – Kimi mindent túlélne érted, mert szeret.

- És veled mi a helyzet?- kérdezte nyersen és gonoszan.

- Én csak a barátja vagyok. Próbáltam támogatni, mikor elszúrta köztetek. És én… én Tommie-t szeretem- motyogta maga elé és könnyeit törölgette.

- Elég legyen!- lépett elénk Robert. – Mind a ketten fejezzétek be!- nézett először Lizre, majd Bonnie-ra.

- Rob, most nem alkalmas…- kezdte Bones, de a lengyel leintette.

- Mindketten szerettek valakit, aki a gépen ült. Nem hiszem, hogy nem tudtok bízni a szerelemben, ami hozzájuk köt! Gondoljatok erre és hogy mennyire erősek! És ahelyett, hogy egymást marnátok, legyetek a másik támaszai!

- Köszönjük, Robert!- állt fel Bonnie és megölelte őt.

„Még mindig nem lehet tudni, hogy van-e túlélője annak a repülőgép-balesetnek, amelyben érintett a Red Bull Racing Formula-1-es csapat mindkét pilótája és csapatfőnöke is. A keresést nehezíti, hogy a határ közeli terület mindenhol tele van a roncsokkal és nincs elég felderítő…”- szólalt meg a tévé. Mindenki odakapta a fejét.

2010. április 10., szombat

Back again... - 35. rész

(Bonnie)

Ennyit a tervekről. Valami probléma volt a kocsival, így szerdán Kimi, Seb, Tommie és Christian is visszarepültek Milton Keynes-be. Azt mondták, hogy Newey már kitalált valami és pénteken reggel már jönnek is és folytatjuk a tesztet, így a csapatunk maradt. Újra egyedül maradtam a gondolataimmal.

Nem volt kellemes, mert azt vettem észre, hogy Gemma egyre jobban kedveli Lizt. Én pedig ki nem állhattam, hiszen mindig Kimivel lóg. Utálom, amiért ott lehet vele, megérintheti, beszélhetnek, és ki tudja, hogy még miket csinálhatnak együtt. Megtehet bármit, amit én nem.

Pénteken reggel rossz előérzettel keltem fel. A mellkasom szorított és úgy éreztem, hogy valami baj lesz. Kissé szorongva szedtem össze magam, majd mentem le reggelizni. A pályára Jaime vitt ki, mivel ő is akkor indult, mikor én. Nem kérdezett semmit, amivel fájdalmat okozhatott volna és ezért nagyon hálás voltam neki.

Bementem a hatalmas büfébe, ahol minden csapat minden tagja megfordult. A lány, aki a pultnál állt, mosolyogva nyújtotta felém a habos, fahájas kapucsínómat. Csak azért tudta ennyire, hogy mit szeretek, mert ő volt a Red Bullnál is Milton Keynes-ben a pultosunk.

Leültem egy asztalhoz elszürcsölni a nedűmet. Lassan a lányok is körém gyűltek és vidáman mesélték egymásnak a napokban történtekről. Semmi nem maradt meg abból, amit mondtak. Csak a rossz érzésem volt. Nem tudtam hová tenni a dolgot és ez nagyon zaklatottá tett.

Végül mikor az óra kilencet ütött, elváltunk egymástól a lányokkal és mindenki elindult a saját csapata felé. Én is elsétáltam a Red Bull boksz irányába, ahol felültem a falra Kimi mérnöke mellett. Éppen az adatokat nézte, hogy miket tudunk majd kihozni a kocsiból, ha a fiúk végre megérkeznek.

- Hogy állunk?- kérdeztem egy órányi néma ücsörgés után.

- A Toro egészen jó, a McLaren szenved, a Ferrari alakul…- magyarázta. – A tavalyi új csapatok is sokat fejlődtek. Egy jó idény lehet.

- És mit gondolsz, lehet világbajnok?- tettem fel a legfontosabb kérdést.

- Kimi motiváltabb, mint valaha. Nem beszélve arról, hogy Seb hergeli, hogy menjen neki. Minden esélye megvan rá.

Ez volt az, amit hallani akartam. És nem azért mondta, mert tudta, hogy mit akarok. Ismertem annyira, hogy tudjam, elmondaná, ha nincs minden rendben. A múltkoriban, mikor Kimivel nem volt minden rendben az értekezleten, nyíltan szidta őt nekem, semmi óvatoskodás nem volt.

Mialatt én ezen morfondíroztam, a rossz érzésem kezdett beigazolódni. Nico kászálódott ki a rommá tört Williamsből. Szerencsére neki nem lett baja, de az autót szinte teljesen újjá kell építeni. Pillanatokkal később már hallhattuk is, hogy a fék adta meg magát.

Majd újabb fél óra elteltével Lucas csúszott meg és találta szinte telibe Brunot. A két fiú egyben volt, de az autók megint nem voltak a legjobb állapotban. Visszafelé jövet láttuk, hogy beszélgetnek, és jól vannak, ezért nyugodtabbak voltunk. Bár én még mindig féltem.

Bementünk a büfébe ebédelni. A legtöbb csapat ott töltötte éppen az idejét a déli sziesztával. Leültem én is a legnagyobb asztalhoz, ahol kis csapatunk étkezett, kisebb-nagyobb hiányokkal. A téma a 2 baleset volt, mindenki azon csámcsogott. Jól megnéztem a fiúkat, de baja egyiknek sem volt.

Éppen valamin nagyon nevettek, mikor Liz kivágta a büfé ajtaját és halálra vált arccal, könnyes szemekkel rohant hozzánk.

- Mi történt?- kérdezte Jaime.

- A gép…- kezdte és a könnyei az arcát kezdték mosni. – A gép, amivel jöttek, lezuhant…

2010. április 6., kedd

Back again... - 34. rész

(Liz)

Lassan egy teljes hónapja vagyok Kimi mellett. Még mindig élénken él bennem az a pillanat, mikor felhívott. A hangját alig hallottam. És pillanatok alatt rájöttem, hogy sír. Nem kérdeztem semmit, csak összepakoltam és eljöttem. Azóta nem merek sokáig külön lenni tőle. Túlságosan fáj neki az, ami történt.

- Min járatod azt az okos buksidat?- jelent meg mögöttem.

- Csak rajtad- néztem fel rá.

- Akkor az csak baj lehet- ült le mellém.

- Féltelek- mondtam ki nyíltan. Az arca elkomorult.

- Liz, nem lehetne, hogy ne beszéljünk erről?- kérte.

- Muszáj lesz beszélnünk- álltam fel. – De majd csak este- mosolyogtam és adtam neki egy puszit.

Kimentem a bokszutca elé sétálni egy kicsit. Csak néztem az embereket, akik ide-oda mászkáltak. A csapatok között nem volt semmi feszültség, csak beszélgettek egymással a csapattagok. Tetszett a hely, bár lassan nekem is el kellene kezdenem dolgozni, mert nem lehetek örökké Kimivel.

- Liz!- hallottam meg a nevem az egyik kamion mellől.

- Tommie?- kérdezte, mikor odafordultam.

Bólogatott és mutatta, hogy menjek oda hozzá. Hezitáltam egy kicsit, mivel Kimi eléggé haragudott a srácra, de végül csak odamentem hozzá. Az ok egyszerű. Tetszik, méghozzá nagyon. Körbenéztem, majd gyorsan csatlakoztam hozzá. Bevezetett az egyik kamion belsejébe, ahol leültünk egy-egy székre.

- Tudom, hogy még nem nagyon beszéltünk, de segítened kell- nézett komolyan.

- Mi lehet olyan dolog, amiben mi ketten össze tudunk fogni?- érdeklődtem.

- Mindenki látja, hogy sem Kimi, sem pedig Bonnie nem boldog- adta meg a diplomatikus választ.

- Ez rád nézve nem valami kecsegtető- mosolyodtam el.

- Örül, hogy velem van, biztonságot adok neki, de nem szerelmet. Ő sem szerelmes belém, és én sem vagyok szerelmes belé.

- Nem fáj?- kérdeztem meglepve.

- Nem. Fontos nekem, de nem vele akarom leélni az életem- mosolygott rám. – Csak azt nem tudom, hogy te miként gondolkozol Kimiről.

- Régóta ismerem. Még gyerekek voltunk, mikor megismertük egymást. Mára megmaradtunk egymásnak testvérként. Mikor Bonnie otthagyta, engem hívott, mert képtelen volt elviselni, hogy ekkora fájdalmat okozott neki. Semmi ötlete, hogy miként engesztelhetné ki- magyaráztam.

- A terv lassan alakul. Jelenleg csak arra kellene rávenni, hogy elmenjen majd vacsorázni Lucasszal és ne lépjen le.

- Ott lesz Bonnie is?- villanyozódtam fel.

- Ott. De Kimi nem tudhatja meg- figyelmeztetett.

- Nem fogja- álltam fel és kimentem a többiekhez.